Könyvtár: Kulcsszó: Szerző: Cím: Sorozat: Kiadó: Kinek / osztály:
Csak lista

2064 találat

Szerző kezdőbetűje: A  B  C  D  E  F  G  H  I  J  K  L  M  N  O  P  R  S  T  U  V  W  Z  (mind)

Cím: A császár új ruhája
Sorozat: Papírszínház
ISBN: 978-963-976-890-1
Kiadó: Csimota
Kiadás éve: 2015
Kinek ajánlott: 1-4. osztály
(42 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Hajdanában, öreg időkben, élt egy hatalmas császár, aki a díszes, szép ruhákat becsülte a legtöbbre a világon. Arra költötte minden pénzét, hogy szebbnél szebb ruhákban pompázhasson. Egy nap aztán két csaló állított be a császári palotába, akik alaposan rászedték a hiú uralkodót.

A kérdéseket írta: Szabó Eszter

A mesét ide kattintva tudod megnézni és meghallgatni.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2023

(A megszólaló szőlő, a mosolygó alma meg a csengő barack)
Cím: A fortélyos öreg
Fejezet: A megszólaló szőlő, a mosolygó alma meg a csengő barack
ISBN: 978-963-9705-22-7
Kiadó: Officina Junior
Kiadás éve: cop. 2007
Kinek ajánlott: 1-2. osztály
(126 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 10 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Egyszer volt, hol nem volt, élt egy öreg király, kinek három szép lánya volt. Mielőtt a király országjáró útjára indult, legkisebb lánya megszólaló szőlőt, mosolygó almát, meg csengő barackot kért az édesapjától...

Hoczné Hári Ildikó

A mesét ide kattintva is el tudod olvasni.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2010

Cím: A jelszó: barátság
Sorozat: Violetta
ISBN: 9786155541100
Kiadó: Kolibri Kiadó
Kiadás éve: 2015
Kinek ajánlott: 4-6. osztály
(89 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Folytatódik Violetta, a tini sztár története, melyben legnagyobb rémálma válik valóra: elmegy a hangja!
Rengeteg titkolózás és félrevezetés ellenére sem sikerül titokban tartani a problémát, ami nagyon megkavarja a lány életét. Helyzetén az sem segít, hogy egyre zavarosabb a kapcsolata Diegóval és Leonnal.
Már úgy tűnik számára, hogy ennél rosszabb nem jöhet, amikor kiderül, Francescának vissza kell térnie Olaszországba. Mindent el akar követni, hogy ezt megakadályozza, de rá kell jönnie, hogy a saját háza táján sem minden arany, ami fénylik.

Fási Barnabás

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2016

Cím: A kis gömböc DIAFILM
Kinek ajánlott: 1-2. osztály
(94 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A kisgömböc egy rövid mese a telhetetlenségről, ami végül sosem vezet jóra.

A DIAFILM elérhető az INTERNETEN.

A meséhez a kérdéseket Szabó Eszter írta.

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2024

Cím: A Magyar Éremgyűjtők Egyesülete Nagykanizsai Csoportja 1970-2005
ISBN: 978-963-86289-6-1
Kiadó: Czupi Kiadó
Kiadás éve: 2007
Kinek ajánlott: Mindenkinek, 15 pont/kérdés
(78 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Kedves Olvasó!
Ez az olvasnivaló – más érdekes kanizsai történettel együtt – megjelent
A Magyar Éremgyűjtők Egyesülete Nagykanizsai Csoportja
1970-2005 című kötetben. Elérhető a www.nagykar.hu honlapon is.
 
Az olvasnivaló itt érhető el.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2010

Cím: A nagyhatalmú sündisznócska DIAFILM
Kinek ajánlott: 1-2. osztály
(67 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Az erdő lakói arról tanakodtak, vajon ki az erdő ura, aki mindenkinek parancsolhat.

A DIAFILM elérhető az INTERNETEN.

A meséhez a kérdéseket Szabó Eszter írta.

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2024

Cím: A Négyszögletű kerek erdő lakói DIAFILM
Kinek ajánlott: 1-2. osztály
(46 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A mesében megismerkedhetünk Mikkamakkával, a gyerekforma macskával, Bruckner Szigfriddel, az öreg oroszlánnal, Aromóval, a nagyeszű nyúllal, s a többi nagyszerű karakterrel, Ló Szerafinnal, Szörnyeteg Lajossal, Vacskamatival, no meg Dömdödömmel.

A DIAFILM elérhető az INTERNETEN.

A meséhez a kérdéseket Szabó Eszter írta.

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2024

(A bolond asszony)
Cím: A nevető Erdély
Fejezet: A bolond asszony
ISBN: 963-7329-73-0
Kiadó: Kráter Műhely
Kiadás éve: cop. 2006
Kinek ajánlott: 2-3. osztály
(16 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Egy vicces történet a bolond asszonyról és a férjuráról.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2017

Cím: A só DIAFILM
Kinek ajánlott: 1-2. osztály
(119 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Mese a királylányról, akit elüldöz házából a király, mert iránta érzett szeretetét a sóhoz hasonlítja.

A DIAFILM elérhető az INTERNETEN

A meséhez  a kérdéseket Szabó Eszter írta.

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2024

Cím: A szállást kérő róka DIAFILM
Kinek ajánlott: 1-2. osztály
(118 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A DIAFILM elérhető az INTERNETEN.

A meséhez a kérdéseket Szabó Eszter írta.

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2024

Cím: A tihanyi visszhang
Sorozat: Magyar mondák
ISBN: 978-963-9735-93-4
Kiadó: Kráter
Kiadás éve: 2009
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(23 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Tihany egyik legismertebb jelensége a visszhang volt. Valójában a XVIII. század közepe óta létezik, azaz a jelenlegi apátság felépítése óta. Ugyanis a Visszhang-dombról elkiáltott szavak a több mint 300 méterre lévő apátság északi oldaláról verődnek vissza, 2 másodperc alatt téve meg az oda-vissza közel 700 méteres távot.  Már a század elején észrevették, hogy a visszhang ereje egyre csökkent. Többnyire az újonnan épült villákat hibáztatták. Azóta bebizonyosodott, hogy inkább az időközben a domb és a templom közé ültetett fák megerdősödött lombja a bűnös, s legalább ennyire az utóbbi időben, különösen a nyári hónapokban megnövekedett, zajjal járó idegenforgalom.

A balatoni kecskeköröm a mintegy 5 millió évvel ezelőtt, a  Pannon tengerben élt Congeria ungula caprae nevű kagyló lekoptatott maradványainak népies elnevezése.

Ez a valóság, és olvassátok el az ehhez kapcsolódó mondát! Jó szórakozást!

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2015

Cím: A világ a feje tetejére állt
Sorozat: Violetta
ISBN: 9786155501241
Kiadó: Kolibri
Kiadás éve: 2014
Kinek ajánlott: 4-6. osztály
(57 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Violetta a reptéren várja csapatát, hogy a nyári szünet után ismét munkához lássanak. Mint kiderül lesz is dolguk, hiszen ők fognak fellépni Rafa Palmer helyett. Violetta mindenképpen akar beszélni Leonnal,  bár ez egy motokrossz verseny leállításához vezet. Sikerül-e egy beképzelt pasinak rástartolni Violettára? Vajon összejön-e ismét Leon és Violetta a sok félreértés ellenére?  Mindezt csak úgy tudjátok meg, ha elolvassátok a közkedvelt Disney Violetta sorozatnak ezt az izgalmas, kételyekkel teli részét, melyben a világ a feje tetejére áll.

Bíróné K. Adrienne

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2016

Cím: Állatolimpia (film)
Kinek ajánlott: 2-6. osztály
(335 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Az állatokban - legyenek kicsik vagy nagyok - ott él a versenyszellem, ugyanúgy, mint bennünk, emberekben. A mancsnyomok öt karikája az állatvilág hatalmas sporteseményének jelképe, ahol az összes állatfaj minden sportágban összeméri erejét. Vajon megnyerhető a 100 méteres vegyes úszás, ha egy gyilkos bálna az ellenfél? Mivé fajul a maratoni futóverseny, ha egy gazella és egy párduc halad fej fej mellett? Milyen eredményekre képes egy aligátor az atlétika területén? És sikkes-e a jégtánc a teknőc-liba vegyespáros előadásában? A ZOO tévé állati riporterei profi módon közvetítik az eseményeket, földön, vízen, levegőben.
A pörgős zenék, a szemkápráztató showelemek és az izgalmas versenyek ugyanolyan élményt nyújtanak a nézőnek - felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt - mint az emberek ötkarikás játékai.

Ezen a linken nézheted meg a filmet

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2016

Cím: Ami a szívedet nyomja
ISBN: 963-11-2799-0
Kiadó: Móra Kiadó
Kiadás éve: 1982
Kinek ajánlott: 6. osztály
(3 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Verses könyvet kérdésekkel felidézni nehéz. Ez a könyv azonban úgy költői, hogy a magyar olvasó akár történetként is olvashatja. Megpróbáljuk tehát ennek az igen sűrített szövegnek néhány élményszerű fordulatát hagyományos kérdésekkel visszaidézni, mert a csodálatos élmény, melyet olvasásuk okoz, így is megtörténhet újra velünk.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014

(A félnótás Jankó)
Cím: Ámuel-Bámuel Sámuel
Fejezet: A félnótás Jankó
ISBN: 963-11-4144-6
Kiadó: Móra
Kiadás éve: 1985
Kinek ajánlott: 3. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 10 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Élt egyszer egy ifjú az édesanyjával, akit mindenki csak Félnótás Jankónak nevezett. Hogy miért? Erről szól a történet.

Ajánlja: Krasznai Bertalan.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2010

Cím: Aranyhaj és a nagy gubanc
Sorozat: Klasszikus Walt Disney mesék
ISBN: 978-963-629672-8
Kiadó: Egmont-Hungary Kft.
Kiadás éve: 2010
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(758 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Disney mesés világának egy újabb csodás története. Aki megismeri, szerintem azonnal megkedveli ezt az ifjú teremtést Aranyhajat. Egy harcias lány, aki bármit elkövet, hogy véghez vigye a tervét. Nagyszerű karakterek segédkeznek a megvalósításban, egy kis romantikával fűszerezve.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Cím: Az égig érő paszuly DIAFILM
Kinek ajánlott: 1-2. osztály
(85 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A DIAFILM elérhető az INTERNETEN.

A meséhez a kérdéseket Szabó Eszter írta.

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2024

Cím: Az igaz szerelem
Sorozat: Violetta
ISBN: 978-615-5541-11-7
Kiadó: Kolibri
Kiadás éve: 2015
Kinek ajánlott: 4-6. osztály
(31 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Te tudod, mi az igazi szerelem? Felemel, megszépít, bábeli zűrzavart okoz, majd a mélybe taszít, jön a szenvedés, sírás, toporzékolás, karcosan, fájdalmasan - de mégis: újra és újra vágyunk rá. Az érzést - amit átélünk - itt a Földön szerelemnek hívják.
Főszereplőnk Violetta is vergődik a múlt (Leon), és a jelen (Diego) közötti szerelemben. Melyik az igazi?
Mit titkol vajon Jeremiás, a zongoratanár, aki mindig a legjobb pillanatban jelenik meg, hogy megvédje Violettát? És vajon Leon jogosan vádolja Diegót azzal, hogy nem az, akinek mondja magát? Mindezekre a kérdésekre megkapod a választ a regény olvasása közben. Jó szórakozást!

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2016

Cím: Buksi DIAFILM
Kinek ajánlott: 1-2. osztály
(10 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Buksi az erdőbe szalad anyukája után, akit megöl az ordas farkas. A kiskutya a nyuszimama otthonába kerül, ahol vigyáz rájuk. Megmenti őket a rókától. Tavasszal megárad a folyó és el kell hagyniuk az otthonukat, egy farönkön úsznak a vízen. A nyuszikat a farkas el akarja kapni, de Buksi rátámad az ordasra. Épp akkor érkezik csónakon az erdész bácsi, Buksi gazdája, aki lelövi a farkast. Buksi ismét az erdészházban lakik, ő lesz a ház őrzője. De a nyuszik is látogatják barátjukat.

A diaflimet itt tudod megnézni

A kérdéseket Szörényiné Kis-Gergely Lilla készítette

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2024

Cím: Csallóközi népmesék, mondák történetek
ISBN: 978 80 7089 446 0
Kiadó: Madách-Posonium
Kiadás éve: 2007
Kinek ajánlott: 3-4. osztály
(4 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Az aranykert története, Tündér Ilona és a királyfi, A pásztorfiú szerencséje, Nemtudomka, A királykisasszony jegye, A szükség, Bolond Istók, A garabonciás, A tüzes ember, Az igézés, A hold, Aki szeplős fecskét lát, A szivárvány, A macska.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014

Cím: Csingiling a szárnyak titka
Sorozat: Disney tündérek
ISBN: 978-963-343-227-3
Kiadó: Egmont-Hungary Kft.
Kiadás éve: 2012.
Kinek ajánlott: 2-3. osztály
(36 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Egy legenda szerint volt egy szerelmes pár, akik dacolva a szabályoknak minden naplementekor a tavasz és tél között lévő határnál találkoztak. Viszont a határ átlépése közben egyiküknek véletlenül eltört a szárnya és soha többé nem lehetett meggyógyítani. Emiatt téltündérek és a nyártündérek el lettek egymástól szakítva és azért nem kellhettek át a határon. Csingiling viszont a szabályoknak fittyet hányva átszökött a hófödte vidékre, ahol megannyi titokra bukkant. De hála neki a kalandos történet végén a két királyság végre egymásra talál.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Cím: Csingiling és a Nagy Tündérmentés
Sorozat: Disney tündérek
ISBN: 978-963-629-643-8
Kiadó: Egmont-Hungary Kft.
Kiadás éve: 2010
Kinek ajánlott: 2-3. osztály
(85 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Csingiling és barátai a Szárazföld felé veszik útjukat, hogy elhozzák a nyarat. Megérkezésük után azonal munkához is láttak, azonban egy különös hang elterelte figyelmüket. Csing, mint a legkíváncsibb tündér természetesen a hang nyomába eredt, és hamarosan kiderült, hogy a hang emberektől származik. A kis fazekastündér merészségének köszönhetően fogságba esik, barátai pedig megmentésére készülődnek. 

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Cím: Csingiling és az elveszett kincs
Sorozat: Disney tündérek
ISBN: 978-963-629-404-5
Kiadó: Egmont-Hungary Kft.
Kiadás éve: 2009.
Kinek ajánlott: 2-3. osztály
(25 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Minden évben már tündéremlékezet óta, a tündérek az ősz végi holdtöltét mulatozással ünneplik. Ebben az évben Csingilinre esett az a megtisztelő feladat, hogy elkészítse az ünnepség fénypontját a jogart, benne a holdkővel. Terenko barátját  végig ez segíti, mégis egy szerencsétlen baleset miatt csúnyán összevesznek. A holdkő eltörése után azonban, Csing útnak indul és megannyi érdekes dolog történik vele.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Cím: Csizmás kandúr
Sorozat: Papírszínház
ISBN: 978-615-564-930-1
Kiadó: Csimota
Kiadás éve: 2018
Kinek ajánlott: 1-4. osztály
(27 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 10 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Három fia volt egy molnárnak, és minden vagyona a malma, egy szamár és egy mihaszna macska. Mikor meghalt, a legnagyobbik testvér kapta a malmot, a középső a szamarat, a legkisebb meg a macskát.

El is keseredett szegény, amiért így kisemmizték, de a macska így vigasztalta:

– Kedves gazdám, bízd rám magad, nem fogsz rosszul járni. Adj nekem egy tarisznyát és egy pár csizmát, hogy legyen mivel az erdőt járnom, a többi aztán már az én dolgom.

És így is történt…

A kérdéseket írta: Szabó Eszter

A mesét ide kattintva tudod megnézni és meghallgatni.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2023

Cím: Ég veled, irigység! Szia, önbizalom!
Sorozat: Érzelmek erdeje 2
ISBN: 978-963-483-258-4
Kiadó: Napraforgó Könyvkiadó
Kiadás éve: 2021
Kinek ajánlott: 1-3. osztály
(4 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 10 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Samunak, a sünnek kistestvére született, mégsem tűnik túl boldognak… Az új családtag leköti a szülei összes figyelmét. És vele mi lesz? Felváltja-e az irigységet az önbizalom és a szeretet?

A kérdőívet Szörényiné Kis-Gergely Lilla készítette.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2023

kultúrtörténeti és ipartörténeti érdekességek. Nagykanizsa és régiója vállalkozásai, intézményei
Cím: Értékeinket megőrizzük
Alcím: kultúrtörténeti és ipartörténeti érdekességek. Nagykanizsa és régiója vállalkozásai, intézményei
Kiadás éve: 2016
Kinek ajánlott: 5-8. osztály
(8 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Várostörténeti kiadvány. A kötet 39-46. oldalig terjedő részében megjelent íráshoz kapcsolódnak a kérdések. Az írás címe: Dr. Béres Sándor emlékezése Kiskanizsa első világháborút követő néhány évéről .

A kérdések kiskanizsai diákok -  Fazekas Anna, Gál Gréta, Kővári Mária Ilona, Sznopek Nóra - közreműködésésvel készültek. 

A szöveg itt is elérhető:

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2019

Cím: Fótonfót király
Sorozat: Hetedhét Magyarország
ISBN: 963-11-4163-2
Kiadó: Móra Kiadó
Kiadás éve: 1985
Kinek ajánlott: 3-4. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A Móra Könyvkiadó Hetedhét Magyarország című sorozatának negyedik kötete Békés, Jász-Nagykun-Szolnok, és Hajdú-Bihar megye népmeséinek gyűjteménye. A történeteket Dömötör Ákos válogatta, Lipták György illusztrálta.

Szécsényi Ágnes

A könyvet ide kattintva is elolvashatod.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2021

Munkaterápia
Cím: Hajnóczy Péter összegyűjtött írásai
Alcím: Munkaterápia
ISBN: 9789633899311
Kiadó: Osiris Kiadó
Kiadás éve: 2007
Kinek ajánlott: 7-8. osztály
(12 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A mesét ide kattintva is el tudod olvasni.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014

Cím: Holle anyó
Sorozat: Papírszínház
ISBN: 978-615-5649-15-8
Kiadó: Csimota
Kiadás éve: 2017
Kinek ajánlott: 1-2. osztály
(27 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A jól ismert mesében a szorgalmas lány elnyeri munkája jutalmát, míg a lusta testvér méltó büntetését.

A kérdésket írta: Szabó Eszter

A mesét ide kattintva tudod megnézni és meghallgatni.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2022

(A fiatal pár és a kotlós)
Cím: Icinke-picinke
Fejezet: A fiatal pár és a kotlós
ISBN: 963 11 2128 3
Kiadó: Móra Ferenc Ifjúság Könyvkiadó
Kiadás éve: 1980
Kinek ajánlott: 1-3. osztály
(388 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Vicces és tanulságos történet egy fiatal pár veszekedéséről.

A mesét itt tudod elolvasni.

A mesét el is mondta a 2015-ös Ünnepi Könyvhéten Marci Veronika zalakomári mesemondó.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2015

Cím: Jégkorszak 4.
ISBN: 978 963 343 214 3
Kiadó: Egmont-Hungary Kft.
Kiadás éve: 2012
Kinek ajánlott: 1-3. osztály
(496 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Sid, Mani és Diego ezúttal a 150 millió évvel ezelőtti kontinensvándorlást élik át. Eltávolodnak családjaiktól egy jégtábla miatt, s közben kalózok támadnak rájuk. De nem hagyják annyiban. Felkelést szerveznek, és megpróbálják megállítani a kalózokat. Vajon sikerül nekik?

Ezen a linken megnézheted a mesét.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

(Dzsungel koncert)
Cím: Kalandok a dzsungelből
Fejezet: Dzsungel koncert
ISBN: 963-627-088-0
Kiadó: Egmont Hungary
Kiadás éve: 1996
Kinek ajánlott: 1. osztály
(10 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 5
Időlimit: 10 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Koncertre készülődnek a dzsungellakók, ám a technika közbeszól. Valamit gyorsan ki kell találni...

A kérdések írója: Jerzsa Péter

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2010

(Apró kincsek)
Cím: Kalandok a dzsungelből
Fejezet: Apró kincsek
ISBN: 963-627-088-0
Kiadó: Egmont Hungary
Kiadás éve: 1996
Kinek ajánlott: 1. osztály
(21 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 5
Időlimit: 10 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Bercit a zsiráfot nem hagyja nyugodni a gondolat, vajon milyen kincseket rejthet otthonuk fürdőszoba szekrénye? Egy nap úgy dönt, hogy kideríti...

A kérdések írója: Jerzsa Péter

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2010

(Karola, a koala)
Cím: Kalandok a dzsungelből
Fejezet: Karola, a koala
ISBN: 963-627-088-0
Kiadó: Egmont Hungary
Kiadás éve: 1996
Kinek ajánlott: 1. osztály
(13 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 5
Időlimit: 10 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Karola a koala első napja az iskolában.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2011

(A zenegép)
Cím: Kalandok a dzsungelből
Fejezet: A zenegép
ISBN: 963-627-088-0
Kiadó: Egmont Hungary
Kiadás éve: 1996
Kinek ajánlott: 1. osztály
(23 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 5
Időlimit: 10 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Az állatok bulit rendeznek. Jaguár Jani egy belevaló srác. Ha többre is kíváncsi vagy, olvasd el a történetet!

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2011

Cím: Kalazanci Szent József
Kinek ajánlott: 4. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2024

(A hollóról és a pávákról)
Cím: Kerekerdő meséi
Fejezet: A hollóról és a pávákról
ISBN: 963-9355-03-8
Kiadó: Szalay Kvk.
Kiadás éve: 2001
Kinek ajánlott: 1. osztály
(133 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 10 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A mese a sorozat 3. kötetében található. Történt egyszer, hogy a holló nagyon elunta tollainak fekete színét. Legjobban a páva tollát irigyelte...

Hoczné Hári Ildikó

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2010

Az égig érő paszuly
Cím: Magyar népmesék
Alcím: Az égig érő paszuly
ISBN: 978-963-87691-6-9
Kiadó: Pro Book
Kiadás éve: 2008
Kinek ajánlott: 1. osztály
(17 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Jancsi, aki egy másik világba mászott az égig érő paszulyon, örökre gazdaggá, boldoggá tette édesanyját az ott élő, gonosz óriástól szerzett arannyal. A könyvet óvodásoknak ajánlom, hogy javuljon a szövegértésük.

A mesét ide kattintva is elolvashatod.

Felhasználási lehetőségek

     1. Elektronikusan a „Kérdőív kitöltése névtelenül” linkre kattintva indul a kérdéssor.

     2. Papírformában, az alább található linkek letöltésével, kinyomtatásával.

Nyomtatható kérdéssor letöltése (1 példány).

Nyomtatható rajzos válaszok letöltése (személyenként).

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014

A lovak beszéde
Cím: Megható állattörténetek
Alcím: A lovak beszéde
ISBN: 963-7953-23-X
Kiadó: Novella
Kiadás éve: cop. 1998
Kinek ajánlott: 5. osztály
(244 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Apám egy régi vágású lovasember, vaskezű zsarnok volt. Megfélemlítéssel és durvasággal törte be a lovakat. Elhatároztam, hogy felnőttként én egész más módszereket fogok használni....

Hoczné Hári Ildikó

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2010

Versenyfutás
Cím: Mesebirodalom
Alcím: Versenyfutás
ISBN: 978 963 11 8874 5
Kiadó: Móra Könyvkiadó
Kiadás éve: 2010
Kinek ajánlott: 1-2. osztály
(111 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 10 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Történetünk csigájának, egy csigaélet is kevés lett volna arra, hogy gyalogszerrel meglátogassa a rokonait, ezért gondolta, kölcsönkéri a nyuszifogatot. Megkaphatja, ha legyőzi a farkast versenyfutásban. Vajon sikerül ez neki?

Kérdések írója: Szabó Ildikó

A mesét ide kattintva is elolvashatod.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2012

Cím: Nagykanizsa az 1800-as évek első felében
ISBN: 978 963 9782 53 2
Kiadó: Czupi Kiadó
Kiadás éve: 2017
Kinek ajánlott: 5-6. osztály
(26 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 10 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

„Mitől lesz érdekes egy város története? A pontos választ nem tudom, de abban biztos vagyok, hogy kellenek hozzá olyan történetek, melyek átélhetővé teszik kapcsolatunkat az egykoron itt élőkkel. Olyanokkal, akik hozzánk hasonlóak, hiszen itt éltek – ugyanakkor másfajták is, akik azokon a tereken, épületekben élték életüket, melyek ma is mindennapjaink részesei."

(Czupi Gyula)

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2017

Pauk Anna
Cím: Nagykanizsa és régiója az EU-s csatlakozáskor
Alcím: Pauk Anna
ISBN: 963-216-790-2
Kiadó: Kanizsa Infó Lapkiadó
Kiadás éve: 2004
Kinek ajánlott: Mindenkinek, 15 pont/kérdés
(69 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Kedves Olvasó!
Ez az olvasnivaló – más érdekes kanizsai történettel együtt – megjelent a Nagykanizsa és régiója az EU-s csatlakozáskor című, a Nagykanizsai Szuperinfó által kiadott kötetben. Az ajánlott részlet írója, Pauk Anna Nagykanizsáról került kocentrációs táborba. A szörnyűségeket túlélte, és egy kötetben tette közzé emlékeit, ebből a kötetből vett nagykanizsai vonatkozású részleteket ajánlunk most olvasásra.

Az olvasnivaló itt érhető el.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2010

Gólyalábazás
Cím: Nagykanizsa és régiója az EU-s csatlakozáskor
Alcím: Gólyalábazás
ISBN: 963-216-790-2
Kiadó: Kanizsa Infó Lapkiadó
Kiadás éve: 2004
Kinek ajánlott: Mindenkinek, 15 pont/kérdés
(46 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Kedves Olvasó!
Ez az olvasnivaló – más érdekes kanizsai történettel együtt – megjelent a Nagykanizsa és régiója az EU-s csatlakozáskor című, a Nagykanizsai Szuperinfó által kiadott kötetben. Az ajánlott részlet a napjainkra már hagyománnyá vált nagykanizsai gólyalábazáskialakulásáról, fejlődéséről szól.

Az olvasmány itt érhető el.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2010

A város és gimnáziuma
Cím: Nagykanizsa és régiója az EU-s csatlakozáskor
Alcím: A város és gimnáziuma
ISBN: 963-216-790-2
Kiadó: Kanizsa Infó Lapkiadó
Kiadás éve: 2004
Kinek ajánlott: Mindenkinek, 15 pont/kérdés
(51 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 10 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Kedves Olvasó!
Ez az olvasnivaló – más érdekes kanizsai történettel együtt – megjelent a Nagykanizsa és régiója az EU-s csatlakozáskor című, a Nagykanizsai Szuperinfó által kiadott kötetben. Az ajánlott részlet írója, Kapiller Imre: A város és gimnáziuma című írásával arra hívja fel a figyelmet, hogy a 18. század derekán alapított nagykanizsai gimnázium milyen hatást gyakorolt a város fejlődésére.

Az olvasmány itt érhető el.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2010

Cím: Nagykanizsai utcatáblák - Csak Kupa 2015
Kinek ajánlott: Mindenkinek, 10 pont/kérdés
(32 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 10 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2015

Hogyan találta meg Berci újra az élete értelmét?
Cím: Napos Mesék
Alcím: Hogyan találta meg Berci újra az élete értelmét?
ISBN: 978-615-5697-12-8
Kiadó: Katica-Könyv-Műhely
Kiadás éve: 2017
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(13 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 10 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Hogyan válhat előnyünkre valami, amit mások mind hiányosságnak látnak? Miként találhatunk igaz barátokra?
A könyvben az „Ismerj meg és fogadj el!” meseíró pályázat legjobb meséinek válogatását olvashatjuk. Ebben a kérdéssorban a Hogyan találta meg Berci újra az élete értelmét? című meséhez találunk kérdéseket.

A mesét ide kattintva olvashatja el.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2018

Győző királyfi és barátai
Cím: Napos Mesék
Alcím: Győző királyfi és barátai
ISBN: 978-615-5697-12-8
Kiadó: Katica-Könyv-Műhely
Kiadás éve: 2017
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(11 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 10 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Hogyan válhat előnyünkre valami, amit mások mind hiányosságnak látnak? Miként találhatunk igaz barátokra?
A könyvben az „Ismerj meg és fogadj el!” meseíró pályázat legjobb meséinek válogatását olvashatjuk. Ebben a kérdéssorban a Győző királyfi és barátai című meséhez találunk kérdéseket.

A mesét ide kattintva olvashatja el.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2018

Cím: Vöröskő kézikönyv
Sorozat: Minecraft
ISBN: 978-615-5541-65-0
Kiadó: Bookline
Kiadás éve: 2015
Kinek ajánlott: 3-6. osztály
(74 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Akik már alapszinten megismerkedtek a Marcus Persson által teremtett Minecraft virtuális világgal, és sikeresen „életben maradtak", sőt, talán még valamilyen kisebb szabású építkezésbe is belefogtak, azoknak ajánlható a jelen kötet, amely már haladó szinten magyarázza a játékot. A címét a Minecraftban használatos egyik fontos alapanyagról, a vöröskőről kapta, amelynek jellegzetessége, hogy a belőle készült kockák elektromosan összeilleszthetőek, így tágítva gyakorlatilag végtelenné alkalmazása határait. A könyv első része ezzel kapcsolatban lát el instrukciókkal, majd bemutat öt tipikus vöröskő-feladatot, s ihlető példaként öt vöröskőből létrehozott közösségi alkotást. A színes képekkel illusztrált, további hasznos tippekkel záruló kiadvány Minecraft-rajongók olvasmánya.

Józsa Tibor

***

A nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár gyermekolvasójának videós ajánlója.
Az ajánló: Novák Balázs.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2018

Cím: Zootropolis
Sorozat: Disney mozis könyvgyűjtemény
ISBN: 978-615-5633-61-4
Kiadó: Kolibri
Kiadás éve: 2016
Kinek ajánlott: 1-3. osztály
(15 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Zootropolis városában minden állat megvalósíthatja álmait, hisz ahogy a város mottója is szól: „Bárkiből lehet bármi." Judy, a nyuszi teljes szívével hisz ebben, és a leghőbb vágya, hogy rendőr legyen ebben a csodás városban. Számtalan akadállyal kell szembenéznie, mire végre megkapja első komoly ügyét, amelynek megoldásában egy sunyi róka, Nick lesz a segítségére. Vajon megbízhat a rókában, és sikerül megoldani az ügyet? A nagy sikerű mozifilmből készült könyv remek szórakozást nyújt gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt.

Somogyi Nikoletta

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2018

Szerző: Abedi, Isabel
Cím: Lola a címlapon
ISBN: 978-963-245-483-2
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2012
Kinek ajánlott: 3-4. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Lolának igen csak színes álmai vannak éjjelente, ilyenkor Ő lehet a híres riporter Lo.Ve. Barátnőjével elhatározza, hogy közös riportjuk mindenképpen címlapsztori lesz., azonban ez nem is olyan könnyű. Vadásznak a megírandó történetekre, de egyik sem túl szenzációs, hogy bekerüljön a suliújságba. Milyen jó lenne elkapni a vizipisztolyos rablót! Az lenne csak az igazi sztori.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Abedi, Isabel
Cím: Lola a színpadon
ISBN: 978 963 245 443 6
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2012
Kinek ajánlott: 3-4. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Lola éjszakánként Jacky Jonesnak képzeli magát, aki egy nagy sztár és mindent megvásárolhat amit csak megkíván…Egyetlen egy nagy problémája van, nincs neki legeslegjobb barátnője.Amikor új iskolába megy a leghőbb vágya, hogy új emberekkel ismerkedjen meg és találjon magának egy legjobb barátnőt, amiért próbál mindent megtenni. Olvassátok el a könyvet s megtudjátok mi mindent tesz meg ezért.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Ádám Béla
Cím: Csipogó
ISBN: 978-615-81240-0-3
Kiadó: Appy Games Bt.
Kiadás éve: 2019
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Mekkora a végtelen? Hol ér össze az ég a földdel? Vajon melyik három pad képes megtartani egy országot? Megtudhatjuk, ha Csipogóval tartunk kalandos és humoros utazásán. Útja során Csipogó megismeri az élelmiszerek világát, és segítő barátokra talál. Gyermekeknek és felnőtteknek is tanulságos ez a sokrétű történet.

A FIXPAGE könyvek a tabletek arculatát követik. A könyv mérete, tördelése, lapjainak kinézete ismerős környezetet nyújt az okoseszközök arculatához szokott olvasónak. A FIXPAGE könyv hidat képez a nyomtatott papírlapok és az aktív felületek között.

Nagy András

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2020

Szerző: Adler, Irene
Cím: A fehér kastély
Sorozat: Sherlock, Lupin & Én
ISBN: 978 963 4030 45 4
Kiadó: Manó Könyvek Kiadó Kft.
Kiadás éve: 2015
Kinek ajánlott: 5-8. osztály
(4 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Miután Irene megismerte valódi anyját, annyira felkavarják az életében lezajlott változások, hogy nem tud másba kapaszkodni, mint Sherlock-hoz és Arséne-hez fűződö barátságába. A nyár elején a lány hívására Davos-Platzban, a svájci Alpok fenséges csúcsai közt gyűlik össze újra a három barát. A nyugodtnak tűnő, népszerű üdülőhelyen azonban szövevényes nemzetközi ügybe keverednek. Mindenki gyanús; senki sem az, akinek mondja magát, és a szálakat egy elvetemült bűnöző mozgatja. Három rendkívüli gyerek, akik elválaszthatatlan barátok. A krimi történetének három világhírű szereplője. Lélegzetelállítóan izgalmas kalandok egész sora.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2016

Szerző: Adler, Irene
Cím: A fekete dáma
Sorozat: Sherlock, Lupin & Én
Kiadó: Manó Könyvek Kiadó Kft.
Kiadás éve: 2015
Kinek ajánlott: 5-8. osztály
(21 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Sir Arthur Conan Doyle egyik ismert karakterének, Irene Adlernek vette fel a nevét írói álnévként az olasz - férfi - író, Alessandro Gatti, hogy megalkossa Sherlock Holmes, Ars?ne Lupin és Irene Adler fiktív gyermekkorában játszódó sorozatát. A regényfolyam első darabjában 1870 nyarán járunk, ahol a három gyerek, egyben jó barát a tengerparti bájos kisvárosban, Saint-Malóban tölti a vakációt. Felhőtlen nyaralásra számítanak, ám a sors másképp határoz. Egy kibogozhatatlanul bonyolult bűnügy kellős közepén találják ugyanis magukat. Ellopnak egy értékes gyémánt nyakéket, a tengerparton egy holttestet találnak, a háztetőket pedig egy rejtélyes alak járja éjszakánként. Mivel a rendőrség nem találja a nyomokat, így a később híres detektívekké váló gyerekekre marad a nyomozás oroszlánrésze. A Iacopo Bruno hangulatos, vintage stílusú rajzaival illusztrált kötet elsősorban gyerekkönyvtárak anyaga. A könyvet ötödik osztálytól nyolcadik osztályig ajánlom, általános iskolás gyerekek részére.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Adler, Irene
Cím: A katedrális árnyéka
Sorozat: Sherlock, Lupin & Én
ISBN: 978-963-403-021-8
Kiadó: Manó Könyvek
Kiadás éve: 2014
Kinek ajánlott: 5-8. osztály
(15 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Irene és családja átköltözött a normandiai Évreux-be, ahol a lányt megkörnyékezi egy ismeretlen hölgy. Rejtélyes szavakat súg a fülébe, figyelmezteti, hogy az anyja veszélyben forog, azután eltűnik. A különös epizódot további nyugtalanító események követik, Irene, Sherlock és Lupin pedig megpróbál utánajárni a dolognak. A három barát hamarosan Párizs titkos, föld alatti járataiban találja magát, ahol egy páratlan értékűnek tartott ősi ereklye után folyik a hajsza.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2015

Szerző: Adler, Irene
Cím: A kobra bosszúja
Sorozat: Sherlock, Lupin & Én
ISBN: 978-963-403-197-0
Kiadó: Manó Könyvek
Kiadás éve: 2016
Kinek ajánlott: 5-8. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A Sherlock, Lupin és én-sorozat 7. részében Irene visszatért az apjával Londonba, ahol újra találkozik két jó barátjával, Sherlockkal és Arsene-nel. De nincs ideje, hogy örüljön az újbóli találkozásnak, mert a ház törékeny békéjét különös esemény zavarja meg: Horatio Nelson, Adlerék nélkülözhetetlen főkomornyikja egyszerűen eltűnik, mindössze pársoros üzenetet hagy a családnak.
Irene biztos benne, hogy a váratlan esemény mögött valami furcsaság rejtőzik, és elhatározza, hogy barátai segítségével nyomozni kezd. A főkomornyik eltűnése egy titokzatos bűncselekménnyel áll kapcsolatban, amely a londoni dokkokban történt. A rejtély gyökerei a távoli, varázslatos indiai gyarmatokra, egy törpékből álló indiai bérgyilkos szektához nyúlnak vissza…

Hoczné Hári Ildikó

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2018

Szerző: Adler, Irene
Cím: A skarlátvörös rózsa rejtélye
Sorozat: Sherlock, Lupin & Én
ISBN: 978-615-5385-69-8
Kiadó: Manó Könyvek
Kiadás éve: 2014
Kinek ajánlott: 5-8. osztály
(13 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Irene, Sherlock és Lupin, akik újra együtt vannak Londonban, egy napon különös sakkfeladványt találnak a Times hasábjain. A furcsa rejtvény szerzője egy bizonyos „Fekete Barát". Sherlock szeme azonnal felcsillan… Másnap az egész várost megrázza a hír, hogy meggyilkoltak egy gazdag kereskedőt. Az áldozat íróasztalán egy skarlátvörös rózsa hevert – ugyanaz a virág, amely húsz éve egy vakmerő bűnbanda jelképe volt. Visszatért volna a Skarlátvörös rózsa bandája? Az izgalmas történetből minden kiderül.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2015

Szerző: Adler, Irene
Cím: A skarlátvörös rózsa rejtélye
Sorozat: Sherlock, Lupin & Én
ISBN: 978615 5385698
Kiadó: Manó Könyvek Kiadó Kft.
Kiadás éve: 2014
Kinek ajánlott: 5-8. osztály
(6 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Irene, Sherlock és Lupin, akik újra együtt vannak Londonban, egy napon különös sakkfeladványt találnak a Times hasábjain. A furcsa rejtvény szerzője egy bizonyos „Fekete Barát". Sherlock szeme azonnal felcsillan… Másnap az egész várost megrázza a hír, hogy meggyilkoltak egy gazdag kereskedőt. Az áldozat íróasztalán egy skarlátvörös rózsa hevert – ugyanaz a virág, amely húsz éve egy vakmerő bűnbanda jelképe volt. Visszatért volna a Skarlátvörös rózsa bandája? Három rendkívüli gyerek, akik elválaszthatatlan barátok. A krimi történetének három világhírű szereplője. Lélegzetelállítóan izgalmas kalandok egész sora.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Adler, Irene
Cím: Az ármány kikötője
Sorozat: Sherlock, Lupin & Én
ISBN: 9789634034674
Kiadó: Manó Könyvek Kiadó Kft.
Kiadás éve: 2018
Kinek ajánlott: 5-8. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 25 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Három igazán különleges barát lélegzetelállítóan izgalmas kalandokat él át a messzi Skóciában. Hamar kiderül, hogy a rejtélyekhez szokott fiataloknak nem kell sokáig megválaszolásra váró talányok nélkül maradniuk. Arra azonban még ők sem számítanak, hogy az igazság - amely ugyan csak átvitt értelemben, de a kastély falai közt rejtőzik - egyikük életét alapjaiban változtatja meg.

Milyen titkot rejthetnek az ódon kastély titkos folyosói? Mit jelentenek az éjszakai fényjelek? És vajon ismeri valaki a hóbortos utazót, vagy tényleg csak véletlenül keveredett a környékre?...

Farkas Daniella

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2019

Szerző: Adler, Irene
Cím: Utolsó felvonás az Operában
Sorozat: Sherlock, Lupin és Én
ISBN: 978-615-5385-02-5
Kiadó: Manó Könyvek
Kiadás éve: 2013
Kinek ajánlott: 5-8. osztály
(9 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A történet 1871- ben játszódik Londonban, ahol a három jóbarát Sherlock, Lupin és Irene újra találkozik, hogy tisztázzák a vádak alól Lupin édesapját, Théophraste-ot, akit lopással és gyilkossággal vádolnak. A könyvben fordulat fordulatot követ, így többek között a mocskos Bethnal Green negyedben megmentik a híres szopránénekesnő, Ophelia Merridew életét és leleplezik az igazi bűnöst akire soha senki nem gyanakodott. A krimi három gyerek barátságáról és összatartásáról is mesél a múltat idéző különleges történetben.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Adler, M. Irene
Cím: A cilinderes férfi rejtélye
Sorozat: Sherlock, Lupin & Én
ISBN: 978-963-403-781-1
Kiadó: Manó Könyvek Kiadó
Kiadás éve: 2020
Kinek ajánlott: 5-8. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Egy kulcs és egy titkos kód – ez minden, amit halála előtt Anasztázia, a cár lánya át tudott adni a testvérének, Milának. És Mila most nem nyugszik, míg a kód titka fel nem tárul előtte. Olyan sötét titokról van szó, amelyet... egy hófehér papírlap rejt! A rettenthetetlen ifjú detektív csak Irene, Sherlock és Arsene segítségével tud végére járni a rejtélynek, miközben kémekkel, nemzetközi összeesküvésekkel és kegyetlen gyilkosokkal kell megküzdenie.

Az izgalmas történetet felső tagozatos gyerekeknek ajánlom.

Szabó Eszter

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2020

Szerző: Akins, Karen
Cím: Időhurok
ISBN: 978-963-406-032-1
Kiadó: Gabo
Kiadás éve: 2015
Kinek ajánlott: 5-8. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A tizenhat éves Bree Bennis olyan iskolába jár, ahol az időutazás kötelező tantárgy, és szó szerint veszik a történelmi kirándulásokat. Miután háromszor is kudarcot vall a XXI. századba tett félévi küldetésén, mert véletlenül túszul ejt egy fiút, már az ösztöndíja forog kockán.
Amikor visszaszökik a múltba, hogy hallgatásra bírja a fiút, nem megy elég messzire: Finn közben három évvel idősebb lett, ráadásul meg van róla győződve, hogy szerelmesek egymásba Bree-vel, vagyis a lány jövőbeli énjével, aki közel sem tartja olyan elviselhetetlennek. Még tovább bonyolódik a helyzet, amikor Bree akaratán kívül magával viszi Finnt a XXIII. századba, majd rájön, hogy valaki üldözi, aki nem csak őt akarja tönkretenni, hanem a múltat, a jelent és a jövőt is.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2017

Szerző: Alfonsi, Alice
Cím: Ez maga a költészet
Sorozat: High School Musical
ISBN: 978 963 628 888 4
Kiadó: Disney Enterprises, Inc.
Kiadás éve: 2008
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(21 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Az East Gimiben mindenki önkívületben van. Ms. Barrington angolcsoportjának egy héten belül az egész suli előtt kell egy saját verset elszavalnia! Chad szokás szerint elripacskodná az egészet, de az előző versmondás zavarba ejtő emléke nem akar távozni a fejéből - és nem biztos abban, hogy képes megfelelni ennek a feladatnak. Troy beszervezi Gabriellát, hogy segítsen Chadnek és a többi kosarasnak rájönni arra, hogy rímet faragni sokféleképpen lehet. Vajon képes lesz-e Gabriella arra, hogy megmentse őket a leégéstől?

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Allert, Judith
Cím: Dana és a bátorság
Sorozat: Hercegnők iskolája
ISBN: 978-963-403-708-8
Kiadó: Manó könyvek
Kiadás éve: 2019
Kinek ajánlott: 2-3. osztály
(3 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A Hercegnők iskolájában már mindenki izgatottan várja azt a napot, mikor végre megkaphatja a lovát. Egyedül Dana hercegnő van tele félelemmel, mert ő még soha nem látott lovat. Ezt megsejti az egyik hercegnő, és egy éjszakai titkos versenylovaglásra hívja ki. Dana elárulja a barátnőinek titkát, akik egy furfangos csellel állnak elő. A versenyen Zafíra ledobja Rózát a hátáról és eltűnik a Sötét erdőben. Sikerül megtalálni Zafírát? Dana legyőzi félelmét a lovaktól? A könyvből minden kiderül.

Majorné Virág Adrienn

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2020

Szerző: Ana Serna
Cím: Ég veled, félelem! Szia, bátorság!
Sorozat: Érzelmek erdeje 5
ISBN: 978-963-483-261-4
Kiadó: Napraforgó Könyvkiadó
Kiadás éve: 2021
Kinek ajánlott: 1-3. osztály
(4 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 30 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Eljött az éves gombaszedő verseny ideje! Az erdei állatok mind nagyon izgatottan várják a nagy eseményt. A gyerekek a verseny hevében mélyen bemennek az erdőbe, és ez halálra rémíti Lucát, a mókust... Szembe tud-e szállni a félelmével, felváltja-e a bátorság a rettegést?

A kérdéseket írta: Szörényiné Kis-Gergely Lilla

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2023

Szerző: Ana Serna
Cím: Ég veled, harag! Szia, önuralom!
Sorozat: Érzelmek erdeje 4.
ISBN: 978-963-483-260-7
Kiadó: Napraforgó Kk.
Kiadás éve: [2021]
Kinek ajánlott: 1-3. osztály
(3 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Vajon milyen gondot okozhatsz egy túl magasra rúgott labdával? És milyen lehetőségeid vannak, hogy kezelni tudd, ha dühbe gurulsz? Mindezekre válaszokat kapsz, ha elolvasod a könyvet.

A kérdéseket Szabóné Zsóka készítette.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását Azolo önkéntes segítője végezte.
Bekerülés éve: 2025

Szerző: Ana Serna
Cím: Ég veled, magány! Szia, figyelmesség!
Sorozat: Érzelmek erdeje 3.
ISBN: 978-963-483-259-1
Kiadó: Napraforgó Kk.
Kiadás éve: [2021]
Kinek ajánlott: 1-3. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Egy baleset könnyen elronthatja a nyári tábor hangulatát. Ám ha figyelünk a barátainkra, akkor senki nem fog szomorkodni emiatt. Ha érdekel a történet, olvasd el ezt a könyvet!

A kérdéseket Szabóné Zsóka készítette.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását Azolo önkéntes segítője végezte.
Bekerülés éve: 2025

Szerző: Ana Serna
Cím: Ég veled, szomorúság! Szia, öröm!
Sorozat: Érzelmek erdeje 1.
ISBN: 978-963-483-257-7
Kiadó: Napraforgó Könyvkiadó
Kiadás éve: 2021
Kinek ajánlott: 1-3. osztály
(4 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Olívia, a békalány boldogan készülődik a nyári szünetre, ám a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy eltervezte... Felül tud-e emelkedni a szomorúságán? Felváltja-e a bánatot az öröm?

A kérdőívet Szörényiné Kis-Gergely Lilla készítette.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2023

Szerző: Ana Serna
Cím: Ég veled, szorongás! Szia, optimizmus!
Sorozat: Érzelmek erdeje 6.
ISBN: 978-963-483-262-1
Kiadó: Napraforgó Könyvkiadó
Kiadás éve: 2021
Kinek ajánlott: 2-3. osztály
(6 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Tibi, a csiga jó tanuló. Amikor egyszer becsúszik egy egyes, teljesen összeomlik, szorongani kezd. Felül tud-e emelkedni a félelmein? Meg lehet-e találni a dolgok jó oldalát?

A kérdívet készítette: Szörényiné Kis-Gergely Lilla

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2023

Erdei kalandok, húsz mesés történet
Szerző: Andreas H. Schmachtl
Cím: Mókus és Medve
Alcím: Erdei kalandok, húsz mesés történet
ISBN: 978-963-584-212-4
Kiadó: Manó Könyvek Kiadó Kft.
Kiadás éve: 2022
Kinek ajánlott: 1-3. osztály
(5 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Egy bizonyos állat brummog az erdőben. Még Mókus is felébred rá odafent, a fa odújában. Nahát, ki brummoghat? Ki más, mint Medve! Nehéz tévedni egy mókussal, nem szólva ugye a medvéről, hát ezt a két állatot mindenki szereti, a gyerekek meg pláne. Van egy szemmel nehezen követhető sebességgel pörgő erdei állat, aki összebarátkozik egy nálánál sokkal komótosabb életvitelű, ám sokkal nagyobb és nehezebb, másik erdei állattal, és ezek ketten és további erdőlakók megélnek ezt-azt, a nemhorgászattól a piros kenyérpirító turbógombjának megnyomásán, a kibekkelt téli álmon, egészen a könyv végén található fordulatokig. És mindezt annyi bájjal, humorral meséli el (és rajzolta meg) Schmachtl, hogy bátran merem ajánlani megannyi gyereknek és szülőnek, mert biztos vagyok benne, hogy remekül szórakoznak majd.

A kérdéseket Tóth István írta.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2024

Ki mondta, hogy az erdő unalmas hely?
Szerző: Andreas H. Schmachtl
Cím: Mókus és Medve
Alcím: Ki mondta, hogy az erdő unalmas hely?
ISBN: 978-963-584-408-1
Kiadó: Manó Könyvek Kiadó Kft.
Kiadás éve: 2023
Kinek ajánlott: 1-3. osztály
(6 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Az első tavaszi napsugarak kicsalogatják Mókust az odújából. Rögtön különleges látvány fogadja: egy élénksárga, repülő élőlény. Citromlepke! Ezt azonnal el kell mesélni Medvének! Ismét a világ talán legszebb, legvidámabb erdejében vagyunk, Mókus és Medve lakóhelyén, akikre új kalandok várnak. Megtudják, mi fán terem az Erdei Hatóság, megfőzik a tökéletes sütőtöklevest, elsimítanak egy ostoba veszekedést, megoldják az első hópehely rejtélyét, és végül felfedezőútra indulnak. Huszonöt mese felfedezőknek, álmodozóknak és elválaszthatatlan barátoknak.

A kérdéseket Tóth István írta.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2024

Szerző: Applegate, Katherine
Cím: Ben szerelmes
Sorozat: Szívzűrök sorozat
ISBN: 978-963-245-206-7
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2010
Kinek ajánlott: 7-8. osztály
(6 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Ezt a könyvet főleg azok figyelmébe ajánlom, akik szeretik a romantikus történeteket. Ez a történet egy baráti társaságról szól. Mindannyian egy kis szigeten laknak és azt hitték hogy jól ismerik egymást. szrelmi szálak szövik körbe a történetet. Ben a könyv főszereplőjének két lány között kell döntenie. Claire a volt barátnője és Nina Claire húga között. a történet végére ben felfedi valódi érzelmeit.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Applegate, Katherine
Cím: Claire-t rajtakapják
Sorozat: Szívzűrök-sorozat
ISBN: 9789632452043
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2010
Kinek ajánlott: 8. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A kis sziget fiataljai jól ismerik egymást. Barátságok szerelmek kusza szálait szövik. Keresik a boldogságot, de közben nem minden sikerül Claire tervei szerint. Még csak toporognak a nagybetűs élet ajtaja előtt, máris számtalan bonyodalomba keverednek, pedig semmi mást nem szeretnének, mint a kiszemelt egyént meghódítani. Claire szerint ehhez nem kell semmi más, csak egy fantasztikus sí program a hegyekben.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Applegate, Katherine
Cím: Zoey görbe utakon
Sorozat: Szívzűrök sorozat 1.
ISBN: 978 9639 492 653
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2005
Kinek ajánlott: 6-8. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A nyolc középiskolás jóbarát élete a megszokott mederben folydogál az aprócska, álmos Chatham Island-en. Amikor egykori haverjuk, Lucas két, javítóintézetben eltöltött év után visszatér a szigetre, elhatározzák, hogy kiközösítik. Csakhogy a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy eltervezték... Eddig úgy hitték, jobban ismerik egymást, mint a saját tenyerüket. Hamarosan rájönnek, hogy még önmagukról sem tudnak mindent.

Hoczné Hári Ildikó

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2018

Szerző: Arany János
Cím: Toldi
ISBN: 963 15 0410 7
Kiadó: Szépirodalmi Könyvkiadó
Kiadás éve: 1975
Kinek ajánlott: 6. osztály
(169 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

„A Kisfaludy Társaság 1846-ban pályázatot hirdetett: pénzdíjjal jutalmazza a legjobb beérkezett irodalmi alkotást. Arany János erre írta meg Toldi című elbeszélő költeményét, ez az első helyet és az irodalmi hírnevet hozta meg neki.”
„Arany János több forrást is felhasználhatott: számos népmonda örökítette meg a nagy erejű hős kalandjait, amikből Ilosvai Selymes Péter már a XVI. század végén megírta saját Toldi-mondáját. Arany nem feledkezett erről az alkotásról, műve énekei előtt az Ilosvai-szövegből vette a mottókat.”

A könyvet ide kattintva is elolvashatod.

A kérdéseket írta: Hoczné Hári Ildikó

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2017

Szerző: Arany László
Cím: Fehérlófia
ISBN: 978-963-276-171-8
Kiadó: Osiris
Kiadás éve: 2010
Kinek ajánlott: 4-6. osztály
(53 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A történetből megismerhetjük Fehérlófia a mitikus, emberfeletti képességekkel rendelkező mesehős hihetelen kalandjait.

A történetet ide kattintva is elolvashatod.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2017

Szerző: Ardagh, Philip
Cím: A szörnyű vég
ISBN: 9789631179057
Kiadó: Móra Könyvkiadó
Kiadás éve: 2004
Kinek ajánlott: 3-6. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Philip Ardagh az abszurd angol humor nagyágyúja. Új könyvének hőse, a tizenegy éves Eddie, fura és szokatlan családban nevelkedik, ahonnan a Szent Demencia Háládatos Híveinek Házában köt ki. Az árvaház jelmondata: Dolgozz látástól vakulásig! Légy boldogtalan! Ez lenne a szörnyű vég?!

Bíróné K. Adrienne

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2015

Szerző: Ardagh, Philip
Cím: Trutymóék a pácban
ISBN: 978 615 5441 36 3
Kiadás éve: 2014
Kinek ajánlott: 3-6. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Trutymó úr, Trutymóné és fogadott fiuk, Boldi, akit egy szárítókötélről szedtek le, egy kidőlt-bedőlt lakókocsival járják az utakat. Folyton morognak, folyton fejre esnek, galibába keverednek, de mégis szeretik egymást! Hol tintalevest esznek, hol tobozturmixot. Ezt-azt elcsórnak útközben, és rongyos ruhákban járnak. Útjuk során elkeverednek a gonosz Naggy úr birtokához, ahol különös kalandokban van részük: homályos úton-módon a birtokukba kerül egy elefánt, és egy egész cirkusszal is összefutnak. De a lényeg: a birtokon él a rózsaszín ruhás, rózsaillatú Mimi, aki nagyon megtetszik Boldinak... 

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Ardati Lili
Cím: Gyöngyvér és a vérforraló
Sorozat: A suli rémei - a rémek sulija 3.
ISBN: 978-615-5463-75-4
Kiadó: Studium Plusz Kiadó
Kiadás éve: 2015
Kinek ajánlott: 5-8. osztály
(4 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Harmadik részéhez érkezett az a kamaszoknak íródott misztikus-kalandos széria, amelynek a főszereplője egy tinédzser vámpírlány, Gyöngyvér. Bár ily módon ő maga korántsem hétköznapi teremtés, a mindennapok regulái rá is vonatkoznak - így például a szeptember elseje számára is a sulikezdést jelenti, méghozzá a lidércvári „rémek iskolájában". A nyár a sok szép élmény mellett egy nagy fájdalmat is hozott a számára: véget ért a kapcsolata első szerelmével, Márkkal. Vigaszt a nagy szomorúságban talán egyedül az jelent, hogy rendszeresen eljár a bátyja, Xavér zenekarának, a Vérlázítóknak a koncertjeire. Az ősz azonban Gyöngyvér magánéleti gondjain kívül nagyobb volumenű problémákat is hoz: új, a korábbinál sokkal szigorúbb intézkedéseket hoznak a vámpírok jogainak korlátozására. Ennek okán egy összeesküvés kezd kibontakozni, amelybe Gyöngyvér és Xavér is belekeverednek...

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2016

Szerző: Ardati Lili
Cím: Gyöngyvér és a vérlázítók
Sorozat: A suli rémei- a rémek sulija 2.
ISBN: 978 615 5463 48 8
Kiadó: Studium Plusz Kft.
Kiadás éve: 2014
Kinek ajánlott: 5-8. osztály
(8 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Beköszöntött a nyár, így Gyöngyvér pár hónapra búcsút inthet Lidércvárnak, és azzal a reménnyel mehet haza, hogy minden napját Danival tudja tölteni, teljes nyugalomban. Arra egy percig sem számított, hogy a szülei egész nyárra külföldre akarják vinni, a bátyja, Xavér zenekart alapított, és még a szép szemű farkasfiúnak is van egy kellemetlen híre. Ráadásul az új, híres zenekar rajongói nagyon furcsán viselkednek...

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2015

Szerző: Ardati Lili
Cím: Gyöngyvér és Lidércvár
Sorozat: A suli rémei-A rémek sulija 1.
ISBN: 978 615 5463 27 3
Kiadó: Studium Plusz Kft.
Kiadás éve: 2014
Kinek ajánlott: 5-8. osztály
(10 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Drágfy Gyöngyvér hétköznapi, budapesti kamaszlány. Na jó, azért nem teljesen. Apukája, aki mindenkit pillanatok alatt kiismer, és anyukája, aki állandóan halálra aggódja magát, ugyanis vámpír. Gondolom, ebből simán levontad a következtetést: Gyöngyvér is vámpír. Persze nem az a vérszívó fajta, aki denevér képében röpköd az éjszakában! Tök átlagosan élnek, mint bárki más.
Szürke hétköznapjait egyik nap szörnyű igazságtalanság töri meg. Osztálytársa, a succubus Emmi álnoksága miatt eltanácsolják az iskolából. A hírhedt lidércvári gimnáziumba kerül, ahol ő az „új lány", akinek meg kell próbálnia beilleszkedni. Miközben igyekszik barátokat szerezni, óriási csávába kerül, amiből még egy felnőttnek is nehéz lenne kimásznia. Szerencsére ott van Schuster Dani, a szép szemű farkasember, aki minden lépését figyeli.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2015

Szerző: Arold, Marliese
Cím: Titkos történetek
Sorozat: Olvasó Leó
ISBN: 978-963-86390-66
Kiadó: Fabula Stúdió
Kiadás éve: 1998
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Az Olvasó Leó sorozat Titkos történetek című könyve sok kedves és tanulságos történetekkel szolgál az olvasói számára. A könyvet alsó osztályos gyermekek részére ajánlom. Második osztálytól, negyedik osztályig kiváló szókincsfejlesztő olvasmány diákok számára.

Peti és Totya egy eldugott barlangot fedeznek fel a sziklafalban. Összeszedik a bátorságukat és bemerészkednek. A barlangot szemmel láthatóan rejtekhelyül használta valaki. De kicsoda? Lehet, hogy egy régóta körözött betörő nyomára bukkantak? Kata élete egy csapásra megváltozik. Az addig szégyenlős lány hirtelen magabiztos lesz és még a verset is fel meri mondani az osztály előtt. Titka mindenkinek van. Ez alól még a nagyik sem kivételek.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Arrou-Vignod, Jean-Philippe
Cím: Pedál Pepe, a magándetektív
Sorozat: Nyomozás a suliban 3.
ISBN: 9786155347191
Kiadó: Vivandra Kiadó
Kiadás éve: 2018
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 25 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Pedál Pepe, Rémi és Matild újabb kalandba keveredik a sorozat harmadik részében. A  kis kamaszokból álló lyoni diákcsapat Linburybe utazik egy kompon, mivel meghívták őket a tavaszi szünetre. A La Manche csatorna átszelése után mindenkit a vendéglátó családoknál szállásolnak el. A nyelvtanuláson kívül rengeteg izgalomban lesz részük, ami nem csoda, hiszen Agatha Cristie rejtélyes hazájában járnak. A talányos kérdéseket Pedál Pepe próbálja kinyomozni, de segítségére vannak társai is. Ki lophatta el Cupoftea hercegnő nyakláncát? Igaz-e, hogy Mrs. Moule a keleti mérgek specialistája? Mindez kiderül a vicces, kalandos, kiskamaszoknak íródott könyvből.

Bíróné K. Adrienne

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2019

Szerző: Auer, Margit
Cím: A kísértetfolyosó
Sorozat: Mágikus állatok iskolája 3.
ISBN: 978-963-294-337-4
Kiadó: Babilon Kiadó
Kiadás éve: 2015
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(15 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Amikor Eddie is mágikus állat birtokába jut, őt irigyli az egész osztály. Azaz majdnem mindenki. Helént hidegen hagyják a mágikus állatok, őt csak a prímabalerina tanfolyam érdekli. És hogy mit szól ehhez Miss Cornfield? Ő leginkább az olvasás éjszakájának megszervezésével van elfoglalva. Aztán az ominózus éjszakán, a toronyszoba sötétjében minden megváltozik ...

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2016

Szerző: Auer, Margit
Cím: A nagy csobbanás
Sorozat: Mágikus állatok iskolája 6.
ISBN: 9789632944043
Kiadó: Babilon Kiadó Kft.
Kiadás éve: 2015
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Mi lehet jobb a hirtelen jött őszi forróságban, mint az uszodába úszkálni?  Hogyan játszanak szobrosat a mágikus állatok, ha idegenek pillantják meg őket? Kiderül-e a palackpostából, hogy ki a következő gyerek,  aki társat kap? Mit találnak ki a mágikus állatok, hogy segíteni tudjanak Henrynek, aki eltűnik a szülinapi buli után? Megtudhatjátok a választ minderre, ha elolvassátok ezt  a könyvet, melyet Nina Dulleck vidám illusztrációi díszítenek.

A Könyvmutatványosok, Gyermek és Ifjúsági könyvajánlójában, az írónővel készült riportban az alábbiakat olvashatjuk:

„A legfontosabb, hogy a gyerekeknek legyen valakijük, akiben megbízhatnak. Ez lehet egy barát, fiú- vagy lánytestvér – vagy akár egy mágikus állat. A világon egy gyereknek sem szabadna magát elhagyatottnak éreznie! Mindenkinek szüksége van valakire, akire támaszkodhat."

Bíróné K. Adrienne

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2017

Szerző: Auer, Margit
Cím: Hová lett Mr. M?
Sorozat: Mágikus állatok iskolája 7.
ISBN: 9789632944050
Kiadó: Babilon Kiadó Kft.
Kiadás éve: 2015
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(3 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Miss Cornfield osztályában nyüzsögnek a mágikus állatok. Vajon kik lesznek azok, akik elválaszthatatlan barátságot kötnek? Váratlan események sora zajlik, mert eltűnik Ashanti, Mr. Morrison és az osztályfőnök. Az osztály nyomozásba kezd, de előtte megtréfálják Mortzinger tanár urat, aki bőszen osztogatja az egyeseket. Egy cirkuszi kenguru énekéből sok mindenre fény derül...! Sikerül-e megtalálni az eltűnteket, és milyen mágikus állatokkal bővül az állatkereskedés? Mindezt megtudhatjátok a könyv elolvasása után.

Bíróné K. Adrienne

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2017

Szerző: Auer, Margit
Cím: Hű, de durva!
Sorozat: Mágikus állatok iskolája 4.
ISBN: 978 963 294 3671
Kiadó: Babilon Kiadó
Kiadás éve: 2015
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Immár negyedik kötetben térnek vissza a Winterstein iskola diákjai: Ida, Benni, Johnny, Csoki, Anna-Léna, Eddie, Helén, meg a többiek. Már sokuknak van mágikus állata: legutóbb Silas kapott egy kedvencet, méghozzá Ricsi, a krokodil személyében. Fel van azonban adva neki a lecke: csak akkor maradhat vele, ha megjavul. És ez nem olyan könnyű feladat, főleg akkor, amikor erdei iskolába megy az osztály, Miss Cornfield vezetésével...

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2016

Szerző: Auer, Margit
Cím: Ida és Rabbat
Sorozat: Mágikus állatok iskolája: végre vakáció
ISBN: 978 9632 9440 74
Kiadó: Babilon
Kiadás éve: 2017
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A Mágikus állatok iskolájában mindig történik valami szuperizgalmas! De mi lesz, ha beköszönt a nyár, és bezárulnak a Winterstein suli kapui? Az első részből megtudhatjuk, hogyan nyaral Ida és Rabbat. Először egy strandon heverésznek, aztán egy hotelben lazítanak, ám ebben a hotelben egyre több rejtélyes dolog történik...

Hoczné Hári Ildikó

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2017

Szerző: Auer, Margit
Cím: Mágikus állatok iskolája
Sorozat: Mágikus állatok iskolája 1.
ISBN: 978 963 294 335 0
Kiadó: Babilon Kiadó
Kiadás éve: 2015
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(27 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Milyen érzés lenne, ha lenne egy saját, csakis hozzád kötődő állatod? Aki téged megért, beszélgetni tudsz vele, mindenhova elkísér, és soha többé nem kellene egyedül lenned. Szép álomnak tűnik, de Ida és Benni a Mágikus állatok iskolája 1. kötetében egy ilyen igaz barátra lel.

A valóság ötvöződik a gyerekek képzeletvilágával. A mágikus állatokról senki más nem látja, hogy beszélni tudnak, a külső szemlélő mindig csak egy plüssállatot lát. Mégis, a váratlan jövevény megkönnyíti a gondokkal küszködő gyerekek életét az iskolában, vidám helyzeteket teremt, és izgalmas kalandok várnak a kis gazdáikra. Már az is külön izgalmat jelent, hogy ki és milyen körülmények között kapja meg. Vajon lehet-e szeretni egy teknősbékát, ha az ember egy nagyobb szőrös állatra vágyik? Hogyan szeretteti meg magát a kis teknős? Miért van az osztály legvásottabb gyerekének is nagy szüksége egy mágikus állatra? És persze a regényen végigvonul egy izgalmas történet, egy rejtély, amit a gyerekek és a mágikus állatok együtt derítenek fel. Közben mélyebben is megismerhetjük a szereplőket, a tanárokat és gyerekeket, az indítékaikat, a szorongásaikat, a csínytevéseiket és a terveiket. Minden szereplő egyéni jellem, mindenki változik, fejlődik nem kis mértékben a megjelenő mágikus állatok és a kialakult különös szituációk hatására.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2016

Szerző: Auer, Margit
Cím: Rejtélyes gödrök
Sorozat: Mágikus állatok iskolája 2.
ISBN: 978 963 294 336 7
Kiadó: Babilon Kiadó
Kiadás éve: 2015
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(4 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A Winterstein iskola titka, hogy akinek szerencséje van, életre szóló barátra lel. Mégpedig egy mágikus állat személyében, aki beszélni is tud! Vajon ki lesz a következő?

Senki nem tudhatja meg a mágikus állatkereskedés titkát. Ida és Rabbat, a róka azonban elszólják magukat. Csak meg ne tudja Miss Cornfield, az osztályfőnök!

Csoki egyetlen vágya, hogy neki is jusson mágikus állat. Semmi egyébbel nem törődik. Sem az iskolai színjátszó kör előadásával, sem a cikizéssel az osztályban és főleg nem az iskola kertjében egyre szaporodó furcsa gödrökkel Hogyan keletkeznek a rejtélyes gödrök az iskola udvarán? Egyszerű gyerekcsíny? Vagy idegen galaxisból érkező űrlények keze van a dologban? A fordulatos cselekmény az iskolai élet hétköznapjait és a gyerekek fantáziavilágát ötvözi. Minden gyerekszereplő egyéni jellem, mindenki változik, fejlődik nem kis mértékben a megjelenő mágikus állatok és a kialakult különös szituációk hatására.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2016

Szerző: Auer, Margit
Cím: Silas és Rick
Sorozat: Mágikus állatok iskolája: végre vakáció
ISBN: 9789632944944
Kiadó: Tessloff Babilon Kft.
Kiadás éve: 2018
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 25 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Silas nomád táborba készül Rickkel, a legjobb barátjával, aki történetesen egy mágikus krokodil. Minden vágya, hogy elnyerje a tábor bajnoka címet, és hazahozhassa az aranykupát. Szeretné, ha az édesapja büszke lenne rá, a bátyját meg felbosszanthatná vele. Vajon sikerül neki? Természetesen kiderül, ahogy az is, hogy melyik fontosabb a fiú számára: a győzelem vagy a barátok? És mi a helyzet Rubyval? Azon kívül, hogy folyton cukorkát eszik, más miatt is felhívja magára Silas figyelmét? Érdekes kérdések! Ha válaszokat is szeretnél, ugorj fejest a könyvbe, és vakációzz együtt Silasszal és barátaival!

Farkas Daniella

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2019

Szerző: Auer, Margit
Cím: Torta vagy bukta
Sorozat: Mágikus állatok iskolája 5.
ISBN: 9789632943688
Kiadó: Babilon Kiadó Kft.
Kiadás éve: 2015
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(3 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A Winterstein iskola egy hétköznapi suli.  Azaz dehogy, hiszen a falai titkokat rejtenek: Mortimer Morrison mágikus állatait.  Pepperoni, az ecsetfülű disznó elválaszthatatlan társa Csokinak.  Főleg akkor, ha csoki van a láthatáron.  A  Torta vagy bukta című kvízműsor alatt kiderül, hogy a magát sztárnak tartó Sandro Markoni, nem éppen becsületesen vezeti a műsort. Hogyan kovácsolja össze a csapatot a verseny izgalma, és ki lesz a győztes? Mindezt megtudhatjátok, ha elolvassátok  ezt a kalandos könyvet.

Bíróné K. Adrienne

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2017

Szerző: Auer, Margit
Cím: Totál bezúgva
Sorozat: Mágikus állatok iskolája 8.
ISBN: 9789632944067
Kiadó: Babilon Kiadó Kft.
Kiadás éve: 2017
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A Winterstein iskola diákjai közül már többen kaptak mágikus állatot - de vajon ki lesz a következő, sikerül-e jó barátra lelnie valakinek? Morrison úrnál, az állatkereskedés tulajdonosánál rengeteg különleges élőlény van, akik csak a nagy átadásra várnak. A suliban iskolabálra készülnek, nagy a találgatás a táncpartnerek megválasztásában. A buli most nem „loboncrázós" lesz, hanem klasszikus keringőt és tangót gyakorolnak a gyerekek, eleinte nem nagy lelkesedéssel. Mit neveznek szoborjátéknak, és miről kapott értesítést Zack, amikor a mikrón számok helyett betűkből összeállt üzenet jelent meg? Mindezt megtudhatjátok a könyv elolvasása után, melyet Nina Dulleck kedves és bájos  rajzai illusztrálnak.

Bíróné K. Adrienne

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2018

Szerző: Auerbach, Annie
Cím: Szertelen szomszédok
Sorozat: Spongyabob
ISBN: 978-963-628-834-1
Kiadó: Egmont-Hungary
Kinek ajánlott: 1-3. osztály
(52 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

SpongyaBob és Csillag Patrik a legnagyobb barátságban vannak egymással egészen addig, amíg rosszindulatú szomszédjuk, Tunyacsáp el nem határozza, hogy közbeavatkozik. Tunyacsáp terve azonban, hogy elválassza egymástól a két cimborát, alaposan visszaüt rá.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Baár Tünde
Cím: Imádom a nyarat!
Sorozat: Buda és Vince
ISBN: 9789634033431
Kiadó: Manó Könyvek Kiadó Kft.
Kiadás éve: 2017
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Baár Tünde mesekönyvében megismerhetjük Budát és Vincét, a padtársakat. A két fiú nagyon összebarátkozott a suliban, és már alig várják, hogy kezdődjön a nyári vakáció. A táborban rengeteg kreatív feladat, bátorságpróba, éjszakai kalandozás, és meglepetés várja a gyerekeket.  Márta néni és Rita néni, a két felügyelő tanár sem unatkozik a gyerekhad mellett, de szeretettel és türelemmel vesznek részt ők is a nyári kalandokban.  A váratlan fordulatokkal és humorral teli könyvet, Bakos Barbara színes rajzai illusztrálják.

Bíróné K. Adrienne

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2017

Szerző: Baár Tünde
Cím: Mindig igazam van!
Sorozat: Buda és Vince
ISBN: 9789634034520
Kiadó: Manó Könyvek Kiadó Kft.
Kiadás éve: 2018
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Baár Tünde harmadik, Buda és Vince sztorija a vakáció utolsó napjaiban zajlik. A két fiú, kiegészülve Bencével és Ádámmal, a környékbeli építkezésen tartják a nem éppen veszélytelen bátorságpróbáikat. Ádám törött kézzel kezdi meg a tanévet, de a suli is tartogat izgalmakat. Szeptemberben egészségnap lesz, októberben a zene ünnepére készülnek. Megtalálják-e Rozi elkóborolt macskáját, hogyan búcsúznak el a gyerekek a nyugdíjba vonuló tanáruktól, András bácsitól? Mindezt megtudhatjátok a Bakos Barbara által illusztrált, kedves, vidám történetből.

Bíróné K. Adrienne

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2018

Szerző: Baár Tünde
Cím: Utálom a padtársam!
Sorozat: Buda és Vince
ISBN: 9789634032731
Kiadó: Manó Könyvek Kiadó Kft.
Kiadás éve: 2016
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Bakosné Baár Tünde debütáló, első könyvének története egy kertváros környékén és az ottani általános iskolában zajlik. A nyári szünidő utolsó napjait élvezi Buda, aki a szüleivel és testvérével él együtt. Gondolatai már az új tanév körül forognak, amikor új fiú, Viktor költözik a szomszédjába, édesanyjával. A szomszéd fiú ellenszenvesnek tűnik, ráadásul ő lesz Buda padtársa. Sokan utálják Vincét összeférhetetlen magatartása miatt: az új iskolát kritizálja, a társait lebénázza... Hogyan telik a tanév, sikerül-e Vincének beilleszkednie? A könyvet Bakos Barbara színes képei illusztrálják, melyek még élethűbbé teszik a történetet.

Bíróné K. Adrienne

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2018

Szerző: Babay Bernadette
Cím: Bombajó nagyanyó
ISBN: 963 539 491 8
Kiadó: Ciceró Könyvstúdió
Kiadás éve: 2005
Kinek ajánlott: 7-8. osztály
(4 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Jankovich Johanna 15 éves. Apjának jól menő cége tönkrement, ráadásul autóbalesetet okozott, így lőttek a júniusra tervezett kenyai nyaralásuknak. Sőt. Johannának a nyári szünetet vidéken, a nagyapja tanyáján kell eltöltenie. Szerinte ez a 21. század legnagyobb katasztrófája, amely elől okvetlenül menekülnie kell. Hiszen a tanyán nincsen plazmatévé, DVD lejátszó, internet, videó, hifitorony, számítógép, elektromos fogkefe, masszázszuhany, reformkaja, light kóla, létfontosságú digitális mérleg, arcszauna, szolárium, konditerem és egyéb alapvető élvezeti cikk. Ráadásul még egy tisztességes tükör sincs. Viszont van valaki más…

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2016

Szerző: Babay Bernadette
Cím: Helló, csokicsaj!
Sorozat: Tök jó könyvek
ISBN: 963-539-456-X
Kiadó: Ciceró Könyvstúdió
Kiadás éve: 2004
Kinek ajánlott: 5-8. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Molnár Viktor tizenhat éves lett, és így eljutott a férfikor küszöbére, ahol várta rengeteg fontos dolog, mint a kosárlabda, a bicajozás, a csajok, a szülei válása, az új suli, a rivális Erik, aki mindenben jobb nála. És várta még rengeteg fejlődési rendellenesség: egyenetlenül növekvő bajusz, pattanások a legfeltűnőbb helyeken, izzadás még hidegben is, arcvörösödés, hajzsírosodás, és az alattomosan lerakódó körömpiszok. De ez még mindig nem elég: várt rá egy ádáz kihívás, mégpedig az, hogy akaratán kívül túszul esik. És ami a lényeg: várta az első randevú, az első csók, az első szerelem, mégpedig egy vagány félvér csaj személyében...

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Babay Bernadette
Cím: Szerelmes kamaszok
Sorozat: Tök jó könyvek
ISBN: 1586 2674
Kiadó: Ciceró Könyvstúdió
Kiadás éve: 2002
Kinek ajánlott: 5-8. osztály
(4 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Ha az Élet mesélni tudna, akkor ő lenne a leghazugabb mesemondó. A legjobb pillanatok után minden bejelentés és figyelmeztetés nélkül ránkzuhannak a legdermesztőbb percek, melyek órákká, napokká, végeérhetetlen, időtlen periódusokká nyúlnak. Velem is pont ez történt meg. Csodálatos és virágillatos nyárutó hintáztatta romantikára fogékony lelkemet: melegen és szenvedélyesen sütött a délutáni nap, és én a boldog várakozástól könnyű léptekkel siettem Balázshoz a Margitszigetre. Előttünk az élet, velünk a szerelem - azt hiszem ez az a pillanat, mely helyben járásra ösztökéli a boldogságot. A SZERELEM A BOLDOGSÁG TARTÓS HELYBENJÁRÁSA. Az egész világ olyan tökéletes volt... És ekkor minden előzetes bejelentés nélkül történt valami borzalom, amitől úgy éreztem, hogy hirtelen szembefordult velem, majd gonoszul lehányt a sors.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Baccalario, Pierdomenico ; Morosinotto, Davide
Cím: A Hold szövetsége
Sorozat: LOCK 2.
ISBN: 9789634034506
Kiadó: Manó Könyvek Kiadó Kft.
Kiadás éve: 2018
Kinek ajánlott: 4-8. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A harc elkezdődött. A két csapatnak ismét próbán kell teljesíteniük. A küzdelem megszeghetetlen és titkos szabályok szerint zajlik. A tét a folyó feletti ellenőrzés joga, melyet kemény csata fog eldönteni.

Nagy Szilárd

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2018

Szerző: Baddiel, David
Cím: Tökéletes szülő kerestetik
ISBN: 978-963-403-322-6
Kiadó: Menő Könyvek
Kiadás éve: 2017
Kinek ajánlott: 4-7. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

„Barry Bennettet világéletében bosszantotta, hogy Barrynek hívják. Gáz név ez egy vagány, kilencéves fiúnak (aki már majdnem tíz). Az összes barátjának olyasmi neve volt, mint például Jake, Lukas vagy Taj."

Barry lehetőséget kap arra, hogy új szülőket válasszon magának, ráadásul egy másik univerzumban, egy olyanban, ahol a felnőttek mindent (de tényleg mindent) megtesznek annak érdekében, hogy ők legyenek a kiválasztottak. De vajon milyen szempontok alapján választ magának Barry új szülőket? És vajon velük boldogabb lesz? És ami még ennél is fontosabb, mi történik, ha nem sikerül választania a 10. születésnapja előtt, ami mindössze öt nap múlva lesz?

Hoczné Hári Ildikó

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2017

Szerző: Bagossy László
Cím: A sötétben látó tündér
ISBN: 978 963 9727 68 7
Kiadó: Pozsonyi Pagony Kft.
Kiadás éve: 2009
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(12 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Én, a legkisebb, a Pirinyó Minyó, semmiben, de semmiben se tudtam a legügyesebb lenni a testvéreim között. Ezért suttogva kértem anyámat, hogy most lesz szíves csak engem szeretni, lesz szíves csak rám figyelni, és lesz szíves csak nekem mondani egy mesét, olyat, amiből megtudhatom a tündér-nevemet, és hogy miben lehetnék a testvéreim között a legügyesebb. Mert a bánatom már akkora, hogy ilyen kicsi létemre, nem is tudom, hogyan fér belém…”
Tündéranyám ekkor azt mondta nekem: „Olyan mesét mondok neked, ami a kimondott szavak által a Fekete-tenger hetvenhetedik szigetének a legsötétebb csücskébe vezet. Aki erre az útra el akar jönni velem, annak a kimondott szavakat a sötétben is látnia kell. Aki pedig erről az útról visszatér, az lehet a legbátrabb testvér, az lehet az összes testvér közül a legsötétbenlátóbb: a Sötétben Látó Tündér.”

A mesét ide kattintva is elolvashatod.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Bagossy László
Cím: A sötétben látó tündér
ISBN: 978 963 9727 68 7
Kiadó: Pozsonyi Pagony Kft.
Kiadás éve: 2009
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(6 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

"Amikor a legnagyobb unokám három és fél évesen az Örkény Színházban megnézte A Sötétben Látó tündér című előadásunkat, lázrózsákkal az arcán jött ki a nézőtérről, megölelt, és csak ennyit mondott: nagyon szépet meséltél, nagymama. Boldog vagyok, hogy első mesélője lehettem ennek a csodálatos szövegnek, és örülök, hogy most mesekönyv formájában is eljuthat minden anyukához, apukához, nagymamához és nagypapához, akiknek szívből kívánom, hogy segítségével találják meg az otthoni, meghitt mesemondás varázslatos hangulatát." - vallja a fülszövegben Pogány Judit Kossuth-díjas színművész.

Bíróné K. Adrienne

A mesét ide kattintva is el tudod olvasni.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2015

Szerző: Baisch, Milena
Cím: Testvértörténetek
Sorozat: Olvasó kalóz
ISBN: 978-963-86390-0-4
Kiadó: Fabula Stúdió
Kiadás éve: 2000
Kinek ajánlott: 2-3. osztály
(8 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Az Olvasó Kalóz sorozat Testvértörténetek című könyve sok kedves és tanulságos történetekkel szolgál az olvasói számára. A könyvet alsó osztályos gyermekek részére ajánlom. Második osztálytól, negyedik osztályig kiváló szókincsfejlesztő olvasmány diákok számára. 

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

(Cicaikrek)
Szerző: Baisch, Milena
Cím: Testvértörténetek
Fejezet: Cicaikrek
Sorozat: Olvasó kalóz
ISBN: 978-963-86390-0-4
Kiadó: Fabula Stúdió
Kiadás éve: 2000
Kinek ajánlott: 1. osztály
(53 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Karesz és Krisztián kilenc évesek, és a nyáron nagyszüleiknél vakációztak...

Hoczné Hári Ildikó

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2010

Szerző: Baj-Pulai Viktória
Cím: Első képes balettkönyvem
ISBN: 978 963 9782 41 9
Kiadó: Czupi Kiadó
Kiadás éve: 2015
Kinek ajánlott: 2-5. osztály
(12 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Ezt a könyvet ajánlom mindenkinek, aki szereti a balettot, vagy szeretné, ha gyereke harmónikus mozgású kis balerina lenne.

Sok kisleányt elbűvöl a balett varázslatos világa. Elsősorban nekik készült ez a képeskönyv, amely a témával kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat összegzi. A gyerekek az olvasmányos szövegből megtudhatják, hogy pontosan mi is az a balett, hol és ki tartja a balettórákat, milyen ruhát, frizurát kell tánc közben viselni, hogyan zajlanak a bemelegítő és a klasszikus balettgyakorlatok, melyek az ismert balettzenék és -kifejezések. A kötet utolsó negyedében üresen hagyott lapokat is találunk, amelyen feljegyzéseket készíthetnek a jövő kis táncművészei, s itt kapott helyet az Eszter és a balett kincsek című mese is. A színes fotókkal illusztrált kiadvány az ovis és kisiskolás korosztálynak javasolható.

Jó szórakozást! Kellemes olvasást!

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2015

Arcképvázlat Pék Pálról
Szerző: Bakonyi István
Cím: A dolgok arca
Alcím: Arcképvázlat Pék Pálról
ISBN: 978-963-86289-8-5
Kiadó: Czupi Kiadó
Kiadás éve: 2007
Kinek ajánlott: Mindenkinek, 15 pont/kérdés
(61 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 14
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Kedves Olvasó!
Ez az olvasnivaló részleteket tartalmaz Bakonyi István: A dolgok arca című kötetéből. A kötet a nagykanizsai költő-tanár, Pék Pál életművét mutatja be.

A pontszerzésre ajánlott olvasnivaló itt érhető el.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2010

Szerző: Balázs Ágnes
Cím: A csodagomb
Sorozat: Már tudok olvasni 1. szint
ISBN: 978-963-486-963-4
Kiadó: Móra Könyvkiadó
Kiadás éve: cop. 2022
Kinek ajánlott: 1. osztály
(20 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A mese egy gombról szól, amelyik sokáig egy doboz mélyén lapult, mígnem egy pajkos cica fel nem borította, és ő kigurult, át a lakáson és a verandán, lepattogott a lépcsőn ki a kertbe, egészen a hintáig. Itt találta meg Emma, aki bevitte és megmutatta a nagymamájának. Kiderül, hogy a gomb – csodagomb. Nagyi még kislányként horda magával és mindvégig szerencsét hozott neki, most pedig odaadja a kisunokájának, aki nemsokára megkezdi az iskolát, ahol bizony alkalmanként elkél egy kis szerencse.

A sok illusztrációt és kevés szöveget tartalmazó könyvet a betűkkel, szavakkal – az olvasással most ismerkedő gyerekeknek ajánlom.

A kérdések írója: Kovács Zsanett

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2022

Szerző: Balázs Ágnes
Cím: A tésztapacsni
Sorozat: Már tudok olvasni
ISBN: 978-963-11-9779-2
Kiadó: Móra
Kiadás éve: 2014
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(13 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Pulyka néni mást sem tesz reggeltől estig, csak pöröl, morog, szitkozódik és óbégat. Még a szomszéd gyerekekkel is haragban áll. Karácsonykor azonban minden megváltozik! Miközben Pulyka néni a mazsolás kalácsot készíti a konyhában, a gyúródeszkán megszólal egy tésztapacsni, és a ház lakóinak elhozza a csodát!

A kedves történet alsó tagozatos gyerekeknek ajánlott.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Balázs Ágnes
Cím: Lufi és a boszorkányfarsang
Sorozat: Lufi könyvek 3.
ISBN: 978 963 11 8430 3
Kiadó: Móra Könyvkiadó
Kiadás éve: 2008
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(5 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Hogy milyen egy boszorkány? Hát bibircsókos az orra, és fekete ruhában jár. Ja, és fejkendője is van. Éppen úgy néz ki, mint Vali néni. Lufi a legelső alkalommal haragra gerjeszti a barázdált arcú öregasszonyt. A bajt további események boszorkányos összefonódása tetézi, amelyekben különös szerepet játszik egy elhagyatott telken álló cirkuszi sátor, két ördögjelmez és három hamisított levél. A háttérben persze Lufi agyafúrt akciói állnak, amelyek nem mindig a terv szerint alakulnak, de végül mégis egybeforrasztják az egymástól elszakadt szíveket. Mi ez, ha nem boszorkányság? A varázslat áldozata két fekete férfinadrág és tíz doboz cserépangyalka.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Balázs Ágnes
Cím: Lufi és a hajmeresztő szerelem
Sorozat: Lufi könyvek 4.
ISBN: 978 963 11 8940 7
Kiadó: Móra Könyvkiadó
Kiadás éve: 2011
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Valami van a levegőben mostanság. Valahányszor Szamóca feltűnik a láthatáron, Lufi valahogy nem önmaga. Furcsa bizsergés, szívdobogás keríti hatalmába, mintha csak áramütés érte volna. Bármi legyen is ez az érzés, Lufi még egy hajvágást is bevállal barátja miatt. És az is egyre biztosabbnak látszik, hogy nem csak Lufi esett áldozatul ennek a furcsa varázslatnak, hanem szinte mindenki a környezetében. Hiába, a szerelem nem válogat.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Balázs Ágnes
Cím: Lufi és a hóba rajzolt szív
Sorozat: Lufi könyvek 7.
ISBN: 978-963 11 9044 1
Kiadó: Móra Könyvkiadó
Kiadás éve: 2011
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A DALMÉZSUKUKUKATAPÁ HANTAZSIZIRIDEKLAMEMŐ klub izgalmas időszak elé néz. Egy hóba rajzolt szív Lufi nevével? Szegő vajon szereti Rozit? Mi lehet Halász Bea furcsa viselkedésének hátterében? Lufi hogyan deríthetné ki, hogy Szamóca szereti-e? Felveszik a fiút  a gimnáziumba? Ha felveszik elutazik Párizsba. Milyen romantikus lenne Szamócával az Eiffel-torony tetején találkozni! A Lufi és barátai elhatározzák, hogy indulnak a tanulmányi versenyen, a győztes csapat ugyanis kiutazhat Párizsba. Előtte azonban le kell győzni a 7.a-sok mindenre elszánt csapatát. A tavasz új kalandokat, új barátságokat és új reményeket hoz kis csapatunk számára. 

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Balázs Ágnes
Cím: Lufi és a hóba rajzolt szív
Sorozat: Lufi könyvek 7.
ISBN: 978 963 11 9044 1
Kiadó: Móra Könyvkiadó
Kiadás éve: 2011
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Ez a történet egy kisányról, Lufiról és barátiról szól, akik regeteg kalandot élnek át. Szerintük,  egy tanulmányi verseny csak akkor érdekes ha jutalom is  jár érte, pláne ha ez egypárizsi utazás! Tetézi midezt, hogy Szamóca is  francia fővárosba készül... A DALMÉZSUKUKUKATAPÁ HANTAZSIZIRIDEKLAMEMŐ lelkesen jelentkezik a feladatra. Vajon sikerül-e legyőzniük a 7.a-sokat, akik még csalni is képesek a győzelem érdekében? És sikerül-e kinyomozniuk, hogy ki rajzolta azt a titokzatos szívet a hóba, amelynek közepén Lufi neve díszeleg?

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Balázs Ágnes
Cím: Lufi és a nyolcpecsétes titok
Sorozat: Lufi könyvek 6.
ISBN: 978 9631 189612
Kiadó: Móra Könyvkiadó
Kiadás éve: 2011
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(6 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A sorozat ezen részében Lufi és barátai felfedezik, hogy Lufiék lakását árulják. A kislány kérdőre vonja a szüleit, és megtudja, hogy ez a valóság. A költözéssel  kapcsolatos aggodalmait, kétségeit szülei nem veszik tudomásul. Lufi és a barátai megijednek mi lesz, ha el kell szakadniuk egymástól, s főként mi lesz, ha Lufi nem láthatja többé Szamócát?

A történet tovább bonyolódik, amikor kiderül, hogy Emőkéékhez beköltözik a mostohaapa, akinek egyetlen jó tulajdonsága, hogy jól tud főzni, miközben egy kisbaba is érkezőben van hozzájuk. Az izgalmakat csak tovább fokozza, hogy a Lufiék lakására pályázó Trudit többször is együtt látják Szamócával!

Tanúi lehetünk Lufi határtalan ragaszkodásának környezetéhez, iskolájához, társaihoz. A kislány barátainak leleményességével sikerült megakadályozni, hogy Lufiék elköltözzenek az Orgona utca harminchárom szám alatti lakásból, ahol a család sok éve boldogan élt. Sikeres lakáscsere útján mindenki jól járt, maradhatott minden a régiben, ráadásul Lufiék nagyobb lakáshoz jutottak.

Jó szívvel ajánlom 10 éves kortól, lányoknak, fiúknak egyaránt.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Balázs Ágnes
Cím: Lufi és a zűrös vakáció
Sorozat: Lufi könyvek 2.
ISBN: 978 963 11 8628 4
Kiadó: Móra Könyvkiadó
Kiadás éve: 2009
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(15 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Lufi, a kilenc éves vadóc kislány egyik zűrt okozza a másik után. Tele van jó szándékkal, valahogy mégis mindig rosszul sülnek el a dolgok. Persze ha nem lenne Pál Laura és a Kukucska ikrek, talán a vándortábor is nyugodtabban telne. Na de hát ki hagyná szó nélkül, ha történetesen nyakon öntik három kanna vízzel? Hát Lufi sem hagyja annyiban. Még jó, hogy legjobb barátja, Szamóca mindig benne van minden kalandban. Hiszen legjobb barát csak egy van.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Balázs Ágnes
Cím: Lufi és az elcserélt születésnap
Sorozat: Lufi könyvek 5.
ISBN: 978 963 11 8782 3
Kiadó: Móra Könyvkiadó
Kiadás éve: 2010
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(3 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Lufira egyre kevesebb idő jut otthon, ám ő nem esik kétségbe: fergeteges születésnapi bulit szervez bohóccal, zsonglőrökkel és színielőadással. Mit tegyen, ha Szamóca nem lehet jelen az ünnepségen, mert cserediákként Londonban tanul? Ő is elcseréli hát a születésnapját!

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Balázs Ágnes
Cím: Lufi és Szamóca
Sorozat: Lufi könyvek 1.
ISBN: 978-963-11-8456-3
Kiadó: Móra
Kiadás éve: 2008
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(48 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A pöttyös könyveket lányoknak szokták ajánlani. A Lufi és Szamóca lányról és fiúról is szól, ajánlom ezért fiúknak is. Azoknak nem ajánlom, akiknek bonyodalom és nehézség nélküli az élete. Csakis olyanok olvassák, akik azt érzik, nagyon nehéz dolog kamasznak lenni.

Az ajánlást és a kérdéseket Czupi Gyula írta

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2012

Szerző: Balázs Ágnes
Cím: Rakoncátlan Rozi Ramazuriországban
Sorozat: Már tudok olvasni
ISBN: 978 963 11 9190 5
Kiadó: Móra Könyvkiadó
Kiadás éve: 2012
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(4 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Rakoncátlan Rozi reggeltől estig csak rosszalkodik. Lecsúzlizza a madarakat, konzervdobozt köt a macska farkára, és nem tud úgy megenni egy tányér főzeléket, hogy szét ne köpködje. A kócos, maszatos kislány egy nap Ramazuriországba csöppen, ahol éppen ő lesz a csínytevések céltáblája. Szerencsére talál egy barátot, Gézengúzt, aki kimenti őt a szurtos képű gyerekcsapat karmaiból. Vajon együtt elbírnak a szökőkutat őrző óriással is?

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Balázs Ágnes
Cím: Torkos Turpi és a felhőgyár
Sorozat: Már tudok olvasni
ISBN: 978-963-11-9014-4
Kiadó: Móra Könyvkiadó
Kiadás éve: 2011
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(12 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Nézz csak föl az égre! Látod azt a sok, különleges alakú felhőt? Szerinted hogy kerültek oda? Jaj, dehogy, dehogy! Még, hogy vízkörforgás, meg pára, meg felmelegedés!? A felnőttek sokszor nagyon is tudatlanok. A felhőket a felhőgyárban készítik, amely egy hatalmas, csónak alakú felhő közepén lebeg. Egy szélvihar épp ide repíti Torkos Turpit, aki aztán alaposan felforgatja a felhőgyár megszokott életét.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Balázs Béla
Cím: Az igazi égszínkék
ISBN: 963-11-3654-X
Kiadó: Móra
Kiadás éve: 1984
Kinek ajánlott: 3. osztály
(25 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Az igazi égszínkék csodálatos. Kalmár Ferkó, Cser Kari és Dán Zsuzsi szövetséget is köt, nehogy valaki felfedje a titkot: az égszínkékkel akár varázsolni is lehet. A baj csak akkor kezdődik, amikor a varázsszer Novák tanító úr cilinderébe kerül.....

Hoczné Hári Ildikó ajánlásával

A könyvet ide kattintva is elolvashatod.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2010

Szerző: Balázs Béla
Cím: Az igazi égszínkék
ISBN: 978-963-415-366-5
Kiadó: Móra
Kiadás éve: 2018
Kinek ajánlott: 3. osztály
(203 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A filmezéssel is foglalkozó Balázs Béla ebben a meséjében mintha feltalálná a televíziót.

A könyvet ide kattintva is elolvashatod.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2010

Szerző: Balázsi Lili Fanni
Cím: Madártej
ISBN: 9876155 535611
Kiadó: Ventus Libro Kiadó
Kiadás éve: 2016
Kinek ajánlott: 5-8. osztály
(15 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Léna édesapja külkereskedő, ezért mindig utaznak. A vadóc tizenöt éves lány eddig hét országban végezte az iskoláit. Amikor Dél-Koreába utaznak, úgy dönt, a középiskola hátralévő éveit itt folytatja, nem utazik tovább édesapjával. Az új környezetben fel kell találnia magát. Barátságokat köt, és folyton bajba kerül, meglepve ezzel a környezetét.
 
A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2016

Szerző: Balázsy Panna
Cím: Csúcsszuper
Sorozat: Szandra és a 3. b
ISBN: 978-963-403-416-2
Kiadó: Manó Könyvek
Kiadás éve: 2017
Kinek ajánlott: 3-4. osztály
(7 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Szentesi Szandra – még éppen harmadik osztályos kistini – csak röviden jelentkezik, hiszen, mint a borítón is látható, a nyáron nincs ideje naplójába írogatni. Az újabb fejezetekben van lovastábor, művésztelep, de a bájos kis hölgy sellőként is úszkált az Adriai-tengerben, majd gyönyörködött a naplementében.

Hoczné Hári Ildikó

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2018

Szerző: Balázsy Panna
Cím: Csuromvíz
Sorozat: Szandra és a 3. b.
ISBN: 9789634030423
Kiadó: Manó Könyvek Kiadó KFT.
Kiadás éve: 2015
Kinek ajánlott: 3-4. osztály
(7 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A főszereplő, Szentesi Szandra egy budapesti általános iskolába jár, egész pontosan a 3. b.- be. A biztos hátteret jelentő családja és osztálya mellett még egy hajléktalan szakember is helyet kap a gyermekregényben. Hallottál már a bagolylevesről, a bigunizáról, ...? Vajon melyik csapaté lesz az iskolai környezetvédelmi verseny fődíja? Az eltüntetett dolgozatok miatti ramazurit végül sikerül helyrehozni? Ha kíváncsi vagy a részletekre, a bájos rajzokkal tarkított oldalakon rábukkanhatsz a válaszokra.

Szécsényi Ágnes

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2019

Szerző: Bálint Ágnes
Cím: A repülő dívány
ISBN: 963 11 8229 0
Kiadó: Móra Könyvkiadó
Kiadás éve: 2006
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(62 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Juli eddigi nyarait keresztanyja luxusvillájában töltötte a Balaton partján, nem csoda hát, ha lógó orral és lázadozó szívvel készül a falusi nyaralásra apja nagynénjéhez, Lidi nénihez. Minden poros, szegényes, unalmas neki itt – míg csak a szomszédék verandájáról fel nem reppen egy ódón karszék. És lassan megváltozik minden, a fura Dedi jó pajtásnak bizonyul, Lidi néni és a folyton kísérletező Iván bácsi érdekesebbnek, mint hitte volna, és a mindent elcsóró Móric szarka gondoskodik róla, hogy egy perc se teljék eseménytelenül. Mi minden történik, mire Juli és Dedi alatt megmozdul a dívány, és még kissé szepegve elindulnak a kalandos repülésre…. Bálint Ágnes új regénye valóság és mese elemeit keveri könnyedén, szórakoztatóan, és tanulságosan, az igazi élményt mindennapjaink kedves apróságai között mutatja meg.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

A Szitakötők Szigete
Szerző: Bálint Ágnes
Cím: A Szitakötők Szigetén
Alcím: A Szitakötők Szigete
ISBN: 978-963-349-082-2
Kiadó: Holnap Kiadó
Kiadás éve: 2014
Kinek ajánlott: 2. osztály
(114 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Ez a történet a Szitakötők Szigetén játszódik. Ott él kecske mama, kisfiával Giducival....

Hoczné Hári Ildikó

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2010

Szerző: Bálint Ágnes
Cím: A Szitakötők Szigetén
ISBN: 978-963-349-082-2
Kiadó: Holnap
Kiadás éve: 2014
Kinek ajánlott: 2-3. osztály
(3 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A legfinomabb, legízletesebb, legkövérebb fű a Szitakötők Szigetén, az egyik dunai szigeten nő. Itt él Kecske mama Giduci nevű kisfiával, aki bizony akaratos jószág, legszívesebben felöklelne mindent és mindenkit. Kalandok sorozatában jön rá, hogy sem félni nem jó, sem félelmetesnek látszani, s más dolog a tigrist a háta mögött bosszantani, mint parolázni vele. Giduci kedves és a türelmes szeretetre indító vidám története az új kiadásban Pásztohy Panka rajzai nyomán elevenedik meg.

A kérdéseket írta: Szabó Eszter

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2024

A csengő
Szerző: Bálint Ágnes
Cím: A Szitakötők Szigetén
Alcím: A csengő
ISBN: 978-963-349-082-2
Kiadó: Holnap Kiadó
Kiadás éve: 2014
Kinek ajánlott: 2. osztály
(13 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Giduci, a kecskegida kissé akaratos jószág - fő szórakozása, hogy mindent, illetve mindenkit felökleljen, ami vagy aki útjában áll. A kötekedés sem ismeretlen dolog számára, még a szelíd, öreg tigrist is igyekszik kihozni a sodrából. Egyetlen személy szavára hallgat; ez pedig Kecske mama, aki szelíd szóval, de erélyesen próbálja megzabolázni csemetéjét.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Bálint Ágnes
Cím: Az elvarázsolt egérkisasszony
ISBN: 978 963 11 8656 7
Kiadó: Móra
Kiadás éve: 2009
Kinek ajánlott: 3. osztály
(30 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Ki gondolná, hogy egyetlen falatnyi édesség megváltoztatja egy kis egér életét? Szegény Fáni csak egy harapást eszik az ínycsiklandozó, boszorkány formájú mézeskalácsból, és máris babaarcú boszorkává változik. Szégyenében világgá szalad, és kalandból kalandba csöppen....                      

Hoczné Hári Ildikó ajánlásával

A könyvet ide kattintva is elolvashatod.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2010

Szerző: Bálint Ágnes
Cím: Az elvarázsolt egérkisasszony
ISBN: 978-963-11-8656-7
Kiadó: Móra
Kiadás éve: 2009
Kinek ajánlott: 3. osztály
(13 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Fáni a kisegér egy nap saját torkossága áldozata lesz: boszorkánnyá válik. Elindul hát világot látni, és a sors fintoraként egy macska szolgálatába áll. Még a Vasorrú Bábával is meggyűlik a bajuk, a Vándor Egérről nem is szólva. Vajon milyen sors vár Fánira?

Jerzsa Péter ajánlásával

A könyvet ide kattintva is elolvashatod.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2010

Szerző: Bálint Ágnes
Cím: Böbe baba a játékboltban (DIAFILM)
Kinek ajánlott: 1-3. osztály
(38 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 30 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Böbe baba álma teljesül, karácsonyra egy kisvonatot kap ajándékba. Azonban mégsem örülhet neki felhőtlenül… végül persze minden jóra fordul.

Böbe baba a játékboltban DIAFILMen elérhető az Interneten.

A Diafilmhez az Azolo kérdéseket Szörényiné Kis-Gergely Lilla készítette.

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2024

Szerző: Bálint Ágnes
Cím: Böbe és a horgászbot DIAFILM
Kinek ajánlott: 1-3. osztály
(36 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Böbe horgászni megy Cicamicával és Morzsával. De kié a szalmakalap? A régi időket idéző klasszikus magyar diafilmtekercs, amelyben Az egér és az oroszlán történetén lépkedhettek végig szülői, nagyszülői hangos mesélés közben.

A Diafilm elérhető az Interneten.

A diafilmhez az Azolo kérdéseket Szörényiné Kis-Gergely Lilla készítette.

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2024

Szerző: Bálint Ágnes
Cím: Brúnó kapitány
ISBN: 978-963-1184-808
Kiadó: Móra
Kiadás éve: 2008
Kinek ajánlott: 1-3. osztály
(5 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Brúnó kapitány, a vén tengeri medve nyugdíjba vonult. Lehorgonyozta hajóját a szárazföldön, és jókat szunyókál a fedélzetén. Egy nap azonban arra ébred, hogy az árvíz kisodorta a hajót a nyílt vízre, ráadásul potyautas is a fedélzeten rekedt: egy tyúk és egy nyúl. De nem lenne a híres Brúnó kapitány, ha a bajban fel nem találná magát!

A kérdéseket írta: Pálfi Dénes

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2024

Szerző: Bálint Ágnes
Cím: Cimborák
ISBN: 963-346-486-2
Kiadó: Holnap
Kiadás éve: cop. 2002
Kinek ajánlott: 3-4. osztály
(10 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Gücülke egy vöröses szőrű, üveggyöngyhöz hasonló,  zöld szemű kis cica lány. Kicsit félénk, kicsit bátortalan, mint minden kicsi lány.  Az olvasó  viszont meglepődik, milyen bátor, milyen talpraesett, milyen önálló és harcias tud lenni, ha arról van szó, hogy megmentse a barátságát és a barátját, a kicsit félénk, kicsit bátortalan, kicsit gyámoltalan (és lusta) Naplopó Sündörgőt, a sündisznót. Kettejük barátsága bizony sok mulatságos helyzetet is teremt, de sok veszély is leselkedik rájuk...

Kis-Gergely Lilla ajánlásával

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Bálint Ágnes
Cím: Egy egér naplója
ISBN: 978-963-346-813-5
Kiadó: Holnap
Kiadás éve: 2007
Kinek ajánlott: 3. osztály
(19 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Ahhoz, hogy megtaláljuk a helyünket a világban, előbb magunkat kell megismernünk. A hiszékenység, a naivitás életveszélyes ebben a macskákkal teli világban, dehát mit tegyen szegény egér, ha nincs tapasztalata a világgal. Sok kalandon, viszontagságon át vezet az út a majnem boldogsághoz, mert mások véleménye és a büszkeség miatt végül máshoz ment férjhez Ellike, s Egbert hoppon maradt. A kedves és tanulságos mesét kisiskolásoknak ajánlom.

Szabó Eszter

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2019

Szerző: Bálint Ágnes
Cím: Foltoskönyökű
ISBN: 978 963 11 8992 6
Kiadó: Móra Könyvkiadó
Kiadás éve: 2011
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(8 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A boltok ajtaja fölött lógó cégérek élete néha mozgalmasabb, mint hinnénk. A tarka dolmányos, hiú fahuszár belepottyan egy tócsába, és leázik róla a festék. Ütött-kopottan már nem díszítheti a bolt ajtaját. Egy padlásra kerül, ahol a környék táncos tappancsú macskái folyton a bolondját járatják vele. Aztán Hamuka, a szürke kiscica segítségével varázslatos erejű foltokra tesz szert, amelyekkel bosszút áll a sérelmekért. Mindent hótakaróba burkol. Szerencsére az erdészék vizslája és Hamuka kiszabadítja a virágszoknyás Tavaszt, aki nem csak a havat, de a foltoskönyökű fahuszár szívét is megolvasztja

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Bálint Ágnes
Cím: Frakk és a foci
ISBN: 9631182177
Kiadó: Móra
Kiadás éve: 2006
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(19 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Frakk, a macskák réme mindannyiunk jó ismerőse. Mi történt vele azóta, hogy móresre tanította Irma néni kövér kedvenceit? Addig rágta Károly bácsi fülét, míg beíratta a kutyaiskolába, addig könyörgött Irma néninek, míg kapott tőle egy labdát. Szerénkével és Lukréciával azonban nem lehet focizni, ahhoz a macskák túlságosan lusták. Frakk új játszótársa Lajcsika, a szomszéd kisfiú, akivel kettesben számtalan galibát okoznak.

Ajánlja: Pálfi Dénes

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2020

Szerző: Bálint Ágnes
Cím: Frakk és a lusta macskák (DIAFILM)
Kinek ajánlott: 1-3. osztály
(145 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 30 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Egy nagy kertben, szép kis házban éldegélt Irma néni és Károly bácsi. Volt két macskájuk is. A fehéret Szerénkének, a szürkét Lukréciának hívták. Történt egyszer, hogy Károly bácsi régi barátjával találkozott. ─ Beköltözöm a városba a gyermekeimhez, de nem tudom, mi legyen a vizslámmal ─ mondta ─, mert megszokta a vidéki életet. Egyébként Frakk a neve.

Mese Károly bácsi kedvencéről, Frakkról, a macskákat hajkurászó vizsláról. Persze tudjuk: Szerénke és Lukrécia sem ártatlan bárányok!

Diafilm elérhető az interneten.

Azolo kérdések a DIAFILMről

Készítette: Szörényiné Kis-Gergely Lilla

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2024

Szerző: Bálint Ágnes
Cím: Frakk, a macskák réme
ISBN: 963 11 8207 X
Kiadó: Móra Ferenc Könyvkiadó
Kiadás éve: 2006
Kinek ajánlott: 3. osztály
(48 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy szép kis kertes ház. Abban lakott két kövér macska. Rajtuk kívül ott lakott még Károly bácsi és Irma néni is.  A kövér macskák boldogan éltek a szép kertes házban, igaz, hogy Irma néni nagyon elkényeztette őket. Ebből lett a baj. Károly bácsi addig álmodozott egy olyan kutyáról, amelyik macskát reggelizik, ebédel, vacsorázik, amíg egyszer csak valóban egy eleven kutya jelent meg a házban: Frakk, a macskák réme. Így kezdődött a kutya-macska háború....

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Bálint Ágnes
Cím: Hajónapló
ISBN: 978-9-631183-21-4
Kiadó: Móra
Kiadás éve: cop. 2007
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(7 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Faragó Laci élménydús nyarának történetét írja le a naplójában. Kalandjait ezúttal legjobb barátjával, Radóval egy régi hajón sikerül megélnie. Ugyan egy rozoga, megfeneklett hajóról van szó, így nem utazhatnak vele, mégis sok új embert megismernek, akiknek az életét is felvidítják közben.

A kérdések írója: Gáspár Flóra

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2020

Szerző: Bálint Ágnes
Cím: Iskola a faliszekrényben
ISBN: 978-963-11-9287-2
Kiadó: Móra
Kiadás éve: 2012
Kinek ajánlott: 1-3. osztály
(3 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Szilvi már hatéves, és csak két hónap választja el a nagy naptól, amikor vadonatúj köpenyében és táskájával bevonulhat az iskolába. Épp ekkor költözik szüleivel együtt a nagyvárosból egy közeli faluba. Tatuska, a kedves nagypapa látja, milyen izgatottan várja kis unokája a szeptembert, hát gondol egyet és a nagy faliszekrénybe iskolát rendeznek be egyesült erővel. Minden olyan, mint az igazi iskolában, vannak padok és füzetek, tanító néni és tanulók, még szemléltető falikép is. Közben arról ábrándoznak, milyen szép lesz majd kézen fogva együtt indulni a tanításra. Mindez nem egészen úgy sikerül, ahogy eltervezik, de a faliszekrény-iskola megtette a magáét: Szilvi az első perctől otthon érzi magát az iskolában.

Nagy András

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2020

A végtelen giliszta és más történetek
Szerző: Bálint Ágnes
Cím: Kukori és Kotkoda
Alcím: A végtelen giliszta és más történetek
ISBN: 978-963-11-8600-0
Kiadó: Móra Könyvkiadó
Kiadás éve: 2009
Kinek ajánlott: 2-3. osztály
(7 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Ki ne ismerné Kukorit, a naplopó kakast és az ő párját, a szorgalmas Kotkodát, aki legszívesebben egész nap csak kapirgálna? Kettőjük szórakoztató kalandjairól mesél ez a képes mesekönyv, amely a sikeres rajzfilmsorozat alapján készült. Megtudhatjuk belőle, miért nincs Kukorinak és Kotkodának városi lakása, kiderül, vajon tényleg végtelen-e a végtelen giliszta, és az is elválik, Kukori-e a legjobb bébicsősz.

A kérdéssort készítette: Benkéné Osvald Éva

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2024

Szerző: Bálint Ágnes
Cím: Labdarózsa
ISBN: 978-963-346-906-4
Kiadó: Holnap Kiadó
Kiadás éve: 2010
Kinek ajánlott: 2-3. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Labdarózsából ugyan nem lett bábfigura, mint Mazsolából, talán kevesebben is ismerik, pedig Bálint Ágnes mesehőse, az öreg kutya (rögtön az első történetből kiderül, miért Labdarózsa a neve) legalább annyira kedves és szerethető figura, mint a Futrinka utca lakói. A történet ezúttal egy nagy kertben játszódik, ahol Labdarózsa, Szidol cica, Baka kutya, tyúkanyó, no és persze a gyerekek, Barbara, Ádámka és Dóra-Réka együtt élnek. Felnőttekről nem esik szó ebben a mesében, itt a gyerekek és az állatok élik együtt mindennapi életüket: Barbara pogácsát süt Labdarózsával, Ádámka autóján elviszi vásárolni tyúkanyót, együtt próbálják megnyugtatni a síró kisbabát, a még járókás Dóra-Rékát. A bájos történeteket Reich Károly feledhetetlen illusztrációi díszítik.

A kérdéssort készítette: Benkéné Osvald Éva

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2024

Szerző: Bálint Ágnes
Cím: Labdarózsa lámpája
ISBN: 978-963346-907-1
Kiadó: Holnap Kiadó
Kiadás éve: 2010
Kinek ajánlott: 2-3. osztály
(8 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Ez a kötet a Labdarózsa című Bálint Ágnes mesekönyv folytatása. Nyár végén járunk. a kert ilyenkor a legszebb, és még nagyon sok meglepetést tartogat. A gyermekek, Borbála, Dóra-Réka és Ádámka késő őszig kint játszanak Labdarózsa, a szelíd öreg vizsla szeretetteljes felügyelete alatt, egészen addig, amíg hidegre fordul az idő, és vissza kell költözni a nagy házba. A kedves kis történeteket Reich Károly rajzai illusztrálják.

A kérdéssort készítette: Benkéné Osvald Éva

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2024

Szerző: Bálint Ágnes
Cím: Lepke az írógépen
ISBN: 978-963-346857-9
Kiadó: Holnap Kiadó
Kiadás éve: cop. 2013
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(8 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 30 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

„Az én gyerekszobám a Duna volt” – így kezdődik a könyv, s így is folytatódik, szeretetteljes emlékezéssel. Bálint Ágnes mesekönyveit évek óta gondozza a kiadó. Ebben a kötetben is a szerző természet- és gyermekismerete mutatkozik meg a jóízű visszaemlékezések során, melyek a mesék alapszövetét adják.
A rövid történetek hangulatvilágát hűen közvetítik Szimonidesz Kovács Hajnalka rajzai a kis olvasóknak.

A kérdéseket Virág Adrienn írta.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2024

(Valaki fürdene)
Szerző: Bálint Ágnes
Cím: Mazsola
Fejezet: Valaki fürdene
ISBN: 978-963-349-103-4
Kiadó: Holnap
Kiadás éve: cop. 2016
Kinek ajánlott: 1-2. osztály
(17 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Mazsola nem szeret fürdeni, aztán mégis meggondolja magát. Vajon miért? A történetből minden kiderül.

A kérdéseket írta: Szabó Eszter

A mesét ide kattintva is el tudod olvasni. (5. oldal)

A többi Mazsola kérdéssort itt találod.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2020

(A csutkababa)
Szerző: Bálint Ágnes
Cím: Mazsola
Fejezet: A csutkababa
ISBN: 978-963-349-103-4
Kiadó: Holnap
Kiadás éve: cop. 2016
Kinek ajánlott: 1-2. osztály
(22 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Mazsolának csutkababát készített Manócska. De a játék csak akkor az igazi, ha van kivel játszanod vele.

A kérdéseket írta: Szabó Eszter

A mesét ide kattintva is el tudod olvasni. (8. oldal)

A többi Mazsola kérdéssort itt találod.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2020

(A cukorrépa meg a zöld disznó)
Szerző: Bálint Ágnes
Cím: Mazsola
Fejezet: A cukorrépa meg a zöld disznó
ISBN: 978-963-349-103-4
Kiadó: Holnap
Kiadás éve: cop. 2016
Kinek ajánlott: 1-2. osztály
(13 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Tanulságos történet arról, hogy Mazsola a hencegésével hogyan maradt szégyenben.

A kérdéseket írta: Szabó Eszter

A mesét ide kattintva is el tudod olvasni. (12. oldal)

A többi Mazsola kérdéssort itt találod.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2020

Szerző: Bálint Ágnes
Cím: Mazsola
ISBN: 978-963-349-103-4
Kiadó: Holnap
Kiadás éve: cop. 2016
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(20 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A Mazsola Bálint Ágnes meseíró legnépszerűbb könyve. A történetek két főszereplője a szeretetreméltó, falánk és kissé lusta, de nagyon kedves kismalac és Manócska, aki jó szülő módjára szeretettel, türelemmel tanítgatja kis társát sok érdekes és tanulságos kalandon keresztül.

A kérdéseket írta: Szabó Eszter

A könyvet ide kattintva is el tudod olvasni.

A többi Mazsola kérdéssort itt találod.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2020

(Az igazi zöld disznó)
Szerző: Bálint Ágnes
Cím: Mazsola
Fejezet: Az igazi zöld disznó
ISBN: 978-963-346-680-3
Kiadó: Holnap
Kiadás éve: 2012
Kinek ajánlott: 1-2. osztály
(16 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Milyen is egy igazi zöld malac, s hogy Mazsola hasonlít-e rá? Nos ez is kiderül a történetből.

A kérdéseket írta: Szabó Eszter

A könyvet ide kattintva is el tudja olvasni. (34. oldal)

A többi Mazsola kérdéssort itt találod.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2013

(Az öreg malac)
Szerző: Bálint Ágnes
Cím: Mazsola
Fejezet: Az öreg malac
ISBN: 978-963-349-103-4
Kiadó: Holnap
Kiadás éve: cop. 2016
Kinek ajánlott: 1-2. osztály
(331 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Egyik nap Mazsola és barátai játszani indultak. A megérkező Fülöpkét Mazsola csúfolni kezdte. Ebből aztán bonyodalmak keletkeztek.

A kérdéseket írta: Krasznai Bertalan

A mesét ide kattintva is el tudjátok olvasni. (19.oldal)

A többi Mazsola kérdéssort itt találod.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2010

(Az ehető ház)
Szerző: Bálint Ágnes
Cím: Mazsola
Fejezet: Az ehető ház
ISBN: 963-346-376-9
Kiadó: Holnap Kiadó
Kiadás éve: 2001
Kinek ajánlott: 1-2. osztály
(162 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A Futrinka utca végén, szinte már a mezőn, ócska, molyette kalap hevert. Ez alatt a kalap alatt tanyázott Manófalvi Manó, a madárijesztők barátja. Lámpagyújtás után nemigen háborgatták, mert a tökházikó ablaka messzire világított, s még a legvaksibb vén varjúnak is feltűnt, hogy amiben lámpa ég, az nem ehető. Egy este épp a híreknél tartott, amikor kintről csámcsogást hallott....

A kérdéseket írta: Hoczné Hári Ildikó 

A mesét ide kattintva is el tudod olvasni. (2. oldal)

A többi Mazsola kérdéssort itt találod.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2010

Szerző: Bálint Ágnes
Cím: Mazsola és a hóember DIAFILM
Kinek ajánlott: 1-3. osztály
(36 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 30 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Egy napon a manó csámcsogást hallott kintről. Kinézett – hát egy pöttöm kismalac harapdálta a tökházat. Mikor el akarta kergetni, a malacka sírva fakadt. – Olyan éhes vagyok! Már órák óta nem ettem! A jószívű manó megsajnálta, és kukoricalepényt adott neki. Evés közben a malacka elmondta, hogy nincsen hova mennie. – Elkergetett a gazdám, mert akkora vagyok csak, mint egy szem mazsola.

Mazsola és barátja, Egérke, felmennek a Nyúldombra szánkózni. Amikor megunják, az ott strázsáló Hóembert kezdik dobálni. Persze, hogy összetörik a cserépkalapját! Mazsola nagyon megijed, és nem meri bevallani tettét. Pedig az őszinteség többet ér!

A diafilm elérhető az Interneten.

A kérdéseket Szörényiné Kis-Gergely Lilla készítette.

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2024

Szerző: Bálint Ágnes
Cím: Mazsola és Tádé
ISBN: 978-963-346-796-1
Kiadó: Holnap Kiadó
Kiadás éve: 2010
Kinek ajánlott: 1-3. osztály
(28 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A Mazsola, Megint Mazsola meséskönyvek után most a televízióból is jól ismert zöld kismalac váratlanul testvért kap. Ő is – éppúgy, mint néha a gyerekek – eleinte duzzogva és féltékenykedve figyeli, ahogy Manócska megosztja szeretetét közte és az új jövevény, Tádé között. Hamar szívébe zárja a szelíd kis tengerimalacot, és megérti, hogy Manócska semmivel sem szereti őt kevésbé, mint akkor, amikor még ketten éltek az otthonos tökházban.

A kérdéseket Pálfi Dénes írta.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2024

Szerző: Bálint Ágnes
Cím: Mazsola és Tádé DIAFILM
Kinek ajánlott: 1-3. osztály
(41 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Egy borús napon valaki tengerimalackákat vitt egy kosárban. Egyikük, hogy, hogy nem, kiesett és elveszett. Manócska és Mazsola éppen arrafelé mentek haza a Futrinka utcából és a mezei autóbusz megállójában megtalálták a Tádé nevű riadt kis jószágot. – Vigyük haza! – rimánkodott Mazsola. Manócska azonban hallani sem akart róla...

Mese a Nyúldombról és lakóiról, ahol szegény kis Tádé egyedül marad, mert Mazsola megfeledkezik róla a nagy játszásban. Egy kistestvér érkezésekor nincs könnyű dolga a nagyobbnak. 

A diafilm az Interneten elérhető.

A kérdéseket Szörényiné Kis-Gergely Lilla készítette

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2024

Szerző: Bálint Ágnes
Cím: Mazsola fürdik DIAFILM
Kinek ajánlott: 1-3. osztály
(51 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Mazsola rosszkedvűen őgyelgett az udvaron. Sütött a nap, itt-ott már tócsákban állt a hólé. Mazsola szeme felcsillant. – Megnézem magamat a víz tükrében! – És ezzel, zsupsz, máris belehuppant a tócsába. – Ez is jó mulatság! – gondolta és a piszkos hólében pancsolni kezdett.

Mazsola nem szeret fürdeni, koszosan, szutykosan érzi jól magát. Vajon mivel tudja Manócska végül mégis rávenni őt a fürdésre?

A diafilm megtalálható az interneten.

A kérdéseket Szörényiné Kis-Gergely Lilla készítette.

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2024

Szerző: Bálint Ágnes
Cím: Mazsola, a fodrász (DIAFILM)
Kinek ajánlott: 1-3. osztály
(33 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Bálint Ágnes népszerű meséjét diafilmen ide kattintva tudjátok megnézni.

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2024

Szerző: Bálint Ágnes
Cím: Megint Mazsola
ISBN: 963-346-743-8
Kiadó: Holnap Kiadó
Kiadás éve: 2006
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(14 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A nagy sikerű Mazsola után ismét olvashatják a gyerekek Mazsola újabb kalandjait.
A Bálint Ágnes által megálmodott és Bródy Vera bábtervező által létrehozott bájos malacka, a tévémese-sorozat halhatatlan hőse és Manócska – no meg kis barátai, Fülöpke, Menyus, Rezsőke – kedves történeteivel találkozhatnak kis olvasóink, valamint a régi mesék iránt nosztalgiát érző szülők és nagyszülők is.

A kérdéssort készítette: Benkéné Osvald Éva

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2024

Szerző: Bálint Ágnes
Cím: Mi újság a Futrinka utcában?
ISBN: 978-963-415-857-8
Kiadó: Móra Könyvkiadó
Kiadás éve: 2020
Kinek ajánlott: 2-3. osztály
(9 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Mi újság a Futrinka utcában? Gyertek, nézzünk be, régi ismerősök laknak itt: Sün Sámuel, a Csőr című újság főszerkesztője, Liba Leontin és Kuvik Kelemen, a munkatársai, Morzsa kutya és Egerentyűék. Itt vannak persze az új jövevények is, a szerkesztőség saját „gyermeke”, Böbe baba és Cicamica, akikkel mindig történik valami.
Bálint Ágnes tévéből már jól ismert játékos mesefigurái most a könyv lapjain elevenednek meg újra.

Benkéné Osvald Éva

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2022

Szerző: Bálint Ágnes
Cím: Micsoda pók a vízipók
ISBN: 963-11-4093-8
Kiadó: Móra
Kiadás éve: 1985
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(10 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Különleges eset ez a könyv. Egy máig nézhető és igen kedvelt rajzfilmsorozat, a Vízipók-csodapók című sorozathoz kötődik. A rajzfilmsorozat harmadik évadának idején, 1985-ben Bálint Ágnes könyvet is írt a sorozat alapján Micsoda pók a Vízipók! címmel, Szabó Szabolcs rajzaival, mely mind a történetben, mind az illusztrációkban sok mindenben eltér a rajzfilmsorozattól. Ehhez a kedves könyvhöz készültek a kérdéseink. A rajzfilmsorozatot és a könyvet is mindenkinek, felnőttnek és gyermeknek egyaránt ajánljuk.

A kérdéseket Czupi Gyula írta.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2024

Szerző: Bálint Ágnes
Cím: Szeleburdi család
ISBN: 978-963-415-261-3
Kiadó: Móra Könyvkiadó
Kiadás éve: 2016
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(72 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A tizenéves Laci naplójából ismerheti meg az olvasó a kedvesen bohém családot. Nincs bennük semmi rendkívüli (bár némelyek hóbortosnak tartják őket), úgy élnek kissé zsúfolt kétszobás lakásukban, mint a legtöbb pesti család. Valami mégis megkülönbözteti őket az átlagtól: szeretik az állatokat, növényeket, méghozzá nem is kicsit. Arról igazán nem tehetnek, hogy Ferinek a szakkör számára nagy gonddal összefogott békáiból a lépcsőházba is jut egy, és éppen a házfelügyelő néni talál rá. Arról sem, hogy kedvenc hörcsögeik, Guszti és Jenő lyukat fúrnak a falba, és azon keresztül a szomszédot is látogatják. Kisebb-nagyobb bonyodalmat kutyájuk, Gombócka, Kamilla, a sánta nyúl és Április, a teknős is okoz. Más meglepetések is akadnak ebben a természetszerető és kísérletező kedvű családban - a „bekristályosodott" befőttes üvegek, saját cserzésű nyúlbőr, megpenészedett ajándék stb. Ugyancsak mozgalmas lesz nyaralásuk is a nagymama Duna-parti házában.

A kérdéseket írta: Hoczné Hári Ildikó

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2018

Szerző: Bálint Ágnes
Cím: Tündér a vonaton
ISBN: 978-963-346-814-2
Kiadó: Holnap Kiadó
Kiadás éve: 2008
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(6 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A kis virágtündér, Flórika egy mályvakehelybôl pottyan a vonatülések mögé. Hamar barátokra lel, és e titkos rejtekhelyen az ott felejtett sokféle limlomból otthonos lakást rendez be. Mindig jut az utasok elhullajtott morzsáiból számukra eleség, az utasok fecsegésének hallgatása pedig pompás szórakozásul szolgál. Kalandos utazásuk története éppolyan kedvelt könyve lesz a gyerekeknek, mint Bálint Ágnes többi, népszerű meséje.

Majorné Virág Adrienn

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2020

Születésnapi szemétdomb és más történetek
Szerző: Bálint Ágnes; Németh Ágnes
Cím: Kukori és Kotkoda
Alcím: Születésnapi szemétdomb és más történetek
ISBN: 978-963-11-8755-7
Kiadó: Móra
Kiadás éve: 2010
Kinek ajánlott: 2-3. osztály
(19 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Kukori, a széltoló kakas mindent megtesz, hogy kivonja magát a ház körüli munkákból: karatetanfolyamra jár, műmenyéttel hadakozik, sőt még repülő szemétdombot is készít. A nagy munkakerülésben aztán többnyire úgy elfárad, hogy sürgősen le kell pihennie egy kicsit. És mit csinál közben élete párja, a szorgalmas Kotkoda? Kapirgál, ablakot pucol, tűzifát aprít, és azon töri a fejét, hogyan leckéztesse meg naplopó urát. Ehhez hű szövetségeseket is talál: Hápogi kacsát, a mintaszomszédot és Mitugrászt, a pimasz szöcskét.
Hogy használ-e a lecke a mihaszna Kukorinak? Ez is kiderül ebből a vidám könyvből, amely a sikeres rajzfilmsorozat alapján készült.

A kérdéseket Nagy András írta.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2024

A legvidámabb történetek
Szerző: Bálint Ágnes; Németh Ágnes
Cím: Kukori és Kotkoda
Alcím: A legvidámabb történetek
ISBN: 978-963-486-997-9
Kiadó: Móra
Kiadás éve: 2022
Kinek ajánlott: 2-3. osztály
(5 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Ismeritek Kukorit, a naplopó kakast? És az ő párját, a szorgalmas Kotkodát, aki legszívesebben egész nap csak kapirgálna? Kettőjük szórakoztató kalandjairól mesél ez a képes mesekönyv, amely a sikeres rajzfilmsorozat legvidámabb epizódjai alapján készült. A történetekben feltűnik Kukori szélhámos barátja, Kopasznyakú kakas is, aki méltó társa Kukorinak a munkakerülésben.
De hiába a két jómadár minden ravaszsága – a derék Hápogi szomszéd vagy a pimasz Szöcske segítségével Kotkoda szinte mindig megleckézteti a széltoló kakasokat.

A kérdéseket Nagy András írta.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2024

A nyikorgó daráló és más történetek
Szerző: Bálint Ágnes; Németh Ágnes
Cím: Kukori és Kotkoda
Alcím: A nyikorgó daráló és más történetek
ISBN: 978-963-11-9270-4
Kiadó: Móra Könyvkiadó
Kiadás éve: 2012
Kinek ajánlott: 1-3. osztály
(9 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Kukori és Kopasznyakú igazi jó cimborák, akik mindig számíthatnak egymásra. Főleg, ha kerülni kell a munkát. A két vásott kakas együtt indul mustot lopni, tilosban vadászni, közösen írnak dalt, sőt még rablótámadásba is belekeverednek. Sajnos nem mindenki nézi jó szemmel ezt a szép barátságot. A szorgalmas Kotkoda szerint élete párjának inkább otthon volna a helye, ahol kapálhatna a kertben és darálhatná a kukoricát. Vajon Kukori a fárasztó munkát választja, vagy inkább a vidám semmittevést? Erre is fény derül a könyvből, amely a nagy sikerű rajzfilmsorozat alapján készült!

A kérdéseket Virág Adrienn írta.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2024

Zizi a játékos őzike
Szerző: Ballér Judit
Cím: Erdei mesék
Alcím: Zizi a játékos őzike
ISBN: 963-9544-23-X
Kiadó: Black & White
Kiadás éve: 2004
Kinek ajánlott: 1. osztály
(169 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Egy vicces kis mese  az őzikéről és a sünről. Legkisebb gyerekeknek ajánlott.

A mesét ide kattintva is el tudod olvasni.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2015

Szerző: Balliett, Blue
Cím: A Vermeer-rejtély
ISBN: 963-219-444-6
Kiadó: Bona Kiadó
Kiadás éve: 2005
Kinek ajánlott: 5-8. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Rejtélyes és meglepő dolgok történnek a chicagói Hyde Park lakóival. Titokzatos levelek cserélnek gazdát, eltűnik a híres festő, Vermeer egyik felbecsülhetetlen értékű festménye, s felbukkan egy különös könyv, amely számtalan izgalmas kalandra csábítja hőseinket, Caldert és Petrát. A két leleményes, kalandvágyó gyerek nyomozni kezd, s az összegabalyodott szálak egy évszázados bűntényhez vezetnek, amelyben senki és semmi nem az, aminek látszik.

A történetben fontos szerepet játszik egy népszerű antikvárium, egy különleges kirakójáték, egy titkos kód, egy különc, idős hölgy és a mindenki által kedvelt tanárnő, aki számára az osztályzatoknál sokkal fontosabbak a jó ötletek és az eredeti gondolatok.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Balliett, Blue
Cím: A Wright-ház titka
ISBN: 978 963 87335 0 4
Kiadó: Bona Kiadó
Kinek ajánlott: 5-8. osztály
(5 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A Vermeer-rejtély című könyvben megismert Petra, Calder és Tommy rejtélyes módon ismét belekeverednek egy szövevényes ügybe, amely során a világhírű építész, Frank Lloyd Wright remekműve, a Robie-ház kerül a középpontba.

A kalandvágyó gyerekek és osztálytársaik igyekeznek megmenteni a lebontástól a különleges kódokat és titkokat rejtő, egyedülálló épületet, amelyből gyakran hallani furcsa hangokat, s melynek beszédes ablakai mögött időről időre félelmetes árnyak bukkannak fel. Az ártatlannak induló iskolai feladat váratlanul óriási fordulatot vesz, és szellemvadászattá, elrejtett kincsek és a Wright által hátrahagyott titkos üzenet utáni hajszává válik.

A három jó barát beleveti magát a nem mindennapi sorsokat látott, titokzatos ház múltjába, s hirtelen olyan izgalmas kalandfolyamba csöppennek, amelyben az irodalom, a filmek, a művészet, a matematika és az építészet játékos módon összefonódik a lélegzetelállító rejtélyekkel. Vajon a gyerekek kiderítik az igazságot és megtalálják a Wright által hátrahagyott, rejtett üzenetet?

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Balog, Cyn
Cím: Fairy Tale ; Tündérszerelem
Sorozat: Vörös pöttyös könyvek
ISBN: 978 963 245 574 7
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2012
Kinek ajánlott: 7-8. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Milyen párhuzamos világok léteznek a miénken kívül? Sejtelmünk sincs róla, de Morgan - aki maga is különleges képességekkel bír - ízelítőt kap a témában. Kis kora óta ismert és szeretett - ma már szerelemmel - barátja Cam valójában tündér. Két külön világ, de a szerelem ereje legyőzhetetlen. Morgan sokat vívódik esze, szíve és médiumi képességébe vetett hite között, de végül az egyensúly helyre áll.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Balogh Dénes
Cím: Hajrá, Kisbogáncs!
Sorozat: Kell egy csapat
ISBN: 978 615 5463 44 0
Kiadó: Studium Plusz Kiadó
Kiadás éve: 2014
Kinek ajánlott: 5-7. osztály
(33 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Kell egy csapat. Tizenhárom éves főhőse, a mesélő Bence él-hal a fociért. Régi álma, hogy bekerüljön kedvenc hazai csapatának, a Közép-pesti Torna Egylet (KPTE) ifjúsági válogatottjába. Számításait azonban csúfosan keresztülhúzza a sors, amikor apja egy vidéki autógyárban kap munkát, és a család kénytelen a nyüzsgő Pestről egy aprócska falu legutolsó házába költözni. Miközben a srácok keményen edzenek a Kisbogáncs nevű csapatban, igaz barátság szövődik köztük, s Bencét eléri az első szerelem felejthetetlen érzése is. Kamasz olvasóknak ajánlható a humorral teli, fekete-fehér ceruzarajzokkal illusztrált kötet.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2016

Szerző: Balogh Robert
Cím: Várból várba
ISBN: 978-963-297-060-8
Kiadó: Alexandra
Kiadás éve: 2009
Kinek ajánlott: 4-6. osztály
(7 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Balogh Robert Vármeséjének hősei, Bálint és Gazsi, a kilencéves ikerpár a Nagymamával járják be a Dél-Dunántúl legjelentősebb várait. A mese valójában Bálint naplójából kerekedik ki, az ő szemével láthatjuk a középkori történelmi emlékeket, találkozhatunk korabeli történelmi alakokkal. Vak Bottyánnal, Pipo úrral, az ozorai vár urával, Zrínyi Miklóssal, a szigetvári kapitánnyal, vagy éppen a várbeli hétköznapok különös figuráival.
A háromtagú kis csapat kalandos időutazása során az olvasó nem csupán Máré vára, a simontornyai vagy a siklósi vár történetét ismerheti meg Bálint elbeszéléséből, de a középkori mindennapi élet legérdekesebb eseményeibe is bepillantást nyerhet. Megtudhatjuk, hogyan zajlott a várépítés, mit viseltek a lovagi torna résztvevői, s hogy mi a dolga a várkapitánynak.
Ez a mesés várkalauz észrevétlenül és az ő nyelvükön szólva vonja be a 6-12 éveseket a régmúlt történelmébe.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Banks, Rosie
Cím: A Cukor-öböl kalózai
Sorozat: Titkos Királyság
ISBN: 9789634035442
Kiadó: Manó Könyvek Kiadó Kft.
Kiadás éve: 2018
Kinek ajánlott: 2-3. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Nelli, Fanni és Jázmin ismét meghívást kap a Titkos Királyságba. Trixi segítségével megismerkednek a Cukor-öböllel és a Titkos Királyság Édesboltjának vezetőjével, Nasi asszonnyal. Az Édesbolt minden évben egyszer jelenik meg, ilyenkor Nasi asszony beutazza a királyságot és édességeket osztogat. Tavaly óriási hőlégballon alakját vette fel, az idén egy varázslatos hajóét. A neve: Édes Hercegnő! Az édességekből álló hajó nem tud elindulni, mert a viharmanók és Keserű királynő mindent megtesz, hogy meghiúsítsa tervüket. Sikerül-e a lányoknak elüldözni őket? Eljutnak-e a  finomságok az erre vágyakozókhoz? A könyvet kedves kis rajzok illusztrálják, sőt egy Kalózrejtvény is vár az olvasóra!

Bíróné K. Adrienne

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2019

Szerző: Banks, Rosie
Cím: A Sellő-zátony
Sorozat: Titkos királyság
ISBN: 978 615 5385 06 3
Kiadó: Manó Könyvek Kiadó Kft.
Kiadás éve: 2013
Kinek ajánlott: 2-3. osztály
(7 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Nelli és Fanni az iskola ebédlőjében ülnek, barátnőjükre várva. Jázmin már jön is, de hátizsákjának mélyén egyszer csak valami fényeset vesz észre. A ládikó jelez a lányoknak, mert újra szükség van rájuk a Titkos Királyságban. Trixi, a királyi tündérmanó varázsporral hinti be őket, mielőtt alámerülnének a tengerbe, Keserű királynő ugyanis a sellők csodálatos víz alatti városában rejtette el negyedik bajt hozó, fekete villámát.
Olvasd el a könyvet, és megtudod, hogy sikerül-e a barátnőknek visszaszerezni a minden vágyat teljesítő kívánsággyöngyöt, megmentve ezzel Vidám király trónját és a birodalmat a mindig rosszkedvű királynőtől.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Banks, Rosie
Cím: Az elvarázsolt palota
Sorozat: Titkos Királyság
ISBN: 9786155220
Kiadó: Manó Könyvek Kft.
Kiadás éve: 2013
Kinek ajánlott: 2-3. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Fanni, Nelli és Jázmin nem csak egy osztályba járnak, hanem a legjobb barátnők is. Az iskolai jótékonysági vásár után találnak egy díszes dobozt, amelyet faragások és kövek díszítenek.  A doboz tükrében varázsige jelenik meg, és egy ismeretlen erő a Titkos Királyságba repíti őket. Megismerkednek Trixivel a tündérmanóval, aki végig a segítségükre lesz. Vidám király birodalmában mindenki a király szülinapjára készül. Keserű királynő, a király nővére nem viseli el a vigasságot és gonosz tervet eszel ki. Sikerül-e a lányoknak megtörni a varázslatot? Mindezt megtudhatjátok a könyvből, melyet tündéri fekete-fehér rajzokkal illusztráltak.

Bíróné K. Adrienne

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2018

Szerző: Banks, Rosie
Cím: Az Unikornisok völgye
Sorozat: Titkos királyság
ISBN: 978 615 5220 67 8
Kiadó: Manó Könyvek Kft.
Kiadás éve: 2013
Kinek ajánlott: 2-3. osztály
(10 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Ella, Napsugár és Jázmin három igazi barátnő, ráadásul egy iskolába is járnak. Egy nap furcsa kis dobozra lelnek az osztálytermükben, melynek révén megismerkednek Trixie-vel az apró és bájos tündérrel, aki meghívja őket Vidám király birodalmába.
A lányok megint ellátogatnak új barátaikhoz a titkos birodalomba. A bajkeverő Malícia királynő azonban még mindig nem nyugszik, újabb villámot küldött útjára, hogy megzavarja a királyság lakóinak nyugalmát. Ezúttal az Egyszarvúak-völgyében kelt zűrzavart, és megint a lányokra vár a feladat, hogy segítsenek Vidám királyon.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Banks, Rosie
Cím: Csillámmadár
Sorozat: Titkos királyság
ISBN: 9789634033325
Kiadó: Manó Könyvek Kiadó Kft.
Kiadás éve: 2017
Kinek ajánlott: 2-3. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A Titkos Királyság sorozat huszonegyedik kötetében nagyon rossz hangulat, állandó veszekedés és bosszankodás kezd eluralkodni a a Tündérmanók Repülőiskolájában.  A három barátnő, Fanni, Jázmin és Nelli, ismét elindul a tündérvilágba, hogy megoldást keressen Keserű királyné újabb álnokságának megszüntetésére. Ha sikerül megtalálni a madár Őrzőt, akkor ismét szeretet, békesség és barátság lesz a birodalomban. Sikerül-e megtalálni a „ barátság medálját", kik lettek a királyság legjobb repülői? Mindezekre választ kapsz, ha elolvasod ezt a kedves kis rajzokkal illusztrált mesekönyvet.

Bíróné K. Adrienne

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2018

Szerző: Banks, Rosie
Cím: Hómackók menedéke
Sorozat: Titkos királyság
ISBN: 9789634032311
Kiadó: Manó Könyvek Kiadó Kft.
Kiadás éve: 2016
Kinek ajánlott: 2-3. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Nelli, Jázmin és Fanni éppen az állatkertben sétálnak, amikor jelez nekik a varázsdoboz, hogy szükség van a segítségükre a Titkos Királyságban.  A hómackók bajban vannak, mert az élelmiszertartalékaikat rendszeresen megdézsmálja valaki.  Az már nem is újdonság, hogy Keserű királynő gonoszsága van megint a dologban, aki a viharmanók segítségével próbál rosszat tenni a menedékház  kis bocsainak.  Fanniék feladata becserkészni  az ételpusztító csúnya ogrét, aki szerencsére ártalmatlan jószág. Sikerül-e elkapni az óriást?  Milyen lekvárral tömik tele az éhes pocakját? Visszatudják-e küldeni eredeti helyére, a mesekönyvbe? Mindezt megtudhatjátok a könyvből, amelyet kedves kis fekete-fehér rajzok tesznek még élvezhetőbbé.

Bíróné K. Adrienne

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2019

Szerző: Banks, Rosie
Cím: Hópihe lányok
Sorozat: Bűbájos hercegnők
ISBN: 9789634035633
Kiadó: Manó Könyvek Kiadó Kft.
Kiadás éve: 2018
Kinek ajánlott: 2-3. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 25 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A két Bűbájos hercegnő-jelölt  kalandjai tovább folytatódnak. Bár Mia barátnője Kaliforniába költözött, azért egy varázslattal mégis együtt  díszíthetik a karácsonyfát a Kívánságcsillag Palotában. A gonosz Méreg hercegnő annak örülne, ha nem teljesülnének a karácsonyi kívánságok, de  ebben nagyon téved: Miának és Lottinak pont az a küldetése, hogy az álmok valóra váljanak. Szembeszállnak Méreg hercegnővel és mindent megtesznek, hogy Magyal és Borostyán kívánsága is teljesüljön. Szilvia hercegnő mézeskalácsreceptjét a könyv utolsó lapjain megtalálod, de szerezz hozzá egy csipetnyi varázslatot, ami csak a Kívánságcsillag Palotában kapható.

Bíróné K. Adrienne

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2019

Szerző: Banks, Rosie
Cím: Melódia medál
Sorozat: Titkos királyság
ISBN: 9789634034384
Kiadó: Manó Könyvek Kiadó Kft.
Kiadás éve: 2018
Kinek ajánlott: 2-3. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Nelli, Fanni és Jázmin már többször jártak a titkos királyságban, Trixi tündérmanó társaságában. Keserű királyné ármánykodása elvette a lányok tehetségét.  A királynő újabb beavatkozása arra biztatja őket, hogy elmenjenek Harmónia-szigetre.  A Békesség ünnepének megtartása veszélybe kerül, mivel a királynő által támasztott vihar miatt a hangszerek is tönkremennek. Megtudják-e fékezni a háborgó tengert? Sikerül-e Vidám királynak átadni a Tehetségdíjat? Visszaszerzik-e a lányok a tehetségüket? Mindezt megtudhatjátok a történet elolvasása után. A folytatást az Állatbarát-díj című könyvben olvashatjátok!

Bíróné K. Adrienne

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2018

Szerző: Banks, Rosie
Cím: Rubin rejtély
Sorozat: Titkos királyság
ISBN: 9789634034018
Kiadó: Manó Könyvek Kiadó Kft.
Kiadás éve: 2017
Kinek ajánlott: 2-3. osztály
(3 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Jázmin, Nelli és Fanni már sokszor járt a Titkos Királyságban, hogy segítsenek Vidám királynak meghiúsítani Keserű királynő ördögi terveit. A lányoknak meg kell találniuk a királyi korona négy hiányzó drágakövét, és meg kell fejteniük a rubin rejtélyét. Sikerül-e befagyasztani az időt, hogy Trixi kiszabaduljon, visszaszáll-e a korona a királyság valódi uralkodájának a fejére? Mindezt megtudhatjátok a könyv elolvasása után, melyet fekete-fehér illusztrációk tesznek még élvezetesebbé. A sorozathoz kapcsolódó Napló és barátságkönyvbe mindent leírhatsz a barátaidról és a legtitkosabb vágyaidról.

Bíróné K. Adrienne

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2018

Szerző: Banks, Rosie
Cím: Varázsfóka
Sorozat: Titkos királyság
ISBN: 9789634033059
Kiadó: Manó Könyvek Kiadó Kft.
Kiadás éve: 2017
Kinek ajánlott: 2-3. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A Titkos királyság című mesesorozat huszadik kötetében Nelli, Fanni és Jázmin ismét a tündérbirodalom segítségére sietnek. Keserű királynő újabb átka miatt az Őrzők nem kedvességet, vidámságot visznek a királyságba, hanem hitványságot, civakodást és szomorúságot. A jégsellők eddig szeretettel gondoskodtak az állatokról, de hirtelen zorddá és barátságtalanná váltak. A három grácia akcióba lép, az állatokkal, a jégóriással és pingulukkal együtt. Vajon sikerül-e megtalálniuk a kedvesség Őrzőjét, megtörik-e a szörnyű átok? Ha tetszett a történet, egyéb különkiadásokat is érdemes elolvasnotok: Karácsony-kastély, Delfin-öböl, Karácsonyi balett, Tündérhercegnő.

Bíróné K. Adrienne

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2018

Szerző: Banks, Rosie
Cím: Virágfesztivál
Sorozat: Titkos királyság
ISBN: 9789634035176
Kiadó: Manó Könyvek Kiadó Kft.
Kiadás éve: 2019
Kinek ajánlott: 2-3. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Vidám király meghívja Nellit, Fannit és Jázmint a Virágfesztiválra. Mint már a sorozat előző köteteiből láthattátok, az események a Titkos Királyságban zajlanak. A sok vidámság mellett különleges virágok is várják a lányokat: van olyan, amelyik a színét változtatja, és olyan is akad, amelynek illata az őt megszagoló ember ízlése szerint változik. Hiába a magas kőfal, mert Keserű királynő bejut a Titkos Kertbe. Mi lehet a gonosz királynő titka? Hogyan tudják megtörni a barátnők az átkot? Mindezt megtudhatjátok a fekete-fehér rajzokkal illusztrált könyvből.

Bíróné K. Adrienne

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2019

Szerző: Banks, Rosie
Cím: Zafír varázslat
Sorozat: Titkos királyság
ISBN: 9789634033875
Kiadó: Manó Könyvek Kiadó Kft.
Kiadás éve: 2017
Kinek ajánlott: 2-3. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A sorozat előző köteteiben a gonosz Keserű királynő megszerezte öccsétől, Vidám királytól a trónt, őt pedig börtönbe vetette. A királynő az uralma alá vonta a birodalmat, az addig virágzó országban trollok és viharmanók garázdálkodtak. A megoldást egy új mágikus korona jelentené, amelyhez négy drágakövet kell megtalálni három bátor kislánynak. Ebben a részben egy csodálatos zafírért kell leereszkedniük a tenger mélyére.  A vízi nimfák és a környék állatai a segítségükre lesznek, de sietniük kell, mert nyomukban vannak a viharmanók... Hogyan csapják be a trollokat, sikerül-e megszerezniük a zafírt? Mindezt megtudhatod a fekete-fehér rajzokkal illusztrált könyv elolvasása után. Ha tetszik a Titkos királyság sorsa, a Matricás foglalkoztatóban rengeteg matricát, és sok izgalmas feladatot találsz!

Bíróné K. Adrienne

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2018

Szerző: Baresch, Martin
Cím: Kalandos történetek
Sorozat: Olvasó Leó
ISBN: 963 7461 11 6
Kiadó: Fabula Stúdió
Kiadás éve: 2004
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(5 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Az Olvasó Leó sorozat  Kalandos történetek című könyve sok kedves és tanulságos történetekkel szolgál az olvasói számára. A könyvet alsó osztályos gyermekek részére ajánlom. Második osztálytól, negyedik osztályig kiváló szókincsfejlesztő olvasmány diákok számára. 

Kalandra fel!  Misi egy perccel ezelőtt még az osztályteremben kuksolt,  most meg a nagy felfedezővel hajózik a háborgó tengeren, hogy együtt fedezzék fel Amerikát. Apa még sosem járt Párizsban. Mégis olyan magabiztosan kalauzolja a családot a városban, mintha ott született volna. Hat vidám történet,  hat nagy kaland!

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Barnholdt, Lauren
Cím: Titkok és exek éjszakája
Sorozat: LOL
ISBN: 978 963 11 9529 3
Kiadó: Móra Könyvkiadó
Kiadás éve: 2013
Kinek ajánlott: 7-8. osztály
(13 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Eliza teljesen kikészül, amikor eltűnik legértékesebb holmija: a lila notesza, amiben listát vezet mindarról, amit szeretne, de nincs mersze megtenni. Amikor megtudja, hogy a füzetet az expasija nyúlta le, akkor aztán totál bepánikol. És joggal. Mert Cooper és barátai – egy titkos fiúszövetség tagjai – megzsarolják: ha nem állja ki egyetlen éjszaka alatt a noteszben szereplő összes próbát, felteszik a füzetet a netre.

Csakhogy Eliza nem hagyja magát! Teljesíti ugyan a cikibbnél cikibb feladatokat, de közben két barátnőjével addig ügyeskednek, amíg meg nem találják a fiúk gyenge pontját. Mert hát mindannyiunknak vannak kínos titkai, amiket szeretnénk örökre megőrizni…

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2015

Szerző: Barsocchini, Peter
Cím: A bandák csatája
Sorozat: High School Musical
ISBN: 978 963 628 887 7
Kiadó: Disney Enterprises, Inc.
Kiadás éve: 2008
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(9 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Az East gimiben először rendezik meg A bandák csatájának nevezett vetélkedőt. Troy és kosarastársai rockzenekart alapítanak, amiben megalakítja saját lánycsapatát, amiben - ki más? - Sharpay az énekes! Mindeközben Gabriella és Ryan a háttérbe szorulnak. Gabriellát lefoglalja Ryan korrepetálása, de még így is sokat gondolkodik azon, vajon Troy miért nem vele együtt akar fellépni a vetélkedőn. Hát nem alkottak fantasztikus csapatot ők ketten a musical színrevitelekor? Aztán az utólsó pillanatban Gabriella mégis esély lát arra, hogy színpadra lépjen.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014

Irány az óvoda ; Bábszínház
Szerző: Bartos Erika
Cím: Anna és Peti
Alcím: Irány az óvoda ; Bábszínház
ISBN: 963-370-016-7
Kiadó: Alexandra
Kiadás éve: 2006
Kinek ajánlott: 1. osztály
(249 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Anna és anyukája elmennek a bábszínházba a Misi mókus című előadásra...

Hoczné Hári Ildikó

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2010

Szerző: Bartos Erika
Cím: Balaton-felvidék
Sorozat: Brúnó a Balatonon 1
ISBN: 978-963-603-030-8
Kiadó: Móra Könyvkiadó
Kiadás éve: cop. 2022
Kinek ajánlott: 1-3. osztály
(6 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 25 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Bartos Erika gyerekeknek szóló könyve egy Brúnó nevű kisfiúról szól. Az építész végzettségű meseíró részletgazdag rajzok segítségével kalauzolja végig óvodás és kisiskolás korú olvasóit a magyar tenger nevezetes helyszínein. A háromkötetes Brúnó a Balatonon sorozat első kötetéből a Balaton-felvidéket ismerhetjük meg.

A kérdéseket írta: Tóth István

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2023

Tavaszi mese, Palacsintasütés
Szerző: Bartos Erika
Cím: Bogyó és Babóca évszakos könyv
Alcím: Tavaszi mese, Palacsintasütés
ISBN: 9786155023316
Kiadó: Pozsonyi Pagony
Kiadás éve: 2011
Kinek ajánlott: 1-2. osztály
(24 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Bartos Erika Évszakos könyve négy kedves történetet mesél el az erdő kis lakóiról. A tavaszi mese Babóca tulipánjairól szól, amelyeket Baltazár véletlenül letarol gördeszkájával, ezzel nagy szomorúságot okozva a kis katicának. Vajon sikerül ezt a bűnt jóvá tenni a méhecskének? A nyári mese főszereplője Bogyó, a csigafiú, aki elhatározza, hogy palacsintát süt, ám a dolgok nem mennek olyan simán, mint ahogy azt ő gondolta. Végül Babóca siet a kis csigafiú segítségére, és a palacsintasütésből óriási buli kerekedik a patak partján.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Őszi mese, Téli mese
Szerző: Bartos Erika
Cím: Bogyó és Babóca évszakos könyv
Alcím: Őszi mese, Téli mese
ISBN: 9786155023316
Kiadó: Pozsonyi Pagony
Kiadás éve: 2011
Kinek ajánlott: 1-2. osztály
(31 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Bartos Erika Évszakos könyve négy kedves kis történetet mesél el. Az őszi mesében Bogyó és Babóca a százlábúhoz indulnak tandembiciklijükkel, hogy segítsenek neki leszüretelni a szőlőt.  Ám a kis bogarakat baleset éri az úton, kipukkad a biciklijük kereke, így más erdei állatkák segítségét kérik kalandos útjukon. A téli mesében a Bagolydoktorral élnek át izgalmas kalandokat.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Bartos Erika
Cím: Bogyó és Babóca karácsonya
ISBN: 963-9727-03-2
Kiadó: Pozsonyi Pagony Kft.
Kiadás éve: 2006
Kinek ajánlott: 1. osztály
(59 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Emlékeztek még Bogyóra és Babócára? A csigafiú és a katicakislány most együtt várják a Télapót. Izgatottan készülnek a karácsonyra. De vajon hová tűnt Bogyó ajándéka, és minek örülhet egy százlábú? A könyvet óvodásoknak ajánlom, hogy javuljon a szövegértésük.

Felhasználási lehetőségek:

     1. Elektronikusan a „Kérdőív kitöltése névtelenül”  linkre kattintva indul a kérdéssor.

     2. Papírformában, az alább található linkek letöltésével, kinyomtatásával.

Nyomtatható kérdéssor letöltése (1 példány).

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Bartos Erika
Cím: Buda hegyei
Sorozat: Brúnó Budapesten 2
ISBN: 978-963-415-830-1
Kiadó: Móra
Kiadás éve: 2017
Kinek ajánlott: 1-3. osztály
(8 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Bartos Erika gyerekeknek szóló könyve egy Brúnó nevű kisfiúról szól, aki középső csoportos óvodás, és a szüleivel Balaton mellől Budapestre költözik. A társasházi szomszédok között új barátokra lel, és a fővárosi rokonok segítségével ismerkedik a várossal.
A hat kötetes Brúnó Budapesten sorozat tematikusan és mesésen mutatja be Budapest gyerekek számára érdekes helyeit: tereket, épületeket, múzeumokat, ismertebb nevezetességeket és felfedezésre váró látványosságokat.
Az építészmérnök végzettségű meseíró egy, az óvodások, kisiskolások számára jól érthető történet és saját, részletgazdag rajzai segítségével kalauzolja végig a kis olvasót Budapest nevezetes helyszínein.
A Brúnó Budapesten sorozat Buda hegyei című kötetéből Buda hegyvidékét, Észak- és Dél-Budát ismerhetjük meg.

A kérdéseket Tóth István írta.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2022

Szerző: Bartos Erika
Cím: Buda tornyai
Sorozat: Brúnó Budapesten 1
ISBN: 978-963-415-720-5
Kiadó: Móra
Kiadás éve: 2017
Kinek ajánlott: 1-3. osztály
(9 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Bartos Erika gyerekeknek szóló könyve egy Brúnó nevű kisfiúról szól, aki középső csoportos óvodás, és a szüleivel Balaton mellől Budapestre költözik. A társasházi szomszédok között új barátokra lel, és a fővárosi rokonok segítségével ismerkedik a várossal.
A hat kötetes Brúnó Budapesten sorozat tematikusan és mesésen mutatja be Budapest gyerekek számára érdekes helyeit: tereket, épületeket, múzeumokat, ismertebb nevezetességeket és felfedezésre váró látványosságokat.
Az építészmérnök végzettségű meseíró egy, az óvodások, kisiskolások számára jól érthető történet és saját, részletgazdag rajzai segítségével kalauzolja végig a kis olvasót Budapest nevezetes helyszínein.
A Brúnó Budapesten sorozat Buda tornyai című kötetéből Buda történelmi részeit, a Várnegyedet, a Gellérthegyet és Óbudát ismerhetjük meg.
 
A kérdéseket Tóth István írta.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2022

Szerző: Bartos Erika
Cím: Budapest környéke
Sorozat: Brúnó Budapesten 6
ISBN: 978-963-486-791-3
Kiadó: Móra
Kiadás éve: 2021
Kinek ajánlott: 1-3. osztály
(6 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Bartos Erika gyerekeknek szóló könyve egy Brúnó nevű kisfiúról szól, aki 1. osztályos kisiskolás, és a szüleivel Balaton mellől Budapestre költözött. A társasházi szomszédok között új barátokra lel, és a fővárosi rokonok segítségével ismerkedik a várossal.
A hat kötetes Brúnó Budapesten sorozat tematikusan és mesésen mutatja be Budapest gyerekek számára érdekes helyeit: tereket, épületeket, múzeumokat, ismertebb nevezetességeket és felfedezésre váró látványosságokat.
Az építészmérnök végzettségű meseíró egy, az óvodások, kisiskolások számára jól érthető történet és saját, részletgazdag rajzai segítségével kalauzolja végig a kis olvasót Budapest nevezetes helyszínein.
A Brúnó Budapesten sorozat Budapest környéke című kötetéből a fővárost körülvevő érdekességeket ismerhetjük meg.
 
A kérdéseket Tóth István írta.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2024

Szerző: Bartos Erika
Cím: Déli part
Sorozat: Brúnó a Balatonon
ISBN: 978-963-603-227-2
Kiadó: Móra
Kiadás éve: cop. 2022
Kinek ajánlott: 1-3. osztály
(10 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Tudod-e, hogy hány éves a Balaton? Jártál-e már a Siófoki Víztoronyban, a balatonboglári Gömbkilátón vagy Kereki várában? Utaztál-e már a balatonfenyvesi kisvasúton? Láttad-e már a Kőröshegyi völgyhidat, és ismered-e a zamárdi Szamárkő legendáját?

Bartos Erika most a Balatont mutatja be a legkisebbeknek. Az építészmérnök végzettségű meseíró egy kedves történet és részletgazdag rajzok segítségével kalauzolja végig  olvasóit a magyar tenger nevezetes helyszínein.

A háromkötetes Brúnó a Balatonon sorozat második kötetéből a Balaton déli partját ismerhetjük meg.

A kérdéseket írta: Szabó Eszter

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2023

Szerző: Bartos Erika
Cím: Duna
Sorozat: Brúnó Budapesten 5
ISBN: 978-963-486-510-0
Kiadó: Móra Könyvkiadó
Kiadás éve: 2020
Kinek ajánlott: 1-3. osztály
(6 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 25 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Bartos Erika gyerekeknek szóló könyve egy Brúnó nevű kisfiúról szól, aki 1. osztályos kisiskolás, és a szüleivel Balaton mellől Budapestre költözött. A társasházi szomszédok között új barátokra lel, és a fővárosi rokonok segítségével ismerkedik a várossal.
A hat kötetes Brúnó Budapesten sorozat tematikusan és mesésen mutatja be Budapest gyerekek számára érdekes helyeit: tereket, épületeket, múzeumokat, ismertebb nevezetességeket és felfedezésre váró látványosságokat.
Az építészmérnök végzettségű meseíró egy, az óvodások, kisiskolások számára jól érthető történet és saját, részletgazdag rajzai segítségével kalauzolja végig a kis olvasót Budapest nevezetes helyszínein.
A Brúnó Budapesten sorozat Duna című kötetéből a főváros hídjait, szigeteit ismerhetjük meg.

A kérdéseket írta: Tóth István
 
A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2023

Szerző: Bartos Erika
Cím: Elmúlás
ISBN: 9789634159100
Kiadó: Móra Könyvkiadó
Kiadás éve: 2018.
Kinek ajánlott: 1. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A történet két főszereplője Nagypapa és legkisebb unokája, Lackó. Színes mindennapjaiknak a nagyszülő betegsége vet véget. A kisfiú szemszögéből láthatjuk az azt követő heteket. Bartos Erika kedves rajzaival illusztrált kötet hiánypótló lehet a ma emberének, mesés formában ad ötleket a hiányérzet enyhítésére. Elgondolkodtató és megható sorok várnak az olvasóra.

Szécsényi Ágnes

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2019

Beköltözés
Szerző: Bartos Erika
Cím: Hanna utazásai
Alcím: Beköltözés
ISBN: 978-963-369-683-5
Kiadó: Alexandra
Kiadás éve: 2009
Kinek ajánlott: 2. osztály
(10 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Hanna szüleivel új otthonba költözik. A kislány sötét kis szobáját szülei hamar otthonossá varázsolják. Hannának nemsokára egy nem hétköznapi társa is akad, akivel mesebeli utazásra indul.

A kérdések írója: Jerzsa Péter

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2010

Buborékváros
Szerző: Bartos Erika
Cím: Hanna utazásai
Alcím: Buborékváros
ISBN: 978-963-369-683-5
Kiadó: Alexandra
Kiadás éve: 2009
Kinek ajánlott: 2. osztály
(20 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Lassan újra elérkezett a telihold éjszakája. Hanna és Gilda miután átestek a jól megszokott varázssuhintások során, már szárnyaltak is léggömbjükkel meseország egén....

Hoczné Hári Ildikó

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2010

Jégváros
Szerző: Bartos Erika
Cím: Hanna utazásai
Alcím: Jégváros
ISBN: 978 963 369 683 5
Kiadó: Alexandra
Kiadás éve: 2009
Kinek ajánlott: 2. osztály
(21 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Hanna jégországba utazik Gildával, ahol a tűzokádó sárkány  megmenti a jégpalota fogságából.

A kérdések írója Hohlné Maczkó Katalin

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2012

Szerző: Bartos Erika
Cím: Mese az elveszett nyusziról
ISBN: 978 615 5023 77 4
Kiadó: Pozsonyi Pagony Kft.
Kiadás éve: 2012
Kinek ajánlott: 1-2. osztály
(6 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 25 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Bogyó, Babóca és barátaik léghajózni indulnak. De Babóca kedvenc lila nyuszija kipottyan a léghajóból! Hiába keresi az egész erdő a nyuszit égen, földön, víz alatt, sehol sem találják. Ha kíváncsi vagy, hogy kerül elő Babóca nyuszija és milyen kalandokba keverednek a barátok,  olvasd el a könyvet.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Bartos Erika
Cím: Pest fényei
Sorozat: Brúnó Budapesten 4
ISBN: 978-963-486-218-5
Kiadó: Móra
Kiadás éve: 2019
Kinek ajánlott: 1-3. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 30 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Bartos Erika gyerekeknek szóló könyve egy Brúnó nevű kisfiúról szól, aki nagycsoportos óvodás, és a szüleivel Balaton mellől Budapestre költözik. A társasházi szomszédok között új barátokra lel és a fővárosi rokonok segítségével ismerkedik a várossal.
A hat kötetes Brúnó Budapesten sorozat tematikusan és mesésen mutatja be Budapest gyerekek számára érdekes helyeit: tereket, épületeket, múzeumokat, ismertebb nevezetességeket és felfedezésre váró látványosságokat.
Az építészmérnök végzettségű meseíró egy, az óvodások, kisiskolások számára jól érthető történet és saját, részletgazdag rajzai segítségével kalauzolja végig a kis olvasót Budapest nevezetes helyszínein.
A Brúnó Budapesten sorozat Pest fényei című kötetéből a Városligetet, Újlipótvárost és Pest külső kerületeinek nevezetességeit ismerhetjük meg.

A kérdéseket Tóth István írta.
 
A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2023

Szerző: Bartos Erika
Cím: Pest szíve
Sorozat: Brúnó Budapesten 3
ISBN: 978-963-486-060-0
Kiadó: Móra könyvkiadó
Kiadás éve: 2018
Kinek ajánlott: 1-3. osztály
(3 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Bartos Erika gyerekeknek szóló könyve egy Brúnó nevű kisfiúról szól, aki 1. osztályos kisiskolás, és a szüleivel Balaton mellől Budapestre költözött. A társasházi szomszédok között új barátokra lel, és a fővárosi rokonok segítségével ismerkedik a várossal.
A hat kötetes Brúnó Budapesten sorozat tematikusan és mesésen mutatja be Budapest gyerekek számára érdekes helyeit: tereket, épületeket, múzeumokat, ismertebb nevezetességeket és felfedezésre váró látványosságokat.
Az építészmérnök végzettségű meseíró egy, az óvodások, kisiskolások számára jól érthető történet és saját, részletgazdag rajzai segítségével kalauzolja végig a kis olvasót Budapest nevezetes helyszínein.
A Brúnó Budapesten sorozat Pest szíve című kötetéből a Pest belvárosát, fontos nevezetességeit ismerhetjük meg.
 
A kérdéseket Tóth István írta.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2024

Szerző: Bat, Prunella
Cím: A boszorkányvadász
Sorozat: Milla és Sugar
ISBN: 978-963-357-147-7
Kiadó: Pécsi Direkt Kft.
Kiadás éve: 2013
Kinek ajánlott: 3-6. osztály
(8 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Milla és Sugar újabb izgalmakba keveredik. Az Elven család házával szomszédos házba egy új lakó költözik. Ő nem más, mint Popper professzor, akit senki sem szeret.

Popper Minerva segítségével összerakja apja találmányát, mely segít felismerni a tündéreket és a boszorkányokat.

Vajon Milla és Sugarnak sikerül megsemmisíteni a gépet vagy veszélybe kerül Óváros összes tündére és boszorkánya?

A történetből megtudhatod!

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Bat, Prunella
Cím: A sellők háza
Sorozat: Milla és Sugar
ISBN: 978 963 297 476 7
Kiadó: Alexandra Kiadó
Kiadás éve: 2011
Kinek ajánlott: 3-6. osztály
(10 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Milla és Sugar egy csodálatos tengerparti kempingben tölti a nyári vakációt, ahol minden csupa napfény és varázslat. Egy nap a strandon összebarátkoznak Ninával, a sellővel, aki a segítségüket kéri. A Sötét Varázslók két gonosz küldötte ugyanis ellopott a sellőktől egy különlegesen értékes ezüstfésűt. A kincset arra akarják felhasználni, hogy megszerezzék a sellők varázserejét...

Kis-Gergely Lilla ajánlásával

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Bat, Prunella
Cím: A varázslatok órája
Sorozat: Milla és Sugar
ISBN: 978-963-297-779-9
Kiadó: Alexandra
Kiadás éve: 2012
Kinek ajánlott: 3-6. osztály
(28 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Milla és Sugar a varázslatos képességű boszorkányok és tündérek között élnek, de kilétük titokban kell tartaniuk. Milla  boszorkány, míg Sugar a tündérnemzetség tagja. A varázslatok órája a Milla és Sugar sorozat egyik izgalmas és kalandos története. Sugar és Alberta egy időre Milláékhoz költözik. Az elkövetkezendő napok mozgalmasnak ígérkeznek, azt azonban álmukban sem gondolták volna, hogy a szerszámos bódéban éppen David Bilalra, a gyönyörű, kék szemű srácra akadnak, aki a mostanság leghíresebb tévésorozat sztárja! Vajon miféle titok lappang a szökése mögött? Aranyos történet, és szervetnivaló karakterek.

Bognár Csilla ajánlásával

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2012

Szerző: Bat, Prunella
Cím: A varázslatok órája
Sorozat: Milla és Sugar
ISBN: 978 963 297 779 9
Kiadó: Alexandra Kiadó
Kiadás éve: 2012
Kinek ajánlott: 3-6. osztály
(8 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Milla a kis boszorkány és Sugar a tündérgyermek nagyon közel állnak egymáshoz. Képességeiknek köszönhetően beszéd nélkül is megértik egymást, s ez sokszor hasznukra válik, mikor leplezniük kell valódi mivoltukat a többiek előtt.

Jószívűek, bátrak, így kételkedés nélkül segítenek a bajba jutott Davidnek, akiről nem is sejtik,hogy közéjük tartozik. A háttérben gonosz erők munkálkodnak, de a furfangos lányok méltó ellenfélnek bizonyulnak.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Bat, Prunella
Cím: Az ezüstruhás hölgy
Sorozat: Milla és Sugar
ISBN: 978-963-297-270-1
Kiadó: Alexandra
Kiadás éve: 2010
Kinek ajánlott: 3-6. osztály
(9 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 25 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Egész Óváros felbolydult: a Botanikus kertben tartják ugyanis Sugar anyukájának divatbemutatóját, amit már mindenki nagyon vár. Mindent tökéletesen kell megszervezni, mert az esemény díszvendége Laelia lesz, az elfek királynője. A Sötét Varázslók galád követe azonban titokban cselvetésre készül. El akarja lopni a gyönyörű elfhercegnő varázserejét Milla és Sugar ez alkalommal is akcióba lendül!

Kis-Gergely Lilla ajánlásával

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Bat, Prunella
Cím: Egy boszorkány, egy tündér
Sorozat: Milla és Sugar
ISBN: 978 963 370 911 5
Kiadó: Alexandra Kiadó
Kiadás éve: 2008
Kinek ajánlott: 3-6. osztály
(14 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Egy boszorkánycsalád és egy tündércsalád, egy brit akcentussal beszélő macska, egy raccsoló, hiú aranyhörcsög, egy titkokkal teli gyógynövénybolt és egy nagyon különleges tánciskola... egy réges-régi városnegyedben, amelynek lakói varázserővel rendelkeznek. Milla és Sugar (népes és igencsak zajos családtagjaikkal együtt) itt veszik fel a harcot a csatornahálózatban élő, bosszúszomjas ellenséggel.

Kis-Gergely Lilla ajánlásával

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Bat, Prunella
Cím: Egy tündér a millióból
Sorozat: Milla és Sugar
ISBN: 978-963-370-912-2
Kiadó: Alexandra
Kiadás éve: 2008
Kinek ajánlott: 3-6. osztály
(12 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Az osztályteremben titkos varázslatillat terjeng, ezért a két jó barát nyomozásba kezd. Vajon ki merte megszegni a boszorkány- és tündérnemzetség első számú szabályát, mely szerint tilos felfedni az emberek előtt a varázstudományt? Rejtélyes baglyok és tükrök, menekülő macskák, titkok, veszélyek...

Kis-Gergely Lilla ajánlásával

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Bat, Prunella
Cím: Hercegnő a pályán
Sorozat: Hercegnőképző Intézet
ISBN: 978 963 245 485 6
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2012
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(12 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Jó társaságban repül az idő. A Hercegnőképző Intézet növendékeinek nincs könnyű dolga, hiszen igazi hercegnővé válni nehéz feladat,ám ha igaz barátokra lelünk,semmi sem lehetetlen. Régi, hagyománynak számító sznob falak is ledönthetők, ha tiszta szívvel, őszintén és bátran állunk a feladat elé. Így tett a Mesés Négyek-et alkotó négy növendék - Vicky, Sunny, Lin és a rögbi rajongó Nell is. Fáradozásaiknak meg lett az eredménye, mely gyökeres változásokat hozott az Intézet életébe is.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Bat, Prunella
Cím: Kék Hold hercegnő
Sorozat: Milla és Sugar
ISBN: 978-963-357-090-6
Kiadó: Alexandra Kiadó
Kiadás éve: 2012
Kinek ajánlott: 3-6. osztály
(4 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Ez az elképesztő történet egy Sugar nevű kis tündérről szól, aki két éve elveszítette édesapját Dan Plummot. Dan a messzi Ylan völgybe indult ami varázslattal van elzárva a külvilágtól. Ám Sugar és legjobb barátnője milla, aki apai ágon boszorkány a keresésére indulnak. a völgybe új barátokra tesznek szert, köztük Kék Hold hercegnőre és két kis levelimanóra. A lányok segítenek a hercegnőnek megtörni a gonosz varázslatot és a végén rátalálnak sugar édesapjára is.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Bat, Prunella
Cím: Kék Hold hercegnő
Sorozat: Milla és Sugar
ISBN: 978-963-357-090-6
Kiadó: Alexandra
Kiadás éve: 2012
Kinek ajánlott: 3-6. osztály
(8 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 25 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Eglantinának és Endorának nem sikerült megtalálni Sugar édesapját. Vajon mi történhetett Dan Plummal? Milla és Sugar elhatározzák, hogy utánajárnak a dolognak.

Kis-Gergely Lilla ajánlásával

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Bat, Prunella
Cím: Koronát Vickynek!
Sorozat: Hercegnőképző Intézet
ISBN: 978 963 245 222 7
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2011
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(3 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Milyen lehet egy Hercegnőképző Intézet? Szeretnéd, ha Divat és megjelenés, Kreatív írás, Járás és viselkedés tantárgyaid lennének? Hogyan kell egy igazi hercegnőnek viselkednie? Képes lesz-e Vicky, aki fiús alkat és kezdetben szöges ellentéte egy hercegnőnek, igazi hercegnővé válni? Hogy választ kapj ezekre a kérdésekre, el kell olvasnod a könyvet. Nem fogod megbánni.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Bat, Prunella
Cím: Micsoda herceg!
Sorozat: Hercegnőképző Intézet
ISBN: 978-963-2454-84-9
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2011.
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A Hercegnőképző Intézet a megfelelő iskola ahhoz, hogy igazi hercegnő légy, bár könyvünk egyik főhöse Vicky nem mindig gondolta így. Gyerekkori barátjával Normannel email-en keresztül tartották a kapcsolatot mindaddig, míg Normannek sikerült megszereznie a terület térképét és felfedezet rajt egy átjárót. Hogy valóban létezett-e az átjáró, valamint sikerült-e kideríteni mi volt az, amitől mindkét iskola diákjai rettegtek? Egy szórakoztató, izgalmas történeten belül minden titokra fény derül.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Bat, Prunella
Cím: Született boszorkány
Sorozat: Milla és Sugar
ISBN: 978-963-297-269-5
Kiadó: Alexandra
Kiadás éve: 2010
Kinek ajánlott: 3-6. osztály
(8 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Vajon ki az a lila-fekete hajú lány, aki Óváros utcáin mászkál, és fényes nappal varázslatokat hajt végre? S az álnok Dragomir miért akarja mindenáron megszerezni a lány varázserejű medálját? Milla és Sugar, számos félreértés, cselvetés és megtévesztés közepette, ez alkalommal egy meggondolatlan boszorkánnyal, egy gyengéd lelkű wrestlingbajnokkal és egy múltból érkezett, mulatságos denevérrel fog találkozni.

Kis-Gergely Lilla ajánlásával

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Bates, Marni
Cím: Rocksztárt kaptam karácsonyra
Sorozat: LOL
ISBN: 978-963-11-9528-6
Kiadó: Móra
Kiadás éve: 2013
Kinek ajánlott: 7-8. osztály
(3 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Hollyt a kamasz lányt, szülei korai halála után a nagypapája nevelt fel. Mivel nagyapa karácsonykor ünnepli 75. születésnapját úgy dönt ezt az alkalmat az egész családdal együtt egy Mexikói hajóút keretében ünnepli meg. Csakhogy a vakáció Holly két unokatestvére Allison és Claire megátalkodott természete miatt nem éppen a legjobban alakul: a gonosz ikerlányok már az első este kiutálják szegény Hollyt közös kabinjukból. A lány azonban tengeribeteg lesz és kénytelen berontani egy idegen fürdőszobába könnyíteni magán. Amikor rajtaüt a szobában lakó fiú, Holly menekülne - ha tudna az ajtó előtt tolongó, extatikus állapotban levő tinilányok seregétől. A fiatalember ugyanis, akihez betört, nem más, mint a népszerű rockegyüttes, a ReadySet dobosa, Dominic Wyatt. Amikor az esetről készült fotók felkerülnek az internetre, Wyatt úgy próbálja menteni a menthetőt, hogy ráveszi Hollyt: míg tart a hajóút, játssza el a barátnője szerepét. De vajon hol van a határ szerep és valóság között? Kiderül a habkönnyű, romantikus történet végére.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Bates, Marni
Cím: Segítség, youtube-sztár lettem!
Sorozat: LOL
ISBN: 978 963 11 9723 5
Kiadó: Móra Könyvkiadó
Kiadás éve: 2014
Kinek ajánlott: 7-8. osztály
(13 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Ismertnek lenni nagyon menő, ugye? Tévedés! A tizenhét éves Mackenzie-t például egyáltalán nem zavarja, hogy két barátján kívül a többi diák csak akkor vesz tudomást a létezéséről, ha a leckéjüket kell megírnia. Szóval igazi lúzer.
Ám a békés névtelenségnek vége, amikor hátizsákjával véletlenül padlóra küldi az egyik izomagyú focistát, sőt egy hisztirohammal kombinált újraélesztést is bemutat a fél suli előtt… A kínos jelenetről készített videó azonnal fölkerül a YouTube-ra, és több millió kommentelő, meg persze az egész gimi Mackenzie-n röhög. De amikor egy népszerű rockbanda klipet készít a felvételről, a lány egy csapásra sztár lesz. A szerelemben viszont ugyanolyan lúzer, mint volt. Mert mi van, ha túl későn jön rá, hogy a nagy médiacirkusz közben elszalasztotta a tökéletes srácot, akinek egyáltalán nem kellett a felhajtás ahhoz, hogy észrevegye őt…

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2016

Szerző: Bátky András
Cím: Borka nélkül a világ
Sorozat: Bazsó és Borka 2.
ISBN: 978-615-5220-08-1
Kiadó: Manó Könyvek
Kiadás éve: 2012
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Bazsó és Borka ikertestvérek. Nincs is annál jobb, mikor egy gyereknek mindig van kivel együtt játszani! Gondolják a felnőttek. Bazsó és Borka azonban ezt egészen másképp gondolja. Szerintük ikernek lenni azt jelenti, hogy mindig van ott valaki, aki megeszi a maradék sütit, aki mást akar nézni a tévében, aki miatt csak fele annyi ajándék jut nekik.
Az ikerpár történetéből megtudhatjuk, miért üldözi egy kutyafalka Bazsót a Normafánál. És mire készülnek az ikrek egy kukában ülve.

Hoczné Hári Ildikó

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2018

Szerző: Baum, Lyman Frank
Cím: Óz, a csodák csodája
ISBN: 978-963-643-063-4
Kiadó: General Press
Kiadás éve: 2008
Kinek ajánlott: 3-4. osztály
(4 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A kansasi rónaság közepéről Dorkát és Toto kutyát a forgószél csodás vidékre repíti, a mumpicok országába. Kiderül, hogy a kislány messzire elkerült otthonától. A jóságos Északi Boszorkánytól megtudja, hogy Smaragdvárosba kell eljutnia Ozhoz, a legnagyobb varázslóhoz, mert csak az ő segítségével juthat vissza az otthonába. A hosszú vándorút során Dorka igaz barátokra talál: a Madárijesztőre, a Bádog Favágóra és a Gyáva Oroszlánra, ők is a Bölcsek Bölcse segítségére vágynak. Számtalan kaland után elérkeznek Oz fényes palotájába. A nagy varázsló „megajándékozza” a Madárijesztőt ésszel, a Bádogembert szívvel s a Gyáva Oroszlánt is bátorrá teszi. De Dorkát csak a jó Déli Boszorkány útmutatása segíti haza szeretett otthonába.

A könyvet Szabó Eszter ajánlja.

A könyvet ide kattintva is elolvashatod.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2011

Szerző: Beard, Andrew
Cím: A múmia éjszakája
ISBN: 963 865484 8
Kiadó: Jonathan Miller
Kiadás éve: 2004
Kinek ajánlott: 5-6. osztály
(8 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Andy, Betty, Billy és Tom egy régészeti táborban unatkozik Egyiptomban. Várják, hogy Timauu barátjuk és az ő bombázónak mondott barátnője megjelenjen. Remélik, hogy ettől majd beindulnak az események. Nem is kell csalódniuk, a félvér Katherine valóban világszépe, és mostantól kalandban sem lesz hiány. Előbb egy titokzatos fekete sziámi macska gondoskodik az izgalmakról, majd egy éjszakai koktélozást követően lidérces álommá válik a vakáció. Kísértethajón utaznak a Níluson, befalazott fáraósírba kell behatolniuk éjnek idején, megtalálják az eltemetett napsugarakat és megváltoznak kívül-belül. S ekkor a kiszámíthatatlan végzet váratlanul Párizsba szólítja őket…

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2016

Szerző: Beck Andrea
Cím: A Titoktündér
ISBN: 978 963 08 5993 6
Kiadó: Beck & Partners M. Kft.
Kiadás éve: 2013
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(27 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Egy mese, melyben nincsenek robotok és halálfejek, sem fegyverek, űrlények, vagy topmodell kinézetű teremtmények. Nincs benne csúnya beszéd sem, és a bugyuta, értelmetlen, semmitmondó történések is kimaradtak.
Hogy mi az, ami szerepel benne?
Varázslatos mesevilág, mely szórakozás és hasznos, segítség is egyben szülő és gyermek számára. Többek között, HA:
kicsúfolják, fél a sötétben, verekszik, vagy őt bántják, beteg lesz, barátkozni vagy békülni kell, netán elveszít valamit, vagy híján van az önbizalomnak.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Békés Pál
Cím: A bölcs hiánypótló
ISBN: 963 11 8007 7
Kiadó: Móra
Kiadás éve: 2005
Kinek ajánlott: 4-6. osztály
(15 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Varázslóból van kicsi és nagy, erdei és mezei, jó, gonosz, fekete, fehér; belőle viszont egyetlenegy létezik az egész világon, vagyis a világ végén. Ő hiányt pótol. A varázslók, éppen, mert sokan vannak, helyettesíthetők. Ám a Hiánypótló pótolhatatlan. Azt beszélik, a kapujában sorban állnak a töröttek, repedtek, görbék, csorbák, csálék, csempék, ő meg pótolja a hiányaikat. Fáradhatatlanul. Senkit el nem ereszt üres kézzel. Békés Pál meseregényének hősei reménykedhetnek hát: talán az ő bajukra is talál orvosságot a Bölcs Hiánypótló.

Hoczné Hári Ildikó ajánlásával

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2012

Szerző: Békés Pál
Cím: A Félőlény
ISBN: 978-963-11-9642-9
Kiadó: Móra
Kiadás éve: 2014
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(6 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A világ már nem olyan, mint régen. Nincs béke, nincs nyugalom, mert rémek tartják rettegésben a Kiserdő-lakókat. Köztük is kiváltképp egyet, a Félőlényt. És rá akarják venni, hogy csapjon fel közéjük, akkor nem esik bántódása. Hogy sikerül-e rábírni? Meglátjuk. Egy biztos. Kiderül, hogy szörnnyé válni könnyű. Szörnyen könnyű. Nem lenni szörnnyé: az a nehéz…

A kérdéseket írta: Nagy András

A könyvet ide kattintva is elolvashatod.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2020

Szerző: Békés Pál
Cím: A Félőlény
ISBN: 9631176452
Kiadó: Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó
Kiadás éve: 2001
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Hogyan lehetünk igazi szörnyek? Milyen próbákon kell átmennünk ahhoz, hogy szörnnyé válhassunk? Mi, vagy kik elől védenek meg a Kiserdő könyvtárában levő történetek? Ki az igaz barát? Ezekre és sok más kérdésre választ kapunk, ha ezt az izgalmas könyvet a kezünkbe vesszük és elolvassuk.

A kérdéseket írta: Fenyvesi Attila

A könyvet ide kattintva is elolvashatod.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2020

Szerző: Békés Pál
Cím: A kétbalkezes varázsló
ISBN: 963 1179168
Kiadó: Móra Könyvkiadó
Kiadás éve: 2004
Kinek ajánlott: 3-4. osztály
(3 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Fitzhuber Dongót nehezen szerzett varázslódiplomájával egy távoli lakótelep körzeti varázslóhivatalába helyezik. Elődje furcsa levelet hagy neki, arra inti Dongót, hogy sürgősen meneküljön el erről az unalmas helyről, amint teheti. Dongót lelkes újoncként hidegen hagyják e sorok, és nagy buzgón kezdi el a munkát. Ám valóban, a hely mintha átkozott lenne, egy lélek sem teszi be lábát a hivatalba. Varázslat és mese nélkül múlnak a hetek. Aztán egy szép napon egy lakótelepi kisfiú, Éliás Tóbiás könnyei visszaadják Dongónak a varázsmesterségbe vetett hitét, és Tóbiással együtt kelnek útra, hogy megkeressék az elveszett, szétszóródott meséket. Ezt a humoros történetet ajánljuk mindenkinek, kiváltképp azoknak, akikben eleven kép él a lakótelepek különös, falanszterszerű világáról, valamint azoknak, akik titokban borzasztóan vágynak egy nagytesóra, aki mindenféle trükkhöz ért, és aki mellett biztosan nem telik el kaland nélkül egy nap...

A könyvet ide kattintva is elolvashatod.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Békés Pál
Cím: A kétbalkezes varázsló
ISBN: 963 11 7916 8
Kiadó: Móra
Kiadás éve: 2004
Kinek ajánlott: 3-4. osztály
(64 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Történetünk első helyszíne: a varázslóiskola, hőse Fitzhuber Dongó, a legügyetlenebb varázstanonc, aki éppen a diplomájára vár.....Majd megismerjük Első Badar egykori mesebirodalmának szétszórt udvartartását. Egy jó humorú meseregény, mai köntösbe bújtatva.

A kérdéseket írta: Jerzsa Péter

A könyvet ide kattintva is elolvashatod.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2010

Szerző: Békés Pál
Cím: A kétbalkezes varázsló
ISBN: 963 11 7916 8
Kiadó: Móra
Kiadás éve: 2004
Kinek ajánlott: 3-4. osztály
(42 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Történetünk első helyszíne: a varázslóiskola, hőse Fitzhuber Dongó, a legügyetlenebb varázstanonc, aki éppen a diplomájára vár...Majd megismerjük Első Badar egykori mesebirodalmának szétszórt udvartartását. Egy jó humorú meseregény, mai köntösbe bújtatva.

A kérdéseket írta: Hoczné Hári Ildikó

A könyvet ide kattintva is elolvashatod.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2010

Szerző: Békés Pál
Cím: Borz a sámlin
ISBN: 978-963-11-9018-2
Kiadó: Móra
Kiadás éve: 2011
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

"– Bo-bo-bocsánat – hebegtem –, ön a szomszédom borza?
– Micsoda kérdés! Bóóórzasztó! Én nem a szomszédjáé vagyok, én vagyok a szomszédja. A magam borza vagyok. Nevem Szűcs Sebestyén."

Így ismerkedik meg a Fehérlófia utca 13-as bérház új lakója egy kurta lábú, sámlin üldögélő, szivarozó, csíkos állatkával. Annyi mindent beszélnek a borzokról, némelyek ellenszenvesnek, mogorvának, mások vidámnak, mókázónak tartják őket, de igazán senki sem tudja, a borzok életét sűrű homály fedi. Szerencsére Szűcs Sebestyén a barátságos fajtához tartozik, és sok mindent elmesél a bérház lakói és a borzok életéről. Borzunk kiterjedt levelezést folytat az Amerikában élő Bűzös Borzzal, jó barátja a zseniális esőcsináló: Azúrborz; s egyszer egy borongó lelkületű borzot is vendégül lát. Akit érdekel a borzok élete, Békés Pál mulatságos meseregényéből mindent megtudhat róluk. Cakó Ferenc rajzai jelenítik meg a borzok eddig ismeretlen életét.

Nagy András

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2022

Szerző: Békés Pál
Cím: Doktor Minorka Vidor nagy napja
ISBN: 963-223-343-3
Kiadó: Minerva
Kiadás éve: 1985
Kinek ajánlott: 3-4. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Váratlan meglepetésekkel bűvöl el ez a bájos kis történet. Egy átlagos napon piaci vásárlásból hirtelen egy háború kellős közepébe csöppenik Teréz néni és unokahúga Dorka. Egy véletlen varázslatnak köszönhetően ismerik meg Doktor Minorka Vidort a beszélő tyúkot, aki azonnal a szívükbe lopja magát. Vidám, humoros, kalandokkal teli könyv egy kis bűbájjal fűszerezve. Kössétek be a biztonsági öveket és indulhat is a mesés utazás a piaci forgatagba!

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Békés Pál
Cím: Viola violával
Sorozat: Már tudok olvasni
ISBN: 978-963-11-8850-9
Kiadó: Móra Könyvkiadó
Kiadás éve: 2010
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(6 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Viola modern lány. Körte a feje, zöld a haja, piros a szeme. És 40 x 60 centiméter. Ne rémüldözz, nem szörnyszülött, hanem festmény egy múzeumban. Ilyennek alkotta őt a mester. Egy szép napon aztán megunta a múzeumot, a képkeretet, megunta az egyik oldalán lógó szarvast a téli erdővel, és a másik oldalon a hálót foltozgató halászokat. Útnak indult hát, hogy új keretet találjon a modernségéhez. Sokat kipróbál, de egyik sem illik  hozzá: a mi Violánk válogatós. Kóborol erre, kóborol arra, ide is bebújik, oda is. Mit gondolsz, végül is megtalálja a keretét?

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Békés Pál ; Szabó Levente
Cím: Lomtalanítás a Fehérlófia utcában
ISBN: 978 963 06 2608 8
Kiadó: Csodaceruza
Kiadás éve: 2007
Kinek ajánlott: 3. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Mindenki látott már lomtalanítást. De olyat, mint a Fehérlófia utcai? És mindenki kutatott már a limlom közt. De mi az igazi kincs a lomhalomban? Azt csak egyvalaki tudja, a szomszédom. Egy nyugdíjas borz.

A mesét meghallgathatod ide kattintva.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2010

Szerző: Bendl Vera
Cím: A galamb, aki megette az időgyurmát
Sorozat: Most én olvasok! Nagybetűs szint
ISBN: 978-615-81820-3-4
Kiadó: Pagony
Kiadás éve: 2021
Kinek ajánlott: 2. osztály
(3 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Bendl Vera mesekönyvének főszereplője Józsi galamb. Józsi Vaskúton kel ki a tojásból, de a sors szeszélye Párizsba sodorja, ahol egy nap roppant felelőtlen tettet hajt végre: bekap egy darabka időgyurmát, mert kőrözöttnek nézi, ami a kedvence. A gyurma egy pillanat alatt "beüt" neki, és szélvészként söpör át vele téren és időn, a nagymamájától, külföldön élő testvérein át, iszonyú sebességgel minden földrészig. Szegény Józsi azt sem tudja, hol van, még szerencse, hogy jön egy kedves galamblány, Brigi, bead neki egy kanál baracklekvárt, amitől kipukizza magából az időgyurma maradékát... A csodás galambszerelemmel végződő, remek humorral megírt, csupa nagybetűs mesét 5-7 éves gyerekeknek ajánlom.

A kérdéseket írta: Várhalmi Kitti

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2021

Szerző: Bendl Vera
Cím: Berci nem megy iskolába
ISBN: 978-963-410-669-2
Kiadó: Pagony
Kinek ajánlott: 3-6. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A koronavírus-járvány miatt Berci nem megy iskolába. Karanténba került. A címszereplő kisfiú első reakciója: „Hurrá, bezárják az iskolát! Végre, végre, végre! Erre vártam már ezer éve!” Berci igencsak örül, hiszen végre egész nap otthon lehet. Csakhogy aminek mégsem örül, az az, hogy azért mégiscsak lesz tanítás, csak éppen online, és még a nagymamával sem lehet találkozni, mert Mamóra most különösen vigyázni kell. A kapcsolattartás egyetlen módja a grannykype. Hogy mi az a grannykype, mi az az antikáköpeny, mi szükség van galambokra, sütikre, sőt leguánnyálra, és mindennek mi köze van a vírushoz, kiderül három gyerek, Berci, Juszti és Borka, valamint jó néhány varázslatos nagyszülő fantasztikus kalandjából. 

Szabó Eszter

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2021

Szerző: Bendl Vera
Cím: Matyi tigrissel álmodik
ISBN: 978-963-587-051-6
Kiadó: Pagony
Kiadás éve: 2021
Kinek ajánlott: 3. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Matyi legjobban a tigrisektől fél. Erre mi történik? Este lefekvéskor ráugrik valami nagy, puha és szőrös dolog. Egy tigris! Nem túl nagy, akkora, mint az óvodás Matyi, de mégiscsak tigris!

Nem kell hozzá sok idő, hogy az örökmozgó kölyöktigris az örök gondolkodó Matyi legjobb barátjává váljék.

Bendl Vera egyszerre nagyon egyszerű és mégis egészen varázslatos meséiben – Szimonidesz Hajnalka szintén varázslatos rajzaival – Matyi megment egy poloskát, vitatkozik a Jóistennel, lekési az esőt, és szeretné tudni, hogy pontosan mennyi is egy pillanat. És Matyi, na meg a tigris, fára másznak, bújócskáznak, játszanak, hógolyóznak, sétálnak, fagyiznak, örülnek és szomorkodnak – úgy, ahogy csak a kisgyerekek tudnak.

A kérdéseket írta: Nagy András

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2023

Szerző: Bendl Vera
Cím: Sanel Amerikába megy
Sorozat: Most én olvasok! 2. szint
ISBN: 978-963-587-355-5
Kiadó: Pagony
Kiadás éve: 2022
Kinek ajánlott: 1-2. osztály
(5 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Sanel, a legbátrabb galamblány utazni vágyik. Micsoda szerencse, hogy éppen világtalálkozóra készülnek a galambok! Rövid ideig tart a boldogság: a világtalálkozó nem túl messze, Jászberényben lesz. Hogy hogy kerül mégis Sanel Amerikába, a Szabadság-szobor tövébe? A történet elolvasása után minden kiderül.

A könyvet kezdő olvasóknak ajánlom.

Szabó Eszter

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2023

Szerző: Bendl Vera
Cím: Sanel, a legbátrabb galamblány
Sorozat: Most én olvasok! 1. szint
ISBN: 978-963-587-178-0
Kiadó: Pagony
Kiadás éve: 2022
Kinek ajánlott: 1-2. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Bár az apukája nagyon félti, a kalandvágyó Sanel csakhamar kirepül a fészekből, hogy beköltözzön a Fender utcai suli kertjébe. Hogy miért éppen ide? Nos, azért, mert ide járnak az őrülten veszélyes és izgalmas időgyurma készítői. Először azonban nem őket, hanem a kis Mariannát ismeri meg, aki elsős és senki nem akar vele barátkozni. Sanel elhatározza, hogy segít neki. Ki is szemel számára három gyerkőcöt, akik ideális barát-alapanyagnak tűnnek. Amikor véletlenül kiderül, hogy éppen ők az időgyurma alkotói, Sanel elhatározza, hogy mindenképp becserkészi őket, nemcsak Marianna, hanem a saját kedvéért is... 

A könyvet kezdő olvasóknak ajánlom.

Szabó Eszter

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2022

Szerző: Benedek Elek
Cím: A csúnya királyfi és a szép királykisasszony
ISBN: 978-963-9768-38-3
Kiadó: Csimota
Kiadás éve: 2011
Kinek ajánlott: 2-3. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Benedek Elek meglepően modern meséje egy csúnya királyfiról, akit először kikosaraz a szép királykisasszony. Ám a királyfi furfangos módon, álruhát öltve, mégis elnyeri a királykisasszony kezét. Sorozatunk meséi a hovatartozásról, a másságban rejlő értékekről és ezek elfogadásáról szólnak. Teszik mindezt mesei környezetben, klasszikus motívumokkal - az ideológiai felhangokon, a mindenáron való tanulságokon és persze az Óperencián is túl. 

Majorné Virág Adrienn

A mesét ide kattintva is elolvashatod.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2021

A királykisasszony cipője
Szerző: Benedek Elek
Cím: A vitéz szabólegény
Alcím: A királykisasszony cipője
ISBN: 978-963-497-160-3
Kiadó: Szukits könyvkiadó
Kiadás éve: 2007
Kinek ajánlott: 2-3. osztály
(210 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Neked sem lesz könnyű kitalálni, hogy miből készült a királykisasszony cipője, hacsak te magad nem jársz utána, ahogy a koldusnak öltözött királyfi is tette...

Kérdések írója: Szabó Ildikó

A mesét ide kattintva is olvashatod.

A mesét itt tudod megnézni.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2011

A török basa
Szerző: Benedek Elek
Cím: Magyar mese- és mondavilág
Alcím: A török basa
ISBN: 963-8218-08-8
Kiadó: Videopont
Kiadás éve: 1995
Kinek ajánlott: 1. osztály
(191 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Akkor történt, amit most elmondok, amikor a török volt az úr Magyarországon. Valamelyik nagy háború után volt: a törökök mentek vissza a hazájukba, s amerre áthaladtak, falukat, városokat felgyújtottak, asszonyokat, férfiakat, de még gyermekeket is elvittek Törökországba, szomorú rabságba.

A mesét ide kattintva is el tudod olvasni.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2015

A szegény ember szőlője
Szerző: Benedek Elek
Cím: Mi van a ládikóban?
Alcím: A szegény ember szőlője
ISBN: 978-963-9703-31-5
Kiadó: Novum Könyvkiadó
Kiadás éve: 2008
Kinek ajánlott: 2-3. osztály
(247 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Aki jó szívvel ad, az elnyeri jutalmát. A legkisebb legény megszánja az éhes békát, és egy darab kenyeret ad neki. Vajon hogyan hálálja meg ezt a béka?

A kérdések írója: Szabó Ildikó

A mesét ide kattintva is elolvashatod.

A mesét itt tudod megnézni.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2011

Az elásott pénz
Szerző: Benedek Elek
Cím: Rókáné mézes-mákos kalácsa
Alcím: Az elásott pénz
ISBN: 978-963-11-9387-9
Kiadó: Móra Könyvkiadó
Kiadás éve: cop. 2013
Kinek ajánlott: 2-3. osztály
(194 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Egy szórakoztató mese a legkisebb korosztálynak a furfangos kereskedőről...

Ide kattintva elolvashatod a mesét.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2015

Szerző: Benedek Elek
Cím: Szélike királykisasszony
ISBN: 978-963-990-170-4
Kiadó: Pro-Book
Kiadás éve: 2009
Kinek ajánlott: 2-3. osztály
(86 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

... Tündérország királyának volt egy szépséges szép lánya, akit Szélikének hívtak, oly gyönyörűséges volt, hogy a képíró sem írhatott volna szebbet nála ...

Hoczné Hári Ildikó

Ide kattintva olvashatod a mesét

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2010

A szegény ember szőlője
Szerző: Benedek Elek
Cím: Többsincs királyfi és más mesék
Alcím: A szegény ember szőlője
ISBN: 978 963 11 8892 9
Kiadó: Móra Könyvkiadó
Kiadás éve: 2011
Kinek ajánlott: 2-3. osztály
(38 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A mesét ide kattintva is el tudod olvasni.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2015

Mit beszéltek a szamarak?
Szerző: Benedek Elek
Cím: Vége jó, minden jó és más mesék
Alcím: Mit beszéltek a szamarak?
Kiadó: Móra
Kiadás éve: 1979
Kinek ajánlott: 2-3. osztály
(152 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 10 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Tréfás népmese...

Hoczné Hári Ildikó

 Ide kattintva olvashatod a mesét

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2010

A vasorrú bába
Szerző: Benedek Elek
Cím: Vége jó, minden jó és más mesék
Alcím: A vasorrú bába
ISBN: 963-8367-48-2
Kiadó: Fátum-ars
Kiadás éve: 1994
Kinek ajánlott: 2-3. osztály
(72 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 10 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Volt egyszer egy szegény favágó ember. De ez aztán csakugyan szegény volt: a bőre is a csontján száradt a rettenetes sok éhezéstől. Hát még a gyermekei! Ezeknek már zörgött is a csontocskájuk, s minden kis széllebbentésre lefordultak a lábukról.....

Hoczné Hári Ildikó

Ide kattintva olvashatod a mesét

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2010

Szerző: Benedictus, David
Cím: Micimackó visszatér
ISBN: 978 963 118 68 02
Kiadó: Móra Könyvkiadó
Kiadás éve: 2009
Kinek ajánlott: 5-7. osztály
(6 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Ugye sokszor gondoltál arra, milyen jó lenne, ha sosem érne véget a mese? Vagy ha véget is ér, folytatódjék... Hát most tessék, itt van. Ugye rájuk ismersz? Bár Micimackó az eltelt nyolcvan évben felszedett néhány dekát, mégis a régi. És persze Nyuszi, Füles, Bagoly és Kanga is. Igaz, Tigris közben megszerette a szedret, Róbert Gida fontos dolgokat tanult az iskolában, de azért a Százholdas Pagonyban semmi sem változott. De hát akkor ki az a Kecsesen Hajlékony Valaki, aki előjön a folyóból? És miért áll el örökre az eső? Hogyan tanulnak krikettezni az állatok, és hogyan lesz Micimackóból tanfelügyelő? Mindezt megtudhatod, ha elolvasod a Micimackó visszatér vadonatúj történeteit.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2016

Szerző: Benn, Amelie
Cím: Léna bűvös naptánca
Sorozat: Olvass velem!
ISBN: 9789634030713
Kiadó: Manó Könyvek Kiadó Kft.
Kiadás éve: 2015
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(3 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Lénát újabb kaland várja Tündérligetben. Napsugár egy gonosz varázslat hatására mély álomba merült, nem lehet felébreszteni. Márpedig nélküle nem tudják előadni a tündérek a naptáncot, és akkor soha többé nem süt ki a nap! Egyetlen megoldás marad, fel kell keresni a bölcs medvét, aki valamiért egy tündérrel sem akar eleinte szóba állni. Hogy sikerül-e megtudni tőle a varázsálom ellenszerének a titkát, az kiderül, ha elolvassátok ezt az izgalmas könyvet. Jó szórakozást!

Bíróné K. Adrienne

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2017

Szerző: Benn, Amelie
Cím: Léna és a csillagbalett
Sorozat: Olvass velem!
ISBN: 978 615 5385 12 4
Kiadó: Manó Könyvek Kiadó Kft.
Kiadás éve: 2013
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(19 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Léna nagyon izgatott: hamarosan színpadra lép a táncegyüttesével. Gyorsan csinál még egy-két piruettet. Egyre erőteljesebb forgásba kezd... míg végül a tündérek birodalmában találja magát! Itt nagy az izgalom. Nox, a gonosz manó elvarázsolta Csillát, a tündérbalett prímabalerináját. Márpedig Csilla nélkül nem kezdődhet el a csillagtánc, ám akkor viszont kialszik az égen az összes csillag! Vajon megmentheti-e Léna az előadást?

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Benn, Amelie
Cím: Léna rózsatánca
Sorozat: Olvass velem!
ISBN: 978-615-5385-72-8
Kiadó: Manó Könyvek
Kiadás éve: 2014
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(12 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 19
Időlimit: 25 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Léna nagyon szeret táncolni, ha fodros kis tüllszoknyája felragyog, akkor tudja, hogy az jelzés tündértársaitól, akik valami miatt bajba kerültek. Léna ekkor felröpül és társaihoz megy, hogy segítségükre legyen. Most éppen azért riadóztatták, mert a mocsári szörny rabul ejtette az egyik kis tündért Ibolyát. A kis balerinák azonban Ibolya nélkül nem tudják eltáncolni a virágbalettet. Ez pedig szörnyű lenne a kis virágokra nézve, akik a tánc nélkül valamennyien elveszítik színüket. Léna vezetésével a tündérek nekivágnak a nagy útnak, hogy kiszabadítsák a szörny karmai közül Ibolyát.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Bentley, Sue
Cím: Varázslatos kiskutya
Sorozat: Mágikus mancsok
ISBN: 978 963 499 212 7
Kiadó: Maxim Könyvkiadó Kft.
Kiadás éve: 2020
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 30 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Lily imádja a lovakat, és minden vágya, hogy egyszer legyen egy saját pónija, ám erre sajnos még várnia kell. De aztán egy nap találkozik Viharral, az apró, éjkék szemű, homokszínű kiskutyával, akinek segítségre van szüksége. A kislány azonnal összebarátkozik vele, és sok-sok mágikus kalandban vesznek részt. Ám a legvarázslatosabb az, hogy a kutyus talán a kislány legnagyobb álmát válthatja valóra.

Szörényiné Kis-Gergely Lilla

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2021

Szerző: Benyák Zoltán
Cím: Képtelen történet
ISBN: 978-615-599-930-7
Kiadó: Főnix Könyvműhely
Kiadás éve: 2020
Kinek ajánlott: 5-8. osztály
(5 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Max író, aki ráadásul a történeteiben él ebben a képtelen történetben. Eldugottan, semmitől, senkitől nem zavartatva tengeti mindennapjait, míg egy nap meg nem jelenik egy cserfes kislány, aki fenekestül felforgatja az életét. A kislány az írónak köszönhetően elvesztette a Szív alakú dobozát, amit segítenie kell megkeresnie. Kalandok, veszélyes lények, szópárbajok és rengeteg történet kiséri útjukat, aminek a végén felsejlik a doboz tartalmának fontossága. Vajon sikerül nekik? Vagy ez egy olyan történet, amiben nem a jók győzedelmeskednek? Egy biztos, hogy mindenkinek szüksége van egy Szív alakú dobozra!
Fiatal kamaszoknak és felnőtteknek is egy izgalmas képtelen történet! Vágjatok bele a kalandba!

A kérdések írója: Benke Dániel

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2020

Szerző: Berg Judit
Cím: A holló gyűrűje
ISBN: 9789638874375
Kiadó: Ecovit Kiadó
Kiadás éve: 2017
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(6 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 25 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A szerzőnő új remekművében az események valódi helyszínen, a budavári Mátyás-templomban játszódnak. A történet szálai egy eltűnt gyűrű köré fonódnak valódi és kevésbé valódi, de életre kelt állatokkal, élükön a királysírt őrző kutyával, Bodzával.

A fiatal olvasók az izgalmas kalandokon felül jóval többet kapnak a meseregény elolvasásával. Rengeteg hasznos információt tudhatnak meg szinte észrevétlenül a varjakról, vízköpőkről, a Mátyás-templom orgonájáról és még sok minden másról. És ha mindez nem lenne elég, komoly helytörténeti ismeretekkel is gazdagítja olvasóját ez a remek kiadvány.

Farkas Daniella

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2019

Szerző: Berg Judit
Cím: Alma
ISBN: 978-963-89888-0-5
Kiadó: Ecovit
Kiadás éve: 2013
Kinek ajánlott: 6-8. osztály
(18 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Egy különös délután, amelyen egymást érik a váratlan és nyugtalanító események, Alma, Drifter, Félix és Bella egy számukra idegen világba kerül. Vissza szeretnének jutni a saját valóságukba, de a sötét birodalom uralkodója próbatételek elé állítja őket. Látni akarja, hogyan lesznek úrrá váratlan helyzeteken. Meg tudnak-e hozni súlyos döntéseket? Képesek-e áldozatokra? S a végén méltó ellenfélnek bizonyul-e Alma?
Berg Judit, József Attila- és IBBY-díjas író, Rumini megteremtője és Polgár Judit, minden idők legjobb női sakkozója összefogott, hogy egy izgalmas kalandregényben egy kicsit a sakkról, de inkább a sakkon túl az életről meséljenek fiatal olvasóiknak. Ők már megtapasztalták: senki sem abszolút jó vagy abszolút gonosz, semmi sem fekete-fehér, még a sakktáblán sem, nemhogy az életben.
Nem kell, hogy sakkozni tudj. Alma társai sem tudnak. Mégis, nélkülük Alma biztos bukásra lenne ítélve…

Nagy András

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2020

Szerző: Berg Judit
Cím: Az őrzők
ISBN: 978-963-89888-8-1
Kiadó: Ecovit
Kiadás éve: 2019
Kinek ajánlott: 6-8. osztály
(4 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Renard felügyelő párizsi irodájában fontos hírt kap: régi ellenfele, Hiéna, Európa múzeumainak és magángyűjteményeinek hétpróbás fosztogatója a magyar fővárosban készül új akcióra. Ezzel egyidőben egy gimnazista lány újságíró édesanyja nyomtalanul eltűnik Budapesten. Bora arra gyanakszik, hogy az anyukáját elrabolták, mert olyan információ birtokába jutott, aminek nem lett volna szabad kiszivárognia. A francia felügyelő Budapestre érkezik, hogy tetten érje Hiénát, s ehhez a magyar rendőrség segítségét kéri. Bora elszántan nyomoz az édesanyja után, miközben egy történelemprojekt keretében osztályával együtt a budavári Mátyás-templom történetét kellene kutatnia.

Az izgalmas krimiben a szereplők lépten-nyomon a történelem és a művészettörténet érdekfeszítő tényeibe, eseményeibe botlanak, miközben két nyomozó, néhány bűnöző és egy csapat elszánt magyar középiskolás élete tíz napra összefonódik, hogy a néhol vicces, máshol félelmetes, váratlan fordulatokban gazdag történet végén minden mozaikdarab a helyére kerüljön.

Musztács Krisztián

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2020

Szerző: Berg Judit
Cím: Cipelő Cicák a hátizsákban
ISBN: 978 963 9727 51 9
Kiadó: Pozsonyi Pagony Kft.
Kiadás éve: 2008
Kinek ajánlott: 2-3. osztály
(7 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A négy városi mese után, négy igazi kirándulós történet: Marci, Lili és Dorka, no, és természetesen a három gézengúz kiscica, azaz a Cipelők kalandjai erdőn-mezőn, télen-nyáron, sátorozással, fára mászással, szánkózással, hóemberépítéssel, sok-sok meglepetéssel és viccel!

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Berg Judit
Cím: Drifter
ISBN: 978 963 898888 5 0
Kiadó: Ecovit Kiadó Kft.
Kiadás éve: 2018
Kinek ajánlott: 5-8. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 30 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.
Alma és társainak története folytatódik. A négy fiatal főszereplő hazatérhet a Sakkbirodalomból a saját világába, miután Alma, a tehetséges fiatal lány vezetésével nagy sakkcsatában legyőzték Dharma urat, a királyság sötét uralkodóját. Mindennapjaikból időről időre vissza kell térniük a birodalomba, amelynek sorsáért Alma mint újdonsült királynő felelősséggel tartozik.
Röviddel később Alma és Drifter baljós jelekre figyel fel. Drifter félti a lányt, s miután egy gyanús mobiltelefonra bukkan az elmaradott birodalomban, nyomozásba kezd, és barátja, Saller segítségével illegális kémprogramot tölt le a darknetről. Egy reggel Alma nem megy iskolába. Drifter eleinte reménykedik, hogy talán csak elaludt, de nem, a lány nyomtalanul eltűnt. A rendőrség is keresi Almát, de a fiú attól tart, ha elmondja, amit tud, akkor kiderülhet, hogy illegális dolgokat művel a neten, ezért inkább hallgat. Ám viselkedése gyanús lesz a nyomozónak, aki a lány számítógépén Driftert terhelő információkra is bukkan. A fiúnak nem marad más választása önmaga tisztázására, mint elindulni a nyomok mentén, amelyek egy fenyegető új világba vezetnek...
 
Berg Judit új könyve naprakész kalandregény. Mai tudásunknak megfelelő ismereteket foglal fordulatos történet keretébe az informatika állásáról, lehetőségeiről és veszélyeiről. Modern, huszonegyedik századi történet valódi kamaszok mindennapi életéről, félelmeiről, terveiről egy olyan világban, amely mindinkább a számítástechnikától függ. 
 
Szörényiné Kis-Gergely Lilla

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2020

Szerző: Berg Judit
Cím: Két kis dinó a zsírkréta korban
ISBN: 978 615 5023 41 5
Kiadó: Pozsonyi Pagony Kft.
Kiadás éve: 2011
Kinek ajánlott: 2-3. osztály
(8 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Hadd mutassuk be Trikót, történetünk főhősét! Trikó triceratopsz. Három szarvat visel a fején, mégis nyugodt és szelíd. Állítólag páfrányevő, de a főtt kukoricát és a gumicukrot sokkal jobban szereti. Aztán itt van Nyamm. Ő tirex. Nagyon erős, harcias és gyors, de nem a sok eszéről nevezetes. Húsevő, de bármit hajlandó megkóstolni, ami az útjába kerül. Kedvence a véres dinócsigolya és a téliszalámis zsemle. Különös ismertető jegyük még: mindketten nagyon picik. Hogy miért ekkorák, és hogyan kerültek a zsírkréta korból a mi világunkba, megtudhatjátok Berg Judit legújabb meséjéből.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Berg Judit
Cím: Két kis dinó a zsírkréta korban
ISBN: 978 615 5023 41 5
Kiadó: Pozsonyi Pagony Kft.
Kiadás éve: 2011
Kinek ajánlott: 2-3. osztály
(7 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Trikó és Nyamm két kicsi dinó, akiket hátrahagytak szüleik. Egymásra találásuk után megpróbálnak ismét nagyot tenni, ám ez nem úgy sül el, ahogy ők szerették volna. Egy új világba kerülnek, ahol minden más, és minden ismeretlen.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Berg Judit
Cím: Két kis dinó Budapesten
ISBN: 978 615 5023 66 8
Kiadó: Pozsonyi Pagony Kft.
Kiadás éve: 2012
Kinek ajánlott: 2-3. osztály
(5 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Trikó és Nyamm kalandja ott folytatódik, ahol pontosan abbamaradt. Budapestre érkezve különös dolgok történnek velük. Megismerkednek az emberekkel, szokásaikkal, járműveikkel. Egy véletlen folytán összetalálkoznak egy kisfiúval, aki segít nekik megérteni, hogy mégis hol vannak. Matyi megpróbál nekik segíteni, hogy visszajussanak a zsírkréta korba, ahonnan jöttek. Hogy sikerül-e mindez, az a könyvből kiderül.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Berg Judit
Cím: Két kis dinó felfedezi Amerikát
Sorozat: Trikó és Nyamm
ISBN: 978-963-410-338-7
Kiadó: Pagony
Kiadás éve: 2019
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(4 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Berg Judit nagy sikerű sorozata most újabb kalanddal bővül – Trikó és Nyamm, az időutazó dínók a zsírkrétakor, a 21. századi Budapest, Mátyás király udvara és Kréta szigete után legújabb kalandjuk során Kolumbusz Kristóf hajójára keverednek.
Előbb potyautasként, később a Santa Maria legénységé­nek teljes jogú tagjaiként vesznek részt az expedícióban, hogy bebizonyítsák, a Föld gömbölyű, és kelet felé is el lehet
érni Indiát. Vagyis: Amerikát, a sajtburger, a szupermen, a felhőkarcolók és Yoda mester
hazáját. Vagy ez az Amerika még nem az az Amerika?
Berg Judit vicces dínótörténetei tökéletesek minden kis­iskolásnak, aki szereti a dínókat, a
kalandokat… no meg a történelmet!

Nagy András

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2020

Nádtengeri nyár
Szerző: Berg Judit
Cím: Lengemesék
Alcím: Nádtengeri nyár
ISBN: 978-963-614-193-6
Kiadó: Lampion
Kiadás éve: 2023
Kinek ajánlott: 1-3. osztály
(12 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A történet ezúttal is a Sustorgó erdő mélyén, a Locsogó-tó partján hullámzó végtelen Nádtengerben játszódik, hősei pedig a vízimadarak, a békák, a gőték, a vízisiklók őrzői, az apró termetű, zöld színű, épp ezért szinte felfedezhetetlen lengék. Itt nyáron is zajlik az élet: kikeltek a kiskacsák, cikáznak a szitakötők, miközben csendesen szövik a hálójukat a pókok. A lengék továbbra is éberen őrzik a tavat és lakóit, fürkészve az esküdt ellenségeik – a vörös képű, testes harácsok – terveit. Vilkó épp egy elsüllyeszthetetlen csodahajó építésén dolgozik, és időnként vízi csatát játszik barátaival, a harácsok azonban fondorlatos tervvel a Lengevárat akarják elfoglalni. Persze ez csak akkor sikerülhet, ha Vilkóéknak nem sikerül keresztülhúzni a számításaikat. Ezenkívül azonban fogságba esett barátaikat is ki kell szabadítaniuk... 

A kérdéseket Szabó Eszter írta.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2023

Tavasz a Nádtengeren
Szerző: Berg Judit
Cím: Lengemesék
Alcím: Tavasz a Nádtengeren
ISBN: 978-963-614-166-0
Kiadó: Lampion
Kiadás éve: 2023
Kinek ajánlott: 1-3. osztály
(17 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Messze-messze, a Sustorgó erdő mélyén, a Locsogó-tó partján hullámzik a végtelen Nádtenger, ahol vízimadarak építik fészküket, nádirigók terelgetik fiókáikat, és vízisiklók, gőték siklanak a nádtövek között. Itt élnek a lengék. Még sosem hallottál róluk?

Az bizony nem csoda. Egyedül a Nádtenger lakói tudják, hogy a lengék a nádas nyugalmának zöld bőrű őrzői, az itt élő állatok védelmezői. Róluk és Füttyös Vilkóról, a bátor lengefiú nem mindennapi kalandjairól szól ez a mese.
Berg Judit legújabb mesekönyvében a Nádtenger világába kalauzolja olvasóit, ahol a kedves, de harcias lengék életében minden napra jut egy-egy izgalmas kaland. A szabad szemmel alig látható, zöld lengeőrök és ellenségeik, a harácsok olyan világot tárnak a szemünk elé, amiről eddig csak álmodni mertünk!

A kérdéseket írta: Szabó Eszter

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2023

Vilkó útra kel
Szerző: Berg Judit
Cím: Lengemesék
Alcím: Vilkó útra kel
ISBN: 978-963-614-107-3
Kiadó: Lampion
Kiadás éve: cop. 2022
Kinek ajánlott: 2-3. osztály
(9 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A Lengemesék négy évszakával körbeért az év, lezárult a Nádtenger történetének egy időszaka. Tél végére a főszereplő, Füttyös Vilkó korábban zöld haja bebarnult, így végre ő is igazi őrző lehet. Vajon mi lesz az első nagy feladata?

Berg Judit most tovább meséli a bátor lengefiú kalandjait és a négy évszak egyik nagy rejtélye is megoldódik. Minden rajongó tudja, hogy Vilkó édesapja, Füttyös Tóbiás évekkel ezelőtt nyomtalanul eltűnt. Nemcsak a lengék keresték hiába, hanem az olvasók is számos levéllel ostromolták a szerzőt, hogy kiderüljön, mi történt a híres őrzővel azon a végzetes bevetésen, amikor nem tért vissza Lengevárba. Most mindenre fény derül! Füttyös Vilkó híreket kap, amelyek alapján úgy tűnik: apukája Afrikába került, ahonnan nem tud hazatérni.
A bátor lengefiú ezért útra kel immár saját hátasrigóján, legjobb barátja, Lile társaságában, hogy megkeresse Tóbiást Afrika ismeretlen vidékén.
 
A kérdéseket írta: Szabó Eszter

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2023

Ősz a nádtengeren
Szerző: Berg Judit
Cím: Lengemesék
Alcím: Ősz a nádtengeren
ISBN: 978-963-324-964-2
Kiadó: Lampion
Kinek ajánlott: 1-3. osztály
(13 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Ősszel a Nádtenger élete megváltozik. Vándormadarak ezrei éjszakáznak a csendesen hajladozó nádszálakon, mások hosszú téli álomra készülődnek. Lengevár lakóira, a zöld bőrű lengékre is sok feladat vár: be kell gyűjteniük a termést, hogy legyen mit enniük a télen, és elő kell készíteniük a nagy fűzfa odvát, hogy menedéket adjon a fagyok idején.

Berg Judit nagy sikerű Lengemesék-sorozatának harmadik kötetében új ellenség fenyegeti a Locsogó-tó nyugalmát. A jószívű és elszánt Füttyös Vilkó idegen vizekre merészkedik, majd minden eddiginél hatalmasabb veszedelembe csöppen.

A kérdéseket írta: Szabó Eszter

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2024

A nádtenger télen
Szerző: Berg Judit
Cím: Lengemesék
Alcím: A nádtenger télen
ISBN: 978-963-614-105-9
Kiadó: Lampion
Kiadás éve: 2022
Kinek ajánlott: 1-3. osztály
(11 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 25 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Télen elnéptelenedik a Nádtenger, a fagyok beálltával még a vadkacsák is melegebb vidékre húzódnak. Mégis lábnyomok szelik át a tópart hóborította lankáit, amelyek nagy veszedelemről árulkodnak. A Csobogó-tó harcias patkányai mindent elsöprő támadásra készülnek a lengék ellen. A Nádtenger zöld bőrű őrzőinek új szövetségesekre van szükségük, ha meg akarják védeni otthonukat.
Berg Judit mesesorozatának negyedik részében végső állomásához érkezik a lengék és harácsok közt dúló háború. A váratlan fordulatokban bővelkedő történet ezúttal a barátságról, emberségről és az elfogadásról is szól.
Takács Viktória kedves, barátságos rajzain nemcsak a téli természet és a tópart élővilága kel életre, hanem részesei lehetünk a hóban és jégen zajló kalandoknak, játékoknak és cselszövésnek, hogy aztán a tél végét hirdető farsangon együtt ünnepelhessünk a lengékkel!

A kérdéseket írta: Szabó Eszter

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2022

Szerző: Berg Judit
Cím: Mesék a Tejúton túlról
ISBN: 978-963-9727-12-0
Kiadó: Pagony
Kiadás éve: 2007
Kinek ajánlott: 1-3. osztály
(4 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Kalandos, izgalmas utazás nagy óvodásoknak és kisiskolásoknak az IBBY-díjas Berg Judittól és az Aranyvackor-díjas Gévai Csillától! Egy kisfiú, Bojti, és egy kislány, Tücsök, csúnyán összevesznek a játszótéren. Addig-addig ráncigálják Bojti új biciklijét, amíg az elragadja őket, és elrepíti a két gyereket a Tejúton túlra, egy egészen különös, ismeretlen világba. Ahhoz, hogy hazajussanak, végig kell haladniuk a Bátrak útján, amely Homokországon, Növényországon, Árnyékországon, Vasországon és más különleges vidékeken keresztül vezet, veszélyek, kalandok, gaz ellenségek és segítőkész barátok között.

Majorné Virág Adrienn

A könyvet ide kattintva is elolvashatod.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2021

Szerző: Berg Judit
Cím: Rumini
Sorozat: Rumini 1.
ISBN: 978 963 9727 64 9
Kiadó: Pozsonyi Pagony
Kiadás éve: 2011
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(103 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Ajánlom ezt a könyvet olyan fiúknak, akik szeretik a kalandokat, az elvarázsolt szigeteket, mesebeli tárgyakat, és olyan lányoknak, akik nem félnek kalózoktól, sárkányoktól, patkányoktól. A könyv hősei veszélyes kalamajkákba keverednek, különböző vidékekre hajóznak és érdekes lényekkel ismerkednek meg.

Megtudhatjátok, hogy mik azok a fabatkák, és hogy mi csábította Ruminit egy kalózhajóra.

A könyvet ide kattintva is el tudod olvasni.

A nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár gyermekolvasójának videós ajánlója.

Az ajánló: Gazdag Márton.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Berg Judit
Cím: Rumini
ISBN: 963 9727 05 9
Kiadó: Pozsonyi Pagony Kft.
Kiadás éve: 2006
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(384 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

„A Szélkirálynő nevű hajó éppen Pelevárba tart, fedélzetén két mindenre elszánt hajósinassal, a két jóbaráttal, Ruminivel és Balikóval. Az út hosszú és veszedelmes, a Szélkirálynő egyik veszélyből a másikba sodródik. Miért félelmetes hírű a Ragacs-tenger? Hogy lehet átkelni a rettegett Sárkány-szoroson? Mit rejt a lakatlan sziget, ahol vízért szállnak partra? És hová tűnt Rumini?”

A kérdéseket írta: Szabó Ildikó

A könyvet ide kattintva is el tudod olvasni.

A nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár gyermekolvasójának videós ajánlója.

Az ajánló: Gazdag Márton.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2012

Szerző: Berg Judit
Cím: Rumini a Szélkirálynőn DIAFILM
Kinek ajánlott: 1-2. osztály
(71 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Ruminit a Szélkirálynő kapitánya kimenti a pandúrok kezei közül és felveszi őt hajójára inasnak. Rumini éppen csak kezd ismerkedni a hajósélettel, amikor kiderül, a hajó titkos megbízatással nagy útra készülődik.

A Rumini a Szélkirálynőn című diafilm a Rumini című könyv első két fejezetét foglalja össze.

A DIAFILM elérhető  az INTERNETEN.

A meséhez a kérdéseket Szabó Eszter írta.

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2024

Szerző: Berg Judit
Cím: Rumini Datolyaparton
ISBN: 978 615 5023 330
Kiadó: Pozsonyi Pagony Kft.
Kiadás éve: 2011
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(25 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

  A Szélkirálynő ismét útra kel, és ez az utazás, ha lehet, még az eddigieknél is kalandosabb. Rumini és barátai egy háborúskodás kellős közepébe csöppennek: a dzsungel különös népei állnak harcban a túlélésért. Galléros Fecó régi barátai, a mindenre elszánt ripacsok, a jó kedélyű denevérek, és az igazságtalanul száműzött trónörökös próbálják megmenteni Datolyapartot a végső pusztulástól...

Kérdések írója: Szabó Ildikó

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2012

Szerző: Berg Judit
Cím: Rumini Datolyaparton
ISBN: 978 615 5023 33 0
Kiadó: Pozsonyi Pagony Kft.
Kiadás éve: 2011
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(12 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Berg Judit gazdag,  fantáziadús világának köszönhetően számtalan különleges állatot, növényt, élőlényt ismerhetünk meg. Rumini a bátor kisegér éppen belecsöppen egy háborúskodásba. Főhősünk szembeszáll a gonoszsággal, kapzsisággal és saját magát nem kímélve megmenti barátait, sőt az Ő segítségükkel rendet tesz Datolyaparton.  Nekem a ripacsok a kedvenceim, ezek a különös, szeretetreméltó lények. Nagyon szurkoltam nekik, de szerencsére a könyv végére jóra fordulnak a dolgok.

Hoffman Judit ajánlásával

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Berg Judit
Cím: Rumini és a látóüveg
Sorozat: Most én olvasok! Nagybetűs szint
ISBN: 978-963-587-145-2
Kiadó: Pagony
Kiadás éve: 2022
Kinek ajánlott: 2. osztály
(21 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Mielőtt Rumini apukája tengerre száll, ad a fiának egy kerek üveglapot. A látóüvegnek változó a színe, ám nem nagyításra való. A segítségével ugyanis Rumini mindig az igazat látja. Ha ráirányítja valakire, megtudja, mire gondol az illető: dühös, bánatos vagy éppen hazudik másnak. A látóüveg nagyon hasznos találmány, de veszélyt is jelenthet a birtokosára. Mi van, ha valaki szemet vet Rumini látóüvegére?...

A kötet a Most én olvasok!-sorozat nagybetűs szintjének felel meg, így a szöveg csupa nyomtatott nagybetűvel van szedve, oldalanként három-négy mondatot tartalmaz, egyszerű, rövid szavakkal, mondatokkal.

A kérdések írója: Szabó Eszter

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2022

Szerző: Berg Judit
Cím: Rumini és a négy jogar
Sorozat: Rumini 3.
ISBN: 9789639727588
Kiadó: Pozsonyi Pagony Kft.
Kiadás éve: 2009
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(12 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Rumini újabb kalandos történetét ismerhetitek meg. Aki ismeri a Rumini sorozat más kötetét és megszerette, azokat most sem éri csalódás. Rumini önmagához híven tömérdek kalandba veti bele magát és rántja ezzel magával társait is. A négy jogar története kalandos, felfedező, varázslatos és lenyűgöző. Ruminiék nyugat felé utaznak, ahol kígyókkal, hódokkal, teknősökkel, de még fénylényekkel is találkoznak. 

***

A nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár gyermekolvasójának videós ajánlója.
Az ajánló: Tóth István Csaba.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Berg Judit
Cím: Rumini és a négy jogar
ISBN: 978 963 972758 8
Kiadó: Pozsonyi Pagony kft.
Kiadás éve: 2009
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(45 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Rumini ezúttal nyugatra utazik, ahol az Arany-tenger szigetvilágát négy nemzet lakja: a hódok, kígyók, teknősök és fénylények. Eddig békében éltek egymás mellett, de az egyik nép királya aljas csellel le akarja igázni korábbi szövetségeseit. Ruminiék feladata: békét hozni a Hódszövetség négy népének. De vajon sikerülhet-e ez, mikor a saját társaik is ellenségekké válnak?

A kérdések írója: Szabó Ildkó

***

A nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár gyermekolvasójának videós ajánlója.
Az ajánló: Tóth István Csaba.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2012

Szerző: Berg Judit
Cím: Rumini és a szellemhajó
Sorozat: Most én olvasok! 4. szint
ISBN: 978-963-587-7270
Kiadó: Pagony
Kiadás éve: 2024
Kinek ajánlott: 2-3. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A Szélkirálynő matrózai egy titokzatos hajóról suttognak, ami legénység nélkül vitorlázik a tengeren. Vajon tényleg létezik a szellemhajó? Ha igen, ki irányítja? És miért lepnek el a közelében mindent a szundiszúnyogok? Ruminit természetesen nem hagyja nyugodni a rejtély, és Balikóval együtt vakmerő felderítőútra indulnak...

A Most én olvasok sorozat 4. szintjének legújabb történetét kisiskolásoknak ajánlom önálló olvasásra.

A kérdéseket Szabó Eszter írta.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2025

Szerző: Berg Judit
Cím: Rumini és az öt toll
Sorozat: Most én olvasok! 2. szint
ISBN: 978-963-587-478-1
Kiadó: Pagony
Kiadás éve: 2023
Kinek ajánlott: 1-2. osztály
(17 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A Szélkirálynő, fedélzetén Ruminivel és Balikóval a Tukán-szigetre érkezik. Balikó mindenképp szeretne öt varázserejű tollat szerezni, de nincs pénze a bazárban vásárolni. Vajon sikerül Ruminivel felkutatniuk a tollakat? Vagy foglyul esnek a dzsungel mélyén?

Rumini legújabb történetét kezdő olvasóknak és olvasásgyakorláshoz ajánlom.

A kérdéseket írta: Szabó Eszter

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2023

Szerző: Berg Judit
Cím: Rumini Ferrit-szigeten
Sorozat: Rumini-sorozat
ISBN: 978-615-5023-80-4
Kiadó: Pozsonyi Pagony Kft.
Kiadás éve: 2012
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(9 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Rumini egérfiú, hajósinas a Szélkirálynő nevű hajón. Egyszer egyedül őrködik a fedélzeten, amikor rablóbanda támadja meg. Minden mozdíthatót elvisznek, de egerünk csak a saját zsákjára vigyáz, amiben értékes holmit tartogat: vascsöppentőt, láthatatlanná tévő kalapot. A fedélzetmester büntetésből eltiltja a további hajózástól. Ő azonban potyautasként visszaszökik, s innentől számtalan bonyodalom alakul ki körülötte. A sok bajból csak furfanggal, bátorsággal és önfeláldozással lehet szabadulni.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Berg Judit
Cím: Rumini kincsei
Sorozat: Most én olvasok! 1. szint
ISBN: 978-963-587-368-5
Kiadó: Pagony
Kiadás éve: 2023
Kinek ajánlott: 1-2. osztály
(11 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Rumini kalandjairól bizonyára már hallottál. Ha nem, ennek a könyvnek az elolvasása után lehet, hogy kedvet kapsz hozzá, hogy megismerd. A mostani történetből kiderül, hogy mit csinált Rumini, mielőtt hajóskapitány lett.

A Most én olvasok sorozat 1. szintjét kezdő olvasóknak ajánlom.

A kérdéseket írta: Szabó Eszter

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2023

Szerző: Berg Judit
Cím: Rumini Kondor-szigeten
Sorozat: Most én olvasok! 3. szint
ISBN: 978-963-587-546-7
Kiadó: Pagony
Kiadás éve: 2024
Kinek ajánlott: 1-3. osztály
(9 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Rumini és az apukája a Szélvész fedélzetén nyaralni indulnak a déli szigetekre, ám útközben kalózok fogságába esnek. Vajon sikerül legyőzniük a túlerőt és kiszabadulniuk? Lesz, aki segít nekik a kopár, sziklás Kondor-szigeten?

Rumini újabb kalandját kezdő olvasóknak ajánlom és mindazoknak, akik szeretik a Rumini történeteket.

A kérdéseket Szabó Eszter írta.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2024

Szerző: Berg Judit
Cím: Rumini Zúzmaragyarmaton
ISBN: 978 963 9727 79 3
Kiadó: Pozsonyi Pagony
Kiadás éve: 2012
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(11 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A Rumini második részében a Szélkirálynő Zúzmaragyarmatra indul, ahol az egerek sosem látott bonyodalmakba keverednek: eltévednek, fekete sirályok és más alattomos ellenség támad rájuk. Egy időre Negró lesz a kapitány, és Rumini megint eltűnik. Előkerül viszont Galléros Fecó, akit a kapitány évekkel azelőtt büntetésből kitett a hajóról. Rumini, Fecó, Balikó, a titokzatos Ködvitéz és Dori, egy bátor zúzmaratörpe-kislány segítségével azonban még arra is van esély, hogy az elűzött király visszaszerezze trónját az árulóktól.

Orbán Ágnes ajánlásával.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Berg Judit
Cím: Rumini Zúzmaragyarmaton
ISBN: 978 963 9727 21 2
Kiadó: Pozsonyi Pagony Kft.
Kiadás éve: 2007
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(46 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A Szélkirálynő nevű hajó ezúttal Zúzmaragyarmatra indul, ahol az egerek sosem látott bonyodalmakba keverednek: eltévednek, fekete sirályok és más alattomos lények támadnak rájuk. Egy időre Negró lesz a kapitány, és Rumini megint eltűnik...

A kérdések írója: Szabó Ildikó

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2012

Szerző: Berg Judit
Cím: Tökmagok a korallzátonyon
Sorozat: Most én olvasok! 3. szint
ISBN: 9789634100089
Kiadó: Pozsonyi Pagony Kft.
Kiadás éve: 2015
Kinek ajánlott: 2-3. osztály
(13 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A kedves kis történetben négy erdei tökmag útra kel, hogy kiderítse, van-e rokoni kapcsolat az erdei és a tengeri sünök között. A kérdésre természetesen választ kapnak, de útjuk során rengeteg új ismeretre is szert tesznek. Kalandjuk is akad bőven tengeri sünökkel, óriás halakkal, sőt emberekkel is.

Farkas Daniella

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2019

Szerző: Berg Judit
Cím: Tökmagok a piramisban
Sorozat: Most én olvasok! 4. szint
ISBN: 978-963-410-010-2
Kiadó: Pagony
Kiadás éve: 2015
Kinek ajánlott: 3-4. osztály
(30 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A legmagasabb szinten szinte egy regényt kapnak a kis olvasók, főhőseink ezúttal az ókori Egyiptomba utaznak. Jegyezzétek meg ti is a varázsigét: HÓRUSZ, BÁSZTET, ANUBISZ, THOT, ÍZISZ ÉS OZIRISZ!

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2016

Szerző: Berg Judit
Cím: Tökmagok a tűzhányón
Sorozat: Most én olvasok! 2. szint
ISBN: 978-615-5441-70-7
Kiadó: Pozsonyi Pagony
Kiadás éve: cop. 2014
Kinek ajánlott: 1-2. osztály
(58 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Ismét visszatér a négy tökmag: a pici, de bátor, ötéves Minka, a nyolc esztendős Benő, aki varázsolni szeretne, a hétéves Palkó, aki fel akarja fedezni a világot és a vele egykorú, a többiekről is gondoskodó Rézi. A két fiú izgalmasnak találja a vulkánokról szóló kötetet, aztán csatlakozik hozzájuk a két lány is. Izgatottságukban azonban túl közel tartják a képhez a nagyítót, és a könyv magába szippantja őket. A vulkáni kráter tetején találják magukat, ahol összeakadnak Turbóval, a tudós kutyával, és gazdájával, a vulkanológus Bobbal, akitől további érdekességeket tudnak meg a tűzhányókról. Meg természetesen izgalmas kalandokat is átélnek, miközben kitör a vulkán...

Szabó Eszter

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2016

Szerző: Berg Judit
Cím: Tökmagok Afrikában
Sorozat: Most én olvasok! 1. szint
ISBN: 978-615-5441-69-1
Kiadó: Pozsonyi Pagony Kft.
Kiadás éve: 2014
Kinek ajánlott: 1-2. osztály
(76 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Tökmag apó félresikerült varázslata folytán a legkisebb tökmag, Minka véletlenül oroszlánná változik és Afrikába kerül. Három társának követnie kell őt a szavannára, hogy megtalálják és hazajuttassák valahogyan. Az veszélyes küldetés során az oroszlánok életét is megismerik a tökmagok és az olvasók.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2015

Szerző: Berg Judit
Cím: Tündér biciklin
Sorozat: Panka és Csiribí
Kiadó: Pozsonyi Pagony Kft.
Kiadás éve: 2012.
Kinek ajánlott: 2-3. osztály
(3 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Panka a tündérlány, és Csiribí a tündérfiú kalandjait olvashatjátok.  Panka fuvola játékával segít a virágoknak és a fáknak, hogy szépen fejlődjenek és szép terméseket, virágokat hozzanak, de ez nagyon sok idejét elveszi, hiszen gyalog nem tud minden virágon és fán segíteni. Ekkor Csiribí épít neki egy biciklit, ám Panka sajnos nem tudja használni, Csiribí megtanítja a tündérlányt biciklizni, és így hamar egyik virágtól a másikig tud haladni, minél előbb segítséget tud nekik nyújtani. Ehhez hasonló izgalmas kis meséket találhattok. A könyvben lesz szó kisvasútról, repülőről, léghajóról, és sok vidám történetről.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Berg Judit
Cím: Tündérnaptár
Sorozat: Panka és Csiribí
ISBN: 978 615 5023 65 1
Kiadó: Pozsonyi Pagony Kft.
Kiadás éve: 2008,2012
Kinek ajánlott: 2-3. osztály
(4 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Az erdő lakói is megünneplik az ünnepeket. Ám a jeles napokon szokatlan dolgok történnek, melyeket minden alkalommal meg kell oldani: a sárkány parazsat szeretne szülinapjára, csapdába esik a húsvéti nyúl, karácsony napján a szél hótömbbe zárja a fenyőt... és még sok-sok furcsaság esik meg a tündérek és az erdei állatok világában.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Berg Judit
Cím: Tündérváros
Sorozat: Panka és Csiribi
ISBN: 9786155023644
Kiadó: Pozsonyi Pagony
Kiadás éve: 2012
Kinek ajánlott: 2-3. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Panka és Csiribí erdei tündérkék,  akiket egy barátjuk  Bonifác meghív a városba. A városban sok izgalmas kalandot élnek át együtt;  megleckéztetik a gonosz tréfát űző cukrászt, megtalálják a választ egy rejtélyes tűzesetre, megismerkednek a kék fényű kis csillaggal.  A városból hazatérve Panka életében hatalmas változás következik be,  a kis tündér megtanul repülni a szél segítségével.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Berg Judit
Cím: Tündérzene
Sorozat: Panka és Csiribí
ISBN: 978-615-502-362-0
Kiadó: Pozsonyi Pagony Kft.
Kiadás éve: 2012.
Kinek ajánlott: 2-3. osztály
(3 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 25 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A könyv Csiribí és Panka legújabb kalandjait mutatja be,  a hangszereket és a zenét segítségül hívva.  Az izgalmas kalandok során megtudhatjuk mi a legmegfelelőbb hangszer, ha egy hívatlan vaddisznócsaládot kell elűzni.  Milyen hangszer a legmegfelelőbb egy sárkány számára,  milyen gyönyörű a hableányok éneke, és megtudhatjuk mire lehet használni egy cintányért a konyhában.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Berg Judit ; Kertész Erzsi
Cím: A négy madár titka
Sorozat: Kiki nyomoz
ISBN: 978-963-410-328-8
Kiadó: Pozsonyi Pagony
Kiadás éve: 2017
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(10 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A történetben rejtélyes körülmények között eltűnik az ornitológus (madártan kutató) nagypapa, majd az unokája, Gréta. De Kiki, könyvünk főhőse Gréta nyomába ered. Hamarosan kiderül, hogy egy pár furcsa alak követi őt, akik valami DR megbízásából el akarják venni tőle a Grétánál talált fadobozkát. A fadoboz pedig egy kulcsot és egy titokzatos versikét tartalmaz, aminek nyitjára Kiki hamarosan rá is jön. Az ügy felderítésében segítségére van Ibolya néni, a nagyapa házvezetőnője, Sasorrú Stefán, a kert egy díszes szobra, és egy csapat madár. Nem kis veszélyt hordoz magában a meggondolatlan kísérletező kedv, erre lassan mindenki rá is jön. De vajon hogyan lehet visszafordítani azt, amit meggondolatlanul elkövettünk?

Hoczné Hári Ildikó

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2018

Szerző: Berg Judit ; Kertész Erzsi
Cím: Az óra rejtélye
Sorozat: Kiki nyomoz
ISBN: 9789634104339
Kiadó: Pagony Kiadó
Kiadás éve: 2018.
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A szerzőpáros, Berg Judit és Kertész Erzsi detektívregény-sorozatának második részében Kiki és Gerda ismét egy furcsa és szövevényes ügyben kell, hogy nyomozzon . Vajon ki írhatta a levelet? Mit akarhat a kalapos nő? Miért rabolták el a kislányt? Léteznek-e  szellemek? A nyomok hová vezetnek? Sok-sok kérdésre kell választ kapnia a fiataloknak. Az olvasót izgalmak és rejtélyek hada várja. 

Szécsényi Ágnes

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2019

Szerző: Berkes Péter
Cím: Bezzeg a Töhötöm!
ISBN: 963 11 2825 3
Kiadó: Móra Könyvkiadó
Kiadás éve: 1982
Kinek ajánlott: 6-8. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A 6/b-nek veszett hírét költi Magdi néni az osztályfőnöknő, aki aztán rossz idegeire való tekintettel nyugdíjba is vonul.  Utóda Éva néni, a bájos, ifjú hölgy, a sok ijesztegetéstől rémülten, állandóan a Töhötöm utcai iskolásokat állítja példaképül a máskülönben egyáltalán nem komisz, hanem valójában nagyon is kedves, jó eszű, sőt tehetséges kölykök elé. Az érzékeny gyerekek úgy érzik, itt valami nincsen rendben, s elhatározzák, hogy helyreállítják a becsületüket.  Zenei vetélkedőre hívják ki a híres töhötömösöket. De itt kezdődik ám csak a galiba!  Megdöbbentő és megható dolgok derülnek ki viharos gyorsasággal.  Sikerül-e a híres, sőt hírhedt osztálynak tanúbizonyságot tennie kiválóságáról? Erről szól ez a nagyon szellemes, pergő cselekményű regény.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2015

Szerző: Bintig, Ilse
Cím: Pinokkió kalandjai
Sorozat: Klasszikusok kisebbeknek
ISBN: 978-963-539-678-8
Kiadó: Ciceró Könystúdió
Kiadás éve: 2009
Kinek ajánlott: 3. osztály
(60 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Pinokkió egy fából faragott kisfiú. Dzsepettónak, a fafaragó apukájának fontos, hogy a fia iskolába járjon és okos legyen. Ám Pinokkió nem akar iskolába járni. Jobban érdekli a világ, a kalandok, a játék. Egy nap nem is tér haza. Egyik baj követi a másikat, végül Pinokkió megbánja, hogy nem volt szófogadó fia az apukájának. Nincs már más vágya mint hazatérni. Vagyis talán még egy van: igazi kisfiúvá válni. Vajon jó véget érnek Pinokkió kalandjai?

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

A hazug embert könnyebb utolérni, mint a sánta kutyát (részlet)
Szerző: Bintig, Ilse
Cím: Pinokkió kalandjai
Alcím: A hazug embert könnyebb utolérni, mint a sánta kutyát (részlet)
Sorozat: Klasszikusok kisebbeknek
ISBN: 978 963 539 678 8
Kiadó: Ciceró Könyvstúdió
Kiadás éve: 2009
Kinek ajánlott: 3. osztály
(628 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 10 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Az öreg Dzsepettó mester bábut farag egy fenyőtuskóból, és elnevezi Pinokkiónak. Még nincs is készen a kis fickó, amikor grimaszokat kezd vágni a mesterre, és mihelyt lábra áll, faképnél hagyja alkotóját, s ezzel kezdetét veszik a csínytevések és kalandok. A pimasz Pinokkiónak van egy nagy vágya: igazi gyerek szeretne lenni. De ahhoz, hogy teljesüljön a kívánsága, meg kell tanulnia, milyennek kell lennie egy igazi gyereknek: bátornak, becsületesnek és jónak. Hosszú, nehéz lecke lesz annak a makacs fafejének!

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Binting, Ilse
Cím: Diótörő és Egérkirály
Sorozat: Klasszikusok kisebbeknek
ISBN: 978-963-539-615-3
Kiadó: Ciceró Könyvstúdió
Kiadás éve: 2007
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(3 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Karácsony éjszakáján kezdődik Diótörő és Egérkirály háborúja. Diótörő a mese végére legyőzi a gonosz Egérkirályt és ezzel az átok is elmúlik, ami rajta volt. Marikát csodálatos utazásra viszi a játékok országába, ahol a bűvös képzelet uralkodik.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Birney, Betty G.
Cím: Spuri és a barátság
ISBN: 9789632452531
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2011
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(4 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A hosszú téli szünet után Spuri alig várja, hogy újra láthassa az osztálytársait. Ám az első tanítási napon nagy meglepetés éri őt is és az osztályt is. Egy új „állati” osztálytársat kapnak a gyerekek, egy békát...

Fenyvesi Attila

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2020

Szerző: Birney, Betty G.
Cím: Spuri és a nagyvilág
ISBN: 978-963-245-003-2
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2009
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Spuri, az aranyhörcsög a egy állatkereskedésben várta, hogy egyszer csak bejön az ő Gazdija, s magával viszi. Egy nap valóban megtörtént a csoda: Ms. Mac, egy bájos ifjú hölgy választotta ki, s vitte magával a Longfellow Iskola 26-os osztálytermébe, ahol tanított. A tanárnő munkahelyet változtatott, Spuri azonban ott maradt, ahol volt, Ms. Mac helyét pedig az idős és undok Mrs. Brisbane vette át, aki nem lelkesedett a rágcsálókért. Az új tanárnő azt találta ki, hogy vigyék haza a gyerekek magukkal egy-egy hétre a hörcsögöt és gondoskodjanak róla. Spuri ezekről a kalandokról számol be a történetben.

Fenyvesi Attila

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2020

Szerző: Bíró Szabolcs
Cím: Elveszett csillagok
ISBN: 978-615-5632-17-4
Kiadó: Főnix Könyvműhely
Kiadás éve: 2017
Kinek ajánlott: 4-7. osztály
(157 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Peti, a félénk és sokat olvasó tizenhárom éves kiskamasz Dunaszerdahelyről Egerbe megy nyaralni a nagynénjéhez, Katához. Ám már ebben is van fordulat, korántsem ennyire egyszerű és sima a nyaralás előzménye. Bíró Szabolcs ifjúsági regénye az első nagy kaland és az első nagy szerelem története, ami egyszerre szól egy agyafúrt művészettörténeti nyomozásról és egy zárkózott fiú emberré cseperedéséről.

Hoczné Hári Ildikó

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2017

mit egyél és mit ne
Szerző: Bíró Zsófia
Cím: A macska mondja meg!
Alcím: mit egyél és mit ne
ISBN: 978-615-5417-52-8
Kiadó: Book Kiadó Kft.
Kiadás éve: 2019
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Az utóbbi évek egyik kiemelt témája társadalmi szinten az egészséges életmód és táplálkozás, a "mentes" ételek, a "bio" élelmiszerek. Ez a kérdéskör köszön vissza Bíró Zsófia most megjelenő meseregényében is, amelyben cicák veszik magukra az egészséges étkezés felelősségének a terhét. A történet elején ismerhetik meg a kis olvasók Rettenetes Ivánkát, a szürke cicát, aki nagy aggodalommal figyeli a gazdiját, Marcit: a fiú számtalan dologra allergiás, mindenféle pollenre, lisztre és tejre is – szerencsére a macskaszőrre éppen nem, Ivánka nagy örömére. A macsek mindenáron szeretne Marcin segíteni, ezért összedugja a fejét a környék többi cicusával, akik közül soknak szintén gondokkal küzdenek a gazdijai: a cirmosok nagygyűlést tartanak, ahol elhatározzák, hogy rábírják az embergyerekeket az életmódváltásra – igaz, a maguk módszerével... A tudatos táplálkozásra, környezettudatos életmódra tanító meseregényt Rátkai Kornél színes rajzai illusztrálják.

Benkéné Osvald Éva

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2022

Szerző: Bischofné Hesinger Katalin
Cím: Biheka meséje
ISBN: 978 963 9782 42 6
Kiadó: Czupi Kiadó
Kiadás éve: 2015
Kinek ajánlott: 4-7. osztály
(119 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Engedd, hogy átvezesselek az álmok titkos hídján, mely összeköti a Földet az én tündérvilágommal! Így köszönti leendő olvasóit Biheka, a Földanya elsőszülött leánya.

A legnagyobb árvaságból jön a történet minden szereplője, talán ezért is képesek sokat tenni az összetartozás öröméért.  A mesélő tündér-Biheka csak akkor és annyiban avatkozik a cselekmény menetébe, amennyire az egy jó tündérhez illik.

Olvassátok e titkokkal, csodákkal teli könyvet kicsik és nagyok, ha tehetitek, együtt fejtsétek meg a rejtvényeit, váltsák valóra boldogságot ígérő üzeneteit!

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2015

Szerző: Black, Jenna
Cím: Káprázat
Sorozat: Bűbájösvény
ISBN: 978-963-9943-94-0
Kiadó: Kelly Kft.
Kiadás éve: 2010
Kinek ajánlott: 7-8. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A regény egy 16 éves lányról szól, aki félig ember és félig tünde, szenvedélybeteg édesanyjával él együtt, kiskora óta ő a felnőtt a családnál ő gondoskodik édesanyjáról és saját magáról, míg nem édesanyja már sokadszorra botrányt csinál az iskolában. Betelik nála a pohár és megszökik otthonról. Elindul Avalonba hogy felkeresse sosem látott édesapját egy szebb jövő reményében, arra vágyik, hogy levegyék válláról a terhet, és róla is gondoskodjon valaki, hiszen még gyerek.  Az utazás nem úgy alakul, ahogy gondolta volna, hiszen elsőszámú célponttá válik édesapja befolyása miatt.  Kiderül a történetből az is hogy Dana különleges képességekkel rendelkezik, emiatt rengeted kaland és veszély leselkedik rá.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Black, Jenna
Cím: Varázsütés
Sorozat: Bűbájösvény
ISBN: 9789633350195
Kiadó: Kelly Kiadó Kft.
Kiadás éve: 2011
Kinek ajánlott: 7-8. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Dana nem egy átlagos lány, hanem ritka képességeknek a birtokosa, tündejáró. Félig tündér, félig ember. Tündefölde világában és a valós világban is tudna boldogulni, és pont ebből fakadóan lesz kulcsfigurája egy szerelemmel, daccal, és gyűlölettel gazdagon átjárt kettős világnak. Dana az érzelmeivel vívja talán a legnagyobb harcokat, amely harcok a felnőtté válás legkomolyabb küzdelmei.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Blanck, Ulf
Cím: Pánik a paradicsomban
Sorozat: CTP trió kids
ISBN: 978-963-7461-24-8
Kiadó: Fabula Stúdió Kft.
Kiadás éve: 2007
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Larson kapitány állatai veszélyben forognak. Charlie, Peter és Tom, a három ifjú detektív Rocky Beach-ből hamarosan izgalmas nyomra bukkan. Nagyon kalandszaga van a dolognak ...

Hoczné Hári Ildikó

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2018

Szerző: Blanck, Ulf
Cím: Rocky Beach Rádió
Sorozat: CTP trió kids
ISBN: 9789637461255
Kiadó: Fabula Stúdió Kft.
Kiadás éve: 2007
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A CTP trió tagjai egy bűnesetet szeretnének kinyomozni. Izgalmas eseményekben, veszélyes kalandokban vesznek részt, és ráadásul egy kalózrádióra is rábukkanak. A feltételezett elkövetőnek túl jó alibije van, de hamar kiderül az igazság. A  könyvet Stefanie Wegner fekete-fehér illusztrációi teszik még hangulatosabbá.

Bíróné K. Adrienne

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2018

Szerző: Blesius, Susanne
Cím: Veszélyben a királyság!
Sorozat: Olvasó Cinke
ISBN: 978 963 7461 51 4
Kiadó: Fabula Stúdió Kft.
Kiadás éve: 2012
Kinek ajánlott: 1-2. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Hetek óta rendszeresen tűz pusztítja Artúr király erdejét. Az uralkodó megelégeli a dolgot, és megparancsolja lovagjainak, hogy kerítsék elő az ismeretlen gyújtogatót. Aki sikerrel jár az természetesen elnyeri a lánya kezét. A hős lovagok mindegyike pórul jár, végül a legkisebb Tétova Tóni talál rá a lángok akaratlan forrására, egy náthás sárkányra.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Bloom, Kate
Cím: Borostyán és a bűvös barátság
Sorozat: Csillagrét tündérei
ISBN: 978-963-245-254-8
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2010.
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Kívánj kicsit, kívánj nagyot, Pálcám suhint, és megkapod! Ismerd meg a Csillagréten lakó négy tündérkét: Harangvirágot, Borostyánt, Százszorszépet és Rózsát. Imádnak kívánságokat teljesíteni! „Bárcsak találnék egy új igaz barátot! Jessica Szederlakba költözik, és nagyon hiányzik neki legjobb barátnője, Laura. Vajon sikerül-e Borostyánnak csillogó kívánságpora segítségével valóra váltani Jessica álmát?

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Bloom, Kate
Cím: Harangvirág és a mágikus megújulás
Sorozat: Csillagrét tündérei
ISBN: 9789632452692
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2010.
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Csillagréten lakó négy tündér közül a következő kis történet Harangvirágról szól és, egy kislányról, aki egy régi elhagyatott parkot szeretne olyanná varázsolni, mint amilyen édesapja gyermekkorában volt 20évvel ezelőtt. Harangvirág és barátai azon szorgoskodnak hogy teljesítsék a kislány kívánságát és a park ismét régi fényében ragyogjon. Közben a tündérek fájának is gyógyító varázsigére van szüksége, a tündérkirálynő  hozzávalók begyűjtését kéri a tündérektől, így a kívánság teljesítse mellett Harangvirágnak, Rózsánk, Borostyánnak és Százszorszépnek még egy plusz feladattal is meg kell birkóznia. Segítőkészségük és az összefogásuk segítségével sikerül a parkot újjá varázsolni és a tündérek fáját is megmenteni.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Bloom, Kate
Cím: Rózsa és a hétvégi házi kedvenc
Sorozat: Csillagrét tündérei
ISBN: 978-963-245-304-0
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2010
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Csillagrét tündéreire újabb kívánság teljesítése vár. Ezúttal Rózsának jut a megtisztelő feladat. Neema egy nyolc éves kislány, és minden vágya az, hogy lehessen egy kutyája, ám szülei nem engedik meg. Vajon sikerül Rózsának olyan megoldást találnia, amivel nem haragítja meg Neema szüleit, és a kislány is élvezheti egy kutya társaságát?

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Bloom, Kate
Cím: Százszorszép és a szenzációs színdarab
Sorozat: Csillagrét tündérei
ISBN: 978-963-245-287-6
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2010
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A tündéreknek az a dolguk, hogy kívánságokat teljesítsenek. Általában sikerrel is járnak, persze ez függ a kívánság nehézségétől is. Emily kívánsága bonyolult , ezzel fel is adja a leckét Százszorszépnek. A kis tündér azonban barátai és a kívánságpor segítségével teljesíti Emily nagy álmát. Sőt, a nagy tölgyfa ezredik születésnapjára rendezett karneválra Százszorszép kívánsága is megvalósul, a barátainak köszönhetően.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Blyton, Enid
Cím: Boldog karácsonyt!
Sorozat: Öt kölyök 4.
ISBN: 978-963-437-567-8
Kiadó: Kolibri Kiadó
Kiadás éve: 2019
Kinek ajánlott: 1-2. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Ismét visszatér a nagy csapat: Doma, Alex, Anna, Simon és Vacak kutyus. Végre itt a tél, sőt mindjárt nyakukon a karácsony. Mindegyik kölyök izgatottan készül az ünnepre meg persze a várható ajándékokra. Boldogan, bár a szokásos felfordulást keltve fogyasztják el az ünnepi vacsorát és bújnak ágyba a gyerekek. Reggel azonban, amikor felébrednek, a karácsonyi ajándékoknak csak a hűlt helyét találják. Vajon mi történhetett? Ki lehet a titokzatos a tolvaj? És vajon Vacak tud segíteni a kézre kerítésében?... A történetet ezúttal is Jamie Littler aranyos rajzai kísérik.

Benkéné Osvald Éva

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2022

Szerző: Blyton, Enid
Cím: Briliáns Banda
ISBN: 9789634376330
Kiadó: Kolibri kiadó
Kiadás éve: 2019
Kinek ajánlott: 3-4. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A Briliáns Bandát Peter és Janet alapította. Az ő ötletük volt, hogy titkos társaságot szervezzenek. Lett jelszavuk, sőt  még jelvényük is.

Hamarosan egy bűntény nyomozásába kezdenek, mely sok izgalmat és nem várt fordulatot rejt magában.

Fenyvesi Attila

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2020

Szerző: Blyton, Enid
Cím: Indul a mentőakció!
Sorozat: Öt kölyök 5.
ISBN: 978-963-437-566-1
Kiadó: Kolibri Kiadó
Kiadás éve: 2021
Kinek ajánlott: 1-2. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Ötödik részéhez érkezett Enid Blyton tematikus gyereksorozata, az Öt kölyök; a korábbi köteteiből már megismert főszereplők, Anna, Doma, Simon, Alex és kutyusuk, Vacak ismét visszatérnek. Egy forró nyári napon a srácok úgy döntenek, hogy lemennek a Szeles-öbölbe sétálni és fagyizni. Alex azonban nem tart velük, mert ő mindenképp a haját szeretné levágatni. Csakhogy amikor beérnek a faluba, kiderül, hogy a fodrász már zárva van. Ám Alexet nem lehet megállítani, ha nagyon akar valamit: bekopog a boltos Veder bácsihoz, hogy adjon neki egy éles ollót, majd ő megnyírja saját magát. Míg a bácsi keresi az ollót, két gonosztevő betör a boltba, elviszi a széfet, de még mielőtt elhajtanának, bezárják a rémült Veder bácsit és a sivalkodó Alexet a szekrénybe. Vajon ki találja meg őket? Annyit elárulhatunk, hogy a dolognak köze lesz a kiváló szaglással megáldott Vacak kutyusnak – a többi pedig maradjon meglepetés a kis olvasóknak.

Benkéné Osvald Éva

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2022

Szerző: Blyton, Enid
Cím: Kaland a kincses szigeten
Sorozat: Ötösfogat
ISBN: 978-963-9708-96-9
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kinek ajánlott: 4-6. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Julian, Dick és Anne első nyarukat töltik a Kirrin öbölben, nagybátyukkal Qentin bácsival, Fanny nénivel és lányukkal Georginával. Quentin bácsi nagyon szigorú, és egész nap csak a könyvén dolgozik. Georgina pedig nagyon különös. Nem szeret lány lenni, ezért akkor hajlandó bárkivel is beszélni, ha az illető Georgenak szólítja. Azonban a három testvér hamar összebarátkozik Georgeal, és Timmel a kutyájával. Egy sziget, egy zátonyra futott hajó, ami aranyat szállított régen. Az ötös fogat megkezdi a kincsvadászatot, de az aranyat más is akarja. Kié lesz az arany?

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Blyton, Enid
Cím: Lovas kaland
Sorozat: Öt kölyök 1
ISBN: 978-963-437-499-2
Kiadó: Kolibri Kiadó
Kiadás éve: 2019
Kinek ajánlott: 1-2. osztály
(3 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A nagy csapat – Doma, Alex, Anna, Simon és Vacak kutyus – egy gyönyörű nyári délelőttön éppen piknikeznek, amikor arra lesznek figyelmesek, hogy a távolban lovak száguldanak. Alex rájön, hogy a közelben lakó Lőrinc bácsi versenylovait látja, közöttük Mennydörgéssel, aki az egész ország legértékesebb paripája. Doma távcsővel figyeli a pompás állatokat, így szemtanúja lesz annak, ahogy Mennydörgés egyszer csak megbokrosodik és elszáguld. A gyerekek gyorsan bringára pattannak, hogy segítsenek megkeresni a rémült, elkóborolt állatot. Mennydörgést végül Doma találja meg egy kukoricásban pihegve – innen vezeti haza Lőrinc bácsi istállójába, mindenki nagy megkönnyebbülésére... A jól kivehető, nagy betűkkel szedett történet kezdő olvasók – 6–8 éves gyerekek – számára készült, nekik ajánlható.

Benkéné Osvald Éva

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2022

Szerző: Blyton, Enid
Cím: Rejtély a vonaton
Sorozat: Öt kölyök 3.
ISBN: 978-963-437-565-4
Kiadó: Kolibri Kiadó
Kiadás éve: 2019
Kinek ajánlott: 1-2. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Az Enid Blyton korábbi köteteiből már megismert öt kölyök: Anna, Doma, Simon, Alex és kutyusuk, Vacak ismét visszatér. A négy gyerek és a kiskutya együtt tölti az őszi szünetet Som-lakon, s az alkalmat kutyasétáltatással és közös piknikeléssel ünneplik. Mivel túlságosan eltelik az idő, úgy döntenek, a hegytetőről inkább Berkenyébe gyalogolnak le, s onnan majd vonattal mennek haza. Még épp be tudnak kukkantani egy izgalmasnak tűnő kutyaszépségversenyre, majd elérik a vonatot. Ott azán egy nagyon furcsa párral találkoznak, akik – állításuk szerint legalábbis – egy csecsemőt babusgatnak, ám Vacak megugatja őket. Hazaérve értesülnek arról, hogy a kutyakiállításról elloptak egy rendkívül értékes kutyát. Mi van, ha esetleg a vonaton lévő gyanús pár lehet az ügy mögött? És a pólyába bugyolált csecsemő vajában az ellopott kutya volt?... 

Benkéné Osvald Éva

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2022

Szerző: Blyton, Enid
Cím: Száguldó tolvajok
Sorozat: Öt kölyök 6.
ISBN: 978-963-437-564-7
Kiadó: Kolibri Kiadó
Kiadás éve: 2021
Kinek ajánlott: 1-2. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Egy tikkasztóan forró nyári délutánon a négy pajtás, Anna, Alex, Doma és Simon kimennek a faluhoz közeli dombokra kicsit ejtőzni. Természetesen viszik magukkal Vacak kutyust is, akinek azonban esze ágában sincs sziesztázni, ő sokkal inkább szeretne nyuszikat kergetni, futkosni. A gyerekek most nem partnerek a mókához, alighogy leülnek a fűbe, már el is nyomja őket az álom a nagy hőségben, csak Vacak szökik el tőlük egy kis cserkelésre, és Simon egy sétára. Annyira mélyen elalszanak, hogy még azt sem veszik észre, amikor a tisztásra kanyarodik egy oldalkocsis motor. Simon, aki időközben visszaért, rémülten konstatálja, hogy két rosszarcú alak száll ki a járgányból, akik egy táskát igyekszenek elrejteni egy fa odvában. Már éppen sikerrel járnának, amikor kiront a sűrűből Vacak kutyus, és olyan hévvel ugatja őket, hogy le sem mernek mászni az ágak közül – mígnem a távolban felharsan a rendőrség szirénája... A kalandos kis történt kifejezetten kezdő olvasóknak való, a nagyméretű betűtípus is a gyakorlást segíti.

Benkéné Osvald Éva

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2022

Szerző: Blyton, Enid
Cím: Szökés a szigetre
Sorozat: Ötösfogat
ISBN: 978-963-245-305-7
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2010
Kinek ajánlott: 4-6. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Julian, Dick és Anne a nyári szünet egy részét ismét Quentin bácsiéknál tölti. Goerge anyukája megbetekszik és kórházba kerül. A gyerekekre az új szakcsnő és családja vigyázz, akik kiállhatatlanok. Az ötös fogat így a szigetre szökik. Ki járt a Kirrin szigeten? Az öt jóbarát titokzatos, lezárt ládára bukkan a hajóroncson. Vajon mi lehet benne? Úgy gondolják, a csempészek keze lehet a dologban. Egy új kaland vár ismét a gyerekekre. 

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Blyton, Enid
Cím: Tolvaj a Kirrin-villában
Sorozat: Ötösfogat
ISBN: 978-963-245-182-4
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2010
Kinek ajánlott: 4-6. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Julian, Dick és Anne édesanyjuk betegsége miatt a téli szünetet a Kirrin-villában tölti. Quentin bácsiék tanárt fogadnak a két fiú és George mellé, ezért a szünetben is tanulniuk kell.  A tanár mindenkinek szimpatikus, kivéve Georget és Timet. A szomszédos Kirrin-tanyán az ötös fogat ismét egy térképre bukkan. Indul az új kaland. Hova vezet az alagút, amit a térkép mutat? Ki lopta el Quentin bácsi papírjait? Kik a titokzatos festők a Kirrin tanyán, és miért viselkedik egyre furcsábban Mr. Roland a tanáruk? Nyomozz együtt az öt jó baráttal!

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Blyton, Enid
Cím: Vacak, a hős
Sorozat: Öt kölyök 2.
ISBN: 978-963-437-507-4
Kiadó: Kolibri Kiadó
Kiadás éve: 2019
Kinek ajánlott: 1-2. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Alex és a pajtásai, Vacak kutyussal együtt a tengerpartra mennek fürdeni, mókázni. Rajtuk kívül csak egy furcsa kompánia van ott: egy megszeppent fiúcska, két marcona öltönyös férfi és egy ádáznak kinéző kutya. Vacak azonban egyáltalán nincs megilletődve tőlük, s mire észbe kapnak, már vadul kergetőznek is, olyannyira, hogy mindjárt fel is lökik a vézna srácot, akiről kiderül, hogy Olivérnek hívják, és egy nagyon híres tudós fia. Testőröket azért kapott, mert az édesapját megpróbálták megzsarolni azzal, hogy ha nem adja ki a szigorúan titkos terv részleteit, amin éppen dolgozik, bántódása fog esni Olivérnek. Éppen arra próbálják rábeszélni, hogy pancsoljanak egyet a vízben, amikor az öltönyösök megragadják, egy fekete autóba penderítik, és elhurcolják Olivért. Alexék azonban nem ijednek meg, hanem Vacakkal együtt a nyomukba erednek, hogy kiszabadítsák új barátjukat.

Benkéné Osvald Éva

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2022

Szerző: Bóc István
Cím: A kriminális hetedik bé
ISBN: 963 9548 76 6
Kiadó: Typotex Kiadó
Kiadás éve: 2005
Kinek ajánlott: 6-8. osztály
(52 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Mindenféle gyerek jár a Zebra utcai iskolába. A szülők között van rendőr, bankár, maffiózó, de ide jár az alvilág csavaros eszű ügyvédjének tompa agyú fiacskája is. És persze itt van Juli, akit barátai és ellenségei nem túl találóan csak Szörnyellának neveznek. A gyerekek igazán telibe kapják az életet! Hol mindenféle rablásokba keverednek, hol az iskola körül ólálkodó kábítószerárusok útjait keresztezik. Végül az osztály összetartásának köszönhetően sikerrel veszik fel harcot a bűnözőkkel.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Bodó Béla
Cím: Brumi a Balatonon
ISBN: 963-346-529-X
Kiadó: Holnap Kiadó
Kiadás éve: 2002
Kinek ajánlott: 3. osztály
(28 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Brumi barátaival: Dagival, a félénk Panasz Mukival és a huncut Jócsonttal a Balatonra utaznak nyaralni. A sok játék szorosabbá fűzi a barátságukat.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Bodó Béla
Cím: Brumi az iskolában
ISBN: 978-963-346-806-7
Kiadó: Holnap Kiadó
Kiadás éve: 2013
Kinek ajánlott: 3. osztály
(3 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Brumi először megy az iskolába. Kezdetben fél és azt szeretné, hogy az anyukája is vele legyen, de rájön arra, hogy szeret az osztálytársaival lenni. Jó barátai Dagi és Panasz Muki.

Az első osztályban megtanulnak írni, olvasni. Megtanulják, hogy nem szabad hazudni, rendesen kell viselkedni.

A történetből azt is megtudhatod, ki öltözött be Télapónak és ki voltak a Télapó segítői, az ördögöcskék.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Bodó Béla
Cím: Brumi Mackóvárosban
ISBN: 978-963-346-436-6
Kiadó: Holnap Kiadó
Kiadás éve: 2008
Kinek ajánlott: 3. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Brumi, a kismackó apukájával Mackóvárosba utazik. A bácsikáját, nénikéjét és unokatestvérét látogatja meg. De ott is marad egy ideig náluk. Barátságot kötnek egy nagyon csintalan kis mackóval, akit Rosszcsontnak hívnak. Ha tetszik a történet, olvasd el Brumi többi történetét is!

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Bodó Béla
Cím: Brumi mint detektív
ISBN: 963-346-732-2
Kiadó: Holnap Kiadó
Kiadás éve: 2006
Kinek ajánlott: 3. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Brumi kap egy névtelen levelet, melyben az illető leírja, hogy tíz üveg méz széttörött az éléskamrában, amikor leszakadt az egyik polc. Arra kéri Brumit, nyomozzák ki, ki volt a tettes.

Brumi, Rendes Muki, Dagi és Jócsont nyomozásba kezd. Vajon sikerül kinyomozniuk a tettest? A történetből kiderül.
Jó szórakozást hozzá!

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Bodó Béla
Cím: Brumi újabb kalandjai
ISBN: 963-346-533-8
Kiadó: Holnap Kiadó
Kiadás éve: 2002
Kinek ajánlott: 3. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Brumit meglátogatja Pulykapipi és Jócsont. A három jó barát különféle játékokat talál ki, hogy jól érezze magát. 

A történetből megtudhatod, hogy mi az a büntetésgomb, miért ásták végül el a bocsok. Jócsontot miért csípik meg a méhek, és miért mondják Bruminak a többiek, hogy láthatatlan.

Ha érdekel, mi történt még Brumiékkal, olvasd el ezt a történetet!

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Bodor Attila
Cím: A tél menyasszonya
ISBN: 9789634575252
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2018
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 25 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Zelka királylány nagyon különleges, mivel nincsen szíve. De ez ne tévesszen meg senkit sem, mert ő kedves, gyöngéd és egyáltalán nem mondható szívtelennek. A hófehér hajú és sápadt bőrű Zelka másoktól elzárkózva él, de amikor megszületik kis húga, többet nem lesz magányos. Amikor megérkeznek a Tél küldöttei, a fiatalabb királylányt akarják elvinni a herceg jussaként. Zelka ezt nem hagyja, maga megy el helyette az Örök Tél Birodalmába. Zelka szeretete sorban oldja fel a megátkozott teremtményeket. Sikerül-e a torony csapdájából megmenteni a Tavaszt, rátalál-e Zelkára a szerelem? Mindezt megtudhatod ebből az izgalmakkal teli meséből, amely csupa jó érzéssel járja át a szívedet. A hangulatos történetet Szimonidesz Hajnalka csodás rajzai illusztrálják.

Bíróné K. Adrienne

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2019

Szerző: Boehme, Julia
Cím: A három kisbarát kalandjai
Sorozat: Olvasó Breki
ISBN: 978 963 7461 48 4
Kiadó: Fabula Stúdió
Kiadás éve: 2007
Kinek ajánlott: 1-2. osztály
(3 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Honnan jön ez a sok ember? A kis tigris még sosem járt az állatkerten kívül. Két legjobb barátjával, a pingvinnel és az elefánttal úgy döntenek, felfedezőútra indulnak. A könyvet általános iskola alsó osztályos gyerekeinek ajánlom.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Első nap az iskolában
Szerző: Boehme, Julia
Cím: Állati történetek
Alcím: Első nap az iskolában
Sorozat: Olvasó kalóz
ISBN: 978-963-7461-29-3
Kiadó: Fabula Stúdió
Kiadás éve: 2007
Kinek ajánlott: 1. osztály
(63 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Karola első napja a lovasiskolában...

Hoczné Hári Ildikó

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2010

Szerző: Boehme, Julia
Cím: Bori a lovastanyán
Sorozat: Barátnőm, Bori
ISBN: 978-615-5220-25-8
Kiadó: Manó Könyvek Kiadó Kft.
Kiadás éve: 2012.
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(14 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Barátnőm, Bori sorozat legújabb kötetében Bori már iskolás. A tavaszi szünetet egy lovastáborban töltheti barátnőjével, Annával. A terveik a valóságban másként alakulnak.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Boehme, Julia
Cím: Bori a titokzatos várkastélyban
Sorozat: Barátnőm, Bori
ISBN: 978-615-5385-14-8
Kiadó: Manó Könyvek Kiadó Kft
Kiadás éve: 2013
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(11 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Anna nagybátyja egy régi kastélyt átalakított szállodává, ahová meghívta unokahúgát és annak két legjobb barátnőjét, Borit és Zizit. A lányok észreveszik, hogy a várban nincs minden rendben. Vajon igazak- e a Vlagyimir grófról szóló legendák? Már az első este különös dolgok történnek.

Krasznai Bertalan

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Boehme, Julia
Cím: Bori és a szerelmes levél
Sorozat: Barátnőm, Bori
ISBN: 9786155220531
Kiadó: Manó Könyvek
Kiadás éve: 2013
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(12 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Bori és társai számára fontos kérdés mi is a szerelem és mikor is mondhatjuk el magunkról, hogy szerelmesek vagyunk. Mikor Bori megtudja, ha együtt megy Palival haza az olyan, mintha járna vele, ettől fogva többet nem akarja,hogy hazakísérje őt. Bori mindent elkövet, hogy végre ő is kapjon szerelmes levelet, a szomszéd tanácsára bájitalt is készít de mindhiába így ő saját magának ír leveleket. Egy nap azonban egy fiú ír neki levelet de vajon ki lehet a titkos hódoló?

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Boehme, Julia
Cím: Bori és a téli vakáció
Sorozat: Barátnőm, Bori
ISBN: 9786155385865
Kiadó: Manó Könyvek Kiadó Kft.
Kiadás éve: 2014
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(5 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Bori és családja a télen egy elhagyatott erdei kisházban tölt néhány napot. Sajnos közel s távol sehol egy árva hópehely! Egyik éjjel végül váratlanul megváltozik minden, éppen úgy, ahogyan Bori kívánta: nagyon hideg lesz, és csak havazik, havazik vég nélkül, míg teljesen belep mindent a hó! Ráadásul még a fűtés is elromlik a házban. Most mi tévők legyenek?

A Barátnőm, Bori-sorozat legújabb,  kisiskolásoknak szóló kötetében ezúttal egy izgalmas és kalandos téli vakációra kisérhetjük el Borit és családját.

Bíróné K. Adrienne

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2015

Szerző: Boehme, Julia
Cím: Bori megmenti az állatokat
Sorozat: Barátnőm, Bori
ISBN: 9789634035565
Kiadó: Manó Könyvek Kiadó Kft.
Kiadás éve: 2018
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(3 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Bori, Anna és Zizi a kihalófélben lévő, veszélyeztetett állatokról tanul. A tanárnő szerint mindannyiunknak tenni kéne a természet védelmében, így a gyerekek is nagy igyekezettel próbálnak segíteni az állatokon. A lányok felfedeznek egy varangyparadicsomot, és egy csóka életét is sikerül megmenteniük. Hogyan tudnak segíteni a gyerekek abban, hogy a pocsolyákhoz vándorló békák le tudják tenni petéiket? Mi lesz az ebihalakkal, amelyek Hermann úr halastavába kerültek? Mindezt megtudhatjátok a könyvből, melyet Herdis Albrecht finn művész illusztrációi tesznek még hangulatosabbá.

Bíróné K. Adrienne

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2019

Szerző: Bogáti Péter
Cím: A Hóvirág másodkormányosa jelenti
Sorozat: Régi kedvencek
ISBN: 978 9634 0306 76
Kiadó: Manó Könyvek Kiadó Kft.
Kiadás éve: 2015
Kinek ajánlott: 6-8. osztály
(3 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Figyelmeztetjük az olvasót, hogy ebben a történetben sorozatosan becsapják. Már a könyv címének se higgyen! A „Hóvirág" másodkormányosa annyit ért a kormányos-mesterséghez, mint tyúk az ábécéhez, de azért ragaszkodott hozzá, hogy ő „jelentse" mindazt, ami ebben a könyvben történik. Ezért szakállt növesztett és beállt a „Hóvirág" nevű, karcsú balatoni motoroshajóra és mi tagadás, sikerült is megtévesztenie a „Búvár Kund", a „Csongor és a Tünde" csapatok éles-szemű, kalandra éhes tagjait is. Mentségére legyen mondva, nem rossz szándékból tette. Csak azért vállalkozott kormányoskodásra és borostanövesztésre, hogy az említett csapatok minden tekintetben kitűnő tagjainak észrevétlenül megmutathassa, mennyi szép és érdekes kincset rejteget a Magyar Tenger: a Balaton.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2015

Szerző: Boie, Kirsten
Cím: Szerepcsere
ISBN: 963 9307 85 8
Kiadó: Animus Kiadó
Kiadás éve: 2003
Kinek ajánlott: 5-7. osztály
(3 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Ki ne vágyott volna már arra, hogy néhány napra valaki másnak a bőrébe bújjon? Kevin és Kálvin véletlenül botlanak egymásba, és nem hisznek a szemüknek: ugyanis úgy hasonlítanak egymásra, mint két tojás. Hamarosan megszületik a terv! Helyet cserélnek egy kis időre. Kevin beköltözik Kálvinék fényűző otthonába, a vadiúj számítógépek és luxusautók közé, Kálvin pedig belekóstol, milyen egy lerobbant bérházban élni, egy négy gyerekét egyedül nevelő takarítónő fiaként.

Szabó Ildikó ajánlásával

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Boie, Kirsten
Cím: Telihold volt aznap
Sorozat: #POV : nézd új szemszögből a világot!
ISBN: 978-9639347-916-4
Kiadó: Kolibri
Kiadás éve: 2022
Kinek ajánlott: 7-8. osztály
(12 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

1945. április 28-án végre Penzbergbe, a bajor kisvárosba is elér a hír: közelednek a felszabadító amerikai csapatok. A városlakók fellélegeznek. A nácik hatalomra kerülésekor elűzött polgármester visszatér, maga köré gyűjti egykori híveit, akik nem hajlandók engedelmeskedni Hitler utolsó parancsának, és megakadályozzák a bánya felrobbantását.
Ez végzetes következményekkel jár. A fanatikus földalatti szervezet, a Vérfarkasok szerint ezek az emberek hazaárulók, és a telihold fényében bosszúra éhes falkákban indulnak levadászni őket.

Születhet ilyen körülmények között őszinte szerelem?

A tizenöt éves Schorsch annak a nácibarát rendőr őrmesternek a fia, aki Marie bujkáló apját keresi. A fiúnak mindennél fontosabb, hogy elnyerje Marie bizalmát, és amikor a városban elszabadul a pokol, Schorsch-nak döntenie kell, kinek az oldalára áll.

A regény megtörtént eseményeken alapul.

A kérdéssort készítette: Benkéné Osvald Éva

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2023

Szerző: Boldizsár Ildikó
Cím: A fiú, aki felfedező akart lenni
Sorozat: Híres magyarokról kisebbeknek
ISBN: 978-963-476-056-6
Kiadó: Naphegy Kiadó
Kiadás éve: cop. 2021
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Kőrösi Csoma Sándor a gyerekkora óta készült rá, hogy megtalálja a magyarok őshazáját. Álma beteljesítésére sok-sok nélkülözéssel, tizenhárom nyelv megtanulásával és a teste edzésével készült fel. Amikor elindult Magyarországról, maga sem tudta, mit talál majd útja végén. Vajon eléri a célját? Vajon jól gondolja, hogy keletről származnak a magyarok? Vajon talál ott valakit, aki a magyarhoz hasonló nyelvet beszél?

Hosszú, kalandos kutatóútján nem találta meg azt, amit keresett, ellenben eljutott a Himalája fennsíkján, a „világ tetején” élő tibetiekhez. Elszántságát az a remény táplálta, hogy életét olyan tudományoknak szentelheti, amelyek a későbbiek során hasznára válhatnak majd a tudós világnak, sőt az egész emberiségnek.

A könyvet 6 éves kortól ajánlom.

Szabó Eszter

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2021

Szerző: Boldizsár Ildikó
Cím: A fiú, aki Varjúvárról álmodott
Sorozat: Híres magyarokról kisebbeknek
ISBN: 978-963-47-6047-4
Kiadó: Naphegy Kiadó
Kiadás éve: cop. 2020
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Boldizsár Ildikó történetének főhőse Kós Károly építész, grafikus, író, szerkesztő és tanár. Ő az a címben is szereplő kisfiú, aki csodaszép épületekről – lakóházakról, templomokról, tornyokról, iskolákról, múzeumokról – álmodik, sőt még egy állatkertről is, amely telis-tele van állatokkal. Már gyerekkorától kezdve rajzol, s sokat jár a természetben, s aki aztán – szüleivel is összekülönbözve – a mérnöki pálya helyett az építészit választja. A mesekönyv bemutatja családját, gyermekkorát, tanulmányait, főbb épületeit, pedagógusi és szerkesztői munkásságát, családi életét s hírneves otthonát, melyet mindenki csak Varjúvárként emlegetett. A történetet Bertóthy Ágnes színes rajzai kísérik.

Szabó Eszter

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2021

Füvetrágó Erdei Csuda
Szerző: Boldizsár Ildikó
Cím: Boszorkányos mesék
Alcím: Füvetrágó Erdei Csuda
ISBN: 963-11-8259-2
Kiadó: Móra
Kiadás éve: 2006
Kinek ajánlott: 2-3. osztály
(13 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 10 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A mese főhőse a Füvetrágó Erdei Csuda. Tudod-e, hogy ki is ő valójában? Krémes süteménnyel és csokoládéval táplálkozik.

Ha még többet szeretnél tudni róla, olvasd el ezt az érdekes mesét!

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2011

Szerző: Bonetti, Mathilde
Cím: A vad csikó
Sorozat: Martina naplója
ISBN: 978 963 245 600 3
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2012
Kinek ajánlott: 3-6. osztály
(3 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Odabentről újabb zaj hallatszott: nyihogás, horkantás, prüszkölés, morgás, ideges patadobogás… Izmaim megfeszültek, moccanni sem mertem. Egy másodperccel később felnéztem, és két résnyivel feljebb megpillantottam a szemét: mintha két sötét, félelmetesen mély kútba néztem volna, majd egy pillanatra találkozott a tekintetünk. CSAK EGY PILLANATIG TARTOTT, aztán megfordult a bokszban, DE EZ IS ELEGENDŐ VOLT AHHOZ, HOGY RÁJÖJJEK, MEGBABONÁZOTT. Ő lenne ÉBEN, a vad, megközelíthetetlen csikó?" Hogy alakul ki mély, igaz barátság ember és egy lelkileg sérült ló között? Martina és Ében kedves története elárulja nekünk. Tízéves kortól ajánlom.

.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Bonetti, Mathilde
Cím: Az én Bambim
Sorozat: Martina naplója
ISBN: 978 963 245 446 7
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2011
Kinek ajánlott: 3-6. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Martina a nagyanyjánál kényszerül tölteni a nyári szünetet, ráadásul az iskola legmenőbb fiúja, a beképzelt és nagyképű Denis is náluk nyaral. Az unalmasnak ígérkező vakáció során azonban meglepetések várnak Martinára, hiszen egy egészen különleges barátra bukkan az erdőben...

A Martina egy nyarát bemutató könyv hűen tükrüzi egy mai tini naplóját, mely mókás rajzokkal és bájos fotókkal illusztrálja a kislány kalandjait.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Bonetti, Mathilde
Cím: Love Factor
ISBN: 978-963-297-748-5
Kiadó: Alexandra
Kiadás éve: 2011
Kinek ajánlott: 7-8. osztály
(11 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Estellának egyetlen álma van: énekesnő szeretne lenni. Apja azonban célja elérésében nem támogatja, zeneművészeti helyett is inkább nyelvi középiskolába járatta. De most, hogy nagykorú lett, és leérettségizett, ráébred arra, ha boldog akar lenni, a saját útját kell járnia. Az első lépés a meghallgatás az egyik legismertebb zenei vetélkedőn. Estella a tehetségkutató versenyen nemcsak megcsillogtathatja énektudását, de talán az igaz szerelem is rátalál…

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Bonetti, Mathilde
Cím: Maki szökésben
Sorozat: Martina naplója
ISBN: 978 963 245 486 3
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2011
Kinek ajánlott: 3-6. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Martina nagyon szereti az állatokat, de nemcsak rajong értük, hanem ismeri is őket. Nem véletlen, hiszen a szüleire is ez a jellemző. Az iskolai kiránduláson váratlan élményben van részük a gyerekeknek. Egy lemúrt találnak. Nagy gondban vannak. Hogyan vigyék magukkal, hogy titokban maradjon? Sikerül hazacsempészniük a kicsi állatot, és nyomozni kezdenek. Ki tudják-e deríteni, honnan került hozzájuk a kis lemúr? Visszajut-e a neki ideális környezetbe? Közben a regényben szereplő lányok és fiúk között is valami kialakulóban van. Miről ábrándozik egy tizenéves lány? Hogyan juttatja kifejezésre, ha egy fiú tetszik neki? A naplóból mindez kiderül. A könyv izgalmas, érdekes olvasmány. A sok párbeszéd miatt gyorsan lehet haladni az olvasással. A szép rajzok mellett kedves, színes fotók is díszítik a lapokat. 

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Bonetti, Mathilde
Cím: Medvebocs az éjszakában
Sorozat: Martina naplója
ISBN: 978 963 245 670 5
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2012
Kinek ajánlott: 3-6. osztály
(6 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

IGAZ TÖRTÉNET

"Hirtelen megfordultam. Ha mindez csak tréfa, akkor én…én…. De nem az volt. Mert ott, a föld út kellős közepén, egy sötét bundás kismackó hevert. A kezemet izgalmamban a számhoz emeltem és majdnem felkiáltottam. Képtelen vagyok leírni az érzést. A mackó alig volt nagyobb mint egy spániel. Az elején azt gondoltam, hogy csak a képzeletem játszik velem…."

Az állatbarát Martina mesébe illő kalandjának lehetünk részesei a könyv olvasása során. A napló bejegyzéseiből sok -sok értékes ismerettel gazdagodhatunk ráadásként.

Nyolcéves kortól ajánlom.

Nagyon tetszik a könyv igazi napló formátuma, a széljegyzetek, fotómellékletek. Igazi kincs számomra ez a sorozat!!!

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Bosnyák Viktória
Cím: A nagy szinonima-hadjárat
Sorozat: Nyelvkincstár
ISBN: 978-963-415-723-6
Kiadó: Móra Könyvkiadó
Kiadás éve: 2017
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A történet két, egymással szomszédos országban játszódik. Az egyik Elegancia, mely nyelvében csak elegáns kifejezéseket használ, a másik pedig Puritánia, melynek egyszerűbb szavai lassan Eleganciába is beszivárognak. Karakán Karak, Puritánia elnöke hadat üzen Elegancia királynőnek, Extravagancia uralkodójának. Ebben a háborúban azonban nem hadseregek ütköznek meg egymással, hanem a Puritánia által beszélt egyszerű, szerény nyelv a különcködő, extravagáns beszéddel. Mielőtt kezdetét venné a „rokon értelmű szavak háborúja" (vagy Extravagancia nyelvén: „nagy szinonima-hadjárat"), Karak ügynököket is küld az ellenséges birodalomba, egyiküknek, egy Emeske nevű kislánynak pedig sikerül a királynő közelébe kerülnie. A háború küszöbén azonban szerencsére felbukkan Fodor Menta, a bölcs manó, akinek mentő ötlete támad: egy vetélkedő (extravagánsul: kvízjáték), az Álljunk meg egy szóra! különkiadásában, Nyeső István vezetésével az elnök és a királynő a televízió nyilvánossága előtt folytasson szópárbajt...

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2017

Szerző: Bosnyák Viktória
Cím: A nagy szókincsrablás
Sorozat: Nyelvkincstár
ISBN: 9789634863526
Kiadó: Móra Könyvkiadó
Kiadás éve: 2019.
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(4 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Sokak szerint csak a külső számít igazán. Így volt ezzel Ficsúr is, egészen addig, amíg bele nem habarodott Szinonima City uralkodónőjébe. A királynő gyakran egy fura fazonnal csevegett, és szemmel láthatóan feltöltődött a jelenlétében. Ez alapozta meg a jóképű fiatalember döntését: át kell változnia trollá! Segítségére lesz a SZÖSZI, vagy talán a Szöszi? 

A Nyelvkincstár-sorozat újabb kötete vidám perceket okoz kicsiknek és nagyobbaknak egyaránt.

Szécsényi Ágnes

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2020

Szerző: Bosnyák Viktória
Cím: A sirály a király?
Sorozat: Nyelvkincstár
ISBN: 978 963 11 9922 2
Kiadó: Móra Könyvkiadó
Kiadás éve: 2015
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(239 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A se nem szögletes, se nem kerek erdőbe hívatlan vendég érkezik: egy sirály, aki királynak képzeli magát. A különös hírre az erdő minden állata összesereglik a bagoly odújánál, és egyre többen jelentik be trónigényüket. A bölcs madár furfangos próbatételeket eszel ki, hogy eldőljön, ki a környék jogos uralkodója. Ahogy a verseny nehezedik, egyre fogynak a versenyzők. Vajon tényleg a sirály lesz a király? Mire végigolvasod a vetélkedő humoros történetét, tökéletesen eligazodsz majd a j-s és ly-os szavak erdejében.

A kérdések írója: Hoczné Hári Ildikó

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2015

Szerző: Bosnyák Viktória
Cím: Amikor kivirágzott a fánk fánk
Sorozat: Nyelvkincstár
ISBN: 978-963-9708-35-8
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2007
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(3 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Dani unalmában karjára dőlve elbóbiskol a magyarórán, és egy magyar óra mutatói között menekülve Magyarórafalvára kerül. Szerencséjére vele tart Fodor Menta, a település polgármestere, és körbevezeti Danit ezen a különös helyen. A zöld hajú óramanó téged is szívesen lát, és ezt üzeni neked:

Látogass el Magyarórafalvára! Próbáld ki a folyton csukló csuklósbuszt, és szállj meg a szállóban! De vigyázz! Itt garázdálkodik a szófaló faló, aki mindent bekebelez, ami többértelmű. Gyere most, amíg még találkozhatsz a konyhatündérrel, az emberkerülő gazemberrel, a karperecet sütő pékkel és sok más fura alakkal. Végül azt is meglátod, ahogy kivirágzik a fánk fánk. Szeretettel várlak a Fő téren, ahol a főszakács a saját levében fő.

Majorné Virág Adrienn

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2020

Szerző: Bosnyák Viktória
Cím: Bátorság, Tomi!
Sorozat: Mantyusok 1.
ISBN: 978 963 245 350 7
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2010
Kinek ajánlott: 2-3. osztály
(30 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Élt egyszer egy kisfiú, Tomi. Tomi okos fiú volt. Dicsérte őt az apukája, a nagyszülők és a tanító néni is. De hiába volt okos, csak otthon tudott beszélni. Dzseki az okos és jólelkű manó elhatározza, hogy segít Tominak. Vajon sikerül neki szóra bírnia a kisfiút?

Szabó Ildikó ajánlásával

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Bosnyák Viktória
Cím: Budapesti kis boszorkány
ISBN: 9789632442532
Kiadó: Scolar Kiadó.
Kiadás éve: 2011.
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

„Csúf rossz estét kívánok!” Köszön egymásnak a két boszorkány Anarchia és Analitika. Találkozóra várják harmadik társukat Amnéziát, aki mindig mindent elfelejt. Így a találkozót is. Anarchia és Analitika úgy dönt, hogy keresnek egy másik boszorkányt Amnézia helyett. Ezért elindulnak felkutatni, hogy ki léphetne a feledékeny Amnézia helyére. Fontos kikötésük, hogy „A” betűvel kezdődjön a neve és, hogy kislány legyen. Rábukkannak Lizire, akit szemmel tartanak és követik mindenhova. Így megismerik Budapest nevezetességeit, híres embereit. A történet végén nagy meglepetés éri Anarchiát és Analitikát. 

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Bosnyák Viktória
Cím: Elek, merre keresselek?
Sorozat: Nyelvkincstár
ISBN: 978 963 245 191 6
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2009
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(14 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Bölcs Elek, a Nevenincs erdőben élő bagoly nősülni készül, és az apróhirdetésére három jelentkező is akad. A menyasszonyjelöltek azonban hoppon maradnak, mert Elek váratlanul eltűnik. A baglyok és az erdőlakók a keresésére indulnak Magyarország legismertebb vidékei felé, I. Mihály sirálykirály pedig Budapesten folytatja a nyomozást. Miközben a szövevényes szerelmi történet szálait igyekszünk kibogozni, észrevétlenül találkozhatunk számtalan nehéz helyesírású földrajzi névvel is. És hogy talál-e magának Elek feleséget? A könyv végére ez is kiderül.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2016

Szerző: Bosnyák Viktória
Cím: Elképesztő!
Sorozat: Apolló Akadémia 1.
ISBN: 978-615-5450-08-2
Kiadó: Kolibri
Kiadás éve: 2016
Kinek ajánlott: 5-7. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A tiéd mi? Luxusnyaralás? Léghajózás? Száguldozás egy spéci terepjáróval? Hogy felvegyenek a legmenőbb gimibe? Vagy olyan őrült barátot szeretnél, aki betör a kedvedért egy múzeumba? Esetleg valami különleges tehetségre vágysz?, Jóhegyi Laci, Dóri és Sári - a népszerű Tündérboszorkány-trilógia szereplői - rejtélyes meghívót kapnak egy ismeretlen suli gólyatáborába. De vajon miért tilos az internet és a mobil használata? Ez gáz! Elmenjenek egyáltalán?

Baj Bianka

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2016

Szerző: Bosnyák Viktória
Cím: Ezt nevezem!
Sorozat: Nyelvkincstár
ISBN: 978 963 11 9924 6
Kiadó: Móra Könyvkiadó
Kiadás éve: 2015
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(14 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A se nem szögletes, se nem kerek erdőbe egy István nevű sas érkezik. Egyenesen Szécsényből. És mindenáron be akar jelentkezni, így a bölcs bagolynál köt ki. Béla azonban összekeveri a szécsényi illetőségű Istvánt gróf Széchenyi Istvánnal, és szöget üt a fejébe, hogy az erdőben senkinek nincs vezetékneve. I. Mihály sirálykirály úgy dönt, hogy mindenkinek szüksége van családi névre. Bélával együtt neki is látnak, hogy híres vezetékneveket adományozzanak barátaiknak, de rá kell jönniük, hogy nem is olyan könnyű ennyi nevet észben tartani. Hát még leírni!

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2015

Szerző: Bosnyák Viktória
Cím: Gyöngyi gyöngysora
Sorozat: Nyelvkincstár
ISBN: 978-963-415-943-8
Kiadó: Móra Könyvkiadó
Kiadás éve: 2018
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Újabb, az általános iskolások helyesírását fejleszteni szándékozó, ugyanakkor szórakoztató mesekönyvvel jelentkezik Bosnyák Viktória. A mesék "szerzője" ezúttal a már korábbi történetekből is ismerős Bölcs Elek felesége, Gyöngyi. A korábban az Országos Széchényi Könyvtárban dolgozó gyöngybagoly férje biztatására foglalta kötetbe tanulságos meséit és nyelvtörőit. Rögtön az első történetből a gyerekek megtudhatják, hogyan kell ábécérendbe állni. Megismerhetik továbbá az ikes igék rejtélyét, megtudhatják, hány igekötő kószál Doktor Pancser robotos meséjében, de találkozhatnak galaktikus jelzőkkel, sőt még a híres varázslóval is megismerkedhetnek, aki toldalékos főneveket varázsol... A meséket és az azokat megszakító nyelvtörőket ezúttal is Szűcs Édua fekete-fehér rajzai kísérik. 

Józsa Tibor

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2020

Szerző: Bosnyák Viktória
Cím: Két bolond százat csinál
Sorozat: Nyelvkincstár
ISBN: 9789634 153481
Kiadó: Móra Könyvkiadó
Kiadás éve: 2016
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(16 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A Nevenincs erdőbe ausztrál turisták érkeznek: Lala és Kokó, a két koala. A helyiek azonban nem igazán értik őket, mert csupa-csupa furcsaságokat mondanak. Például olyat, hogy „több nap van, mint kolbász", miközben kolbász nincs is náluk, ráadásul vegetáriánusok. Vagy hogy „az éhség a legjobb szakács", és meg is ijednek tőlük, mert az „ízlések és pofonok" kiszólás alapján azt hiszik róluk, hogy verekedősek. És miért beszélnek a fájától messze esett almáról, a falra hányt borsóról már nem is beszélve? De szerencsére hazatér a mézeshetekről Bölcs Elek és felesége, Gyöngyi, elárulva a többieknek, hogy pusztán közmondásokról van szó ...

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2016

Szerző: Bosnyák Viktória
Cím: Ki van a zsebemben?
Sorozat: Mantyusok 2.
ISBN: 978 963 245 508 2
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2011
Kinek ajánlott: 2-3. osztály
(7 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Vajon miért dugdos Fanni rántott húst a dzsekije zsebébe? Ki lehet ott, akiről gondoskodnia kell? Erre kíváncsiak az osztálytársai is. De hiába kukucskálnak be a kislány kabátzsebébe, nem látnak ott semmi különöset. Pedig valóban van ott valaki. A titokzatos zseblakó egy mantyus, aki feltétlenül barátokat akar szerezni a magányos Fanninak. Hogy hogyan, azt csak Manka, a mantyus tudja.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Bosnyák Viktória
Cím: Klott Gatya, ne fárassz!
ISBN: 963-11-7994-X
Kiadó: Móra
Kiadás éve: 2007
Kinek ajánlott: 4-6. osztály
(159 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Az ötödik D új osztályfőnököt kap. Ezzel nem is lenne semmi gond, ha nem a rettegett tesitanáról lenne szó, akit a háta mögött a tanulók csak Klott Gatyának hívnak. Tanárunk gondoskodik róla, hogy az osztály addigi nyugodt élete a feje tetejére álljon.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2010

1. fejezet
Szerző: Bosnyák Viktória
Cím: Klott Gatya, ne fárassz!
Alcím: 1. fejezet
ISBN: 963-11-7994-X
Kiadó: Móra
Kiadás éve: cop. 2005
Kinek ajánlott: 4-6. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 10 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2020

Szerző: Bosnyák Viktória
Cím: Micsoda Buli!
Sorozat: Mantyusok 3.
ISBN: 978-963-437-924-7
Kiadó: Kolibri
Kiadás éve: 2021
Kinek ajánlott: 2-3. osztály
(12 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.
Ismét visszatérnek a kutyává változni képes manók, az ún. mantyusok. A mostani történet főhőse Buli, a kis mantyusfiú, aki állandóan piszkálja az osztálytársait. Leginkább Matyit és Tutit pécézte ki magának: elveszi tőlük az uzsonnájukat, csúfolja őket, ha pedig nem hajlandók odaadni neki a szendvicset, vagy visszaszólnak, megveri őket. Egy ilyen verekedést követően aztán nem megy be a suliba, inkább elkóborol. Minden vágya, hogy végre ő is kutyává változzon – méghozzá egy hatalmas, félelmetes buldoggá. De mi van, ha nem buldog lesz, hanem egy buldogszemű, pumifülű, vizslaképű, agárlábú, spánielbundájú, csivavahangú skót juhász?... A történetből minden kiderül.

Szabó Eszter

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2021

Szerző: Bosnyák Viktória
Cím: Puszedli és Habcsók
ISBN: 9786155230433
Kiadó: Kolibri
Kiadás éve: 2012
Kinek ajánlott: 2-3. osztály
(4 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 25 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Puszedli, a mackó felébredt téli álmából, és a naptárat forgatva két piros betűs napot talált decemberben. Nem tudta mi az a karácsony, ezért elindult, hogy utána járjon. Az erdő kis lakói közül többen is csatlakoztak hozzá, mígnem a sárgarigótól megkapták a választ. Szerették volna ők is megünnepelni a karácsonyt, igaz nem télen, hanem tavasszal. Több kudarcba fulladt próbálkozás után végül rájöttek, mi is a karácsony igazi üzenete.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Bosnyák Viktória
Cím: Tündérboszorkány
ISBN: 978 963 9708 34 1
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2007
Kinek ajánlott: 4-6. osztály
(124 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A könyv írója, megfejtette a titkot: miért nem olvasnak a gyerekek? Boszorkányok keze van a dologban! Ha azt akarod, hogy a gyerekek olvassanak, ezt a könyvet add a kezükbe, hisz egyedül ők képesek arra, hogy legyőzzék a betűundort terjesztő banyák hatalmát!

Szabó Ildikó ajánlásával.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2011

Szerző: Bosnyák Viktória; Dudás Győző
Cím: A cseles bálnales
Sorozat: Tengernyi kaland
ISBN: 978-615-01-2601-2
Kiadó: Tintató Kiadó
Kiadás éve: 2021
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(15 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Bosnyák Viktória és Dudás Győző regényében egy nem mindennapi bálnalesről olvashatunk Körtemájer-Stercli kapitány, a világ egyetlen kék bundájú medvekapitányának elbeszélését. A „tengeri” medve és legénysége a klasszikus tengerészregényeket idézi meg a maguk olykor esetlen, de annál kedvesebb és szórakoztatóbb módján. Találkozunk egy csapossal, aki a tiszta pultot is rendületlenül törölgeti, egy rókanővel, aki magát csak Cápa Robertának hívja, valamint egy folyton zsörtölődő denevérrel, aki a világítótoronyban teljesít szolgálatot, és mivel nappal mindig alszik, kimarad a legjobb kalandokból. A bálnales végül sikerül, Cápa Roby sok szép képet tud „lőni” a bálnákról (a szó nem kis félreértést fog majd hőseink között okozni). A könyvet a 8–11 éves korosztálynak ajánlom.

Majorné Virág Adrienn

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2022

Szerző: Bosnyák Viktória; Dudás Győző
Cím: Fókuszban a kókusz
Sorozat: Tengernyi kaland
ISBN: 978-615-00-7349-1
Kiadó: Tintató
Kiadás éve: 2020
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(4 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.
Ismered Körtemájer-Sercli Pál nyugalmazott hajóskapitányt? Ha nem, ebből a könyvből megismerheted. A kapitány lelkesen mesél egykori izgalmas és az olvasónak nagyon vicces kalandjairól, amit – a hableányokra nézve kissé elmarasztaló – Csámpás hableány nevű hajó fedélzetén utazva élt át. De nem egymaga volt részese a sok-sok különleges eseménynek, hanem a hajó teljes legénységével. És hogy az hány fő? És ki az, aki egyszemélyben, de több állásban, mérhetetlen kíváncsisággal, ám mérhetetlenül kevés logikával hallgatja őt, miközben kedvenc málnaszörpjével folyamatosan ellátja? Na és kik azok a furcsa nevű bennszülöttek, miért is esznek szívesen kék medve fogásokat? Na meg mennyi a tucat, és mennyi a tengernyi tengeri? Csupa-csupa izgalmas kérdés, melyekre fókuszál a Fókuszban a kókusz című könyv, mely folytatásaival tucatnyi vagy tengernyi izgalmas kalandot ígér az olvasóknak! Kalandra és fedélzetre fel! Olvassátok el!
 
A kérdéseket írta és a könyvet ajánlja: Kengyel-Virág Veronika

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2020

Szerző: Bosse, Sarah
Cím: Anna karácsonya
Sorozat: Malomvölgyi lovaskalandok
ISBN: 978-963-297-732-4
Kiadó: Alexandra Könyvkiadó
Kiadás éve: 2011
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

 Anna, Lujza és Robi számára megkezdődik az iskolai szünet. Karácsony előtt megérkezik hozzájuk Lore nagyi is, aki elkezdi a készülődést az ünnepre. Közben néhány meglepetést is okoz. A lányok alig várják, hogy kilovagoljanak. Anna lova, Tündér, szokatlanul viselkedik. Vajon miért? Még nem világos gazdája számára sem. Hatalmas vihar tör a lovastanyára. A vihar elmúltával Anna lábnyomokat fedez fel a hóban. Ki járhatott a tanyán? Elindulnak kideríteni. Magyarázatot kap-e Anna lova nyugtalan viselkedésére? Kit találnak a szénapadláson? A regény végére megoldódik a rejtély. A szép illusztrációk pedig még élvezetesebbé teszik az olvasást.  

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Bosse, Sarah
Cím: Anna nagy napja
Sorozat: Malomvölgyi lovaskalandok
ISBN: 978 963 297 582 5
Kiadó: Alexandra
Kiadás éve: 2011
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(3 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Annának és Lujzának egy iskolai dolgozatott kell írni arról, hogy egy lovastanyán, hogy mennek a dolgok.  A két kislány nagyon buzgón veti bele magát a feladat megoldásába, azonban egy sajnálatos váratlan haláleset megnehezíti a dolgozat elkészítését. Annát nagyon megviseli az eset, de Lujza átsegíti a nehézségeken. Olvassátok el a könyvet ha szeretnétek kalandjaikról még többet megtudni.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Bosse, Sarah
Cím: Anna segít a bajban
Sorozat: Malomvölgyi lovaskalandok
ISBN: 978963 3570791
Kiadó: Alexandra Könyvkiadó
Kiadás éve: 2012
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Anna nem tudja, mit tegyen, mert legjobb barátnője, Lujza folyton rosszkedvű. Az ok, úgy tűnik, édesanyja, Adelheid új barátja. Lujza egyre gyakrabban szeretne egyedül lenni, amikor pedig egyszer csak eltűnik, a tanya lakóin úrrá lesz a kétségbeesés. Annának azonban támad egy ötlete, hogy hol kell keresnie Lujzát...

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Bosse, Sarah
Cím: Anna segít a bajban
Sorozat: Malomvölgyi lovaskalandok
ISBN: 9789633570791
Kiadó: Alexandra Könyvkiadó
Kiadás éve: 2012
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(5 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Anna kétségbe esik, amikor legjobb barátnője, Lujza, eltűnik az esős éjszakában. A kislány anyjának fogalma sincs arról, hogy éppen Ő a bajok forrása, hiszen új barátját Norbertet, lánya nem fogadja el. Vajon sikerül-e Annának mindent megtenni azért, hogy a problémák megoldódjanak?

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Bosse, Sarah
Cím: Anna új barátja
Sorozat: Malomvölgyi lovaskalandok
ISBN: 978-963-297-010-3
Kiadó: Alexandra
Kiadás éve: 2009
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(11 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A szünidei sátortáborban nyaraló gyerekek sáskarajként rohanják meg a malomvölgyi lovastanyát. Annának is segítenie kell. Legjobb barátnőjével, Lujzával együtt az ő feladata gondoskodni a kezdő lovaglókról. Már éppen megkedvelné ezt az elfoglaltságot, amikor az egyik lány leesik Zorróról, az iskolalóról, amely eközben súlyosan megsebesül. Anna rettenetesen aggódik a beteg Connemara póni miatt. Vajon meg fog valaha gyógyulni?

A könyvet Szabó Eszter ajánlja

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Böszörményi Gyula
Cím: A Béla-irtó hadművelet
Sorozat: Lúzer rádió, Budapest! 1.
ISBN: 978 963 9492 79 0
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2012.
Kinek ajánlott: 6-8. osztály
(3 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Mark tizenhárom éves. Családjával a vidéki életet fel kell cserélniük Józsefvárosira. A bérházrengetegben nem igazán érzik jól magukat. A Lúzer Rádión keresztül értesíti nem hallgatóit  felfedezéseiről a padlástérből. Szembesül a hajléktalanok életformájával. Béla-irtó hadműveletre készül egy hányattatott sorsú újdonsült ismerősével. Vajon akciójuk sikerül-e tanévkezdésig?

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Böszörményi Gyula
Cím: A Béla-irtó hadművelet
Sorozat: Lúzer rádió, Budapest! 1.
ISBN: 978-963-9492-79-0
Kiadó: Könyvmolyképző K.
Kiadás éve: 2012
Kinek ajánlott: 4-8. osztály
(32 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Böszörményi Gyula regényének főhőse Mark, egy tizenhárom éves kisfiú. A családja kényszerűségből Budapestre költözik. Mark „rádióba mondja” életét, kalandjait. A történet pontos képet ad a családról, mert Mark rendkívül őszinte. Barátra is talál egy srácban, aki hajléktalanként éli életét. A barátja, Slambuc mostohaapja miatt szökött el a családjától. Mire elkezdődik az iskola, Slambuc újra a családjával él, addig azonban a két barátnak egy rendkívüli akciót végre kell hajtania...

Bár fiús regénynek tűnik, de a lányoknak is igazi élményt jelenthet.

A könyvet és a kérdéseket Czupi Gyula ajánlja a 4.-től a 8. osztályos korosztály tagjainak.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2012

Szerző: Böszörményi Gyula
Cím: A Cápa-csapda hadművelet
Sorozat: Lúzer rádió, Budapest! 2.
ISBN: 978 963 245 983 7
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2012
Kinek ajánlott: 4-8. osztály
(9 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Mark és Slambuc kalandjai folytatódnak az újabb Böszörményi Gyula-regényben. Mark ebben a történetben is rádiózik, és mint egy lelőhetetlen dumagép nyomatja a rizsát. Izgalmas a történet, hiszen van benne emberrablás, éjszakai üldözés, és folytatódik a cápaháború. Hallgasd, azaz olvasd Markot, a dumagépet a Lúzer Rádión! Jó szórakozást!

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Böszörményi Gyula
Cím: A kutyakütyü hadművelet
Sorozat: Lúzer rádió, Budapest! 3.
ISBN: 978 963 373 193 2
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2013
Kinek ajánlott: 4-8. osztály
(4 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Egy modern, szórakoztató, fekete humorban bővelkedő könyvet tartasz a kezedben pajtikám. Készülj fel a hangulatra Öcsi, lesz itt kincskeresés, verekedés, árulás, zsarolás, csajozás, minden ami egy 12 év feletti kölyköt érdekelhet. A történet kicsit hajaz a Mézga történetekre, a különbség csak annyi, hogy Marknak nincs szüksége Blökire, hogy beüzemelje rádiókészülékét.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Böszörményi Gyula
Cím: A szöcske-fogó hadművelet
Sorozat: Lúzer rádió, Budapest! 5.
ISBN: 978-963-399-429-0
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2015
Kinek ajánlott: 4-8. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Az ötödik kötettel folytatódik a Lúzer Rádió című kötet, egyben a tizenhárom esztendős kisfiú, Márk által vezetett rádió adása. Sajnos véget ért a vakáció, és ismét ezerrel rányomulnak a diákagyvelőkre kiéhezett tanerők. Ráadásul az ősei gályáznak, a nővére megállás nélkül „sötétül", vagyis halálvicsorog, kishúga, Pet szokásosan idegesítő, Csitri pedig, aki egész szünidő alatt azt szajkózta, hogy még a déltengeri napon is csak rá tudott gondolni, most egyszerűen eltűnt. Aztán megtudja, hogy lehet még ennél is rosszabb. Például nagyon nem menő folyton eltaknyolni a kutyusában, Olgi nyanyesz bugyingóját kilesni, vagy épp eltörni a karját... A minden szívfájdalmát és persze az élet apróbb örömeit is az éterbe kiáltó kisfiú kalandjait Szőnyi Gergely aranyos, fekete-fehér rajzai illusztrálják.

Hoczné Hári Ildikó

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2018

Szerző: Böszörményi Gyula
Cím: Égboltmesék
Sorozat: Már tudok olvasni
ISBN: 978-963-11-9757-0
Kiadó: Móra
Kiadás éve: 2014
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(3 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Kereken hét esztendős voltam, mikor nagyapám terepjárójával a hegyekbe vitt. Az éjszakai erdőjárás során az égboltozatról tizenkét különös idegen hullott elém. Azt a feladatot kaptam tőlük, hogy megfejtsem furfangos történeteik titkát. Ha figyelmesen olvasod a meséket, te is kiállhatod a próbákat, és talán megfejted a tizenkét égi vendég nevét.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Böszörményi Gyula
Cím: Gergő és a bűbájketrec
ISBN: 9789635490226
Kiadó: Magyar Könyvklub Zrt.
Kiadás éve: 2003
Kinek ajánlott: 5-8. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Gergő kalandjait már az ezt megelőző, „Gergő és az álomfogók” című kötetben nyomon követhettük. Annak ismerete hiányában is hamar fel tudjuk majd venni a fonalat a sámánok, vajákosok, álomvarangyok, boszorkányok, és megannyi bűbájos teremtmények csodálatos világában. Zsófi, Gergő testvére is komoly szerepet kap a történetben, mint ahogy Monyákos Tuba is, a dohánylidérc is. A több szálon futó kalandok sorozata egy rejtélyes ellenséghez kalauzolják hőseinket. Egy olyan valakihez, aki a Világfa legeldugottabb részeiről és rémálmokból toborozza rettenetes seregét.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Böszörményi Gyula
Cím: Gergő és az álomfogók
ISBN: 978 963 9708 303
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2009
Kinek ajánlott: 5-8. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Ajánlom ezt a könyvet a legkisebbektől a legidősebbekig, minden korosztálynak. Annak, aki hisz a varázslat erejében, és abban,  hogy a jó győzedelmeskedik a rossz felett.

Gergő története bűvös, fantasztikus és mágikus, de ugyanakkor bájosan magával ragadó. Legfőképp a Gyűrűk ura és a Harry Potter fantasztkus élményvilágához hasonlítható. Annyit még elárulok, hogy a könyvben találkozhattok cica macákkal, sámánokkal, őrdenevérekkel, sárkányokkal, de még rontásűző boszorkányokkal is. Olvass nagyon figyelmesen, mert könnyen eltévedhetsz az álom és a való élet mezsgyéjén.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Böszörményi Gyula
Cím: Lúzer rádió, Kehida!
ISBN: 978-963-373-845-0
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Kiadás éve: 2014
Kinek ajánlott: 4-8. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

KITT... Szasztok, lúzerfanok, itt ismét Mark, a sztárriporter nyomul, aki arra kér, hogy menj át elefántba, és tárd nagyra a füledet, mert...
A LÚZER RÁDIÓ MOST KEHIDÁRÓL JELENTKEZIK!
A kertvégi budistúdióból sok minden libbenhet feléd, hát fogd be az orrodat, de közben kagylózz ezerrel, ha tudni akarod, milyen KIRÁLY a kolbászos buci, ám GÁZ, ha a torkunkon akad, és KIRÁLY a nyaralás, viszont GÁZ, ha erre a családi bíróság kényszerít, s persze KIRÁLY egy új bűntény nyomára akadni. Csakhogy GÁZ, mikor elrabolják az ember töpszli húgát, és naná, hogy KIRÁLY éjjel a temetőben kísértettel találkozni, de FULLGÁZ, ha egy szótlan és bús márványangyal minden titok őrizője!

A Kukec család agyament kalandjainak immár ez a negyedik kötete, melyben én, Mark, a LÚZER RÁDIÓ oknyomozó riportere valós helyszíneken, egy valóban megtörtént bűntény után szimatolok csak közben be ne verjék az orromat! ...KATT

Marcsi, ez a játékos kismacska, ezúttal a Balatonon nyaral, és ott is megállja a helyét: barátokat szerez, kalamajkákba sodródik, mókákat eszel ki és segít, ahol tud.
Nyaralj Marcsival, vegyél részt kalandjaiban!

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Brallier, Max
Cím: Az utolsó srácok a földön
ISBN: 978-963-457-752-2
Kiadó: Könyvmolyképző
Kinek ajánlott: 5-8. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

„Olyan, mintha az Egy ropi naplója és a The Walking Dead keresztezése lenne” – írta egy olvasója Az utolsó srácok a Földön című gyerekregényről. A történet főhőse egy átlagos kissrác, a tizenhárom esztendős, árva Jack Sullivan, akinek az élete a Wakefield nevű, teljesen érdektelen amerikai kisvárosban telt, meglehetősen eseménytelenül. A települést azonban zombik és óriás szörnyek foglalták el, ami az életét gyakorlatilag olyanná tette, mint egy videojáték. Nevelőcsaládja, a város többi lakójához hasonlóan, elhúzta a csíkot, míg tehette. Jack barátaival: Quinttel és Dirkkel együtt igyekszik túlélni az apokalipszist. Még egy égig érő, bevehetetlen lomberődöt is építettek, hogy így védekezzenek a zombik és szörnyek ellen. De vajon meddig tudnak kitartani a veszélyes ellenfelekkel szemben? Sikerül legyőzni a mind közül legnagyobb, legvérszomjasabb szörnyet, Blargot? Na és megmenteni June-t, Jack szíve hölgyét?... Brallier regényét Douglas Holgate képregényszerű rajzai illusztrálják. A történet alapján animációs sorozat is készült, mely a Netflix kínálatában érhető el.

Józsa Tibor

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2020

Szerző: Brezina, Thomas
Cím: 1, 2, 3, kezdődjék a varázslat!
Sorozat: Vigyorboszi Klub
ISBN: 978-963629-741-1
Kiadó: Egmont-Hungary Kft.
Kiadás éve: 2010
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A könyv bemutatja, hogyan lesz az unalmas Csicseriborsó klubból izgalmas, igazi kalandokat felvonultató, barátságot próbáratevő Vigyorboszi Klub.A három barátnő, Emma, Petra és Kozima nagyon fontos feladatot kapnak. A titokzatos Leander bácsi különleges állataira kell vigyázniuk, közben pedig meg kell küzdeniük a pimasz fiútesókkal, akik igyekeznek borsot törni a lányok orra alá. A szőrösszívű szomszéddal, Dörgő bácsival, aki köztudottan nem szereti sem az állatokat, sem a gyerekeket. A végén persze minden jóra fordul és egy kis varázslat segítségével, minden és mindenki a helyére kerül.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Brezina, Thomas
Cím: A sárga csuklyák titka
Sorozat: A térdnadrágos detektívek kalandjai
ISBN: 963 9420 034
Kiadó: Deák és Társa kiadó
Kiadás éve: 2002
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(18 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

"Yakamora professzor egész teste remegett az izgalomtól és az örömtől.... Sikerült, kifejlesztett valamit, aminek elképesztő következménye lesz az egész világra." Ám a professzor öröme nem tarthatott sokáig. Vajon miért?

Nyomozz a térdnadrágosokkal, izgulj velük, oldjátok meg együtt Yakamora professzor rejtélyét!

Kérdések írója: Szabó Ildikó

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2011

Szerző: Brezina, Thomas
Cím: A szülőkkel csak a baj van
Sorozat: Pssszt a mi titkunk
ISBN: 963 9420 25 5
Kiadó: Deák és Társa Kiadó
Kiadás éve: 2004
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Vanessa, Bix és Krissi, a három teljesen átlagosnak tűnő lány, egy teljesen átlagos kisvárosban élnek. Közös titkukról azonban senki nem tud. Csak titkos leveleik útján értekeznek róla.
A szülők néha nagyon fárasztóak- állítja Bix, Krissi és Vanessa. Sok a gond velük, így sürgősen ki kell valamit találniuk...

Hoczné Hári Ildikó ajánlásával

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2010

Szerző: Brezina, Thomas
Cím: Az arc nélküli ember
Sorozat: A térdnadrágos detektívek kalandjai
ISBN: 963 9420 02 6
Kiadó: Deák
Kiadás éve: 2002
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(22 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Ha szereted az izgalmakat, kedveled a fordulatos történeteket, és kíváncsi vagy arra, hogy térdnadrágos detektíveinkre milyen kalandok és veszélyek várnak Amszterdamban, miközben az arc nélküli ember titkát kutatják, akkor rajta, vágj bele...

Kérdések írója: Szabó Ildikó

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2011

Szerző: Brezina, Thomas
Cím: Boszi webnaplók
Sorozat: Fiúk kizárva!
ISBN: 978 9633 434628
Kiadó: Egmondt–Hungary Kft.
Kiadás éve: 2013
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(4 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Srácok, figyelem! A könyv olvasása fiúknál pattanásokat okozhat!
10 fergeteges nap!
Tinka és Lizi ennyi ideig kap engedélyt a fékezhetetlen varázslásra. Egy kikötés azonban van: részletes naplót kell róla vezetniük a menő boszi webnaplóban! Ugye nem csoda, hogy az egész hatalmas káoszban végződik, ugye? Van ott minden, mi szem-szájnak ingere: elefántlábak a köbön, egy új tanuló, egy vérszomjas tigris és egy félelmetes és gonosz varázsló!
A kérdés már csak az: hogyan fogja mindezt rendbe hozni a két boszilány?

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Brezina, Thomas
Cím: Ennivaló bosziblöki
Sorozat: Vigyorboszi Klub
ISBN: 978 963 629 925 5
Kiadó: Egmont-Hungary Kft.
Kiadás éve: 2011
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Bosziblöki - avagy a kutyabőrbe bújt szipirtyó. Amikor Birkalap tanárnő bejelenti, hogy "Állatok napját" tartanak az iskolában, Emma, Kozima és Petra azonnal egyre gondol: Engelberttel, a kecskebakkal és Houdinivel, a tapsifülessel egészen biztosan ők hárman lesznek a suli sztárjai. Ám Leander bácsi vadregényes kertjében máris egy újabb állati meglepetés vár a három újdonsült boszira: Rotterdam, egy vérbeli bosziblöki, aki nem kis port kavar a lányok életében!

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Brezina, Thomas
Cím: Ennivaló bosziblöki
Sorozat: Vigyorboszi Klub
ISBN: 9 78 963 629 925 5
Kiadó: Egmont-Hungary Kft.
Kiadás éve: 2011
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Van az úgy az emberrel, hát még a gyerekkel, hogy szeretne ő jót, csak nem mindig sikerül. A három kisboszink is igyekszik „jóboszi” maradni, ám minduntalan valami előre nem látott dologba ütköznek. Pl.: Ki gondolta volna, hogy a kedves kis blöki boszorkánnyá változik, ráadásul az iskolában, vagy ki gondolta volna, hogy Döme bácsi és kedves neje sintéreket hívat a csodálatos kerthez, amikor olyan nagyon sietniük kell? Ki kell őket cselezni, hogy legyőzhessék a gonosz boszorkát. Elárulom. Sikerül nekik, legyőzik. De hogy hogyan?? Ez már a te dolgod kideríteni. A könyvet alsó osztályos diákok réstére ajánlom.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Brezina, Thomas
Cím: Földöntúli boszitorta
Sorozat: Vigyorboszi Klub
ISBN: 978 963 343 0880
Kiadó: Egmont-Hungary Kft.
Kiadás éve: 2011
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

"Mindannyian földöntúliak voltunk!"- összegzi a születésnapi ünnepséget Emma a nap végén a vigyoriboszik klubkönyvében.

A földöntúli jelenségek, titokzatos tárgyak az egész történetet végig kísérik, hogy csak párat említsek: a boszizuhanyból szerezhető két és fél varázslat, a beszélő nyúl, vagy épp a boszorkánytaps.

Nem hétköznapi eszközök egy hétköznapi történetben. A könyv ettől, és a rendkívül kifejező, humoros illusztrációktól lehet népszerű a mai kistinik körében.

Takács Lili ajánlásával

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Brezina, Thomas
Cím: Rumlis pizsamaparti
Sorozat: Vigyorboszi Klub
ISBN: 978-963-343-248-8
Kiadó: Egmont-Hungary Kft.
Kiadás éve: 2012
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Újabb kalandok várnak a Vigyorboszikra. Ezúttal sem fenékig tejfel az élet: Emma összevesz a két barátnőjével. Az ok rettentő fontos: egy pizsamaparti, ahol mindennek úgy kell(ene) történnie, ahogy ő akarja. Emma új barátnőket keres, mire Petra és Kozima kizárja a Vigyorboszi Klubból. És ez még csak a kezdet... Rumlis partinak néznek elébe a lányok, de a végén minden jóra fordul.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Brezina, Thomas
Cím: Segítség! Bosziseprű a tanteremben!
Sorozat: Vigyorboszi Klub
ISBN: 978 963 629 811 1
Kiadó: Egmont-Hungary Kft.
Kiadás éve: 2011
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Most is a Vigyorboszik vigyáznak az idős Leander bácsi állataira. Amikor Petra majdnem elkésik miattuk az iskolából varázsol magának egy repülő bosziseprűt. A varázslat olyan jól sikerült, hogy a huncut seprű már nem akar többé távozni a kis boszi oldaláról.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Brosche, Heidemarie
Cím: Kedvenc számítógépes történeteim
Sorozat: Olvasó Kalóz
ISBN: 963-864840-6
Kiadó: Fabula Stúdió
Kiadás éve: 2002
Kinek ajánlott: 2-3. osztály
(12 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Az Olvasó Kalóz sorozat Kedvenc számítógépes történeteim című könyve sok kedves és tanulságos történetekkel szolgál az olvasói számára. A könyvet alsó osztályos gyermekek részére ajánlom. Harmadik osztálytól, hetedik osztályig kiváló szókincsfejlesztő olvasmány diákok számára.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Brückner, Julia
Cím: A titkos alagút
ISBN: 963-627-991-8
Kiadó: Egmont Kiadó
Kiadás éve: 2004
Kinek ajánlott: 3-4. osztály
(22 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Kitört a nyári szünet, és barátaink, Tomi, Patrícia, Krisztián és Elza ismét az Ördögoromvárban töltik a vakációt. Mesés kincsek után erednek, nyomoznak a Fehér Asszony után, és veszélyes csetepatéba keverednek. Majd felfedeznek egy titokzatos valamit... Hogy mit? Ha elolvasod előtted is feltárul a titok!

Szabó Ildikó ajánlásával.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2011

Szerző: Bruel, Nick
Cím: Boldog szülinapot, Rossz Cica!
ISBN: 978-963-373-823-8
Kiadó: Könyvmolyképző K.
Kiadás éve: 2014
Kinek ajánlott: 1-3. osztály
(43 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Szülinapi meglepetés Rossz Cicának?
Ebből még kalamajka lehet a javából!

Rossz Cicának születésnapja van,
és valami nagyon különleges ajándékra vágyik.

Ha nem kapja meg, akkor… bizony jaj lesz a vendégeknek!

A szülinapra hivatalosak a környékbeli cicák:
Locska Cicó, Furamacsek, Büdi Kandúr és a többiek.
És persze Béni Bá, no meg szegény Kutyus…

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2015

Szerző: Bruel, Nick
Cím: Rossz Cica fürdik
ISBN: 978-963-373-806-1
Kiadó: Könyvmolyképző K.
Kiadás éve: 2014
Kinek ajánlott: 1-3. osztály
(16 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Kisállattartók, vigyázat! Mufurc Macseknak fürödnie kell! Sajnos kifejezetten rossz ötletnek tűnik Macsekot vízbe mártogatni. Ki tudja, mi történhet… Elővigyázatosságból érdemes megfontolni néhány ötletet: Macskafürdetéshez vásároljunk lovagi páncélt. Helyezzünk a kezünk ügyébe rengeteg kötszert. Tartsunk készenlétben egy váltás alsóneműt (mert a stressz balesetet okozhat) Szóval készüljünk a legrosszabbra, mert egy Macsek nem fürdik hősies harc nélkül!

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Buglyó Gergely
Cím: Oni: szürke vér
Sorozat: Oni-trilógia: I. rész
ISBN: 978 963 539 816 4
Kiadó: Ciceró Könyvstúdió Kft.
Kiadás éve: 2013
Kinek ajánlott: 5-8. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Áron és testvérei hétköznapi tizenévesek. Vagy mégsem? Miért lesz szürke a vérük, ha napfény éri, és miféle titkot rejt apjuk állóórája? Amikor új lány érkezik az iskolába, csakhamar elszabadul a pokol, és kiderül, hogy hőseinknek még a tanárok közt is akadnak ellenségeik. Áron útja az álmos dunántúli kisvárosból egy lidérces kriptán, majd egy különös szentélyen át egyenesen Barathrum, az alvilág sötét mélységeibe vezet. Vajon képes lesz-e testvérei segítségével megóvni családja titkát, és közben fényt deríteni a rejtélyre, amit egy ősi szervezet őriz a nyilvánosság elől?

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2015

A könyvtáros
Szerző: Büki Erzsébet ; Dezső Ferenc
Cím: A XX. század tanúi Nagykanizsán
Alcím: A könyvtáros
ISBN: 978-963-86298-9-2
Kiadó: Czupi Kiadó
Kiadás éve: 2007
Kinek ajánlott: Mindenkinek, 15 pont/kérdés
(53 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Kedves Olvasó!
Ez az olvasnivaló – más érdekes kanizsai történettel együtt – megjelent az A XX. század tanúi Nagykanizsán című kötetben. Elérhető a www.nagykar.hu honlapon is.

Ha a kötethez tartozó kérdések összes (kettő vagy három) kitöltésének átlaga meghaladja az elérhető pontszámok felét, akkor a kitöltés sikeres és az eredeti könyv karácsonyi ajándéka lehet a családodnak.

A kötet akkor vehető át, ha bejössz a könyvtárba, itt belépsz a www.azolo.hu rendszerbe és ott megmutatod az eredményeid. A program használatát 2010 karácsonyáig minden napon tanítjuk a könyvtárban.
Az olvasnivalóhoz tartozó kérdések a www.azolo.hu honalapon találhatók. Amennyiben másik könyv megszerzésére használod a szerzett pontszámot, akkor – 100%-os válasz esetén – 150 pontot ér.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2010

A fényképész
Szerző: Büki Erzsébet ; Dezső Ferenc
Cím: A XX. század tanúi Nagykanizsán
Alcím: A fényképész
ISBN: 978-963-86298-9-2
Kiadó: Czupi
Kiadás éve: 2007
Kinek ajánlott: Mindenkinek, 10 pont/kérdés
(49 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Kedves Olvasó!
Ez az olvasnivaló – más érdekes kanizsai történettel együtt – megjelent az A XX. század tanúi Nagykanizsán című kötetben. Elérhető a www.nagykar.hu honlapon is.

Ha a kötethez tartozó kérdések összes (kettő vagy három) kitöltésének átlaga meghaladja az elérhető pontszámok felét, akkor a kitöltés sikeres és az eredeti könyv karácsonyi ajándéka lehet a családodnak.

A kötet akkor vehető át, ha bejössz a könyvtárba, itt belépsz a www.azolo.hu rendszerbe és ott megmutatod az eredményeid. A program használatát 2010 karácsonyáig minden napon tanítjuk a könyvtárban.
Az olvasnivalóhoz tartozó kérdések a www.azolo.hu honalapon találhatók. Amennyiben másik könyv megszerzésére használod a szerzett pontszámot, akkor – 100%-os válasz esetén – 150 pontot ér.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2010

Szerző: Burnett, Frances Hodgson
Cím: A titkos kert
Sorozat: Klasszikusok fiataloknak
ISBN: 963-539-458-3
Kiadó: Ciceró
Kiadás éve: 2005
Kinek ajánlott: 4. osztály
(19 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 25 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A titkos kert címet viselő ízig-vérig romantikus történetben szó esik árva gyerekekről, beteg kisfiúkról, megkeseredett, embergyűlölő, bár dúsgazdag felnőttekről és mindarról, ami képes ezt a sok emberi nyomorúságot orvosolni. Jelképes színhely lesz a titkos kert, ahol növények és madarak "gyógyítgatják" az árva kis Mary, az édesapjától eltaszított Colin, de az apa sebeit is. A titkos kert "benső" utazásra hívja a 7–10 éves korosztály tagjait, hiszen arról mesél, milyen tekervényes labirintus az emberi lélek, és azt hirdeti, hogy aki úgy érzi, eltévedt az útvesztőben, bízza rá magát a természetre, vagy legalábbis egy olyan barátra – mint a történetbeli Dickon –, aki megszelídíti az állatokat, tud a nyelvükön beszélni, de szava van a növényekhez is. 

Szabó Eszter

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2021

Szerző: Burrows, John
Cím: Robin Hood kalandjai
Sorozat: Klasszikusok könnyedén
ISBN: 978 963 297 635 8
Kiadó: Alexandra
Kiadás éve: 2011
Kinek ajánlott: 5-8. osztály
(9 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A közismert, számos irodalmi- és filmfeldolgozást is megért, középkorban játszódó történet Howard Pyle általi 1883-as, magyarul korábban meg nem jelent feldolgozásának rövidített és átírt kiadása jelen kötet. A tízéves kortól ajánlható adaptációból könnyebb formában válik megismerhetővé a sherwoodi erdőben bujkálókhoz csatlakozó, a gazdagokat kirabló és a szegényeket támogató "angol betyár", Robin Hood és társainak története. Elsősorban gyermekkönyvtáraknak ajánlott kötet.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Cabot, Meg
Cím: A neveletlen hercegnő naplója
Sorozat: A neveletlen hercegnő naplója 1.
ISBN: 963 539 463 2
Kiadó: Ciceró
Kiadás éve: 2002
Kinek ajánlott: 5-8. osztály
(38 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 10 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Mia Thermopolis szerint nincs szörnyűbb dolog, mintha valaki százhetvennyolc centi magas, lapos a melle, elsős a gimnáziumban, ráadásul bukásra áll matematikából. De a java még ezután következik… Először a mamája bejelenti, hogy Mia matektanárával jár. Utána a papája jelenti be, hogy ő Genovia hercege… És sehol egy fiú…

Perényi Gabriella ajánlásával

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2012

Szerző: Cabot, Meg
Cím: Elhagyatva
ISBN: 978 963 539 769 3
Kiadó: Ciceró Könyvstúdió Kft.
Kiadás éve: 2012
Kinek ajánlott: 7-8. osztály
(5 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Meg Cabot legújabb regénye sötét, fantasztikus történet a jelen világról… és az utána következőről.

A tizenhét éves Pierce új városba költözik, tele reményekkel. Talán az új iskolában újrakezdhet mindent. Talán szertefoszlik a szívét szorongató rettegés…

Kudarcot vall azonban minden próbálkozása. Ő itt is rátalál, és hajthatatlan elszántsággal követeli magáénak a lányt. Pierce tudja jól, hogy a srác korántsem őrangyal, sötét birodalma pedig távolról sem a mennyország, mégsem képes távol tartani magát tőle… különösen mivel a fiú mindig azokban a pillanatokban bukkan fel, amikor Pierce a legkevésbé várná, ugyanakkor a legnagyobb szüksége van rá.

Ám ha tovább zuhan lefelé a homályba, Pierce végül újra ott találhatja magát, ahová egyáltalán nem kívánkozik: az alvilágban.

A kérdések írója: Szabó Ildikó

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Cabot, Meg
Cím: Lámpaláz
Sorozat: Allie Finkle szabályai kezdő tiniknek
ISBN: 978 963 539 716 7
Kiadó: Ciceró
Kiadás éve: 2010
Kinek ajánlott: 4-6. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Allie osztálya színdarabot készül előadni. Szinte minden lány a főszerepre áhítozik, Allie is. Csakhogy Allie legjobb barátnője is ezt a szerepet szeretné. Hogyan lehet megőrizni a barátságot ilyen esetben?

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2012

Szerző: Cabot, Meg
Cím: Reflektorfényben
Sorozat: A neveletlen hercegnő naplója 2.
ISBN: 963 539 464 0
Kiadó: Ciceró Könyvstúdió
Kiadás éve: 2004
Kinek ajánlott: 5-8. osztály
(7 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Amikor Mia már azt hitte, hogy egész jól megszokta a hercegnősdit, akkor elszabadul a pokol…
Az újdonsült genoviai koronahercegnő népszerűsítésére nagyanyja, a rettegett özvegy hercegné főműsoridős tévéinterjút szervez. Mia néhány ártatlanul elejtett megjegyzéssel vérig sérti legjobb barátnőjét, Lillyt, a kirúgás szélére sodorja egyik tanárát. Mindehhez jön még Mia mamájának váratlan bejelentése – és egy titkos imádó rejtélyes levelei. Mia az udvari intrika és a New York-i hétköznapok gondjai között őrlődik. A hullámok most is majdnem összecsapnak a feje fölött…

 Szabó Ildikó ajánlásával

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Cabot, Meg
Cím: Suzie és a szerelmes kísértet
Sorozat: A mediátor
ISBN: 963 539 572 8
Kiadó: Ciceró Könyvstúdió
Kiadás éve: 2003
Kinek ajánlott: 6-8. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Az élet az elmúlt tizenhat évben nem volt egyszerű. Persze, hogy nem, mert Suzannah egy mediátor – ő foglalkozik azokkal, akik a talpukat feldobván egy kis khm... felfordulást hagynak maguk után. Még szerencse, hogy Jesse nem veszélyes, Heatherrel, a feldúlt kísértetlánnyal ellentétben, aki Suzannah új középiskolájában kísért....

Cicero könyvstúdió 2003

Hoczné Hári Ildikó

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2010

Szerző: Cabot, Meg
Cím: Tinibálvány
ISBN: 9635395035
Kiadó: Ciceró Könyvstúdió
Kiadás éve: 2005
Kinek ajánlott: 5-8. osztály
(3 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Jenn az iskola „majonéze". Mindenkivel kedves, segítőkész és mint a szendvicsben a szósz, úgy ragasztja össze a körülötte lévő problémás részeket. Képes-e a saját életében rendet rakni és bizonyos társadalmi változásokat elindítani a Cayton gimiben? Mindehhez adódik még egy teher: neki kell támogatni Luke Strikert a szédítően jóképű híres tinibálványt.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Cabot, Meg
Cím: Váltságdíj a szívemért
ISBN: 978 963 539 717 4
Kiadó: Ciceró
Kiadás éve: 2010
Kinek ajánlott: 7-8. osztály
(14 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Tinilányok és gyermeklelkű felnőttek nagy kedvence Mia Thermopolis, aki szertelen New York-i tinédzserből lett nem kevés kalamajka és kaland eredményeként a mesebeli Genovia uralkodónője az amerikai szerzőnő népszerű regényfolyamában (legutóbb ld.: A neveletlen hercegnő naplója. 1; 200916099) A rajongók most egészen új oldaláról ismerhetik meg Miát, aki regényírásra adta a fejét. Történelmi regényének főhőse Finnula Crais, egy elbűvölő és rakoncátlan molnárlány, aki nem mellesleg Shropshire grófságának legjobb íjásza. A történet szerint a 13. század végi Angliában élő leányzó a vidéken dívó szokásokat követve férfirablásra adja magát, hogy az így szerzendő váltságdíjból támogassa népes családját. Kiszemelt prédája Hugo Fitzstephen lovag, aki csak a napokban tért haza, mivel az elmúlt tíz évben kereszteslovagként harcolt a Szentföldön. Fogoly és fogva tartója között persze hamarosan fellángol a szenvedély... A fordított Robin Hood-történetből kibontakozó vérbeli romantikus regény nagyobb tinédzsereknek és fiatal felnőtteknek ajánlható, elsősorban a neveletlen hercegnő rajongóinak okozhat kellemes időtöltést.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2012

Szerző: Cannone, Éléonore
Cím: Családcsere
ISBN: 978 963 11 8897 4
Kiadó: Móra könyvkiadó
Kiadás éve: 2011
Kinek ajánlott: 4-6. osztály
(10 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Hortensia teljesen különbözik hóbortos, mozirajongó szüleitől, feltaláló nagybátyjától és háborúsdit játszó nagyapjától. Úgy érzi, bolondok házában él, ahol mindig üres a hűtő, ahol folyton felrobban valami, és ahol a családtagok a régen elhunyt nagymama szellemével társalognak. Martinnak azonban éppen ilyen család való! Náluk minden nap kiszámíthatóan unalmasan telik, tökéletesen tiszta házban élnek, ahol a vacsora 33 percig tart. A két osztálytárs fejéből egyszerre pattan ki a mentő ötlet: egy hétre családot cserélnek!

Jakab Jetta ajánlásával

Kedves, vidám, humoros, könnyed könyv, melynek külön érdekessége, hogy a fejezetcímek egy-egy filmre utalnak. (A könyv végén filmográfia.)

A történet tanulsága: mindenhol jó, de legjobb otthon!

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Capeci, Anne
Cím: A tornádó
Sorozat: A Varázslatos Iskolabusz
ISBN: 963 9565 99 7
Kiadó: M&C Kft.
Kiadás éve: 2000.
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(5 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Sziasztok! Nevem Tim. Miss Mici osztályába járok. Hallottatok már a Miciről? Folyton tanulmányi kirándulásra visz bennünket, a Varázslatos Iskolabuszon. Sosem tudjuk előre, mi fog történni, ha beszállunk a buszba. Csak azt tudjuk, hogy valamelyik természettudományi tantárgyból - ezek a Mici kedvencei - sok-sok érdekességet fogunk tanulni. Amikor az időjárást tanulmányoztuk, Miss Mici elvitt bennünket az Időjárásparkba. De nem a hullámvasút és nem is a ciklon volt a legnagyobb kaland, hanem egy igazi ciklon, egy tornádó. Vérfagyasztó részleteket tudtunk meg erről a rettenetesen tomboló viharról. Készülj fel egy szédítő örvényre a Varázslatos Iskolabusz tornádókalandján!

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Capeci, Anne
Cím: Menekülés a cápa torkából
Sorozat: A Varázslatos Iskolabusz
ISBN: 963-9565-78-4
Kiadó: M&C Kft.
Kiadás éve: 2000
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.
Miss Mici a diákokat a tenger mélyére viszi a Varázslatos Iskolabusz segítségével. Megismerhetik a különféle cápafajokat. Megtudhatják, melyek planktonevők, melyek veszélyesek az emberekre. 
Ebben a történetben sok hasznos információt tudhatsz meg a cápákról!

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Capeci, Anne
Cím: Óriási kórokozók!
Sorozat: A Varázslatos Iskolabusz
ISBN: 963 9565 73 9
Kiadó: M&C Kft.
Kiadás éve: 2005.
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(8 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A nevem Keesha. Miss Mici osztályába járok. Hallottatok már Miss Miciről? Mindig elvisz bennünket tanulmányi kirándulásra az Iskolabuszon. Ha beszállunk, mindig valami furcsa kaland vár ránk, amiben csak az az egy biztos, hogy valami nagyon érdekeset fogunk tanulni tőle. Ki nem találnád, hogy egy egyszerű délutáni piknikből hogyan csöppentünk bele a mikrobák mini világába. Megtudtuk, hogy rengeteg apró lény él közöttünk, melyeket csak azért nem látunk, mert nagyon picik. Azt is megtudtuk, hogy ezek a kis lények milyen hatalmas munkát végeznek. Te pedig megtudhatod, hogyan keveredtünk nagy bajba, amikor ezekkel az óriási kórokozókkal találkoztunk.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Capeci, Anne
Cím: Pingvinlesen
Sorozat: A Varázslatos Iskolabusz
ISBN: 963-9565-98-9
Kiadó: M&C Kft.
Kiadás éve: 2000
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A gyerekek Mici tanárnővel és Mátyás bácsival az Antarktisz felé veszik az irányt a Varázslatos Iskolabusz segítségével. Számos pingvinfajt ismernek meg. Ha érdekel hány pingvinfaj él a Földön, melyik a legnagyobb pingvin, mivel táplálkoznak, akkor olvasd el ezt a kis történetet!

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Capeci, Anne
Cím: Rovarinvázió
Sorozat: A Varázslatos Iskolabusz
ISBN: 978 963 7342 288
Kiadó: M& Kft.
Kiadás éve: 2007
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Sziasztok, Wanda vagyok. Miss Mici osztályába járok. Amikor bevittem a katicabogaraimat az iskolába, Miss Mici azt mondta, hogy elmagyarázza, miként kell gondoznom őket. Miss Micitől azonban megszoktuk, hogy a dolgokat mindig meg is mutatja nekünk. Ezúttal még fel sem ocsúdhattunk és az egész osztályt rovarrá változtatta. Hat bogárlábon szaladva hamar megtanultuk, hogy nagyon előrelátónak kell lenniük, ha nem akarnak a tápláléklánc áldozataivá válni, mivel sok rovar eszik rovart ebédre!

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Capeci, Anne
Cím: Rovarinvázió
Sorozat: A varázslatos iskolabusz
ISBN: 978-963-7342-28-8
Kiadó: M&C Kft.
Kiadás éve: 2007
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A Varázslatos Iskolabusz a diákokat most a rovarok birodalmába viszi el. Számos hasznos és kártékony rovarral ismerkedhetnek meg a gyerekek. Megismerhetik például a szitakötőt, az imádkozó sáskát, a hangyákat. 

Ha érdekelnek a rovarok, szeretnél többet tudni róluk, akkor olvasd el ezt a kis történetet!

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Carman, Patrick
Cím: Sötét erők
Sorozat: A 39 kulcs 5.
ISBN: 9789632454894
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2011
Kinek ajánlott: 5-8. osztály
(11 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Amy Cahill és öccse, Dan Cahill ebben a részben Oroszország felé veszik útjukat. Kalandos útjuk során fény derül sok-sok eltitkolt információra a cári család kivégzésével és a Raszputyin rejtéllyel kapcsolatban. Mindeközben a nácik által elrabolt kincset üldözik. Vajon csak egy újabb csapda a kincs? Mi történt igazából Amyék szüleinek halálának éjszakáján? 

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Carman, Patrick
Cím: Sötét erők
Sorozat: A 39 kulcs 5.
ISBN: 978-963-245-489-4
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2011
Kinek ajánlott: 5-8. osztály
(7 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A tizennégy éves Amy Cahillt és öccsét a titokzatos NRR távirata a messzi Oroszországba csalja, távol az egyetlen személytől, akiben megbízhatnak. Ezzel kezdetét veszi a hajsza a nácik által elrabolt kincs után, mely során fellebbennek a fátylak az orosz cári család meggyilkolásának titkairól. Az oroszországi kincsvadászat a Lucienek által állított csapdának tűnik, de a csalinak nem tudnak ellenállni. Vajon mekkora kockázatot vállal Amy és Dan azért, hogy kitalálják, mi történt valójában szüleik halálának éjszakáján?

Kis-Gergely Lilla ajánlásával

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Carmi, Rebecca
Cím: A bűbájos mágnesesség
Sorozat: A varázslatos iskolabusz
ISBN: 965-9565-01-6
Kiadó: M & C Kft.
Kiadás éve: 2003
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Sziasztok, én Carlos vagyok, Miss Mici osztályába járok. Miss Mici mindig furcsa módon tanítja a természettudományokat, de a legfurcsább mégis az volt, amikor Pedáns tanár úr osztályát természettudományos versenyre hívta ki. A verseny tárgya a mágnesesség volt, amit még egyáltalán nem vettünk. Mici bíztatott, hogy ne izguljunk, hiszen nyilván vonzódunk ehhez a témához. A tanárnőnk ugyan igen vonzó személyiség, de azért most egy kicsikét túlzásba esett. Olvassátok el, hogyan tanította meg nekünk a bűbájos mágnesességet!

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Carmi, Rebecca
Cím: Ausztrál expedíció
Sorozat: A varázslatos iskolabusz
ISBN: 978-963-7342-27-1
Kiadó: M&C Kft.
Kiadás éve: 2001
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A Varázslatos Iskolabusz sorozatában számos helyre utaznak el a gyerekek Miss Mici tanárnővel. Ebben a történetben a gyerekek Ausztráliába jutnak el, ahol megismerhetik ennek a  földrésznek a különleges állatait. Találkoznak például koalával, kenguruval, krokodillal és a végén megtudhatják, hogy milyen állat is a kookaburra, akiről az indulás előtt egy dalt tanultak be a gyerekek.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Carroll, Emma
Cím: Égi tolvaj
ISBN: 978-963-403-686-9
Kiadó: Manó Könyvek Kiadó Kft.
Kiadás éve: 2018
Kinek ajánlott: 4-7. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Az árva zsebtolvaj, Szarka nem hisz a szemének, amikor megpillant egy fiút, amint elragadja egy repülő szerkezet. A segítségére siet, és azon kapja magát, hogy az ég felé repül. Odafentről minden más, és a lány hirtelen rádöbben, mire vágyik - az első akar lenni, aki hőlégballonon repül a francia királyi pár előtt. Lenyűgöző és inspiráló regény, amely az első párizsi hőlégballonos repülés igaz történetén alapul a 18. századból.

Szörényiné Kis-Gergely Lilla

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2020

Szerző: Carroll, Lewis
Cím: Alice Csodaországban
ISBN: 9631168948
Kiadó: Móra Ferenc
Kiadás éve: 1974
Kinek ajánlott: 3-6. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Az 1865-ben nagy sikert arató könyv a korabeli angliai társadalom humoros torzképe.
Képtelen helyzetek, csodás cselekmények füzére a történet, melynek ifjú főszereplője furcsa, szürreális álomként éli át a kalandokat. Alice álmában belezuhan egy nyúlüregbe, és egy abszurd mesevilágba kerül, ahol furcsa szerzetekkel találkozik egy-egy fejezet erejéig: az őrült Kalapossal, a kártyalap kinézetű királyi családdal vagy éppen a láthatatlan vigyorgó fakutyával.
Az Alice csodaországban gyermeki képzeletet megmozgató, furcsa hangulatú mű.
10-12 éves kor közötti gyermekek számára ajánlható.

Pálfi Dénes

A könyvet ide kattintva is elolvashatod.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2020

Szerző: Carroll, Lewis
Cím: Alice Tükörországban
ISBN: 963 11 1495 3
Kiadó: Móra Ferenc Könyvkiadó
Kiadás éve: 1980
Kinek ajánlott: 3-6. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Az Alice Tükörországban a szerző, Lewis Carroll matematika professzor korábbi műve, a klasszikussá vált gyermekregény, az Alice Csodaországban folytatása. Az ébrenlét határán átlépve Alice egy sakkjátszma szabályain alapuló világba téved. A furcsa figurákkal teli, dallamos versikékkel tarkított történet végén még az is kiderül, hogy a kislányból lett királynő sem ehet olyan pudingot, amelyet előzőleg bemutattak neki...

Szécsényi Ágnes

A könyvet ide kattintva is elolvashatod.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2021

Szerző: Carrot, Joe
Cím: A vörös mancs rejtélye
ISBN: 978-963-447-055-7
Kiadó: Alexandra
Kiadás éve: 2017
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Hamarosan kezdetét veszi a Nagy Répa Kerékpáros Körverseny. A versenyzők közt ott van Jane Carrot is. Joe és a gyerekek teljes erőbedobással szurkolnak neki. Ám ekkor feltűnik a színen egy titokzatos tolvaj, aki abban mesterkedik, hogy ellopja Jane kerékpárját. Nincs más hátra, Joe-nak fülön kell őt csípnie.

Hoczné Hári Ildikó

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2017

Szerző: Carrot, Joe
Cím: Az árnyak háza
ISBN: 978 963 357 175 0
Kiadó: Alexandra Kiadó
Kiadás éve: 2014
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(6 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Hogy kicsoda Joe Carrot? Joe Carrot egy nyúl. De nem akármilyen nyúl: Joe Carrot magánnyomozó! Ügynöksége, a Carrot & Carrot a leghíresebb magánnyomozó iroda egész Tapsivárosban. A történetei pedig egyszerre izgalmasak és szórakoztatóak, és tele vannak rejtélyekkel és vidámsággal.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Carrot, Joe
Cím: Mielőtt éjfélt üt az óra
ISBN: 978-963-357-614-4
Kiadó: Alexandra
Kiadás éve: 2015
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Ti hisztek a boszorkányokban? Nem?! Joe Carrot sem hitt bennük. Ezért, amikor egy este Retek Rúfusz megjelent a Carrot & Carrot magánnyomozó irodában a Horgas orrú boszorkány rejtélyével, Joe rögtön gyanút fogott. Itt bizony valami bűzlik, mint az odakozmált répafőzelék!

Hoczné Hári Ildikó

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2017

Szerző: Casanova, Antonio
Cím: Nasha Blaze a Csodabodegában
Sorozat: Az illuzionista 2.
ISBN: 978-963-245-648-5
Kiadó: Szeged, Könyvmolykepző Kiadó
Kiadás éve: 2013
Kinek ajánlott: 3-6. osztály
(9 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Halloween éjszakája van. A Csodabodegában Nasha Blaze két barátja, a hűséges Doban és a gyönyörű Ised társaságában felfedezi, miféle hatalmas képesség birtokosa: egyszerre képes létezni a valóságban és a varázsvilágban, épp ezért ő az egyetlen, akit megmenthet. A könyvet felső tagozatos diákoknak ajánlom.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Casanova, Antonio
Cím: Nasha Blaze és a titkos világ
Sorozat: Az illuzionista 1.
ISBN: 978-963-245-386-6
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2012
Kinek ajánlott: 3-6. osztály
(10 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Nasha Blaze most tölti, be tizennegyedik életévét Hallowen napján. Furcsa dolgok történnek vele. Háztetőn ébred, fénycsóva gyullad a kezében, és még vagy ezer kérdés zsong a fejében. Nincs kitől megkérdeznie, hogy mi is történik vele. Azt sem képzelte volna, hogy a kertjük mélyén húzódik Seholsefölde, a láthatatlan határsáv a valóság és a mágia között. Aztán színrelép Doban, a rajzoló, az Üstökösök mestere, és Nasha sok mindenre választ kap. Vajon milyen Adományt birtokol Nasha?

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Cervantes Saavedra, Miguel de
Cím: Don Quijote
ISBN: 9631108589
Kiadó: Móra
Kiadás éve: 1977
Kinek ajánlott: 5-8. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Don Quijote, a „Búsképű lovag” mulatságos története nemcsak a modern regény őse, hanem annak első klasszikus remeke is. Cervantes könyve, amellett, hogy a kor divatos lovagregényeinek paródiája, átfogó képet nyújt a XVI. századvég, a XVII. századelő spanyol társadalmáról. A szatíra szemüvegén keresztül mutatja be és teszi nevetségesség az élet alkonyához közeledő feudális lovagvilágot – Byron szavaival: „gúnykacajba fullasztja a spanyol lovagságot”. Don Quijotét nemes eszmék hevítik, de nem számol a társadalmi valósággal, saját képzelete teremtette álomvilágban él, elavult módszerekkel próbál küzdeni a hibák ellen, ezért erényei hóborttá, bolondériává torzulnak, egyedül marad, különccé válik, legjobb szándékú tettei is komikumba fulladnak. De nem különb a sorsa a lovag fegyverhordozójának, Sancho Panzának sem, akit – minden hűsége, nyíltszívűsége mellett is – kapzsisága, hiszékenysége komikussá tesz.

A kérdések írója: Pálfi Dénes

A könyvet ide kattintva is elolvashatod.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2021

Szerző: Chadda, Sarwat
Cím: Éjistennő
ISBN: 978-963-245-650-8
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2012
Kinek ajánlott: 7-8. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Az ördög csókja folytatásában ismét találkozhatunk Billivel, akit még mindig emészt barátja, Kay halála. Ezúttal vérfarkasokkal veszik fel a küzdelmet: Vasziliszát kell megmenteniük. A kislány nagyon fontos a Baba Jagának, az orosz boszorkánynak. Billi és a Templomos Rend Oroszországba repül, ahol segítségük is akad. Vajon midnenkiben megbízhatnak? Minden az, aminek látszik?  Izgalmas kalandok várnak Rád!

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Chandler, Elizabeth
Cím: Akit egy angyal megcsókolt
Sorozat: Angyali szerelem 1.
ISBN: 978-963-343-003-3
Kiadó: Egmont-Hungary Kft.
Kiadás éve: 2011
Kinek ajánlott: 7-8. osztály
(21 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Ivy nehéz időszakot él át: anyja újra férjhez megy, de a lány nem érzi magát otthon az új családban. Aztán megismeri Tristant, akiben megtalálni véli élete szerelmét. Mikor a fiú tragikus balesetben meghal, a lány elveszti hitét az angyalokban. Ez megnehezíti, hogy Tristan, aki a védőangyala lesz, felvegye vele a kapcsolatot. A lány nem érzi a jelenlétét, és a fiú minden próbálkozása, hogy érintkezésbe lépjen vele, balul sikerül, ami csak erősíti a lány elutasító ítéletét. Tristan egy mellészegődő, kissé bohókás angyal segítségével próbál rájönni, hogy milyen feladat vár rá új szerepében.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Chapman, Linda Anne
Cím: Cukor & fahéj
Sorozat: Jóbarátok Sütibolt
ISBN: 9789634100935
Kiadó: Pozsonyi Pagony Kft.
Kiadás éve: 2015
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Holnap nyit a Cukor és Fahéj Pékség! Remélem, hamarosan tülekedni fognak az emberek anyu sütijeiért. Hiszen annyira finomak! Most költöztünk ide, és még nem ismerünk senkit. Ha mégsem menne a bolt, az szörnyű lenne! De én mindenben segítek anyunak! Imádok sütni, szerzek egy csomó új barátot, és mindenkinek elmondom, hogy a mienk a legjobb pékség az egész városban! Menni fog!

Bíróné K. Adrienne

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2016

Szerző: Child, Lauren
Cím: Abszolút Clarice Bean
ISBN: 9786155649264
Kiadó: Csimota Könyvkiadó
Kiadás éve: 2018
Kinek ajánlott: 3. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 30
Időlimit: 30 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A történet főhőse a kisiskolás Clarice Bean, akinek három testvére van. Kisöccse, Minal különösen igénybe veszi a türelmét, nem beszélve az iskoláról, ahol „tök buli" minden. Olyannyira, hogy csak bámul bele a levegőbe, és ABSZOLÚT SEMMIRE se gondol. Clarice csak olyan könyvet forgat a kezében, ami tetszik neki. Legszívesebben a Ruby Redford rejtelmei című sorozatot olvasgatja barátnőjével, Bettyvel. Mindenki a könyves versenyre készül, egyesek dínócsirkék csontjaival akarnak bemutatkozni. Megtalálják-e az eltűntnek hitt serleget, ki lesz a győztes? Mindezt megtudhatjátok ebből a roppant vicces, csupa kalanddal teli könyvből, melyet az író, Lauren Child illusztrált.

Bíróné K. Adrienne

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2018

Hamuváros
Szerző: Clare, Cassandra
Cím: A végzet ereklyéi
Alcím: Hamuváros
ISBN: 978 963 245 272 2
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2010
Kinek ajánlott: 8-Mindenkinek, 10 pont/kérdés
(13 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 25 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Clary Fray másra sem vágyik, csak hogy végre ismét normális életet élhessen. De vajon mi számít normálisnak, ha valaki démonokat pusztító Árnyvadász, az édesanyja varázslattal előidézett kómában fekszik, és egyszerre vérfarkasok, vámpírok meg tündérek nyüzsögnek körülötte?  Amikor a Végzet Ereklyéi közül a másodikat is ellopják, a félelmetes Inkvizítor Jace-t gyanúsítja. Lehet, hogy a fiú tényleg elárul mindent, amiben hitt, és az apja mellé áll?

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Csontváros
Szerző: Clare, Cassandra
Cím: A végzet ereklyéi
Alcím: Csontváros
ISBN: 978 963 245 095 7
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2009
Kinek ajánlott: 8-Mindenkinek, 10 pont/kérdés
(27 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Cassandra Clare A végzet ereklyéi regénysorozat első része egy fiatal tinédzserlányról szól, akinek különleges története egy diszkóban kezdődik. Szemtanúja lesz egy gyilkosságnak, csakhogy végül semmi bizonyíték nem marad, ráadásul az elkövetők nem is e világról származnak.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Üvegváros
Szerző: Clare, Cassandra
Cím: A végzet ereklyéi
Alcím: Üvegváros
ISBN: 978 963 245 288 3
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2011
Kinek ajánlott: 8-Mindenkinek, 10 pont/kérdés
(9 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Hogy megmentse édesanyja életét, Clarynek el kell utaznia az Üvegvárosba, az Árnyvadászok ősi otthonába, még, ha ez Törvénybe ütközik is, hogy engedély nélkül belép a városba. Márpedig a Törvény megszegése halált jelenthet. Ha ennyi nem lenne elég, Jace egyáltalán nem akarja, hogy ott legyen. Simont pedig börtönbe vetették az Árnyvadászok, akik igencsak gyanúsnak találnak egy vámpírt, akinek nem árt a napfény.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Bukott angyalok városa
Szerző: Clare, Cassandra
Cím: A végzet ereklyéi
Alcím: Bukott angyalok városa
ISBN: 978 963 245 466 5
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2011
Kinek ajánlott: 8-Mindenkinek, 10 pont/kérdés
(17 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A háborúnak vége és Clary visszatér New Yorkba, ahol szorgalmasan edz, hogy Árnyvadász lehessen belőle. Valaki azonban Árnyvadászokat kezd gyilkolni, és az éleződő feszültség újabb véres háborúval fenyeget...

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Clément, Claude
Cím: Anyu alkot
Sorozat:
ISBN: 9632282329
Kiadó: Passage Kiadó
Kiadás éve: 2000
Kinek ajánlott: 1-3. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Anyu festőművész, és a családban senki nem kérdőjelezi meg a tehetségét. Apu még műtermet is épített neki, hogy nyugodtan dolgozhasson. Igaz, anyunak arra nincs ideje, hogy főzzön, vagy hogy elmagyarázza a matekleckét Julcsinak, de ennyi áldozat persze kell ahhoz, hogy anyu igazán sikeres legyen. Erre teremt jó alkalmat a pályázat...Az ifjú olvasóközönségnek szánt sorozat minden kötete igaz történetet dolgoz fel, kedvesen, olvasmányosan.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Clément, Claude
Cím: Dudu, az okos kutya
Sorozat: Olvasni jó! Csupa igaz történet
ISBN: 963-228-185-3
Kiadó: Passage Kiadó
Kiadás éve: 2000
Kinek ajánlott: 1-3. osztály
(7 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Minden azzal kezdődött, hogy anyuhoz látogatóba jött az új szomszéd néni a lányával meg a kislánya kiskutyájával. Az még csak hagyján, hogy a kutya tud pacsit adni, de hogy szaltózni is tud, sőt, már a kis gazdája életét is megmentette, miközben Dudu egyebet sem tud, csak eszik meg alszik egész nap. Nos, ez már valóban több a soknál! A megoldás: Dudut idomítani kell. Mit szól ehhez Dudu? A könyvet alsó tagozatos diákoknak ajánlom.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Clément, Claude
Cím: Egy viharos nap
Sorozat: Olvasni Jó!, Csupa igaz történet
ISBN: 963-228-231-0
Kiadó: Passage Kiadó
Kiadás éve: 2000
Kinek ajánlott: 1-3. osztály
(7 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Van úgy, hogy anyunak nehéz napja van. Jobb ilyenkor békén hagyni. Sajnos apunak ez nem mindig sikerül, ezért sokszor nehéz a családi vihart elkerülni. Anyu ilyenkor bezárkózik, apu majdnem leégeti a házat, de a végén helyre áll a rend.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Clément, Claude
Cím: Julcsi pénzt keres
Sorozat:
ISBN: 9632281861
Kiadó: Passage Kiadó
Kiadás éve: 2000
Kinek ajánlott: 1-3. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Előbb-utóbb minden gyerek úgy érzi, hogy kevés a zsebpénze, sehogy sem tud kijönni belőle. Ez történik Julcsival is. Így hát szeretne gyorsan és egyszerűen egy kis pénzt keresni.

Jó ötletnek tűnik, hogy amíg a barátnői nyaralnak, ő vigyáz kedvenc állataikra. Csakhogy Petra halai sorra eltűnnek az akváriumból, Nóra hörcsögei viszont egyre csak szaporodnak, és ráadásul még Luca madárpókja is rettegést hoz a házba...

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Clément, Claude
Cím: Micsoda esküvő!
Sorozat: Olvasni jó! , Csupa igaz történet
ISBN: 963-228-255-8
Kiadó: Passage Kiadó
Kiadás éve: 2001
Kinek ajánlott: 1-3. osztály
(6 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Amikor anyu megkapta a meghívót unokahúga Eszter esküvőjére, azt hittem, menten elájul. Sosem gondolta volna, hogy az, aki világéletében gyűlölte a fiúkat, férjhez megy valaha. Még talán ennél is hihetetlenebb: a vőlegénye nem más, mint undok szomszédunk unokaöccse. Ezek után nem csoda, ha nem lelkesedtünk, hogy ott kell lennünk az esküvőn. Szerencsére semmi sem úgy történt, mint képzeltük. A könyvet alsó tagozatos diákoknak ajánlom.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Clément, Claude
Cím: Mozgalmas vasárnap
Sorozat: Olvasni jó! / Csupa igaz történet
ISBN: 963-228-215-9
Kiadó: Passage Kiadó
Kiadás éve: 1991
Kinek ajánlott: 1-3. osztály
(3 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A család levelet kap Feri bácsiéktól, akik meghívják őket hozzájuk. Három nagy eseményt ünnepelnek. Vajon a gyerekek örömmel indulnak hozzájuk, és jól sikerül ez a családlátogatás? A történetből megtudhatod!

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Clément, Claude
Cím: Nagyi gyógyít
Sorozat: Olvasni jó! / Csupa igaz történet
ISBN: 963-228-184-5
Kiadó: Passage Kiadó
Kiadás éve: 2000
Kinek ajánlott: 1-3. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Nagyi nem egy átlagos nagymama. Mindig valami érdekes dolgot talál ki. Például, ő akarja beadni az injekciót a szomszédjának, pedig nem is ápolónő. Sebaj gyakorol egy krumplin. Aztán a természetgyógyászat érdekli és Jánosnak elmondja, hogyan kerülheti el a stresszt.

Közben Gombócot, a macskát megbortoválják, amit a macska nem néz jó szemmel.

Talán nincs is bolondokháza otthon, vagy mégis?

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Clément, Claude
Cím: Utazó vidámpark
Sorozat: Olvasni jó! Csupa igaz történet
ISBN: 963-228-257-4
Kiadó: Passage Kiadó
Kiadás éve: 2001
Kinek ajánlott: 1-3. osztály
(16 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Apu szerint az utazó vidámparkban minden csupa bóvli, nincs semmi nevelő hatása, ráadásul egy vagyonba kerül. De azért eljött velünk a piactérre, ahol felállították a különféle hintákat, sátrakat, bódékat. Miután kisebb balesetet szenvedett dodzsemezés közben, végigunatkozta a szellemvasutat, és megpróbált rongylabdával eltalálni egy tojást, végre lehetősége nyílt visszavágni egy régi sérelem miatt gyerekkori barátjának... Így azután mi előbb hazaértünk, mint ő....

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Clément, Claude
Cím: Zsófinak semmi sem sikerül
Sorozat: Olvasni jó! / Csupa igaz történet
ISBN: 963-228-256-6
Kiadó: Passage Kiadó
Kiadás éve: 2001
Kinek ajánlott: 1-3. osztály
(13 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Zsófi egy aranyos kislány, akinek mindig van valami jó ötlete. De valahogy a jó ötletek mindig balul sülnek el.Amikor Zsófi anyukája vacsora közben megemlíti, hogy lehetne egy kis piros szín a lakásban, Zsófi másnap befesti a függönyöket és a komódot is pirosra. Persze anyukájának a végeredmény egyeltalán nem tetszik.Vagy amikor Zsófi apukájának a születésnapjára megpróbál tortát sütni és odaégeti, akkor is szúrós szemmel néz rá az anyukája. Persze ekkor is ő csak jót akart.Végül,  hogy a macskája ne érezze magát egyedül, összegyűjti a kóbor macskákat a környéken. De a macska ennek nemigazán örül.Mindezek hatására Zsófi szülei eldöntik, hogy amíg ők dolgoznak, addig a nagymama vigyáz a kislányukra. Zsófi örül ennek nagyon.

Ha érdekel Zsófi csíntevései, akkor olvasd el ezt a kis történetet!

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Clements, Andrew
Cím: Frindli
ISBN: 963-9492-04-3
Kiadó: Minerva Nova
Kiadás éve: 2002
Kinek ajánlott: 4-5. osztály
(17 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Nick Allen egy nagyon rafinált, okos diák a Lincolt Általános Iskolából. Csavaros kérdéseivel még a tanórák menetét is képes befolyásolni, ám amikor ötödikben Granger tanárnőnél, a nyelvtantanárnál próbálkozik,rá kell jönnie, hogy, kemény fába vágta a fejszéjét. Ám a fiú nem arról híres, hogy annyiban hagyja a dolgokat, kitalál egy új szót, amit az iskolában is használni kezdenek, és ezzel nagy lavinát indít útnak.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Cognolato, Luca
Cím: Ketten a palánk alatt
Sorozat: A bajnokság 1.
ISBN: 978-615-5220-29-6
Kiadó: Manó Könyvek Kiadó Kft.
Kiadás éve: 2012
Kinek ajánlott: 5-8. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Stifti egy idegen városkába költözik, ahol megismerkedik Tunyával, akivel egy szempillantás alatt össze is barátkoznak. Új barátjának és a Sharks kosárlabda csapatának köszönhetően megtanulja az égi horogdobást, beleszeret egy lányba, aki a világ legjobb hárompontosait dobja, és rájön arra is, hogy mit jelent az igazi barátság. Mert a kosarazásban mindenki egyenlő, nincsenek különbségek, nem fontos, ki honnan származik, vagy hogy milyen színű a bőre.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Cognolato, Luca
Cím: Védelemben
Sorozat: A bajnokság 2.
ISBN: 978-615-5220-48-7
Kiadó: Manó Könyvek Kiadó Kft.
Kiadás éve: 2013
Kinek ajánlott: 5-8. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A kosaras srácok története folytatódik! Valaki felgyújtja Sédar klubját. Nyolcszornyolc, az edző kizártnak tartja, hogy a Sharks csapatának köze legyen a dologhoz. A gyanúsítottak köre azonban egyre bővül, előveszik a játékosokat is: Tunyát, aki mindig különcködik, Levet, aki visszahúzódó és félénk, Grimaszt, aki a legkisebb provokációból is balhét csinál. És ha mindez nem volna elég, Stifti, aki a szép szál Sédar iránti féltékenységét soha sem titkolta, ezúttal Szilviával is összekap. Ráadásul Porto Vecchio hárompontosakat szóró királynője is eltitkol valamit. A Sharksnak a nagy izgalmak közepette is meg kell őriznie higgadtságát, hogy legyőzhessék a Templomosokat.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Collins, Jenny
Cím: Szeretni kutyulásig
Sorozat: Első Csók sorozat 3.
ISBN: 978 963 245 106 0
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2011
Kinek ajánlott: 4-6. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 25 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Allie jövőre kilencedikbe járó kamaszlány, aki nagyon szereti a kutyákat. Arról ábrándozik, hogy egyszer megtetszik egy fiúnak, aki majd átöleli és megcsókolja őt. Kutyasétáltatás során találkozik Jack-el, akit nagyon helyesnek vél, azonban úgy érzi, a fiúnak egy másik lány, az önző Megan tetszik. Allie nagyon szomorú volt emiatt, és szerette volna, ha Jack őt tünteti ki figyelmével. Mindent elkövetett, hogy magára vonja a fiú figyelmét.

A kamaszlány első szerelmi történetének lehetünk tanúi a könyv olvasásakor.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Collins, Terry
Cím: A természet lágy ölén
Sorozat: Spongyabob
ISBN: 978-963-628-632-3
Kiadó: Egmont-Hungary Kft.
Kiadás éve: 2007
Kinek ajánlott: 1-3. osztály
(9 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

SpongyaBob halálosan unja, hogy egész nap a Rozsdás Rákolló tűzhelyéhez láncolva gürizik, és egy kis változásra vágyik. Úgy dönt, szögre akasztja a sütőlapátot, és a medúzák között fog élni. SpongyaBob merészen nekivág a szabad életnek . A kérdés az, meddig bírja ezt az életmódot? 

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Collins, Terry
Cím: Boldog Valentin-napot!
Sorozat: Spongyabob
ISBN: 978-963-628-833-4
Kiadó: Egmont-Hungary
Kiadás éve: 2008
Kinek ajánlott: 1-3. osztály
(6 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

SpongyaBob Valentin-napra elkészíti minden idők leghatalmasabb Valentin-napi ajándékát legjobb barátjának, Patriknak. Ám az ajándék érkezését veszély fenyegeti, így SpongyaBobnak új tervet kell kieszelnie. Vajon sikerül-e hősünkinek megmentenie a helyzetet – és persze Bikinifenék polgárait – mielőtt a csalódott Patrik teljesen elveszíti a fejét?

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Collins, Terry
Cím: Tengeri teadélután
Sorozat: Spongyabob
ISBN: 978-963-628-836-5
Kiadó: Egmont
Kiadás éve: 2008
Kinek ajánlott: 1-3. osztály
(5 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

SpongyaBob meghívást kap Szandi Csovihoz egy teára. Ám, amikor SpongyaBob rájön, hogy Szandi egy levegővel teli kupolában él, elapad a lelkesedése, hogy új barátságot kössön.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Collodi, Carlo
Cím: Pinokkió kalandjai
ISBN: 978-963-346-862-3
Kiadó: Holnap
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Az öreg Dzsepettó mester egy fatuskóból bábut farag magának, akit Pinokkiónak nevez el. A bábu életre kell, és rosszcsont, szófogadatlan iskolakerülő lesz belőle. Hiába látják el segítői jó tanácsokkal, Pinokkió folyamatosan letér a helyes útról, és egyik bajból a másikba kerül.
Vajon Pinokkió képes lesz tanulni saját hibájából? Ráébred valaha arra, hogy a jóság, a szeretet, a segítőkészség, a szorgalom azok a tulajdonságok, amelyek elengedhetetlenek a boldogsághoz? Teljesülhet Pinokkió nagy álma, hogy igazi kisfiú váljon belőle?

A könyvből mindenre választ kaphattok.

A mesét ide kattintva is el tudod olvasni.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2020

Szerző: Cope, Andrew
Cím: Mosómedvék akcióban
Sorozat: Állati kalandok
ISBN: 978-615-5385-51-3
Kiadó: Manó Könyvek Kiadó Kft.
Kiadás éve: 2014
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(11 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A Bélelt Bunda Banda tagjai a város legvagányabb mosómedvéi. De életük legnagyobb, legvakmerőbb akciója nem egészen úgy alakul, ahogy elképzelték. Menthetik az irhájukat! A négy pórul járt kis állat útnak indul, belevetik magukat a nyüzsgő város forgatagába. Hogyan végződik ez a kalandjuk? Megtudhatod, ha elolvasod a négy jó barát izgalmakkal teli és nagyon-nagyon-nagyon vicces történetét.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Coppard, Yvonne
Cím: Csak ne essen!
Sorozat: Zsiráf könyvek
ISBN: 9 789631 175363
Kiadó: Móra Kiadó
Kiadás éve: 2000
Kinek ajánlott: 2-3. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Ben nagyon várja már a nyolcadik születésnapját. Játszani fognak, a kertben uzsonnáznak, és lesznek léggömbök. Még egy bohóc is jön, bűvésztrükköket fog bemutatni. De a kiállhatatlan Belinda, akit nem hívott meg a szülinapra, azt akarja, hogy essen az eső. És Belinda mindig eléri, amit akar. Mit lehetne tenni ellene?

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Coven, Wanda
Cím: Garabonci Gréti és a sütisütő verseny
ISBN: 9789639869943
Kiadó: Naphegy Kiadó
Kiadás éve: 2017
Kinek ajánlott: 2-3. osztály
(3 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Garabonci Gréti sütisütő versenyre készül, amely a Platános Általános Iskolában lesz megrendezve. A kislány legnagyobb ellensége Rongál Rozalinda, aki uncsinak tartja Gréti sütireceptjét. Gréti a család csokidarabos sütijét el akarja varázsolni egy kis pillecukorral, zselédrazséval és sajttal. A kész süti nagyon jól néz ki, de az illata inkább egy büdös zoknira, vagy ki sem merem mondani, hogy mire hasonlít. Mit fog ehhez szólni a zsűri? Mi a történet tanulsága? Mindezeket megtudhatjátok a bűbájos sorozat harmadik részéből, melyet Priscilla Burris illusztrált, fekete-fehér rajzokkal.

Bíróné K. Adrienne

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2017

Szerző: Coven, Wanda
Cím: Garabonci Gréti és a titkos imádó
ISBN: 9789634760054
Kiadó: Naphegy Kiadó
Kiadás éve: 2018
Kinek ajánlott: 2-3. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A bűbájos sorozat címszereplője, Garabonci Gréti valóban kiérdemelte a nevét, mert boszorkányos ügyességgel próbál megoldani egy problémát. A másodikosok tudományos versenyén Gréti az undok Rozalinda barátját kapja párnak, Kornélt. A tervezés közben derül ki, hogy nem is olyan rossz a fiú, Gréti jól érzi magát vele. Egy titkos hódoló üzeneteket küld a kislánynak, aki alig várja, hogy leleplezze a kilétét. Vajon tud-e ebben segíteni a Varázslatok könyve? Hogyan lettek a táncoló mazsolákból táncoló golyórágók? Ki nyerte meg a versenyt? Mindezt megtudhatjátok a könyv elolvasása után, melyet sok fekete-fehér rajzzal illusztrált Priscilla Burris.

Bíróné K. Adrienne

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2019

Szerző: Coven, Wanda
Cím: Garabonci Gréti nagy titka
ISBN: 978-963-9869-84-4
Kiadó: Naphegy Könyvkiadó Kft.
Kiadás éve: 2017
Kinek ajánlott: 2-3. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Garabonci Gréti egy kedves, nyolcéves kislány. Nem akar iskolába járni. Eddig édesanyja tanította, de másodiktól beíratták iskolába a szülei. Első napját, a „fogadtatást" ismerhetjük meg a könyvből.

Hoczné Hári Ildikó

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2017

Szerző: Coven, Wanda
Cím: Garabonci Gréti táncra perdül
ISBN: 978-963-476-022-1
Kiadó: Naphegy Kiadó
Kiadás éve: cop. 2019
Kinek ajánlott: 2-3. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Iskolai tehetségkutató tartja lázban a Platános Általános diákjait – kivéve Grétit. A kisiskolásoknak szóló tematikus sorozat hűséges olvasói már ismerik az önbizalomhiányban szenvedő címszereplő kislányt, ezért nem csodálkoznak azon, hogy meg van győződve róla, hogy ő tehetségtelen. Titkos varázsképességét is elfelejti latba vetni, ám amikor egy különleges pár cipőt talál a padláson, úgy dönt, megméretteti magát a versenyen. Ezúttal sem bíz semmit a véletlenre, s egy kis bűbájhoz folyamodik. 

A fekete-fehér rajzokkal illusztrált könyvet 8 éves kortól ajánlom.

Kálóczi-Bognár Ágnes

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2022

Szerző: Cowell, Cressida
Cím: Hősök kézikönyve a halálos sárkányokhoz
Sorozat: Így neveld a sárkányodat
ISBN: 978-615-80417-5-1
Kiadó: Digitanart Studio
Kiadás éve: 2016.
Kinek ajánlott: 4-5. osztály
(7 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Hablaty a tizenkettedik születésnapját akarná ünnepelni, de semmi sem a terv szerint alakul. Még ezen a csodás napom sem lehet nyugodt. Fúrósárkányok, több száz Mócsing őr, egy Szőrösszívű Könyvtáros és ki tudja még mi lohol a nyomában, és mindezt egy fránya könyv miatt.

Hogyan került megint, ilyen nagy slamasztikába ez a gyerek?

Ha elolvasod, megtudod!

Fási Barnabás

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2017

Szerző: Cowell, Cressida
Cím: Így beszélj sárkányul
Sorozat: Így neveld a sárkányodat
ISBN: 978 963 89627 7 5
Kiadás éve: 2015
Kinek ajánlott: 4-5. osztály
(3 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Hablaty és jó barátja, Halvér az első Ellenséges Hajó Megszállása nevezetű órán a halászok megfélemlítése helyett véletlenül eltévednek, és egy római hajót szállnak meg, ahol megpillantják a halottnak hitt Álnok Alvint. Nagyot téved Hablaty, amikor azt hiszi, nem fordulhatnak rosszabbra a dolgok. Kezdetnek például ellopják tőle az Így tanulj sárkányul című könyvét. Továbbá Fogatlan fogságba kerül, egy minisárkányból majdnem vacsora lesz, a Cápaférgek pedig elszabadulnak…

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2016

Szerző: Cowell, Cressida
Cím: Így fejtsd meg a tűzkő titkát
Sorozat: Így neveld a sárkányodat
ISBN: 978-615-80214-8-7
Kiadó: Digitanart Studio
Kiadás éve: 2016
Kinek ajánlott: 4-5. osztály
(4 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

III. Hablaty Harákoló Harald nagyszerű kardforgató, sárkánysuttogó volt, s emellett a valaha élt legnagyobb viking hős. Emlékiratai azonban azokkal az időkkel foglalkoznak, amikor Hablaty még csak egy nagyon is hétköznapi kisfiú volt, akinek nagyon nehezen ment a hősködés.
A sorozat következő részében a vulkán kitörni készül, és a vérmes Pusztító sárkányok már a karmaikat fenik. Vajon Hablatynak és csapatának sikerül megmentenie a barbár szigetvilágot?

Fási Barnabás

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2017

Szerző: Cowell, Cressida
Cím: Így lehetsz kalóz
Sorozat: Így neveld a sárkányodat
ISBN: 978-963-628-717-7
Kiadó: Egmont-Hungary Kft.
Kiadás éve: 2007.
Kinek ajánlott: 4-5. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Ebben a kötetben Harald és társai egy kalózképző tanfolyamon vesznek részt, és eközben egy koporsóra bukkannak. Amikor kinyitják, egy élő embert találnak benne. Az illető nemsokára Harald legvérszomjasabb ellensége lesz…

Fási Barnabás

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2017

Szerző: Cowell, Cressida
Cím: Így neveld a sárkányodat
ISBN: 978-963-628-716-0
Kiadó: Egmonst-Hungary Kft.
Kiadás éve: 2007
Kinek ajánlott: 4-5. osztály
(11 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

III. Hablaty Harákoló Harald nagyszerű kardforgató, sárkánysuttogó volt, s emellett a valaha élt legnagyobb viking hős. Képes lesz Hablaty átmenni a Beavatási Próbán egy fogatlan sárkánnyal, és képes lesz szembeszállni a Sárkányus Giganticus Maximusszal, mielőtt az felfalna minden vikinget a Hibbant-szigeten? Ideje Hablatynak megtanulni, hogyan lehet Hős.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2015

Szerző: Cowell, Cressida
Cím: Így utazz sárkányviharon
Sorozat: Így neveld a sárkányodat
ISBN: 978-615-80417-6-8
Kiadó: Digitanart Studio
Kiadás éve: 2016
Kinek ajánlott: 4-5. osztály
(3 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

III. Hablaty Harákoló Harald nagyszerű kardforgató, sárkánysuttogó volt, s emellett a valaha élt legnagyobb viking hős. Emlékiratai azonban azokkal az időkkel foglalkoznak, amikor Hablaty még csak egy nagyon is hétköznapi kisfiú volt, akinek nagyon nehezen ment a hősködés.

Hablatynak három hónapja, öt napja és hat órája van, hogy visszajusson a Hibbant-szigetre, megmentse az apját, megküzdjön a sarki kígyókkal, és megnyerje a törzsek közötti éves barátságos úszóversenyt. Vajon sikerül neki?

Fási Barnabás

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2017

Szerző: Cowell, Cressida
Cím: Így védd ki egy sárkány átkát
Sorozat: Így neveld a sárkányodat
ISBN: 978-615-80214-4-9
Kiadó: Digitanart Studio
Kiadás éve: 2015
Kinek ajánlott: 4-5. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Vikingföldön mindig hideg a tél. Ilyen hideg telet azonban száz éve nem éltek a vikingek. Olyan hideg volt, hogy a sárkányok hibernálták magukat. De természetesen az ifjú kalóztanoncoknak ez nem ok a pihenésre, hiszen nagy megmérettetés áll előttük. Feladatuk abból áll, hogy lesíeljenek a Belső-szigetek legmagasabb csúcsáról. Vajon sikerül-e teljesíteni anélkül, hogy bárkinek baja essen?

Fási Barnabás

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2017

Szerző: Cronstedt, Nils Fredrik
Cím: Gripp
ISBN: 978 963 329 838 1
Kiadó: Fapadoskonyv.hu
Kiadás éve: 2012
Kinek ajánlott: 5-8. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Nils Fredrik Constedt egy kivételes kutya történetét írja le, akit Gaal Mózes meséje alapján ismerhetünk meg. Gripp, vagy ahogy a bennszülöttek hívják, Eladje Saboko, kalandos úton kerül Londonból Afrikába. Az eseményeken keresztül megismerhetjük kapcsolatát az emberekkel és gazdájával, ki az egyetlen lesz életében, aki megismeri és megérti Gripp belső világát, és tetteit.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Csapody Kinga
Cím: Irány a Balaton! (részlet)
Sorozat: Utazik a család
ISBN: 978-963-403-226-7
Kiadó: Manó Könyvek Kiadó
Kiadás éve: 2016
Kinek ajánlott: 1. osztály
(39 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 5 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Szalma Edit ezúttal egy vicces kinézetű, kissé szeleburdi családot álmodott meg rajzban Csapody Kinga meséihez. A három gyereket, Rozit és ikertestvéreit, Zsuzskát és Teót, szüleiket, Tildát és Tódort, valamint hasonlóan bolondos állataikat, Nasit, a macskát és a narrátor Tóbiás kutyát aktuálisan a Balaton régióba kísérhetik el az olvasni vágyó gyermekek. Kalandjaikat olvasva ugyanis bebarangolhatják a déli és az északi partot, egy csomó ötletet merítve ahhoz, miket lehet felfedezni, megmászni, megnézni és kipróbálni. A kedves kötet záró tizenkét oldalán konkrét tippek is sorakoznak a szabadidő Balaton körüli tartalmas eltöltéséhez.
 
A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2022

Szerző: Csapody Kinga
Cím: Irány a Tisza-tó!
Sorozat: Utazik a család
ISBN: 978 963 4035 57 2
Kiadó: Manó Könyvek Kiadó Kft.
Kiadás éve: 2018
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 25 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

"Messze vagyunk még? Mikor érünk már oda?" - ki ne hallotta volna ezeket a kérdéseket az autóban, amikor a család hosszabb útra indult. Szalma Edit egy bájos, kissé szeleburdi családot álmodott, majd rajzolt meg. A három gyereket, szüleiket és állataikat ezúttal a Tisza-tó környékére kísérhetjük el Csapody Kinga meséivel. Kalandjaikat olvasva sok érdekességet tudhatunk meg a rengeteg madár- és halfajról, amik itt élnek. Fantasztikus napokat töltenek Tiszafüreden, a poroszlói Ökocentrumban, Sarudon beveszik az Élményfalu Vízijátszóterét, bejárják a pákász tanösvényt, csónakáznak és pecáznak a tavon. A könyvből egy csomó ötletet lehet meríteni, hogy a környéken miket lehet felfedezni, megmászni és kipróbálni. Csatlakozzatok hozzájuk, fedezzétek fel a mesékkel, majd a valóságban is Magyarország egyik legszebb részét! 

Szörényiné Kis-Gergely Lilla

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2020

Szerző: Csapody Kinga
Cím: Irány a Vértes és a Gerecse!
Sorozat: Utazik a család
ISBN: 978-963-403-646-3
Kiadó: Manó könyvek
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A kissé szeleburdi család ezúttal a Vértes és Gerecse vidékre utazik. Találkoznak Samuval, az ősemberrel. Kipróbálják Oroszlányban a bányászok életét. Majkon sikerül egy rövid időre némasági fogadalmat tenniük. A tatai vár és tó gyönyörűsége is magával ragadja a családot. Részt vesznek egy igazi lovagi viadalon a várgesztesi várban. Ha szeretnéd megismerni a család ezen a nyaraláson bejárt vidékeit, akkor ajánlom ezt a részt is figyelmedbe.

Majorné Virág Adrienn

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2020

Szerző: Csapody Kinga
Cím: Irány Dél-Baranya!
Sorozat: Utazik a család
ISBN: 978-963-403630-2
Kiadó: Manó Könyvek Kiadó
Kiadás éve: 2019
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

"Messze vagyunk még? Mikor érünk már oda?" - ki ne hallotta volna ezeket a kérdéseket az autóban, amikor a család hosszabb útra indult. Szalma Edit egy bájos, kissé szeleburdi családot álmodott meg, majd rajzolt meg. A három gyereket, szüleiket és állataikat ezúttal Harkányba, Mohácsra és Siklósra kísérhetjük el Csapody Kinga meséivel. Kalandjaikat olvasva mi is belevethetjük magunkat a mohácsi busójárás forgatagába, bebarangolhatjuk a Tenkest és a Dráva mentét. Aranysakálokat hallgatunk, taposómalmot próbálunk, gólyamúzeumban járunk, kenu túrázunk, és még csomó ötletet is meríthetünk, hogy miket lehet felfedezni, megmászni, megnézni és kipróbálni a környéken. Csatlakozzatok hozzájuk, fedezzétek fel a mesékkel, majd a valóságban is Magyarország egyik legszebb részét!

Majorné Virág Adrienn

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2020

Szerző: Csapody Kinga
Cím: Irány Esztergom!
Sorozat: Utazik a család
ISBN: 978 963 403 509 1
Kiadó: Manó Könyvek Kiadó Kft.
Kiadás éve: 2018
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.
"Messze vagyunk még? Mikor érünk már oda?" - ki ne hallotta volna ezeket a kérdéseket az autóban, amikor a család hosszabb útra indult. Szalma Edit egy bájos, kissé szeleburdi családot álmodott, majd rajzolt meg. A három gyereket, szüleiket és állataikat ezúttal Esztergomba és környékére kísérhetjük el Csapody Kinga meséivel. Kalandjaikat olvasva sok érdekességet tudhatunk meg Esztergom történelméről és nevezetességeiről. Kiderül, hogy vasból van-e a Vaskapu és hogy szomorúak leszünk-e a Búbánatvölgyben. Felmászunk a bazilika tetejébe, lemegyünk a hegy gyomrába, strandolunk, és még hajókázunk is a családdal.
 
A könyvből egy csomó ötletet lehet meríteni, hogy a környéken miket lehet felfedezni és kipróbálni.
Csatlakozzatok hozzájuk, fedezzétek fel a mesékkel, majd a valóságban is Magyarország egyik legszebb részét! 
 
Szörényiné Kis-Gergely Lilla

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2020

Szerző: Csapody Kinga
Cím: Irány Pécs!
Sorozat: Utazik a család
ISBN: 978-963-403-687-6
Kiadó: Manó Könyvek Kiadó
Kiadás éve: 2020
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(11 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Az Utazik a család című tematikus sorozat kilencedik kötetében Pécsre kalauzolja a kis olvasókat Csapody Kinga. Ismét visszatér hát a kedves, mesebeli família: az óvodás ikerpár, Zsuzska és Teó, a kisiskolás Rozi, valamint szüleik, Tilda (aki annak idején pont a baranyai megyeszékhelyen járt egyetemre) és Tódor. A narrátor ezúttal is a kiskutya, Tóbiás, aki körbekalauzolja a kis olvasókat a városban és környékén. Felfedezhetik a pécsi állatkertet, a helyi arborétumban található Pintér-kertet, a nemrég felújított Zsolnay Kulturális Negyedet, a Szent Péter–Szent Pál-bazilikát, a püspöki palotát, a dzsámit, megmászhatják a Misina-tetőn álló tévétornyot, s a közelben lévő látnivalók közül megnézhetik a tettyei mésztufabarlangot, Orfűt és Abaligetet, s a Pogány nevű falut, ahol a szállásuk van. A kötetet Szalma Edit színes, hangulatos rajzai illusztrálják. A végén gyakorlati tippeket is olvashatnak a gyerekek és szüleik, néhány további látnivalót is röviden bemutatva.

Majorné Virág Adrienn

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2020

Szerző: Cser József
Cím: Nagykanizsa a szabadságharc alatt
ISBN: 978-963-9782-06-8
Kiadó: Czupi Kiadó
Kiadás éve: 2009
Kinek ajánlott: Mindenkinek, 15 pont/kérdés
(67 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Kedves Olvasó!
Ezt az olvasnivalót Cser József Nagykanizsa a szabadságharc alatt című kötetéből vett részletekből állítottuk össze.

Ha a kötethez tartozó kérdések összes (kettő vagy három) kitöltésének átlaga meghaladja az elérhető pontszámok felét, akkor a kitöltés sikeres és az eredeti könyv karácsonyi ajándéka lehet a családodnak.

Az olvasnivalóhoz tartozó kérdések a fenti Kérdőív kitöltése link mögött találhatók. Ha az elért pontszámot más ajándékok szerzésére használhatod, akkor 100%-os válasz esetén 150 pontot ér.

Az olvasnivaló itt érhető el.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2010

Szerző: Csobán Zsuzsa
Cím: Rozzancs Rozi Barathániában
ISBN: 978-963-373-508-4
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2014
Kinek ajánlott: 5-7. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Hetedikesnek lenni nehéz, főleg, ha a világ sorsa a tét. A barátok egy nap furcsa kinevezést kapnak. Rozi lett a körzeti boszorkány, Roli pedig a helyi táltos. De nem lógázhatják a lábukat, azonnal meg kell menteni a Kertet, és a benne lakó apró lényeket.
Egy ügyes varázslattal összezsugorodnak, és kalandos útra kelnek. Bámulatos világban járnak, fákon élnek, patkány elől menekülnek, vízitündér csalogatja őket, de Rozi és Roli bátran szembeszáll mindenveszéllyel és ostobasággal, hogy megakadályozza két nép harcát.
Vajon mitől pusztul a Kert?
Mit jelent a barátság ereje?
Meg tudsz-e állítani egy háborút, amikor nincs másod, csak a tiszta szíved?

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Csukás István
Cím: A nagy ho-ho-ho-horgász kórházban
ISBN: 9789632452203
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2009
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A Nagy Horgászéknál lakásfelújítás van. Ezért a Nagy Horgász egy csendes, nyugodt helyet keres a  kikapcsolódásra. A Főkukaccal együtt kitalálják, hogy kórházba vonulnak. Ehhez nincs más dolguk, csak egy betegséget produkálni. Az orvos be is utalja a Nagy Horgászt a kórházba, ám a Nagy Horgásznál ez nem elég, megtalálja a módját, hogy a kórházban is a kedvenc hobbijának éljen: A HORGÁSZÁSNAK.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Csukás István
Cím: A Nagy Ho-ho-ho-horgász nyáron
ISBN: 978 963 245 351 4
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2010
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(9 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A gyerekek és felnőttek kedvencének kalandjai folytatódnak mindannyiunk örömére. A történet hőse a mindenre elszánt horgász és barátja, aki ki más is lehetne, mint a csali. Nyáron a hőségben nincs is jobb, mint a hűs víz partján üldögélni. Horgászszenvedélyének hódolva folyamatosan sok-sok kalandba csöppen. De a szenvedély azért szenvedély, hogy minden akadályt legyőzzön…

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Horgász a halpiacon
Szerző: Csukás István
Cím: A Nagy Ho-ho-ho-horgász télen
Alcím: Horgász a halpiacon
ISBN: 978-963-373-515-2
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: cop. 2014
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(86 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 10 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Mit tehet télen a mindenre elszánt horgász, amikor a vizek be vannak fagyva? Természetesen ott horgászik, ahol tud, tehát a szobaakváriumban.... A kétbalkezes Nagy Ho-ho-hót rendre megakadályozza valami vagy valaki abban, hogy kifogja élete nagy halát. Ám mindezért kárpótolja őt, hogy igaz, őszinte barátokat tudhat maga mellett.

Gudlin Dóra ajánlásával.

A mesét ide kattintva is el tudod olvasni.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2011

Szerző: Csukás István
Cím: A Nagy Ho-ho-ho-horgászverseny
ISBN: 978 963 245 601 0
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2012
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 25 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A Nagy Ho-ho-ho-horgász most egy horgászversenyen mutathatja be a tudományát. Fáradhatatlanul keresi hát az alkalmat és a helyet, hogy kivesse a csalit és horgászhasson.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Csukás István
Cím: A téli tücsök meséi
ISBN: 9789639492783
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2017
Kinek ajánlott: 3-4. osztály
(48 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A téli tücsök valójában egy nyári tücsök volt, de amikor a szigetre – ahol élt – emberek érkeztek, belebújt egy hátizsák zsebébe, és úgy került mostani lakhelyére, egy szobába. Mindennap kimászott a zsák bal zsebéből, felugrott a székre, onnan az asztalra, majd az ablakpárkányra. Kint a havas táj látványa fogadta, de az asztalon egy írógépet fedezett fel. Mindennap felugrott egy billentyűre, és a papíron megjelenő betűkről a sziget és a szigeten történt események jutottak az eszébe. A meseregényben tizenhat történetet ismerhetünk meg, melyből tizenöt a tücsök egy-egy visszaemlékezése. A mesék kedvesek, tanulságosak, akár óvodásoknak is ajánlható szülői együttolvasásra. A történet szereplőit színes és fekete-fehér rajzok illusztrálják.

A kérdések írója: Bíróné K. Adrienne

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2018

Szerző: Csukás István
Cím: A versíró kutya
ISBN: 963 8229 86 1
Kiadó: Gesta Könyvkiadó
Kiadás éve: 2003
Kinek ajánlott: 3-4. osztály
(24 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Bonifác, a postás, komoly feladat elé állítja Kutyánszky Kázmért, a versíró kutyát. A kézbesítendő levélen se cím, se feladó. Kázmért azonban nem olyan fából - illetve kutyából - faragták, aki megtorpan az első akadálynál. Felteszi postássapkáját, és vidáman nekiindul előkeríteni a levél ismeretlen címzettjét.

A mesét ide kattintva is elolvashatod.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2015

Szerző: Csukás István
Cím: Ásító Szörnyeteg
Sorozat: Pom Pom meséi
ISBN: 978-963-245-229-6
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: cop. 2011
Kinek ajánlott: 1-3. osztály
(17 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Pom Pom ül az ágon, egy szép hosszú ágon, és mindennap várja Picurt. Sapkaként a fejére ül, és amíg mennek az iskolába, mesél. Eddig mesélt: Szegény Gombóc Artúrról, Radírpókról, Festéktüsszentő Hapci Benőről, Bátor Tintanyúlról, Madárvédő Golyókapkodóról és Civakodó Cipőikrekről. De mit mesél Ásító Szörnyetegről egy faágon gubbasztó szőrsapka?

A mesét ide kattintva is elolvashatod. 54 oldal.

A mesét itt tudod megnézni. 

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Csukás István
Cím: Aszpirin és Lucifer
ISBN: 978 963 9591 33 2
Kiadó: Gesta Könyvkiadó Kft.
Kiadás éve: 2007
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(5 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Aszpirin a kutya neve, akit azért hívnak aszpirinnek, mert olyan csúnya szegény, hogy ha a gyerek mamája ránéz, mindig megfájdul a feje, és be kell vennie egy aszpirint. Ez nem baj, mert a gyerekeket az nem érdekli, hogy egy állat szép vagy csúnya, a lényeg az, hogy szeretik. Lucifer pedig a macska, aki szintén olyan csúnya, mint az ördög.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Csukás István
Cím: Bátor Tintanyúl
Sorozat: Pom Pom meséi
ISBN: 978 963 245 226 5
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2010
Kinek ajánlott: 1-3. osztály
(17 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A Bátor Tintanyúl ugyan bátor volt, még jószívű is, hiszen megvédte a kisebbeket, a védteleneket, az arra rászorulókat,de sajnos volt egy rossz tulajdonsága. Elbizakodott, pökhendi, hencegő magatartása a vesztét okozta. Csukás István története megtanítja a gyerekeket, hogy nem elég bátornak és segítőkésznek lenni, mindezt alázattal is kell tenni. 

A mesét ide kattintva is elolvashatod. (28. oldal)

A mesét itt tudod megnézni.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Csukás István
Cím: Civakodó Cipőikrek
Sorozat: Pom Pom meséi
ISBN: 978 963 245 228 9
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2011
Kinek ajánlott: 1-3. osztály
(15 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 25 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A Civakodó Cipőikrek híúságból bizony nagyon csúnyán összevesztek, pedik nem szép dolog veszekedni, sőt nem is érdemes, hiszen abból semmi jó nem sül ki. Rájöttek erre a civakodó cipőikrek még időben, és szerencsére Gombóc Artúr is megbocsájtott nekik. Szívből ajánlom Csukás István egyszerű, ám tanulságos meséjét, hiszen tudjátok, minden jó történet Gombóc Artúrral kezdődik.

A mesét ide kattintva is elolvashatod. (46 oldal)

A mesét itt tudod megnézni.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Csukás István
Cím: Civakodó Cipőikrek
Sorozat: Pom Pom meséi
ISBN: 978-963-245-228-9
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2011
Kinek ajánlott: 1-3. osztály
(9 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Pom Pom ül az ágon, egy szép hosszú ágon, és mindennap várja Picurt. Sapkaként a fejére ül, és amíg mennek az iskolába, mesél. Eddig mesélt: Szegény Gombóc Artúrról, Radírpókról, Festéktüsszentő Hapci Benőről, Bátor Tintanyúlról és Madárvédő Golyókapkodóról.
De mit mesél Civakodó Cipőikrekről egy faágon gubbasztó szőrsapka?

A mesét ide kattintva is elolvashatod. (46. oldal)

A mesét itt tudod megnézni.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Csukás István
Cím: Csicsóka és a Moszkitók
ISBN: 963-94-92-97-3
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2006
Kinek ajánlott: 4-6. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A Keménykalap és krumpliorr, a Vakáció a halott utcában és még sok más érdekes, vidám gyermekkönyv írója ezúttal is fergeteges, jókedvű történettel lepi meg olvasóit. Azt persze mindenki hamar kitalálja, hogy a Csicsóka gúnynevű fiatalember a regény főhőse, azt már kevésbé, hogy a moszkitók szúnyogok-e vagy ugyancsak játszótéri legénykék. Hogy aztán ki mindenki lép még a színre, kit miért és miért nem rabolnak el, továbbá mi a célja a három kedves kóklernek egy bizonyos kutyakozmetika megnyitásával, hát ez már maradjon ennek a kedves, vidám és persze izgalmas könyvnek a titka!

Nagy András

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2020

Szerző: Csukás István
Cím: Egy kiscsacsi története
Sorozat: Mirr-Murr kalandjai
ISBN: 978-963-373-517-6
Kiadó: Könyvmolyképző K.
Kiadás éve: 2015
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(5 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.
Ki ne ismerné a kedves, jámbor, kék posztóból készült kiscsacsit, akinek kedvenc helye a virágtartó egyik sarka? És ki ne ismerné a torzonborz, villogó szemű Mirr-Murrt, a fogait csattogtató, de nem is olyan félelmetes kandúrt? Évek óta jó barátunk mindkettő és a hozzájuk tartozó vidám kis kompánia, részben a tévéből, részben a Móra Kiadónál megjelent mesesorozatból. Az új kiadás Foky Ottó színes, mulatságos bábos fényképeivel jelenik meg, ugyancsak sorozatban.
 
Nagy András
 
A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2020

Szerző: Csukás István
Cím: Festéktüsszentő Hapci Benő
Sorozat: Pom Pom meséi
ISBN: 978 963 245 224 1
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2012
Kinek ajánlott: 1-3. osztály
(20 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Ebben a könyvben Festéktüsszentő Hapci Benő történetével ismerkedhetünk meg, aki  a város réme volt. Ezt a címet állandó tüsszögésével érdemelte ki. A sok tüsszentéstől lepotyogott az összes cserép a háztetőkről, megrepedeztek a falak, lehullottak a levelek a fákról.

Az emberek megelégelve a helyzetet, a város szélére lakoltatták Hapci Benőt, aki nagyon magányosan élte ott életét. Vágyakozott régi környezetébe, így többször visszalopódzott a városba. Egy ilyen alkalommal véletlenül beletüsszentett egy festékesvödörbe. Ez a baleset indította el a megbecsülés és a siker útján.

A mesét ide kattintva is elolvashatod. (18. oldal)

A mesét itt tudod megnézni.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Csukás István
Cím: Hapci-Rakéta a Hókuszpókusz-szigetekre
ISBN: 9789633992395
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2014.
Kinek ajánlott: 2-3. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A nagy mesemondó, Csukás István mesevilága megismételhetetlen. E kötetében is a fura alakok, a bájos szereplők mellett mindennapi életünk számos mozzanatát fedezhetjük fel. Városszerte tombol az influenza. A testvéreket, Danit, Jenőt és Pircsit is eléri a kór. Ám egy tüsszentés megváltoztat mindent, kirepülnek a nagyvilágba. Kalandjaik egy-egy állomásánál Szőnyi Gergely humoros rajzai is megjelennek.

Szécsényi Ágnes

A mesét ide kattintva is el tudod olvasni.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2020

Szerző: Csukás István
Cím: Keménykalap és krumpliorr
ISBN: 978-963-9492-27-1
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2011
Kinek ajánlott: 3-6. osztály
(13 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Ha Péter, a Vadliba őrs tagja nem betegszik meg, talán soha nem alakul meg a Hörömpő cirkusz, ami egy világszám. Ez természetes, hiszen olyan szenzációkkal szolgál a nézőknek, mint Kis Rece, azaz Rozmaring bohócszáma, Marci zsonglőr mutatványa, Karcsi, művésznevén Jim és Joe, a levegő ördögeinek félelmetes attrakciója és Süle alias Negyedik Emánuel éhezőművész produkciója. A cirkusz alakulása és működése nagyon sok izgalmas kalandot tartogat a szereplők és az olvasók számára.

A könyvet ide kattintva is elolvashatod.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2016

Szerző: Csukás István
Cím: Lesbőltámadó Ruhaszárítókötél
Sorozat: Pom Pom meséi
ISBN: 978 963 245 023 0
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2012
Kinek ajánlott: 1-3. osztály
(13 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Pom Pom az ágon ül, naponta Picur fejére sapkaként telepszik és mesél. Vajon milyen kalandokba keveredik Lesbőltámadó Ruhaszárítókötél?

A mesét ide kattintva is elolvashatod. (72. oldal)

A mesét itt tudod megnézni.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Csukás István
Cím: Ló az iskolában
ISBN: 978-963-9708-36-5
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2007
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Gajzágó István negyedik ás tanulónak dolgozatot kell írnia a lóról. De ő még sosem látott igazi lovat. Kalandjait állatok kisérik, és a végén sikerül találkoznia Pejkóval, egy igazi lóval.

A kérdések írója: Bognár Csilla

A könyvet ide kattintva is elolvashatod.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2020

Szerző: Csukás István
Cím: Madárvédő Golyókapkodó
Sorozat: Pom Pom meséi
ISBN: 978 963 245 227 2
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2011
Kinek ajánlott: 1-3. osztály
(17 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Pom Pom és Picur! Ezt a párost mindenki ismeri.Rajtuk keresztül ismerkedhetünk meg újabb és újabb érdekes figurákkal, jelen esetben Madárvédő Golyókapkodóval, aki nemcsak jószívű és bátor, de leleményességével, egy kis furfanggal könnyen legyőzi azokat, akik bántják a védtelen madarakat. A szórakoztató történet, a gazdagon illusztrált oldalak biztosítják a kellemes időtöltést.

Hoffman Judit ajánlásával

A mesét ide kattintva is elolvashatod. (38. oldal)

A mesét itt tudod megnézni.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Csukás István
Cím: Magányos Szamovár
Sorozat: Pom Pom meséi
ISBN: 978 963 245 728 4
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2012
Kinek ajánlott: 1-3. osztály
(3 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Pom Pom ül az ágon, egy szép hosszú ágon, és mindennap várja barátját, Picurt. Sapkaként a fejére ül, és amíg mennek az iskolába, mesél.

Ebben a történetben a szomorú, mogorva, feleslegessé vált Magányos Szamovár történetével ismerkedhetünk meg.

A két jóbarát, Picur és Pom Pom addig töri a fejét, míg sikerül a használaton kívüli, öreg teafőző edény életét ismét teljessé tenni: megkérik, főzzön újra teát. Finom jázminteájával sikerül teavendékekre, társakra találnia, így nem lesz többé magányos. Vidáman füttyögve várja ezután vendégeit.

A mesét ide kattintva is elolvashatod. (88 oldal)

A mesét itt tudod megnézni.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Csukás István
Cím: Mirr-Murr nyomoz Budapesten
ISBN: 963-8376-81-3
Kiadó: Budapest, Városháza
Kiadás éve: 1998
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(31 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Hősünk Mirr-Murr ezúttal Oriza-Triznyák nyomait követi. Ezalatt bejárja Budapestet, és közben szemünk elé tárja annak sokszínűségét és látványosságait.

Jerzsa Péter ajánlásával.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2010

Szerző: Csukás István
Cím: Nyár a szigeten
ISBN: 978-963-9492-42-4
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2017
Kinek ajánlott: 3-6. osztály
(36 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Palánk, Bádogos, Cseppcsányi és a többiek először mennek kirándulásra szülői felügyelet nélkül – minthogy már nagyfiúk. A szülők titokban megbízzák a helybelieket, figyeljék fiaikat, vigyázzanak rájuk – minthogy azok még kisfiúk. Az „őrangyalszolgálat" kezdetben jól is működik; a bajok akkor kezdődnek, amikor a fiúk elkezdik az előre megtervezett nagy számháborút.

A kérdések írója: Hoczné Hári Ildikó

A könyvet ide kattintva is elolvashatod.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2017

Szerző: Csukás István
Cím: Órarugógerincű Felpattanó
Sorozat: Pom Pom meséi
ISBN: 978 963 245 025 4
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2012
Kinek ajánlott: 1-3. osztály
(6 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Gondoltátok volna, hogy egy egyszerű rugó mennyi bosszúságot tud okozni? Ez a kis alkatrész általában jó célt szolgál, kivéve, ha Órarugógerincű Felpattanónak hívják és unatkozik. Ilyenkor aztán legjobb őt nagy ívben elkerülni, mert ugyancsak válogatott csínytevésekre képes. Hogy milyenekre? Hát ezt meséli el ez a könyv, végén az elmaradhatatlan tanulsággal.

A mesét ide kattintva is elolvashatod. (80. oldal)

A mesét itt tudod megnézni.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Csukás István
Cím: Óriástüdejű Levegőfújó
Sorozat: Pom Pom meséi
ISBN: 978 963 245 230 2
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2012
Kinek ajánlott: 1-3. osztály
(6 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Picur kap egy új, még fésűtartóval is felszerelt biciklit, amiért jó bizonyítványt mutatott szüleinek. Így a lány Pom-Pom-al fején, rögtön kipróbálták, de sajnos derfektet kaptak és ezen a bringán minden volt, csak pumpa nem. Pom-pom mondja, hogy milyen jó lett volna, ha itt lenne az Óriástüdejű Levegőfújó, aki pikk-pakk feltudta volna fújni a kilyukadt kereket. Csak az a gond, hogy az óriástüdejű anno, azt is feljújta amit nem kellett volna. Így csak Gombóc Artúr tudott rajta segítgeni....

A mesét ide kattintva is elolvashatod. (62. oldal)

A mesét itt tudod megnézni.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Csukás István
Cím: Oriza-Triznyák
Sorozat: Mirr-Murr kalandjai
ISBN: 978-963-373-507-7
Kiadó: Könyvmolyképző K.
Kiadás éve: 2016
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(3 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.
Oriza-Triznyák?! Vajon mit rejt ez a nyakatekert szó? Ki hallott már ilyet! Pedig sokan emlegetik ezt a nevet – mondhatnánk országos hírű. Ő ugyanis a nevezetes csavargó macska, Mirr-Murr legfélelmetesebb barátja, kalandjainak társa. És kicsoda Mirr Murr? Azt igazán minden tévénéző gyerek tudja, meg azok a gyerekek is, akik elolvasták Csukás István jól sikerült mesesorozatát, az Egy szürke kiscsacsit, Mirr-Murr kalandjait és a Pintyőke cirkusz, világszám!-ot. És hogy a Móra Kiadó nagy örömet szerezzen olvasóinak, a közkedvelt meséket Foky Ottó kedves bábfiguráinak színes fényképeivel jelenteti meg.
 
Nagy András
 
A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2020

Szerző: Csukás István
Cím: Pintyőke cirkusz, világszám!
Sorozat: Mirr-Murr kalandjai
ISBN: 978-963-399-903-5
Kiadó: Könyvmolyképző K.
Kiadás éve: 2016
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

– Aztán írjatok! És vigyázzatok magatokra, és ősszel feltételenül értetek megyek! És egyetek sok gyümölcsöt, tejet – búcsúzott el meghatódva Mirr-Murrtól és Oriza-Triznyáktól a jóságos szakácsnő. Aztán átadta a nagy bajuszú postásnak a dobozt, benne a két macskát, akik így utaztak falura vidéki barátaikhoz. Csinnadratta, az ólomkatona, Bóbice, a néger baba, Paprikajancsi, Morzsa kutya és a szürke kiscsacsi nagy örömmel fogadták őket.
A nyugodalmas nyaralásnak azonban egyszeriben vége szakad, amint megjelenik a kis faluban Pintyőke cirkuszigazgató. Eddig ugyan egyikük sem vágyott a cirkusz porondjára, de minél tovább hallgatják Pintyőkét, annál nagyobb művészi elhivatottságot éreznek magukban. S ezzel megkezdődnek csodálatos és izgalmas kalandjaik a Meseerdőben.

Nagy András

A mesét ide kattintva is el tudod olvasni.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2020

Szerző: Csukás István
Cím: Radírpók
Sorozat: Pom Pom meséi
ISBN: 978 963 245 223 4
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2011
Kinek ajánlott: 1-3. osztály
(16 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Ahogy a Pom Pom mesék valamennyi szereplőjének, Radírpóknak is igencsak tevékenyek a mindennapjai. Tevékenységével pedig szüntelenül kalamajkát, nemritkán bánatot okoz. Segíthet-e az állandó radírozással másokon, tudja-e ezt a kényszert hasznos célra fordítani? Ha elolvasod, kiderül!

A mesét ide kattintva is elolvashatod. (10.oldal)

A mesét itt tudod megnézni.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Csukás István
Cím: Sün Balázs DIAFILM
Kinek ajánlott: 1. osztály
(16 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Erdőszélén, erdőszéli tölgy tövében volt egy ház. Abban lakott kilenc süntestvér. A legkisebb, Sün Balázs, mindig kiszorult a küszöbre. Egyszer aztán megelégelte és saját házat épített. Vajon miért találja magát ismét a küszöbön?

A diafilmet itt tudod megnézni.

A diafilmhez a kérdéseket Szörényiné Kis-Gergely Lilla készítette.

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2024

Süsüt kitagadják
Szerző: Csukás István
Cím: Süsü, a sárkány
Alcím: Süsüt kitagadják
ISBN: 963-8229-88-8
Kiadó: Gesta
Kiadás éve: cop. 2003
Kinek ajánlott: 2. osztály
(101 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 10 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A sárkányok királya az irdatlan hegy legbelsejében lakott kilenc gyerekével. A királynak három feje volt, a gyerek sárkányoknak szintén, kivéve a legkisebbet, annak bizony már csak egy feje volt! Ő volt Süsü...

A kérdések írója: Hoczné Hári Ildikó

A könyvet ide kattintva is elolvashatod!

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2010

Szerző: Csukás István
Cím: Süsü, a sárkány
ISBN: 978-963-245-221-0
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2016
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(51 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Több mint huszonöt éve bocsátotta útjára Csukás István Kossuth-díjas író legendává lett mesehősét, Süsüt, a sárkányt. A behemót, ám szívében szelíd, híres egyfejű, akit háromfejű apja kitagadott, az emberek közé került. Előbb riadalmat keltve, azután szeretettől övezve. Bár vágya, hogy elnyerje a királylány kezét, nem teljesül, de kárpótlásul a Fő-fő Udvari Sárkány címet azért megkapja. Kalandjainak ártatlan sutasága, kedves humorral ábrázolt figurája révén a gyerekek és a már felnőtt gyerekek kedvence lett.

A kérdések írója: Nagy András

A könyvet ide kattintva is elolvashatod!

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2020

Szerző: Csukás István
Cím: Szegény Gombóc Artúr
Sorozat: Pom Pom meséi
ISBN: 978 963 245 222 7
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2010
Kinek ajánlott: 1-3. osztály
(31 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Pom Pom különös szokása, hogy gazdáját, Picurt elkíséri mindenhová. Ül Picur fején, és közben mesél. Ezúttal Gombóc Artúrról szól a története, aki a sok csokoládéevéstől annyira meghízott, hogy nem képes a többi madárral együtt elrepülni Afrikába. Hogyan jutott el mégis a költöző madarak telelőhelyére, erről szól ez a vidám történet.

A mesét ide kattintva is elolvashatod.

A mesét itt tudod megnézni.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Csukás István
Cím: Vakáció a halott utcában
ISBN: 963 9492 53 1
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2005
Kinek ajánlott: 4-6. osztály
(22 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Gergő életében új szakasz kezdődik: a család lakótelepre költözik. Habár a nyaralásnak lőttek, az ismeretlen, új környezet extrém kalandokat ígér a perzselő nyári napokra.

Kérdések írója: Jerzsa Péter

A könyvet ide kattintva is elolvashatod.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2011

Szerző: Csukás István
Cím: Vakáció a halott utcában
ISBN: 963-9492-53-1
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2005
Kinek ajánlott: 4-6. osztály
(5 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Meleg, fülledt nyár van. A lakótelep szép és új, viszont borzasztóan unalmas. Semmi kaland, semmi izgalom.
Szerencsére néhány gyerek felfedez a közelben egy szemmel láthatólag lebontásra ítélt utcát. Halott ez az utca, üresek a házak, a redőnyök leeresztve. De nézzünk csak szét egy kicsit alaposabban: valóban kihalt és érdektelen? Nem is olyan biztos…
Kiderül, hogy ugyancsak van mi után nyomozni. Talán még igazi halott is akad a halott utcában!

Pálfi Dénes

A könyvet ide kattintva is el tudod olvasni.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2020

Szerző: Csukás István; Katona Ildikó
Cím: Berosált a rezesbanda
ISBN: 978 963 373 189 5
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Kiadás éve: 2013
Kinek ajánlott: 3-6. osztály
(14 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Szinyák, Lecsó, Tarhonya, Süti, Fáncsi, Lakat és a többi gyerek egy kísérleti osztályba járnak, amelyet a rigorózus és fanatikus Riminyák tanár úr irányít, szív, és bizony ész nélkül. Nem csoda, hogy a diákok - akik nem mellesleg egy rezesbanda tagjai is egyben - az első adandó alkalommal megszöknek. Elkötik a buszt, amivel iskolai túrára indultak volna. A gyerekek - néhány kalandos epizód után - egy elhagyott laktanyába viszik be magukat, ahol Igor, a bujkáló orosz katona kuksol. Ekkor már a rendőrség is keresi őket, ám addig egyikük sem hajlandó hazatérni, amíg Riminyák tanár úr a pozíciójában van. A sors úgy hozza, hogy alkalom nyílik a pedagóguscserére.

A könyvből készült filmet itt tudod megnézni.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Hogyan szállítottak négy nagy követ
Szerző: Čtvrtek, Václav
Cím: Moha és Páfrány
Alcím: Hogyan szállítottak négy nagy követ
ISBN: 978-963-11-8463-1
Kiadó: Móra
Kiadás éve: 2008
Kinek ajánlott: 2. osztály
(17 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Egyszer Moha meg Páfrány a fűben ültek, és odarepült hozzájuk Szúnyog, a vékonydongájú ficsúr. Egyfolytában ide-oda röpködött, hogy már zúgott tőle a fülük...

Hoczné Hári Ildikó

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2010

Szerző: Čtvrtek, Václav
Cím: Rumcájsz
ISBN: 978-963-11-8462-4
Kiadó: Móra, Albatros
Kiadás éve: 2008
Kinek ajánlott: 3-4. osztály
(4 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A televízió képernyőjéről is jól ismert cseh mesehős, Rumcájsz tisztességes életre vágyik, de ezt csak az emberektől távol, egy erdei zsiványtanyán találja meg, ahol boldogan éldegélnek feleségével, Mankával. Václav Čtvrtek népszerű meséi Rumcájsz zsiványos csínytevéseiről szólnak, amelyek igazságot szolgáltatnak Jičinben, és rendet teremtenek a fölfordult világban. Rumcájsz történeteit Radek Pilař közkedvelt rajzai illusztrálják.

Nagy András

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2023

Szerző: Czigány Zoltán
Cím: Csoda és Kósza
ISBN: 978 615 5023 69 9
Kiadó: Pozsonyi Pagony
Kiadás éve: 2012
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(33 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 25 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

... ez a könyv nem jött volna létre, ha nincs a lányom, akinek elkezdtem mesélni Csodalóról és Kószálóról, a Gödöllő melletti tanyán élő lovakról, akik közül Kósza, csupa jó szándékból, annyi galibát tudott okozni, hogy Csodának mindig volt mit helyrehoznia, ... ha nincs a fiam, akinek tovább meséltem a két ló történeteit, aki fölvette hangszalagra a rögtönzött meséket, hogy többet hallhassa, aztán mellém ült, és megvárta amíg leírtam őket, ...

Csoda és Kósza itt van a könyvben, már csak olvasni kell róluk, és néha nyeríteni helyettük lószívvel, ahogy ők is szokták, mondjuk, így: nyíííí-ha-ha-ha-ha-ha, brrrrrrrrrrrrrrrrrrrr!

Hoczné Hári Ildikó ajánlásával

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2012

Szerző: Czigány Zoltán
Cím: Csoda és Kósza legrégebbi kalandjai
ISBN: 978 615 5023 32 3
Kiadó: Pozsonyi Pagony kft.
Kiadás éve: 2011
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(3 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 10 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Itt a harmadik kötet, amelyben megint megdobogtathatja az olvasók szívét Csoda és Kósza nyolc patájának hangja. A legújabb, mégis a legrégebbi történeteket tartalmazza: a két ló megismerkedésétől kezdve Kósza első ballépéséig (Gyöngyi néni féltett virágjára), az első bodzaszörp készítésig, ami nem lesz az igazi, az első régészeti kutatásig, Kósza első madárijesztőként való munkavállalásáig, amiből elég sok kár lesz, egy nagyképű, új ló érkezéséig, a rendőrlóvá való kinevezésig és az első Mikulásig és az első Karácsonyig.....

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

CSODA és a sétáló szénaboglya
Szerző: Czigány Zoltán
Cím: CSODA és KÓSZA legrégebbi kalandjai
Alcím: CSODA és a sétáló szénaboglya
ISBN: 978-615-5023-32-3
Kiadó: Pagony
Kiadás éve: 2011
Kinek ajánlott: 2. osztály
(7 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Elsőként a két ló megismerkedésétől kezdve Kósza első ballépéséig (Gyöngyi néni féltett virágjára) jutunk, majd az első bodzaszörp készítésig, ami nem lesz az igazi, az első régészeti kutatásig, Kósza első madárijesztőként való munkavállalásáig, amiből elég sok kár lesz, egy nagyképű, új ló érkezéséig, a rendőrlóvá való kinevezésig és az első Mikulásig és az első Karácsonyig.

Felhasználási lehetőségek

     1. Elektronikusan a „Kérdőív kitöltése névtelenül” linkre kattintva indul a kérdéssor.

     2. Papírformában, az alább található linkek letöltésévél, kinyomtatásával.

Nyomtatható kérdéssor letöltése (1 példány).

Nyomtatható rajzos válaszok letöltése (személyenként).

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014

CSODA és KÓSZA mint madárijesztők
Szerző: Czigány Zoltán
Cím: CSODA és KÓSZA legrégebbi kalandjai
Alcím: CSODA és KÓSZA mint madárijesztők
ISBN: 978-615-5023-32-3
Kiadó: Pagony
Kiadás éve: 2011
Kinek ajánlott: 2. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Elsőként a két ló megismerkedésétől kezdve Kósza első ballépéséig (Gyöngyi néni féltett virágjára) jutunk, majd az első bodzaszörp készítésig, ami nem lesz az igazi, az első régészeti kutatásig, Kósza első madárijesztőként való munkavállalásáig, amiből elég sok kár lesz. Egy nagyképű, új ló érkezéséig, a rendőrlóvá való kinevezésig és az első Mikulásig és az első Karácsonyig.

Felhasználási lehetőségek

     1. Elektronikusan, a „Kérdőív kitöltése névtelenül” linkre kattintva indul a kérdéssor.

     2. Papírformában,  az alább található linkek letöltésévél, kinyomtatásával.

Nyomtatható kérdéssor letöltése (1 példány).

Nyomtatható rajzos válaszok letöltése (személyenként).

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Dahl, Roald
Cím: Georgie és a csodaszérum
ISBN: 9789632444918
Kiadó: Scolar Kiadó
Kiadás éve: 2014
Kinek ajánlott: 2-5. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A nyolcéves Georgie egy napon egyedül marad zsémbes és kötekedő nagymamájával. Szülei a lelkére kötik, hogy ne rosszalkodjon, és ne felejtse el időben beadni a nagymama gyógyszerét. Georgie a maga logikájával úgy gondolja, egy gyógyszer arra van, hogy jobban legyen tőle az ember, a nagyi viszont ugyanolyan utálatos, mint addig, tehát a gyógyszere nyilván nem elég hatásos. Rögvest elhatározza, hogy majd ő kotyvaszt egy csodaszérumot, amitől a nagyi meg fog gyógyulni. Körbenéz tehát a házban és a ház körül, hogy miféle összetevőkből tudná ezt kikeverni. Amint elkészül, beadja a nagyinak a csodaszérumot, melynek hatása azonban minden képzeletét felülmúlja...

Bíróné K. Adrienne

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2016

Szerző: Dahl, Roald
Cím: Matilda
ISBN: 9786155501043
Kiadó: Kolibri Kiadó
Kiadás éve: 2016
Kinek ajánlott: 3-6. osztály
(20 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Matilda különleges lány, de a szülei sajnos komplett idióták.
Az apja szélhámos, az anyja meg sötét, mint egy belső zseb. Ki nem állhatják a lányukat, azt szeretnék, ha többet tévézne, és kevesebbet olvasna. Czukor kisasszony, a tündéri tanárnő viszont hamar rájön, hogy Matilda zseni. Az iskola rettegett igazgatónője azonban mindkettőjük életét megkeseríti… Még szerencse, hogy Matilda elképesztő trükköket tartogat a tarsolyában, és nem fél megmutatni a szörnyű felnőtteknek, hogy vele jobb nem ujjat húzni!

Bíróné K. Adrienne

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2016

Szerző: Daneshvari, Gitty
Cím: Kamugyanú
Sorozat: Moster High -rémbarátnők 2.
ISBN: 978-963-343-464-2
Kiadó: Egmont-Hungary
Kiadás éve: 2013
Kinek ajánlott: 4-6. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 25 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A rémbarátnők, Robecca, Rochelle és Venus az új tanévben már otthonosan mozognak a Monster High-ban, sőt a tanítás után is szorgosan dolgoznak: Rochelle trollokat nevel tisztaságra, Robecca a labirintus koricsapatban hasít, Venus pedig egyre zöldebb. De közben sorra bukkannak fel a suliban a baljós előjelek. Új veszély leselkedik a gimire, vagy a fenyegető jelek diákcsínyek csupán? A három szörnycsaj gyanítja, ki áll mindezek mögött, de bizonyíték híján nem tehetnek semmit. Vagy mégis?

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Daneshvari, Gitty
Cím: Szörnysusmus
Sorozat: Moster High -rémbarátnők 1.
ISBN: 978-963-343-463-5
Kiadó: Egmont-Hungary
Kiadás éve: 2013
Kinek ajánlott: 4-6. osztály
(22 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 25 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A történet egy Salem nevű, kizárólag szörnyek által benépesített városban, és annak szörnycsemeték által látogatott gimnáziumában játszódik. Frankenstein lánya, Frankie Stein, Clawdeen Wolf, egy farkasember lánya és Draculaura, Drakula grófjának lánya a legmenőbb csajok az iskolában, de persze felbukkannak a színen szellemek, múmiák, jetik, zombik és "gyári szörnyek" gyermekei is, az iskola igazgatónője pedig nem más, mint Headmistress Bloodgod, a fejetlen lovas leánya. Ebbe az iskolába érkezik három új szörnylány: a talpraesett, zöld testszínű, indakarkötős punklány, Venus McFlytrap, aki "meggyőző" virágporaival képes hatást gyakorolni másokra, a mindig rendes, kőtestű Rochelle Goyle, egy "francia vízköpő" szürke arcú, rózsaszínben járó lánya és a szeleburdi Robecca Steam, egy őrült tudós által kreált, barna színű robot. Egy kollégiumi szobába osztják be őket, ám hamar rájönnek: nincs könnyű dolguk. Nem csak az őrült tudományok, a rémtartástan- és a testsorvasztásórákon kell helyt állniuk, de meg kell találniuk a helyüket a többi szörny között is. Ráadásul egyszerre mindenki nagyon különösen kezd viselkedni velük. Vajon mit tehet a három új diák a sok "szörnysusmus" ellen?...

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Dániel András
Cím: A kuflik és a Mohamanyi
ISBN: 978-963-410-265-6
Kiadó: Pozsonyi Pagony Kft.
Kiadás éve: 2017
Kinek ajánlott: 1-3. osztály
(14 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Újra itt vannak a kuflik! Őket már jól ismeritek. Na de ki lehet a mohamanyi? Valaki, aki nyöszörög és panaszkodik, mert olyan régóta nem talál mohát, hogy már egészen elszürkült… A kufliknak pedig nem szokásuk cserben hagyni azt, aki segítségre szorul! Ám az elhagyatott réten alig van moha. Lehet, hogy itt már csak a varázslat segít?

Ha pedig már így belejöttek a mohagyűjtésbe, Valérnak is segítenek kitalálni, mit gyűjtsön furcsa alakú dobozába. A kuflikkal mindig izgalmas az élet, irány az elhagyatott rét!

Pálfi Dénes

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2020

Szerző: Dániel András
Cím: Kuflik a föld alatt
ISBN: 978-963-410-4438
Kiadó: Pagony
Kiadás éve: 2019
Kinek ajánlott: 1-2. osztály
(6 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Ki gondolta volna, hogy az elhagyatott réten még a föld alatt is izgalmas dolgokat lehet találni? Zödön épp a hernyótökmagok elültetésében segít Hildának, és olyan mély gödröt ás, hogy egyszer csak beszakad vele! És akkor a föld alatt egészen furcsa lényekkel találkozik…
Aztán egy téli napon Bélabá talál egy felfordítós kulcsot. Ja nem, az egy másik mese. Akkor a kuflik eltévednek a hóban. Ja nem, az is egy másik! Hilda felpróbál egy varázsgombakalapot. Nem! Ez sem ebben a könyvebn van! De hát mi történik akkor a második mesében? Történik egyáltalán valami?!
Kövesd a kuflikat a föld alá, aztán olvasd el a mesét, amiben… hát, szóval… Na mindegy, majd meglátod.

A kérdések írója Pálfi Dénes.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2020

Szerző: Dániel András
Cím: Matild és Margaréta avagy boszorkányok a Bármi utcából
ISBN: 978-615-5023-97-2
Kiadó: Pozsonyi Pagony Kft.
Kiadás éve: 2012
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Szerinted képes eltévedni egy Felhő? Tudod mit kell tenni, ha összekeverednek a hét napjai? Mit gondolsz, meg lehet tanítani a legyeket beszélni? Azt mondod, fogalmad sincs? Akkor ideje, hogy bekopogj Matild és Margaréta, a két boszorkány fura lakóktól hangos otthonába! A róluk és bonyodalmas mindennapjaikról szóló mesékből azt is megtudhatod, miért felesleges porszívót vásárolni, mennyire veszélyes dolog a tortasütés, s hogy mitévő legyél, ha egy napon beköltözik hozzád az Unalom...

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Daniels, Lucy
Cím: A hazatérés
Sorozat: Jess, a skót juhász
ISBN: 9789639 418554
Kiadó: Papp-Ker Kft.
Kiadás éve: 2008
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(8 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Jess, a skót juhászkutya, gazdájának Jenny Milesnak köszönheti az életét, ezért bármit megtenne érte. Ők ketten a lehető legjobb barátságban vannak és együtt készek szembenézni minden megpróbáltatással, kalanddal! Végre újra otthon a felújított Windy Hillben együtt Jess-szel, Jenny ismét boldog. De újabb változás következik: házvezetőnőjük Ellen hosszú szabadságra utazik. Marion Stewart, Jenny édesapjának barátja Ellen távollétének idejére felajánlja a segítségét. Marion nagyon igyekszik beilleszkedni a család életébe - csak Jess orrol rá. Vajon a kutya megérezhet olyasmit is, amit rajta kívül senki más?

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Daniels, Lucy
Cím: A hullámok hátán
Sorozat: Delfin napló
ISBN: 963-9418-02-1
Kiadó: Papp-Ker
Kiadás éve: 2001
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(4 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 25 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Jody McGarth a szüleivel az Álomdelfin nevű hajón utazik, egy delfineket kutató csoport tagjaként. Ezúttal Key Westbe tartanak, hogy meglátogassanak egy CETA nevű szervezetet, ahol beteg gyerekekkel foglalkoznak, és delfinterápiával gyógyítják őket. A szervezetnél négy delfinnel ismerkednek meg McGrath-ék, amelyek közül az egyikük eltűnik. Eközben Jody megmenti egy autista kisfiú életét, akinek szülei felkeresik a CETA-t, és a beteg kisfiú sorsa összefonódik az eltűnt delfinével, Rosie-éval.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Daniels, Lucy
Cím: A kihívás
Sorozat: Jess, a skót juhász
ISBN: 978 96394 18110
Kiadó: Papp-Ker Kft.
Kiadás éve: 2002
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Jess, a skót juhászkölyök Jenny Miles-nek köszönheti az életét, nem csoda hát, hogy a kutyus bármit megtenne a gazdájáért. A legjobb barátok ők ketten és persze minden kalandra, huncutságra készek!... Bárányellési időszak van a farmon. Idén sokkal több az árva bárány, mint valaha. Több gondozó segítsége nélkül fennáll a veszély, hogy sok bárány meghal. Jenny látja, hogy Jess milyen kedvesen bánik a kis bárányokkal - talán mégis van rá mód, hogy ő is segítsen...?!

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Daniels, Lucy
Cím: A megérkezés
Sorozat: Jess, a skót juhász
ISBN: 9789639 418097
Kiadó: Papp-Ker Kft.
Kiadás éve: 2008
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Jenny egy mozgalmas birkafarmon él szüleivel a Skót határon. Nehéz az élet a farmon, pénzük is csak szűkösen van, s még egy kiskutya tartásáért is meg kell dolgozni. Nell, a pásztorkutya életet ad egy kicsavarodott lábú kiskölyöknek, Jess-nek, akinek így elég reménytelen a jövője. Ám Jenny úgy gondolja, hogy Jess mégis különleges, bár sosem lesz igazi munkakutya.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Daniels, Lucy
Cím: A szökés
Sorozat: Jess, a skót juhász
ISBN: 9789639 418127
Kiadó: Papp-Ker Kft.
Kiadás éve: 2008
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Jess, a skót juhászkölyök Jenny Miles-nek köszönheti az életét, nem csoda hát, hogy a kutyus bármit megtenne a gazdájáért. A legjobb barátok ők ketten és persze minden kalandra, huncutságra készek!… Eltűnt Paul McLay, Jenny barátja és az egész város őt keresi. Jennynek van egy ötlete, hogy hol lehetne megtalálni Pault. Ám sötétedni kezdett és viharfelhők gyülekeznek az égen. Jenny terve segíthetne Paul megmentésében, ám lehet, hogy ezzel Jenny és Jess veszélybe kerül.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Daniels, Lucy
Cím: Az áldozat
Sorozat: Jess, a skót juhász
ISBN: 9789639 418547
Kiadó: Papp-Ker Kft.
Kiadás éve: 2008
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(8 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Jess, a skót juhászkutya, gazdájának Jenny Milesnak köszönheti az életét, ezért bármit megtenne érte. Ők ketten a lehető legjobb barátságban vannak és együtt készek szembenézni minden megpróbáltatással, kalanddal! Megkezdődött a tűzben megrongálódott Windy Hill helyreállítása. Jenny-nek hiányzik az otthona, de legalább Jess vele van. Aztán egy napon Jenny-hez hihetetlen kérés érkezik: adja oda Jess-t legnagyobb ellenségének, Fiona McLay-nek! Fiona ugyanis beteg, s a juhászkutya társasága mintha javítana az állapotán. Az orvos is azt javasolta, maradjon vele a kutya egy ideig - de vajon Jenny rábízza-e Jess-t mindazok után, ami történt?

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Daniels, Lucy
Cím: Az árulás
Sorozat: Jess, a skót juhász
ISBN: 963 9418 48-X
Kiadó: Papp-Ker Kft.
Kiadás éve: 2002
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.
JESS a skót juhászkölyök Jenny Miles-nek köszönheti az életetét, nem csoda hát, hogy a kutyus bármit megtenne a gazdájáért. A legjobb barátok ők ketten és persze minden kalandra, huncutságra készek!Windy Hillben tábortűzhöz készülődnek. Mindenki jól érzi magát, amíg Jess meg nem jelenik és vissza nem vezeti Jennyt a házhoz. Felső szintje már lángokban áll. Kihívják a tűzoltókat, de már késő, mert a ház csúnyán megrongálódott. Mivel a tűz Jenny szobájában keletkezett, mindenki őt okolja. Van-e rá mód, hogy bebizonyítsa, hogy nem ő a felelős a tűzén?

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Daniels, Lucy
Cím: Kinn a nyílt tengeren
Sorozat: Delfin Napló
ISBN: 9630073382
Kiadó: Papp-Ker Kft.
Kiadás éve: 2001
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Jody gyerekkora óta szülivel együtt nagy érdeklődést mutat a delfinek iránt. Sok diák szeretne egy akkora élményben részesülni mint Jody és testvérei. Egy nagy utazásra kísérhetik el szüleiket, ahol megannyi izgalom mellett, rengeteg delfinnel is találkoznak. Jody minden történést egy naplóban vezet, ahová beleírja az utazással kapcsolatos élményeit, kalandjait, izgalmait.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Daniels, Lucy
Cím: Viharban
Sorozat: Delfin napló
ISBN: 963-9418-03-X
Kiadó: Papp-Ker
Kiadás éve: 2001
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(3 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 25 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Jody McGrath világkörüli úton vesz részt a családjával az Álomdelfin fedélzetén. Szülei, Gina és Craig delfinkutatók, és a delfinek viselkedését tanulmányozó programban vesznek részt. A Bahamákon megismerkednek az atlanti óceáni pettyes delfinekkel, de váratlanul egy kincskereső kalandnak is részesei lesznek...

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Darvasi László
Cím: Trapiti avagy A nagy tökfőzelékháború
ISBN: 978 963 14 2308 2
Kiadó: Magvető Kiadó
Kiadás éve: 2012
Kinek ajánlott: 4-6. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Egy szép napon egy fura kis manócska bukkan fel a városkában, Kavicsváron. Nem tudja, honnan és miért jött, csak annyit tud, hogy Bánatos Olivértől, a festőtől kell segítséget kérnie. Ő Trapiti, aki valójában egy trónörökös, de ez csak a mese végére derül ki. Közben megismerkedünk Kavicsvár múltjával és jelenével. Megismerünk egy-két érdekes figurát a városkából, akik megoldanak egy izgalmas rejtélyt, és felveszik a harcot a szürke és mindent szabályozni kívánó Főfővárossal szemben.

A könyvet ide kattintva is elolvashatod.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Darvasi László
Cím: Trapiti avagy A nagy tökfőzelékháború
ISBN: 963-14-2308-5
Kiadó: Magvető
Kiadás éve: 2002
Kinek ajánlott: 4-6. osztály
(4 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A Trapiti című meseregény olyan mese akar lenni, amiben minden benne van. Úgy kell olvasni, mint egy jó krimit. A történet elején Kavicsvárott megjelenik egy bizarr kis figura, egy manó (vagy csak egyszerűen kisgyerek?), Trapiti. Annyit elárulhatunk, hogy ő Harmadik Alfréd Bökkelöki bizurr-mizurr király és Malvin királynő gyermeke, akik a múltban éltek - hogy ez hogyan lehetséges, azt maga Trapiti is csak a mese legvégére deríti ki. És közben megismerkedünk Kavicsvár múltjával és jelenével, Bánatos Olivérrel, a festővel, Kázmér bácsival, a muzeológussal, Ühüm bácsival, a polgármesterrel és a többi derék városlakóval, akik megoldanak egy izgalmas rejtélyt és felveszik a harcot a szürke és mindent uniformizálni kívánó főfővárossal szemben.

A könyvet ide kattintva is elolvashatod.

A kérdéseket írta: Hoczné Hári Ildikó

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Darvasi László
Cím: Trapiti és a borzasztó nyúl
ISBN: 9631423956
Kiadó: Magvető Könyvkiadó és Kereskedelmi KFT.
Kiadás éve: 2004
Kinek ajánlott: 4-6. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Gonosz köd ereszkedik Kavicsvárra, és a Nagy Tökfőzelékháború után újabb veszély fenyegeti a városka nyugalmát. Az emberek már nem is köszönnek egymásnak, s úgy élnek egymás mellett, mint az idegenek. Megalakul a Gonoszok Szövetsége, hogy átvegye a hatalmat. Zűrzavar uralkodik mindenütt: a fejekben éppúgy, minta városka terein és otthonaiban. Vajon elég lesz-e Trapiti szeretete ahhoz, hogy megváltoztassa a dolgok menetét? És vajon időben elkészülnek-e a jóságbogyók, amelyek képesek a rosszat jóra változtatni? Az Év Gyermekkönyve-díjjal kitüntetett Trapiti című meseregény folytatásában Darvasi László a műfaj legjobb hagyományait követve éppúgy figyelemre méltó tisztelettel és szeretettel fordul a mesék felé, mint a gyerekek és a mesét szerető felnőttek felé.

A kérdéseket írta: Bíróné K. Adrienne

A könyvet ide kattintva is elolvashatod.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2016

Szerző: Darvay Nagy Adrienne
Cím: Hamlet - Neked
Sorozat: Irány a színház
ISBN: 978-963-349-380-9
Kiadó: Holnap Kiadó
Kiadás éve: 2022
Kinek ajánlott: 5-8. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Darvay Nagy Adrienne színháztörténész vállalkozik arra, hogy elkalauzolja a gyerekeket, kamaszokat Shakespeare egyik legismertebb drámájának, a Hamletnek a világába. A szerző nem máshova invitálja őket, mint a világ egyik legismertebb színházába, a Globe-ba, méghozzá abba az időbe, amikor éppen a Shakespeare-darab bemutatója zajlott. A könyv első negyedében bemutatja irodalom- és színháztörténeti szempontból röviden magát a darabot, a korabeli Londont és a Globe-ot is, majd pedig kezdődhet az előadás! Ez itt persze nem az eredeti szöveget jelenti, hanem annak iskolások számára is befogadható, rövidített, olvasmányos, de a dramaturgiai fordulatokat és karaktereket megtartó változatát. A fekete-fehér rajzokkal kísért kiadványt a 10-14 éveseknek ajánlom.

Szabó Eszter

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2023

16-31. fejezet
Szerző: Daugherty, Christi J.
Cím: A Cimmeria titka
Alcím: 16-31. fejezet
Sorozat: Carta Young
ISBN: 978-963-266-267-1
Kiadó: Cartaphilus Könyvkiadó
Kiadás éve: 2012
Kinek ajánlott: 7-8. osztály
(12 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Allie élete darabokra hullott szét. A bátyja eltűnt,  utálja a sulit ahova jár, a szüleitől sem számíthat megértésre... és már megint letartóztatták.  Nem csoda, hogy az ősök megint új suliba küldik.  De ez egyszer valami teljesen szokatlan helyre.  Allie nem érti, hogyan kerülhetett a Cimmeria Akadémiára, oda, ahol a felső tízezer csemetéi tanulnak a patinás kastély festményekkel díszített falai között,  vagy éppen a bálon táncolnak gyönyörű estélyi ruhában és szmokingban,  kényelmükről pedig személyzet gondoskodik. A legnagyobb rejtély Allie számára mégis az Éjjeli Iskola,  amelynek céljáról, működéséről és tagjairól csak a beavatottak tudhatnak.  Allie érkezését a többiek is értetlenül szemlélik,  hiszen a lánynak sem társadalmi rangja, sem családfája, sem különleges képességei nem indokolják a Cimmeria Akadémiára való felvételét.  Gyanakvó ellenségei mellett barátai is akadnak, de Allie rajtuk is nehezen igazodik ki.  Abban sem biztos, kinek őszintébbek az érzései a két fiú közül: Sylvainnek, a jóképű francia arisztokratának, vagy Carternek, a mogorva árva fiúnak. Egymást követik a különös események, melyek következtében a lányt egyre nagyobb veszély fenyegeti. De vajon kiben bízhat meg Allie, ha mindenki hazudik? C. J. Daugherty trilógiájának első kötete egy olyan iskolába enged bepillantást, amely tele van titkokkal. Veszélyes játszmába kezd az, aki megpróbál belesni ebbe a zárt világba. Mégis sokan vagyunk, akik a megszokott, néha unalmas sulink, vagy munkahelyünk helyett inkább Allie-t kísérnénk el, hogy vele együtt próbáljuk felfedni a Cimmeria titkát.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Daugherty, Christi J.
Cím: A Cimmeria titka
Sorozat: Carta Young
ISBN: 978-963-266-267-1
Kiadó: Carthapilus Könyvkiadó
Kiadás éve: 2012
Kinek ajánlott: 7-8. osztály
(3 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Allie Sheridan egy megrögzött bajkeverő, mióta bátyja Christopher eltűnt. Rosszak a jegyei, és épp a harmadik letartóztatását éli meg. Szüleinek elegük lesz Allie viselkedéséből, és megint egy új suliba küldik. De ez egyszer valami teljesen szokatlan helyre. Allie nem érti, hogyan kerülhetett a Cimmeria Akadémiára, oda, ahol a felső tízezer csemetéi tanulnak, vagy éppen a bálon táncolnak gyönyörű estélyi ruhában és szmokingban, kényelmükről pedig személyzet gondoskodik. A legnagyobb rejtély Allie számára mégis az Éjjeli Iskola, amelynek céljáról, működéséről és tagjairól csak a beavatottak tudhatnak. Allie érkezését a többiek is értetlenül szemlélik, hiszen a lánynak sem társadalmi rangja, sem családfája, sem különleges képességei nem indokolják a Cimmeria Akadémiára való felvételét. Gyanakvó ellenségei mellett barátai is akadnak, de Allie rajtuk is nehezen igazodik ki. Abban sem biztos, kinek őszintébbek az érzései a két fiú közül: Sylvainnek, a jóképű francia arisztokratának, vagy Carternek, a mogorva, árva fiúnak. Egymást követik a különös események, melyek következtében a lányt egyre nagyobb veszély fenyegeti. De vajon kiben bízhat meg Allie, ha mindenki hazudik? Allie ezért elhatározza kideríti a Cimmeria titkát, és helyét ebben a káoszban!

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Dávid Ádám
Cím: A Virág utcai focibajnokság
ISBN: 978 615 5023 46 0
Kiadó: Pozsonyi Pagony Kft.
Kiadás éve: 2011
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(8 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Koppolni mindenki tud, punktum. A Kovács családban senki sem egyszerű eset. Nagyi a női futball koronázatlan gólkirálynője és nyugalmazott edző. Apu rőtszakállú, hallgatag zeneszerző. Anyu az elsózott levesek és a pólókészítés szakértője. Gerda a gitártépés mestere, és Small Paul pedig egy őrült. Milán bőgőmasina és csodakapus. Koppány pedig nős, ő a világ legnagyobb koppolóművésze. Hétpettyes pillangót koppol, meg tejfogú tigrist, és Milán füzetét is összekoppolja, amivel jókora családi perpatvart okoz. Aztán a Virág utcai focibajnokság döntőjén koppolási mániája miatt baleset történik. Az otthoni harmónia egy csapásra szertefoszlik. Képes lesz-e Koppány újra összekovácsolni a Kovács családot? Ki tudja-e húzni Aput Apátiából, a bánat birodalmából? És győzelemre viszi-e a tejfogú tigriseket a Rettenthetetlen Rókaprémes Rémek ellen?

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Dávid Ádám
Cím: Koppány betűket firkál
Sorozat: Most én olvasok! Nagybetűs szint
ISBN: 978-963-410-493-3
Kiadó: Pagony
Kiadás éve: 2019
Kinek ajánlott: 1. osztály
(6 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A hétéves Koppány az első napját kezdi meg a suliban. A bátyja, Milán egy szép piros füzetet ad neki, hogy abba írjon. Na de mit? Egyre csak ezen töri a fejét az évnyitón, meg az osztályteremben is. Aztán egyszer csak leül mellé egy helyes szőke kislány. Hangának hívják, és a fiú nevét szeretné megtudni. Koppány betűről betűre árulja el a dolgot úgy, hogy egymás után rajzolja le a neve betűit a piros füzetbe.

Az egyszerű történet nyomtatott nagy betűkkel szedve, a hosszabb szavaknál szótagolva szerepel a lapokon, így segítve a kicsik olvasástanulását. 5-8 éves kor között ajánlható. 

Szabó Eszter

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2019

Szerző: Dávid Ádám
Cím: Koppány dalokat ír
Sorozat: Most én olvasok! 3. szint
ISBN: 978-963-587-247-3
Kiadó: Pagony
Kiadás éve: 2022
Kinek ajánlott: 2. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Ebben a történetbent új oldaláról mutatkozik be Koppány, de nem egészen önszántából: mert mi hallatszik a Kovács család lakásából?: Ááááá-óóóó, a nyár de marha jó! – Gerda már vagy századszor énekli ordítva kedvenc slágerét, miközben vadul tépi gitárját. Szóval Koppány testvérei megállás nélkül csak zenélnek, ahelyett, hogy vele játszanának. A számaik nagyon jók, de a dalszövegek csak nem sikerülnek. Aztán megalakul a Gerda Banda a névadó énekes-gitárosból, Milánból (szintetizátor), Koppányból (dob) és Hevesi Hangából, aki furulyán játszik. A slusszpoén, hogy a tanévnyitón előadhatják nagy slágerüket, a Labdadalt.

A vidám történetet 5-8 éveseknek ajánlom. 

Szabó Eszter

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2022

Szerző: Dávid Ádám
Cím: Koppány szavakkal focizik
Sorozat: Most én olvasok! 1. szint
ISBN: 978-963-410-532-9
Kiadó: Pagony
Kiadás éve: 2019
Kinek ajánlott: 1-2. osztály
(8 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A kötet előzményében ismerhették meg a gyerekek a hétéves Koppányt, aki az első napját kezdte akkor a suliban. Akkor a betűvetéssel ismerkedett, most pedig "szavakkal focizik". Hogy mit is jelent ez pontosan? Nos, egy szellemes programot esős napra. Koppány ugyanis a tesóival együtt szobafogságra kényszerül az ítéletidő miatt. Amikor átcsönget hozzájuk új osztálytársa, Hanga, elhatározzák, hogy szófocival fogják elütni az időt: három egymásra rímelő focis verssort kell mondaniuk a játékosoknak...

Az egyszerű történet nagy betűkkel szedve szerepel a lapokon, így segítve a kicsik olvasástanulását. 5-8 éves kor között ajánlható. 

A kérdések írója: Gáspár Flóra

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2020

Szerző: Dávid Ádám
Cím: Koppány titkokra vadászik
Sorozat: Most én olvasok! 2. szint
ISBN: 978-963-410-706-4
Kiadó: Pagony
Kiadás éve: 2021
Kinek ajánlott: 1-2. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 10 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Egy meleg nyári napon egy piros papírrepülő repül be a nyitott ablakon a szobába, ahol Koppány a bátyjával lustálkodik. Az eset rögtön felkelti Koppány érdeklődését, főleg, hogy nemcsak jeleket rajzoltak a repülőre, hanem azt kihajtogatva egy rejtélyes üzenetet is találnak rajta: „Indulás, kint vár a tér, csak használd a szárnyamat! Hol a két rajz összeér, segít majd pár számadat.” Vajon mit is jelent ez a rejtvény? És sikerül kinyomoznia legjobb barátja, Hanga segítségével?

A második szintnek megfelelő, olvasásfejlesztő, egyben a számok világát is bemutató mesekönyvet 5-8 éveseknek ajánlom.

A kérdések írója: Várhalmi Kitti

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2021

A potyautas
Szerző: Dávid Ádám
Cím: Millennium expressz
Alcím: A potyautas
ISBN: 978-615-5291-96-8
Kiadó: Tilos az Á Könyvek
Kiadás éve: cop. 2013
Kinek ajánlott: 5-8. osztály
(3 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

„Mikor Teri kidugta fejét a csatornából az Oktogon közepén, elsüvített mellette egy gőzmozdony. Amennyire a hajnali ködben ki tudta venni, a mozdony egy tucat vagont húzott maga után.” Milyen vonat halad át Budapest szívén? A Millennium expressz! Még sosem hallottál róla? Akkor itt az ideje! Teri sem tudott az árva gyerekeket mentő vonat létezéséről, amíg rajta nem találta magát. De ő a híres Zsolnay családból származik, és élnek a szülei! Miért vette fel a Millennium? Mert üldözi valaki, akiben megbízott. A vonaton azonban menedékre és barátokra lel. Közben üldözője egyre közelebb kerül hozzá, és az egész szerelvény veszélybe sodródik… Merre visz tovább a Millennium expressz útja? Dávid Ádám regénye a századfordulón játszódik – tele kalanddal, váratlan fordulattal és szerelemmel.

Benkéné Osvald Éva

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2022

A fogoly
Szerző: Dávid Ádám
Cím: Millennium expressz
Alcím: A fogoly
ISBN: 978-963-410-038-6
Kiadó: Tilos az Á Könyvek
Kiadás éve: 2015
Kinek ajánlott: 5-8. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A Millennium expressz utasai Zsiga után kutatva ismét végzetes kalandokba sodródnak. Az eltűnt fiú a New York-i Szabadságszoborból üzen, ahol egy fekete lánnyal együtt raboskodik. Ott ismerik meg Houdinit, az ifjú szabadulóművészt, aki meg akarja szöktetni a foglyokat. Túl tudnak-e járni Randássy és a többi gengszter eszén? Viszontlátja-e Zsiga a szerelmét? És mi lesz a titokzatos kincs sorsa, amit Kazán, a Millennium masinisztája még az aranyláz idején talált Kaliforniában?

Dávid Ádám trilógiájának második része az európai izgalmak után az Egyesült Államok kultikus helyszínein vezet keresztül a századfordulós New Yorktól Chicagón át Los Angelesig.

Benkéné Osvald Éva

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2022

Szerző: Dávid Ádám;Finy Petra;Gévai Csilla;Kertész Erzsi;Majoros Nóra;Mészöly Ágnes;Miklya Anna;Nyulász Péte
Cím: Találj ki!
ISBN: 978 615 5587 34 4
Kiadó: Betűtészta Kiadó
Kiadás éve: 2019
Kinek ajánlott: 5-8. osztály
(3 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Hogy lesz egy unalmasnak ígérkező osztálykirándulásból félelmetesen izgalmas szabadulós játék? Úgy, hogy az osztály nyolc különc tagja mondvacsinált vagy valós indokkal lemarad az éjszakai túráról. A lepukkant kastélyszállóban töltik az éjszakát, ahol hamar a bogaras gondnok mesterien őrült játékának szereplőivé válnak. Ők nyolcan véletlenül lettek egy csapat, de hajnalig – ha szeretnék, ha nem – össze kell tartaniuk, mielőtt a többiek visszaérnek. Különleges könyv született: a könyv nyolc főszereplőjét megszólaltató nyolc író közös munkája. Ők nyolcan nem véletlenül lettek egy csapat, szívvel-lélekkel írták ezt a könyvet.

Szörényiné Kis-Gergely Lilla

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2020

Szerző: David, Erica
Cím: A fantasztikus jégszelő
Sorozat: Anna és Elza 4.
ISBN: 978-963-437-128-1
Kiadó: Disney-Kolibri
Kiadás éve: 2017
Kinek ajánlott: 3-4. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Egy nagyszerű találmány hatalmas port kavar…

Oaken bemutatja Annának és Elzának a legújabb találmányát, egy furcsa kinézetű szerkentyűt, amelyet jégvágásra talált fel. A gépezetet látva Kristoff és a többi jéggyűjtő egy barátságos versenyre hívja ki Oakent és az új masináját. Másnap azonban a jegesembereknek és a jégszelőnek is nyoma vész… Annán, Elzán és Olafon a sor, hogy a nyomukra akadjanak.

A kérdések írója: Pálfi Dénes

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2018

Szerző: David, Erica
Cím: Éljen soká a királynő!
Sorozat: Anna és Elza 1.
ISBN: 9786155541209
Kiadó: Kolibri
Kiadás éve: 2017
Kinek ajánlott: 2-3. osztály
(4 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Elza királynő és Anna alig várja, hogy megvalósítsák Anna papírtekercsén lévő „Miket csináljunk Arendelle-ben?" lista pontjait. Elza különleges varázserővel bír, ezzel segíti eleinte a városlakókat. Jó lenne, ha a testvérek több időt töltetének együtt, és a mágia is fáradtságos munka tud lenni, ha túlzásba viszik. Milyen megoldást talál ki a testvérpár, hogyan formálódik össze egy közösség a jó cél érdekében? Mindezt megtudhatjátok a történet elolvasása után.

Bíróné K. Adrienne

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2017

Szerző: David, Erica
Cím: Melegszívű fogadtatás
Sorozat: Anna és Elza 3.
ISBN: 978-963-437-098-7
Kiadó: Disney-Kolibri
Kiadás éve: 2017
Kinek ajánlott: 2-3. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A Disney stúdió által készített „Jégvarázs” animációs mozifilmben megismert Anna és Elza kalandjai könyvsorozat formájában folytatódnak. A könnyed történetek tovább szövik a királyi testvérpár, Olaf, a hóember, Sven, a rénszarvas és Kristof kalandjait. Jelen kötet a sorozat harmadik könyve, és egy trópusi országban tett kalandos utazást mesél el. 5-8 éves korosztálynak ajánlom, önálló olvasmányélménynek, vagy esti meseolvasás céljából.

Pálfi Dénes

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2018

Szerző: Davies, Stephie
Cím: Szerelem több szólamra
Sorozat: Első csók sorozat
ISBN: 978-963-245-161-9
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2010
Kinek ajánlott: 5-7. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A könyv egy Lily Gardner nevű tinilányról szól, aki tehetséges zongorista, de sajnos elveszti lelkesedését a zene iránt. Ám egy napon a zeneiskolában találkozik Rafe-fel, aki egy rock zenekar dobosa. Ez a találkozás fordulópont lesz a lány életében. Rafe segítségével visszanyeri lelkesedését a zene iránt. De vajon a kapcsolatuk is ilyen szerencsés véget ér majd? Jó olvasást mindenkinek!

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Deary, Terry
Cím: Ütődött görögök
Sorozat: Rettentő töri
ISBN: 963 627 252 2
Kiadó: Egmont-Hungary Kft.
Kiadás éve: 1998
Kinek ajánlott: 5-7. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Az Ütődött görögök azokról a dolgokról szól, amiről a tanárok mélységesen hallgatnak! Azt hiszik, hogy túl fiatal vagy még az olyan hátborzongató dolgokhoz… mint pl., hogy milyen disznóságokat követett el az ifjú Nagy Sándor! Az is előfordul, hogy a tanárok azért nem beszélnek valamiről, mert ők maguk sem tudják pontosan, hogy miről is van szó! Ez a könyvecske mindennel megismertet, amivel a tanárok nem mertek.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Defoe, Daniel
Cím: Robinson Crusoe
ISBN: 9636451125
Kiadó: Akkord Kiadó Kft. és a Ciceró Kft.
Kiadás éve: 1996.
Kinek ajánlott: 5-7. osztály
(6 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A legtöbb gyerek életében egyszer eljön egy olyan pillanat, amikor világgá szeretne menni. Nem is igazán tudja megmagyarázni, de mégis szükségét érzi az önállósodásnak. Robinson Crusoe is ekképp vélekedett, és döntött. Útra kelését követően számos kalandban és életveszélyes helyzetben volt része. Társai, a magány, a nehézségek és a kilátástalanság folytán átformálódott jelleme. 

Aki kíváncsi, és szeretne hősünkkel útra kelni, olvassa el Daniel Defoe regényét!

A kérdéseket írta: Szécsényi Ágnes

A regényt ide kattintva is el tudod olvasni.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2020

Szerző: Del Ponte, Giovanni
Cím: A rontás könyve
Sorozat: Láthatatlanok 1.
ISBN: 9789639926875
Kiadó: Ventus Libro Kiadó
Kiadás éve: 2012
Kinek ajánlott: 7-8. osztály
(5 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Az olasz ifjúsági regény főhősei mai amerikai tinédzserek, akik rendkívüli mentális képességeik révén hihetetlen kalandokba keverednek, amikor a gonosz varázsló őket használja fel, hogy megszerezze a világhatalomhoz szükséges Rontás Könyvét. Telepatikus kommunikáció, hipnózis, szemfényvesztés, véráldozat, varázslatok... Kiderül, ki az igaz barát, ki az ellenség, és az is bizonyossá válik, hogy felnőttként nem feltétlenül kell feladni az ifjúkori álmokat, megőrizhető a gyermeki lélek tisztasága idősebb korban is. A gonosz varázsló ugyan azt állítja: nem gyerekjáték a varázslás. Vagy talán mégis?

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2016

Szerző: Deme László
Cím: Zsófi és a zoknivadász
ISBN: 9789633 994238
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2016
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Zsófi nagycsoportos, de még mindig szanaszét hagyja esténként a ruháit. El is tűnik a kedvenc virágmintás zoknija. Pontosabban elrejti a zoknivadász Kumándó, aki sok-sok évvel ezelőtt addig veszekedett félpár zoknija miatt, míg egy gonosz varázsló bolyongásra nem ítélte a világ lábravalói között.

Zsófi azonban bátor kislány: szembe száll az ezüstdárdás zoknitolvajjal, amikor a konyhai falióra elüti az éjfélt.
 
A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2017

Szerző: Desjardins, India
Cím: Szerelmek és galibák
Sorozat: 2.
ISBN: 978963 3 995761
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2016
Kinek ajánlott: 5-8. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Amélie viszontagságai még korántsem értek véget… Nem elég, hogy megjelenik a színen a gaz csábító, aki behálózza az anyukáját, Katot, a legjobb barátnőjét dobja az a kretén Truch. Szegény lány bánatában bosszút esküszik a világ összes pasija ellen, és fogadalmába, miszerint a ballagóbálig nem lesz barátja, Amélie-t is magával rántja. Amélie nem árulhatja el neki, hogy ő bizony időközben már beszerzett egyet… Mire nagy nehezen kikeveredik a hazugságok szövevényéből, a szimpi, de nyomulós új szomszéd révén megint minden összeomlik.

Az élet kiszámíthatatlan. Egy tini életére ez sokszorosan érvényes. Vesd bele magad a történetbe!

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2016

Szerző: Desmoinaux, Christel
Cím: Pánik a liftben
Sorozat: Olvasni Jó!, Csupa igaz történet
ISBN: 963-228-254-x
Kiadó: Passage Kiadó
Kiadás éve: 2001
Kinek ajánlott: 1-3. osztály
(7 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Sári és Dani egy házban laknak. Egy szerdai napon éppen a parkba igyekeztek, amikor kiáltozást hallottak. Dani mamája a liftben ragadt. De Danira számíthat a mamája, ő bármilyen veszélyből kimentené.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Desplechin, Marie
Cím: Sehogy se jó!
Sorozat:
ISBN: 978-963-245-391-0
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2012
Kinek ajánlott: 6-8. osztály
(8 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Aurore próbál megbirkozni a kamaszodás problémáival. Naplót ír, amelyben minden búját-baját leírja. Úgy érzi, vele soha nem történik semmi. Beleszeret barátnője Lola mostohabátyába, ami azonban nem tart sokáig. A tanulás sem megy a legjobban, sőt úgy néz ki évet kell ismételnie. Mi van vele őt senki sem szereti?

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Desplechin, Marie
Cím: Szegény kisboszi!
ISBN: 978-963-245-731-4
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Kiadás éve: 2012
Kinek ajánlott: 3-6. osztály
(15 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Apukája Rózsának akarta keresztelni. De akár Viola is lehetett volna. Anyukája azonban ki nem állhatja ezeket az unalmas, hagyományos neveket. Hát persze, hiszen boszorkány. És lányának, képességei leendő örökösének, boszorkányhoz méltó név kell: Verbéna! Csakhogy Verbéna tizenegy éves korában még mindig semmi tehetséget nem mutat a boszorkánysághoz. S ami még rosszabb, olyan akar lenni, mint a többi kislány, akik nem kavargatnak bűzös löttyöket és egy napon férjhez mennek. Édesanyja, Ursula, el van keseredve, hiszen egy boszorka számára oly fontos, hogy átadja a mesterségét a lányának! Szerencsére a nagymama felajánlja, hogy hetente egyszer foglalkozik az unokájával és bevezeti a boszorkányság rejtelmeibe. Már az első alkalmak igen ígéretesnek bizonyulnak. Sőt, még túl is tesznek Ursula várakozásain. Egy kissé túlságosan is.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Deutsch, Stacia
Cím: Az örökkön örökké előtt
ISBN: 978-615-5633-42-3
Kiadó: Kolibri
Kiadás éve: 2018
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Aranyhaj végre kiszabadult a toronyból, újra együtt lehet a családjával, és a szerelem is rátalált Eugén személyében. Úgy tűnik, minden a legnagyobb rendben. Vagy mégsem? A hercegnői kötelességek, a bezártság, az állandó kíséret egyre nagyobb teherként nehezedik a leendő királynő vállára. Ráadásul feltűnik egy rejtélyes idegen, akinek egyetlen célja bosszút állni a királyi családon.

Somogyi Nikoletta

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2018

Szerző: Deutsch, Stacia
Cím: BFF: Együtt a célig
Sorozat: Kód, csajok, satöbbi 2.
ISBN: 9789634373568
Kiadó: Kolibri Kiadó
Kiadás éve: 2019
Kinek ajánlott: 3-6. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 25 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Tinédzserek életébe kapunk bepillantást a könyv lapjain. Az olvasmány fő témája a programozás és a kódoló maraton, de ezen felül azt is megtudhatjuk belőle, hogy programozói szemmel hogyan kell egy felmerült problémához hozzáállni. A szereplők tizenéves diákok, így természetesen a szerelem is fel-felbukkan a történetben, de ami talán még ennél is fontosabb, a barátság fontosságáról és a csapatmunka előnyeiről is számot ad a történet.

Farkas Daniella

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2019

Szerző: DiCamillo, Kate
Cím: Penny miatt
ISBN: 963 9492 93 0
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2006
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(10 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Az ember néha ott lel barátra. ahol a legkevésbé számít rá. A tízéves Opal legalábbis sohasem gondolta volna, hogy éppen egy élelmiszerboltban találja majd meg lelki társát. Arra pedig végképp nem számított, hogy ez a társ egy négylábú lesz.

Szabó Ildikó ajánlásával

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2011

Szerző: Dickens, Charles
Cím: Copperfield Dávid
Kiadó: Móra Ferenc Könyvkiadó
Kiadás éve: 1973
Kinek ajánlott: 5-7. osztály
(6 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

1850-ben jelent meg az író, Charles Dickens önéletrajzi ihletésű regénye. A klasszikussá vált mű középpontjában a szegénység és a kiszolgáltatottság áll. A kisfiú érzésein keresztül, az egyes állomásokon időzve elénk tárul a korabeli angol társadalom világa. Fogjuk meg Copperfield Dávid kezét és induljunk el vele a kalandos útra!

Szécsényi Ágnes

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2021

Szerző: Dillner, Sabine ; Dillner, Timo
Cím: A gonosz lehelet
Sorozat: Hexilon
ISBN: 978-963-746-105-1
Kiadó: Fabula studió
Kiadás éve: [2006]
Kinek ajánlott: 4-7. osztály
(3 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Sarolta elutazik, Félix élete pedig visszatér a megszokott kerékvágásba. Ponrosabban a megszokott, unalmas kerékvágásba. Eközben a boszorkáőnyvilágban minden a feje tetejére áll. Kara mama,  Ziswa, Murrka és Larina egyre furcsább dolgokat művelnek, mint akiknek elment a józan eszük. Majd úgy döntenek, elköltöznek a kastélyba. Nem is sejtik, hogy a Gonosz Lehelet csak erre vár. Sarolta a többiek megmentésére indul, és kihez máshoz fordulhatna segítségért, mint Félix.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Dillner, Sabine ; Dillner, Timo
Cím: A mágikus könyv
Sorozat: Hexilon
ISBN: 987-963-864-484-9
Kiadó: Fabula studió
Kiadás éve: 2004
Kinek ajánlott: 4-7. osztály
(10 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Félix élete romokban hever. Szülei megelégelték a városi életet és régi álmukat valóra váltva vidékre költöztek - Félixszel együtt természetesen. Mintha neki is ez lett volna a régi álma. És most itt senyved a világ háta mögött ismerősök és barátok nélkül. Ekkor bukkan fel Sarolta, az utolsó kis boszorkány.  Félix számára elindul a kaland, egy ismeretlen világban, ahol ő lesz a főhős.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Disney, Walt
Cím: Lecsó
Sorozat: Klasszikus Walt Disney mesék
ISBN: 9 789636 285838
Kiadó: Egmont-Hungary Kft.
Kiadás éve: 2007
Kinek ajánlott: 2-3. osztály
(14 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Kísérd el Remyt, a patkányt a közönséges szeméttől az előkelő étkekig vezető útján! Ismerd meg egész Párizs hangulatát, képét és illatát a bűzös csatornáktól egészen a luxusvendéglők konyhájáig! Megtudhatsz mindent a film szereplőiről Remy kukázó öccsétől, Emile-től Linguinin, a kuktán át az alattomos konyhafőnökig, Skinnerig. Meglátod, mi minden történhet, ha egy kis patkány esélyt kap, hogy megvalósítsa az álmait.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: DiTerlizzi, Tony ; Black, Holly
Cím: Manók könyve
Sorozat: A Spiderwick krónika 1
ISBN: 963-539-471-3
Kiadó: Ciceró Könyvstúdió
Kiadás éve: 2004
Kinek ajánlott: 3-6. osztály
(8 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A Spiderwick krónikák  Manók könyve című kötete kedves és tanulságos történetekkel szolgál az olvasói számára. A könyvet alsó osztályos gyermekek részére ajánlom. Harmadik osztálytól, hetedik osztályig kiváló szókincsfejlesztő olvasmány diákok számára. 

Amikor a Grace gyerekek beköltöznek Lucinda nagynénjük Viktória-stílusú házába, felfedezik a Manók könyvét, különleges lényekkel találkoznak, és ezzel megkezdődnek valószerűtlen kalandjaik. A könyvet harmadik osztálytól hetedik osztályig ajánlom. Izgalmas olvasmány az általános iskolás gyerekek számára.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

A sárgafűzős kiscipő
Szerző: Döbrentey Ildikó
Cím: Égbőlpottyant legújabb mesék
Alcím: A sárgafűzős kiscipő
ISBN: 978-963-266-002-8
Kiadó: Cartaphilus Könykiadó
Kiadás éve: 2008
Kinek ajánlott: 1. osztály
(18 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 10 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Hol volt, hol nem volt, volt egy egyszer egy sárgafűzős kiscipő. Nappal az udvaron szaladgált, éjjel a kisgazdája ágya alatt szunyókált. Rendben is ment minden, mígnem egy délután az udvaron felejtették...

Hoczné Hári Ildikó ajánlásával.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2011

Szerző: Dóka Péter
Cím: A kék hajú lány
ISBN: 978 963 11 9467 8
Kiadó: Móra Könyvkiadó
Kiadás éve: 2013
Kinek ajánlott: 4-7. osztály
(9 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Mindig vámpírokat rajzol, fekete a körme, és kerekes székben ül. Ő Mira, a kék hajú lány, aki éppen várja a csodát. Mert csodára néha szükség van. Főleg egy kórházban. De nem a csoda érkezik, hanem a tizenhárom éves Olivér. A fiúnak nincsenek barátai, a plüsspatkányával alszik, és szeret felmászni a magasba. Kórházba is azért került, mert leesett egy fáról. A gyerekosztály a kalandok, a titkok és a furcsa álmok helye, Olivér itt barátokra talál, és sokkal jobban érzi magát, mint odahaza. Mindenkin megpróbál segíteni, aki beteg vagy boldogtalan. De leginkább egyvalakit szeretne megmenteni: a félelmei elől álomvilágba menekülő kék hajú lányt.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Dóka Péter
Cím: Az ellopott zsiráf
ISBN: 978-963-11-8592-8
Kiadó: Móra Könyvkiadó
Kiadás éve: 2009
Kinek ajánlott: 3-6. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Vidékről érkezett, pipázik, hatalmas bajusza van, és imádja a pacalpörköltet. Ő Szalai tata, Jenci és Barnabás nagyapja, aki úgy dönt, felcsap nyomozónak, és megkeresi unokáival az állatkertből ellopott zsiráfot. Remek csapat segít nekik: Király Tibi, a pesti vagány, Dezsi, aki szeretne rettentő bátor lenni, és Beniczky Péter, a peches magándetektív. Velük tart egy nem teljesen szobatiszta törpenyúl és gazdája Zsuzsi, aki nagyon csinos lány. Főleg, ha leveszi a szemüvegét. Csak olyankor orra esik. Hogyan lesznek hőseinkből tévésztárok, miért eszik mindig parizert a kétbalkezes nyomozó, és kik a rejtélyes zsiráftolvajok? Egyáltalán, mi a csudának lopnak el egy zsiráfot?

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Dóka Péter
Cím: Fekete eső
Sorozat: Viharlovag 1.
ISBN: 978-963-415-576-8
Kiadó: Móra Könyvkiadó
Kiadás éve: 2016
Kinek ajánlott: 5-8. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Kalandos lovagregény és fantasy egyedi találkozása Dóka Péter új könyve. A szerző jól ismert humora, fantáziája most is magával ragadja az olvasót. Hősei bukott lovagok, szélhámos vitézek, történetíró törpék, jámbor sárkányok. A trilógia első részében Azovil, a rettenetes erejű kisfiú lovagi küldetésre indul Igazi Lancelot és Jolóka törpe kíséretében, hogy megmentse országát és ezzel az egész világot a pusztulástól. A férfiak azonban nem járnának sikerrel Vasfog, a sárkánylovas kislány segítsége nélkül…

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2017

Szerző: Dóka Péter
Cím: Hogyan lettem médiasztár?
ISBN: 963 11 81 09 X
Kiadó: Móra
Kiadás éve: 2005
Kinek ajánlott: 5-7. osztály
(14 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Ki ne szeretne ma médiasztár lenni? Műsort vezetni, valóságshow-ban, filmben, reklámban szerepelni? Főleg, ha nem tűnik ki se izmaival, se eszével az osztálytársai közül. Nem adják kézről kézre a lányok, és ráadásul zűrös családja van...

Hoczné Hári Ildikó ajánlásával.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2010

Szerző: Dóka Péter
Cím: Hősök leszünk!
Sorozat: Szupermalac és Űrpatkány
ISBN: 978-963-486-054-9
Kiadó: Móra Könyvkiadó
Kiadás éve: 2018
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 25 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Történetünk két hősről szól, egy malacról és egy patkányról. Ha e két állatra gondolunk, nem épp a hősiesség jut eszünke róluk. Így volt ez Csocsóval és Patival is, akik egy baromfiudvarban tengették mindennapjaikat, rengeteg nehézségen mentek keresztül, egyik veszélyes kaland jött a másik után, mígnem egy véletlen folytán szuperképességekre tettek szert. Innentől egyenes út vezet a szuperhőssé váláshoz. Vagy mégsem? A két jó barát számos küldetést hajt végre, barátokat szereznek, ellenségekre lelnek, és közben igyekeznek megmenteni a világot.

Somogyi Nikoletta

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2019

Szerző: Dóka Péter
Cím: Írisz és a robotgyár
Sorozat: Már tudok olvasni 3. szint
ISBN: 978-963-603-026-1
Kiadó: Móra
Kiadás éve: 2022
Kinek ajánlott: 2. osztály
(5 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Írisznek eddig csak egyetlen barátja volt: egy hasfájós sün. De valójában őt is csak elképzelte. Egy idegen bolygón aztán végre igazi barátot talál: egy robotgyereket. Ám alig kedvelik meg egymást, a kis robotot máris elrabolják. Vajon hova viszik őt a félelmetes Berregők? Miért segít Írisznek három lánctalpas robot? És kicsoda a rejtélyes Marika néni? A kislány azt reméli, a közeli robotgyárban mindenre fény derül...

A fordulatos és vicces sci-fi mesét 2-3. osztályos gyerekeknek ajánlom.

A kérdések írója: Szabó Eszter

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2022

Szerző: Donaldson, Julia
Cím: Tüköry Léda és a repülő ló
ISBN: 978-615-5291-41-8
Kiadó: Pozsonyi Pagony Kft.
Kiadás éve: 2013
Kinek ajánlott: 3-4. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A Tüköry Léda sorozat harmadik részében Tüköry Léda hercegkisasszony, Adél tükörképe ismét bajba keveredik vadóc, szemtelen viselkedésével. De mindig mellette van barátnője Adél, aki saját neki a bajban.

Ebben a történetben Léda megjelenik a kórházban, a sportcsarnokban, a nyaraláson, a Különleges Kedvencek Klubjában és végül Kati karácsonyi jelmezbálján.
Ha érdekel, hogy milyen bajt okoz ismét a tükörlány, olvasd el a történetet!

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Donaldson, Julia
Cím: Tüköry Léda és a varázscipő
ISBN: 978-615-5291-11-1
Kiadó: Pozsonyi Pagony Kiadó
Kiadás éve: 2013
Kinek ajánlott: 3-4. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Adélnak van egy hasonmása. Tulajdonképpen nem is hasonmás, hanem a tükörképe. Ő a tükörből tud előjönni. Ő Tüköry Léda Hercegkisasszony. Léda Adél ellentéte, de jól érzik magukat együtt. Sok kaland vár rájuk. Például leleplezik a rablókat. Halloween estéjén cukrokat és csokikat gyűjtenek.

Ha érdekel, hogy  a két lány hogyan tölti a hétköznapjait, olvasd el ezt a történetet!

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Donaldson, Julia
Cím: Tüköry Léda hercegkisasszony
ISBN: 978 615 5023 91 0
Kiadó: Pozsonyi Pagony Kft.
Kiadás éve: 2012
Kinek ajánlott: 3-4. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Adél unalmas hétköznapjai egy csapásra véget érnek, amikor egy nap a fürdőszoba tükréből előbújik hasonmása, Tüköry Léda. Léda hajszálpontosan úgy néz ki, mint Adél, csak éppen sokkal nagyszájúbb, sokkal vagányabb, és állítólag igazi hercegkisasszony. Léda a legváratlanabb pillanatokban tûnik fel, mindig bajba keveri Adélt, de az élet vele mégis nagyon mulatságos. Nélküle Adél nem jutna el barátnője uszodai szülinapjára, nem nyerne egy csomó ajándékot a vidámparkban, és az osztály rémeit, Répászky Petit és Rakacki Robit sem sikerülne megleckéztetnie.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Doyle, Catherine
Cím: Viharok őrzője
Sorozat: Abszolút könyvek
ISBN: 978 963 410 531 2
Kiadó: Pagony Kiadó
Kiadás éve: 2019
Kinek ajánlott: 4-7. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.
„Amint Fionn Boyle Arranmore szigetére lép, a sziget felbolydul a lába alatt...”
 
Fionn Boyle nővérével Arranmore távoli szigetén, nagyapjuknál tölti a nyári vakációt. Még soha nem járt itt, nagyapját, ezt a fura, titokzatos öregembert se ismerte azelőtt. A fiú hiába tudja, hogy vén tengeri matrózok leszármazottja – retteg a víztől. Nem érdeklik a kalandok, a hajótörések, sem a fáradhatatlan szél, ami időről időre végigsöpör a szigeten.
 
De egy régi varázslat felbolydul a sziget rétegei alatt. Hatalmas vihar közeledik a tenger és az idők mélyéről, ugyanaz a vihar, ami tizenkét évvel ezelőtt elragadta Fionn apját is. Családja védelmében Fionn-nak fel kell vállalnia a sorsát és szembeszállnia legnagyobb félelmével...
 
Szörényiné Kis-Gergely Lilla

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2020

Szerző: Doyle, Roddy
Cím: Kaland kaland hátán
ISBN: 978 963 245073 5
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2008
Kinek ajánlott: 4-7. osztály
(3 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Mr. Macket letartóztatták a bankban történt félreértés miatt, melyben része volt egy kínosan géppisztolynak látszó fűrésznek is. Ez idő alatt Mrs. Billie Jean Fleetwood-Mack nincs meg (elment, hogy megdöntse azt a rekordot, melyben titokban kell megkerülni a Földet). Ez idő alatt a kis Robbie és Jimmy Mack nem túlzottan praktikus alagútásási akcióba kezdenek a börtön alatt. Ez idő alatt a dublini meztelencsigák összefognak, hogy megkaparintsák az uralmat a világ felett. Vajon Rover a kutya, és a kis Kayla Mack el tud-e osonni az árvasintérek és az undokoskodó börtönőrök előtt, hogy megmentsék a papát és a világot, vajon a falrengetően vicces Mack családnak sikerül-e megint minden?

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Driscoll, Laura
Cím: Becő és a nagy bogyócsata
Sorozat: Disney Tündérek
ISBN: 963-628-373-7
Kiadó: Egmondt–Hungary Kft.
Kiadás éve: 2006
Kinek ajánlott: 2-3. osztály
(4 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Nincs Tündérrévben senki, aki annyira értene az állatok nyelvén, mint Becő. Bármilyen problémát meg tud oldani. Egy nap azonban háború tör ki a kolibrik és a mókusok között, és a csata mind több és több kis állat bekapcsolódásával egyre jobban kiszélesedik. Biztos csak egy félreértés az oka, de Becőnek most az egyszer nem sikerül meggyőzni az elszánt ellenfeleket. Már-már reménytelennek tűnik a béke, amikor két kis állatkölyök nagy bajba kerül. Vajon sikerül-e Becőnek összefogásra bírni az állatokat, hogy együtt győzzék le a veszélyt?

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Driscoll, Laura
Cím: Vidia és a tündérkorona
Sorozat: Disney tündérek
ISBN: 963-628-371-0
Kiadó: Egmont-Hungary Kft.
Kiadás éve: 2006
Kinek ajánlott: 2-3. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Csengettyűk halk csilingelése vezet el Tündérrévbe, amelynek közepén áll a nagy Honfa, tündérlányok és tündérfiúk százainak otthona. Mesés kalandban lehet részed, ha ellátogatsz ide. Most éppen Vidiát kísérheted el nyomozóútjára, mert e varázslatos helyen történt egy nap, hogy eltűnt a királyi korona. A könyvet alsó tagozatos diákoknak ajánlom.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Duey, Kathleen
Cím: Katie és a musztáng 1.
Sorozat: Lódobogás
ISBN: 9639708119
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2006
Kinek ajánlott: 4-6. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A tízéves Katie három éve árva lett, mert a környékükön egy járvány söpört végig. Stevenséknél, egy távoli rokonuknál dolgozik, mint egy cseléd. Egész nap nehéz, fizikai munkát végeztetnek vele, csak abban reménykedik, hogy egyszer elutazik nyugatra, és megkeresi a nagybátyját. Egyik nap egy betöretlen, gyönyörű musztángot hoznak a házhoz, és Katie az egyetlen, aki elnyeri a ló bizalmát. Hogy milyen kapocs köti össze őket, és milyen nem várt események veszélyeztetik barátságukat, megtudhatjátok a könyv elolvasása után. A történelmi légkör és az izgalmas események miatt ne hagyjátok ki a Lódobogás köteteit!

Bíróné K. Adrienne

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2018

Szerző: Duey, Kathleen
Cím: Katie és a musztáng 3.
Sorozat: Lódobogás
ISBN: 9789639708327
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2007
Kinek ajánlott: 2-5. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Katie és a Kyler család a jobb megélhetés reményében utazik egy szekérkaravánnal. Az uticél, Oregon. A Platte folyón történő átkelésnél vihar tör ki, és a csapat vezetője úgy megsérül, hogy nem folytathatja az utat.  Megismerkednek  a férfinadrágot viselő Miss McKennával, és a túlélés reményében csatlakoznak a cirkuszhoz. Milyen jelek miatt tartja kilátástalannak Katie, hogy megtalálja a nagybátyját? Van-e remény arra,  hogy a hosszú utazás végén új otthonra lel? Mindezt megtudhatjátok a Lódobogás-sorozat harmadik kötetéből.

Bíróné K. Adrienne

***

A nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár gyermekolvasójának videós ajánlója.
Az ajánló: Szabó Réka.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2018

Szerző: Edinger Katalin
Cím: Nagyi sütije
Sorozat: A hős olvasó
ISBN: 978-963-403-362-2
Kiadó: Manó Könyvek
Kiadás éve: 2017
Kinek ajánlott: 1-3. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Először Mór és Mira, majd apa és anya is megbetegszik. Ilyenkor jön nagyi mesélni, lázat mérni, ellátni mindenkit. De mi történik, ha nagyi is ágynak esik? Ha elolvasod a könyvet, mindenre választ kapsz.

A kedves, rövid történet nagyobb betűkkel van nyomtatva, ezért olvasni tanuló gyerekeknek  jó szívvel ajánlom. 

Olvasd el a sorozat többi részét is!

Szabó Eszter

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2020

Szerző: Egner, Thorbjörn
Cím: A három rabló
ISBN: 978 963 244 338 6
Kiadó: Scolar
Kiadás éve: 2012
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(4 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Kardamóm a világ legnyugodtabb, legkedvesebb városkája. Lakói mind szeretik egymást, sohasem haragszanak senkire. Basztián rendbiztosnak nincsen semmi dolga, csak a környék három rablója, Kaszper, Jeszper és Jónatán zavarják a rendet. Hol a vegyesboltot, hol a hentest, hol a péket látogatják meg éjszaka. Aranyéletük lenne, ha nem öntené el őket a kosz, ha nem lenne áthatolhatatlan szobáikban a rendetlenség. Ezért hát elrabolják Zsófi kisasszonyt, a remek háziasszonyt, hogy takarítson és főzzön rájuk. Ám a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy a rablók képzelték…

Hogyan javul meg és válik Kardamóm városka megbecsült lakosává Kaszper, Jeszper és Jónatán, ezt meséli el a mulatságos, izgalmas fordulatokban gazdag mesekönyv.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Elekes Dóra
Cím: A macskagróf és a konyhalány
Sorozat: Már tudok olvasni 3. szint
ISBN: 978-963-603-432-0
Kiadó: Móra
Kiadás éve: cop. 2023
Kinek ajánlott: 2. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Az öreg király szívesen tölti délutánjait a palota nárciszokkal szegélyezett tornácán. Itt várja lánya udvarlóit, hogy aztán mindegyiket alaposan szemügyre vegye és kifigurázza. Hisz ki is érhetne fel az ő lánya szépségéhez, műveltségéhez, különlegességéhez?

Ám egy nap a királylány úgy dönt, saját kezébe veszi a sorsát...

A kérdéseket írta: Szabó Eszter

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2023

Szerző: Elekes Dóra
Cím: Dettikéről és más istenekről
ISBN: 978-615-5649-01-1
Kiadó: Csimota
Kiadás éve: 2016
Kinek ajánlott: 5-6. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A kulcslyuknak rejtő kisvilágában él, erdők, mezők, füvek között egy bogyós bokrokkal körülvett házikóban a Balambér nevű lényecske. Balambér már korábban felfedezte, hogy van egy másik hely, ami a kulcslyukon túli univerzum, ahova ő rendszeresen átkukucskál. Amit biztosan tud róla, hogy az univerzumban van két szoba, amit óriási, számára isteneknek tetsző lények laknak: Anyuka, Apuka és Dettike. Balambér mozizásának egy nap egy váratlan esemény vet véget: hatalmasat tüsszent, Dettike észreveszi, szóba elegyedik vele, s onnantól kezdve barátok lesznek, pontosabban Balambér lesz Dettike „képzeletbeli" barátja, aki mindent lát, akivel mindig lehet konzultálni, s aki mindig a kislánnyal tart, természetesen láthatatlanul...

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2017

Szerző: Ende, Michael
Cím: A végtelen történet
ISBN: 963-07-5567-X
Kiadó: Európa
Kiadás éve: 1993
Kinek ajánlott: 3-6. osztály
(19 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

TEDD ​AZT, AMIT AKARSZ
Ez a felirata annak a medalionnak, mely a korlátlan hatalmat jelképezi Fantáziában. De hogy ez a mondat voltaképpen mit is jelent, azt Barnabás csak hosszú, fáradtságos út után tudja meg.

Bux Barnabás Boldizsár számára, aki nem különösebben okos vagy szép, viszont gyönyörű történeteket tud mesélni, valóra válik minden gyermek álma: egy rejtélyes könyv olvasása közben hirtelen átkerül a mesébe, s ő lesz Fantázia birodalmának legfontosabb lakója, megmentője, akinek meséi nyomán új lények és tájak keletkeznek. Barnabás előtt nincs lehetetlen ebben a birodalomban, mert nála van a mindenható medál, az AURIN, s barátja lesz Fantázia legbátrabb vitéze, Atráskó és annak fehér szerencsesárkánya. Amikor azonban Barnabás túlságosan magabiztossá válik, s a medál feliratát, „Tedd azt, amit akarsz” túlságosan saját érdekei szerint kezdi el értelmezni, lassanként rémisztővé válik az addig oly kedves képzeletbeli világ. Barnabásnak sokat kell tanulnia, és sok kalandot kell átvészelnie, hogy megtudja, hogyan lesz a fantázia hőséből a mindennapok hőse, s hogyan válhat története valóban végtelenné.
Bux Barnabás Boldizsár történetét már eddig is világszerte több millió felnőtt és gyermek ismerhette meg, hiszen Michael Ende örökérvényű meseregényét 1979-es megjelenése óta több mint harmincöt nyelvre fordították le, és egy csodálatos filmet is forgattak belőle.

Musztács Krisztián

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2021

Szerző: Ende, Michael
Cím: Gombos Jim és Lukács, a masiniszta
ISBN: 963-11-7686-X
Kiadó: Móra Könyvkiadó
Kiadás éve: 2002
Kinek ajánlott: 4-6. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Gyöngyélet Földje a világ egyik legcsodálatosabb szigetországa. Békességben élnek itt az emberek… már az a néhány, aki elfér rajta. Gyöngyélet Földje ugyanis olyan kicsi, hogy királyának, Háromnegyedtizenkettedik Alfonznak nagy gondot okoz az esetleges túlnépesedés. Egy napon egy fekete bőrű kisfiú érkezik a szigetre, s ezzel a lakosok száma az eddigi négyről ötre emelkedik! Bonyodalmak sora veszi kezdetét, végül Lukács, a masiniszta hű mozdonyával, Emmával és kis barátjával, a Gombos Jimnek elkeresztelt kisfiúval elhagyja a szigetet. Kalandos utazásuk és boldog visszatérésük vidám története ez a könyv.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Ende, Michael
Cím: Varázslóiskola Vágyországban
ISBN: 963-07-7252-3
Kiadó: Európa Könyvkiadó
Kiadás éve: 2002
Kinek ajánlott: 4-6. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Szilber Rozmarino varázslóiskolájában Máli és Mug, a két legtehetségesebb tanítvány lépésről lépésre sajátítja el a varázslás művészetét. Néha türelmetlenkednek, látványos mutatványt szeretnének véghezvinni, ám keservesen megbánják, hogy a saját fejük után akartak menni. Be kell látniuk ugyanis, hogy Szilber tanár úrnak igaza van: a varázslás leghathatósabb eszköze, a Fantázia veszedelmes jószág, szörnyeket is képes teremteni. A történet tehát hajszál híján rossz véget ér, de szerencsére a tanár úr nem hagyja cserben az imposztorokat.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Ennis-Hill, Jessica ; Caldecott, Elen
Cím: A lidércek tanyája
Sorozat: A varázslatos karkötő
ISBN: 9786155716157
Kiadó: Digitanart Studio Bt.
Kiadás éve: 2019
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 25 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Evie Hillre és barátaira izgalmas kaland vár, amikor lidércek lepik el nagypapáék kertjét. Egy varázslatos karkötő segítségével bármit elő lehet teremteni, bár néha nem mindig a terveknek megfelelően alakul. Sikerül-e elzavarni a lidérceket, amelyek bajt és kellemetlenséget okoznak? Hogyan alakul Lily szülinapja? Mindezt megtudhatjátok a könyv elolvasása után, amelynek írója az olimpiai és világbajnok szerzőnő, Elen Caldecott. A sorozat ötlete Jessica Ennis-Hill, híres brit atléta fejéből pattant ki. A fekete-fehér illusztrációk Erica-Jane Waters munkái.

Bíróné K. Adrienne

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2019

Szerző: Enquist, Per Olov
Cím: A harmadik barlang titka
ISBN: 978-963-07-9367-4
Kiadó: Európa Könyvkiadó
Kiadás éve: 2012
Kinek ajánlott: 4-7. osztály
(5 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Marcus, Gabriel és Mina, persze a nagyapjukkal, újabb expedícióra indulnak a Három Barlang Hegyére. Nyaralásukkor vészjósló jelzéseket kapnak, amelyek arra utalnak, hogy a litván-orosz maffia látókörébe kerültek, a rendőrség pedig érthetetlen módon eleinte nem hajlandó őket komolyan venni. Amikor aztán sor kerül a végső leszámolásra a kábítószercsempészekkel, szerencsére már nemcsak a bátor Pelle kutya nyomában odaérkező rendőrök, hanem egy medve, egy farkas és egy fekete kígyó is a segítségükre sietnek.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Enquist, Per Olov
Cím: A Három Barlang Hegye
ISBN: 963-07-7645-6
Kiadó: Európa Könyvkiadó
Kiadás éve: 2004
Kinek ajánlott: 3-6. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Ha Minát, a hatéves kislányt egy rémséges éjszakán meg nem harapja az apja ingéről ismerős kicsi, zöld krokodil, talán nem is kerül sor a veszélyes expedícióra. Akkor nagyapa és négy unokája talán sohasem másszák meg a Három Barlang Hegyét, nem mentik meg a sebesült anyafarkast és kölykét, nem látják a harmadik barlangban tanyázó medvét, nem találkoznak orvvadászokkal, nincs lábtörés és nem kell rendőrségi mentőhelikoptert hívni – egyszóval elmarad a nagy KALAND, amelyről ez a történet szól. De akkor lehet, hogy Mina még ma is félne az álombeli krokodiloktól, és nem volna az a bátor nagy gyerek, akivé röpke három hét alatt vált.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Erdős István
Cím: A vándor varázsló
Sorozat: Aprótörpe indiánok 2
ISBN: 978 615 5291 18 0
Kiadó: Pozsonyi Pagony Kft.
Kiadás éve: 2013
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(3 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A méltán népszerű Aprótörpe indiánok második kötetében hasonlóan kedves és fondorlatos meséket találtok, mint az elsőben. Táncoló Pitypang, az indiánfiú, és Ásító Felhő, az indiánlány most mindenféle idegen lényekkel találkozik és ismerkedik meg: az óriásgyíkkal, a rákokkal, egy rejtélyes mocsári és egy erdei szörnnyel. Leleplezik a hatalmas tolvaj indiánt és segítenek egy öreg, vándorló varázslón. Mint eddig: Táncoló Pitypang bátor és kalandra kész, Ásítő Felhőnek pedig mindig a helyén az esze – még a legveszélyesebb helyzetben is. Mindenünk a kaland – ezért érezzük olyan jól magunkat velük.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Erdős István
Cím: Aprótörpe indiánok
ISBN: 978-615-5023-82-8
Kiadó: Pagony
Kiadás éve: cop. 2012
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Az erdő mélyén egy kis indiánfalu húzódik meg. Az apró wigwamok között gyufásdoboznyi indiánok gyűjtik a makkot, ülnek a tűz körül, és ünneplik minden hónapban a teliholdat. Ők az aprótörpe indiánok. Ám hiába aprók, bátorságban és hőstettekben nincs hiány. A legbátrabbak és legleleményesebbek persze a törzs legfiatalabb harcosai: Táncoló Pitypang, a vakmerő indiánfiú és Ásító Felhő, a bölcs indiánlány. Akár csípős bogarak, akár óriási bölények veszélyeztetik a falut, ők ott vannak, és hol csellel, hol jó ötletekkel megmentik társaikat. Ha beteg a törzsfőnök, ők indulnak gyógyító füveket szedni a veszélyes szurdokba. Nem csak nagyóvodásoknak, de első olvasmánynak is kiválóak az akciódús, rövid mesék.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2020

Szerző: Érsek Rózsa
Cím: Első nap az iskolában
ISBN: 963 9534 01 3
Kiadás éve: 2004
Kinek ajánlott: 2. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A szerző aktív pedagógus, aki saját tapasztalatait felhasználva állította össze ezt a könyvet, hogy megkönnyítse a gyermekek beilleszkedését az iskolai környezetbe. Paulovkin Boglárka bájos illusztrációi az iskolakezdés legfontosabb pillanatait mutatja be, alkalmat adva arra, hogy a gyerekek és szülők közösen beszélgetve készüljenek erre a fontos eseményre. Az Első nap az iskolában játékos formában járul hozzá ahhoz, hogy szorongás és félelem helyett gyermekeink boldogan és örömmel menjenek iskolába, ami a sikeres és eredményes tanulás egyik legfontosabb feltétele.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Eveleigh, Victoria
Cím: Póni születik
Sorozat: Pónibarátság
ISBN: 9789634159483
Kiadó: Móra Könyvkiadó
Kiadás éve: 2019.
Kinek ajánlott: 3-6. osztály
(4 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Aki valaha lovakkal foglalkozott, az hasonlóságokat fedezhet fel saját élményei és a könyv lapjain elénk táruló történetek között. A veszélyeztetett exmoor pónik mellett a Barton-tanyán és környékén élők mindennapjaiba enged bepillantást az írónő. A főszereplő, Katy családjának anyagi helyzete egyre aggasztóbb, ezért a kislánynak titokban kell tartania a kancacsikó, Karamella érkezését. A Pónibarátság első része csodálatos egymásra találásukról mesél.

Szécsényi Ágnes

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2020

Szerző: Faraway, Lara
Cím: Flóra és a naplementekórus
Sorozat: A tündértövis meséi
ISBN: 9789634455127
Kiadó: Napraforgó Könyvkiadó
Kiadás éve: 2014
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A tündértövist mindig varázslat lengi körül Ez a különleges regénysorozat egy varázslatos világba repíti az olvasóit. Ebben a világban a tündérek és az emberek egymás mellett élnek, s a két világ időnként óhatatlanul kapcsolatba kerül egymással. A harmadik kötetben maga a tündértövisfa kerül hatalmas veszélybe. Egyedül Flóra csodálatos énekhangja segíthet, ám ő egy korábbi baleset miatt nem mer énekelni többé. Felül tud-e emelkedni a félelmein, hogy megmentse az otthonukat?

Bíróné K. Adrienne

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2015

Szerző: Faraway, Lara
Cím: Mézi kalandja a méhekkel
Sorozat: A tündértövis meséi
ISBN: 9789634455134
Kiadó: Napraforgó Könyvkiadó
Kiadás éve: 2014
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A tündértövis meséi-sorozat BEFEJEZŐ KÖTETÉBEN ismét alámerülhetünk a kicsi tündérek és a közelükben élő Nagyok, vagyis emberek varázslatos világába. Ezúttal a fa méhei kerülnek bajba, ám az ő balsorsuk hatással van a természetre, így kis hőseink világára is. Anyatermészet Mézit kéri meg, hogy hozza rendbe a dolgokat, de végre tud-e hajtani egy kicsi tündér egy ilyen hatalmas feladatot?

Bíróné K. Adrienne

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2015

Szerző: Faraway, Lara
Cím: Pipacs és a bajba került sárkánykák
Sorozat: A tündértövis meséi
ISBN: 978-963-445-511-0
Kiadó: Napraforgó
Kiadás éve: 2014
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(29 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A tündértövist mindig varázslat lengi körül... Ebben a történetben folytatódik az első kötetben megismert négy kicsi tündér kalandja. A szófogadatlan sárkánykák véletlenül fogságba kerülnek, ezért a tündéreknek ki kell merészkedniük a Nagyok világába, hogy megmentsék őket. Sikerül-e Pipacsnak kieszelnie egy jó tervet, vagy a tündérek titka végleg lelepleződik a Nagyok előtt?

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Faraway, Lara
Cím: Rozi és a különleges kívánság
Sorozat: A tündértövis meséi
ISBN: 978-963-445-510-3
Kiadó: Napraforgó
Kiadás éve: 2014
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A kert egy távol eső sarkában, a tündértövis fa védelmében éldegélt Rozi, a tündérlányka. A levegő itt mindig az apró, repülő tündérkék szárnysuhogásától volt hangos. A tündérlánykák Pipacs, Flóra és Mézi boldogan követik társnőjüket, aki vidám röpköd a májusi égen, mígnem észreveszi, hogy egy szomorú kislány, Aliz szeretne valamit kérni a tündértövistől. A tündérkódex szabályai azonban igen szigorúak, és aki megszegi a rendtartást, az komoly bajba kerülhet, így aztán nagy fejtörést okoz Rozinak, hogy hogyan segítsen Alizon anélkül, hogy bajba kerülne ő maga is. A kedves tündérmese, amely A tündértövis meséi című sorozat első darabja, a már olvasni tudó 7-9 éves kislányoknak ajánlható.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Fazekas Anna
Cím: Öreg néne őzikéje
ISBN: 978-963-539-643-6
Kiadó: Ciceró Könyvstúdió
Kiadás éve: 1993
Kinek ajánlott: 1-2. osztály
(30 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A verses formában megírt kedves kis mese az ember és az állat kölcsönös szeretetéről szól.

A verses mesét ide kattintva is elolvashatod.

Felhasználási lehetőségek

 1. Elektronikusan a „Kérdőív kitöltése névtelenül” linkre kattintva indul a kérdéssor.

  2. Papírformában, az alább található linkek letöltésével, kinyomtatásával.

Nyomtatható kérdéssor letöltése (1 példány).

Nyomtatható rajzos válaszok letöltése (személyenként).

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Fazekas Mihály
Cím: Lúdas Matyi
ISBN: 978 963 252 039 1
Kiadó: Akkord Kiadó
Kiadás éve: 2010
Kinek ajánlott: 5-7. osztály
(132 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A mű Lúdas Matyiról, az egyszeri libapásztorfiúról szól, aki többször is túljár a kapzsi és zsarnok földesúr, Döbrögi eszén. Címszereplője a János vitézéhez vagy a Toldiéhoz hasonlítható népszerűségnek örvend a mindenkori olvasók körében. Az első igazán népi hős a magyar irodalomban, aki azért, hogy megtorolja a rajta esett igazságtalan megaláztatást, nem restell világot látni, mesterséget tanulni, sőt még „pénzkuporásra" is adja a fejét.

A könyvet ide kattintva is elolvashatod.

A kérdéseket írta: Hoczné Hári Ildikó

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2015

Szerző: Fedina Lídia
Cím: Klaudia - ezek a fiúk
Sorozat: SMS-könyvek
ISBN: 978-615-5376-58-0
Kiadó: Dialóg Campus Kiadó
Kiadás éve: 2015
Kinek ajánlott: 5-8. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Klaudia körül ezúttal krimibe illő kavargás támad. Próbál-e Klaudia a régi ellenszenvet félretéve segíteni Mariettának, aki ezúttal komoly bajba kerül? Célhoz vezetnek-e a hazugságok, amikkel Marietta igyekszik menteni magát? Mi lesz Marcival, Klaudia öccsével, és a haverjával, Satyóval, aki nagy zűrbe keveredik? Valódiak-e a selfie-k, és ki van a legcikibb képen? Kirúgják-e Mariettát és Satyót az iskolából? No, és Géb hogyan viseli, hogy Klaudia szakított vele? Vajon visszatér Mariettához? Rengeteg kérdés, amelyekre ez az izgalmas könyv válaszol.

Egy történet a selfie-kről, a meggondolatlanságról, a becsületről és az egymás mellett való kiállásról.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2015

Szerző: Fedina Lídia
Cím: Klaudia - nyár, lovak, szerelem
Sorozat: SMS-könyvek
ISBN: 978 615 5376 61 0
Kiadó: Dialóg Campus Kiadó
Kiadás éve: 2015
Kinek ajánlott: 5-8. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Klaudia és barátnői lelkesen készülnek a lovas táborba, ami rögtön az iskolaév után kezdődik. Klaudiá­nak az utolsó tanítási nap különleges élményt tartogat. Fülig szerelmes lesz, és a fiú, hogy Klaudia kedvére tegyen, elmegy vele a lovas táborba. Kell-e ennél nagyszerűbb kezdet? Hogy a folytatás is ilyen mesebeli lesz-e, azt árulja el ez a könyv. Nagyszerű élmények, lovazás, lovaglás és mindenekfelett szerelem. Tíz varázslatos és egyben tanulságos nap krónikája. Kalandok, érzelmek, barátság, de azért galádság is akad ebben a letehetetlen, valódi szünidei olvasmányban.
 
A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2015

Szerző: Fedina Lídia
Cím: Klaudia - szerelem a láthatáron
Sorozat: SMS Könyvek
ISBN: 9786 155 376191
Kiadó: Dialóg Campus Kiadó
Kiadás éve: 2013
Kinek ajánlott: 5-8. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Klaudia nem is sejti, hogy az őszi táborban mennyi kaland vár rá. Korábbi, galagonyás osztályával táboroznak együtt, és Marietta ismét kemény és alattomos ellenfélnek bizonyul. Klaudia egyik barátnőjéről, aki a munkapárja lesz, kiderül, hogy született lusta, ráadásul sokan csalással akarnak előnyhöz jutni az almaszedő versenyben. Feszültség az ellenféllel, de feszültség a saját táboron belül is. No, és a fiúk! Egyre több fiú legyeskedik Klaudia körül. Klaudia SMS-ekben tartja a kapcsolatot régi barátnőivel, akik segítik is tanácsaikkal – már ha éppen nem az ő gondjaikkal kell foglalkozni. Mi lesz ennek a vége? Győzedelmeskedik-e a becsület? Szerelmes lesz-e Klaudia? Dini, Albert, Géb, Laci, melyik fiú lesz az igazi? Egy történet a becsületről, az ébredő szerelemről, és arról, hogy mit bír ki egy barátság

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Fedina Lídia
Cím: Klaudia és az új gimi
Sorozat: SMS könyvek
ISBN: 978 963 9950 94 8
Kiadó: Dialóg Campus Kiadó
Kiadás éve: 2013
Kinek ajánlott: 5-8. osztály
(3 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Péterffy Klaudia 13 éves, amikor új iskolába kerül, mert családjával a fővárosba költöznek. Új iskola, új barátok és új ellenségek! Klaudiában a régi barátnőitől kapott SMS-ek tartják a lelket. Vajon tényleg csak egykori barátaira számíthat? Elveszett kiskutyája keresése közben Klaudia először Gabival köt barátságot. Az új és régi lakhelyükön egyaránt felbukkanó Laci egyszer kedves, máskor szemtelen. Mégis milyen fiú az ilyen? Vagy talán csak a vonzódását igyekszik titkolni? Marietta, az új iskola sztárja, féltékeny Klaudiára. Főleg azért, mert barátja, Géb is Klaudia körül legyeskedik. Féltékenységében Marietta gonosz lépésre szánja el magát. Közben Klaudia öccse, Marci komoly bajba kerül. Lesz-e annyi bátorság Klaudiában, hogy öccse megmentésére siessen? Van-e számára kiút Marietta csapdájából? Lesznek-e igazi barátnői? És szerelme? Rengeteg kaland, sok érzelem, váratlan fordulatok...

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Fehér Klára
Cím: A Földrengések Szigete
ISBN: 963-9492-24-8
Kiadó: Jonatán Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2003
Kinek ajánlott: 5-8. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A regény a jövőbe röpít, abba a boldog korba, amikor a technika és a tudomány valamennyi vívmányát az emberi élet jobbá tételének szolgálatába állítja. Egy pusztító erő azonban még mindig rettegésben tartja az emberiséget: a földrengés. Bencze András, a tudós geológus a földrengések előrejelzéseinek megvalósítását tűzi ki életcéljául. Az expedíció és három utánuk szökött gyerek viszontagságos útjáról, nehéz küzdelmeiről szól a kalandos, fantasztikus regény.

Nagy András

A könyvet ide kattintva is el tudod olvasni.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2020

Szerző: Fehér Klára
Cím: Bezzeg az én időmben
ISBN: 963 11 3733 3
Kiadó: Móra Könyvkiadó
Kiadás éve: 1966
Kinek ajánlott: 5-8. osztály
(10 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A Horváth lányok már unalomig ismerik édesanyjuk elbeszéléseit a régi időkről. Kati, a legidősebb - a regény főhőse - azonban mindig érdeklődéssel hallgatja, különösen szülei megismerkedésének és eljegyzésének történetét. Oka van rá: tizenöt éves, és megjelenik életében a szerelem. A cselekmény néhány hónapja alatt elkísérhetjük Katalint a felnőtté válás útján. Amikor megismerkedünk vele, 1940-et írunk. A fiatal lány szorgalmasan tanul, orvosnak készül. Szerelmével, az irodalom-történelem szakos tanárjelölttel közös jövőjüket tervezgetik. De az első bálra készülődés örömeit, a hősnő bontakozó boldogságát szétzúzza a történelem. Megérkezik Laci katonai behívója, már 1941 júniusában vagyunk. A számos kiadást megért ifjúsági regény - a tíz éven felüli olvasóknak ajánlható.

A könyvet ide kattintva is elolvashatod.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2015

Szerző: Fehér Klára
Cím: Mi, szemüvegesek
ISBN: 963-539-549-3
Kiadó: Ciceró
Kiadás éve: 2006
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Az örökifjú, angyali humorú Fehér Klára ebben a két kisregényében is nagy-nagy szeretettel, odafigyeléssel rajzolja meg a 8-10 éves gyerekek mindennapi gondjait és a mese iránti vágyukat.
A Mi, szemüvegesekben a mindenkihez kedves, figyelmes Kerekes Évivel, a mintatanulóval történnek rendkívüli események egy szemüveg miatt, ám a Világoskék Bohóc és a Világoskék Oroszlán – no meg a jó szándékú felnőttek – segítségével megoldódnak a bonyodalmak.

Majorné Virág Adrienn

A könyvet ide kattintva is elolvashatod.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2021

Szerző: Fekete András
Cím: Kuty kutyi és a sárkányfa
Sorozat: Most én olvasok! Nagybetűs szint
ISBN: 978-963-587-307-4
Kiadó: Pagony
Kiadás éve: 2022
Kinek ajánlott: 2. osztály
(10 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Történetünk hősei Vércirmos és Kuty Kutyi, akik bátrak, erősek és okosak. Mindenkit megmentenek! Ebben a történetben például Nemtom nénit, akinek egyik reggel eltűnik a sárkányfája. Pedig a sárkányfa nagyon értékes és igazi sárkányok teremnek majd rajta!...

Szabó Eszter

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2023

Szerző: Fekete István
Cím: A koppányi aga testamentuma
ISBN: 963 11 8001 8
Kiadó: Móra Könyvkiadó
Kiadás éve: 2005
Kinek ajánlott: 4-8. osztály
(41 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Párviadallal kezdődik a történelmi regény: a koppányi vár török urát, Oglut megöli az apja halálát megbosszuló Babocsai László. A halálra sebzett török tiszt utolsó percben békejobbot nyújt ellenfelének, és arra kéri, hogy leányát, Zsuzsát, akit magyar felesége szült, vegye gondozásába. Így bontakozik ki a romantikus elemekkel átszőtt történet, amely hitelesen mutatja be a dunántúli végvári harcok hétköznapjait.

A könyvet ide kattintva is elolvashatod.

A kérdések írója: Hoczné Hári Ildikó

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2015

Szerző: Fekete István
Cím: Bogáncs
ISBN: 978 9 631182 70 5
Kiadó: Móra Könyvkiadó
Kiadás éve: 2007
Kinek ajánlott: 4-8. osztály
(14 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Bogáncs pumi a javából. Tehát nem puli, hanem pumi, amely ugyancsak a pásztorkutyák felekezetébe tartozik, de belül nyurgább a csontozata, kívül pedig rövidebb a szőre - mutatja be az író főhősét, aki pusztai terelő kutyaként boldogan csaholva végzi a dolgát a nyáj őrzésében, hűséggel követve gazdája minden intését. Egy napon azonban elszakad a pusztától, új és új kalandokba keveredik, még a cirkuszi mutatványosok világába is belekóstol. A hosszasra nyúlt bolyongás minden érdekessége és izgalma sem feledteti azonban származását, szíve és ösztöne végül is visszavezérli természetes környezetébe, az öreg juhászhoz.

A kérdéseket írta: Bíróné K. Adrienne

A könyvet ide kattintva is elolvashatod.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2015

Csí
Szerző: Fekete István
Cím: Csí és más elbeszélések
Alcím: Csí
ISBN: 978-963-11-8517-1
Kiadó: Móra
Kiadás éve: cop.2008
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Csí és Vit, a fecskepár nagy útra készül. Ideje volna indulni már a meleg tenger partjáról haza, ahol üresen várja őket a malomalji fészek. A kis fecskeasszony sebesült szárnya azonban nem bírná az utazást. Maradnia kell hát, egyedül. És várja, hűségesen várja a párját. Ám hűségről, hűtlenségről a természet másként vélekedik, mint mi, emberek.

Szabó Eszter

A történetet ide kattintva is elolvashatod.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2020

Szerző: Fekete István
Cím:
ISBN: 978-963-11-9429-6
Kiadó: Móra
Kiadás éve: 2013
Kinek ajánlott: 4-8. osztály
(3 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A folyók fölött emelkedő magaspart barlangjaiban emberemlékezet óta baglyok élnek. Az egymást váltó nemzedékek mindig ide hordják zsákmányukat, itt költik ki és nevelik fel fiókáikat, engedelmeskedve a bagolyélet sok évezredes törvényeinek. De sorsuk összefonódott az e tájon élő emberek sorsával is; a tatárjárás, a török hódoltság, a szabadságharc néhány jelenete ott tükröződött nagyra nyitott, figyelő szemükben. Ebben a folyóparti barlangban született Hú is, itt táplálták szülei, de mielőtt kirepülhetett volna, megjelent a barlangban az ember, és magával vitte Hút és két testvérét. Ezzel kezdődik a történet, melynek során Hú sok különös tapasztalatot szerez az emberek világában, míg végül visszanyeri szabadságát. De vajon tud-e, akar-e élni a visszanyert szabadsággal?

Legeza Ilona ismertetője.

A könyvet ide kattintva is el tudod olvasni.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2015

Szerző: Fekete István
Cím: Kele
ISBN: 978 963 41 5138 8
Kiadó: Móra Könyvkiadó
Kiadás éve: 2015
Kinek ajánlott: 4-8. osztály
(4 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Kele, a gólya megsebesül, nem tarthat a többiekkel Afrikába. Rémült és gyanakvó, mindenben és mindenkiben ellenséget lát, ám az ember gondjába veszi, és lassan összeszokik a háziállatokkal. Átvészeli a telet, azután ösztöneit felrázza a tavasz és a nyár. Történetét Fekete István, a természeti világ és falusi élet bensőséges ismerője magával ragadóan meséli el az olvasónak. Vadon élő és ősidők óta emberhez szelídült állatok találkozását beszéli el, és megmutatja azt is, hogy az ember a természet egészének szerves részeként él falusi környezetében. 

A könyvet ide kattintva is el tudod olvasni.

A kérdések írója: Szörényiné Kis-Gergely Lilla

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2020

Szerző: Fekete István
Cím: Téli berek
ISBN: 963 11 1157 1
Kiadó: Móra
Kiadás éve: 1977
Kinek ajánlott: 4-8. osztály
(21 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Fiatal hőseink, Tutajos és Bütyök visszatérnek! Az előző részben megismert vízparti világ most egy egészen más arca tárul elénk: a két fiatal ezúttal ugyanis téli szünidejét tölti a télen is eleven Kisbalaton környezetében. Gyula és Béla most már szinte érett férfiként érkeznek vissza a berekbe, hogy a természet szépségeit és olykor zord törvényeit újra átéljék.

Kérdések írója: Jerzsa Péter

A könyvet itt is elolvashatod.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2011

Szerző: Fekete István
Cím: Tüskevár
ISBN: 963 11 8084 0
Kiadó: Móra
Kiadás éve: 2005
Kinek ajánlott: 4-5. osztály
(372 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Tutajosra és Bütyökre nagy kalandok várnak: Ezt a nyarat ugyanis a Kis-Balaton víziparadicsomában fogják tölteni. A vakáció sok mindenre megtanítja, kiműveli, útbaigazítja őket, megismerik a természet szépségét és kincseit, valamint annak olykor kegyetlen törvényeit.

A könyvet ide kattintva is elolvashatod.

A filmet megnézheted ide katttintva:

A kérdéseket írta: Jerzsa Péter

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2011

Szerző: Fekete István
Cím: Vuk
ISBN: 963-11-8106-5
Kiadó: Móra
Kiadás éve: 2005
Kinek ajánlott: 3-4. osztály
(769 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 25 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Vuk, a kisróka szüleit hamar elveszti, ám Karak magához veszi. Vuk gyorsan tanul, ügyessége és csillapíthatatlan bosszúvágya folytán az erdő leghíresebb rókájává válik, aki lépten-nyomon igyekszik a vadászok életét megkeseríteni.

A kérdéseket írta: Jerzsa Péter

A könyvet ide kattintva is el tudod olvasni.

A rajzfilmet itt tudod megnézni.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2010

Szerző: Fekete István
Cím: Vuk
ISBN: 963 11 8106 5
Kiadó: Móra Könyvkiadó
Kiadás éve: 2005
Kinek ajánlott: 3-4. osztály
(2282 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 30 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Vuk, a kisróka szüleit hamar elveszti, ám Karak magához veszi. Vuk gyorsan tanul, ügyessége és csillapíthatatlan bosszúvágya folytán az erdő leghíresebb rókájává válik. Lépten-nyomon igyekszik a vadászok életét megkeseríteni.

A könyvet ide kattintva is el tudod olvasni.

A rajzfilmet itt tudod megnézni.

A kérdéseket írta: Hoczné Hári Ildikó

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2010

Szerző: Féret-Fleury, Christine ; Féret-Fleury, Madeleine
Cím: A Fekete Királynő
Sorozat: Atlantisz 2.
ISBN: 978 963 245 579 2
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2012
Kinek ajánlott: 7. osztály
(4 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Adel eltűnt. Szüleit keresve rátalál a Kapura, amelyen át Atlantiszba, az elsüllyedt földrészre lehet jutni. A kislány megtudja, hogy az atlantisziak világa nap mint nap egy párhuzamos valóságból táplálkozik: minden egyes lakójának van egy hasonmása az emberek között. Lédát éppen nem sokkal Adel érkezése előtt rabolta el a Fekete Királynő, hogy neki köszönhetően egyedül uralkodhasson mind a Tíz Királyság felett. Adel az egyetlen, akinek hatalmában áll megmenteni Atlantiszt. A küzdelem azonban nehéz lesz, mivel saját hasonmásával, Lédával is szembe kell szállnia.

Szabó Ildikó ajánlásával.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Féret-Fleury, Christine ; Féret-Fleury, Madeleine
Cím: Az örökösnő
Sorozat: Atlantisz 1.
ISBN: 978 963 245 245 6
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2010
Kinek ajánlott: 7. osztály
(3 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A tizenhárom éves Adel Pullman öt éve él egy sivár párizsi árvaházban azóta, amióta a szüleinek nyoma veszett. Egyetlen menedéke a padlás, ahol egy ütött-kopott utazóládában őrzi a szüleitől maradt néhány emléket, köztük édesapja érthetetlen, feljegyzésekkel teli noteszét. Egy napon a láda titkos rekeszében különös tárgyra bukkan; egy bűvös erejű medálra, mely a legváratlanabb pillanatokban egy másik világba röpíti. Van-e valami köze ennek a medálnak Atlantiszhoz, az elsüllyedt kontinenshez, amely után Pullman professzor kutatott, amikor eltűnt? Adel egyedül vág neki a nyomozásnak. Egyedül? Nem egészen. Egy titokzatos, sötét alak mindenütt a nyomában jár…

Szabó Ildikó ajánlásával.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Fésűs Éva
Cím: A palacsintás király
ISBN: 978-963-9820-14-2
Kiadó: Cerkabella Könyvkiadó
Kinek ajánlott: 3-4. osztály
(4 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Dínom-Dánom országban véget nem érő lakomákkal telnek Tóbiás király napjai. Derelye főszakács az uralkodó minden kívánságát teljesíti, hogy felséges gyomrát megtöltse. Titokban azonban a királyi rubinköves gyűrűre fáj a foga. A szakadék szélén álló országot csak egyvalaki mentheti meg az összeomlástól, Éliás királyfi. Ez azonban csak úgy lehetséges, ha minél előbb feleséget talál magának. De hol van az a lány, aki igazi, hűséges, okos társa lehetne?

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

A pitypang bóbitája
Szerző: Fésűs Éva
Cím: Csupafül 22 meséje
Alcím: A pitypang bóbitája
Kiadó: Kairosz
Kinek ajánlott: 1-3. osztály
(26 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 10 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Tücsök úrfi hegedűjét hangolta és körülnézett, hogy melyik virágnak muzsikáljon.

Ajánlja: Krasznai Bertalan

A mesét ide kattintva is el tudod olvasni:

https://onmegvalositas.hu/blog/fircsi/pitypang_bobitaja

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2010

Mackó bácsi árnyéka ( 4-8. old.)
Szerző: Fésűs Éva
Cím: Kukkantó Manó és a Kerekerdő titkai
Alcím: Mackó bácsi árnyéka ( 4-8. old.)
ISBN: 9786155402029
Kiadó: Arcus Kiadó
Kiadás éve: 2014
Kinek ajánlott: 1-3. osztály
(7 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Kukkantó manóval ti is bekukkanthattok a Kerekerdő lakóinak izgalmas életébe, ahol Mackó bácsi bölcs nevelése jó útra téríti a rendetlenkedőt, és ahol megtudhatjátok azt is, hogy az őszinteség a legnagyobb bátorság. Együtt játszhattok a mókusgyerekekkel, megismerhetitek az Ordas-bordas farkas és a Kismalac különös barátságát, és ott lehettek mikor az ökörszem mindenkit megnevettet. Végigkísérhetitek a kis erdei manó kalandjait. Kivívja-e magának az erdei tündér elismerését, és a neve bekerülhet-e a Kerekerdő dicsőségkönyvébe…? A válaszokat megtalálhatjátok a könyvben, amit Egri Mónika álomszép tréfás rajzai díszítenek.

Bíróné K. Adrienne

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2015

Az ökörszem (9-13. old.)
Szerző: Fésűs Éva
Cím: Kukkantó Manó és a Kerekerdő titkai
Alcím: Az ökörszem (9-13. old.)
ISBN: 97861554029
Kiadó: Arcus Kiadó
Kiadás éve: 2014
Kinek ajánlott: 1-3. osztály
(6 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Kukkantó manóval ti is bekukkanthattok a Kerekerdő lakóinak izgalmas életébe, ahol Mackó bácsi bölcs nevelése jó útra téríti a rendetlenkedőt, és ahol megtudhatjátok azt is, hogy az őszinteség a legnagyobb bátorság. Együtt játszhattok a mókusgyerekekkel, megismerhetitek az Ordas-bordas farkas és a Kismalac különös barátságát, és ott lehettek mikor az ökörszem mindenkit megnevettet. Végigkísérhetitek a kis erdei manó kalandjait. Kivívja-e magának az erdei tündér elismerését, és a neve bekerülhet-e a Kerekerdő dicsőségkönyvébe…? A válaszokat megtalálhatjátok a könyvben, amit Egri Mónika álomszép tréfás rajzai díszítenek.

Bíró Vanda Elvira

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2015

Mese egy vadkörtefáról
Szerző: Fésűs Éva
Cím: Mesebeszéd
Alcím: Mese egy vadkörtefáról
ISBN: 978 963 88861 6 3
Kiadó: Arcus Kiadó
Kiadás éve: 2012
Kinek ajánlott: 1-3. osztály
(430 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A mesét ide kattintva is el tudod olvasni.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Fiala Borcsa
Cím: Bűntény a Dunán
ISBN: 978-963-437-078-9
Kiadó: Kolibri Kiadó
Kiadás éve: 2017
Kinek ajánlott: 4-7. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A könyv főszereplője egy Bona Peti nevű fiú. Már az is izgalmas, hogy miért pont ezt a nevet kapta szüleitől, arról nem is beszélve, hogy a fiú álomfejtő képességgel is rendelkezik! Újonnan szerzett barátaival egy rejtélyes bűnténybe csöppennek, amit rengeteg kaland során  sikerül federíteniük.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2018

Szerző: Fiedler, Regine
Cím: Repülj, rigóm, repülj!
Sorozat: SMS-könyvek
ISBN: 978-963-9950-55-9
Kiadó: Dialóg Campus Kiadó
Kiadás éve: 2013
Kinek ajánlott: 5-8. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Lisa kiváló atléta, aki lelkesen edz, mert egy futóversenyre készül. Szabadidejében nagyokat beszélget legjobb barátaival, Beával és Jannal. Velük tényleg mindent meg lehet vitatni, órákon keresztül, a világ legkülönfélébb dolgait. Jan egyszer csak bemutatja új barátnőjét, a beképzelt Janine-t, Lisa pedig belebolondul a szívtipró Ursba, akibe Bea is fülig szerelmes. A három barát elhidegül egymástól, Lisa egyre mélyebbre sodródik a kapcsolatban. Vajon jó döntéseket hoz? Van esély, hogy ők hárman ismét jó barátok legyenek? Vagy már csak a futás marad a lány számára, a mindent feledtető futás?

A Repülj, rigóm, repülj! kedves humorú, izgalmas és megragadó regény barátságról, kitartásról és az első szerelemről.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Fietzek, Petra
Cím: Flóri, a gólkirály
Sorozat: Olvasó Fáni
ISBN: 978-963-7461-47-7
Kiadó: Fabula Stúdió
Kiadás éve: 2001
Kinek ajánlott: 2-3. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Az Olvasó Fáni sorozat Flóri, a gólkirály című könyve kedves és tanulságos történetekkel szolgál az olvasói számára. A könyvet alsó osztályos gyermekek részére ajánlom. Második osztálytól, negyedik osztályig kiváló szókincsfejlesztő olvasmány diákok számára. 

Flóri dühös a világra. A nagyobb fiúk nem engedik játszani a csapatukban. Pedig még Máténál, a bátyjánál is jobban tud focizni. A Sárga Villámok megszorulnak és ekkor váratlanul eljön Flóri ideje, végre megmutathatja, mit tud. A könyvet már olvasni tudó alsó osztályos diákok számára ajánlom. 

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Fietzek, Petra
Cím: Sulibuli történetek
Sorozat: Olvasó Leó
ISBN: 978-963-7461-27-9
Kiadó: Fabula Stúdió
Kiadás éve: 2003
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(3 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Az Olvasó Leó sorozat Sulibuli történetek című könyve sok kedves és tanulságos történetekkel szolgál az olvasói számára. A könyvet alsó osztályos gyermekek részére ajánlom. Első osztálytól, negyedik osztályig kiváló szókincsfejlesztő olvasmány diákok számára. 

Olga néni csúcs jófej! Ő a legjobb tanár a suliban! Legalábbis Max és Olivér szerint. És hogy ezt bebizonyítsák, nem mindennapi meglepetést találnak ki számára az iskolai ünnepségre. Nem kisebb meglepetésben lesz része Linának, aki éjszakai kirándulásra indul az osztályával. A Lila utcai iskola buliján rendezett állatkiállításon pedig elszabadul a pokol! Nemhiába, a suliban nem lehet unatkozni, ott mindig történik valami. Küiönösen, ha buli van! A könyvet olvasni már tudó alsó osztályos gyermekek részére ajánlom. 

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Fietzek, Petra
Cím: Szerencséd volt, kicsi delfin!
Sorozat: Olvasó Cinke
ISBN: 978 963 7461 31 6
Kiadó: Fabula Stúdió
Kiadás éve: 2006
Kinek ajánlott: 1-2. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Ha kell, táncot jár a vízben, szaltózik, vagy éppen versenyt úszik a többi delfinnel. De ezen a nyáron Bill máshogy viselkedik. Nem akar játszani, helyette nyugtalanul köröz a part mentén. Valamit jelezni akar.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Fine, Anne
Cím: Mi a gubanc, Gülüszemű?
Sorozat: Tök jó könyvek
ISBN: 963-539-389-X
Kiadó: Ciceró Könyvstúdió
Kiadás éve: 2002
Kinek ajánlott: 5-8. osztály
(9 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Kitty Killin a Világ Legnagyobb Szakértője abban a kérdésben, hogy milyen is az, amikor az ember anyja új, utálatos pasira tesz szert. A helyzetet még súlyosabbá teszi, ha a pasi esetleg mostohaapai szerepre pályázik. És George Faulkner, azaz a Gülüszemű, a lehető legutálatosabb pályázó. A regény érzékenyen, frissen és jó humorral mutatja be, milyen nehéz egy kiskamasznak elfogadni az új családi felállást, illetve egy középkorú férfinak két kislányt.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Finy Petra
Cím: Iskolások kézikönyve fiúknak
ISBN: 978-963-410-153-6
Kiadó: Pagony
Kiadás éve: cop. 2016
Kinek ajánlott: 1-2. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Amikor gyermekünk elkezdi az iskolát, hajlamosak vagyunk túlzásokba esni, aggódni érte. A legtöbb szülő beleesik ebbe a helyzetbe. Az író sok szeretettel megosztja a saját élményeit, hiszen őmaga is végigjárta ezt a humoros, varázslatos es kalandos utat. A könyv egy igazán jó felkészítő a szülőnek is és a gyermeknek is az iskola sokszínű világába. Érdemes még a suli kezdés előtt kézbevenni, átforgatni és elkalandozni e csodás világba.

Gyarmati Nikolett

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2023

Szerző: Finy Petra
Cím: Milu a lovagok között
Sorozat: Most én olvasok! 4. szint
ISBN: 9789634 102045
Kiadó: Pozsonyi Pagony Kft.
Kiadás éve: 2016
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(5 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Artúr bácsi a kedvenc történelmi helyére kalauzolja Milut és Kamillát. A gyerekek következő utazása a középkori Britanniába, Artúr birodalmába, Camelotba vezet. Milu és Kamilla ismét tanúbizonyságot tesz arról, hogy egymásért és a gyengék, ártatlanok megmentéséért a félelemmel és veszéllyel dacolva is bátran kiállják az eléjük tárulkozó próbákat, kalandokat.

Olvasásra és kalandra fel!

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2017

Szerző: Finy Petra
Cím: Milu az indiánok között
Sorozat: Most én olvasok! 3. szint
ISBN: 978-963-410-134-5
Kiadó: Pozsonyi Pagony
Kiadás éve: cop. 2016
Kinek ajánlott: 2-3. osztály
(8 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Milu, az elsős kisfiú, barátnője, Kamilla és Bátor, a kiskutya ezúttal az 1700-as évekbe, a dakota indiánok közé kerül. Feladatuk, hogy megvédjék a törzset a krík támadásától, akik a dakoták összes sátrát fel akarják égetni, az asszonyokkal és gyerekekkel együtt.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2016

Szerző: Finy Petra
Cím: Milu az olimpián
Sorozat: Most én olvasok! 2. szint
ISBN: 978-963-410-060-7
Kiadó: Pozsonyi Pagony
Kiadás éve: cop. 2015
Kinek ajánlott: 1-2. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A történet olvasása során sok érdekes információt tudhattok meg az ókori olimpiai játékokról, s közben az is kiderül, sikerült-e Milunak és Kamillának teljesíteni  köldetésük  célját.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2016

Szerző: Finy Petra
Cím: Milu Egyiptomban
Sorozat: Most én olvasok! 1. szint
ISBN: 978 963 410 046 1
Kiadó: Pozsonyi Pagony Kft.
Kiadás éve: 2015
Kinek ajánlott: 1-2. osztály
(17 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A főszereplőnk ezúttal Milu, egy elsős kisfiú és Bátor, egy kiskutya. Bátor igazából sárkány, sőt, időutazó sárkány! Az első mesében az ókori Egyiptomba repíti Milut, hogy megmentsék a fáraót.

Kezdő olvasóknak ajánlott érdekes olvasmány.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2015

Szerző: Finy Petra
Cím: Szárnyak és paták
ISBN: 978-615-5234-23-1
Kiadó: Kolibri
Kiadás éve: 2013.
Kinek ajánlott: 1-2. osztály
(10 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 5 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Valahol a felhők fölött van egy mesebeli királyság, Patagónia, ahol különleges lények, pegaurok élnek. Mindenük a repülés. Azonban van egy fiatal csikófiú, Pego, aki a szárnyai miatt csak álmaiban képes erre. Viszont az akaratereje rendíthetetlen. Vakmerő, de csak így érheti el a célját. Milyen kalandos úton váltja valóra álmait, hogyan segítenek neki újdonsült ember barátai és az elején még gőgös saskirály?

Milyen akadályt gördít az útjába egy gonosz lényész? A meséből azt is megtudhatjuk, hogy cukorbetegen is lehet valakiből feltaláló és mások megmentője. Olvasd el és izguld végig ezt a megható történetet Te is, amelyet áthat a testvéri szeretet és gondoskodás, a végén pedig minden jóra fordul.

Hertelendy Helga ajánlásával.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2020

Szerző: Fischer-Hunold, Alexandra
Cím: A dilinyós tűzbarát
Sorozat: Sódervári Sherlock báró
ISBN: 978 963 244 251 8
Kiadó: Scolar Kiadó
Kiadás éve: 2011
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(5 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Az őrült Sebastian, a gyújtogató szerzetes szelleme halálra riogatja a bajorországi kolostorszálló vendégeit. Ide érkezik vakációzni a Kopejka család. Míg a szálló vendégei rettenet közepette töltik borzongós éjszakáikat, a merész nyomozócsapat nem tétlenkedik: megpróbálják kideríteni, kit rejt a szerzetesi csuha, ki az, aki éjszakáról éjszakára kísérti a fényes vendégsereget? Laurát és Maxit, valamint a barátkereső Sódervári Sherlock bárót az éjszakai kísértetjárások semmitől sem riasztják vissza! Sőt nyomozókedvük csak fokozódik a sötét árnyak, fenyegető üzenetek, fel-fellobbanó lángok a megannyi ármány láttán. Kalandra fel, kezdődik a nyomozás!

Szabó Ildikó ajánlásával.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Fischer-Hunold, Alexandra
Cím: Kincsvadász kísértet
Sorozat: Sódervári Sherlock báró
ISBN: 978-963-244-199-3
Kiadó: Scolar
Kiadás éve: 2010
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(14 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Az 1671-es évben Sódervár örököse, Sódervári Sherlock báró párbajban vesztette életét. Azóta előkelő kísértetként űzi-fűzi sötét dolgait az ősi családi kastélyban. Ármányos rejtőzködése addig a napig tart, míg a Kopejka testvérek, Laura és Maxi fel nem fedik létezésének titkát. Ekkor veszi kezdetét az öreg szellembáró, Lili, a kísérteties kutyahölgy és a merész testvérpár kalandsorozata. Az éjszakai találkozókon újabb és újabb bűnügyek sejlenek fel a múltból, melyek kinyomozása során remek detektívcsapat kovácsolódik a parókás szellemnyomozóból és két ifjú segédjéből. A Kincsvadász kísértetben Sódervári Sherlock báró, Kopejka Laura és Kopejka Maxi egy rejtélyes körülmények közt eltűnt drágakő titkát próbálja kideríteni, és egyben lemosni a Sódervári család becsületén esett foltot. Kalandra fel, kezdődik a nyomozás!

Kis-Gergely Lilla ajánlásával

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Fischer-Hunold, Alexandra
Cím: Lánytörténetek
Sorozat: Olvasó Kalóz
ISBN: 978-963-7461-38-5
Kiadó: Fabula Stúdió Kft.
Kiadás éve: 2004
Kinek ajánlott: 2-3. osztály
(54 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Hét izgalmas történet nem csak lányoknak!

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Fischer-Hunold, Alexandra
Cím: Malaclopás a Kedvenckertben
Sorozat: Sódervári Sherlock báró
ISBN: 978 963 244 252 5
Kiadó: Scolar Kft.
Kiadás éve: 2013
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Ki lehet az az elvetemült vadorzó, aki az éj leple alatt tengerimalacokat rabol el a vadasparkból? Ráadásul egyre több állatka tűnik el a Kedvenckertből!!! Laura, Maxi és szellembarátjuk, Sherlock báró készen áll az akcióra! Kalandra fel, kezdődik a nyomozás!

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Fischer-Hunold, Alexandra
Cím: Pónitörténetek
Sorozat: Olvasó Kalóz
ISBN: 978 963 7461 28 6
Kiadó: Fabula Stúdió
Kiadás éve: 2006
Kinek ajánlott: 2-3. osztály
(11 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Lenke nagyon szereti az állatokat, főleg a pónikat, egy napot sem bírna ki Molly nélkül. Természetes, hogy még patkoltatni is elkíséri, és nem hagyja magára. Vajon fél a póni? Jóska talán az életét köszönheti a pónijának. Asterix egy percet sem habozik, amikor margin gazdáját kell kimentenie a bajból. De néha a négylábú barátaink is szeretnének maguk között lenni. Legfőképpen, ha szerelmesek.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Fischer-Hunold, Alexandra
Cím: Rozália királykisasszony a varázspóniknál
Sorozat: Olvass velem!
ISBN: 9786155385711
Kiadó: Manó Könyvek Kiadó Kft.
Kiadás éve: 2016
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(10 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Rozália szülei a Sáfrány cukrászdát vezetik, és nem tudják finanszírozni a kislány legnagyobb álmát, hogy megtanuljon lovagolni.  Van viszont egy mágikus zenélőórája, amely mindig megsegíti őt, mint most is. Egy  pillanat alatt a varázspónik földjén találja magát, ahol valóra válik az álma. Annyit lovagolhat, amennyit csak szeretne.  A varázspónik rettegett ura azonban hamar megkeseríti a kislány örömét. Hogy sikerül-e Rozáliának furfanggal legyőzni a Mestert, vagy örökre ott kell maradniuk a póniföldön, kiderül ha elolvassátok ezt a kalandos történetet.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2017

Szerző: Fischer-Hunold, Alexandra
Cím: Rozália királykisasszony és a kagylóhéjpalota
Sorozat: Olvass velem!
ISBN: 978-615-5220-46-3
Kiadó: Manó Könyvek Kiadó Kft.
Kiadás éve: 2013
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(15 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Ezt a könyvet 6-tól 8 éves korig ajánlom, főleg azon gyermekek részére, akik szeretnek  olvasni. Ebben a történetben Rozália és testvére egy bohóchalat kaptak. Rozália épp az bohóchalnak mesélt, amikor hirtelen egy másik világban találta magát és a testvérét is magával vitte. Ez a másik világ a sellők birodalma volt. Rozália összeberátkozik velük és a sellők a segítségét kérik. abban, hogy megmetse őket a halászoktól. Rozália szívesen segít nekik és kitalál egy tervet, amivel megmenti őket.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Fischer-Hunold, Alexandra
Cím: Rozália királykisasszony és a titkos recept
Sorozat: Olvass velem!
ISBN: 978-615-5220-05-0
Kiadó: Manó Könyvek
Kiadás éve: 2012
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(22 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Rozália alighogy megkapja királykisasszonyos zenélő óráját, máris valami egészen hihetetlen dolog történik: egy titokzatos forgószél egyszarvújával, Hópihével együtt a csodás Meseországba repíti őt. Itt aztán kézzelfogható közelbe kerül régi vágya, hogy igazi királykisasszony lehessen! De előbb meg kell szabadítania a mágikus világ lakóit egy gonosz boszorka átkától. Vajon megbirkózik a feladattal?

A könyvet Szabó Eszter ajánlja.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Fischer-Hunold, Alexandra
Cím: Rozália Királykisasszony megmenti a tündérkirálynőt
Sorozat: Olvass velem!
ISBN: 978 615 5220 05 0
Kiadó: Manó Könyvek Kiadó Kft.
Kiadás éve: 2012
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(28 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Rozália egy speciális kakaóval szeretné a család boltjának kínálatát fellendíteni, ám öccse Alex megissza mielőtt édesanyjának megmutathatná. Hirtelen egy hangocska szólal meg a zenélő órájában, aki nem más, mint a Tündérkirálynő. Kiderül, hogy népe bajban van és senki más nem mentheti meg őket csak Rozália, aki azonnal fogja aranykoronáját és Hópihét az egyszarvút, hogy a segítségükre siessen.  Vajon tényleg sikerül neki megmenteni a Tündérkirálynőt?

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Fischer-Hunold, Alexandra
Cím: Szörnyűséges születésnap
Sorozat: Sódervári Sherlock báró
ISBN: 978 963 244 200 6
Kiadó: Scolar Kiadó
Kiadás éve: 2010
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(7 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

  A Szörnyűséges születésnapban dermesztő családi titokra derül fény: Sódervári Sherlock báró szeretett dédnagypapáját 85.születésnapján MEGGYILKOLTÁK!!! Vérfagyasztó história!!! Igazi családi dráma!!! Ki volt e múltbeli rémtett elkövetője? Kopejka Laura és Maxi, no meg öreg szellembarátjuk, Sódervári Sherlock bejárva a kastély titkos rejtekútjait az egykori orgyilkos nyomába szegődik, s megkísérlik kideríteni a lehetetlent: leleplezni a több mint 300 éve elkövetett gyilkosság elkövetőjének személyét! Kalandra fel, kezdődik a nyomozás!

Szabó Ildikó ajánlásával.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Fischer-Hunold, Alexandra
Cím: Testvérháború
Sorozat: Olvasó Boszi
ISBN: 963 86390 9 1
Kiadó: Fabula Stúdió
Kiadás éve: 2004
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(3 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Réka kettesben él boldogan az apjával. Nyugalmát felforgatja Tímea és lánya, Julika, akik új családtagként hozzájuk költöznek. A megszokott élet felborulni látszik. Az új helyzetre haditervet kell készíteni a lányoknak, aminek izgalmas kimenetele szerencsésnek bizonyul.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Flanagan, John
Cím: A lángoló híd
Sorozat: A vadonjáró tanítványa 2.
ISBN: 978-963-245-487-0
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2012
Kinek ajánlott: 6-8. osztály
(4 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Will és barátja Horác, a Vadonjáró Gilant kísérik el egy küldetésre. De csak lerombolt falvakat és városokat találnak. A gonosz király Morgarath szolgái lerohanták Keltikát. Gilan visszalovagol, hogy értesítse a királyt, miközben Willék megdöbbentő információra tesznek szert egy éhező lánytól. Morgarath három oldalról kívánja lerohanni Araulen békés országát. Hőseink ezt próbálják megakadályozni új barátjukkal Evelin segítségével. Viszont Ő sem az, akinek mondja magát.

Fási Barnabás

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2017

Szerző: Flanagan, John
Cím: Gorlan romjai
Sorozat: A vadonjáró tanítványa 1.
ISBN: 978-963-245-368-2
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2010
Kinek ajánlott: 6-8. osztály
(5 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A Gorlan Romjai egy vérbeli fantasy regény minden korosztály számára.

Ebben a részben megismerhetjük Will életét, barátait. Will felvételt nyer a titokzatos Vadonjárók körébe, akik titokban védik és óvják a királyságot. Will mentora, Halt keze alatt szépen kitanulja a mesterség csínját-bínját. Viszont a békés időszak nem tart örökké, a gonosz már javában mozgolódik...

Fási Barnabás

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2017

Szerző: Flinn, Alex
Cím: A kiss in time ; Csók pont jókor
Sorozat: Vörös pöttyös könyvek
ISBN: 978-963-245-462-7
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2012
Kinek ajánlott: 7-8. osztály
(8 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Találkozhat a valóság és a mesék világa?

Jack elindul unalmasnak igérkező európai körútjára, és nem is sejti, milyen események sorát indítja el, mikor izgalmakat keresve, a kiránduló csoportot elhagyva strandolni indul barátjával. Sejtelmes helyre bukkannak, s kíváncsiságtól hajtva beleavatkoznak a több száz éve alvó Eufrazia „álmába" és a jövendelés beteljesedik. Talia felébred. Hogyan boldogul el a királylány a mai Amerikában, aki több száz évet átaludt?

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Flinn, Alex
Cím: Beastly ; A szörnyszívű
Sorozat: Vörös Pöttyös könyvek
ISBN: 978-963-245-285-2
Kiadó: Könyvmolyképző K.
Kiadás éve: 2010
Kinek ajánlott: 7-8. osztály
(25 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Kyle Kingsbury a legnépszerűbb srác a suliban amit annak köszönhet, hogy rendkívül gazdag és jóképű. Csak a felszínes dolgok érdeklik, számára csak a külsőség fontos. Egy boszorkány ezt megelégelve átkot szór Kylera, akit csak egy olyan lány szerelme oldozhat fel az átok alól, akinek a külső szépség nem számít, és képes az ember belső értékeire felfigyelni. Vajon Kyle talál egy ilyen lányt aki meg tudja törni az átkot?

Orbán Ágnes ajánlásával

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Csipike, a boldog óriás ; Csipike és Tipetupa ; Csipike és a gonosz ostoba
Szerző: Fodor Sándor
Cím: Csipike
Alcím: Csipike, a boldog óriás ; Csipike és Tipetupa ; Csipike és a gonosz ostoba
Sorozat: Régi kedvencek
ISBN: 978-963-403-123-9
Kiadó: Manó Kv.
Kiadás éve: 2015
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Csipike kalandjai folytatódnak: a hatalmas lelkű törpe testben is óriássá válik, ahogy maga körül az egész világ; feleségre is lel egy kedves tündérlány személyében, hogy aztán közösen vegyék fel a harcot otthonuk támadója, a Gonosz Ostoba ellen.

A történet végén mindenki elnyeri a maga jutalmát, ahogy Te is, kedves olvasó, ezzel a nagyszerű meseélménnyel.

Nagy András

A könyvet ide kattintva is elolvashatod.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2021

Csipike, a gonosz törpe ; Csipike és Kukucsi
Szerző: Fodor Sándor
Cím: Csipike
Alcím: Csipike, a gonosz törpe ; Csipike és Kukucsi
Sorozat: Régi kedvencek
ISBN: 978-963-403-123-9
Kiadó: Manó Kv.
Kiadás éve: 2015
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Mekkorák vagyunk valójában? És mekkorának látjuk magunkat környezetünk tükrében? És jóságunk vajon mennyire kényszer, amely önértékelésünk kisszerűségéből fakad? Már gyerekként szembesülünk, ha meseszinten is, ezekkel a problémákkal, és a játék, amely képes feloldani minden harcos ellentétet, Csipikében sem vall kudarcot. Lenyűgöző álomvilág, s bár gyerekekhez íródott, valahol a majdani felnőtthöz is szól játékosságával, tanulságaival, értékeivel.

Nagy András

A könyvet ide kattintva is elolvashatod.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2021

Vendég a háznál
Szerző: Fodor Sándor
Cím: Csipike az óriás törpe
Alcím: Vendég a háznál
ISBN: 963-7405-283
Kiadó: Origo-press
Kiadás éve: 1989
Kinek ajánlott: 4. osztály
(30 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 10 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Csipike az Erdőben élt.

Akkora volt, mint a kisujjam, és gyöngyvirágot viselt a kalapján. Olyan kedves, szorgalmas törpét, mint ő, nem látott még  a világ......

Hoczné Hári Ildikó ajánlásával.

A mesét ide kattintva is el tudod olvasni.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2011

Szerző: Forman, Gayle
Cím: Ha maradnék
ISBN: 978-963-539-750-1
Kiadó: Ciceró Kiadó
Kiadás éve: 2011
Kinek ajánlott: 7-8. osztály
(6 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

És te hogyan döntenél?

Képzeld el, hogy mindened megvan, amiről csak egy lány álmodhat. A szüleid jó fejek, mindig megértenek és melletted állnak. Az öcséd a legédesebb kiskölyök a világon. A város legígéretesebb rockbandájának frontemberével jársz, aki nem elég, hogy eredeti és különleges, de imád is téged. A zenei tehetséged szélesre tárta előtted a világ kapuit.

Képzeld el, hogy aznap, mikor leesik az első hó, mindezt elveszítheted.

Amikor életedben először kell komoly döntést hoznod, nem áll melletted senki, akitől segítséget remélhetnél. Élet és halál között kell választanod. Az életed soha nem lehet olyan, mint amilyennek ismerted. A halálról semmit sem tudsz.

Te mit tennél? Harcolnál vagy feladnád? Mennél vagy maradnál?

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2015

Szerző: Forman, Gayle
Cím: Hová tűntél?
ISBN: 978-963-539-771-6
Kiadó: Ciceró Könyvstúdió
Kiadás éve: 2012
Kinek ajánlott: 7-8. osztály
(4 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Három év múlva... Képzeld el, hogy azt az életed éled, amiről álmodtál. A világ egyik leghíresebb rockzenésze vagy, az újságok címlapon hozzák a képedet, és a lábad előtt hever a világ. Az első lemezed olyan sikeres lett, hogy soha nem lesznek már anyagi gondjaid. A barátnőd nem elég, hogy tehetséges és felkapott filmproducer, de jobban megért téged, mint bárki a világon. Képzeld el, hogy mindennek ellenére mégsem lehetsz boldog, mert három évvel ezelőtt olyasmi történt, amitől valami meghalt benned. Amikor egyetlen éjszakán találkozik a múlt és a jövő, esélyt kapsz, hogy mindent helyrehozz, ami félresiklott, már csak az marad kérdés, hogy tudsz-e élni vele. De létezik egyáltalán újrakezdés? És milyen árat kell fizetni érte?

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2015

Szerző: Foxley, Janet
Cím: Fikarc és a csodaszamár
ISBN: 9789633240793
Kiadó: Animus Kiadó
Kiadás éve: 2012
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 30 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A pöttömök, vagyis az emberek világától távol van egy hely, Morajló-hegy. Bármilyen hihetetlen, de itt élnek az óriások. Értelmi képességeik elég csekélyek, kivéve a legkisebb óriást, Fikarcot. Hősünk, vagyis Őméltósága  üldözte el valamikor a pöttömöket, most viszont más a probléma: Morajló-hegy egy vulkán, és éppen kitörni készül. Környezete nem hisz neki, hiába a mindent ellepő füst, a por és a forróság. Hogyan tudja felhívni a figyelmet a közelgő katasztrófára, milyen cselhez kell folyamodnia? Ki tud neki ebben segíteni? A humornak és a fantáziának nagy szerepe van a mesében, és Steve Wells rajzai is tökéletesen illeszkednek a szöveghez.

Bíróné K. Adrienne

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2019

Szerző: Foxley, Janet
Cím: Fikarc és az óriások
ISBN: 978 963 324 048 9
Kiadó: Animus Kiadó
Kiadás éve: 2011
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(5 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Az óriások a Morajló-hegy gyomrában rejtőzködnek a völgyben lakó emberek szeme elől. De nem mindig volt ez így: régen bizony embereket raboltak, vagy éppenséggel felfalták őket. Csakhogy ezek a pici lények mostanra már varázslatos fegyverekkel védik meg magukat. Ráadásul nem minden óriás hatalmas! Fikarc például alig nagyobb egy embernél. Emiatt sűrűn válik gonosz tréfák céltáblájává. Egyszer aztán betelik nála a pohár, és felkerekedik, hogy szerencsét próbáljon a pöttömök világában, akikhez oly nagyon hasonlít. De felfedez valami igencsak meglepőt...

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Frank, Anne
Cím: Anne Frank naplója
ISBN: 963 8469 04 8
Kiadó: Maecenas Könyvkiadó-Lord Könyvkiadó
Kiadás éve: 1994
Kinek ajánlott: 6-8. osztály
(34 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 25 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Anne boldogan élt családjával, azonban a második világháború és a zsidóüldözések véget vetettek felhőtlen életüknek. A fiatal lány többé nem élhetett úgy, ahogy mindig szeretett volna: békében és szabadon. Ugyanis azért, hogy elkerüljék a koncentrációs táborok borzalmait, bujkálniuk kellett. Rejtőzködésük történetéről, mindennapjairól a hátsó traktusban naplót is vezetett, melyben arra is fény derül, vajon sikerült-e végül elmenekülniük a nácik karmai közül.

A könyvet ide kattintva is el tudod olvasni.

A filmet megnézheted ide kattintva.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: French, Vivian
Cím: Alice hercegnő és a varázstükör
Sorozat: A Tiara Klub
ISBN: 978-963-297-305-0
Kiadó: Alexandra
Kiadás éve: 2010
Kinek ajánlott: 2-3. osztály
(9 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Jaj, ne! Ha Alice hercegnő nem megy át a „Hogyan közlekedjünk a lépcsőn úgy, mintha lebegnénk” vizsgán, akkor nem engedik el a Hercegnőképző Akadémia kerti partijára, sőt a varázstükörbe sem nézhet bele. Egy új barát azonban a segítségére siet…

A könyvet ajánlja: Szabó Eszter

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: French, Vivian
Cím: Dóra, a ló
Sorozat: Lovag leszek
ISBN: 9789634860396
Kiadó: Móra Könyvkiadó Zrt.
Kiadás éve: 2018
Kinek ajánlott: 2-3. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Vajvári J. Samunak az a célja, hogy Igazán Nemes Lovag váljon belőle. Az első lovagi feladatot, egy hűséges társ megszerzését már teljesítette az előzményekben. Ekkor lett hűséges barátja unokahúgának, Szilvának. Samu legfontosabb célja egy hófehér paripa megszerzése, de a mindennapok eseményei más dolgok felé irányítják. Samunak és Szilvának el kell szállítani Lóvakaróba egy varacskos disznót, Horáciuszt. Milyen akadályok merülnek fel az út során, sikerül-e Samunak Nemes Cselekedeteket véghez vinnie? Samu harmadik feladata miatt pedig ne aggódjatok, mert egy paripa hátán BÁRMIRE képes!

Bíróné K. Adrienne

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2019

Szerző: Frey, Jana ; Stubner, Angelika
Cím: Kutyás történetek
Sorozat: Kis Olvasó Tigris
ISBN: 978 963 7461 30 9
Kiadó: Fabula Stúdió
Kiadás éve: 2002
Kinek ajánlott: 1-2. osztály
(13 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Tibi élete nem unalmas a kutyája mellett. Olli sétáltatás közben eltűnik. Hiába hívja, hiába siet a mamája is a segítségére, Ollinak nyoma veszett. De Tibit nem olyan fából faragták, hogy ebbe belenyugodjon. Máris van egy kitűnő terve, a riadólánc.. Liza a tengerparton egy aranyos kutyakölyökre bukkan.  Szeretné megtartani, de a szülei  nem fogadják kitörő lelkesedéssel az ötletet ... Jani nagyon büszke a kutyájára. Leó, ahogy a neve is elárulja, bátor, akár egy oroszlán. Vagy mégsem? Egy biztos: az ember legjobb barátja a kutya! 

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Tasziló a morzekutya
Szerző: Fülöp György
Cím: Mesék a szeretetről
Alcím: Tasziló a morzekutya
ISBN: 963-539-215-5
Kiadó: Ciceró Könyvkiadó
Kiadás éve: cop. 1998
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 10 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Hetedik Kutyaházi Tasziló annyira nemes eb volt, hogy nála nemesebb eb talán még nem is jött a világra, mióta eben gubát cserél a magyar...

Hoczné Hári Ildikó ajánlásával

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2010

A pepita zebra
Szerző: Fülöp György
Cím: Mesék a szeretetről
Alcím: A pepita zebra
ISBN: 963-539-215-5
Kiadó: Ciceró Könyvkiadó
Kiadás éve: cop. 1998
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(11 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 10 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A zebra már zebraságával is eléggé különös állatnak számít. De mi történik akkor, ha nem egy csíkos, hanem egy kockás zebracsikó születik. Ez a kedves történet éppen erről szól.

Szabó Ildikó ajánlásával

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2011

Öcsém, facsiga
Szerző: Fülöp György
Cím: Mesék a szeretetről
Alcím: Öcsém, facsiga
ISBN: 963-539-215-5
Kiadó: Ciceró Könyvkiadó
Kiadás éve: cop. 1998
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(24 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 10 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Hogyan lesz egy csupasz csigából facsiga, vajon egy gonosz varázsló változtatta azzá, vagy mégsem? A válasz a történetben van elrejtve...

Szabó Ildikó ajánlásával

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2011

Három pufóka mókafóka
Szerző: Fülöp György
Cím: Mesék a szeretetről
Alcím: Három pufóka mókafóka
ISBN: 963-539-215-5
Kiadó: Ciceró
Kiadás éve: cop. 1998
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(22 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 10 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Ez egy vicces történet, ahol három pufóka fóka zenekart alapít....

Hoczné Hári Ildikó

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2010

Szerző: Funke, Cornelia
Cím: Kísértetvadászok jeges nyomon
ISBN: 978-963-403-244-1
Kiadó: Manó
Kiadás éve: 2016
Kinek ajánlott: 3-6. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A főszereplő, Tomi, egy igazán belevaló kisfiú, aki szenyó nővére piszkálásai közepette éli szürke kis hétköznapjait, egészen addig, amíg meg nem ismerkedik a pincéjükben kísértő Hugóval. Eleinte persze fél a kísértettől, de miután rájön, hogy barátságos szellemmel van dolga, segítséget kér nagymamája barátnőjétől, hogy együtt szálljanak szembe a Hugó otthonát elbitorló szörnnyel.

Hoczné Hári Ildikó

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2017

Szerző: Funnell, Pippa
Cím: Árnyék
Sorozat: Tilly lovas történetei
ISBN: 9789634035862
Kiadó: Manó Könyvek Kiadó kft.
Kiadás éve: 2019
Kinek ajánlott: 2-5. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Tilly alig fér a bőrébe az örömtől, amikor megtudja, hogy Árnyék, a híres derbi-győztes ló a hétvégét az Ezüstpatkó tanyán fogja tölteni. A hírt titokban kell tartania, ugyanis egy olyan szupersztár, mint Árnyék, nagyon sok pénzt ér, és a lótolvajoknak pont az ilyenekre fáj a foguk. A péntek esti pizsamaparti is nagyon izgalmasnak ígérkezik...

Fenyvesi Attila

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2020

Szerző: G. Szász Ilona
Cím: A mindentvarró tű
ISBN: 978 963 643 192 1
Kiadó: General Press Kiadó
Kiadás éve: 2010
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Valamikor régen, dédanyáink idejében, a Borostyán utca egyik színes házában élt Málika, a híres varrókisasszony. Ruhaszalonja tele volt titokzatos gombokkal, fényes varrótűkkel, színes cérnákkal, gyöngyökkel és szalagokkal. Málika varrta a legszebb báli ruhákat kerek e világon! Segítője is akadt, Cérnácska Szabócska személyében, aki beleszeretett a lányba, és egy szép napon megkérte a kezét. Málika szíves-örömest mondott volna igent, de szavát adta édesapjának, hogy csak annak a felesége lesz, aki elhozza neki a Mindentvarró Tűt. Vajon sikerül-e Cérnácska Szabócskának megtalálnia ezt a különleges varróeszközt? Számos veszedelem, megpróbáltatás és küzdelem árán el tudja-e hozni szerelmének a kért ajándékot? És egyáltalán: mire való a Mindentvarró Tű, és miért olyan fontos Málikának?

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: G. Szász Ilona
Cím: Cókmók a morgolódó szekrénymanó
ISBN: 978 963 643 389 5
Kiadó: Generál Press Kiadó
Kiadás éve: 2012
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Hallottátok már az éjszaka csöndjében az apró neszeket, a bútorok reccsenését, az óramutató percegését, az ablakredőny sustorgását? És a halk léptek surranását a sarokban? Némi csoszogást? Csendes köhintést? Valami furcsa dünnyögést a szekrény mélyéből? Akkor bizony meglehet, hogy valahol ott járkált az örökké nyughatatlan, éjszaka kóborló szekrénymanó. Tudtátok, hogy jó, ha van a háznál egy ilyen kis lény? Például rendet tarthat a ruhák között, vagy segíthet elűzni a mindent felfaló molylepkéket. Feltéve, ha hajlandó megkeresni a Titkos Kertet, hogy elhozza onnan a varázserejű ólevendulát, hiszen csak ezzel mentheti meg az ódon szekrény lakóit. Cókmók, a magának való morgolódó vándormanó nekivág a kalandos útnak. Kitartás, bátorság és jószívűség kell ahhoz, hogy célhoz érjen. A meséből megtudhatjátok, lesz-e valaha is Cókmókból jószívű molyirtó szekrénymanó....

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Garajszki Margit
Cím: Bartók és a fából faragott királyfi
ISBN: 978 9631 2551 02
Kiadó: Várhegy Kiadó
Kiadás éve: 2016
Kinek ajánlott: 3-6. osztály
(9 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Bartók Béla világszerte ismert zeneszerző és zongoraművész. Egyszer régen azonban ő is volt gyerek. Sőt, iskolába is járt. Bartók Bélának volt egy barátja, a fából faragott királyfi. Ám az is lehet, hogy a barátságukat csak a fából faragott királyfi találta ki.

A mesekönyvben egy szórakoztató, kalandos történet keretében megelevenedik Bartók Béla gyermek- és ifjúkora, korai zenei fejlődésének története. Zeneiskolásoknak, zeneszeretőknek különösen ajánlott!

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2016

Szerző: Garcia, Kami ; Stohl, Margaret
Cím: Beautiful creatures ; Lenyűgöző teremtmények
ISBN: 978 963 245 320 0
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2010
Kinek ajánlott: 7-8. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Lena Duchannes nem sokára 16 éves lesz és ebben a korban nehéz egy tinédzser élete. Ráadásul az új osztálytársai nem fogadják be maguk közé, ellenszenvesen viselkednek vele, ennél már csak a családját sújtó sötét átok lehet rosszabb.

Ethan Wate egész életében Gatlinben élt és mindenáron el akar menni az unalmas kisvárosból, ahol soha nem történik semmi, ezért is kelti fel a figyelmét Lena, akinek az érkezése teljesen felbolygatja a kisvárost. Úgy gondolja, hogy közte és a különc lány között egy bizonyos kötelék van, minden áron össze akar vele barátkozni, amit sokan nem néznek jó szemmel.

Vajon szövődhet-e köztük barátság vagy netalántán szerelem? Lehet-e közös jövőjük?

Tóth Zsófia ajánlásával

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Garcia, Kami ; Stohl, Margaret
Cím: Beautiful darkness ; Lenyűgöző sötétség
ISBN: 978 963 245 533 4
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2012
Kinek ajánlott: 7-8. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A Lenyűgöző teremtményekben már megismerhettük Lena-t és Ethan-t, most pedig itt van a következő rész, a Lenyűgöző sötétség, melyben tovább folytatódik a harc a Sötét Igézők ellen.

Macon temetése után Ethan és Lena kezdenek eltávolodni egymástól, mindkét fiatal életében új személyek jelennek meg, amely féltékenységet szül és próbára teszi kapcsolatukat.

Lena elszökik egy olyan helyre, ahol csak a mágia legtisztább formája létezik, itt önmaga lehet és nyugalomra lelhet, de kiderül, hogy ez egy csapda. Ethan megtudja, hogy a lány veszélyben van és elindul barátaival, hogy megmentse.

A fiatalok története most sem szűkölködik romantikában, titkokban és izgalmas kalandokban.

Tóth Zsófia ajánlásával

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Ugri meg Bugri
Szerző: Gárdonyi Géza
Cím: Gárdonyi olvasókönyv
Alcím: Ugri meg Bugri
ISBN: 963-8380-90-X
Kiadó: Holló
Kiadás éve: 1998
Kinek ajánlott: 3. osztály
(41 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Ugri és Bugri két kismókus története....

Hoczné Hári Ildikó

A mesét ide kattintva tudod meghallgatni.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2010

Szerző: Gárdonyi Géza
Cím: Láthatatlan ember
Kiadó: Akkord Kiadó
Kiadás éve: 2001.
Kinek ajánlott: 6-8. osztály
(3 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A rabszolgasorba került Zétát Priszkosz rétor kiváltja, és fiaként szereti, neveli. Amikor Atilla országában találkozik Emőkével, rögtön beleszeret. A hunok seregéhez csatlakozik, ám a csatában kis híján meghal...

Szécsényi Ágnes ajánlásával

A könyvet ide kattintva is elolvashatod.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2021

Szerző: Gárdonyi Géza ; [újramesélte] Nógrádi Gergely
Cím: Egri csillagok
Sorozat: Klasszikusok újramesélve
ISBN: 978 963 9503 38 0
Kiadó: Presskontakt Bt. Petepite Kiadó
Kiadás éve: 2008
Kinek ajánlott: 5-7. osztály
(718 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Nemzeti történelmünk dicsőséges helyszíne az egri vár, amelynek 1552-es ostroma során kétezer hazaszerető ember győzedelmeskedett kétszázezer könyörtelen idegen támadó felett.

Hiába a múló idő, Bornemissza Gergőék legendája minduntalan bűvkörébe vonja az épp felnövekvő nemzedékeket. Ám az Egri csillagok nem csupán a magyar emberek kedvenc olvasmánya: Gárdonyi Géza is a legjobb művének tartotta a sodró lendületű regényt.
Nógrádi Gergely az eredeti cselekményt követve, ám rövidebb formában meséli újra azzal a céllal, hogy a remekmű a mai fiatalok számára is érthető és szerethető olvasmány legyen.

A feltett kérdésekre a teljes és/vagy a rövidített változatot olvasók is tudnak válaszolni.

A Gárdonyi Géza által írt teljes regényt ide kattintva olvashatod.

A kérdéseket írta: Hoczné Hári Ildikó

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2015

Szerző: Garlando, Luigi
Cím: A döntőről álmodozva
Sorozat: Gól!
ISBN: 978 963 297 660 0
Kiadó: Alexandra
Kiadás éve: 2013
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Akarsz egy jó focis könyvet olvasni?

Ez a könyv garantáltan ilyen. Megismersz benne nyolc gyereket, akiknek álma és közös szenvedélye a futball. Persze nem egyszerűen csak játszani, nyerni is szeretnének. Először is meg kell nyerniük a bajnokságot. Hogy sikerül-e nekik, a könyv lapjairól kiderül.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Garlando, Luigi
Cím: A végső kihívás
Sorozat: Gól!
ISBN: 9789632977850
Kiadó: Alexandra Kiadó
Kiadás éve: 2012
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Luigi Garlando kötete a szakás-edző, Gaston Champignon futballcsapatának összetartó és fáradhatatlan küzdelmeibe enged bepillantást, melynek során a Hagymácskák kapitányuk régi csapatával, a Kék Akadémiával mérkőznek meg a bajnoki címért. A kapitány és csapattársai régóta vártak erre a kihívásra. Itt az alkalom, hogy megleckéztessék az undok Lorist... és mindenekelőtt, hogy bebizonyítsák, az ő csapatuk igaz barátokból áll. Egy történet a játék szenvedélyéről és tisztaságáról, győzelemről és bukásról, de legfőképp a barátság erejéről. A könyvet 10 éves kortól ajánlanám olyan gyerekek részére, akik szeretnek szívből játszani és a tisztességes sportszellemben hisznek.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Garlando, Luigi
Cím: A végső kihívás
Sorozat: Gól!
ISBN: 978-963-297-785-0
Kiadó: Pécsi Direkt Kft.
Kiadás éve: 2012
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A bajnokság csoportmérkőzései véget értek. Most a döntő következik: a Hagymácskák Tommi régi csapata, a Kék Akadémiai ellen játszanak. A kapitány és csapattársai régóta vártak erre a kihívásra. Itt az alkalom, hogy megleckéztessék az undok Lorist. És mindenekelőtt, hogy bebizonyítsák, az ő csapatuk igaz barátokból áll!

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Garlando, Luigi
Cím: Bajnokság Párizsban
Sorozat: Gól!
ISBN: 978-963-297-964-9
Kiadó: Alexandra
Kiadás éve: 2012
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Tommi és barátai nem szerezték meg az első helyet a bajnokságban, de mégis a fellegekben járnak: edzőjük bejelentette, hogy elviszi őket Párizsba, ahol egy kis világbajnokságon vesznek részt. A Hagymácskáknak ez igazi idegenbeli örömfoci lesz!

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Garlando, Luigi
Cím: Bajnokság Párizsban
Sorozat: Gól!
ISBN: 9789632979649
Kiadó: Alexandra
Kiadás éve: 2012
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A könyv a futballról szól, tehát ezt a könyvet igazán futball kedvelő fiataloknak ajánlom. A Hagymacskák csapata Párizsba utazik egy mini világbajnokságra. Az olasz srácok nehezen szokják meg a francia konyhát, inkább a hagyományos olasz ízek után vágynak. A világbajnokság nehezen indul, hiszen a Hagymacskák már 7 perc után vesztésre állnak. Vajon sikerül feltornázniuk a meccs végére a hátrányt? Vajon tényleg Napóleon találta fel a futballt? Megtudhatjátok a kedves öreg Szajna parti könyvárustól.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Garlando, Luigi
Cím: Irány Brazília!
Sorozat: Gól!
ISBN: 978 963 297 283 1
Kiadó: Alexandra Kiadó
Kiadás éve: 2010
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(19 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 10 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A Hagymácskákra különleges vakáció vár: hamarosan elutaznak a mesés Brazíliába, a futball paradicsomába ...

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2012

Szerző: Garlando, Luigi
Cím: Kezdődik a bajnokság
Sorozat: Gól!
ISBN: 978 963 297 429 3
Kiadó: Alexandra Kiadó
Kiadás éve: 2010
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(44 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 10 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A Hagymácskák számára hamarosan megkezdődik az első igazi bajnokság... Nemcsak játszótéri meccsek, hanem igazi kihívások otthon és idegenben.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2012

Szerző: Gatti, Alessandro ; Morosinotto, Davide
Cím: Az aranymacska rejtélye
Sorozat: Macskadetektívek
ISBN: 978-963-539-934-5
Kiadó: Ciceró Könyvstúdió Kft.
Kiadás éve: 2015
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(8 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Özvegy De Bouillonné palotájában nagy a felfordulás: eltűnt egy értékes szobrocska! A macskadetektívek nyomozni kezdenek, de az ügy komplikáltabb, mint gondolták. A ház úrnője titkol valamit, a szobalány elszökik, a komornyik pedig furcsán viselkedik… A macskafáját, ezt tisztázni kell!

Bíróné K. Adrienne

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2015

Szerző: Gatti, Alessandro ; Morosinotto, Davide
Cím: Ékszerlopás a színházban
Sorozat: Macskadetektívek
ISBN: 978-963-539-899-7
Kiadó: Ciceró
Kiadás éve: 2014
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(7 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Ugyan ki rabolhatta el Marie La Belle színésznő ékszereit? A rendőrség egy fantomra gyanakszik, ám a macskadetektívek egészen más nyomra bukkannak…Vajon sikerül nekik elkapni Párizs legravaszabb és legtitokzatosabb tolvaját?

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Gatti, Alessandro ; Morosinotto, Davide
Cím: Ki rabolta el a tűzhely királyát?
Sorozat: Macskadetektívek
ISBN: 978-963-539-898-0
Kiadó: Ciceró
Kiadás éve: 2014
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(3 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A nagyszerű séfnek, Pierre Paténak nyoma veszett! Tán elmenekült volna? Vagy nagy riválisa, Marcel, az ,,articsókakirály" rabolta el? Míg a rendőrség sötétben tapogatózik, Mister Moonlight és a macskadetektívek tévedhetetlen szimatukkal és ravaszságukkal készen állnak, hogy felgöngyölítsék az esetet. Akik szeretik Geronimo Stiltont, azok Mr. Moonlight-tal és a többi nyomozóval is gyorsan megbarátkoznak!

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: George, Jessica Day
Cím: Éjféli bál
Sorozat: Vörös pöttyös könyvek
ISBN: 9789632455211
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2011
Kinek ajánlott: 7-8. osztály
(21 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 25 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Rose hercegnő a legidősebb tizenkét lánytestvér közül, akik arra kárhoztattak, hogy a gonosz Kőbezárt király palotájában, mélyen a föld alatt táncoljanak minden éjjel. Születésüktől kezdve átok ül rajtuk, és csak a halál adhatja vissza a szabadságukat. Rose azonban találkozik Galennel, egy fiatal, katonából lett kertésszel, aki nem veti meg a kalandot, és épp olyan elszánt, akárcsak Rose, és a szabadság egyszeriben nem is tűnik olyan elérhetetlennek. Hogy legyőzzék a királyt és sötét udvartartását, szükségük lesz egy láthatatlanná tévő köpenyre, egy fekete gyapjúláncra, melyet bűvös ezüst kötőtűkkel kötöttek, és mind közül a legkritikusabb hozzávalóra – az igaz szerelemre. A Széttáncolt cipellők című mese újrafeldolgozásával Jessica Day George megint megmutatja, milyen mesterien alkot valami teljesen újat egy történetből, amelyről csak hittük, hogy ismerjük.

Bognár Csilla ajánlásával.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2012

Szerző: Gévai Csilla
Cím: A fecsegő kastély
Sorozat: Zseblámpás könyvek
ISBN: 978-963-587-245-9
Kiadó: Pagony
Kiadás éve: 2022
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(3 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 25 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Nyafka Janka bringatúrán?! Ez valami vicc?! Úgy tűnik, nem! Janka éjjeli őrségbe kerül a folyton bütykölő Csabival, aki időgépet is tud építeni! A két gyerek 1922-ben találja magát, amikor a Wenckheim-kastély még teljes pompájában áll, sőt, beszél is! De a gyerekeknek meg kell találniuk a hazavezető utat. A fecsegő kastély megismerteti velük Békéscsaba történelmének egyik izgalmas szakaszát, és megmutatja, hogy néha azokból lesznek a legjobb barátok, akikről a legkevésbé gondolnánk.

A Zseblámpás könyvek nagy betűs, nem túl hosszú, izgalmas és vicces történetek. 

Majorné Virág Adrienn

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2022

Szerző: Gévai Csilla
Cím: Amíg kirándulunk
Sorozat: Most én olvasok! 2. szint
ISBN: 978-963-410-172-7
Kiadó: Pozsonyi Pagony Kft.
Kiadás éve: 2016
Kinek ajánlott: 1-2. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Panni ezúttal időlegesen épp búcsúszik a családjától. Az osztállyal ugyanis, Jutka néni és Adrienn néni felügyelete alatt osztálykirándulásra mennek, méghozzá egy igazi tanyára. Persze hiányoznak neki a többiek, de nem esik kétségbe. Vele van egyrészt a babája, másrészt a barátnője, Noémi. És persze sok izgalmas dolgot is csinálnak: lovagolnak, bográcsban főznek, kertészkednek, sőt lehet, hogy még egy éjszakai bátorságpróbát is tartanak ...

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2017

Szerző: Gévai Csilla
Cím: Amíg megváltjuk a világot
Sorozat: Most én olvasok! 4. szint
ISBN: 9789634103608
Kiadó: Pagony Kiadó
Kiadás éve: 2018
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A Pagony Kiadó gondozásában megjelent könyv, a Most én olvasok! - sorozat egyik kiváló kötete, amely pedagógusi szakértelemmel, fokozatosan vezeti be a gyerekeket az olvasás szépségeibe. Gévai Csilla a negyedik könyvben Doma történetét mondja el, akinek az iskolájában környezetvédelmi hetet tartanak. Domára és barátjára, Álmosra is nagy hatással van Bali bácsi, aki lelkesítő előadásával magával ragadja az egész osztályt. Domáék megalapítják a Zöldszívűek Társaságát, és MINDENKIT bevesznek maguk közé. „Minél többen vagyunk, annál hamarabb válthatjuk meg a világot."

Bíróné K. Adrienne

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2019

Szerző: Gévai Csilla
Cím: Amíg nyaralunk
Sorozat: Most én olvasok! 3. szint
Kiadó: Pagony
Kiadás éve: 2017
Kinek ajánlott: 2-3. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A főszereplő kisfiú, Doma egy balatoni nyaralás történetét meséli el nekünk. Bali bácsi és Olgika mellett van két új szereplőnk: Lívia és Lídia, az ikrek, akikkel remekül lehet varázslósat, űrhajósat, sőt, ikerszavasat is játszani!

A sorozat 3. szintjét már a gyakorlottabb kisiskolások számára ajánlom.

Szabó Eszter

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2019

Szerző: Gévai Csilla
Cím: Amíg olvasunk
Sorozat: Most én olvasok! 1. szint
ISBN: 978-963-410-171-0
Kiadó: Pagony
Kiadás éve: cop. 2016
Kinek ajánlott: 1-2. osztály
(9 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A történet főszereplője Panni aki éppen most fejezte be az első osztályt, és megkapta a bizonyítványát, mellé pedig egy szép kömnyvet. Csakhogy az olvasás még nem igazán megy neki. Bali bá, a család barátja mindent elkövet, hogy segítsen a kislánynak.

A sok színes képpel illusztrált könyvet kezdő olvasóknak ajánlom.

Szabó Eszter

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2019

Szerző: Gidwitz, Adam
Cím: Sárkányok szökésben
Sorozat: Unikornis mentőcsapat
ISBN: 978-963-499-214-1
Kiadó: Maxim
Kiadás éve: 2020
Kinek ajánlott: 3-6. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A Dr. Mito Fauna professzor által alapított Unikornismentő csapat tagjai védelmet nyújtanak a mítoszok és legendák lényeinek. Közéjük tartozik az előző kötetben (Szörnyecske a hátizsákban) megismert Elliot Eisner és Uchenna Devereaux is, akik nemrég barátkoztak össze, és már az első kalandjuk során egy Jersey Ördögnek nevezett lényt mentettek meg. A most megjelenő folytatásban a spanyolországi Baszkföldre vezet az útjuk. Eltűnt ugyanis egy herensuge, vagyis egy baszkföldi sárkány, s a klub újdonsült tagjainak kell a nyomába eredniük. De vajon milyen kalandok várnak rájuk az Unikornismentő Csapat baszkföldi képviselője, Mitxel Mendizabalt, na meg az Európába is magukkal cipelt Jersey Ördög társaságában? Megtalálják az eltűnt sárkányt? Milyen titkokra bukkannak az újabb veszélyes küldetés során?... Az ezúttal Jesse Casey-vel közösen írt történetet aranyos fekete-fehér illusztrációk kísérik.

Józsa Tibor

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2020

Szerző: Gidwitz, Adam
Cím: Szörnyecske a hátizsákban
Sorozat: Unikornis mentőcsapat
ISBN: 978-963-499-214-1
Kiadó: Maxim
Kiadás éve: 2019
Kinek ajánlott: 3-6. osztály
(3 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Dr. Mito Fauna professzor, állatorvos és tanár azzal a céllal alapítja meg az Unikornismentő csapatát, hogy annak tagjai védelmezzék a mítoszok és legendák különös teremtményeit. Faunától meglehetősen tartanak a diákjai, mert a férfi már szigorú nézésével is rendre inti a zabolátlan tanulókat. Elliot három héttel az évnyitó után kerül új iskolájába, már ez a helyzet is szorongással tölti el, mert meggyőződése, biztos mindenkinek akadt már barátja, ő az egyetlen, aki majd egyedül csatangolhat az osztálykirándulás során. Ám ez szerencsére nem így történik, mert már az autóbuszban összebarátkozik egy „felvágott nyelvű" lánnyal, Uchennával. Miután kiszállnak kirándulásuk „célhelyén", a Kopár Fenyves erdője mellett, Fauna nyomatékosan megparancsolja a diákoknak, hogy ne hagyjanak elveszni senkit sem, ne járjanak külön utakon, mert az erdőben tanyázó állatok és különféle mérgező növények nagy veszély hordozói. Uchenna azonban megcsúszik, és egy gödörben landol, ahová az ijedt Elliot is követi őt. Itt aztán olyan látványban részesülnek, hogy még a szájuk is tátva marad a csodálkozástól. Egy furcsa kis lény, egy szarvashoz hasonló testű, ám szárnyas kis állat, amelynek az első lábai karmokban végződnek, a hátsó lábain paták találhatók, állja el az útjukat. Ez a különös kis teremtmény kék színben pompázik és az arca egy sárkányéra hajaz. Mivel nem nagyobb egy macskánál, a gyerekek a hátizsákjukba teszik, hogy elvigyék Fauna tanár úrhoz, aki szintén nagyon meglepődik az állatka láttán, akinek a tudományos nevét is tudja. A Jersey Ördögnek nevezett lény, amelyről feljegyzések már az 1900-as évek elejéről vannak, nagyon ritka állat, ezért a tanár úr is mindent megtesz annak érdekében, hogy ne oldjon kereket különleges szerzeményük, ám Jersey Ördögnek mégis nyoma vész. A kedves rajzokkal illusztrált, remek történet hat éves kortól ajánlható a gyerekeknek. 

Józsa Tibor

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2020

Szerző: Gier, Kerstin
Cím: A fiúk olyanok, mint a rágógumi
Sorozat: Bíbor pöttyös könyvek
ISBN: 978 963 373 4148
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2013
Kinek ajánlott: 5-8. osztály
(4 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Sissi tizenhárom éves, meglehetősen szemtelen, rettenetesen gyenge matekból – és őrülten szerelmes! De Konstantint, álmai hercegét, csak az idősebb, „tapasztalt” lányok érdeklik… Ez ugyancsak bosszantó, hiszen ami a csókolózást, vagy azt a híres-nevezetes „első alkalmat” illeti, Sissi egyszerűen nem rúghat labdába. Így hát eget-földet megmozgat, sőt, óvodáskori barátját, Jakobot is bevonja, hogy még idejében szert tegyen a legszükségesebb ismeretekre a témában…

Rendkívül szórakoztató, ragyogóan megírt szerelmes történet – pontosan olyan, amilyenek a mai lányok!

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2015

Szerző: Gier, Kerstin
Cím: Fellegszálló
Sorozat: Vörös pöttyös
ISBN: 978 963 457 516 0
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2019
Kinek ajánlott: 6-8. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.
Magasan ​fent a svájci hegyekben áll büszkén a Fellegszálló, egy patinás nagyszálló, melynek fénykora már rég letűnt. De mikor az év vége közeledtével a világ minden tájáról megérkeznek a vendégek a híres szilveszteri bálra, az épület úszik a gyönyörű csillárok fényében, a tágas folyosók pedig izgatott zsongással telnek meg.
 
A tizenhét éves Fanny Bennel, a szállodatulajdonos fiával és a személyzet többi tagjával együtt azonban ki sem lát a munkából, hogy előkészíthesse a vendégek fényűző kikapcsolódását, de nem kerüli el a figyelmét, hogy sokan valójában nem azok, mint aminek mutatják magukat. Milyen titkos tervek kovácsolódnak a hímzett bársonyfüggönyök mögött? Az orosz oligarcha felesége tényleg birtokában van a legendás Nadjeschda-gyémántnak? És miért a homlokzaton mászik fel inkább a jóképű Tristan Brown a 201-es szobából ahelyett, hogy a lépcsőt használná?
 
Mialatt Fanny megpróbálja Ben segítségével kibogozni a szálakat, még nem sejti, hogy hamarosan egy életveszélyes kaland kellős közepében találja magát, és nem csak az állása forog kockán, hanem a szíve is.
 
Szörényiné Kis-Gergely Lilla

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2020

Szerző: Gimesi Dóra
Cím: A királynő palástja
Sorozat: Időfutár 2.
ISBN: 978 615 5291 98 2
Kiadó: Pozsonyi Pagony Kiadó
Kiadás éve: 2013
Kinek ajánlott: 6-8. osztály
(9 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

„Nem emlékszem az utazásra. Az utolsó kép, ami megmaradt, hogy behúzom a mattot a sakktáblán, aztán minden elsötétül...” Hová tűnt Hanna? Mindenki őt keresi. Zsófi és Tibi egész nyáron nyomok után kutat, de mikor nem jutnak eredményre, kénytelenek bevonni az okostojás Ervint és Bulcsút a keresésbe. Sőt, még az a nyávogós Edina is rájuk akaszkodik, a mitugrász Szabikáról nem is beszélve. De nem elég, hogy meg kéne találni Hannát, még az üldözőket is le kell rázni! Hanna eltűnése és az időgép ugyanis a Felemásszemű fantáziáját is megmozgatja. Ráadásul a rendőrség is sejti, hogy Tibiék többet tudnak, mint amennyit elárulnak. De Hannának sem sokkal könnyebb az élete a 18. században. A Varázsfuvola próbáiba csöppenve (ezúttal az igaziba!) a színházban inaskodik, Mozart után kajtat a kocsmákban, sőt előbb-utóbb megtanulja, mi is az a kiskacaj. Senki sem az, akinek látszik. Sem Bécsben, kétszáz évvel ezelőtt, sem Budapesten, 2012-ben. Vajon ki a barát, és kitől kell tartani? Mindenki gyanús... SZÖVEVÉNYES, KALANDOS, VICCES!

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Gimesi Dóra
Cím: A körző titka
Sorozat: Időfutár 1.
ISBN: 978 615 5291 25 8
Kiadó: Pozsonyi Pagony Kft.
Kiadás éve: 2013
Kinek ajánlott: 6-8. osztály
(21 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Hanna nemrég költözött Budapestre, minden szokatlan: új lakás (egy hetedik kerületi gangos bérház), új iskola (a Sigray), új tanárok, és persze új osztálytársak.
Ha ez még nem lenne elég: úton-útfélen egy fura öregemberbe ütközik, megbolondul a számítógépe... és az egésznek valahogy köze van ahhoz a rozsdás körzőhöz, amit az utcán talált.
Vajon miért kell mindenkinek ez a körző? Mit akar vele kezdeni Sándor, a vén ócskás, és miért nem tud Hanna sem megválni tőle? És mi köze mindennek Bécshez, a Sakkozó törökhöz és Bujdosónéhez, a töritanárhoz?
A rejtélyek kinyomozásában segít Hannának Zsófi, a szuperokos szegedi barátnő, és Tibi, a kicsit lassabb eszű, de hűséges osztálytárs. A kalandok szüneteiben pedig arra is van idő, hogy barátságok szakadjanak meg és szülessenek újjá, no és persze szerelmek is szövődnek...

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Gimesi Dóra
Cím: A próbák palotája
Sorozat: Időfutár 3.
ISBN: 978 615 5441 13 4
Kiadó: Pozsonyi Pagony Kft.
Kiadás éve: 2014
Kinek ajánlott: 6-8. osztály
(5 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Hanna naplója hiába kerül vissza a barátai kezébe, mert mielőtt megtudnák belőle, pontosan hol is keressék őt térben és időben, a napló megszakad. Budapesten kétségbeesés lesz úrrá a csapaton, és közben még az országos fizikaversenyen is helyt kell állniuk a fiúknak. Hanna viszont egyre inkább belebonyolódik a tizennyolcadik századi bécsi életébe, ahol nemcsak Georg Metzler és Benedict az ő szerelméért folytatott küzdelme köti le, de a titkosrendőrség fejének is tervei vannak vele. De ha valaki hirtelen föltalálná a féreglyuktelefont, vagy Bulcsúék eljuthatnának Genfbe a CERN-be, ahol a világ legnagyobb időgépe található… talán mégis rátalálhatnának egymásra a múltban és a jelenben élők. Talán…

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Gimesi Dóra
Cím: Emma csöndje
ISBN: 978-963-587-143-8
Kiadó: Pagony Kiadó
Kiadás éve: 2022
Kinek ajánlott: 1-3. osztály
(18 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 5 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Emma épp két hete, három napja és tíz perce jár iskolába. Más, mint az osztálytársai: különösen érzékeny a zajokra, és retteg, ha meg kell szólalnia mások előtt. De az állatok között jól érzi magát. „A halakat értem. Meg a bálnákat, delfineket, lamantinokat, rozmárokat, narválokat, rákokat, szivacsokat, tengeri csillagokat.”
Egy nap legyengült kardszárnyú delfin érkezik az akvárium állatkórházába. Fülöp, a kis delfin nem találja a helyét a többi állat között, de nem maradhat a kórházban, hiszen láthatóan semmilyen betegsége nincsen. Egyedül Emma képes megérteni őt, csak ő tud segíteni rajta. De ehhez le kell győznie önmagát. Nem lehet többé kicsi, láthatatlan tengeri uborka az akvárium fenekén.
Okos, érzékeny, gyönyörű mesekönyv Gimesi Dórától, Takács Mari csodálatos képeivel.

A kérdőívet Szörényiné Kis-Gergely Lilla készítette.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2023

Szerző: Gnone, Elisabetta
Cím: A Fény hatalma
Sorozat: Fairy Oak 3.
ISBN: 978-963-245-162-6
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Kiadás éve: cop. 2009
Kinek ajánlott: 5. osztály
(14 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Háború emészti Zöldlapályvölgyet. Fairy Oak lakói megszervezik a védelmet, de a  lelkületet megmérgezi a kétség: vajon az Ellenségnek sikerül az ikrek közé állnia? A Fény és a Sötétség közötti Ősi Szövetség talán megszakadt? Vanília szeretete ellenére Pervinka menekülésre kényszerül és az Ellenség ekkor indítja végső támadását. Úgy tűnik Fairy Oak falai ellenállnak, de a Sötétség Ura még tartogat egy meglepetést, amely összezavarja az ostromlottakat.

Kis-Gergely Lilla ajánlásával

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Gnone, Elisabetta
Cím: A sötétség bűvölete
Sorozat: Fairy Oak 2.
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: cop. 2008
Kinek ajánlott: 5. osztály
(11 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Folytatódik Fairy Oak varázslatos története. Hagyd, hogy elbűvöljön a szépsége! Fairy Oak Zöldlapályvölgy ősi, elvarázsolt falva, amely Tölgyről kapta a nevét, az óriás bűvös fáról, mely köré épült. Fairy Oakban a Fény és a Sötétség Mágusai szoros szövetségre léptek, és harmonikusan élnek együtt a Nembűvölőkkel, olyannyira, hogy szinte lehetetlen volt őket megkülönböztetni egymástól. De úgy tűnik, most a békeidőnek vége szakad, mert az ősi ellenség visszatért, hogy bosszút álljon. A Sötétség Ura a homályban akarja uralni a világot, és hogy ez sikerüljön, meg kell semmisítenie a mágikus hatalom másik felét, a fényt. A védelem a Mágusok feladata, akik már a régmúltban is sikeresen elűzték őt, de az Ellenség beférkőzik közéjük és az ősi szövetség meginogni látszik. A remény Vanília és Pervinka, a fiatal ikerlányok kezében van, akik a szövetség élő szimbólumai. Így folytatódik ezernyi kaland közepette Feli, a fénytündér története, akire az a rettenetesen nehéz feladat hárul, hogy megvédelmezze Fairy Oak ikerboszorkáit.

Kis-Gergely Lilla ajánlásával

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Gnone, Elisabetta
Cím: Az ikrek titka
Sorozat: Fairy Oak 1.
ISBN: 978-963-9708-91-4
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Kiadás éve: cop. 2007
Kinek ajánlott: 5. osztály
(32 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Fairy Oak varázslatos, réges-régi falucska az időtlen idők rejtekén. Ha rá szeretnénk lelni, a skót felföldek és a normann szirtek között kellene kutatnunk, Bretagne egy virágszőnyegtől tarka völgyében, Írország zöld legelőin és az óceán tágas öbleiben.

A falut varázsos és emberi lények lakják, akiket roppant nehéz megkülönböztetni egymástól: a tündérek, varázslók, boszorkák és közönséges lakosok olyan régóta élnek egymás szomszédságában a falu kőházaiban, hogy szinte már fel sem tűnnek nekik a másik furcsaságai. Sőt, ilyen sok idő után már mindannyian hasonlítanak is egy kicsit egymásra! Kivéve a tündéreket. Ők nagyon picikék, csodálatosan fényesek és... repülnek!

A völgy varázslói és boszorkái azért hívják ide őket, hogy a falu kisfiúira és kislányaira vigyázzanak.

Ezt a történetet éppen egy ilyen tündérke meséli el nekünk: Feli, az ikerlányok, Vanília és Pervinka dajkatündére.

Kis-Gergely Lilla ajánlásával

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Gnone, Elisabetta
Cím: Ég veled, Fairy Oak
Sorozat: Fairy Oak - A négy rejtély 4.
ISBN: 978-963-373-403-2
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2013
Kinek ajánlott: 5. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Feli, a kis dajkatündér 15 év utána hazaérkezik. A tündérbarátnői azt szeretnék, ha mesélne nekik Fairy Oak-ról. Feli elhatározza négy történetet mesél el nekik.

Ebben a kötetben meséli el utolsó történetét.
Ha kíváncsi vagy, pl. ki varázsolta el Fairy Oak lakóinak bal lábas cipőit, ki nyeri meg a Nyári Játékokat, kibe lesz szerelmes Vanilia és hány évet vár szerelmére, akkor olvasd el ezt a megható kis történetet.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Gnone, Elisabetta
Cím: Flox őszi bolondságai
Sorozat: Fairy Oak - A négy rejtély 3.
ISBN: 978-963-245-664-5
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Kiadás éve: cop. 2012
Kinek ajánlott: 5. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Mindig így történik, valaki egy szeptemberi napon elkövet valami furcsaságot, amely még a furcsábbnál is furcsább, és attól a pillanattól, egy hónapon keresztül, de néha akár két hónapig is, Fairy Oakban minden eltér a normális kerékvágástól. Ezt úgy nevezik „a Szezonális Bolondságok Tánca”. Mulatságos, ami ezekben a napokban történik, ugyanakkor csodálatos is, mert mindenki a legtöbbet adja önmagából, már ami a fantáziát, az erőt, az ügyességet, no és a ….furcsaságokat illeti.
Még a fák is ismerik a tréfát. Mintha az egész Völgyet megbabonázták volna. Floxnak pedig van ezzel kapcsolatban egy elmélete: elég, ha belenézünk a táncoló szemébe, azonnal megértjük…
De ezt hagyjuk meg inkább Floxnak: árulja el ő a titkot. Flox természetesen a szivárvány színeiben pompázó kislány, Viní és Babú legjobb barátnője. Ez a történet róla szól és a barátságról, amely bárhova is fordulsz, ott terem előtted, és amely időnként véraláfutásos, lilás nyomot hagy, de nem csak a bőrödön…

Kis-Gergely Lilla ajánlásával

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Gnone, Elisabetta
Cím: Grisam kapitány és a szerelem
Sorozat: Fairy Oak - A négy rejtély 1.
ISBN: 978-963-245-317-0
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: cop. 2010
Kinek ajánlott: 5. osztály
(8 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Egy titkos barlang mélyén, a téli fagyos zuhatagok rejtekében öt ifjú barát kinyitja a régi ládát, amelyből kiszabadul egy évtizedek óta rejtve maradt és elfeledett, akarattal elfeledett, történet!
Rejtély árnyékolja be annak az embernek a múltját, aki azt állította magáról, hogy hős és bátor kapitány. Vaníliára, Pervinkára, az ifjú Grisam mágusra, a mókás Floxra és a Kapitány egész Bandájára vár a feladat, hogy összerakják az eltemetett múlt apró darabjait, amely nem csak sötét de nagyon félelmetes is.
Mégis a kép, amely lassan kibontakozni látszik az ikrek, és kis barátaik szeme láttára, lassan összeáll. Ami azonban a ködből előbukkan, úgy tűnik, a szerelem jegyeit hordozza magában.
Ki is volt valójában a Kapitány? Kihez utazott vissza, amikor hajója zátonyra futott az elvarázsolt kis falu partjainál? És vajon miért van mindenkinek valami szerelemről szóló története, amióta kinyitották a ládát? A befejezés vidám, de nem mentes a meglepetésektől és főleg Vanília szívét dobogtatja majd meg.

Kis-Gergely Lilla ajánlásával

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Gnone, Elisabetta
Cím: Shirley varázslatos napjai
Sorozat: Fairy Oak - A négy rejtély 2.
ISBN: 978-963-245-524-2
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Kiadás éve: cop. 2011
Kinek ajánlott: 5. osztály
(6 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Fenséges varázslatok és csodás kalandok. A második estén a varázslatos napokról, a fenséges varázslatokról, a bátor és dobogó szívekről, a megdöbbentő találkozásokról és az erdő rejtelméről meséltem társnőimnek . Shirley varázslatos napjai - Fairy Oak falujába végre beköszöntött a tavasz. A levegőben már érezhető a nárciszok finom illata, a napok hosszabbak és játékosabbak. De sajnos megérkezik az eső is. És nem csak esik, hanem zuhog, mennydörög, jégeső is hullik, hosszú, végtelenül hosszú napokon keresztül. Ám szerencsére ott van Shirley Poppy, aki a falu gyermekeit jókedvre deríti az új, összetett rejtéllyel. Nagynénje titkos műhelyében az ifjú, de nagy hatalommal bíró, kis boszorkány egy nagyon, de nagyon furcsa receptkönyvre bukkan. Az ősi, meggyűrődött oldalakon nem tojás és liszt alapú receptekről olvashatnak, hanem só kardról, ég szeletről, kő szívről és egy titokról. Az Erdő titkáról. Shirley elhatározza, hogy kideríti miről is van szó, és természetesen sorozatos csodálatos kalandba bonyolódik az ikrekkel, Vaníliával és Pervinkával, és a Kapitány egész bandájával. A gyerekek nagyon jól tudják mennyire veszélyes lesz, de amit majd látnak és megtapasztalnak, kárpótolja őket minden sebesülésért és félelemért. Mindörökre.

Kis-Gergely Lilla ajánlásával

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Golden, Che
Cím: Szederke a lovasbemutatón
Sorozat: Rét-völgyi pónik
ISBN: 978-615-5054-90-7
Kiadó: Studium Plussz Kiadó
Kiadás éve: 2013
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(9 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Szederkén, a zsémbes pónin senki sem akar lovagolni. Így amikor a szégyenlős kislány, Sam mindkettőjüket benevezi a nyári lovasbemutatóra, mindenki azt hiszi, megőrült. De Samnek van egy titkos fegyvere: tud beszélni a lovakkal. Csak az a bökkenő, hogy Szederke nem igazán hallgat rá, az idő pedig vészesen fogy. Vajon megtanulnak együtt dolgozni?

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Golden, Che
Cím: Szederke a megmentő
Sorozat: Rét-völgyi pónik
ISBN: 978-615-5463-66-2
Kiadó: Studium Plussz
Kiadás éve: 2014
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(10 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Katasztrófa sújtja a Rét-völgyi Lovardát! Három ló, köztük Szederke, Sam imádott, rosszcsont pónija nyomtalanul eltűnik - elrabolták őket! Az eszes Szederke megszökik, és segíteni akar társain is. Igen ám, de mégis ki hinné el Samnek, hogy érti, amit a póni mond,és megtudta tőle, hogy hol rejtőznek a tolvajok? Vajon egyedül is meg tudják menteni a bajba jutott állatokat?

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2015

Szerző: Golden, Che
Cím: Szederke eladó
Sorozat: Rét-völgyi pónik
ISBN: 978 615 5463 16 7
Kiadó: Studium Plusz Kiadó
Kiadás éve: 2014
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A Rét-völgyi Lovasiskolában Szederke, a zsémbes póni Sam kedvence. A lovasbemutatón már bebizonyították, hogy ketten együtt bármire képesek! Nem csoda, ha Sam szíve darabokra törik, mikor megtudja: Szederkét el akarják adni.  Vajon a kislány és a póni közti kötelék elég erős ahhoz, hogy együtt maradhassanak, vagy örökre búcsút kell mondaniuk egymásnak?

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Golden, Che
Cím: Szederke rosszalkodik
Sorozat: Rét-völgyi pónik
ISBN: 9786155463884
Kiadó: Studium Plusz Könyvkiadó
Kiadás éve: 2015
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Szederke egy rosszcsont póni, aki elválaszthatatlan társa Samnek. Egyáltalán nem örül, amikor egy új póni Robbie megérkezik hozzájuk. Féltékenységében többször is félreinformálja az újoncot, és a frászt hozza rá. Hogy minek kell még történnie, hogy befogadják a társai és családtagként tekintsenek a pónira, megtudhatjátok, ha elolvassátok ezt a kedves, humoros történetet.

Bíróné K. Adrienne

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2017

Szerző: González, Maria Teresa Maia
Cím: Szeretettel, Beatriz
ISBN: 978 615 5131 42 4
Kiadó: Pongrác Kiadó
Kiadás éve: 2013
Kinek ajánlott: 7-8. osztály
(7 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A tizennégy éves diáklány története a megfélemlített fiatalok világába kalauzol. Beatriz egy soha véget nem érő rémálomként éli mindennapjait: három iskolatársa zaklatja. A gyomorszorító pánik, a félelem és a megalázottság szűnni nem akaró érzése telepszik rá már-már végérvényesen, amikor elhatározza, hogy leveleket ír az apjának, aki több száz mérföldre lakik tőle, és akivel még soha életében nem találkozott. A legutolsó kivételével azonban egyiket sem sem adja fel…
Meddig képes elmenni a három gonoszkodó lány? Van-e megoldás a magányos szenvedésre ott, ahol a karnyújtásnyira kínálkozó segítség is fényévnyi távolságra van? Beatriznak végül sikerül a lehetetlen: szembenéznie a kizökkent világgal és – ami a legfontosabb – önmagával.
A portugál írónő modern hangvételű, magával ragadó ifjúsági regénye – a szorongásainkról, a pánikról, és arról, hogy mindig van kiút a legreménytelenebbnek tűnő helyzetekből is – méltán népszerű a fiatalok körében.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Goscinny, René
Cím: Asterix Hispániában
Sorozat: Asterix kalandjai
ISBN: 978-963-343-449-9
Kiadó: Egmont-Hungary
Kiadás éve: 2013
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(3 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Caesar éppen hispán földön aratott fényes győzelmet. De sikere nem teljes, mert az egyik ibér törzs fellázadt ellene. Caesarnak sikerül foglyul ejtenie a törzsfőnök fiát, akit Galliába vitett. Nemsokára találkozni fog két főhősünkkel Asterix-el és Obelix-el.

Vajon tudnak segíteni a kisfiúnak? Sikerül hazajutniuk ibér földre?

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Paszuly tanár úr
Szerző: Goscinny, René ; Sempé, Jean-Jacques
Cím: A kis Nicolas
Alcím: Paszuly tanár úr
ISBN: 963-11-4063-6
Kiadó: Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó
Kiadás éve: 1985
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(7 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 10 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A tanító néni megbetegedett, így Nicolasék osztályában Paszuly tanár úr helyettesítene, aki nem éppen türelméről híres. A gyerekek örömére azonban fontos dolga akad, ezért a felügyeletet Agnanra bízza. Ezzel biztosra vehető, hogy a káosz újból eluralkodik az osztályban.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2010

Életre szóló kedves emlék
Szerző: Goscinny, René ; Sempé, Jean-Jacques
Cím: A kis Nicolas
Alcím: Életre szóló kedves emlék
ISBN: 963-11-4063-6
Kiadó: Móra
Kiadás éve: 1985
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(87 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 10 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Nicolas és osztálytársai nagy nap előtt állnak: ma osztályfénykép készül róluk. Természetesen néhányan azért gondoskodnak róla, hogy a helyzet ne legyen zökkenésmentes, és erősen próbára teszik a felnőttek türelmét. Lehet, hogy mégsem készül el az a kép?

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2010

Szerző: Goyer, Katell
Cím: Hercegnők a nagyvilágból
ISBN: 978-963-245-108-4
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2009
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(4 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A hercegnők azért gyűltek össze szerte a világból, hogy magukkal vigyenek egy csodálatos utazásra. Ismerd meg történetüket, és fedezd fel velük az álmokkal teli, távoli tájakat. A kötet tizennégy titokzatos hercegnője nem csupán sugárzóan szép, de mind bátor, okos, leleményes és tettrekész is. A róluk szóló meséket olvasva és a szemet gyönyörködtető illusztrációkat nézegetve körbeutazhatod az egész földet Franciaországtól Alaszkáig. Ajánljuk minden kicsi és nagy hercegnőnek!

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Grace, N. B.
Cím: A jövő fantomja
Sorozat: High School Musical
ISBN: 978-963-628-947-8
Kiadó: Egmont
Kiadás éve: 2008
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Eljött a felvételi tesztek ideje az East High diákjai számára. Gabriellát éri az a kétes megtiszteltetés, hogy korrepetálhatja Sharpayt, aki csak a színpadon szeret tündökölni, a tanulásban már kevésbé. A vizsgaparát csak a közelgő halloween-napi buli oldja fel. A fesztivál témája: A jövő fantáziája - mindenki a húsz évvel későbbi önmagának öltözik. Gabriella és Troy is nagyon kíváncsi, vajon a másik milyennek képzeli a jövőjét, és hogy a két jövőkép is összekapcsolható-e annyira, mint a mostani életük. Vagy túlságosan eltérők a céljaik?

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Grace, N. B.
Cím: Broadway-álmok
Sorozat: High School Musical
ISBN: 978-963-628-948-5
Kiadó: Egmont
Kiadás éve: 2008
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(3 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Ryan az osztállyal New Yorkba utazik! Mindenki izgatottan várja, hogy megpillanthassa a Times Square fényeit és felfedezhesse Manhattan forgalmas utcáit. Ráadásul egy váratlan lehetőség is adódik: Sharpay és Ryan belebújnak táncoscipőikbe, és elmennek egy igazi Broadway-musical meghallgatásra, Gabriella és Taylor pedig főiskolai ösztöndíjért játszik egy kvízműsorban. De vajon készen állnak az ennyire komoly megmérettetésre?

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Grahame, Kenneth
Cím: Békavári uraság és barátai
ISBN: 963 539 010 6
Kiadó: Ciceró
Kiadás éve: 1995
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A négy jó barát – Vakond, Vízipatkány, Borz és Varangy – sokban különbözik egymástól. Vakond szerény és serény, szolgálatkész és önfeláldozó, Patkány a nagy csónakos, ábrándos, gyengéd lélek, a Borz mindenkinél erősebb, nagyobb és józanabb, Varangy mi tagadás szörnyen önző és hiú. Grahame kis hősei számos kalandot élnek át szárazon és vízen, a folyó partján, a Vad Erdőben....

Hoczné Hári Ildikó

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2010

Szerző: Gregg, Stacey
Cím: A válogató
Sorozat: A póniklub riválisai
ISBN: 9786155716195
Kiadó: Digitanart Stúdió
Kiadás éve: 2019
Kinek ajánlott: 4-7. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.
Amikor a barátból ellenfél lesz...
Georgie Parkernek kiválóan kell teljesítenie a válogatóversenyeken, hogy bekerülhessen a Blainford Akadémiára, a legjobb lovasokat képző elit internátusba.
A verseny kiélezett, az ellenfelek a díjugrató lányok és a lovaspólós fiúk. Izgalmas, veszélyekkel teli, de csillogó világ ez - és Georgie elhatározta, hogy megvalósítja álmát.
 
Fenyvesi Atilla

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2020

Szerző: Griffiths, Andy
Cím: A 13 emeletes lombtoronyház
ISBN: 978-963-403-260-1
Kiadó: Manó Könyvek
Kiadás éve: 2016
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 25 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Ki ne élne szívesen egy lombtoronyházban? Főleg egy olyanban, ami 13 emeletes, és nem csak saját tekepályája, emberevő cápáktól hemzsegő medencéje meg limonádé szökőkútja van, hanem egy mindig feltöltött pillecukor-automatája is, ami észleli, ha éhes vagy és egyenesen a szádba lövi a kedvenc ízű cukorkádat! Épp egy ilyen lombtoronyházban él Andy és Terry, akik nagyon jól tudják, hogy mitől kell óvniuk a csúcs menő otthonukat: például a tengeri majmoktól, a magukat tengeri majmoknak álcázó lényektől és az óriási, mutáns hableányoktól… Ja, és érdemes távol tartaniuk magukat az agresszív repülő macskáktól is!

Kálóczi-Bognár Ágnes

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2022

Szerző: Grylls, Bear
Cím: A farkas útja
Sorozat: Túlélés teljesítve
ISBN: 978 615 5235 36 8
Kiadó: Jaffa Kiadó
Kiadás éve: 2013
Kinek ajánlott: 6-8. osztály
(10 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Bear Grylls lélegzetelállítóan izgalmas új kalandregényében ismét a találékonyságé és a túlélő technikáké a főszerep! A farkas útjában Beck Granger Alaszka hólepte vidékén zuhan le egy kisrepülőgéppel. A pilóta meghal, nagybátyja, a híres professzor súlyosan megsérül, Becknek és barátjának pedig nem marad más választása, mint gyalogszerrel nekivágni a fagyos tundrának. Ahhoz, hogy eljussanak a legközelebbi településig, meg kell mászniuk egy hegyet, át kell vészelniük a fagypont alatti hőmérsékletet, élelmet kell szerezniük, és meg kell küzdeniük a tundra vadállataival. Beckről azonban hamar kiderül, hogy ezen a terepen is feltalálja magát, tudásának és bátorságának köszönhetően végül minden akadályt leküzdenek, ha befagyott tó jegén kell átkelni, ha felbőszült medve támad rájuk, ha tüzet kell gyújtani egy hómező kellős közepén, ha jégkunyhót kell építeni egy közelgő hóvihar elől - Beck mindig tudja, mi a megoldás. De vannak helyzetek, amelyekre még ő sincs felkészülve.

Kérdések írója: Szabó Ildikó

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Grylls, Bear
Cím: A krokodil karma
Sorozat: Túlélés teljesítve
ISBN: 978 6155 4926 93
Kiadó: Jaffa Kiadó
Kiadás éve: 2015
Kinek ajánlott: 6-8. osztály
(3 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Folytatódnak az elárvult kamasz akcióhős, Beck Granger kalandjai. Eleinte azt tervezte a fiú, hogy a nyári szünetet végre nyugalomban tölti, ám amikor a nevelőapja, a neves antropológus Al bácsi felkínálta neki, hogy kísérje el Ausztráliába, akkor nagy örömmel mondott igent. A bácsi a Charles Darwin Egyetemre készül, s míg ő hivatalos dolgait intézi, addig Beck szabadon csatangolhat a környéken. Az útnak amiatt is örül a fiú, hogy így lehetősége nyílik találkozni egy rég nem látott barátjával, egy Brihony Stewart nevű lánnyal, aki avatott ismerője az ausztrál dzsungelnek, különös tekintettel a helyi krokodilkolóniákra. A mókának induló kaland aztán - ahogy már csak szokott lenni - hamar bedurvul, az ausztrál flóra, fauna, időjárás és a lokális bűnbanda sem kíméli Beckéket. A fiú ezúttal is keményen helyt áll, és minden túléléssel kapcsolatos tudását latba veti, erejét pedig megduplázza a remény, hogy ez alkalommal valamit megtudhat arról is, hogy mi történt annak idején a szüleivel ...

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2016

Szerző: Grylls, Bear
Cím: A skorpió sivataga
Sorozat: Túlélés teljestve
ISBN: 978-615-5418-10-5
Kiadó: Jaffa Kiadó
Kiadás éve: 2014
Kinek ajánlott: 6-8. osztály
(6 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Beck Granger, és barátja, Peter afrikai útjuk során veszedelmes csempészek közé kerülnek, ezért kénytelenek kiugrani egy repülőgépből. Ám földet érve a Szahara végtelen homokdűnéi veszik körül őket. Így aztán tudják: ha nem jutnak mihamarabb lakott településre, a lassú kínhalál vár rájuk.
A sivatag közepén azonban egy sietve bepakolt hátizsákon kívül csupán Beck életmentő technikáira, ügyességére és tapasztalatára számíthatnak. Ráadásul nem csupán a végtelen pusztaság az egyetlen ellenségük: Beck túl sokat tud a csempészekről, akik bármikor újra rajtuk üthetnek.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Grylls, Bear
Cím: A tigris ösvényén
Sorozat: Túlélés teljesítve
ISBN: 9786155492013
Kiadó: Jaffa Kiadó
Kiadás éve: 2014
Kinek ajánlott: 6-8. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.
Túlélés: teljesítve BEAR GRYLLS letehetetlenül izgalmas kalandregény-sorozatának legújabb, immár negyedik részében ismét a találékonyságnak és a túlélő technikáknak jut a főszerep! Beck Granger és barátja, Peter ezúttal Indonéziában kerül szorult helyzetbe, amikor egy vulkánkitörés elzárja előlük a civilizációba vezető utat. Egyetlen esélyük az életben maradásra, ha keresztülvágnak a dzsungelen és megpróbálnak eljutni a tengerpartra. Az őserdő azonban nem a legbarátságosabb terep két kamasz fiú számára… 
 
Fenyvesi Attila

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2020

Szerző: Grylls, Bear
Cím: Istenek aranya
Sorozat: Túlélés teljesítve
ISBN: 978-963-9971-89-9
Kiadó: Jaffa Kiadó
Kiadás éve: 2012
Kinek ajánlott: 6-8. osztály
(6 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Granger nagybátyjával, a híres antropológussal Kolumbiába érkezik, hogy részt vegyen El Dorado, az elveszett város felkutatására induló expedíción. Ám mielőtt útnak indulnának, álarcos támadók rabolják el Beck bácsikáját. Beck hamarosan rábukkan egy régi térképre, amely elvezetheti őket úti céljukhoz, és a helyi rendőrfőnököt rászedve végül az éj leple alatt egy tengeri tutajon vágnak neki a nagy utazásnak. A fiataloknak kalandos útjuk során nem csupán a természettel, a vadállatokkal, a szomjúsággal és az éhséggel kell megküzdeniük, de az őserdő indiánjaival is találkoznak. Beckről azonban hamar kiderül, hogy a túlélőtechnikák avatott ismerője, és minden szorult helyzetből ki tudja rántani újdonsült barátait...

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Guerra, Elisa Puricelli
Cím: Forgószél a nappaliban
Sorozat: Egy rém zűrös család 1.
ISBN: 978 963 357 664 9
Kiadó: Alexandra
Kiadás éve: 2015
Kinek ajánlott: 4-6. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A kilencéves Leó és újságíró édesanyja kettesben élnek Rómában, amióta a kisfiú édesapja pár éve elköltözött és új életet kezdett Milánóban. Egy nap visszautasíthatatlan ajánlatot kap Leó mamája: a Rai - az olasz köztévé - tudósítója lehet, s e minőségében a világot fogja járni. Ez viszont azt jelenti, hogy nem tud majd Leóról gondoskodni, akinek emiatt az apja családjához kell költöznie az észak-olasz nagyvárosba. Leó természetesen el van kenődve, és nagyon izgul, főleg, hogy ezentúl együtt kell élnie a papája feleségével, Aurórával, annak két nagyobb lányával, Elektrával és Esztellával, valamint a kisöccsével, Totóval. A kezdet nem valami fényes: Elektra (aki Leóval egyidős) duzzog, hogy át kell adnia a szobáját, és elhatározza, hogy valahogy elüldözi a mostohatestvérét. Megkezdődik kettejük között a kutya-cica harc, ami - mindkettejük nagy meglepetésére - lassan, de biztosan elkezd idővel barátsággá alakulni...

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2016

Szerző: Guerra, Elisa Puricelli
Cím: Üknagymama a fa tetején
Sorozat: Egy rém zűrös család 2.
ISBN: 978 9633 579121
Kiadó: Alexandra
Kiadás éve: 2016
Kinek ajánlott: 4-6. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Leó csak nemrég érkezett meg az apukája új családjához Milánóba, mivel anyukája egy évig távoli országokban dolgozik tévés tudósítóként. Nem könnyű a beilleszkedés, ráadásul beköszöntött a szeptember, és vele együtt az iskola is egy teljesen új osztályban, vadidegen gyerekek között. A tanítónő az első héten azt a közös feladatot adja Leónak és barátságtalan húgának Elektrának, hogy rajzolják meg együtt a népes família családfáját. Ugyan ki más kerülhetne a fa tetejére, ha nem a legendás Kalliopé üknagymama?

Hoczné Hári Ildikó

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2017

Szerző: Gutman, Colas
Cím: Boldog Karácsonyt, Szutyok!
ISBN: 978-963-415-371-9
Kiadó: Móra
Kiadás éve: 2016
Kinek ajánlott: 2-3. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Nos ezúttal hideg tél van, így a két kukában lakó jóbarát mindenképpen házban akarja tölteni a szentestét. Igen ám, de ki látna szívesen vendégül egy csapzott és büdös kutyát,  meg egy elgázolt macskát? A bolhás és nem kevésbé butus anti főhős úgy gondolja, a Karácsonyi család éppen megfelelne. Szutyok bekopogtat Karácsonyi Szilveszter és Angyalka lakásába, hogy szemeteszsákba tett ajándékként landoljanak a fenyőfa alatt. Persze az egymás orra alá állandóan borsot törő gyerekeknek (Áldáska és Ajándok) kapóra jön az esztétikusnak és kedvesnek egyáltalán nem mondható két fura szerzet. Ettől kezdve meredek kalandokba keverednek hőseink, aminek a végén azért Blöki Mikulás megkönyörül rajtuk.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2017

Szerző: Gutman, Colas
Cím: Szutyok
ISBN: 978-963-415-292-7
Kiadó: Móra Könyvkiadó
Kiadás éve: 2016
Kinek ajánlott: 2-3. osztály
(3 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Szutyok kutyus alaposan rászolgált a nevére: egy kukában jött világra, s azóta is ott lakik, így nem csoda, hogy gyomorforgató szagot áraszt, a bundája valóságos tetű- és bolhatelep, ráadásul az anyatermészet még észbeli képességekkel sem ajándékozta meg, ellenben jóságos és vidám természettel igen. Ezzel a kedvességgel veszi körül nemrégiben felcsatlakozott kukabéli lakótársát, Lapicsek cicát, akit a rajta áthajtó teherautó tett „furcsává". Tőle tudja meg Szutyok, hogy a többi kutyának szokott gazdija lenni, aki gondoskodik róla és vigyáz rá. Innentől kezdve ő is várja az „igazit", s valóban, egy nap egy férfi magával is viszi, és házőrzőként kap munkát. Sajnos Szutyok leszerepel, kirabolják a házat, amit követően menhelyre kerül, de - szerencse a szerencsétlenségben - pont ennek okán ismerkedik meg egy, a betörő bűnözők által elrabolt kedves kislánnyal, aki aztán segít neki és „rabtársainak" meglógni a „fogságból". Szutyok pedig nem kevesebbel hálálja meg ezt, mint hogy segít felkutatni az anyukáját. A sok kaland után pedig rájön, hogy valójában nem gazdira, hanem igaz barátra van szüksége, ami pedig már van is neki, méghozzá Lapicsek cica személyében...

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2016

Szerző: Gutman, Colas
Cím: Szutyok nyaral
ISBN: 978-963-415-293-4
Kiadó: Móra Könyvkiadó
Kiadás éve: 2016
Kinek ajánlott: 2-3. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A kötet előzményében ismerkedhettünk meg Szutyok kutyussal és legjobb pajtásával, Lapicsek cicával, akik egy kukában tanyáznak együtt - óriási mocsokban, de még sokkal nagyobb szeretetben. Amikor eljönnek a nyári forróság napjai, „otthonuk" a megszokott bűz és retek mellett elképesztően meleg is lesz, így nem csoda, ha Szutyokék egyfolytában a tengerpartról fantáziálnak. Egyetlen reményük a Kifelejtettek Kempingje, akik olyanoknak kínálnak utazási lehetőséget, akiknek más esélyük nincs: az utca kóbor jószágainak. Csodával határos módon Szutyokék álmaik helyszínére, az Azúr-partra indulhatnak el - igaz, annak a legretkesebb szakaszára, a Malac-partra, de akkor is! A kutyus és a macsek a nyaralás fejében szemetet szednek a strandon, de azért másra is akad idő: összebarátkoznak például egy Kék Gatyó nevű kisfiúval. Így amikor megnyerik a Malac-parti szemétszedő versenyt, s ezzel két belépőjegyet a Cukipofa-klubba, a legtermészetesebb módon hívják el újdonsült haverjukat is egy jó kis bulizásra, ami ugyan másképp sül el, mint tervezték, de hogy feledhetetlen lesz, az biztos.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2016

Szerző: Habersack, Charlotte
Cím: Ne nyisd ki, harap!
ISBN: 978 963 244 991 3
Kiadó: Scolar Kiadó
Kiadás éve: 2019
Kinek ajánlott: 3-6. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.
A titokzatos küldeményen a „Ne nyisd ki!” felirat áll. Nem kérdés, hogy Nemo rögtön kinyitja a csomagot… és rögtön három dolog történik:
 
1. A dobozból egy plüssfigura ugrik elő, egy hatalmas étvágyú jetilovag, aki az Icy, a  jégszörnyecske névre hallgat. A plüssfigura ugyanis él!
 
2. Odakint havazni kezd – a nyár kellős közepén!
 
3. A jeti pedig egyre nagyobbra nő. Nagyon nagyra. Hamarosan már két és fél méteres!
 
Amíg Boring városkáját szép lassan maga alá temeti a hó és a jég, Nemo és a barátai komoly kihívásokkal néznek szembe. Mert ugyan hová rejthetne el az ember egy megtermett jetit? Kalandos versenyfutás kezdődik az idővel…
 
Szörényiné Kis-Gergely Lilla

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2020

Szerző: Habersack, Charlotte
Cím: Ne nyisd ki, taknyos!
ISBN: 978 963 244 992 0
Kiadó: Scolar Kiadó
Kiadás éve: 2019
Kinek ajánlott: 3-6. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.
„A különös csomagra azt írták: "Ne nyisd ki!". Nem kérdés, hogy Nemo gondolkodás nélkül ki fogja nyitni...
 
Nemóék ajtaja elé egy új csomag érkezik. Alighogy kinyitják, Nemo és barátai rögtön megállapítják, hogy:
 
1. A benne rejlő zöld, beszélő és pukizó slejm elég csiklandós.
2. Odakint esni kezd - mégpedig nyálkás, ragacsos eső hullik az égből!
3. Viszont ha valaki magára ken egy keveset a slejmből, annak varázslatos hatása van...
 
Nemót és Fredet nem sokkal később már csak egyvalami érdekli: Slejmi segítségével milliomossá akarnak válni! De vajon hogyan sikerül hazajuttatni Slejmit az eredeti tulajdonosához?”
 
Szörényiné Kis-Gergely Lilla

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2020

Szerző: Haddix, Margaret Peterson
Cím: Az utolsó kulcs
Sorozat: A 39 kulcs 10.
ISBN: 978-963-245-717-9
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2013
Kinek ajánlott: 5-8. osztály
(11 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Amynek és Dannak nem csak a 39 kulcsot kell megszerezniük, hanem a családjukat is egyesíteni kell, ki kell békíteni őket egymással. Vajon sikerül-e a gyerekeknek? Ebben a részben is számos kaland vár rájuk!

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Hagerup, Hilde ; Hagerup, Klaus
Cím: Az ellopott festmény nyomában
Sorozat: Tim mesterdetektív és társa
ISBN: 978 963 341 00 119
Kiadó: Pagony
Kiadás éve: 2015
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Tim mesterdetektív és társa, azaz a nővére, Jenny, újra nyomoz. Ezúttal tűz üt ki a Napos-tető Szállodában. Vajon ki a tettes? Tim mindent észrevesz, levonja a megfelelő következtetéseket, és mérlegel: kinek állhatott érdekében ez a gonosztett? Jenny pedig bátran kiáll az öccse mellett, segíti a nyomozásban. Gyorsaságának és bátorságának köszönhetően sikerül elkapni a bűnözőt!

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2016

Szerző: Hagerup, Hilde ; Hagerup, Klaus
Cím: Az ellopott festmény nyomában
Sorozat: Tim mesterdetektív és társa 2.
ISBN: 978-963-410-011-9
Kiadó: Pozsonyi Pagony
Kiadás éve: 2015
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Tim mesterdetektív és a társa, azaz a nővére, Jenny, újra nyomozni kezd. Ezúttal tűz üt ki a Napos-tető Szzállodában. Vajon ki a tettes? Ki lophatta el az értékes festményt?
A rövid fejezetet, nagy betűk, izgalmas cselekmény ideális önálló olvasmánnyá teszik a könyvet. 
 
A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2016

Szerző: Hagerup, Hilde ; Hagerup, Klaus
Cím: Az elveszett gyémánt titokzatos esete
Sorozat: Tim mesterdetektív és társa 1.
ISBN: 978 615 5441 74 5
Kiadó: Pozsonyi Pagony Kft.
Kiadás éve: 2014
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(11 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Tim nem zseni. Ő legalábbis ezt állítja magáról. Csak min­dent észrevesz és kiszagol, hogy aztán levonja a megfelelő következtetéseket. Mindenkinél okosabb, és nem fél az eszét használni. Nővére, Jenny csodálja és óvja az öccsét, ha pedig a közös nyomozás során gyorsaságra és erőre van szükség – mond­juk el kell kapni egy veszélyes bűnözőt –, rá biztosan lehet számítani. A rövid fejezetek, nagy betűk, izgalmas cselekmény és a szimpatikus főhősök ideális első önálló olvasmánnyá teszik a könyvet.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2015

Szerző: Hajós Erika
Cím: Illem Kata és a varázsfogkefe és más történetek
ISBN: 978-963-539-778-5
Kiadó: Ciceró Könyvstúdió
Kiadás éve: 2012
Kinek ajánlott: 2-3. osztály
(15 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 25 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Illem Kata egy óvodás kislány, akinek problémái akadtak a fogmosással, a hajmosással, az öltözködéssel, az alvással és a türelemmel. Édesanyja ilyenkor elvitte a Varázsdoktorhoz, aki egy nagyon különös ember volt, de egy kis varázslattal mindig segített a kislánynak.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Halasi Mária
Cím: Az utolsó padban
ISBN: 978 963 11 8751 9
Kiadó: Móra Könyvkiadó
Kiadás éve: 2010
Kinek ajánlott: 6-8. osztály
(4 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Kati mezítláb, bokáig érő rózsás-fodros szoknyában, szakadt háncsszatyorral a kezében érkezik új osztályába. A vidéki kislány az iskolaév kezdete után költözik Pestre, ismeretlen városba, idegen lakásba, új iskolába. Vajon hogyan fogadja az osztály? Az utolsó padba száműzött, sokat csúfolt cigánylány vadócnak, szétszórtnak és rendetlennek tűnik a gyerekek között, pedig otthon ő látja el a háztartást. Lassanként az is kiderül róla, hogy jószívű és segítőkész, így végül befogadja az osztály, és tanárai szeretetét is elnyeri.

A könyvet ide kattintva is elolvashatod.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2015

Szerző: Hale, Shannon
Cím: A Mesehősök Végzetkönyve
Sorozat: Ever after high 1.
ISBN: 978-963-11-9753-2
Kiadó: Móra Könyvkiadó
Kiadás éve: 2014
Kinek ajánlott: 4-7. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A klasszikus mesék hősei örökifjúak: akárhány nemzedéknyi gyerek olvassa a történeteket, azokban Csipkerózsika mindig fiatal hölgy, Hüvelyk Matyi aprócska fiú, Piroska kislány - nem változik semmi. Azt már jóval kevesebben tudják, hogy ez azért van, mert a szereplők helyét időről időre a gyerekeik veszik át egy mágikus rituálé keretei között: az ún. örökség napján ünnepélyesen igent mondanak arra, hogy átveszik szüleik helyét a mesében, s fogadalmukat aláírásukkal pecsételik meg a Mesehősök Végzetkönyvében. A ceremóniára éveken át készülnek - az Ever After High gimnáziumban koptatják a padokat. Így tesz a Gonosz Királynő lány, Raven Queen is, aki remekül fel is készül, kivéve, hogy ez a gonoszság dolog egyáltalán nem megy neki: „sajnos" Raven eredendően jószívűnek született. Nem csoda, hogy Raventől mi sem áll távolabb, mint hogy átvegye megátalkodott anyja helyét, így először a mesetörténelemben benne merül föl, hogy nem pecsételi meg a sorsát aláírásával ...

Hoczné Hári Ildikó

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2018

Szerző: Hale, Shannon
Cím: Holnemvolt Csodaország
Sorozat: Ever after high 3.
ISBN: 9789631198508
Kiadó: Móra Könyvkiadó Zrt.
Kiadás éve: 2015
Kinek ajánlott: 4-7. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Akik olvasták már a kötet előzményeit, tudhatják, hogy a könyvben szereplő gyerekek az örökség napján, egy rituálé közben, átveszik a szülők szerepét a mesékben.  A Mesehősök Végzetkönyvében pecsételik meg fogadalmukat, és az Ever After High gimnáziumban készülnek fel a küldetésükre. Raven Queen, Hófehérke gonosz királynőjének lánya nem akarja továbbvinni a szülők negatív karakterét, így nagy káoszt kavar. Megjelenik a dutyikornisból kiszabadult lény, a gruffacsór is. A zűrzavaros állapot megszüntetése  Lizzie-nek, a Szívkirálynő lányának,  a fából faragott Cedarnak,  és Madeline Hatternek, a Bolond Kalapos lányának a feladata lesz,  akik így tudják elérni, hogy Holnemvoltország összes meséje elérje a boldog fusselvélét.

Bíróné K. Adrienne

***

A nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár gyermekolvasójának videós ajánlója.
Az ajánló: Baranyai Janka és Dencs Laura.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2018

Szerző: Hanauer, Michaela
Cím: Történetek kiscsikókról
Sorozat: Kis OlvasóTigris
ISBN: 978 963 7461 33 0
Kiadó: Fabula Stúdió
Kiadás éve: 2012
Kinek ajánlott: 1-2. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Zsuzsi alig bír magával: kedvenc lova kiscsikót vár! Suli után mindig a lovardába siet, hogy meglátogassa Dallast. Egyik nap Dallast nem találja a helyén. A ló nyomtalanul eltűnt! Zsuzsi izgatottan a keresésére indul, és hatalmas meglepetésben lesz része. Juli és Tomi nem kisebb izgalmakat él át a lovastanyán. Egy stáb jelenik meg, hogy filmet forgassanak. Mindketten szívesen szerepelnének a produkcióban, de nem ők az egyetlenek. Beni, a kiscsikó is sztár szeretne lenni.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Hanika, Beate Teresa
Cím: Soha senkinek
Sorozat: Tabu könyvek
ISBN: 978 963 11 8934 6
Kiadó: Móra Könyvkiadó
Kiadás éve: 2011
Kinek ajánlott: 7-8. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Malvina látszólag olyan, mint a többi kamasz lány: pimasz, dühös, akaratos. A családja szerint ez csak átmeneti állapot, biztosan kinövi majd. Még a legjobb barátnője sem sejti, hogy mi nyomja Malvina lelkét. Egy súlyos gyermekkori titok, amelyet el akar temetni magában. De hiába. Malvina a péntek délutánt a nagyapjánál tölti, aki váratlanul megcsókolja őt. És a csók felidézi benne a múltat: egy zsarnok férfi, egy gyenge asszony és egy áldozatul esett kislány történetét. Malvina nem akar többé nagyapához menni. A családjára nem számíthat, egyedül kell szembenéznie a múlttal. Beszélnie kell róla, bármilyen nehéz is, ez az egyetlen esély arra, hogy megnyugtató véget érjen ez a felkavaró történet. Szerencsére Malvinának akadnak védőangyalai, és a szerelem is rátalál. Nem mindenki lett volna ennyire gyáva, de sokan ugyanúgy tettek volna, mint én. Sokan ugyanezt gondolták volna, hogy ezt még kibírom, ezt az egy napot, aztán még egyet, holnap majd beszélek, vagy holnapután, vagy talán valamikor. És bele se gondol közben az ember, hogy a titok napról napra növekszik, minden perccel erősebb lesz és kimondhatatlanabb.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2015

Szerző: Hanlon, Abby
Cím: Dory és a fekete bárány
ISBN: 9789632944159
Kiadó: Babilon Kiadó
Kiadás éve: 2017
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(9 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Dory még csak hatéves kislány, akinek két világa van. Az egyik igazi, a másikat csak elképzeli. Legjobb barátja Mary, a fő ellensége pedig Szipircsók asszonyság. A család mindig kiborul az étkezési szokásaitól, és hogy hálóingben reggelizik. Az iskolában Rosabell helyett Georgot jelölik ki olvasópajtásnak, aki mindig megnevetteti. Amikor a tanító néni egy könyvet ad neki, egyből beindítja a fantáziáját egy fekete bárány, aki lelépve a lapokról, őt követi. Hogy mi a cikiragacs, és miben ügyes Puff kapitány, megtudhatjátok a könyv elolvasása után. Az aranyos, fekete-fehér illusztrációkat az írónő rajzolta.

Bíróné K. Adrienne

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2017

Szerző: Hanlon, Abby
Cím: Dory fantáziája elszabadul
ISBN: 9789632943725
Kiadó: Tessloff és Babilon Kft.
Kiadás éve: 2016
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(7 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Dory egy hatalmas fantáziájú kislány, akivel nem játszanak a testvérei. Nem baj, ő majd képzel magának más barátokat! Abby Hanlon kacagtató és szívmelengető, zseniálisan illusztrált történetével berobbant a világelsők közé. Dory fordulatos története immár 12 országban aratott nagy sikert.

Bíróné K. Adrienne

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2016

Szerző: Hanlon, Abby
Cím: Dory fantáziája elszabadul
ISBN: 9789632 943725
Kiadó: Tessloff és Babilon Kft.
Kiadás éve: 2016
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(10 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Dory a legkisebb egy háromgyerekes családban. Ahogy az már csak szokott lenni ilyenkor, a nővére, Violet, és a bátyja, Luke még véletlenül sem akarnak vele játszani, sőt, még az is idegesíti őket, ha Dory néz, vagy szuszog, de a legrosszabb talán mégis az, amikor vég nélkül kérdezősködik. Nem csoda, hogy az alapvetően letörhetetlenül vidám Dory - vagy ahogy a tesói hívják: Pocok - teremt magának egy képzeletbeli barátot, Maryt. Mary egy fehér bundás, hegyesfogú krampuszgyerkőc, aki szerint természetesen Dory a legjobb fej, mindig van kedve játszani, és mindenhova vele tart, legyen szó közös kekszlopásról, éjszakai szörnyvadászatról, vagy abszurd jógapozíciók imitálásáról. Dory és Mary „duója" mindennél jobban kiborítja a tesóit, akik elhatározzák, hogy megfélemlítik őket: Violet kitalál egy ronda, gonosz nénit, Szipircsók asszonyságot, akivel alaposan rá is ijeszt a kishúgára - ám aznap délután becsöngetnek, és az ajtóban Szipircsók áll a maga teljes valójában...

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2016

Szerző: Hanlon, Abby
Cím: Dory végre igazi barátra talál
ISBN: 9789632943732
Kiadó: Tessloff és Babilon Kft.
Kiadás éve: 2016
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(7 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Dory iskolába megy, bár legszívesebben egész nap csak hálóingben dorbézolna otthon. Bátyja és nővére útravalóul lelkére kötik, hogy akármit tesz, csak NE legyen önmaga. Hiszen ki akarna egy ilyen kis dilissel barátkozni? Ráadásul a gonosz Szipircsók elrabolja Dory tündérkeresztanyját, Fricska urat, és csirkévé változtatja! Még szerencse, hogy Dory találkozik Rosabelle hercegnővel, akivel együtt indulnak Fricska úr megmentésére. Ráadásul Rosabelle igazi!

Bíróné K. Adrienne

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2016

Szerző: Harcos Bálint
Cím: Petya és Tulipán
ISBN: 9789634101734
Kiadó: Pozsonyi Pagony Kft.
Kiadás éve: 2016
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Harcos Bálint mesekönyvének főhőse Petya, aki egy energikus és ötletdús kisgyerek. Petya egy társasház legfelső emeletén él nyomozó apukájával, Cilivel a kishúgával, valamint önálló személyiséggel rendelkező játékállataival. Petya már három napja nem látta apukáját, ezért ő gondoskodik a „kicsikről". Vagyis csak gondoskodna...  A frissen vásárolt elemózsia szőrén-szálán eltűnik a szatyorból, mivel egy hívatlan vendég, a cirkuszból elszökött medve, Tulipán fogyasztja el. A medvével kíméletlenül bántak a cirkuszban, ezért Petyával megtervezik a többi sorstárs kiszabadítását. Ki Hergenszőrif? Milyen akcióban lesz része a játékállatoknak? Hogyan függ össze az üggyel az apuka távolléte? Mindezt megtudhatjátok  a mesekönyvből, melyet Bognár Éva Katinka kedves, színes rajzai tesznek még vidámabbá.

Bíróné K. Adrienne

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2019

Szerző: Harrell, Rob
Cím: A troll, aki farkast kiáltott
Sorozat: Zarf élete 2.
ISBN: 978-963-294-370-1
Kiadó: Tessloff és Babilon Kft.
Kiadás éve: 2016
Kinek ajánlott: 4-7. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A hős Zarf megmentette Dijó királyt a szörnyűséges vérmenyétektől, de a suliban ez senkit sem érdekel. Egy troll akkor sem lehet menő. Legalább a legjobb barátai, Kismalac Karcsi és Botond kitartanak mellette. Azonban Kismalac Karcsinak egyszer csak nyoma vész. Ráadásul egy farkasbanda is felbukkan, akik bosszút akarnak állni mindazért, amit a hosszú évek során a mesékben elszenvedtek. A halállistájukon Piroska leszármazottai következnek. És nagyon úgy tűnik, hogy megint Zarfnak kell mindenkit megmentenie. Kérdés, hogy egy nem túl elmés, ám annál szerencsétlenebb trollnak ez sikerülhet-e...

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2016

Szerző: Harrell, Rob
Cím: Támadnak a vérmenyétek!
Sorozat: Zarf élete 1.
ISBN: 978 963 294 334 3
Kiadó: Babilon Kiadó
Kiadás éve: 2015
Kinek ajánlott: 4-7. osztály
(8 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Zarf élete nem könnyű, nemcsak azért, mert a híd alatt lakik, hanem mert a suliban sem túl népszerű. Messze nem annyira, mint a hercegek vagy a lovagok, de még a vándorénekesek és az ogrék is menőbbek nála.

Zarf sorsa még rosszabbra fordul, amikor a királynak nyoma vész, és a hiú és ostoba Herceg magához ragadja a hatalmat. Barátaival, a saját árnyékától is megijedő ifjú Kismalaccal és a nem túl vicces udvari bolonddal útnak indulnak, hogy megmentsék a királyt. Vajon sikerül elérnie, hogy őt is tiszteljék a suliban? Lehengerlően vicces meseregény Zarfról, a kiskamasz trollról.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2016

Szerző: Harrison, Paula
Cím: Kitti és a Holdfény-mentőakció
ISBN: 978-963-486-572-8
Kiadó: Móra Könyvkiadó
Kiadás éve: 2021
Kinek ajánlott: 2-3. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Kitti anyukájának esténként gyakran még arra sincs ideje, hogy gyermekének meséljen, mert amint besötétedik, készülődni kezd, hogy rendkívüli képességét latba vesse a sötét éjszaka árnyai között, amikor valaki megmentésre szorul az utcákon. Az anyuka ilyenkor belebújik macskajelmezébe, majd különleges adottsága révén, a háztetőkön cicaként lopakodva és ugrálva figyeli, hol szorul valaki az ő segítségére. Kitti nagyon felnéz az anyukájára, még ha amiatt bánatos is, hogy ezeken az estéken az apukája mesél neki. A kislány nagyon szeretne édesanyja nyomdokaiba lépni, de a városra leereszkedő sötétség mindig elrettenti attól, hogy kalandozásra induljon az éjszakában. Egy este azonban minden megváltozik, amikor a fekete kandúr, Figaró óvatosan megkopogtatja Kitti ablakát. A lelkes és mindig ugrásra kész macska azért kéri a kislány segítségét, mert az óratoronyból kiszűrődő félelmetes hang rettegésben tartja a környék összes cicusát, és meggyőződése, hogy csakis Kitti tudja kideríteni, mi okozza az óratorony furcsa brummogását. Némi hezitálás után a kislány kilép a párkányra, és már ekkor érzi, hogy kezd megjönni a szuper ereje. Elindul hát a nagy éjszakai kaland, amikor Kitti megismerkedik a macskacsapat valamennyi tagjával, Ribizlivel, a vörös szőrű kandúrral, aki mindig követi a kislányt, az élénk fantáziájú Zizivel, aki mindig kiszagolja a bajt, és Mijukivel, a fehér cicussal, aki nagyon bízik Kitti szuperképességében. A mese végére a bátor kislány igazi hősként tér haza a családjához, és most már nem férhet kétség ahhoz, hogy ő is örökölte édesanyja különleges képességét A színes illusztrációkkal kísért, kedves történetet 5 éves kortól érdemes ajánlani.

Benkéné Osvald Éva

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2021

Szerző: Harrison, Paula
Cím: Kitti és a Tigriskincs
ISBN: 978-963-486-799-9
Kiadó: Móra Könyvkiadó
Kiadás éve: 2021
Kinek ajánlott: 2-3. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Ismét visszatér Kitti, aki „nappal kislány, éjjel macska, és mindig készen áll egy kalandra. Édesanyjához képest neki is szuperképességei vannak, és a Macskacsapat tagjai – Ribizli, Figaró, Zizi és Mijuki – is mindig mellette vannak. Kitti izgatottan várja az újabb kalandokat, és úgy dönt, még a hivatalos megnyitó előtt, éjjel megnézi a felecsülhetetlen értékű Aranytigris szobrot a városi múzeumban, hogy megússza a másnapi nagy tömeget. A legenda szerint, akinek a szobor a birtokában van, annak teljesül a leghőbb kívánsága. A dolog azonban rosszul sül el: nagyjából akkor, amikor a terembe érnek, eltűnik a szobor, és Kittit gyanúsítják a lopással. Vajon sikerül magát tisztáznia a kislánynak? És visszaszerezni az értékes szobrot?... A kisiskolásoknak ajánlható történetet ezúttal is Jenny Løvlie színes rajzai kísérik.

Benkéné Osvald Éva

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2021

Honnan van a kenguruknak farka?
Szerző: Hartman, Bob
Cím: Esti mesélő könyv
Alcím: Honnan van a kenguruknak farka?
ISBN: 978-963-288-047-1
Kiadó: Harmat
Kiadás éve: 2010
Kinek ajánlott: 1-2. osztály
(15 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Ebből a kis történetből kiderül, vajon honnan lett a kenguruknak farkuk...

Hoczné Hári Ildikó ajánlásával

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2011

Az egér menyasszonya
Szerző: Hartman, Bob
Cím: Esti mesélő könyv
Alcím: Az egér menyasszonya
ISBN: 978-963-288-047-1
Kiadó: Harmat Kiadó
Kiadás éve: 2010
Kinek ajánlott: 1-2. osztály
(17 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Nem mindennapi családról mesélek most nektek. Az egérfiúcska lassan ifjú egérlegénnyé serdült, és mindennél jobban vágyott egy feleségre......

A mesekönyv a világ minden tájáról ismert népmesék hangos felolvasásra szánt, gyönyörű  gyűjteménye.

Hoczné Hári Ildikó ajánlásával

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2011

A hálátlan tigris
Szerző: Hartman, Bob
Cím: Esti mesélő könyv
Alcím: A hálátlan tigris
ISBN: 978-963-288-047-1
Kiadó: Harmat
Kiadás éve: 2010
Kinek ajánlott: 2. osztály
(9 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Tigris fogságba esett. Az éjjeli földrengés a barlang bejárta elé gördített egy óriási sziklatömböt, így most nem tudott kijutni onnan.....

Hoczné Hári Ildikó ajánlásával

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2011

Együgyű János
Szerző: Hartman, Bob
Cím: Esti mesélő könyv
Alcím: Együgyű János
ISBN: 978-963-288-047-1
Kiadó: Harmat Kiadó
Kiadás éve: 2010
Kinek ajánlott: 3. osztály
(16 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Egyszer volt, hol nem volt, volt három testvér. A két idősebb nagyon okos volt, míg öccsüknek nem forgott gyorsan az esze.....

Hoczné Hári Ildikó ajánlásával

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2011

Szerző: Harvey, Jacqueline
Cím: Alice-Miranda színre lép
Sorozat: Illemtudó Ifjú Hölgyek Lankáserdő-Hímesréti Akadémiája
ISBN: 978-963-4031-07-9
Kiadó: Manó Könyvek Kiadó Kft.
Kiadás éve: 2015
Kinek ajánlott: 4-6. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Éppen csak elmúlt hétéves Alice-Miranda Highton-Smith-Kennington-Jones, amikor úgy dönt, hogy ideje maga mögött hagynia a Zsebibaba Előkészítő Iskolát, és egy patinásabb oktatási intézménybe járnia. Választása arra a bentlakásos iskolára esik, ahova emberemlékezet óta minden anyai ági felmenője járt: az Illemtudó Ifjú Hölgyek Lankáserdő-Hímesréti Akadémiájára. Noha a szülei kétségbe vannak esve, tudják, hogy ha a lányuk kitalált valamit, akkor nincs mit tenni, így becsomagolnak és búcsút intenek neki. Noha az Akadémia rendkívül szigorú intézmény, amelyet rigorózus szabályok, örömtelen és humortalan tanár irányítanak, boldogtalan alkalmazottakkal, nem is beszélve szorongó gyerekekről, Alice-Miranda, aki amilyen határozott, olyan napsugaras kedvű, mindebből semmit nem vesz észre. Mire lemegy az első nap, már mindenkinek mosolyt csalt az arcára, kivéve az igazgatónőt, Mrs. Morcot. De talán a tanév végére még az ő szíve is meglágyulhat... A kedves meseregény kisiskolás lánykák figyelmébe ajánlható.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2016

Szerző: Hawthorne, Rachel
Cím: Bizalomjáték
Sorozat: Első csók sorozat
ISBN: 978 963 245 160 2
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2010
Kinek ajánlott: 6-8. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A Magányos Csillag tábor vezetői posztjára többen pályáznak. Jessica és Sean is elnyeri a címet, ami egy hetes csapatépítő tábvez-képzéssel jár. Bár előző tábori emlékeik alapján haragszanak egymásra, mégis nagyon szoros bizalmi kapcsolat alakul ki közöttük. Egymásrautalt helyzetükben meglátják a másik nemes, jó tulajdonságait, rádöbbennek, hogy félreismerték egymást.

Sean gyönyörű, mélykék szeme megdobogtatja Jessica szívét. Kalandosra sikeredett erdei túrájuk során egymásra találnak.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Heuvel, Eric ; Rol, Ruud van der ; Schippers, Lies
Cím: Az igazság nyomában
ISBN: 978 086 670 109
Kiadó: Anne Frank Alapítvány és a Zsidótörténeti Múzeum
Kiadás éve: 2007
Kinek ajánlott: 7-8. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Esther ellátogat a tanyára, ahol zsidó lányként a II. világháború idején menedéket talált. Egy szörnyű tragédiának volt ott a szemtanúja. Most utána akar járni annak, hogy mi történt a többi üldözöttel és az őket segítőkkel. Esther szüleit Auschwitzban meggyilkolták. Ennél többet nem tud róluk. Az unokája, Daniel az internet segítségével megtalálja az egykori szomszéd fiút, Bobot. Bob Eshter szüleivel együtt volt Auschwitzban, és az utolsó pillanatig Esther apja mellett maradt. Esthert mélyen megrázza a történet. Elmeséli gyermekkori barátnőjének, Helenának, hogy egész életében nagyon hiányoztak neki a szülei. Szinte már az arcukra sem emlékszik. Ekkor Helenának eszébe jut valami…

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2016

Szerző: Hicks, Esther ; Hicks, Jerry
Cím: Sara első könyve
ISBN: 9786158049610
Kiadó: Totel Books, Budapest
Kiadás éve: 2016
Kinek ajánlott: 4-7. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Sara nem szeret iskolába járni, mivel sokszor kellemetlen dolgok történnek vele. Az osztálytársai kibírhatatlanok, és barátja sincsen.  Nem érti, hogy a felnőttek miért nem élvezik a csöndet, hiszen a zajban a saját gondolataikat sem hallják. Legjobb lenne remetének lenni!

Sara a Thacker ösvényen leli meg legjobb barátját  Salamont, a tudós baglyot. Sara eddigi élete, az életről alkotott véleménye új és csodás értelmet kap a pozitív gondolkodás eredményeképpen.

A szerzők ebben a könyvben a gyerekeknek mutatják meg, hogyan lehetnek boldogok, hogyan tudják az életükbe bevonzani a jóllétet. Easter és Jerry Hicks világhírű könyvei A Kérd, és megadatik, A vonzás törvénye.

Bíróné K. Adrienne

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2017

Szerző: Higgins, Chris
Cím: Bolondos családom
ISBN: 9789634032595
Kiadó: Manó Könyvek Kiadó Kft.
Kiadás éve: 2016
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(5 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Mi történik egy paradicsommaggal, ha belenyomjuk egy cserépnyi földbe, és bezárjuk a tornaszekrénybe? Megtudhatjátok ezt is, ha nyomon követitek Mattie és a Butterfield család történetét. Bár Mattie agya olyan szétszórt, mint a spagetti, a zöldségeskert ötlete még jobban összekovácsolja szeretteit. Van-e értelme mindenen aggodalmaskodni? Mindez kiderül a Lee Wildish által vidáman illusztrált oldalakat elolvasva.

Bíróné K. Adrienne

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2017

Szerző: Hill, Stuart
Cím: Jégvár csatája
ISBN: 978 963 628 619 4
Kiadó: Egmont-Hungary Kft.
Kiadás éve: 2007
Kinek ajánlott: 5-8. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A meglehetősen vadóc természetű Thirrin hercegnő alig 14 éves, mikor egyetlen szörnyű éjszaka alatt válik felnőtté, árvává, királynővé és diplomatává. Kicsiny országát egy hatalmas birodalom hódító serege támadja; szövetségesek nélkül Jégvárnak esélye sincs az ellenállásra. Thirrin tehát nekivág a fagyos északnak, hogy összekovácsolja minden idők legkülönösebb katonai szövetségét. Bölcs boszorkák, bágyatag vámpírok, kedélyes farkasemberek és más fura szerzetek gyűlnek Jégvár zászlaja alá, hogy felvegyék a harcot a rettegett Bellorum tábornokkal, aki még sosem vesztett háborút. Hősiesség, barátság, elszántság - legyőzhetik-e a birodalom túlerejét?

Szabó Ildikó ajánlásával

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Hinckel, Florence
Cím: titkok.com
Sorozat: Narancs pöttyös könyvek
ISBN: 9789633997093
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2016
Kinek ajánlott: 5-8. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Mona tipikus tinédzser, aki a szüleivel és a húgával él együtt. Nem nagyon érdekli az iskola, inkább a tinimagazinokat nézegeti a barátnőivel. A társai életében felmerülő, megoldatlan problémák hallatán úgy dönt, létrehozza  a titkok.com fórumot. Itt mindenki leírhatja névtelenül a titkait, és a hozzászólásokból erőt meríthet. Vajon tudnak-e segíteni azokon, akiknek túl súlyosak a gondjaik? Miért szűnik meg az oldal? Ezekre a kérdésekre is választ kaphatsz, ha elolvasod Florence Hinckel könyvét, melyben az író sok titkot oszt meg veled. Az illusztrátor Colonel Moutarde, aki nemcsak a rajzban jeleskedik, hanem szeret gótikus ékszereket hordani gyerekriogatás céljából. Mellékesen jegyzem meg, hogy tüllszoknyákat vásárol magának, de ez legyen a mi titkunk...

Bíróné K. Adrienne

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2017

Szerző: Ho, Oliver
Cím: A vasálarcos
Sorozat: Klasszikusok könnyedén
ISBN: 978 963 297 636 5
Kiadó: Pécs : Alexandra
Kiadás éve: 2011
Kinek ajánlott: 5-8. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A három hajdani testőr megöregedett már, de szilajságukból nem veszítettek: Athos és D'Artagnan a száműzött II. Károly angol király újbóli trónra ültetésén munkálkodik. D'Herblay abbé - vagyis Aramis - Vannes-i püspök, majd jezsuita generális még nagyobb tétben játszik. Kiszabadítja a Bastille-ból Fülöp herceget, XIV. Lajos állítólagos ikertestvérét (a legendás Vasálarcost), hogy királlyá tegye, és ezáltal jómaga a pápai trónhoz kerülhessen közel. A könyvet azoknak az általános iskolás gyereknek ajánlom, akik már felső osztályba járnak.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Hocken, Sheila
Cím: Emma meg én II.
ISBN: 978 615 5283 376
Kiadó: Partvonal Könyvkiadó
Kiadás éve: 2014
Kinek ajánlott: 6-8. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Az igaz történet folytatásában Emma, a hűséges vakvezető labrador gazdája beilleszkedik a látók világába.

Az Emma-sorozat első részében megismert, talpraesett fiatal lány immár felnőtt nővé érett, és egy műtétnek köszönhetően csodával határos módon a látását is visszanyerte. Ki gondolta volna, hogy csak ezután kezdődnek az igazi bonyodalmak? Sheila környezetének és hűséges vakvezető kutyájának, Emmának is el kell fogadnia, hogy gazdája életében új fejezet kezdődik, amely kacagtató és könnyfakasztó fordulatokban egyaránt bővelkedik. Emma és gazdája igazi példakép, népszerű médiasztár lesz. A növekvő felhajtással még csak-csak megküzdenek, de hamarosan új jövevények is érkeznek a házhoz, így Emma helytállására megint nagy szükség lesz.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Holden Rose
Cím: Az ellopott karácsony
ISBN: 978-963-7051-82-1
Kiadó: Főnix Könyvműhely
Kiadás éve: 2015
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(4 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

„Howard Matheu vagyok, nyolc és fél éves, és ami most hiányzik nekem, az egy karácsonyi ajándék.
Gillel közösen adtuk volna Nitának, de egyszer csak nyoma veszett. Persze nem magától vált köddé, hanem ellopták!
Ez nem egy szokványos karácsonyi történet, mert kimarad belőle a Télapó meg a csengettyűs zene. Helyette ott lesz a papi, egy zűrzavaros nyomozás és egy szemtelen szellem, akinek valahonnan kulcsa van a kémiaszertárhoz.
Most pedig leírtam ide azt, amit tudnod kell, neked és mindazoknak, akik kíváncsiak rá, mi is történt valójában."
 
A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2016

Szerző: Holler, Renée
Cím: Az Akropolisz árnyékában
Sorozat: Történelmi tetthelyek
ISBN: 978 963 9869 61 5
Kiadó: Naphegy Kiadó
Kiadás éve: 2015
Kinek ajánlott: 4-7. osztály
(5 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Kr. e. 431-ben Athénban háború pusztít. A Spárta által megtámadott, ostromlott városban egyre több gyermek tűnik el. Kephalosz és unokatestvére, Philon a rejtélyes eltűnések miatt nyomozásba kezdenek, s egy aljas tervet fednek fel. A gyerekek hamarosan gátlástalan emberrablók kezébe kerülnek...

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2016

Szerző: Holler, Reneé
Cím: Mentsük meg a fáraót!
Sorozat: Történelmi tetthelyek
ISBN: 978-963-9869-47-9
Kiadó: Naphegy Kiadó
Kiadás éve: 2014
Kinek ajánlott: 4-7. osztály
(6 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Amikor Thuja apját és testvérét letartóztatják sírrablás vádjával, a kislány rögtön sejti, hogy csak egy óriási tévedésről lehet szó. A helyszín Egyiptom, és i. e. 1250 körül járunk: sírrablásért halálbüntetés jár, a szerencsésebbeknek csak az orrát és fülét vágják le... Thuja azonnal az igazság nyomába ered, ám ez nem is olyan egyszerű: a szálak Thébába vezetnek, de Thujának és barátjának, Hapunak igencsak jeleskedniük kell rejtvényfejtésben és nyomolvasásban, mire eljutnak odáig. A lebilincselően izgalmas nyomozás tétje pedig nem is csak Thuja rokonainak tisztázása: meg kell menteniük az egész birodalmat és a fáraót.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2015

Szerző: Holler, Renée
Cím: Nyomozás a Nílus partján
Sorozat: Történelmi tetthelyek
ISBN: 978 963 9869 55 4
Kiadó: Naphegy Kiadó Kft.
Kiadás éve: 2015
Kinek ajánlott: 4-7. osztály
(5 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A történet az ókori Egyiptomban játszódik.
Három gyerek egy megmérgezett macska miatt nyomozásba kezd: azt gyanítják, hogy az apjuk volt a kiszemelt áldozat, és a macska csak véletlenül evett a neki elkészített mérgezett halból. Gyanújuk először a mostohaanyjukra terelődik. Fáradhatatlan nyomozásuk egy bűnbanda nyomára vezeti őket, mely a királyi kincstár kifosztására szövetkezett. A gyerekek úgy döntenek, a gaztettet mindenáron megakadályozzák, de nem sejtik, milyen veszélyes helyzetbe kerülnek...

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2015

Szerző: Holler, Renée
Cím: Veszély a Santa Marián
Sorozat: Történelmi tetthelyek
ISBN: 978-963-9869-46-2
Kiadó: Naphegy Kiadó
Kiadás éve: 2014
Kinek ajánlott: 4-7. osztály
(9 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

1492. Palosban már hetek óta másról sem beszélnek az emberek, csak Cristóbal Colónról, vagyis Kolumbusz Kristófról és az ő hajmeresztő tervéről, hogy nyugat felől közelíti meg Indiát, ahelyett, hogy az ismert keleti irányba indulna.

A máskor oly csöndes kikötőben teljes gőzzel folyik a munka, de Juant és barátját, Pedrót nemcsak ez tartja izgalomban: szökött fegyencek elrabolták Juan húgát, Elenát, ők pedig a keresésére indulnak. Vajon megtalálják-e a lányt, mielőtt elindul a Santa Maria? A rejtvényes krimi élénk képet fest a korszakról, a történetbe rejtett tényeket Kolumbusz életrajza és kronológia egészíti ki.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2015

Szerző: Holm, Jennifer L.
Cím: A tizennegyedik aranyhal
ISBN: 978-963-539-933-8
Kiadó: Ciceró
Kiadás éve: 2015
Kinek ajánlott: 5-8. osztály
(7 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Főszereplőnk Ellie, egy leginkább átlagos tizenegyéves lányka, már elvált szüleihez mérten átlagos. Egy este beállít hozzájuk egy roppant furcsa fiú, aki kb. olyan holmikat hord, mint Ellie nagyapja, és a beszédstílusa is őt idézi… Mármost az említett nagypapa az örök élet, illetve a megfiatalodás kutatója. S miközben Ellie felfedezi, hogy mennyire izgalmas és érdekes is lehet a tanulás, a tudomány, az életéről, a családjáról, barátairól is olvasunk.

Hoczné Hári Ildikó

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2017

Szerző: Honey, Elizabeth
Cím: A szomszéd ház titka
ISBN: 978-963-970-872-3
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2008
Kinek ajánlott: 6. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Henni tizenegy éves, mindenkinél magasabb, és máris regényírói álmokat szövöget. Az élet pompás és izgalmas témával látja el, amikor a Stella utca csendes mindennapjai felbolydulnak, hála Kamu úr és neje beköltözésének. Henni és barátai azonban vállalják az új helyzet kihívásait, és - sarkukban az elmaradhatatlan Lurkó kutyáva - kitartó nyomozással leleplezik Kamuék igazi arcát, és lélegzetelállító hajsza során győzik le a semmi aljasságtól vissza nem riadó ellenfelet.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Hopkins, Cathy
Cím: Újrakezdés
ISBN: 978 9638 882905
Kiadó: Ekren Könyvkiadó Kft.
Kiadás éve: 2010
Kinek ajánlott: 7-8. osztály
(6 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Új év, új iskola. - India Jane viszont egyáltalán nem örül annak, hogy ő lesz az új lány az osztályban. Mindenki másnak már megvan a saját baráti köre, és India Jane úgy érzi, hogy ő lesz a kívülálló. De legalább ugyanabba a suliba fog járni, ahová Joe is - a fiú, akivel a görögországi nyaralása alatt találkozott, -  és azt reméli, hogy kettőjük között több is lehet barátságnál. De az igaz szerelem útjai mindig is szövevényesek. Új lány biccentett felém, miközben elhaladt mellettem. Hátrapillantottam, hogy nem máshoz beszél-e, de nemcsak én voltam a közelben. Már tizenöt vagyok - feleltem. Szóval annyira azért nem új. A fiú felnevetett,  és a szeme mellett szimpatikus ráncok szaladtak szét. Úgy értettem, új az iskolában - magyarázta. Nekem új. Amikor ezt mondta, egyenesen rám nézett, és éreztem, hogy megbizsergek. Ooh-la-la,- gondoltam,- kezd jó irányt venni a nap.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Horowitz, Anthony
Cím: A Sólyom gyémántja
Sorozat: Tini krimik
ISBN: 978 963 9884 78 6
Kiadó: Animus Kiadó
Kiadás éve: 2005
Kinek ajánlott: 5-8. osztály
(78 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Nick, a tizenhárom éves londoni srác szép kis ügybe keveredik. Mintha a nagyvilág összes nehézfiúja őt és a bátyját üldözné, aki a világ talán legmaflább magánnyomozója. Egy ideig nem értik a dolgot, hiszen csak egy doboz bonbont bíztak rájuk megőrzésre. Ennyire édesszájúak lennének a bűnözők?

Szabó Ildikó ajánlásával.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2011

Szerző: Horowitz, Anthony
Cím: Az első bevetés
Sorozat: Tini krimik
ISBN: 963 9563 11 0
Kiadó: Animus Kiadó
Kiadás éve: 2004
Kinek ajánlott: 5-8. osztály
(6 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

   Alex úgy tudja, nagybátyja üzleti ügyekben járja a világot. Ivan bácsi hirtelen meghal, s a 14 éves Alex körül elegáns és titokzatos urak tűnnek fel. Vállalják az iskoláztatását, maradhat jól megszokott otthonában, cserében csak egy kis szívességet kérnek a sportos, jó kiállású sráctól. Sok töprengésre nincs módja. Hamarosan egy gyorsított kommandós kiképzésen találja magát, majd bevetik egy sötét ügy felderítése érdekében. Megbízói ugyanis úgy gondolják, hogy a férfi titkait, aki egy őrült terv megvalósításán munkálkodik, csak egy minden gyanú felett álló gyerek fürkészheti ki. A tét óriási, a vállalkozás enyhén szólva kockázatos. Alexre hajmeresztő kalandok várnak...

Szabó Ildikó ajánlásával.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Horowitz, Anthony
Cím: Titkos szolgálat
Sorozat: Tini krimik
ISBN: 963 9307 86 6
Kiadó: Animus Kiadó
Kiadás éve: 2003
Kinek ajánlott: 5-8. osztály
(6 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Tim, az ütődött báty és talpraesett öccse, Nick megint nyomoz. Ezúttal egy bérgyilkost kell megtalálniuk, és megelőzniük, hogy az eltegyen láb alól egy orosz diplomatát. Az orosz egy festmény árverésére jön Londonba. Természetesen a brit titkosszolgálat is akcióba kezd, de hőseink azok, akiknek Hollandiába kell utazniuk a világméretű konfliktussal fenyegető veszély elhárítása érdekében. Ott nem elég, hogy repülőgépről lövik őket, s Nicknek egy szélmalom lapátjára is fel kell kapaszkodnia. Tim beleszeret egy gyönyörű, szőke nőbe... Na, még csak ez hiányzott a boldogságukhoz!

Szabó Ildikó ajánlásával.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Horowitz, Anthony
Cím: Veszélyes iskola
Sorozat: Tini krimik
ISBN: 963 9563 41 2
Kiadó: Animus Kiadó
Kiadás éve: 2001
Kinek ajánlott: 8. osztály
(14 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

    A 14 éves Alex Rider, épp hogy csak kipihente első bevetésének fáradalmait, máris újra az angol katonai hírszerzés vezetőjének sivár irodájában találja magát. Az utóbbi hetekben ugyanis két nagyon gazdag és befolyásos embert is különös baleset ért. Az egyetlen, ami a két áldozatban közös, hogy fiaik ugyanabba az elit iskolába járnak. A dúsgazdagok kezelhetetlen gyerekei számára létrehozott tanintézet – a Point Blanc – magányosan áll egy hegyoldalban a francia-svájci határon, megközelíteni csak helikopterrel lehet. Ide próbálja meg a hírszerzés Alexet bejuttatni, mégpedig egy milliárdos iparmágnás rossz útra tévedt gyerekének álcázva.

Szabó Ildikó ajánlásával.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Horst Jørn Lier ; Sandnes Hans Jørgen
Cím: Naplemente akció
Sorozat: 2. számú nyomozóiroda
ISBN: 9789632448428
Kiadó: Scolar Kiadó
Kiadás éve: 2018
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A két főhős, Oliver és Tiril, hűséges társukkal, Nyolcassal együtt igyekszik megtalálni a rejtélyes gyorshajtót. Az ügy azonban tovább bonyolódik, mitán kiderül, hogy bankrablás is történ Haraldvárosban. Tirilék nyomozóirodája próbálja megoldani az ügyet, de határidőt szabnak maguknak, naplementéig meg kell találniuk a bűnöst... Bár a rendőrség nyomoz,  a gyerekek is rajta vannak az ügyön. Vajon sikerül-e a tettesek nyomára jutni? A színes rajzokkal illusztrált könyv, biztosan felkelti a nyolc éven felüli gyermekek érdeklődését.

Nagy Szilárd

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2018

Szerző: Horst Jørn Lier ; Sandnes Hans Jørgen
Cím: Sötét alak akció
Sorozat: 2. számú nyomozóiroda
ISBN: 978-963-244-780-3
Kiadó: Scolar
Kiadás éve: 2017
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Haraldvárosban játszódik ez a gyerekeknek íródott krimi, amelynek a főhősei részben szintén gyerkőcök: egy Tiril nevű kislány, és a pajtása, Oliver. Ők ketten szenvedélyesen érdeklődnek a bűnüldözés iránt, és minden vágyuk az, hogy magánnyomozóként felgöngyölítsenek egy ügyet. A sors úgy hozza, hogy erre nyílik módjuk: Oliver a szó szoros értelmében véve belebotlik. Az történik ugyanis, hogy amikor bringáznak a Haraldváros határában húzódó mezőn, a srác egy nagy buckában bukik fel, amikor pedig alaposan körülnéznek, akkor nemcsak azt veszik észre, hogy még számos ilyen van a közelben, hanem egy rejtélyes alak is eliszkol előlük, behúzódva az erdő sűrűjébe. Vajon ki lehet ez a személy, aki szemmel láthatólag rosszban sántikál, s mi végre túrt fel ennyi földet? Az szálak kibogozásában Tirilt és Olivert segíti Oliver világlátott nagypapája, Fred bácsi, a haraldvárosi magánnyomozó, no és a Nyolcas nevű kutyus, akinek különösképpen jó szimata van...

Hoczné Hári Ildikó

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2018

Szerző: Horst Jørn Lier ; Sandnes Hans Jørgen
Cím: Zivatarfelhő akció
Sorozat: 2. számú nyomozóiroda
ISBN: 978-963-244-779-7
Kiadó: Scolar
Kiadás éve: 2017
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Haraldvárost 1884-ben alapították, 937 lakosa van, a Svenna folyó torkolatánál található. A városban van strand, kikötő, gyártelep, rendőrőrs, pékség és a város mellett tanya is. Ami azonban számunkra sokkal fontosabb, itt működik a 2. Számú Nyomozóiroda is. Haraldvárosban titokzatos tolvajok garázdálkodnak: eltűnik Monsen pék élesztőkészlete, az új stéghez szánt hordók, Olsen gazda árpája, 1047 db üres üveg, de még a park borókabokrai is. És mindenhol feltűnik egy különös piros furgon.

A rejtélyes lopások felderítését Tiril és Oliver veszi kézbe, akik már nagyon unatkoztak, mert egy izgalmas bűnügy sem történt a városban. Bezzeg most! Vajon miért ezek a dolgok tűntek el, van összefüggés a lopások között? A szomszéd város édességgyárából ellopott furgonnak van köze ezekhez a rablásokhoz is? Hű segítőtársuk, Nyolcas nyomkövető rendőrkutya segítségével mindennek a végére járnak.

Hoczné Hári Ildikó

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2018

Szerző: Horváth Judit
Cím: Rózsák hercegnője
ISBN: 9786 1550650 88
Kiadó: Officina 96 Kiadó
Kiadás éve: 2012
Kinek ajánlott: 4-6. osztály
(4 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Ugye hallottál már szépséges királykisasszonyokról és híres hercegnőkről szóló történeteket? És azt tudod, hogy valamikor régen Magyarországon is éltek királylányok? Ebben a könyvben az első magyar uralkodók családjából, az Árpád-házból való igazi hercegnőkkel ismerkedhetsz meg. Kalandos történeteik különleges időutazásra hívnak. Vándorló őseink nyomába szegődhetsz a messzi pusztában, bepillanthatsz a középkori királyok palotájába, s egyik-másik királylánnyal távoli tájakra: Velencébe és Nápolyba, Bizáncba és Skóciába is eljuthatsz. Mindeközben megtudhatod, miről álmodott Emese, hogyan győzte le Sarolt a rablók vezérét, miért nem akart Ágnes és Margit férjhez menni, és hol került elő Kunigunda gyűrűje.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Howell, Ann Marie
Cím: Az elveszett titkok kertje
ISBN: 978-963-584-183-7
Kiadó: Manó Könyvek
Kiadás éve: 2022
Kinek ajánlott: 4-8. osztály
(10 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

1916. október. Angliában háború van, Clarát pedig a nagynénjéhez küldik vidékre. A kastélyhoz tartozó kertészlakban azonban titkok fogadják… Egy sötét, bezárt szoba, egy rosszban sántikáló tolvaj és egy titokzatos, éjjelente felbukkanó fiú. Clara ugyancsak titkot őriz a háborúban harcoló bátyjáról. Amikor a helyzet veszélyesre fordul, össze kell szednie minden bátorságát, hogy mentse magát és a szeretteit.

Titkok, rejtély és bátorság ötvöződik ebben a történelmi hátterű regényben, melyet 10 éves kortól ajánlok.

A kérdéseket írta: Szabó Eszter

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2023

Szerző: Hughes, Gregory
Cím: A holdat az égről...
ISBN: 978 963 297 450 7
Kiadó: Alexandra Kiadó
Kiadás éve: 2011
Kinek ajánlott: 6-8. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Marie Claire egy különleges, vagány kamaszlány, aki bátyjával, Bobbal és édesapjával él. Az apa halála után Marie Claire-re és Bobra állami gondozás vár, ám hogy ezt elkerüljék, inkább New Yorkba indulnak, hogy fölkutassák sosem látott nagybátyjukat. Útjuk során azzal is szembe kell nézniük, hogy jó és rossz embereket egyaránt az útjukba sodorhat az élet, és nem biztos, hogy az utazás ott ér véget, ahol eredetileg tervezték...

A kérdések írója: Szabó Ildikó

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2012

Szerző: Hughes, Shirley
Cím: A nagy autóverseny
Sorozat: Dudás Dixi
ISBN: 9789634102489
Kiadó: Pozsonyi Pagony Kft.
Kiadás éve: 2017
Kinek ajánlott: 1-3. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Dudás Dixi kalandvágyó kutya, Ottóval barátjával rendszeresen karbantartják az autóját. Egy falragaszon egész napos autóversenyt hirdetnek Dodifalváról Dudifalvára, tetszőlegesen választható útvonalon. Ők is részt vesznek a versenyen, bár a járgányuk többször is cserbenhagyja őket. Lujzella sportkocsijával nem tudják felvenni a versenyt, de a végén váratlan fordulat alakítja a győztesek kilétét. Hogy vajon ki fog győzni, azt megtudhatjátok ebből a rendkívül izgalmas és sok meglepetést tartalmazó történetből.  Clara Vulliamy illusztrátor, Shirley Hughes írónő lánya,  akik együtt alkották meg első könyvüket, Dixi és Ottó kalandjait.

Bíróné K. Adrienne

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2018

Szerző: Hughes, Shirley
Cím: A nagy gyémántrablás
Sorozat: Dudás Dixi
ISBN: 978 9634 102496
Kiadó: Pozsonyi Pagony
Kiadás éve: 2017
Kinek ajánlott: 1-3. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Dixi és Ottó, a két jó barát. Ezúttal az évszázad bűntényét kell felderíteniük. Barackffy Cirminek, a híres popénekesnőnek ugyanis ellopják a gyémánt nyakláncát, a Napos tenger partján álló Pompás Hotelből, ahol a két kutya is szobát foglalt. Vajon Dixi és Otto kézre tudja keríteni a gyémánttolvajokat?

Hoczné Hári Ildikó

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2017

Szerző: Hugo, Victor ; [újramesélte] Nógrádi Gergely
Cím: A nyomorultak
Sorozat: Klasszikusok újramesélve
ISBN: 978-963-9503-41-0
Kiadó: Petepite
Kiadás éve: 2009
Kinek ajánlott: 7-8. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Victor Hugo hatalmas munkáját a fiatal olvasók kedvéért Nógrádi Gergely újramesélt. Az amúgy is cselekményes történet így még „pörgősebb” lett. Az olvasó az európai alapirodalom egyik fontos darabját ismerheti meg ezen a módon. Terjedelme alapján a teljes mű és a képregényes változat között helyezkedik.

A feltett kérdésekre a teljes és/vagy a rövidített változatot olvasók is tudnak válaszolni.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Hugo, Victor [alapján] ; rajz. Korcsmáros Pál ; szöveg Cs. Horváth Tibor
Cím: A nyomorultak – képregény
Sorozat: Az irodalom klasszikusai képregényben
Kiadó: Képes Kiadó
Kiadás éve: 2008
Kinek ajánlott: 7-8. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Victor Hugo hatalmas munkáját magyar képregényként is olvashatjuk már 1957 óta. Az olvasó az európai alapirodalom egyik fontos darabját ismerheti meg vázlatosan ebben a formában. A fiatal olvasók kedvéért Nógrádi Gergely is újramesélte néhány éve a történetet. (Az újramesélt formához is készültek kérdések, érdemes azt is megismerni.) A történet a rajzok segítségével igen látványossá is vált. Az olvasmányos történet összefoglalója olvasható a wikipédián is. A Magyar Elektronikus Könyvtár Victor Hugo teljes művét is tartalmazza: http://mek.oszk.hu/10500/10546/html/index.htm

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Huizing, Annet
Cím: Hogyan írtam véletlenül egy könyvet?
Sorozat: Abszolút könyvek
ISBN: 978-963-410-454-4
Kiadó: Pagony
Kiadás éve: 2019
Kinek ajánlott: 4-6. osztály
(4 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Katinka imád történeteket kitalálni. Még csak tizenhárom éves, de már pontosan tudja, hogy író szeretne lenni, méghozzá híres író. Szerencsére a szomszédban lakik egy írónő, aki szívesen fogadja, és némi kertészkedésért cserébe kijavítja az irományait és írói tanácsokkal látja el. Katinka pedig egyszer csak azon veszi észre magát, hogy az életéből egy regény lett, és az írás során egyre jobban megismeri önmagát és feldolgozza fájdalmait.

A kérdéseket írta: Szabó Eszter

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2023

Szerző: Huizing, Annet
Cím: Hogyan írtam véletlenül egy könyvet?
Sorozat: Abszolút könyvek
ISBN: 978-963-410-454-4
Kiadó: Pagony
Kiadás éve: 2019
Kinek ajánlott: 4-6. osztály
(3 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A regény főszereplője és egyben mesélője a kistizenéves Katinka, akinek édesanyja a kislány hétéves korában halt meg. A rendkívül gazdag fantáziájú kislány saját és húga szórakoztatására történeteket talál ki, és mivel írói ambíciókkal bír, ezeket minden esetben papírra is veti. Katinkáék szomszédjában lakik egy írónő, a már korosodó Lidwien, akinek ugyan egyetlen regényét sem olvasta a kislány, mégis úgy érzi, hogy az asszony hírneve okot ad arra, hogy tőle tanulja meg a regényírás valamennyi fortélyát. Egy napon összeszedi a bátorságát és bekopog Lidwienhez, aki nagyon kedvesen fogadja, és elvállalja a tanítását. Beszélgetéseik során az írónő nem csak értékes információkkal látja el az érdeklődő Katinkát, aki egyre jobban teljesít, és kettejük őszinte párbeszédeinek során a kislány önmagát is egyre jobban felfedezi, megismeri. 

A történetet elsősorban 9-12 éveseknek szánta a szerző, ám a kötetbe foglalt írói tanácsokat érdemes megfogadni azoknak a felnőtteknek is, akik írói ambícióktól fűtve, még csak most kísérleteznek azzal, hogy formába öntsék a gondolataikat.

A kérdéseket írta: Czupi Gyula

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2025

Szerző: Igaz Dóra
Cím: Az első bé hörcsöge
Sorozat: Most én olvasok! 1. szint
ISBN: 978-963-410-252-6
Kiadó: Pozsonyi Pagony
Kiadás éve: 2017
Kinek ajánlott: 1-2. osztály
(128 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Elsősnek lenni izgalmas, ráadásul az osztálynak saját állata is van: Tiki, a hörcsög. Az ottani szokások szerint a kis állatot a legjobb gyerek viheti haza a nap végén, de ez Pali és barátja, Soma számára elég nehéz, mert sok eminens tanuló, főleg lányok járnak az osztályukba. Így aztán a két fiú szövetkezik a nemes cél érdekében, s megkezdődnek az iskolai kalandok.

Hoczné Hári Ildikó

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2017

Szerző: Igaz Dóra
Cím: Az elveszett távirányító
Sorozat: Most én olvasok! 3. szint
ISBN: 978-963-410-324-0
Kiadó: Pozsonyi Pagony Kft.
Kiadás éve: 2017
Kinek ajánlott: 2-3. osztály
(3 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Pali a világ legjobb születésnapi ajándékát kapta idén, egy távirányítós autót. Első gondolata az volt, hogy megmutatja a barátainak, mivel egyedül nem olyan mókás játszani, mint együtt. Azonban Pali már iskolás, oda pedig nem szabad játékot vinni. Ennek ellenére titokban mégis elviszi és nagy sikert arat vele a barátai körében. Egyik szünetről a másikra viszont eltűnik az autó távirányítója. Pali és néhány barátja kereső-csoportot alakítanak és mindent átkutatnak az iskolában. Vajon sikerül felkutatni a távirányítót? Ha nem, mit fog szólni Pali anyukája? Olvasd el és derítsd ki!

Somogyi Nikoletta

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2019

Szerző: Igaz Dóra
Cím: Az erdei iskola
Sorozat: Most én olvasok! 4. szint
ISBN: 9789634103592
Kiadó: Pozsonyi Pagony Kft.
Kiadás éve: 2018
Kinek ajánlott: 3-4. osztály
(3 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A főszereplő Pali és osztálytársai, ezúttal erdei iskolába mennek. Pali úgy gondolja, hogy másodikasként már nem érheti őt semmi meglepetés, de rá kell jöjjön, hogy még sok újdonság várja. Barátai és a tanító néni segítségével azonban gyorsan megszokja az új környezetet, és már nem is akkora probléma, hogy a szülei nem lehetnek vele. A Most én olvasok! – sorozat epizódjai nem szorosan, de összekapcsolódnak, így külön is olvashatóak.

Nagy Szilárd

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2018

Szerző: Igaz Dóra
Cím: Egy fiú a csapatból
ISBN: 978-963-410-384-4
Kiadó: Pagony
Kiadás éve: 2018
Kinek ajánlott: 6-8. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.
Dani egyik osztálytársa poénból ezt a mondatot használja: "Kevés vagy, mint Hitlerben a jóindulat". Dani is elsüti egy beszélgetés alkalmával, szülei meghallják ezt a poénnak szánt mondatát és kérdőre vonják. Érzi, hogy ez nem egy szokványos rossz voltál figyelmeztetés. Szobájában nem hagyják a gondolatok nyugodni, ezért hallgatózni kezd. Szülei hangján érzi, nagyon mérgesek, kétségbeesettek, és megüti a fülét két újabb szó, "Haláltábor", "1944". Osztálytársaitól próbál információkat gyűjteni, de nem jár sikerrel, csak viccet csinálnak belőle. Flóra, az egyik lány az osztályból tud némi információt adni, de Dani még így sem érti a dolgot. Az internet segítségével próbál meg tájékozodni, de ott annyira sok és rémisztő dolgokat talál, hogy feladja. Dani kétségek között gyötrödik. Szüleitől annyit tud, hogy ők is zsidók. Fejében a következő szavak búgnak egyfolytában: "Haláltábor, zsidó, Hitler, 1944". A benne lévő feszültséget még inkább fokozza, mikor egy napon kihagyják a focicsapatból, mert ő nem jár hittanra, és ott osztják fel a csapatokat. Végül barátja, Zsombor nagypapája egy veszekedés kapcsán elkezd mesélni a fiúknak gyermekkoráról, ami 1944-ben játszódik , és az akkori eseményekről...
 
Mikor kezdhetünk a holokausztról beszélni a gyerekekkel? Hogyan közelítsünk meg egy ilyen súlyos témát, hogy ők is be tudják fogadni? A könyvbeli Dani legnagyobb nehézsége az, hogy a felnőttek konokul hallgatnak. Igaz Dóra és a Pagony ezzel az érzékeny, okos regénnyel segít abban, hogy a gyerekek elindulhassanak a megértés felé. 
 
Majorné Virág Adrienn

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2020

Szerző: Igaz Dóra
Cím: Nyár, nagyi, net
ISBN: 978-963-410-170-3
Kiadó: Pagony
Kiadás éve: 2016
Kinek ajánlott: 2-5. osztály
(6 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Berci nem akar nyáron sem karatetáborba, sem nyelvtanfolyamra menni. Igazából nincs semmi máshoz kedve, mint számítógépezni. Ilyen esetekben a leggyakoribb szülői ítélet, hogy a szünidőt a nagyinál, vidéken, jó levegőn kell tölteni. Nagyot fordult azonban a világ. Kiderül ugyanis, hogy a nagyinak egy egészen szuper tabletje van, és mondhatni lépést tart a hardverek, szoftverek világával - még a kutyáját is Wifinek hívják. Hamarosan a klasszikus almás pités nagymama mögött rejtőző, internetező nagyi több meglepetéssel is szolgál.

Hoczné Hári Ildikó

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2017

Szerző: Igaz Dóra
Cím: Tiki otthonra talál
Sorozat: Most én olvasok! nagybetűs szint
ISBN: 978-963-410-494-0
Kiadó: Pagony
Kiadás éve: 2019
Kinek ajánlott: 1. osztály
(8 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Pont a suli és az ovi közötti utcaszakaszon van az állatkereskedés, ahol a nagycsoportos Pali minden nap megáll, hogy köszönjön a barna foltos kis hörcsögnek, Tikinek. Pali nagyon vágyik egy hörcsögre, ám az anyukája szerint még túl kicsi ahhoz, hogy gondoskodjon egy ilyen állatkáról. A véletlen azonban úgy hozza, hogy éppen az a tanítónéni veszi meg, aki Pali osztályfőnöke lesz, abból a célból, hogy a kis nebulók közösen tanulják meg, hogyan kell gondozni-ápolni egy kis kedvencet. 

A NAGYBETŰS történetet még kezdő olvasóknak ajánlom.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2020

Szerző: Igaz Dóra
Cím: Ültetés az első bében
Sorozat: Most én olvasok! 2. szint
ISBN: 978-963-410-300-4
Kiadó: Pozsonyi Pagony
Kiadás éve: 2017
Kinek ajánlott: 1-2. osztály
(29 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A könyv főhőse a frissen iskolába került Pali és osztálytársai. Az iskolában egyre nehezebbek a feladatok (főleg matekból), de szerencsére ott van a jó barát, Soma, akivel nemcsak közösen fociznak és jókat tudnak beszélgetni, de padtársak is. Aztán amikor egyszer az órán közösen nevetnek osztálytársnőjükön, Lucán, a tanítónő szétülteti őket. Soma a hátsó padba kerül, egyedül, Palit pedig pont Luca mellé ültetik. Le van sújtva, és el sem tudja képzelni, miről is lehetne beszélgetni egy olyan lánnyal, akinek csillogós pólója van, a tolltartóján pónik kergetőznek és még a radírja is virágillatot áraszt. De aztán rájön, hogy Luca is kiválóan tud kockát készíteni technika órán, kölcsönadja neki a radírját, ha ő otthon hagyta, ráadásul focizni is szeret. A történet végére így Pali ismét elégedett, mert egy új barátot szerzett magának...

Hoczné Hári Ildikó

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2017

Tündérszép Ilona és Árgyélus (165-171 oldal)
Szerző: Illyés Gyula
Cím: Hetvenhét magyar népmese
Alcím: Tündérszép Ilona és Árgyélus (165-171 oldal)
ISBN: 978-9631-19956-7
Kiadó: Móra
Kiadás éve: 2015
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(34 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Árgyélus királyfi lenn a földön folyton az eget kémleli, Tündérszép Ilona fenn az égben egyre a földet lesi. Egymás után vágyakoznak - s az Ilona könnyéből sarjadt aranyalmafa tövénél végre találkoznak. Ilona tündéranyja leányát félti, s minden bűbájt bevet, hogy a csalódástól megvédje a szerelmes tündérgyermeket. Árgyélus útra kel Ilonához, bumfordi ördögöktől csellel varázseszközt szerez, repül a Hold sötét oldaláig – ott azonban véget ér az út, s tán Árgyélus élete… Hogy mégis van remény, hogy emberfiú és tündérleány egymásé hogyan lehet, arról szól a mese.

A mesét elolvashatod ide kattintva is.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2017

Kacor király
Szerző: Illyés Gyula
Cím: Hetvenhét magyar népmese
Alcím: Kacor király
ISBN: 963 11 7134 5
Kiadó: Móra Ferenc Könyvkiadó
Kiadás éve: 1993
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(77 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Volt egyszer egy szegény özvegyasszony s annak egy macskája. A szegény asszony megelégelte a macska kajtárságát, s egyszer, mikor a macska a tejeslábast egészen kiürítette, fogta a seprűt, jól megverte, s azt mondta neki: - Kitakarodj a házamból, többet ide be ne tedd a lábadat. Na, szegény macska mehetett világgá ...  Kacor király történetét ismerhetjül meg ebből a meséből.

A könyvet óvodásoknak ajánlom, hogy javuljon a szövegértésük.

A mesét ide kattintva is olvashatod.

Felhasználási lehetőségek

 1. Elektronikusan a „Kérdőív kitöltése névtelenül” linkre kattintva indul a kérdéssor.

 2. Papírformában, az alább található linkek letöltésévél, kinyomtatásával.

Nyomtatható kérdéssor letöltése (1 példány).

Nyomtatható rajzos válaszok letöltése (személyenként).

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Janikovszky Éva
Cím: A nagy zuhé
Sorozat: Zsiráf könyvek
ISBN: 9 789631 182194
Kiadó: Móra Könyvkiadó
Kiadás éve: 2006
Kinek ajánlott: 2-3. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Ketten várakoznak az autóbusz-megállóban. Bill Danilovics MacKonov - tiszteljük teljes nevén - űrhajós és feltaláló, a jövendő hőse, és Fehér Szarvas Fia, aki nevével ellentétben kislány, mégpedig vérbeli indián. Királylányhaját befőttesgumival fogja össze, és egy icipicit tud varázsolni. Amíg ott ácsorognak az autóbuszra várva, elered az eső. És ők ketten a zuhogó esőben beszélgetni kezdenek. Egy találmányról, ami olyan, mint az esernyő, de oldala is van meg alja is, és ki lehet nézni belőle, meg be is lehet menni. Hát nem eredeti?

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Janikovszky Éva
Cím: Az úgy volt
ISBN: 963 11 8164 2
Kiadó: Móra
Kiadás éve: 1980
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(3 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Az úgy volt, hogy amikor hazajöttem a táborból, hogy amikor Ancsur megkérdezte, hogy amikor levették a lábamról a kötést, hogy én egy kicsit begurultam, amikor Mikor is? Amikor még egyforintossal lehetett telefonálni, amikor még Télapónak hívták a Mikulást, amikor még fehér holló volt a színes tévé,amikor a vidám kamasztörténetek hőse még csak tizenhárom éves volt, amikor még élt Janikovszky Éva, a kötetbe gyűjtött gyerekmonológok írója, és szerzőtársa, a történeteket rajzba fogalmazó Réber László.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Janikovszky Éva
Cím: Bertalan és Barnabás
ISBN: 9631120872
Kiadó: Móra Könyvkiadó
Kiadás éve: 1980
Kinek ajánlott: 2-3. osztály
(7 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.
Borbála néni levendulával teli kertjében játszódik a történet, amely két dakszliikerről szól. Nagyon sok bonyodalommal, kellemetlenséggel jár dakszliikernek lenni, főként akkor, ha a gazdik nem tudják őket megkülönböztetni egymástól. Ez a történet azt mutatja be, hogy mit tehet a gazdi, mit tehet a kutyus a probléma kezelésére.
 
Fenyvesi Attila

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2020

Szerző: Janikovszky Éva
Cím: Bertalan és Barnabás
Sorozat: Papírszínház
ISBN: 978-963-9768-74-1
Kiadó: Csimota
Kiadás éve: 2017
Kinek ajánlott: 1-4. osztály
(29 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Mulatságos mese egy dakszli ikerpárról, akik annyira hasonlítanak egymásra, hogy elég, ha csak egy dakszlit képzelünk el, mert a másik úgyis pontosan ugyanolyan.

A kérdéseket írta: Fenyvesi Attila

A mesét ide kattintva tudod megnézni és meghallgatni.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2023

Szerző: Janikovszky Éva
Cím: Cvikkedli
Sorozat: Zsiráf könyvek
ISBN: 9 789631 175912
Kiadó: Móra Könyvkiadó
Kiadás éve: 2001
Kinek ajánlott: 2-3. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Ezt a fura nevet Dani adta annak a kalapos, cvikkeres, szivarozó bácsinak, akinek a fényképét a régi családi képeket őrző fadobozban találta. Cvikkedlit senki sem ismerte, hiába nézegették, nem is értették: hogyan került a dobozba. De ki lehetett ő? És vajon mi köze volt hozzá Amálkának, aki könyvünk címlapján az ablakban szomorkodik? Ezt egyedül csak Dani tudja, hiszen ő nyomozta ki kettejük történetét.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Janikovszky Éva
Cím: Égigérő fű
ISBN: 978-963-11-8906-3
Kiadó: Móra
Kiadás éve: 2011
Kinek ajánlott: 3-4. osztály
(24 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Csoda dolgok történnek a régi házban, és a titkok között nagy szerepe van százhuszonegy szalmaszálnak, amellyel csak félig lehet a málnaszörpöt kiszívni. Ez az a nyár, amit Misu Dezső bácsinál, a Síróbaba pedig Kamilla kisasszonynál tölt, maga a napfény, a derű, és az izgalom.....

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2010

Szerző: Janikovszky Éva
Cím: Ha én felnőtt volnék
ISBN: 978-963-11-8401-3
Kiadó: Móra
Kiadás éve: 2008
Kinek ajánlott: 1-4. osztály
(22 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

„Én egészen másmilyen felnőtt volnék, és annyi mindennek örülnék. Először is annak örülnék, hogy azt csinálhatom, amit akarok. Ha én felnőtt volnék, akkor sosem ülnék a széken, hanem mindig térdelnék, fehér kesztyűs kezem végighúznám minden vaskerítésen, a fogmosó pohárban csíráztatnám a datolyamagot, megennék egy-egy nagy tábla csokit minden ebéd előtt, és valószínűleg kézzel fognám a legyeket.”

Janikovszky Éva humoros könyvéhez a kérdéseket Czupi Gyula írta.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2024

Szerző: Janikovszky Éva
Cím: Kire ütött ez a gyerek?
ISBN: 978-9-631182-71-2
Kiadó: Móra Könyvkiadó
Kiadás éve: 2007
Kinek ajánlott: 3-4. osztály
(4 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

"Amíg kicsi voltam és okos és kedves és szép, mindig tudták, hogy kire hasonlítok…Amióta nagy vagyok és ütődött és nyegle és idétlen, csak ülnek és sóhajtoznak, hogy kire ütött ez a gyerek." Jót derülhet az éppen kamaszkorát élő olvasó, éppúgy mint a kamasz fiait-lányait nevelő szülő, s fedezhetik fel együtt, hogy változhat divat és technika,...

Szörényiné Kis-Gergely Lilla

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2020

Szerző: Janikovszky Éva
Cím: Már iskolás vagyok
ISBN: 978-963-11-9844-7
Kiadó: Móra Könyvkiadó
Kiadás éve: cop. 2015
Kinek ajánlott: 2-3. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 25 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Micsoda boldogság és dicsőség az első iskolatáska! Annak a boldog ténynek a jelzése, hogy már iskolás a viselője. Dani is büszke örömmel indul az iskolába, ahol a lelkesedése lohad ugyan, de érdeklődése nőttön-nő. A felnőttek kérdésére, hogy jó-e iskolába járni, Dani nem tud válaszolni. Van, amikor jó, s van, amikor rossz. Óvodás kis barátnője, aki "évvesztes", és még nem mehet iskolába, arra kíváncsi, mire jó az iskolába járás, az írni, olvasni, számolni tudás. Ő úgy döntött, hogy óvodás marad, mert úgyis óvó néni akar lenni, és azt az óvodában tanulja meg az ember. Vagy mégsem? 

Majorné Virág Adrienn

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2020

Szerző: Janikovszky Éva
Cím: Örülj, hogy lány!
ISBN: 963 11 7581 2
Kiadó: Minerva
Kiadás éve: 1983
Kinek ajánlott: 2-3. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Van, amit az ember előre megérez. Különösen akkor, ha babát vár. Nem voltam kíváncsi, hogy mi lesz, mert tudtam, hogy nekem csak fiam lehet. De amikor meghallottam, hogy én most már igazán anyuka vagyok, és kislányom van, eszembe se jutott, hogy fiút vártam, csak annak örültem, hogy végre megszületett és egészséges, és amikor fölsírt, tudtam, hogy csak ő lehet a mi gyerekünk, senki más. Hogyan is lett volna fiú, mikor kislány! 

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Janikovszky Éva
Cím: Velem mindig történik valami
ISBN: 963-11-7502-2
Kiadó: Móra
Kiadás éve: 1999
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(4 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

„Én nagyon örültem, hogy az Attiláék ide költöztek, mert most majd látja apukám, hogy nemcsak velem történik mindig valami, hanem mással is szokott.”
„Amikor apukám azt mondja, hogy gyere csak ide, kisfiam, beszélni akarok veled, akkor már biztos, hogy baj van. Mert ha nincs baj, akkor nem mondja, hogy beszéni akar velem, hanem mindjárt beszél…” A kötet humoros gyermektörténetet mutat be, Réber László rajzaival.

Nagy András

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2020

Szerző: Janosch
Cím: Irány Panama!
ISBN: 978 963 11 9296 4
Kiadó: Móra Kiadó
Kiadás éve: 2012
Kinek ajánlott: 1-3. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A német író-grafikus mesekönyvében három történet kapott helyet, amelyben a két jóbarát, Kismackó és Kistigris nemcsak bemutatkozik, de biztosan elbűvölik majd a mesehallgató-olvasó gyerekeket, felnőtteket egyaránt. Kismackó és Kistigris a folyóparton, "a nagy fa mellett", egy pici takaros házban laktak. Kismackó mindennap horgászni ment, Kistigris meg az erdőbe járt gombászni. Úgy vélték, igazán jól megy soruk, hiszen mindenük megvan, ami szem-szájnak ingere, ám a nagy jólétben néha még jobbra vágytak. Így történt, hogy amikor a folyóparton rátaláltak a Panamából érkezett, banánillatú ládikóra, rögtön útra keltek a csodálatos ország felé. Máskor kincset keresni indultak nagy útra, és bár mindkét alkalommal a folyóparti takaros kis házban kötöttek ki, útjuk mégsem volt hiábavaló, mert akkor nem futottak volna össze a nemtörődöm Rókával, meg a Varjúval, a vendégszerető Nyúllal, a jószívű kis Sünnel, a Nagy hegyi Rablóval, és nem tapasztalhatták volna meg, hogy minden viszontagságon át „az élet borzasztóan szép", ha az embernek van egy barátja...

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Janosch
Cím: Kincsvadászat
ISBN: 978 963 11 9297 1
Kiadó: Móra Könyvkiadó
Kiadás éve: 2012
Kinek ajánlott: 1-3. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Kismackó egy kudarcba fulladt horgászat után szomorúan rágcsálja Kistigrissel együtt karfiolból és krumpliból álló vacsoráját. Evés közben ábrándozni kezdenek, hogy micsoda jó dolgot ehetnének és vehetnének, ha sok pénzük lenne, majd elhatározzák, hogy tesznek is az ügy érdekében: másnap elindulnak kincsvadászatra. Kezdeti lelkesedésük fokozatosan alábbhagy, ahogy hiába kutatnak földön, vízen, sőt, víz alatt is a pénzzel teli ládikó után. Végül olyan messze sodródnak otthonról, hogy egy vándormadár hátán kell hazatérniük, és olyan fáradtak, hogy alaposan össze is vesznek egymással. Végül aztán levonják a végső tanulságot: a legnagyobb kincs a barátság, és ha az működik, akkor nincs szükség semmifajta már kincsre... A kedves, színes rajzokkal illusztrált mesekönyv óvodás kortól ajánlható.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Jansson, Tove
Cím: Szentivánéji rémálom
ISBN: 9789638478986
Kiadó: Napkút Kiadó
Kiadás éve: 2007
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A mumincsalád békés életét felforgatja  egy vulkánkitörés, majd pedig egy szökőár. Muminék egy teátrumban találják meg új otthonukat, mivel a régiből nem marad más, mint egy zászlórúd. Szent Iván-éjjel az örömtüzek akár lidércnyomássá is válhatnak, de a szereplők számtalan vicces és ámulatba ejtő módon uralják a helyzetet. Vándor leszámol a Parkőrrel a hattivattik segítségével, és a vadon gyermekeinek a pótpapája lesz. Bepillanthatunk a rejtélyes teátrumba, ahol nagy sikerrel adják elő Muminpapa időmértékes verselésű színdarabját. A könyvet olvasva igazat adhatunk William Shakespeare angol drámaírónak, költőnek és színésznek, aki azt vallja, hogy: színház az egész világ.

Bíróné K. Adrienne

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2018

szörnyek és sellők
Szerző: Jeney Zoltán
Cím: Balatoni kacsavész
Alcím: szörnyek és sellők
ISBN: 978-963-614-061-8
Kiadó: Lampion
Kiadás éve: 2022
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(7 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Lehetséges, hogy egy tündér megbetegszik? Hogy egy egész tó gyengélkedik? Hogy a kacsák kétségbeesnek? Mit keresnek sellők a Balatonban? És hogy kerül oda egy óriáspolip? Akárhogy is van, Hany Istók, a Fertő tó fenegyereke segít, ahol csak tud. De főleg, ahol akar. És ha segítségért kiált a tó, a nád, a sás népe, ő azonnal ott terem, nem kell kétszer kérni. De elolvasni, hogy mit művel, többször is érdemes.

Nagy András

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2022

Szerző: Jeney Zoltán
Cím: Rév Fülöp
ISBN: 978-615-5234-10-1
Kiadó: Kolibri Budapest
Kiadás éve: 2012
Kinek ajánlott: 5-7. osztály
(4 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Jeney Zoltán birodalmának helyszíne Balatónia, melynek uralkodója Csobánc király, két lánya pedig Akarattya és Almácska hercegnők. Csobánc királyt a súlyos csuklással járó kiliti láz gyötri, ami miatt a birodalom összes lovagja elindul, hogy megkeresse a betegséget gyógyító virágot. Történetünk főhőse Rév Fülöp, aki Ádánd lovag fegyverhordozójaként vesz részt a kalandban. A meseregény nyelvi leleményekkel teli, nemcsak a Balatont és környékét idéző helységnevekkel, hanem a fordulatos párbeszédekkel is.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Jeney Zoltán
Cím: Rév Fülöp és Nyár Lőrinc
ISBN: 978 6155 234996
Kiadó: Kolibri
Kiadás éve: 2014
Kinek ajánlott: 5-7. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A harmadik utazás. Vészesen apad a Tó. De vajon miért? Rév Fülöp, a lovaglegény a Litéri sárkány hátára pattan, hogy kiderítse. A nyomok Nagylapály birodalmába vezetnek, ahol találkozunk Nyár Lőrinccel, Zivatarzug lovagjaival, Hötödik Hőbörödött királlyal, és a világ legpimaszabb leányzójával, akire nem lehet haragudni. Kiderül, mi van a Mély Kút mélyén, és hogy miért nincs tó, ha van.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2015

Szerző: Jeney Zoltán
Cím: Rév Fülöp Fajszföldön
ISBN: 978-615-5234-27-9
Kiadó: Kolibri Kiadó
Kiadás éve: 2013
Kinek ajánlott: 5-7. osztály
(4 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Várostrom, varázslat, lovagi torna. Mindez Balatónia szomszédságában, a fajszok földjén, ahol az udvaronccá cseperedett Rév Fülöp újra fontos szerepet kap, és azt is megtudja, mi a teendő, ha jönnek a siófok. De hova lehetett Fajszföld uralkodója, Hatodik (Torkos) Hollád király, aki szőrén-szálán eltűnt?

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Jókai Mór
Cím: A nagyenyedi két fűzfa
ISBN: 978-963-276-241-8
Kiadó: Osiris Kiadó
Kiadás éve: 2014
Kinek ajánlott: 7-8. osztály
(15 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Az elbeszélés alapja egy valós történelmi esemény. A Rákóczi szabadságharc idején Nagyenyedet támadás érte. A kollégium tanulói is részt vettek a küzdelemben. Az elbeszélésben a harc mellett egy ártatlan szerelem áll a középpontban: József és Klárika romantikus kapcsolata, mely egy szerelmes vers megírásával kezdődött.

Fenyvesi Attila

Az elbeszélést ide kattintva is el tudod olvasni.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2020

Szerző: Jókai Mór
Cím: Az arany ember
ISBN: 978 963 07 9090 1
Kiadó: Európa Könyvkiadó
Kiadás éve: 2010
Kinek ajánlott: 7-8. osztály
(67 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Jókai Mór nagyon sok kiváló regényt írt, egyik legnépszerűbb ezek közül Az arany ember.

A történet főszereplője egy szegény ember, Timár Mihály, aki hajóbiztosként dolgozik egy gazadag nagykereskedőnek. Egyik nap azonban megváltozik az élete, olyan döntést hoz, aminek köszönhetően gazdag ember lesz belőle.

Feleségül veszi Timéát, azt a nőt, akit szeret, jómódban élnek, üzleti ügyei remekül alakulnak, kivívja az emberek megbecsülését. Mihály azonban még sem boldog.

Egyetlen helyen találja meg a felhőtlen örömöt, mégpedig a Senki szigetén, Noémi mellett.

Timár Mihály nem tud elszámolni lelkiismeretével, hogy hazudnia kell a két nőnek, akiket szeret, és hogy tisztességtelen úton jutott hozzá vagyonához, ráadásul erről tudomást szerez egy megátalkodott bűnöző is, aki zsarolni kezdi.

Mihálynak nincs egyszerű dolga, nehéz döntések előtt áll, amik egész életére hatással lehetnek.

Tóth Zsófia ajánlásával

A könyvet ide kattintva is elolvashatod.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Jókai Mór, [újramesélte] Nógrádi Gergely
Cím: A kőszívű ember fiai
Sorozat: Klasszikusok újramesélve
ISBN: 978-963-9503-37-3
Kiadó: PetePite Kiadó
Kiadás éve: 2008
Kinek ajánlott: 6-8. osztály
(70 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

150 éve már, hogy a Baradlay fiúk és bátor édesanyjuk története megdobogtatja az olvasók szívét.  A barátjáért a vérszomjas farkasokkal is szembeszálló, hűséges és nyílt szívű Ödön, a heves és férfias Richárd, a félénk, de önfeláldozó Jenő küzdelmét izgalmas és fordulatos regényben tárja elénk a „nemzet mesemondója".  A gyönyörű Aranka, a hős Edit és az elvetemült gonosz Alfonsine pedig nagy klasszikus írónk nőalakjai közül is kiemelkednek. Az anyai gondoskodás és a hazánk iránti szeretet legnagyobb és legismertebb magyar regénye A kőszívű ember fiai.

A feltett kérdésekre a teljes és/vagy a rövidített változatot olvasók is tudnak válaszolni.

A Jókai Mór által írt teljes regényt ide kattintva is olvashatjátok:

A kérdéseket írta: Szabó Eszter

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2016

Szerző: Joly, Fanny ; Catel
Cím: A bátyám? Ki nem állhatom! A húgom? Kész borzalom!
Sorozat:
ISBN: 978 963 245 980 6
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2012
Kinek ajánlott: 4-7. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Girardonéknál, a franciaországi családnál Marion, a 13 éves, 150 centis kamaszlány küzd mindennapjaival, iskolában, otthon, vagy éppen nyaraláson. Bosszantja, hogy bátyja, Charles sok mindent jobban tud, s hogy őt gyakran semmibe veszi. Pedig nagyon szeretne Charles barátja, Félix mellé férkőzni, aki előtt sajnos időnként felsül. A könyv Marion kalandjait követi, a vidéki kirándulástól a születésnapi partin és a Too Boo koncerten keresztül a tengerparti nyaralásig. Marion végül barátnője, Camille segítségével tud „visszavágni” bátyjának.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Joly, Fanny ; Catel
Cím: Legyen béke? Még csak az kéne!
Sorozat: 2.
ISBN: 978 963 373 110 9
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2013
Kinek ajánlott: 4-7. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Marion és Charles a két testvér, akik összetartanak jóban is és kapszban is, most tizenkét új kalanddal térnek vissza, méghozzá kirobbanó formában!
Legyen szó akár cipővásárlásról, karácsonyfa díszítésről, mobilozásról, barátok közti civódásról vagy fejesugrásról, a Girardonék mindent a maguk sajátos módján tesznek,
és éppen ettől olyan szeretnivalók!

Színes rajzokkal illusztrált, humorban és kalandokban bővelkedő történet egy tizenhárom éves kamaszlány és családja mindennapjairól.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Jones, Ursula ; Gibb, Sarah
Cím: Szépség és a szörnyeteg
ISBN: 9786155220098
Kiadó: Manó Könyvek Kiadó
Kiadás éve: 2012
Kinek ajánlott: 1-3. osztály
(7 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A Szépség és a Szörnyeteg egy ma már klasszikusnak számító, többször is feldolgozott mese, melyet eredeti barokk gyökerekkel rendelkező könyvből olvashatnak kicsik és nagyok. A mese főhőse Szépség, aki egy kereskedő lánya. Nővéreivel ellentétben kedves, jólelkű teremtés, aki ráadásul még szép is.  Amikor édesapja magára haragítja Szörnyeteget a kastélyában, önként  vállalkozik arra, hogy kiengesztelje a borzalmas lényt. Az idő múlásával rájön a lány, hogy a rettenetes külső, nemes szívet takar. A mesét Sarah Gibb csodálatos illusztrációi díszítik, hat éves kortól ajánlható.

Bíróné K. Adrienne

***

A nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár gyermekolvasójának videós ajánlója.
Az ajánló: Horváth Dóra.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2018

Szerző: Josdal, Matt ; Shearer, Brian
Cím: Tom Sawyer kalandjai
Sorozat: Klasszikusok képregényben
ISBN: 978-963-9926-50-9
Kiadó: Ventus Libro
Kiadás éve: 2010
Kinek ajánlott: 4-6. osztály
(3 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Tom Sawyer egy eleven, kalandra éhes, kíváncsi fiú. Szegény nagynénjének, Polly néninek fő is a feje miatta. Nincsen egy unalmas napja se a kis csibésznek:  kalózkodás, kincskeresés, megszökés otthonról, udvarlás, barlangi bolyongás... Egy éjjel Huckleberry Finn-nel a temetőbe mennek ki, ahol egy gyilkosságot látnak. Vajon lesznek olyan bátrak, hogy helyesen döntsenek?

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Kácsor Zoltán, M.
Cím: A boszorkány seprűje
ISBN: 978-963-437-307-0
Kiadó: Kolibri
Kiadás éve: 2019
Kinek ajánlott: 2-3. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Hogy kerül egy mesekönyvbe a fogszabályzós sárkány és az ördög gonoszsága? Miért hagyja faképnél a seprű a boszorkányt, és miért nem bánja a kalózkapitány, hogy a cápa leharapta a lábát?

Fogós kérdések, ugye? Ezekből a muris mesékből megtudhatjuk az igazat, de csakis az igazat! A sikeres Zabaszauruszok-sorozat szerzője másképp, a megszokottól eltérő, vicces helyzetekben mutatja be a népszerű, klasszikusnak számító mesealakokat.

Királylányok és királyfik, sárkányok és lovagok, kísértetek és ördögök, kalózok és varázslók, na és egy boszorka… Tudd meg te is a féltve őrzött titkaikat!

Nagy András

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2023

Szerző: Kácsor Zoltán, M.
Cím: A Százfok-öböl réme
Sorozat: Zabaszauruszok 5.
ISBN: 978-963-437-799-3
Kiadó: Kolibri
Kiadás éve: 2022
Kinek ajánlott: 4-5. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A három jó barát, Rilex, Kunyi és Barmol csúf csapdába esnek a Végtelen-síkságon. A szabadulásuk egyedül Kunyin múlik, mint ahogyan az is, eljutnak-e végül a bölcsek falujába, VALAMIDERENGBE.

…A förtelmes Dragalád eközben rajtaüt Gyíktaréjon, Leiszút Feliszút és barátai csak egy titkos jóakarónak köszönhetik, hogy az utolsó pillanatban megmenekülnek.

De vajon elérik a céljukat, és le tudják csendesíteni a Csendetlen-óceánt? Egy biztos: a JÓSLAT szerint a világot csak a jószívű énekes tolvaj mentheti meg!

A gyerekek és a szülők körében is nagy népszerűségnek örvendő Zabaszauroszok 5. kötetét már népes rajongótábor várja, és szerencsére ezúttal sem kell csalódniuk. Kunyi pimaszabb, Rilex pedig bölcsebb, mint valaha — ész mi tagadász, Leiszút Feliszút isz hossza a szokászos formáját. Szőt! A történet ezúttal is bővelkedik izgalmas kalandokban, váratlan fordulatokban, ráadásul előbukkan benne néhány soha nem látott fura teremtmény is.

Nagy András

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2022

Szerző: Kácsor Zoltán, M.
Cím: Acsargó-mocsarak
Sorozat: Zabaszauruszok 3.
ISBN: 978-963-437-416-9
Kiadó: Kolibri
Kiadás éve: 2019
Kinek ajánlott: 4-5. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Leiszút Feliszút bajban van. Szerencsére régi barátai, a Zabaszauruszok első két kötetéből már jól ismert Rilex, Barmol és Kunyi azonnal a segítségére sietnek, és nekivágnak a veszedelmes útnak, hogy kiderítsék, hogyan csendesíthetik le a Csendetlen-óceánt…

…csakhogy az Acsargó-mocsarakban lakó rettenetes Dragalád kémei eközben kelepcébe csalják a jóhiszemű sárkányt, Káró nem hagy fel a gonoszkodással, Fogkopácsnak pedig szörnyűséges titok jut a tudomására…

A számtalan izgalmas kaland közben pedig hol itt, hol ott bukkan fel három titokzatos büdösmadár. Vigyázat, orrokat befogni!

Nagy András

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2021

Szerző: Kácsor Zoltán, M.
Cím: Dragalád visszavág
Sorozat: Zabaszauruszok 4.
ISBN: 978-963-437-653-8
Kiadó: Kolibri
Kiadás éve: 2020
Kinek ajánlott: 4-5. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A Zabaszauruszok és Szutykoska rendületlenül folytatják útjukat, csakhogy hiába minden óvatosság, hamarosan Ródában, a világ legveszedelmesebb dinóvárosában találják magukat.

Mindeközben Leiszút Feliszút barlangján rajtaütnek a félelmetes és förtelmes dragoszauruszok…

Vajon hogy végződik Rilexék élet-halál harca a ródai arénában? Megmenekülnek-e a sárkánybarlang lakói, és túljárhat-e Dragalád eszén a jóságos Fogkopács?

A sorozat negyedik, váratlan fordulatokkal teli kötetében ismét fény derül néhány sejtelmes titokra.

Nagy András

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2022

Szerző: Kácsor Zoltán, M.
Cím: Sárkánytörvény
Sorozat: Zabaszauruszok 2.
ISBN: 978-963-437-179-3
Kiadó: Kolibri K.
Kiadás éve: 2018
Kinek ajánlott: 4-5. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A Zabaszauruszok első kötetéből ismert három jó barát sikeresen elérte célját: Rilex, a tirex kitanulta a fogorvos szakma csínját-bínját, Kunyi bármikor degeszre tömheti a hasát, Barmol, a raptor pedig kedvére villoghat vadonatúj fogsorával. Csakhogy…

…a postás egy nap titokzatos levelet hoz Leiszút Feliszúttól. Kunyi, akit valójában Káró, a varjú csal kelepcébe, gyanútlanul útra kel, hogy meglátogassa a selypítős sárkányt, akit olyan csúful meglopott. Rilex és Barmol azonban megérzik a veszélyt, és a keselyű után indulnának…

…ám ekkor egy hatalmas, tűzokádó árnyék vetül Dínómdánomra, és azt mennydörgi: Háromig számolok…!

Nagy András

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2021

Szerző: Kaiblinger, Sonja
Cím: Túlvilági kiruccanás
ISBN: 9789634031246
Kiadó: Manó Könyvek Kiadó
Kiadás éve: 2015
Kinek ajánlott: 4-7. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.
Miközben Harold, a kaszásember megérdemelt szabadságát tölti a tengerparton, a városban hihetetlen mértékben elszaporodnak a kísértetek. Feltűnik egy titokzatos házaló is, aki megoldást kínál a szellemektől gyötört embereknek. Otto és barátnője, Emily úgy sejtik, hogy Otto rég elhunyt bácsikájának is köze lehet a dologhoz. Ezért egy kis tanakodás után úgy döntenek, a túlvilágon kutakodnak tovább. Ez persze egyáltalán nem olyan egyszerű feladat, de szerencséjükre Harold most is a segítségükre siet.
 
Fenyvesi Attila

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2020

Szerző: Kaiser, Renate
Cím: Mérlegen az új lány
Sorozat: SMS-könyvek
ISBN: 978 6 155376 39 9
Kiadó: Dialóg Campus Kiadó
Kiadás éve: 2014
Kinek ajánlott: 5-8. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Tabea átkozottul kétségbe van esve! Elköltöztek, és az új iskolájában láthatatlannak érzi magát. Úgy tűnik, csak Niklas, a suli könyvmolya áll vele szóba. A lány szeret olvasni, még történeteket is ír. Ám amikor a legmenőbb lányok meghívják őt péntek délutáni találkozójukra, Tabea gondolkodás nélkül őket választja az irodalomkör helyett. Ahhoz, hogy a csapat tagja lehessen, heti 75 dekát kell fogynia. Egészen addig jó mókának tűnik a lányok közös életmódprogramja, amíg a második héten Tabea nem éri el a számára kitűzött célt... Egy regény az őrült fogyókúráról, a társaktól jövő nyomásról, a családon belüli stresszről, lazán és izgalmasan.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2015

Az ördög irigye (85-86)
Szerző: Kalányos Terézia
Cím: A kilenc holló
Alcím: Az ördög irigye (85-86)
Kiadó: Gandhi Közalapítványi Gimnázium és Kollégium
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(42 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Vigyázz mit kívánsz magadnak, vagy másnak! Ebben a mesében egy irigy testvér jár pórul a végén, aki elvitette testvérét az ördöggel ....

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2016

A szegény lány és az ördögök (81-84)
Szerző: Kalányos Terézia
Cím: A kilenc holló
Alcím: A szegény lány és az ördögök (81-84)
Kiadó: Gandhi Közalapítványi Gimnázium és Kollégium
Kinek ajánlott: 5-7. osztály
(17 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Egyszer volt, hol nem volt ... tanulságos mese az emberi gyarlóságról, irigységről ... de jó tett helyébe, jót várj!

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2016

Te sütöd a galambot, én sütöm a békát (77-81)
Szerző: Kalányos Terézia
Cím: A kilenc holló
Alcím: Te sütöd a galambot, én sütöm a békát (77-81)
Kiadó: Gandhi Közalapítványi Gimnázium és Kollégium
Kiadás éve: 2002
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Ez a rövidke mese, bemutatja nekünk 3 fivér kalandos útját szüleik megmentése során. Megismerkedhetünk az útjukban álló boszorkánnyal, s annak furfangos kísérleteivel, hogyan próbálta megnehezíteni a testvérek dolgát. Vajon sikerrel jár?

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2016

Szerző: Kalapos Éva
Cím: Egy új élet
Sorozat: D.A.C. 1.
ISBN: 978-615-5385-18-6
Kiadó: Manó Könyvek Kiadó Kft.
Kiadás éve: 2013
Kinek ajánlott: 7-8. osztály
(18 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Fellegi Flóra 16 éves, és egy lúzernek érzi magát. Kevés barátja van, pasija nincs, és nem igazán tudja hogyan szerezen magának egyet. Édesapja örökké távol van, öccse egy idegesítő zombi, ő meg magányos. Imádja a filmeket egyszer nagy filmkritikus szeretne lenni. Amikor azonban megismerkedik a vagány  Zsanival, valami elkezdődik... Titkok, szerelem, barátság!

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Kalapos Éva
Cím: Kéz a kézben
Sorozat: D.A.C. 3.
ISBN: 978 615 5385 93 3
Kiadó: Manó Könyvek Kiadó Kft.
Kiadás éve: 2014
Kinek ajánlott: 7-8. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A sorozat harmadik részében Flóra és barátai ismét olyan helyzetekkel találják szembe magukat, amilyenekkel még sosem találkoztak. Végre megtörik a jég, és Flóráéknál talán lassan helyreáll a családi béke, ezzel párhuzamosan azonban a lány magánélete egyre zűrösebbé válik. Flóra és Dani barátsága tovább mélyül, és fény derül arra, kik és miért zaklatják a fiút. Vajon hogy reagál a D.A.C. ebben a helyzetben? És mit tegyen Flóra, ha közben ő maga is egyre jobban összezavarodik a saját érzéseivel kapcsolatban? A hosszú, közös balatoni nyaralás alatt, tisztázódnak a dolgok vagy még jobban összekuszálódik minden? Születnek-e új szerelmek, lesznek-e nagy szakítások, hogyan alakul a társaság élete? Tarts te is Flórával, Zsanival és a többiekkel, és légy részese a D.A.C. 3. fergeteges nyári kalandjainak!

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2015

Szerző: Kalapos Éva
Cím: Massza
Sorozat: Menő könyvek
ISBN: 978-963-403-133-8
Kiadó: Manó Könyvek
Kiadás éve: 2016
Kinek ajánlott: 6-8. osztály
(4 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Veled is megtörténhet, vagy barátaiddal. A lényeg, hogy beszélj róla, kérj segítséget!

Ráber Patrik tök átlagos. Tizennégy múlt, egy hatosztályos gimibe jár, normális családja van és néhány (kevésbé) normális barátja. A haja szőke, a szeme sötétkék, a testalkata átlagos. A lányok alig veszik észre.  Színésznek készül, szabadidejében verseket és monológokat tanul.  A családja nem igazán érti meg, ahogy az osztálytársai sem.

Egy regény az online és offline megfélemlítésről, egy kamasz legádázabb félelmeiről és arról, hová vezet, ha a cybertérben teljesen elvész a kontroll.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2017

Szerző: Kalapos Éva
Cím: Nagy döntések
Sorozat: D.A.C. 5.
ISBN: 978-963-403-186-4
Kiadó: Manó Könyvek Kiadó Kft.
Kiadás éve: 2016
Kinek ajánlott: 7-8. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Az eddigi legkeményebb témáját tálalta a DAC ötödik része, ami azért is kiemelendő, mert sok minden volt már itt: bulímia, bőrszín miatti rasszizmus, drogfüggőség és társai. A mostani viszont mindenen túltesz. A srácok nyugodtnak hitt életét egy bődületes titok változtatja meg. Kiderül, hogy Ági terhes, az apa pedig naná, hogy Ákos. Megindul a találgatás: megtartja vajon Ági a gyereket? Mit szól a lány környezete mindehhez? B szálon pörög Ginny és a párkapcsolati nehézségek alfejezet, a hősnőre pedig tulajdonképpen még egy C-szál se nagyon jut, egyedül talán annyi, hogy beköltözik hozzájuk Kinga, és kap egy anyafigurát, aki inkább nevezhető barátnőnek.
Kinek ajánlom elolvasásra? Mindenkinek! Emberek, DAC-ot a kézbe, tetszeni fog! Ezt a sorozatot kortól és nemtől függetlenül olvasni kell!

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2016

Szerző: Kalapos Éva
Cím: Rázós utakon
Sorozat: D.A.C. 2.
ISBN: 9786155 385476
Kiadó: Manó Könyvek Kiadója Kft.
Kiadás éve: 2014
Kinek ajánlott: 7-8. osztály
(17 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Jaj, ezek a fiúk! A D.A.C. létrejöttével Flóra körül lassan rendeződnek a dolgok, de Márk még mindig tartogat meglepetéseket a számára. Bár először úgy tűnik, minden a lány reményei szerint alakul, a fiú hirtelen furcsán kezd viselkedni, mintha rejtegetne valami sötét titkot Flóra elől Eközben a Fellegi családban is tovább bonyolódnak a dolgok: Geri viselkedése egyre aggasztóbbá válik, gyakran tűnik el ismeretlen helyekre, gyanús alakok társaságában. És mindennek a tetejébe Flóra múltjából felbukkan egy rég látott ismerős, Dani is, hogy mindent összekuszáljon. Még több szerelem, még több rejtély és még több barátság vár ebben a kötetben!!

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Kalas Györgyi
Cím: Sandwich grófja és a nápolyi pizza
ISBN: 978-963-410-756-9
Kiadó: Pagony
Kiadás éve: 2021
Kinek ajánlott: 3-8. osztály
(10 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Gondoltál már arra, hogy minden ételnek megvan a maga története? Valaki egyszer rájött, hogyan lehet kenyeret sütni kemencében, és hogy tojásból, tejből és lisztből palacsinta lesz. Magyarországon sem ettek mindig paprikás krumplit, sokáig azt sem tudták, mi fán terem a krumpli és a paprika.
Az ételek hosszú és izgalmas utat tettek meg, mielőtt a mai formájukban a tányérunkra értek. Kalas Györgyi régóta foglalkozik gasztronómiával, ebben a könyvben a gyerekek kedvenc ételeinek legérdekesebb történeteit gyűjtötte össze. Kiderül, hogyan sütik a nápolyi pizzát, hányféle tészta van Olaszországban, mi köze a sült krumplinak a belga halászokhoz, milyen a kakaó termése, és miért készítettek először szusit. De a könyvben a csoki, a chips és a ketchup történetét is megismerheted!

A könyvet tíz éves kortól ajánlom, de felnőttek számára is sok érdekességet nyújthat.
 
Szabó Eszter

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2021

Szerző: Kalas Zsuzsa
Cím: A szeretettolvajok
ISBN: 978 615 5234 04 0
Kiadó: Kolibri
Kiadás éve: 2012
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A regényben több szálon futnak az események: a főhős Andris, aki épp a regény elején szobafogságra kényszerül a bárányhimlője miatt, továbbá fontos szerep jut a regényben egy Sándor nevű pizzafutárnak, Klárinak, aki a pizzéria konyháján dolgozik, valamint egy Giliszta Kázmér nevű földigilisztának, a macskáknak és a titokzatos repülő motorosoknak.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2015

Szerző: Kálnay Adél
Cím: Az igazi ajándék
ISBN: 978 963 370 651 0
Kiadó: Alexandra
Kiadás éve: 2008
Kinek ajánlott: 3. osztály
(10 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Az igazi ajándék főszereplője egy Zsuzsi nevű játék baba. Az ő története azonban összefonódik két hatéves kislány különös sorsával…Megható, kedves gyerekregény. 

Hoczné Hári Ildikó ajánlásával

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2010

Szerző: Kálnay Adél
Cím: Titkok egy régi kertben
ISBN: 963 369 932 0
Kiadó: Alexandra
Kiadás éve: 2006
Kinek ajánlott: 3. osztály
(14 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Ági és Fanni már születésük óta a legjobb barátnők, a nyári vakáció néhány hetét egy olyan helyen töltik, ahol még televízió sincs. Szünidejük unalmas lenne, ha nem találkoznának Mári nénivel. A híres mesemondó elmeséli nekik Amália, a titokzatos és tündéri fiatal lány történetét.....

Hoczné Hári Ildikó ajánlásával

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2010

Szerző: Kalwitzki, Sabine
Cím: Rejtélyes történetek
Sorozat: Kis Olvasó Tigris
ISBN: 963-7461-17-5
Kiadó: Fabula Stúdió
Kiadás éve: 2003
Kinek ajánlott: 1-2. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Tolvaj a sulíban? Ki dézsmálja a 2.a tízóraiját? Ez aztán az igazi feladat Józsi és Vivi számára. A két mesterdetektív addig nem nyugszik, amíg ki nem deríti, ki áll a titokzatos eset hátterében. Léna és Lali a kiállításon tanúja lesz az értékes festmény eltűnésének. Azonnal belevetik magukat a nyomozásba és pillanatok alatt lefülelik a tettest. Balázs egy eltűnt ékszer után nyomoz, Tomi és Zsuzsi pedig az aranyserleg után kutatnak. Négy történet, négy izgalmas nyomozás. A kis mesterdetektívek bebizonyítják, számukra nincs megoldhatatlan rejtély!

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Kamarás István
Cím: Apuapu és a leleplezett rakoncaficánka
ISBN: 963-539-320-2
Kiadó: Ciceró
Kiadás éve: 2001
Kinek ajánlott: 5-7. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Történetünk főszereplője, a tizenegy éves Péter szülei válása után nem tud napirendre térni apja, s egyben „törzsfőnöke”, Apuapu elvesztése felett. Otthonukban többféle „apu” is színre lép, de az édesanya próbálkozásai rendre elbuknak, s ebben Péter is ludas. Péter barátjai, a Szalkai ikrek nyomozni kezdenek Apuapu után. Közben feltűnik Kornél, s vele együtt újabb titkok, újabb feladat a nyomozóknak.
Kornél mindazokkal a tulajdonságokkal rendelkezik, amelyekre a kisfiú vágyott, de kérdés, képes-e pótolni Apuaput, befogadja-e őt Péter. További kérdések, hogy Kriszta, Péter jó barátja őt választja-e, vagy a hatodikos nyomozókat, vagy éppen Dzsekyt, a neves pop-énekest, aki ugyancsak nyomozási célszemély lesz. Végül már az iskola összes tanulója részt vesz a kutató tevékenységben, mely már a rakoncaficánkára is kiterjed, és ennek keretében Péter és barátai nagy kincsre bukkannak Gézuka személyében, miközben otthon is megszületik a megoldás.

Nagy András

A könyvet ide kattintva is elolvashatod.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2021

Szerző: Kamarás István
Cím: Bumbala avagy a lakatlan liget titka
ISBN: 9632233514
Kiadó: Minerva
Kiadás éve: 1986
Kinek ajánlott: 3-6. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Társra mindenkinek szüksége van, s ha nem talál, elképzel magának egyet felnőtt is, gyerek is. A lakatlan ligetben csupa titokzatos lény tanyázik: mindegyiküket egy-egy kisgyerek találta ki valahol bánatában, más-más országban. Azután a bánat elmúlt, a kitalált társakat pedig elfelejtették, és most azok szomorkodnak a lakatlan ligetben. A titokzatos lények nem ismerik egymást, véletlen találkozásuk alkalmával derül fény történetükre, s így ismerjük meg az őket kitaláló gyerekeket is. Humor, líra, fantázia, szeretet szövi át a kisregényt, amelynek valóságos és elképzelt hősei egyaránt megtanulják, hogy a bánatra is van orvosság. S hogy mi az: ez a lakatlan liget titka.

Bíróné K. Adrienne

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2016

Szerző: Kamarás István
Cím: Csigamese
ISBN: 963 539 180 3
Kiadó: Ciceró Könyvkiadó
Kiadás éve: 1998
Kinek ajánlott: 3-6. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Balatonfenyvesen, a szociológus nagyapa és unokái kertjében él: csiga, vakondok, méhecske, imádkozó sáska, Sikló, Varangyos Béka, Keresztes Pók, Bodobács, rengeteg hangya és lepke. Eszter, az egyik kisunoka véletlenül rálép Csigára, és összetörik a háza, ott áll (ül) meztelenül a Jóisten sámlija alatt - aki épp szájharmonikázik -, és nagyon bús, mert épp házasodni készül. A Jóisten elküldi a négy égtáj felé a több ezer szeráfot, meghirdetve a csigaház-építés pályázatát. A beérkező pályaműveket háromtagú zsűri bírálja el: Leonardo da Vinci, Le Corbusier és Makovecz Imre. A végleges döntés értelmében csiga tervei alapján készül el a nyálból épülő, tornyos, kis titokkamrás, piros szivekkel díszes házikó. Így már nincs akadálya, hogy a csiga férjhez menjen. Nyolcvan tojást rak le, ennyi gyereket szeretne felnevelni. A nagy kérdés: hol rejtheti el biztonságosan a tojásokat? Vakond felajánlja föld alatti labirintusát, de az sajnos olyan tekervényes, hogy eltévednek benne. Így inkább egy jól betemetett gödörbe kerülnek a tojások, és a kert kedves állatai felváltva állnak mellette őrséget. A fenyvesi üdülőben eközben sok minden történik: a gyerekek is, a kisállatok is Ki mit tud?-ot és triatlon bajnokságot rendeznek (bodobács pl. vicceket mesélt, hangya pedig elmondta A hangya című József Attila verset). A humorban és nyelvi leleményekben is igen gazdag „földközeli" történet fordulatos, fantasztikus, csillogóan áttetsző nyelven megírt, bölcsnek is nevezhető könyv végére „megszületik" a nyolcvan csiga, akiknek Keresztes Pók elmagyarázza: - ez pedig, látjátok, a világ. Ebbe van beleszőve a hazátok, Magyarország.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2016

Nagyapa és Hollófernyiges
Szerző: Kamarás István
Cím: Kalamona kalamajka
Alcím: Nagyapa és Hollófernyiges
ISBN: 963117915
Kiadó: Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó Rt.
Kiadás éve: 2004
Kinek ajánlott: 3-6. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Létezik egy örökmese, amiben együtt szerepel a szélkötő Kalamona, Micimackó, Vuk, Süsü meg a rettenetes Hollófernyiges. Minden mese ebből az örökmeséből bújik elő, még az is, amit Nagyapa ír. Eszter, Sára, Ábel, Dorottya és a kicsi Milán csak átbucskáznak a fejükön, s már ott is találják magukat Nagyapa meséjében, hogy kiszabadítsák a szelet hájas Kalamona fogságából. A baj akkor kezdődik, amikor Nagyapát elrabolja az otromba Hollófernyiges. Ekkor lesz fontos a Nagyapától szerzett tudás: csak a páratlan fejű sárkány gonosz, a Kalamona ereje a gatyamadzagjában található, az Istennek vaníliaillata van, ha pedig bekopogsz egy ajtón, azt mondd, hogy szolgálatot keresel.

Bíróné K. Adrienne

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2016

Kalamona-kalamajka
Szerző: Kamarás István
Cím: Kalamona kalamajka
Alcím: Kalamona-kalamajka

Békeszelence
Szerző: Kamarás István
Cím: Kalamona kalamajka
Alcím: Békeszelence

Szerző: Kamondy Imre
Cím: Kacat király a Lim-Lomok földjén
ISBN: 978-615-5255-00-7
Kiadó: Csodaceruza Kiadó
Kiadás éve: 2012
Kinek ajánlott: 4-7. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Kacat király, Lim-lom ország királya két dolgot szeret csinálni: ócska, megunt, tűzrevaló, felesleges tárgyakat gyűjteni és fütyörészve álmodozni, ejtőzni és téblábolni. E kellemes tevékenységeket azonban fel kell függesztenie: egy nap egy gyámügyi zsandár érkezik Kacatvárba, és kijelenti, hogy a királynak be kell vonulnia a gyám- és gyógyszálló intézetbe. Jirka, az udvari bolond megsejti, hogy ki állhat az uralkodó elhurcolása mögött ...

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2016

Szerző: Kant, Komal
Cím: Mire jó a rosszfiú?
Sorozat: LOL
ISBN: 978 9631 198560
Kiadó: Móra
Kiadás éve: 2015
Kinek ajánlott: 7-8. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A sztori hősnője Ashton, aki a gimi legnépszerűbb lánya, és az is akar maradni, ezért pedig bármire hajlandó. Miután a trónjáról letaszítja a legjobb barátnője, Kance, és a lányból pária lesz, gyorsan dönt. Eléri, hogy a szomszéd srác, aki régen a legjobb barátja volt, mára meg emós lett, úgy tegyen, mintha járna vele. Miután pedig Luca lemossa a sminket, szexi ruhákba öltözik, kiderül róla, hogy izmos és a haját is befesti, Ashton beleszeret. Vajon Ashton lesz ismét a gimi legnépszerűbb lánya?

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2017

Szerző: Kántor Kata
Cím: Az ékszerrablók nyomában
Sorozat: Nózi nyomoz 1.
ISBN: 9789633997604
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2016
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Elsősorban azoknak ajánlom ezt az olvasmányt, akik szeretik a kutyákat. Néha viccesen,  néha könnyeket csalogatva a szemünkbe eljutunk a Nagy Bűntény megoldásához.

Zsiga-Rabb Eszter

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2017

Szerző: Kántor Kata
Cím: Tolvajtempó
Sorozat: Nózi nyomoz 2.
ISBN: 9789634572091
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2017
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Nózi egy vidám kis rendőrkutya. Huszár őrmesterrel egyszer már leleplezte az ékszertolvajokat, de az egyik bűnöző kereket oldott. Nózi képességeiben nem nagyon bíznak a rendőrök, így amikor szagot fog, társával titokban kezd el nyomozni. Nemcsak a rabló elfogása a cél, hanem Elza szomszédjának a kiszabadítása is, akit egész nap kikötve tartanak a gazdái. Sikerül-e bilincset kattintani Melákra, és hogyan kapcsolódik mindehhez a környéken szereplő cirkusz? Mindezt megtudhatjátok ebből a tanulságos, kedves történetből, melyet Dudás Győző vidám, fekete-fehér rajzai illusztrálnak.

Bíróné K. Adrienne

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2018

Szerző: Kányádi Sándor
Cím: Világlátott egérke
ISBN: 9631140512
Kiadó: Holnap Kiadó
Kiadás éve: 2011
Kinek ajánlott: 2-3. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Egy árva mezeiegérke megunta a koplalást, a hosszú őszi esőket, és elindult szerencsét próbálni. A faluban nem maradhatott, de a városban sem találta helyét. Végül iskolások vették pártfogásukba. Ezt követően vajon gond nélkül él-e főhősünk? Rátalál-e a szerelem? A válaszokat a könyv lapjai rejtik.

A meseregényt ide kattintva is el tudod olvasni.

Szécsényi Ágnes

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2020

Városfejlesztési tervvázlat
Szerző: Karczag Rezső
Cím: Nagykanizsa a háború után
Alcím: Városfejlesztési tervvázlat
Kiadó: Karczag Rezső 1918
Kinek ajánlott: Mindenkinek, 15 pont/kérdés
(35 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 10 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Ez az olvasnivaló – más érdekes kanizsai történettel együtt – megjelent a Vállalkozások 2000-ben Nagykanizsán című kötetben. Elérhető a www.nagykar.hu honlapon is.

A kötet ajándékként nem szerezhető meg, de kölcsönözhető könyvtárunkból.

Az olvasmány itt érhető el.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2010

Szerző: Karinthy Frigyes
Cím: Tanár úr kérem
ISBN: 9639198196
Kiadó: Diáktéka
Kiadás éve: 1999
Kinek ajánlott: 6-8. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A tízéves gyermek Karinthy bölcs szemlélődéssel, érett humorral veszi tudomásul a felnőttek, a tanárok, sőt a többiek hibáit, erényeit is. Szívvel-lélekkel él az iskolában, az osztályban, s bár mulat mindenen, mégis nagyon komolyan, halálosan komolyan veszi az egészet. Ez derül ki a naplójából, amely igazolja a Tanár úr kéremnek, ennek az örökérvényű írásnak érzelmi keletkezését. Az osztály a legfőbb jó, soha annyit nem lehet nevetni, soha annyira nem lehet félni, mint ahogy azt az ember az osztályban tette. Az ember egy életen át nosztalgiával gondol vissza a hajdani örömökre, szorongásokra. S hogy mennyire hiteles élmény Karinthyé, bizonyítja az, hogy az emberek változnak, az iskolák, a diákok cserélődnek, de ez az élmény a ma gyereke, felnőttje számára ugyanolyan friss erővel hat, éppolyan aktuális, mintha mostanában történt volna meg, s éppen vele.

A kérdéseket írta: Pálfi Dénes

A könyvet ide kattintva is elolvashatod.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2021

Röhög az egész osztály
Szerző: Karinthy Frigyes
Cím: Tanár úr kérem
Alcím: Röhög az egész osztály
ISBN: 963-8396-78-4
Kiadó: Talentum
Kiadás éve: 1997
Kinek ajánlott: 6-7. osztály
(222 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 10 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

És most rettenetes óra következik. Az egész osztály egyetlen, hullámzó rekeszizom, amit képtelen erőfeszítéssel szorít le a halálos röhögés. A fojtott röhögés forróláza lüktet a vérvörös arcokon, és a halántékok kidagadnak. Mindenki a pad fölé hajol.

A történetet ide kattintva is elolvashatod.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2011

Szerző: Kästner, Erich
Cím: A két Lotti
ISBN: 963-11-7465-4
Kiadó: Móra Könyvkiadó
Kiadás éve: 1999
Kinek ajánlott: 3-4. osztály
(130 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A Bühl- tavi Tó- Bühlben izgalommal várják a gyerekek egy új csoport érkezését. A busz, amely az új lakókat hozza, hamarosan meg is érkezik. A gyerekek és Ulrike kisasszony, a nevelőnő döbbenten nézik az egyik leszálló kislányt.

Kérdések írója: Krasznai Bertalan

A könyvet ide kattintva is el tudod olvasni.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2010

Szerző: Kästner, Erich
Cím: A két Lotti
ISBN: 963-11-7465-4
Kiadó: Móra
Kiadás éve: 1999
Kinek ajánlott: 3-4. osztály
(654 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Melyik gyerek nem gondolt még arra, milyen jó lenne egy ikertestvér, aki úgy hasonlítana rá, hogy még az édesanyjuk sem tudja őket megkülönböztetni? Ráadásul még nem is ismerik egymást, hiszen szüleik régen elváltak, egyikük apjánál, másikuk anyjánál nevelkedik. Míg egy gyermektáborban össze nem ismerkednek...

Kérdéseketet írója. Hoczné Hári Ildikó

A könyvet ide kattintva is el tudod olvasni.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2010

Szerző: Kästner, Erich
Cím: A repülő osztály
ISBN: 963 11 8223 1
Kiadó: Móra Kiadó
Kiadás éve: 2000
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(23 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A kirchbergi gimnázium diákjai karácsonyi színdarabot próbálnak. A próbán minden remekül megy, de az előadásig történik egy és más előre nem látott esemény...

A kérdések írója: Szabó Ildikó 

A könyvet ide kattintva is elolvashatod.

A filmet itt tudod megnézni.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2011

Szerző: Kästner, Erich
Cím: Emberke
ISBN: 963 7839 046
Kiadó: Lilliput Könyvkiadó
Kiadás éve: 1992
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(12 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Zónakövi Matyi szüleivel szörnyű dolog történik: éppen az Eiffel-torony tetejéről gyönyörködnek a kilátásban, amikor elragadja őket a vihar. Sosem kerülnek elő, s a fiukat Mágus Márkus, a híres bűvész fogadja örökbe. Matyi szülei sem voltak éppen óriások, de a fiú még náluk is sokkal apróbb: alig öt centiméter, pont akkora, hogy elfér egy gyufásdobozban. Amilyen kicsi, olyan nagy tervet forgat a fejében: cirkuszi artista szeretne lenni! De vajon miféle mutatvány való egy ilyen aprócska fiúnak? Hiszen a közönség észre sem veszi, ha a porondra lép! Szerencsére Márkusnak remek ötlete támad: közös számot adnak elő, és ez olyan sikeres, hogy Matyi egy csapásra világhírű lesz. A siker azonban nemcsak a rajongókat, hanem a bűnözőket is vonzza. Az Emberkét ugyanis könnyű elrabolni, ­ megtalálni viszont annál nehezebb!

A könyvet ide kattintva is el tudod olvasni.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Kästner, Erich
Cím: Emil és a detektívek
ISBN: 963 9429 91 0
Kiadó: Akkord kiadó
Kiadás éve: 1997
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(47 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Emil vonaton utazik Berlinbe nagymamájához. Édesanyja pénzt is küld vele, aminek nyoma vész a vonaton. Emil nyomozásba kezd, amelyhez berlini gyerekek is csatlakoznak.

A kérdéseket írta: Krasznai Bertalan.

A könyvet ide kattintva is el tudod olvasni.

A filmet megnézheted ide kattintva.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2010

A schildai polgárok
Szerző: Kästner, Erich
Cím: Erich Kastner mesél
Alcím: A schildai polgárok
ISBN: 963-11-7006-3
Kiadó: Móra Kiadó
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(6 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 10 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A schildai polgároknak volt egy különleges tulajdonságuk. Hogy mi? No ebből lett a baj.

Ajánlja: Krasznai Bertalan.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2010

Szerző: Kästner, Erich
Cím: Május 35
ISBN: 978-963-11-9226-1
Kiadó: Móra Ferenc
Kiadás éve: 2012
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(3 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Május 35-én az ember mindenre el lehet készülve. Így aztán semmi csodálatos sincs abban, hogy Ringelhuth gyógyszerészt és unokaöccsét, Konrádot az utcán megszólítja egy fekete ló, felmegy a lakásukra kockacukrot enni, majd az egész társaság bebújik az előszobaszekrénybe, és néhány óra múlva a Csendes-óceán szigetvilágába érkezik. Közben megtekintik Eldorádót, eljutnak a fordított világba, ahol a szülők járnak iskolába, s a gyerekek oktatják őket. A Csendes-óceánnál egy valódi törzsfőnök és egy pepita bőrű kislány látja vendégül őket. Sok-sok érdekes, mulattató kaland után hazatérnek, s nagyon csodálkoznak, hogy Konrád szülei nem hiszik el kalandjaikat. Persze, ők nem vették észre, hogy mindez május 35-én történt…

Pálfi Dénes

A könyvet ide kattintva is el tudod olvasni.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2020

Szerző: Kästner, Erich
Cím: Till Eulenspiegel
ISBN: 963-11-7006-3
Kiadó: Móra Kiadó
Kiadás éve: 1992
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 10 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Till híres népi hős, igazi tréfamester, aki vagy hatszáz éve a mai Németország területét járta, és rászedte a hiszékeny embereket. Elhitette velük, hogy megtanít olvasni egy szamarat, képes meggyógyítani egy kórház összes betegét, sőt péknek és szabónak egyaránt kiváló. A lóvá tett emberek sokszor megkergették őt, ezerszer is elátkozták és veréssel fenyegették, mégsem tudták jó útra téríteni. A Tillről szóló számtalan történet közül Erich Kästner is kiválogatott és átdolgozott tizenkettőt, ő mutatja be nekünk a vidám szélhámos életét. Kedves olvasó! Örülj, hogy nem találkoztál Tillel, mert ez a nagy gazember talán megtréfált volna még téged is!

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2010

Szerző: Kedros, Elena
Cím: Az álmok hatalma
Sorozat: Olimposz lányai 2.
ISBN: 978 963 245 238 8
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Kiadás éve: 2010
Kinek ajánlott: 4-7. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Sid, Luce és Hoon három kamaszlány. Néha összekapnak, de minden esetben órákat lógnak a telefonon. Plázáznak, moziznak, suliba járnak, cikizik a fiúkat vagy éppenséggel flörtölnek velük – egyszóval olyanok, mint minden hétköznapi halandó tinédzser. Pedig ők nem azok. Ők istennők. Árész rettentő támadása elől menekültek le a földre, s születtek újjá halandó lányokként. Egy nap aztán felfedezték különleges hatalmukat. Erről szólt a Kristálykönnyek című kötet. Sid Artemisz képességeit, Luce Aphrodité praktikáit, Hoon pedig Pallasz Athéné hatalmát birtokolja. Tekintve, hogy különleges képességeiket még elég sete-sután tudják csak használni, számos mulatságos és veszélyes helyzetbe sodródnak. Most ismét szükség van rájuk, hiszen Morfeusz, az Álmok istene sürgős segítségre szorul: valahogy ki kell szabadítani a fiút Árész rettentő börtönéből. Csakhogy a Harc Ura sem tétlenkedik, hiszen a három istennő egyszer már megakadályozta, hogy egyeduralkodó legyen az Olimposzon és a Földön: küldöncei aljas praktikákkal igyekeznek éket verni a lányok közé, s egy darabig úgy tűnik, sikerrel is járnak. Csakhogy a lányok barátsága kiállja a próbát. Miként egy ősidőkben gyökerező szerelem is. Mert az igaz barátságon és szerelmen nem fog sem ármány, sem az idő…

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Kedros, Elena
Cím: Kristálykönnyek
Sorozat: Olimposz lányai 1.
ISBN: 978 963 245 143 5
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Kiadás éve: 2009
Kinek ajánlott: 4-7. osztály
(4 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Sid, Luce és Hoon első gimnazisták. Sid tőrvívásban bajnok, Luce tudja, hogyan kell meghódítani a fiúkat, Hoon pedig egyszerűen egy zseni. Látszatra semmi közös nincs bennük, hacsak nem egy különös egybeesés: mindhárman ugyanazon a napon születtek.

Azonban mindaz, ami velük történik - a váratlanul feltűnő könyörtelen ellenség, a kristállyá változó könnyek és egy távoli világ hírnöke - nem lehet puszta véletlen. Miként különös képességük és hatalmuk sem.

A három lánynak közös a sorsa, mely öröktől fogva és örökké összeköti őket. Céljuk és feladatuk, hogy küzdjenek és megmentsék azt a világot, melyben mindig is éltek.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Kemény Kristóf
Cím: Szökjünk ki focizni!
Sorozat: Puskás Öcsi, a külvárosi vagány hihetetlen kalandjai 1.
ISBN: 978-963-357-821-6
Kiadó: Alexandra
Kiadás éve: 2016
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(14 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Öcsi imád focizni. Ha tehetné, egész nap a rongylabdát rúgná a grundon. Csakhogy a házukhoz közeli pályán általában nagyobb fiúk játszanak, ezért őt és legjobb barátját, a szomszédban lakó Cucut szinte sosem veszik be a csapatba. Folyton azon jár az eszük, hogy tudnának ők is beszállni, hogy hívhatnák fel magukra a nagyok figyelmét?! Szerintetek sikerül nekik? És vajon szót fogad a lázasan ágyban fekvő Öcsi az édesanyjának, Margit néninek, aki megtiltja neki, hogy kimenjen az udvarra játszani a többiekkel? Barátkozzatok össze a külváros legvagányabb kissrácával, éljétek át Öcsivel a kalandos gyerekkorát, vegyetek részt a csínytevéseiben, rúgjátok vele a labdát! Ő alig várja, hogy egy csapatban legyetek! Bármerre járunk is a világban, rádöbbenünk, hogy Puskás Ferencről mindenütt hallottak már. Ha eláruljuk, hogy Magyarországról érkeztünk, azonnal a legendás Aranycsapat kapitányának, a Real Madrid sztárjának neve ugrik be a külföldieknek: „Ó, igen, PUSKÁS!" A leghíresebb magyar ember, a valaha élt talán legnagyobb futballista most gyerekként tér vissza közénk - és történetei elsősorban a gyerekeknek szólnak.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2016

Szerző: Kerr, Philip
Cím: Az Ekhnaton-kaland
Sorozat: A lámpás gyermekei
ISBN: 963 711 825 X
Kiadó: Agave Kiadó
Kiadás éve: 2005
Kinek ajánlott: 4-6. osztály
(4 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A tizenkét éves ikerpár, John és Philippa Gaunt egy napon megtudják, hogy az egyik legkiválóbb dzsinn-törzs leszármazottai. Hirtelen ők is képesek lesznek bárki három kívánságát teljesíteni, különleges helyekre utazni, és bárkit, no meg bármit eltüntetni.
Az ikrek a nyári vakációjukat különc dzsinn-nagybátyjuknál, Nimródnál töltik, aki megtanítja nekik, hogyan használják nem mindennapi képességeiket. Még éppen időben, ugyanis az ikreknek meg kell találniuk egy szörnyűséges fáraót, Ekhnatont, akinek már jó pár évezrede halottnak kellene lennie. És persze fel kell kutatniuk a sírját is, amelyben hetven elveszett dzsinn raboskodik...

Vajon elég erősek és ügyesek lesznek, hogy túljárhassanak a világ leggonoszabb dzsinnjének eszén?

A kérdések írója: Szabó Ildikó

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Kertész Edina
Cím: A fiú, aki kertész akart lenni
ISBN: 978-963-476-062-7
Kiadó: Naphegy Kiadó
Kiadás éve: cop. 2022
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(3 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Kertész Edina és Kőszeghy Csilla könyve a 2020-ban százévesen elhunyt Bálint Györgynek állít emléket. A mindenki által csak Bálint gazdaként ismert kertészmérnök élete korántsem volt viszontagságoktól mentes. E megélt évszázad alatt a huszadik századi magyar történelem minden örömét és bánatát, tragédiáját megtapasztalta. Azonban a sok munka és a pótolhatatlan szaktudás meghozta az eredményét, az újságokban publikált számtalan kiváló tanácsa miatt a nagyközönség egycsapásra megszerette a nagy tudású kertészt. A közönség később országos szinten Bálint gazdaként ismerhette meg a televízióból.

Az életrajzi tényeken alapuló mesekönyvből árad az élet, a növények, az állatok és az emberek szeretete: erre akart mindenki ránevelni Bálint gazda, aki a társadalmi szerepvállalásban, az ismeretterjesztésben sem volt rest.

Szabó Eszter

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2022

Szerző: Kertész Edina
Cím: A lány, aki csillagász lett
Sorozat: Híres magyarokról kisebbeknek
ISBN: 978-963-476-038-2
Kiadó: Naphegy Kiadó
Kiadás éve: cop. 2019
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(3 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A Naphegy Kiadó tematikus sorozatának kötetei egy-egy magyar hírességet ismertetnek meg a gyerekekkel. Kertész Edina az első magyar női csillagásznak, Balázs Júliának a változócsillag-kutatás nemzetközileg is elismert szakértőjének életét és munkásságát mutatja be. A szöveget Bölecz Lilla szemet gyönyörködtető színes rajzai kísérik. A kiadvány végén egy idővonal más jelentős női csillagászokat is bemutat röviden.

Szabó Eszter

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2021

Szerző: Kertész Edina
Cím: A lány, aki olimpiát nyert
ISBN: 978-963-476-060-3
Kiadó: Naphegy Kiadó
Kiadás éve: cop. 2022
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(3 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 25 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Elek Ilona a magyar sport első női olimpiai bajnoka, hatszoros világ-, ötszörös Európa-bajnok.

Eredetileg zongoristának készült, és bár erről lemondott a vívás kedvéért, soha nem szakadt meg a kapcsolata a zenével. Négy nyelven beszélt és szenvedélyesen hitt az igazságban, amiért komoly áldozatok árán is kiállt. Világklasszis volt, az egyik első sikeres sportolónő a férfiak világában, aki életre-halálra menő harcokat vívott a páston és azon kívül is.

Az ő életét mutatja be Kertész Edina. A színes rajzokkal illusztrált könyvet 6 éves kortól ajánlom.

Szabó Eszter

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2022

Szerző: Kertész Edina
Cím: A lány, aki orvos akart lenni
Sorozat: Híres magyarokról kisebbeknek
ISBN: 978-963-476-007-8
Kiadó: Naphegy Kiadó
Kiadás éve: cop. 2018
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(3 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Kertész Edina az első magyar orvosnő, Hugonnai Vilma izgalmas, küzdelmekkel teli életét mutatja be a gyerekeknek. A grófi családból származó Hugonnai Vilma a lenyűgöző kitartás szimbóluma. Olyan korban született, amikor a nők még nem járhattak egyetemre, sőt még gimnáziumba sem. De ő más volt, mint a többi lány: mindenképpen tanulni szeretett volna, hogy orvos lehessen. Zürichben megszerezte az orvosi diplomát, ezt azonban Magyarországon nem használhatta. Csak ötvenéves korára sikerült elérnie, hogy a magyar egyetem orvosi karán is levizsgázhasson. Élete, melyet Maros Krisztina kifejező, a korabeli környezetet érzékeltető színes grafikái jelenítenek meg, egy igazi tündérmese. Pedig a történet valóságos, egy nagyon is valóságos, férficentrikus korból. Vilma doktornő számos (ma már elképzelhetetlennek tűnő) akadályt leküzdve, szinte mesehősként küzdött a céljáért, ezért könnyű vele azonosulni, együttérezni.

Szabó Eszter

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2021

Szerző: Kertész Edina
Cím: A lány, aki szavakkal varázsolt
Sorozat: Híres magyarokról kisebbeknek
ISBN: 978-963-476-048-1
Kiadó: Naphegy Kiadó
Kiadás éve: cop. 2020
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(4 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Élt egyszer egy kislány, aki előtt egy könyvet lapozgatva megnyílt egy szavakból épülő varázslatos világ. Szabó Magda azonnal tudta, hogy ebben a világban van az igazi helye. A  kislány mielőbb olvasni és írni akart, hogy a valóság az ő képzeletbeli világához és az álmaihoz igazodjon. A valóság azonban, amelyben felnőtt, majd gyerekeket tanított, regényeket, verseket és színdarabokat írt, nehezen igazodott, és sok-sok évnek kellett eltelnie addig, míg végre azt és úgy és annak és arról írhatott Szabó Magda, amit, ahogyan, akinek és amiről akart. Könyveit ma a világ több mint negyven nyelvén olvassák. 

Az írónő életét bemutató képeskönyvet 7 éves kortól ajánlom.

Szabó Eszter

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2021

Szerző: Kertész Edina
Cím: A milliomos szamár
ISBN: 978-963-403-616-6
Kiadó: Manó Könyvek Kiadó Kft.
Kiadás éve: 2019
Kinek ajánlott: 3-6. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Négy pata kopog a Gyogyó Golyó Bowling Klub tükörfényes padlóján. Az új tisztasági menedzser, Robi, a szamár az első munkanapját kezdi. Ám a klub egykori alkalmazottja, Malac bosszút esküdött ellene, és jókora slamasztikába keveri, méghozzá éppen a híres rapper és dj, MC...

Szörényiné Kis-Gergely Lilla

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2020

Szerző: Kertész Edina
Cím: A repülő teknős
Sorozat: Már tudok olvasni 3. szint
ISBN: 978-963-486-886-6
Kiadó: Móra Könyvkiadó
Kiadás éve: cop. 2021
Kinek ajánlott: 2. osztály
(7 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Peti, a kis nyomozó szüleivel a Százéves lakóparkba költözik, ahol százéves fák között százéves házak állnak. Mikor elindul felfedezni a környéket, rögtön egy rejtélybe botlik: a Fruzsi nevű kislány hároméves görög teknőse, Benőke eltűnt. A nyomok pedig a szomszédhoz, a környék réméhez, Kéményes bácsihoz vezetnek. Mint kiderül, az idős úr csupán nagyothall, ezért kiabál a gyerekekkel. S mivel Peti a nagyapja, Sóvirág Árpád, a híres nyomozó nyomdokaiba szeretne lépni, mindent megtesz, hogy megtalálja az elkóborolt teknőcöt. Az olvasó gyerekekre pedig a könyv végén néhány magyarázat után különböző feladatok várnak.

A kérdések írója: Kovács Zsanett

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2022

Szerző: Kertész Edina
Cím: Lajhár, a sztár
ISBN: 978-963-403-782-8
Kiadó: Manó Könyvek Kiadó
Kiadás éve: 2020
Kinek ajánlott: 3-6. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Egy tízéves lajhár kislány, bizonyos Folivora Lona a főhőse Kertész Edina történetének. Állat mivoltuktól függetlenül teljesen emberi életet élnek: az anyukája műkörömszalont vezet, az apukája egy Zoo Café nevű kávézóban dolgozik, Lona pedig suliba jár. Az osztályban van három nagyon menő csaj - Menta, Málna és Napsugár, valamennyien emberek -, akikre Lona mindennél jobban szeretne hasonlítani, és van egy fiú, Áron, aki nagyon tetszik neki. De hát sajnos ő egyáltalán nem népszerű, még az a jobbik helyzet, ha nem figyelnek rá, mert ha igen, csak kinevetik. Lona elhatározza, hogy úgy javít az imázsán, hogy fotókat tesz fel magáról az internetre - de az egész szörnyen sül el. Mielőtt végképp elkeseredne, két remek dolog is történik vele.

A meseregényt Hajba László remek rajzai illusztrálják. 8 éves kortól ajánlom.

Szabó Eszter

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2021

Szerző: Kertész Erzsébet
Cím: Vilma doktorasszony
ISBN: 978 963 11 8529 4
Kiadó: Móra Könyvkiadó
Kiadás éve: 2008
Kinek ajánlott: 6-8. osztály
(6 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A zürichi Phönix Panzióba 1872 szeptemberében új lakó költözött. Fiatal, rövid hajú, szőke lány, svédnek vagy németnek gondolták a panzióbeliek. Amikor elfogódottan bemutatkozott, furcsa neve is gondolkodóba ejtette lakótársnőit. „Fau Gräfin Vilma Hugonnai aus Ungarn” –­ a bőröndjén felejtett névjegy elárulta, hogy a fiatal teremtés magyar, és nem is lány, hanem asszony. Ettől fogva Hugonnai Vilma ugyanolyan diáklány, mint a többi. Csak a kitartása, az akaratereje szokatlan. Tanulni akar, orvosi diplomát szerezni mindenáron, aztán hazájába visszatérve betegeket gyógyítani, mint férfi kollégái. Hosszú, keserves évek, évtizedek küzdelme, nélkülözés, megaláztatás az osztályrésze. A férfitársadalom a kiváltságait félti tőle. A svájci diploma nem elég, itthon még ahhoz is vizsgát kell tennie, hogy bábaasszonyként praktizálhasson. „Rettenetesek ezek az emancipált nők! –­ háborog a kultuszminiszter. ­ Fel akarják forgatni a világot! Hiába, nem teremthetünk precedenst. Eddig is megvolt a világ orvosnők nélkül, ezután is meglesz!”

A regényt ide kattintva is el tudod olvasni.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2016

Szerző: Kertész Erzsi
Cím: A csúfolórobot
Sorozat: Most én olvasok! 3. szint
ISBN: 978 963 410 445 2
Kiadó: Pagony Kiadó
Kiadás éve: 2019
Kinek ajánlott: 2-3. osztály
(3 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Kertész Erzsi kezdő olvasóknak szóló sorozatának harmadik részében Ferkónak, a feltalálónak már családja van, és kislányából, Franciskából is igazi feltaláló lett. Amikor csúfolni kezdik az iskolában, megépíti magának a csúfolórobotot, hogy segítségére legyen. Ám a robot nem éppen úgy viselkedik, ahogy Franciska várta... Tarts az ifjú feltalálóval, ismerd meg te is a csúfolórobotot!

Szörényiné Kis-Gergely Lilla

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2020

Szerző: Kertész Erzsi
Cím: A feltaláló
Sorozat: Most én olvasok! 1. szint
ISBN: 978-963-410-315-8
Kiadó: Pagony
Kiadás éve: 2017
Kinek ajánlott: 1-2. osztály
(25 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Feri hét éves kora óta tudja, hogy feltaláló akar lenni. Mivel szüleinek nem tetszik az ötlet, és az első kísérletei balul sülnek el, így titokban kísérletezik a házuk padlásán. Néhány kisebb találmány – a pókcsapda, a zenélő teáskanna, a magától játszó zongora és a mindig kapuba guruló focilabda – után aztán feltalálja az igazi nagy durranást: a repülő cipőt. De sajnos ez is újabb kalamajkákat okoz...

Hoczné Hári Ildikó

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2018

Szerző: Kertész Erzsi
Cím: A feltaláló oroszlánja
Sorozat: Most én olvasok! Nagybetűs szint
ISBN: 978-963-410-555-8
Kiadó: Pagony
Kiadás éve: 2020
Kinek ajánlott: 1. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Ismeritek Fecót, a kis feltalálót? Még csak óvodás, de máris nagyon szeret szerelni és mindenfélét építeni. Az oviban majdnem minden nagyon jó, de azért a délutáni alvást még Fecó sem kedveli. Vajon fel lehet-e találni olyasmit, ami segít az alvásban? Persze attól függ, kinek...

A csupa nyomtatott nagybetűs könyvet olvasni tanuló gyerekeknek ajánlom.

Szabó Eszter

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2020

Szerző: Kertész Erzsi
Cím: A sárkány nyomában
ISBN: 978-963-410-468-1
Kiadó: Pagony Kiadó
Kiadás éve: 2019
Kinek ajánlott: 3-6. osztály
(4 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Két különböző idősíkon két kamaszfiú története bontakozik ki Kertész Erzsi új ifjúsági regényének lapjain. Az egyik szálon 1551-ben járunk. Egy pásztói szabómester fia, Gáspár a helyi oskolában tanul, és szülei reményei szerint egyszer majd pap lesz. Ő azonban lovag szeretne lenni, így nem véletlen, hogy barátaival is folyton katonásat játszik. Aztán együtt rábukkannak egy titokzatos föld alatti labirintusra, mely egyben a település pincéit is összeköti egymással. A település életét azonban alaposan felborzolja, mikor megérkezik a várható török támadás híre... A másik történetszál 2019-ben játszódik. Dani legszívesebben haverjaival, Marcival és a többiekkel lóg, gyakran videojátékoznak és bicikliznek. Őt azonban a történelem és a régészet is érdekli, ám mivel az nem éppen menő dolog, titkolni igyekszik a többi srác elől. Aztán Ernő bácsinak, a töritanárnak köszönhetően rábukkan egy régi történetre Casparusról, a Pásztóról indult lovagról s a helyi oskolamester házáról, mely állítólag egy misztikus kincset is rejt.

A történelmi kalandregényt jó szívvel ajánlom 9-12 éves fiúknak, de a lányok sem  fognak csalódni, ha ezt a könyvet választják.

A kérdéseket írta: Bognár Csilla

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2021

Szerző: Kertész Erzsi
Cím: Dalia és Dália
ISBN: 978-963-9820-49-4
Kiadó: Cerkabella
Kiadás éve: 2014
Kinek ajánlott: 3-6. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Ebben a könyvben Dalia és Dália két ember. Az egyik fiú, a másik lány. Kitaláljátok, melyik melyik? Az egyik epekedik egy toronyszobában, ahova senki nem zárta be, csak a saját tehetetlensége. Epekedik, és várja a NAGY ŐT. Aki majd kiszabadítja abból a csapdából, amit magának állított. A másik meg nem akar semmit. Aztán persze találkoznak. Tudjátok, mi lesz a vége? Tippelj, vagy olvasd el! Vicces, kalandos, modernkori lovagregény!

Hoczné Hári Ildikó

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2017

Szerző: Kertész Erzsi
Cím: Fény Sebestyén
ISBN: 978-963-9820-83-8
Kiadó: Cerkabella Könyvkiadó
Kiadás éve: 2017
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Fény Sebestyén egy mindenre kíváncsi kis földönkívüli, aki régóta érdeklődik a Föld nevű bolygó iránt. Minden vágya, hogy megkóstolja a lekváros palacsintát, melyről az elfogott üzenetek alapján az apróbb termetű földlakók (kékbolygóul: gyerekek) sokszor beszélnek. Így hát fogja hatsebességes repülő csészealját, és a Föld felé veszi az irányt. Épp egy iskolai jelmezbál közepébe csöppen, ahol sikerül megszereznie a második helyezést, köszönhetően annak, hogy mindenki azt hiszi: ufójelmezben van. És még aznap az a szerencse éri, hogy megkóstolhatja a lekváros palacsintát is. Innentől kezdve rendszeresen vissza-visszatér a Földre, melynél különösebb világgal még nem találkozott. Eladja rég megunt űrkacatjait egy ócskapiacon; elnéz egy parkba, hogy tanulmányozza a kutyákat; ellátogat a vidámparkba; megtáncoltat egy grizzlymedvét; kipróbálja a horgászatot; beiratkozik egy könyvtárba; kipróbálja magát a munka világában; sőt még egy másik titokzatos idegennel is találkozik, aki űrhajó helyett rénszarvassal hajtott szánon közlekedik...

Ha szereted a humoros és kissé fantasztikus történeteket, Neked ajánlom elolvasásra!

Hoczné Hári Ildikó

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2017

Szerző: Kertész Erzsi
Cím: Helló, felség!
Sorozat: Göröngyös Úti Iskola 1.
ISBN: 978-963-9820-76-0
Kiadó: Cerkabella Könyvkiadó
Kiadás éve: 2016
Kinek ajánlott: 2-5. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Szokatlan időpontban - a tanév derekán - új fiú érkezik a Göröngyös úti Iskola 2/b osztályába. A neve Csuda Gábor, de ami igazán meglepővé teszi, az nem (csak) a neve, hanem az, hogy – a szószoros értelmében – királynak érzi és vallja magát. Mindezt teszi a lehető legnagyobb természetességgel és nyugalommal, nem zavartatva magát egyébként teljesen hétköznapi körülményeitől, kedves de átlagos szüleitől, lakótelepi lakásuktól, az őt hol gúnyoló, hol ámuldozó gyerekektől, a zavarban levő felnőttektől, de még diszlexiájától sem. Nemes egyszerűséggel és méltósággal viseli holmijai felett a „valódi rangját" jelképező papír aranykoronát (több változat is van belőle, mint később kiderül) és vörös palástját. Az osztálytársai először persze nem tudják, hogy mit kezdjenek vele, néhányan kinevetik, megtréfálják, de amikor kiderült, hogy Gábort - aki egyébként mindenben részt vesz, bájos és szorgalmas - lehetetlen kilendíteni királyi mivoltából és harmóniájából, akkor egyszerűen elfogadják úgy, ahogy van. Mire pedig véget ér a tanév, Gábor maga dönt úgy, hogy átadja a koronáját valakinek, akinek jobban szüksége van rá...

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2017

Szerző: Kertész Erzsi
Cím: Labirintó
ISBN: 9786155808111
Kiadó: Cerkabella Könyvkiadó
Kiadás éve: 2018
Kinek ajánlott: 4-7. osztály
(3 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 25 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A történet kicsit elvont, kicsit szürreális, de mindemellett humoros is. Mondanivalóját a gyermek olvasók még valószínűleg nem értik meg, de ahogy Jules Renard mondta: „Minden olvasmányunk magot hint el bennünk, amely kicsírázik."

Labirintó egy csodavilág, ahová jó belecsöppenni. A könyv egy kalandos utazás a kiváló gondolavezető irányításával, akinek legfőbb célja, hogy ki is jusson a zegzugos csatornarendszerből. Elsőre furának tűnő, aztán megértett útitársak, bizarr nevű szigetek, amelyek egyeseknek a végcélt, másoknak csak egy megállót jelentenek. Vajon mindenki megtalálja a számítását? És vajon eljön-e másodszor is a nagy lehetőség, ami egyszer már elúszott a vízen...

Farkas Daniella

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2019

Szerző: Kertész Erzsi
Cím: Lássatok csodát!
Sorozat: Göröngyös úti iskola 2.
ISBN: 9789639820937
Kiadó: Cerkabella Könyvkiadó
Kiadás éve: 2017
Kinek ajánlott: 2-5. osztály
(4 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A regény főhőse az alsótagozatos Arika, aki szeretne mindenkit elkápráztatni apró kis lódításaival. Kénytelen ecsetet ragadni, hogy az otthoni radiátor és a mosógép színe is pink legyen, mint ahogy füllentette.  Osztálytársai  azt sem hiszik el, hogy van egy milliomos nagynénije, aki meghívta nyáron egy osztálytársával vendégségbe. Hogyan zajlik a cseresznyemagköpő-verseny, milyen színdarabot lehet írni a homokozóban dagonyázó társaságról? Mindezt megtudhatjátok Kertész Erzsi könyvéből, melyet Metzing Eszter színes rajzai illusztrálnak.

Bíróné K. Adrienne

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2017

Szerző: Kertész Erzsi
Cím: Ludmilla megoldja
ISBN: 978-963-410-276-2
Kiadó: Pagony
Kiadás éve: 2017
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Ludmilla olyan hivatást választott magának, amire kétségtelenül óriási az igény: a kislány azt érzi sorstól rendelt küldetésének, hogy bármilyen felmerülő problémára megoldást találjon, sőt, ha az a probléma, hogy éppen nincs probléma, azt is elintézze. Az egész akkor vette kezdetét, amikor a szüleivel új helyre, a kertvárosba költöztek, ahol Ludmillának nem volt - egyelőre - egy barátja, s így különösebb dolga sem. A felnőtteket (elsősorban persze a szüleit) figyelve hamar észrevette, hogy akárhogy is alakulnak a dolgok, valakinek mindig akad valami gondja, így aztán észszerűnek tetszett megnyitni „Ludmilla problémamegoldó irodáját" a házuk mögötti kis fészerben ...

Hoczné Hári Ildikó

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2017

Szerző: Kertész Erzsi
Cím: Ne parázz!
Sorozat: Göröngyös úti iskola 3.
ISBN: 9786155808104
Kiadó: Cerkabella Könyvkiadó
Kiadás éve: 2018
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Egy kiskamasz életében mindig történik valami. Így van ez Sacival is, a történet főhősével, aki egy hétköznapi iskola mindennapos problémáival próbál nap mint nap megküzdeni. Becsúsznak kevésbé jó osztályzatok, amit elsőre egyszerűbb eltitkolni, aztán előfordul, hogy szemtanúja lesz az ember valaminek, amit bár soha ne látott volna. Az sem teszi egyszerűbbé a dolgokat, hogy a padtársunknak nagyon szép kék szemei vannak, és a tetejébe még a karácsonyi ünnepségen is énekelni kell. Saci azonban ügyes, talpraesett lány, akinek segítője is akad a bajban. Hogy ki ez a segítő, ki a kékszemű padtárs, és még sok minden más, kiderül a könyvből!

Farkas Daniella

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2019

Szerző: Kertész Erzsi
Cím: Panthera ; A hógömb fogságában
ISBN: 978-963-410-205-2
Kiadó: Pozsonyi Pagony
Kiadás éve: cop. 2016
Kinek ajánlott: 3-6. osztály
(6 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A suli hirdetőfalán egy nap izgalmas hirdetés jelenik: egy igazi profi hegymászó, bizonyos Mr. Meredek Johnny hegymászótanfolyamot hirdet vállalkozó szellemű gyerekeknek. Az osztályból ketten - egy Gekkó becenévre hallgató fiú és Hétfejű Helga - egymástól függetlenül rögtön jelentkeznek, s rajtuk kívül még nyolcan, akikből aztán hatot rögtön az első alkalommal kirostál Johnny (akiről kiderül, hogy valójában Meredek János az igazi neve), és kérlelhetetlen barátnője, Lavina. Így lesz a hegymászókör tagja Helgán és Gekkón kívül a nagydarab Vince, az ügyes Virág, az okoskodásra hajló Noémi, és nem mellesleg a történet apró termetű, hallgatag, de remek íráskészséggel megáldott mesélője, Kismukk. A gyerekek nagy lelkesedéssel kezdik meg tanulmányaikat, nem sejtve, hogy hamarosan elképesztő kalandban lesz részük, amelyben nemcsak álságos edzőjüknek és Lavinának lesz szerepe, de egy furcsa, Everest nevű kutyának, egy Rozika nevű portásnéninek, és végül a rendőrségnek is... A  kalandregényt nyolc évnél idősebb gyerekeknek ajánlom.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2017

Szerző: Kertész Erzsi
Cím: Tevefutam
Sorozat: Most én olvasok! 2. szint
ISBN: 9789634103974
Kiadó: Pagony Kiadó
Kiadás éve: 2018
Kinek ajánlott: 1-2. osztály
(3 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Kertész Erzsi a Tevefutam című könyv megírásával folytatta a Most én olvasok! - sorozatot, amely a Pagony Kiadó gondozásában jelent meg. A történet főszereplője Ferkó, aki egy ifjú feltaláló. Tudása már hétéves korában kiderült, amikor feltalálta az órarendnyelő gépezetet. Ferkó szerelmes lesz egy lányba, akit szeretne meghódítani. A lány testvérei ikrek, Micike és Mucika. Beszöknek egy cirkusz állatai közé, és Mucika ráugrik egy teve hátára. Sikerül-e Ferkó terve a tevefutam megállítására? Meg tudja-e hódítani Gizellát? Mindezt megtudhatjátok a könyv elolvasása után.

Bíróné K. Adrienne

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2019

Szerző: Kessler, Liz
Cím: Emily és a mélység szörnyetege
ISBN: 978 963 245 159 6
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2009
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Emily új otthona tökéletes. Sziget, amit körülvesz a szikrázó, kék tenger. Fehér homok, pálmafák. Titkos hely, ahol emberek és sellők együtt élnek, és ahol természetes, ha egy lánynak sellőfarka nő, amikor bemegy a vízbe. De Emily mindent elront. Felébreszti száz éves álmából a krakent, a legendás tengeri szörnyet. Amikor a kraken felmerül a mélységből, veszélybe kerül a szigetlakók élete, akiket Emily kétségbeesetten igyekszik megmenteni. Azt azonban legrosszabb rémálmaiban sem gondolta, hogy hamarosan felbukkan egy régi ellensége... Varázslatos történet egy csodás szörnnyel, egy sor érdekes, mulatságos szereplővel és jó sok sellőbűbájjal. Liz Kessler új könyve letehetetlen, s éppen olyan kedves és szívet melengető, mint az Emily a sellőlány.

Szabó Ildikó ajánlásával

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Kessler, Liz
Cím: Emily, a sellőlány
ISBN: 978 963 245 068 1
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2008
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(6 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Emily egész életében hajón élt, anyja mégis igyekszik távol tartani a víztől. Amikor végül megengedi neki, hogy úszni tanuljon, Emily meglepő és riasztó felfedezést tesz... Később, miközben új barátnőjével, Shonával felfedezi a tenger alatti világot, családi titkot tud meg, és kihívja maga ellen Neptun haragját.

A könyvet olvasva egy lélegzetelállítóan izgalmas, varázslatos kalandban lehet részed, és ellátogathatsz egy bűvös vízi világba is.

Szabó Ildikó ajánlásával

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Kika
Cím: A felejthetetlen osztálykirándulás
Sorozat: SMS könyvek
ISBN: 978-963995-058-0
Kiadó: Dialóg Campus Kiadó
Kiadás éve: 2010
Kinek ajánlott: 5-8. osztály
(19 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A 7.a osztályba új kislány érkezik. Ennek azonban osztálytársai egyáltalán nem örülnek. Különösen annak nem, hogy még az annyira várt osztálykiránduláson is részt vehet. Miért néz ki Valerie annyira másnak? Miért hord ilyen furcsa, színes ruhákat? Hogyhogy nem veszi észre, hogy a copfokba font haja milyen régimódi? És miért ilyen hallgatag? Mindehhez aztán csak ráadás, hogy éppen a legjobb fejre, Felixre vetett szemet. Felixre, akibe majdnem minden lány szerelmes az osztályból. Felix „cool”, de mégis olyan romantikus. Hogy még Felix is Valerié legyen? Azt már nem! És máris készül Valerie ellen a titkos összeesküvés terve......

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Kika
Cím: Lara válaszúton
Sorozat: SMS könyvek
ISBN: 978 963 9950 57 3
Kiadó: Dialóg Campus Kiadó
Kiadás éve: 2012
Kinek ajánlott: 5-8. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Lara élete váratlanul a feje tetejére állt. Véletlenül találkozott egy tv-producerrel, aki szerepet adott neki egyik sorozatában, és ezzel megnyitott előtte egy teljesen új és csillogó világot. Egy vöröshajú kis "szélkisasszonyból" egy tehetséges színésznő, valóságos tinisztár lett. Csakhogy ennek a csodált sztárságnak nemcsak szépségei, hanem veszélyei is vannak. Erről Lara nagyon gyorsan meggyőződik, bár nem akar róla tudomást venni. Így egyre inkább egy olyan kétséges kimenetelű útra lép, amelyikre nem szabadna. Vajon segíteni tud neki első nagy szerelme abban, hogy visszataláljon a helyes irányba? Egy izgalmas regény, csupa olyan témáról, amelyek a lányok számára nagyon fontosak és érdekesek: barátság, szerelem, sztárvilág.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Kimpton, Diana
Cím: Ellie a mentőcsapat élén
Sorozat: A pónibolond hercegnő
ISBN: 963-684-249-3
Kiadó: Holló és Társa Könyvkiadó
Kiadás éve: 2004
Kinek ajánlott: 3-4. osztály
(12 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Ellie hercegkisasszonynak elege van a hercegnőségből. Ki nem állhatja a csacska rózsaszín ruhákat és az illemtant gyakoroltató órákat. Szívesebben lovagolna a négy pónija valamelyikén, vagy takarítaná a királyi istállókat! Ekkor valaki leselkedni kezd utána, - egy rejtélyes idegen - aki nem akarja felfedni kilétét. Ellie biztos abban, hogy az a lány tehet mindenről, akit az erdőben látott. Vajon megoldódik a rejtély? Meg tudja menteni A hercegnő Napsugárt mielőtt még túl késő lesz? A könyvet alsó tagozatos diákoknak ajánlom.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Kimpton, Diana
Cím: Ellie és a holdvilág hangjai
Sorozat: A pónibolond hercegnő
ISBN: 963 684 285 X
Kiadó: Holló és Társa Kiadó
Kiadás éve: 2004
Kinek ajánlott: 3-4. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Ellie már alig várja, hogy legjobb barátnőjével Kate-tel, valamint két pónijával, sátorozni indulhasson. Nincs nevelőnő, se szolgálók és teljes szabadság! Ám amikor az éjszaka közepén Ellie furcsa és ijesztő hangokra lesz figyelmes, rá kell döbbennie, hogy a sátorozás talán mégsem olyan mulatságos dolog, mint ahogy gondolta. Vajon elég bátor-e a két lány egy ilyen izgalmas kalandhoz? A könyvet alsó tagozatos diákoknak ajánlom.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Kimpton, Diana
Cím: Ellie megoldja a rejtélyt
Sorozat: A pónibolond hercegnő
ISBN: 963-684-251-5
Kiadó: Holló és Társa Könyvkiadó
Kiadás éve: 2005
Kinek ajánlott: 3-4. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Ellie hercegkisasszony egyenesen bolondul a pónilovakért! Szívesebben lovagol négy kedvenc pónija egyikén, minthogy a miniszterelnökkel teázgasson, vagy unalmas királyi látogatókat szórakoztasson. Egy nap Ellie az erdőben lovagol, amikor szürke pónija hirtelen megtorpan, és nem hajlandó továbbmenni. Csak nem szellemet látott Szivárvány? Igazi rejtély ez Ellie, Kate és királyi vendégük számára. Úgy döntenek, nyomoznak a különös esetek után. A könyvet alsó tagozatos diákoknak ajánlom.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Kimpton, Diana
Cím: Ellie nyomozásba kezd
Sorozat: A pónibolond hercegnő
ISBN: 963-684-284-1
Kiadó: Holló és Társa Könyvkiadó
Kiadás éve: 2005
Kinek ajánlott: 3-4. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Ellie hercegkisasszony bolondul a pónilovakért! Négy gyönyörű kis póni gazdája, akikkel boldogan lovagol a palotához tartozó hatalmas birtokon. Ellie nem kis bajba kerül, amikor édesapja patanyomokat talál gondosan ápolt pázsitján. Őfelsége úgy véli, Ellie lovagolt a királyi kertben. A hercegnőnek be kell bizonyítani, hogy ártatlan a dologban. Úgy dönt, nyakon fogja csípni a tettest. Ennek egyedüli módja nem más, mint nekivágni egy hosszú és kockázatos éjszakai kalandnak. A könyvet alsó tagozatos diákoknak ajánlom.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Kimpton, Diana
Cím: Ellie titkos terve
Sorozat: A pónibolond hercegnő
ISBN: 963-684-250-7
Kiadó: Holló és Társa Könyvkiadó
Kiadás éve: 2004
Kinek ajánlott: 3-4. osztály
(3 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A hercegkisasszony bolondul a pónilovakért! Boldogan segít a palota istállói körül, de lovagolni még jobban szeret. Négy csodálatos pónija mellé pedig már egy igaz jó barátot is szerzett. Hosszú évek teltek el azóta, hogy Ellie megtanult lovagolni Arnyékon. Most viszont igen furcsán mutat kis kedvencén, ahogy lovaglás közben lábával a földet súrolja. Amikor ezt édesapja meglátja, úgy dönt, hogy eladják a pónit. Ellie ennek még a gondolatát sem képes elviselni. Ki kell találnia valamit, hogy megtarthassa a pónit. Az ötlettől a titkos terv végrehajtásáig azonban nagyon kevés az idő! A könyvet alsó tagozatos diákoknak ajánlom.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Kimpton, Diana
Cím: Mit szólsz hozzá, Ellie?
Sorozat: A pónibolond hercegnő
ISBN: 963-684-286-8
Kiadó: Holló és Társa Könyvkiadó
Kinek ajánlott: 3-4. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Ellie hercegkisasszony egyenesen bolondul a pónilovakért! A palota minden lakója készülődik a királyi pár jubileumi ünnepségére. Ám Ellie-nek csak azon jár az esze, hogy miként somfordálhatna ki az istállókhoz. Ellie nagyon aggódik az egyik pónijáért, de a lovászlány nem hajlandó elárulni a gyanúját. Ellie barátnőjével és János herceggel lovaglótúrára indul, ám ekkor jönnek a bajok. Vajon visszaérnek-e időben az ünnepségre? Kiderül-e valaha, mi a probléma a kis pónival? A könyvet alsó tagozatos diákoknak ajánlom.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Kindelmann Győző
Cím: Gyémánt a tűzben
ISBN: 978 963 277 01 47
Kiadó: Szent István Társulat
Kiadás éve: 2008
Kinek ajánlott: 5-8. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A szerző az ókori Rómába kalauzolja ifjú olvasóit. A város utcáin légiók menetelnek, a Fórum nyüzsgő élettel telik meg, a katakombák útvesztői benépesülnek, a Colosseumban tízezrek várják a viadalokat...
Vajon miért üldözi eközben a császári hatalom a keresztényeket? Valóban mesés kincseket rejtegetnek a búvóhelyükön?
A császár kémei és a serdülő fiúkból álló Romulus farkasai a nyomukba erednek, hogy kiderítsék az igazságot.
Egymásra talál-e Tícia, a keresztény lány, és Alexander, a Krisztus követőit üldöző katona? Mi lesz a sorsa Tarziciusnak, aki Romulus farkasait elhagyva a keresztények közé áll? Előkerül-e az egyház kincse?

Szabó Ildikó ajánlásával.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Kinney, Jeff
Cím: A harmadik kerék
Sorozat: Egy ropi naplója 7.
ISBN: 978-963-373-760-6
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2014
Kinek ajánlott: 3-6. osztály
(111 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A történet középpontjában ezúttal is a "ropitestű" Greg Heffley áll. Az iskolában éppen a Valentin-napi bálra készülnek, amely miatt az egész suli felbolydul. Az azonban, hogy párt találjon magának az esti bálra, nem is annyira egyszerű. Az sem vigasztaló, hogy barátja, Rowley is hasonló cipőben jár. Aztán egy váratlan fordulatnak köszönhetően Greg talál magának partnert, Rowley azonban továbbra is pár nélkül marad. Egy éjszaka alatt azonban sok minden változhat még.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Kinney, Jeff
Cím: A nagy kiruccanás
Sorozat: Egy ropi naplója 9.
ISBN: 978-963-399-350-7
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2015
Kinek ajánlott: 3-6. osztály
(39 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A magyar gyermekek körében is népszerű Ropi naplója  tovább folytatódik. Greg Heffley - vagyis Ropi - tipikus amerikai kamasz, aki ezúttal hosszú utazásra indul a családdal. Mint azt naplója bejegyzéseiből és a szerző, Jeff Kinney fekete-fehér rajzaiból azonnal láthatjuk, semmi sem megy zökkenőmentesen. Az indulás után nemsokkal ugyanis beüt a balhé. Benzinkúti mosdók, megkergült sirályok, egy kis koccanás, egy elszabadult malac - Greg frankóbb nyári szünetet is el tudott volna képzelni... A bájosan idétlen kamaszhumorra fogékony olvasók bizonyára jól szórakoznak a vicces sztorikon.

Szabó Eszter

***
 
A nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár gyermekolvasójának videós ajánlója.
Az ajánló: Deák Barnabás.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2018

Szerző: Kinney, Jeff
Cím: A rideg való
Sorozat: Egy ropi naplója 5.
ISBN: 978-963-9708-21-1
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2012
Kinek ajánlott: 3-6. osztály
(66 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Greg abba a fázisba érkezik a történet során, amikor szembesülni kénytelen a felnőtté válás - sőt, öregedés - megrázó következményeivel. Az első sokk akkor éri, amikor (miután eldöntötte, hogy médiasztár lesz) jelentkezik egy fagyireklám szereplőválogatására, de mivel elmúlt hat éves, elküldik. Mindez azonban semmi ahhoz képest, amikor őt és a Heffley család minden férfitagját hideg zuhanyként éri a hír, mely szerint a mama, Susan folytatni kívánja félbehagyott főiskolai tanulmányait, így fiai és férje egy ideig magukról lesznek kénytelenek gondoskodni. Greg nyakába olyan irdatlan terhek szakadnak, mint a szemét levivése, a vacsorakészítés vagy az időben felkelés?

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Kinney, Jeff
Cím: Az utolsó szalmaszál
Sorozat: Egy ropi naplója 3.
ISBN: 978 963 245 322 4
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2013
Kinek ajánlott: 3-6. osztály
(60 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Greg nem csinál titkot abból, hogy legjobban lustálkodni, tévét nézni szeret. Szülei minden eszközt bevetnek, hogy fiukat mozgásra, fegyelemre bírják, ám Greg túlságosan találékony, agyafurt srác, aki valahogy mindig kalamajkába keveredik. A szellemes, rendkívül humoros olvasnivaló kitűnő szórakozást nyút mindenkinek, aki kezébe vesz a könyvet.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Kinney, Jeff
Cím: Dupla para
Sorozat: Egy ropi naplója 11.
ISBN: 978-963-399-734-5
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2017.
Kinek ajánlott: 3-6. osztály
(30 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Greg Heffley-n mostanság jó nagy a nyomás. Kizárólag egy dologhoz ért: a videójátékokhoz, a szülei viszont azt szeretnék, ha kicsit megerőltetné magát, és kipróbálna valami – akármi – mást. Amikor Greg talál egy régi videókamerát a pincéjükben, rögtön megérti, mit kell tennie ahhoz, hogy a világ végre észrevegye, micsoda nagyszerű tehetség is ő. A legjobb barátjával, Rowley-val eltervezik, hogy horrorfilmet forgatnak – utána pedig iszonyatosan meggazdagodnak belőle! De vajon a forgatás fergeteges lesz? Vagy fenekestül felforgatja a fiúk életét? Új heccek és zűrök Greg körül.

Szabó Eszter

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2017

Szerző: Kinney, Jeff
Cím: Greg Heffley feljegyzései
Sorozat: Egy ropi naplója 1.
ISBN: 978-963-245-081-0
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2012
Kinek ajánlott: 3-6. osztály
(181 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Egy napon híres leszek, de egyelőre itt dekkolok a felső tagozatban egy csapat idióta társaságában. Gyereknek lenni tényleg gáz. Senki nem tudhatja ezt jobban Greg Heffleynél, hiszen a felső tagozatban rohad, ahol méreten aluli nebáncsvirágok teremnek az olyan izompacsirták között, akik már rég borotválkoznak. A „vézna srác” szerzője és rajzolója, Jeff Kinney bemutatja nekünk szenzációs hősét. Greg ezt írja a naplójába: Senki ne várja tőlem, hogy „Kedves Naplóm” így, meg „Kedves Naplóm” úgy. Szerencsénkre, amit Greg Heffley tesz és amit mond, az két külön dolog.

Szabó Eszter ajánlásával.

***

A nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár gyermekolvasójának videós ajánlója.
Az ajánló: Hella Mátyás.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2012

Szerző: Kinney, Jeff
Cím: Greg Heffley feljegyzései
Sorozat: Egy ropi naplója 1.
ISBN: 978 963 245 081 0
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2013
Kinek ajánlott: 3-6. osztály
(9 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Egy érdekes könyvsorozat első kötete. A főhőse Greg, aki híres és gazdag szeretne lenni. Felső tagozatra jár, amiről nem a legjobb a véleménye. Bármit csinál, mindig minden rosszul végződik, pedig ő jót akar. Imádja a videójátékokat, de ezt apja nem értékeli. Barátjával közösen sok mindent kieszelnek. Hogyan ér véget a kísértetház projektjük? Milyen kalandba keverednek mindenszentek éjszakáján? Hogyan sikerül az iskolai karácsonyi műsor? Ki, milyen karácsonyi ajándékot kap? A válasz minden kérdésre humoros, megmosolyogtató. A poénok mindig a helyükön vannak. Vidám, szórakoztató olvasmány. Igazi kikapcsolódást nyújt. A rajzok nagyon találóak, hatásosak. Elsősorban fiúknak szóló humoros könyv.

***

A nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár gyermekolvasójának videós ajánlója.
Az ajánló: Hella Mátyás.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Kinney, Jeff
Cím: Hóháború
Sorozat: Egy ropi naplója 13.
ISBN: 9789634575528
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2019
Kinek ajánlott: 3-6. osztály
(15 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Miután Greg Heffley iskolája hószünetet hirdet, az utcájuk zimankós csatatérré változik. A helyi hóhányók hatalmas hóvárakat építenek és hihetetlen hócsatákban harcolnak meg egymással. És az egészben a főkolompos Greg Heffley és a legjobb barátja, Rowley Jefferson.
Greg és Rowley figyelme sosem lankadhat, hiszen nem tudhatják, ki barát, ki ellenség ebben a fagyos háborúban. Vajon megélnek a jég hátán is? Vagy alaposan ráfáznak?
 
Pálfi Dénes

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2020

Szerző: Kinney, Jeff
Cím: Kutya egy idő
Sorozat: Egy ropi naplója 4.
ISBN: 978 963 245 532 7
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2012
Kinek ajánlott: 3-6. osztály
(56 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Itt a nyári szünet - hétágra süt a nap, és minden kissrác a szabad levegőn rohangál. De hol van Greg Heffley? A házban gubbaszt, és videojátékokat játszik behúzott függöny mellett.

Greg anyukájának azonban más az elképzelése az ideális nyárról - olyan, ami dugig van kinti játékokkal és "családi együttlétekkel".

Kinek az akarata jut majd érvényre? Vagy esetleg a Heffley-család új tagja mindent a feje tetejére állít?

Szabó Ildikó ajánlásával.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Kinney, Jeff
Cím: Kutya egy idő
Sorozat: Egy ropi naplója 4.
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2013
Kinek ajánlott: 3-6. osztály
(48 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Most először olvastam Jeff Kinney könyvét és rendkívüli módon élveztem, így 50 felé is. Lányoknak, fiúknak, kicsiknek, nagyoknak egyaránt szórakoztató és magával ragadó a humor, a stílus és még történik is valami. Gregory tervei, vágyai, elhatározásai nem mindig egyeztethetők össze a szülők, felnőttek akaratával. Greg humora, őszintesége minden olvasót maga mellé állít. Mulatunk rajta és szurkolunk neki és ha letesszük a könyvet, alig várjuk, hogy a következőt kézbe vegyük.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Kinney, Jeff
Cím: Lépjünk le!
Sorozat: Egy ropi naplója 12.
ISBN: 978 963 457 241 1
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2017
Kinek ajánlott: 3-6. osztály
(17 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A Heffley-család nyaralni, pontosabban telelni megy!
Greg Heffley és a családja úgy döntenek, idén nem kérnek a fagyoskodásból és a karácsonyi stresszből, inkább elmennek egy trópusi szigetre lazítani. Pár nap ejtőzés egy paradicsomi szállóban már nagyon ráfér az elcsigázott családra.
Hamar kiderül azonban, hogy ez a paradicsom nem is olyan idilli, mint Heffley-ék hitték. Perzselő nap, gyomorrontás, életveszélyes állatok és még sok más rondít bele a megérdemelt pihenésbe. Átvészeli a család a szigeti veszedelmeket, vagy a végére pokol lesz a paradicsomból?

Szörényiné Kis-Gergely Lilla

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2020

Szerző: Kinney, Jeff
Cím: Négy fal között
Sorozat: Egy ropi naplója 6.
ISBN: 978 963 373 069 0
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2013
Kinek ajánlott: 3-6. osztály
(66 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Greg Heffley nagy bajban van. Az iskolában vandálok jártak, és ő az első számú gyanúsított. A legszörnyűbb az egészben az, hogy ő teljesen ártatlan. Vagyis, majdnem teljesen. A rendőrség a nyomában van, ám egy váratlan hóvihar elzárja a Heffley-családot a külvilágtól. Greg jól tudja, hogy amint elolvad a hó, örökre lecsukják, de vajon nem rosszabb büntetés-e az, hogy az egész téli szünetet a családjával összezárva kell töltenie?

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Kinney, Jeff
Cím: Pechszéria
Sorozat: Egy ropi naplója 8.
ISBN: 978 963 399 127 5
Kiadó: Könyvmolyképző kiadó
Kiadás éve: 2014
Kinek ajánlott: 3-6. osztály
(43 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Greg Heffley-t elhagyta a szerencséje. A legjobb barátja, Rowley, elfordult tőle, új barátokat találni pedig nem is olyan könnyű feladat. Greg megelégeli balszerencséjét, és úgy dönt, vesz egy nagy levegőt és a sorsra bízza döntéseit. Vajon a vakszerencse kegyes lesz hozzá, vagy Greg élete egy merő pech marad?

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Kinney, Jeff
Cím: Régi szép idők
Sorozat: Egy ropi naplója 10.
ISBN: 978-963-399-472-6
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2015
Kinek ajánlott: 3-6. osztály
(46 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Greg mamája a környéken olyan petíciót terjeszt, ami az elektromos berendezések teljes két napig való mellőzésére buzdít. De mi lesz akkor a tévé előtt henyéléssel, a telefonnyomogatással, a zenére bambulással, a csetelgetéssel - mindazzal ami kitölti Greg a napjait? Majd naplója keretei között részletesen ecseteli, hogy miképp nehezíti a végtelenségig a mindennapjait a malacka, amit a családjuk befogadott, nem is beszélve a nagypapáról, akit szintén. Még szerencse, hogy rendszeresen emlékezteti magát, hogy milyen óriási szerencse, hogy nem abban a korban született, amikor még a pottyantós vécé dívott. A történet második felében, egy táborozás keretei között Greg is belekóstol a „régi szép idők" vadromantikájába, ami végül nem is bizonyul annyira borzasztónak.

Szabó Eszter

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2018

Szerző: Kinney, Jeff
Cím: Rodrick a király
Sorozat: Egy ropi naplója 2.
ISBN: 978-963-245-190-9
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2012
Kinek ajánlott: 3-6. osztály
(81 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Ne kérdezd, hogyan töltötte Greg Heffley a nyári szünidőt, mert egyáltalán nem hajlandó róla beszélni. Az új iskolaév kezdetén Greg szíves örömest szabadul meg az elmúlt három hónaptól... különösen egy eseménytől. Sajnos bátyja, Rodrick mindent tud az esetről, amit Greg tengermélyen szeretne eltemetni. De a titkoknak meg van az a sajátosságuk, hogy szeretnek felszínre kerülni... különösen, ha egy napló is szerepel az ügyben.

Kérdéseket írta és a  könyvet ajánlja Szabó Eszter.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2012

Szerző: Kinney, Jeff
Cím: Rodrick a király
Sorozat: Egy ropi naplója 2.
ISBN: 978 963 245 190 9
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2013
Kinek ajánlott: 3-6. osztály
(14 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Vége van a szünidőnek, kezdődik az iskola, a diákok többsége ezt szomorúan veszi tudomásul, kivéve Greg Heffley-t, aki alig várja, hogy ez a borzalmas nyári szünet véget érjen. A szünidő alatt ugyanis történt vele egy nagyon kínos eset, amit muszáj titokba tartania. Az egyetlen gond az az, hogy Greg bátya, Rodrick is tudja a nagy titkot.

Rodrick ezt kihasználva, sakkban tartja Greget, aki mindenben engedelmeskedik bátyjának. Így kerülhet sor a titkos házibulira, a lopott mamidolcsikon vett dolgozatra és még sok más kalandra.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Kipling, Rudyard
Cím: A dzsungel könyve
ISBN: 978-967-3539-699-3
Kiadó: Ciceró Könyvstúdió
Kiadás éve: 2014
Kinek ajánlott: 3-6. osztály
(5 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.
Maugli az emberkölyök, aki farkasként nevelkedik a dzsungelben. A falka teljes rangú tagja. Bagira, a fekete párduc és Balú, a medve a két jó barátja. Velük tölti a legtöbb időt. Balú megtanítja mint minden farkaskölyöknek a dzsungel törvényeit. Maugli sok izgalmas kalandon megy keresztül, míg végül visszatalál az emberekhez. Ha kíváncsi vagy, sikerül-e Mauglinek legyőznie legfőbb ellenségét, Sir Kánt, a tigrist, vagy megóvni a falkát a rájuk rontó veszélytől, akkor mindenképpen ajánlom figyelmedbe ezt az izgalmas dzsungeltörténetet.
 
Majorné Virág Adrienn
 
A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2020

Szerző: Kipling, Rudyard
Cím: Riki-tiki-tévi
Sorozat: Már tudok olvasni
ISBN: 978-963-11-8894-3
Kiadó: Móra Kiadó
Kiadás éve: 2011
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(3 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Teddy, az angol kisfiú boldogan él Indiában, és nem sejti, milyen veszedelem leselkedik rá és a családjára: a hatalmas ház kertjében, a bokrok árnyékában mérges kígyók rejtőznek, és az életükre törnek. Csak egyvalaki tudja megállítani a felbőszült kobrákat: Riki-tiki, a mongúzkölyök. Riki csupán akkora, mint egy macska, és egyáltalán nem tűnik túl harciasnak. Teddy azonban hamarosan a saját szemével látja, a kis mongúz igazi hős, aki szembeszáll a gyilkos kobrákkal, és olyan tettet visz végbe, amely egy felnőtt mongúznak is dicsőségére válna.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Király Márk
Cím: Harminc nappal a világvége előtt
ISBN: 978-615-5676-56-7
Kiadó: Művelt Nép Könyvkiadó
Kiadás éve: 2017
Kinek ajánlott: 8. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A történet szerint harminc nap múlva vége lesz a világnak. A Föld lakói teljesen kifordulnak magukból, kiélik minden perverziójukat, vágyaikat. Ebben az apokalipszis előtti helyzetben kell túlélnie néhány fiatalnak. Már ha túlélésről beszélhetünk – hiszen a meteorit becsapódását követően minden élet elpusztul. Hogyan küzdenek meg a tinédzserek a sok viszontagsággal, amik őket értik? Képesek lesznek mindvégig embernek maradni ebben a keserves világban? Egyáltalán van értelme mindennek? Ezekre és az ehhez hasonló kérdésekre keresi a választ Király Márk első regényében. Vulgáris, szókimondó regény. Csak jó idegzetűeknek!

Hoczné Hári Ildikó

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2018

Szerző: Király Péter
Cím: Kalandok a kamrában
ISBN: 978 963 370 648 0
Kiadó: Alexandra Kiadó
Kiadás éve: 2008
Kinek ajánlott: 2-3. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Ki csente el Bori néni virágmagvait? Ki az a titokzatos doktor Fondor? És mi köze mindehhez a sunyi Légycsapó úrnak? Megannyi rejtély, mely megfejtésre vár. A három bátor szürke egér, az örökké vidám Kuncogi, az okos Farkinc és a haspók Bajusz hamarosan rájön, hogy nagy fába vágta a fejszéjét. Lehet, hogy a gaztettek mögött a fehér egerek állnak? Az izgalmas és mulatságos meseregényt, melyet Eszes Hajnal szívvel-szeretettel rajzolt illusztrációi díszítenek, elsősorban a kisiskolás korosztály számára

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Kiss Judit Ágnes
Cím: A hófehér viharmadár
Sorozat: Most én olvasok! 2. szint
ISBN: 978-963-587-176-6
Kiadó: Pagony
Kiadás éve: 2022
Kinek ajánlott: 1-2. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Pandara leghőbb vágya egy házi kedvenc. Sajnos anyukája elzárkózik attól, hogy bármilyen kisállata legyen, arra hivatkozva, hogy nem nekik való a tengeri életmód. Egyszer felcsempészett a hajójukra egy cicát, de vissza kellett vinnie a partra. Később egy tengerimalacra próbálta rábeszélni Gurina Piszkist, és ez a próbálkozása sem járt sikerrel, meg az sem, amikor egy a hajón felbukkant patkányt szeretett volna megtartani. Még az öccse sem tudta megvigasztalni, aki kitalálta, hogy különböző állatokat fog neki utánozni. Aztán egy nap, amikor a Hokaro-szigetek körül hajóznak, egy hófehér viharmadár jelenik meg az égen. Az albatrosz azonban nem halászik, hanem rászáll az árbócuk csúcsára, és nem mozdul onnan. De vajon tudnak segíteni az eltört szárnyú állaton? Pandara tudja etetni őt és a gondját viselni, míg rendbe nem jön? Lehet, hogy végre lehet egy háziállata? És mi lesz, ha Felhőkirálynőnek rendbe jön a szárnya?

A színes rajzokkal kísért vidám mese az 5-8 éves korosztálynak ajánlható.

Szabó Eszter

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2022

Szerző: Kiss Judit Ágnes
Cím: A kalózok és a vajas keksz
Sorozat: Most én olvasok! nagybetűs szint
ISBN: 978-963-410-659-3
Kiadó: Pagony
Kiadás éve: 2020
Kinek ajánlott: 1. osztály
(10 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A kalózanya és a két kalózgyerek mindennél jobban szereti a tengert. Eszükben sincs a partra tenni a lábukat. A szárazföld unalmas, büdös, és hiányzik belőle a hullámzás.

Csakhogy egyszer elfogy a vajas keksz, és nincs más hátra, muszáj boltba menni…

A NAGYBETŰS történet, melyet kezdő olvasóknak ajánlom.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2020

Szerző: Kiss Judit Ágnes
Cím: Kincs a roncson
Sorozat: Most én olvasok! 1. szint
ISBN: 978-615-81820-1-0
Kiadó: Pagony
Kiadás éve: 2021
Kinek ajánlott: 1-2. osztály
(8 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Pandara és Felderen, a két kalózgyerek nehezen veszik rá magukat, hogy elvégezzék az iskolai feladataikat. Helyette inkább a hajón dolgoznának vagy kedvenc elfoglaltságaikat csinálnák. Mint például a madarak és a csillagok pásztázását távcsövön keresztül vagy a vízi világ szemügyre vételét búvárszemüvegen keresztül. Egy nap a gyerekek találnak valamit a tenger mélyén és elindul a kutató hadjárat.  

Gulyás Eliza

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2021

Szerző: Kiss Judit Ágnes
Cím: Kórház az osztályteremben
Sorozat: Abszolút töri
ISBN: 978-615-818-200-3
Kiadó: Pagony
Kiadás éve: 2021
Kinek ajánlott: 5-8. osztály
(6 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Réka, Hanna, Lóri és Sanyi izgalmas időutazás részesei lesznek, miután Hanna tanácsára, korhű ruhákba öltözve elindulnak Budapest utcáin. Pontosan 1956. október 23-át írnak a naptárak, amikor belekeverednek a műegyetemisták tüntetésébe, akik a Kossuth nótát énekelve haladnak a Duna parton át a hídon Pestre. Ezután a négy gyerek a forradalom valamennyi eseményének részese lesz, még vért is adnak a sebesülteknek, és a Corvin-közben számos idegen személyében barátokra is szert tesznek. Az izgalmas időutazás végén természetesen visszatérnek napjaikba, de ez a „formabontó” történelemóra minden eseményével egészen biztos, hogy örökre megmarad az emlékeikben. Az epilógusban Návai Péter történelemtanár kronológiarendben idézi fel az '56-os forradalom eseményeit. A regényt jó szívvel ajánlom a felső tagozatos diákoknak.

Szabó Eszter

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2021

Szerző: Kiss Judit Ágnes
Cím: Újra nyeregben
Sorozat: Már tudok olvasni 2. szint
ISBN: 978-963-603-024-7
Kiadó: Móra
Kiadás éve: cop. 2022
Kinek ajánlott: 1-2. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Bori imád lovagolni, és azt szeretné, ha versenyszerűen csinálhatná. Új barátja, Misu is csatlakozik hozzá az osztályból, így együtt járnak edzésekre. Ez a sport azonban nem veszélytelen, és mindez számára is kiderül, mikor egy póráz nélküli kutya miatt Felhő megijed, ő pedig leesik a ló hátáról. Borinak fáj a bokája, nem is tud felállni, így apukája elviszi az orvoshoz. Mire beérnek, a bokája jól megdagad, a vizsgálat részeként pedig megröntgenezik. Szerencsére nincs törés, csak zúzódás, de egy-két hétig pihennie kell, és addig persze nem is lovagolhat. Minél több idő telik el azonban a lábadozás során, Bori annál jobban elbizonytalanodik. Vajon képes lesz újra nyeregbe szállni?... 
 
A könyvet kezdő olvasóknak ajánlom.

Szabó Eszter

Az Azolót kedvelő mórások így írnak a könyvről.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2022

Szerző: Kittscher, Kristen
Cím: Paróka az ablakban
ISBN: 963 7051 53 1
Kiadó: Főnix Könyvműhely
Kiadás éve: 2013
Kinek ajánlott: 5-8. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.
Ki ne szeretne titkos ügynök lenni? Ki ne vágyna rá, hogy veszélyes bűnözők után kémkedjen szabadidejében? Ki ne élvezné a dicsőséget, ha épp neki sikerülne rajtakapnia nevezett bűnözőt valamilyen szörnyű tetten?

Nos, a tizenkét éves Sophie Young a maga részéről szívesen átengedné valaki másnak ezeket a páratlan lehetőségeket, ám legjobb barátnőjének, Grace-nek más tervei vannak. Mivel pedig az ember nem hagyhatja, hogy a barátnője egyedül csináljon ostobaságot, hamarosan éjnek évadján a lányok ott kuporognak a rejtélyes iskolapszichológus, Dr. Charlotte „Agyrém” Agford ablaka alatt, hogy aztán a legharcedzettebb FBI ügynököket megszégyenítő módon nyomozzák ki, mit is rejteget Dr. Agford. Küldetésüket néhány túlságosan lelkes osztálytárs, feltörésre váró titkos kódok és egy rejtélyes kék autó nehezíti, és persze ott az a paróka is az ablakban…

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Kling, Marc-Uwe
Cím: A nap, amikor a nagymama tönkretette az Internetet
ISBN: 978-963-2444-826
Kiadó: Scolar
Kiadás éve: 2019
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Ez képtelenség, ugye? A nagymama tönkretette az internetet. Méghozzá totálisan. Az egész világon.

"Csak EGYETLEN EGYSZER kellett Tiffaninak a nagymamára vigyáznia.
És pont MA kellett a nagymamának az internetet TÖNKRETENNI. A teljes internetet. Az egész világon. Pompás!"

Internet nélkül semmi nem olyan, mint korábban: Max nem tud a mobilján pötyögni, Lujza nem tud zenét hallgatni és a Nagypapa nem tud többé tévét nézni. Sőt Anya és Apa is nagyon korán hazajönnek, mert nem tudnak dolgozni. Senki nem tudja, mihez kéne kezdjen így, internet nélkül.
De aztán mégiscsak egy nagyszerű nap lesz belőle. Annak ellenére, hogy az internet tönkrement! Vagy talán pont azért?
Nevetőizom torna az egész családnak!

Ajánlja: Pálfi Dénes

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2020

Szerző: Kling, Marc-Uwe
Cím: A nap, amikor a nagypapa tönkretette a vízforralót
ISBN: 978-963-509-318-2
Kiadó: Scolar Kiadó
Kiadás éve: 2021
Kinek ajánlott: 3-4. osztály
(4 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A család három csemetéje, Tifani, Max és Lujza folyamatosan a papa nyomában vannak, nehogy a kisöreg valami „csacskaságot” kövessen el, amikor használatba veszi valamelyik háztartási kisgépet. Azonban a gyerekek nem felügyelhetik a nagyszülőjük minden lépését, így aztán sajnos meg is történik a baj. Ugyanis a testvérek édesanyja egy retró vízforralót vásárolt a családnak, amely küllemre pont úgy néz ki, mint azok a régi villany- vagy gáztűzhelyen melegedő teáskannák. Ez a hasonlóság tévesztette meg a nagypapát, aki a műanyag aljzattal rendelkező kannát, amely villanyárammal működik, rátette a forró tűzhelyre. Amikor a műanyag megolvadt, annak bűze pillanatok alatt elöntötte a lakást, Lujza Tirpák szomszédékra gyanakodott, és becsukott minden ablakot a lakásban, hogy a rettenetes szag kívül rekedjen. Ez azonban nem következett be, mi több Max hamarosan felfedezte, hogy az égett szag a konyhából jön. A gyerekek nagyon szeretik a nagypapájukat, hamar megbocsátották neki, hogy időnként feledékeny, például néha a pénztárcáját a hűtőbe teszi, hiszen a kedves öregúr annyi minden mással szerez örömet az unokáinak, tud a gyerekekkel pingpongozni, horgászni, sátrat verni és megannyi szórakoztató dolgokban profi, amelyhez nem kellenek elektromos eszközök. A színes, vidám rajzokkal illusztrált kötetet 7–8 éves kortól ajánlom.

Szabó Eszter

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2022

Szerző: Knight, Eric
Cím: Lassie hazatér
ISBN: 963 645 092 7
Kiadó: Talentum
Kiadás éve: 1995
Kinek ajánlott: 4. osztály
(153 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 25 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A regény hőse Lassie, a gyönyörű skót juhászkutya, témája pedig e kivételes állat sorsa. A megható és kalandos történetben tanúi lehetünk egy kisfiú és egy kutya éltre szóló barátságának és egymás iránti hűségének.

A kérdések írója: Szabó Ildikó

Ide kattintva olvashatod a könyvet.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2011

Szerző: Knudsen, Michelle
Cím: Oroszlán a könyvtárban
ISBN: 978-963-88575-5-2
Kiadó: Pongrác Kiadó
Kiadás éve: 2009
Kinek ajánlott: 2-3. osztály
(4 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Egy napon egy oroszlán tért be a könyvtárba. Eleinte féltek tőle az emberek, de nemsokára a könyvtárlátogatók kedvence lett. Az igazgatónő is szívesen látta, akinek minden nap segített a munkában.Amikor az igazgatónőt bajba került, az oroszlánnak döntenie kellett, hogy cserben hagyja-e, vagy a szabályokat megszegve segít-e és vállalja, hogy ezután többet nem mehet be a könyvtárba. Vajon hogyan dönt?

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Kocsis Katalin
Cím: Nagykanizsa 100 zenei emlékhelye
ISBN: 978-963-9782-09-9
Kiadó: Czupi
Kiadás éve: 2009
Kinek ajánlott: Mindenkinek, 15 pont/kérdés
(51 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Kedves Olvasó!
Ez az olvasnivaló – más érdekes kanizsai történettel együtt – megjelent
Kocsis Katalin Nagykanizsa 100 zenei emlékhelye című
kötetében. Elérhető a www.kello.hu honlapon is.

Ha a kötethez tartozó kérdések összes (kettő vagy három) kitöltésének átlaga meghaladja az elérhető pontszámok felét, akkor a kitöltés sikeres és az eredeti könyv karácsonyi ajándéka lehet a családodnak.

A kötet akkor vehető át, ha bejössz a könyvtárba, itt belépsz a www.azolo.hu rendszerbe és ott megmutatod az eredményeid. A program használatát 2010 karácsonyáig minden napon tanítjuk a könyvtárban.
Az olvasnivalóhoz tartozó kérdések a www.azolo.hu honalapon találhatók. Amennyiben másik könyv megszerzésére használod a szerzett pontszámot, akkor – 100%-os válasz esetén – 150 pontot ér.

Az olvasnivaló itt érhető el.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2010

Mátyás király meg az okos paraszt
Szerző: Kóka Rozália
Cím: Mátyás király rózsát nyitó ostornyele
Alcím: Mátyás király meg az okos paraszt
ISBN: 963-206-514-X
Kiadó: Timp Kiadó
Kiadás éve: 2003
Kinek ajánlott: 3-4. osztály
(166 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Egyszer meghallotta Mátyás, hogy valahol, egy kis faluban él egy igen-igen okos paraszt. Azt gondolta: - Majd próbára teszem én azt a parasztot. Lássam, valóban olyan okos-e, amint az hírlik! .... Ha figyelmesen elolvasod, választ is kaphatsz a kérdésre ...

A mesét ide kattintva is el tudod olvasni.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2015

Szerző: Kolozsi László
Cím: Áram nélkül
Sorozat: Abszolút könyvek
ISBN: 978-963-587-306-7
Kiadó: Pagony
Kiadás éve: 2022
Kinek ajánlott: 3-6. osztály
(8 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Miután az ember sikeresen elpusztította a környezetét, hatalmas, sárga homokviharok söpörnek végig a Földön, és pár hónap alatt tönkreteszik a világ energiaellátását. Az elszabaduló káoszban megsemmisül a mai technológiai civilizáció, és a maradványai közt egy békés, iparosodás előtti társadalom épül fel. Beni egy idilli erdei faluban jár iskolába, ahol azt tanítják, hogy a Totális Áramszünet előtt rosszul viselkedett az emberiség, és az egyetlen helyes út a gépek nélküli. A különleges képességű kisfiút azonban rettentően érdekli a szokatlan szerkezetek titka. Csakhogy a mindent megmozgató energiaforrásra sokaknak fáj a foga… és az őrült hajsza során Beninek kell eldöntenie, kivel osztja meg a tudását.

A kérdéseket írta: Nagy András

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2023

Az aranyhal (42-46)
Szerző: Komjáthy István
Cím: Botond és más regék
Alcím: Az aranyhal (42-46)
ISBN: 978 9631 175165
Kiadó: Móra Könyvkiadó
Kiadás éve: 1999
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(63 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Ferke, a halászfiú története, aki üres zsebbel (tarisznyával) indul világgá, és körmöci arannyal teli tér haza. Kíváncsi vagy, mi történt közben, olvasd el Te is!

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2017

Szerző: Kopietz, Gerit
Cím: Az eltűnt tigris titka
Sorozat: Agáta Kriszti & Lencse Professzor
ISBN: 978 963 864 845 7
Kiadó: Fabula Stúdió Kft.
Kiadás éve: 2000
Kinek ajánlott: 2-3. osztály
(7 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Agáta Kriszti és barátja, Lencse professzor épp a milliomos gyártulajdonos magánállatkertjében tartózkodnak, amikor a tigris kiszabadul a ketrecéből. És nem sokkal később, a személyi titkárának is nyoma veszik. A városban kitör a pánik. A rendőrség átfésüli az egész környéket, de mintha a föld nyelte volna el a ragadozót. Ahol a rendőrség csődöt mond, ott van Agáta Kriszti igazi elemében. Lencse és a csodanagyító segítségével nekiáll felgöngyölíteni a rejtélyt és nemsokára forró nyomon halad...

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Kopietz, Gerit ; Sommer, Jörg
Cím: A felhőkarcoló fogságában
Sorozat: Agáta Kriszti & Lencse Professzor
ISBN: 963 7461 16 7
Kiadó: Fabula Stúdió Kft.
Kiadás éve: 2000
Kinek ajánlott: 2-3. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Egy egész éjszaka a felhőkarcolóban! Nagyapa új munkája nem mindennapi feladat, a város legmagasabb toronyházát kell őriznie. Egy nap feltalálja Krisztinek és Lencsének, hogy elkísérhetik az éjszakai bevetésre. A két mesterdetektív örömmel készül a kalandra. Ám a szokványosnak induló estéből kisvártatva az izgalmak éjszakája lesz. Baljós árnyak osonnak a folyosókon, a toronyház telefonrendszere váratlanul összeomlik.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Korman, Gordon
Cím: A császár hagyatéka
Sorozat: A 39 kulcs 8.
ISBN: 978-963-245-597-6
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2012
Kinek ajánlott: 5-8. osztály
(11 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A 39 kulcs utáni hajszában csak egy dolog tartotta a lelket a tizennégy éves Amyben és öccsében, Danben: az, hogy a jó oldalon küzdenek. De amikor rádöbbennek szüleik titkára, minden összeomlik, amiben eddig hittek, és az összetartó testvérek életükben először különválnak…

Amikor Dan eltűnik az egybilliós népességű országban, Amynek nehéz döntést kell hoznia: a kulcsot keresse meg… vagy az öccsét, Dant?

Kis-Gergely Lilla ajánlásával

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Korman, Gordon
Cím: Egy hamis hang
Sorozat: A 39 kulcs 2.
ISBN: 978 963 245 295 1
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2010
Kinek ajánlott: 5-8. osztály
(26 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A HAJSZA FOLYTATÓDIK... Folyik a verseny a 39 kulcs után, ami roppant hatalmat őriz. A tizennégy éves Amy Cahill és öccse, Dan meglepődve találjak magukat az élen. A kutatás Bécsbe viszi őket, és náluk van Mozart egy művének kódolt kottája is, ami a második kulcshoz vezető nyom. De egy hordányi hataloméhes rokon lohol a nyomukban, és Amyék nem tudhatják, hogy a diadal felé hajóznak-e vagy egyenesen a halálos csapdába.

Hoczné Hári Ildikó ajánlásával

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2012

Szerző: Korman, Gordon
Cím: Egy hamis hang
Sorozat: A 39 kulcs 2.
ISBN: 978 963 245 295 1
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2010
Kinek ajánlott: 5-8. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Nem egy könnyed verseny, ami a Cahill örökség megszerzését jelenti. Amy Cahill és testvére Dan kalandos utazások során küzd a seregnyi rokonnal, hogy a 39 kulcs birtokosa legyen. De hogy kerül a képbe Mozart kottája, Nannerl naplója? A szereplők az izgalmas, kalandos utazások során veszélyes helyzetekbe kerülnek, de senki sem adja fel.10 éves kortól ajánlom a könyvet.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Kormos István
Cím: Vackor az első bében
ISBN: 963-389-823-4
Kiadó: Osiris Kiadó
Kiadás éve: 2006
Kinek ajánlott: 1-3. osztály
(7 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A kötet első verses meséje a „lompos, loncsos és bozontos, piszén pisze kölyökmackó”, Vackor immáron iskolai tapasztalatait meséli el, aki új barátokat szerez, megtanul mindent, amit egy elsősnek illik, sőt némi csibészséget is, amikor rövid időre iskolakerülővé lesz. A legfontosabb azonban, hogy megszereti azt a bizonyos Kökörcsin utcai iskolát.

Majorné Virág Adrienn

A könyvet ide kattintva is elolvashatod.

A mesét itt tudod megnézni.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2021

Szerző: Kormos István
Cím: Vackor világot lát
ISBN: 963-389-823-4
Kiadó: Osiris Kiadó
Kiadás éve: 2006
Kinek ajánlott: 1-3. osztály
(4 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A boglyos, lompos, loncsos és bozontos, piszén pisze kismackó ezen a télen Budapestre látogat. Amíg szülei téli álmot alszanak, ő hógolyózik, korcsolyázik, hómedvét épít, beutazza Pestet és Budát. Szállásadója, Jolán néni sapkát, sálat ad rá, hogy meg ne fázzon, ám a városligeti Műjégpályán Vackor elveszíti a meleg ruhadarabokat. A kismedve megfázik és ágynak esik. A hó meg csak hull, egyre hull, és lassan beteríti a várost…

Majorné Virág Adrienn

A mesét ide kattintva is elolvashatod.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2021

Szerző: Kőszeghy Csilla
Cím: Bumburi nyaral
ISBN: 978-615-5023-34-7
Kiadó: Pozsonyi Pagony Kft.
Kiadás éve: 2011
Kinek ajánlott: 1-2. osztály
(7 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Bumburi egy bohókás, rakoncátlan és lelkes kutyus, nagy fekete foltokkal. Ő olyan, akivel mindig történik valami. Először is általában elveszik, aztán beleesik valamibe, olykor elkószál vagy megijed valamitől. Még az a szerencse, hogy mindig ott van mellette Lili, aki vigyáz rá. A történetben Bumburi és Lili a tengerhez utaznak. Bumburi többek között találkozik egy félelmetes cápával, és majdnem repülni is megtanul. A könyvet óvodásoknak ajánlom, hogy javuljon a szövegértésük.

Felhasználási lehetőségek

     1. Elektronikusan a „Kérdőív kitöltése névtelenül” linkre kattintva indul a kérdéssor.

     2. Papírformában, az alább található linkek letöltésével, kinyomtatásával.

Nyomtatható kérdéssor letöltése (1 példány).

Nyomtatható rajzos válaszok letöltése (személyenként).

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Kovács Attila
Cím: A csontváz óra
Sorozat: Már tudok olvasni 3. szint
ISBN: 978-963-603-299-9
Kinek ajánlott: 2. osztály
(7 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Petőfi Sándor is volt gyerek. Csak akkor még Petrovics Sándornak hívták, és senki sem sejtette, hogy felnőttként híres költő lesz, aki részt vesz az 1848-as szabadságharcban.

A kis Petrovics még be sem töltötte a kilencet, amikor beíratták a sárszentlőrinci evangélikus gimnáziumba. Padtársával, a talpraesett Sass Istvánnal életük végéig barátok maradtak. Róluk szól ez a kitalált, kalandos detektívtörténet, amelyet valós személyek és helyszínek ihlettek.

A kérdéseket írta: Szabó Eszter

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2023

Mese a bűvös erejű kőről
Szerző: Kovács Magda
Cím: Nagyapóka hintója
Alcím: Mese a bűvös erejű kőről
ISBN: 978-80-7089-460-6
Kiadó: Madách-Posonium
Kiadás éve: 2008
Kinek ajánlott: 1-2. osztály
(9 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A mesét ide kattintva is elolvashatod.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2010

Szerző: Köves József
Cím: A közös kutya
ISBN: 963 11 3001 0
Kiadó: Móra
Kinek ajánlott: 4. osztály
(7 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Kelemen Gabi él-hal a kutyákért, de a lakótelepi lakásban, kötekedő szomszédoktól körülvéve nem remélheti, hogy álma valóra válik. Vagy mégis? Egy nap rendkívüli esemény kavarja fel a játszótéri gyerekkompánia életét, egyikük kiskutyát talált. Megegyeznek, hogy a kiskutyát közösen tartják, etetik, játszanak vele, és vérszerződéssel szövetséget alapítanak....

Hoczné Hári Ildikó

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2010

Szerző: Krisp, Caleb
Cím: Ivy Pocket és az óragyémánt
ISBN: 978-615-5450-60-0
Kiadó: Kolibri Kiadó
Kiadás éve: cop. 2016
Kinek ajánlott: 5-7. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Ivy Pocket egy átlagos szobalány, aki átlagon felülinek képzeli magát. Miután munkaadója inkább elszökik Dél-Amerikába, mint hogy tovább élvezze a társaságát, ifjú hősnőnk egyedül marad koszt és kvártély nélkül Párizsban...

Ekkor Ivy váratlanul testhezálló feladatot kap. Fejedelmi fizetség ellenében Angliába kell vinnie a titokzatos Óragyémántot, hogy a születésnapos (és roppant ellenszenves) Matilda Butterfield nyakába akassza.

A szobalány azonban hamarosan sötét rejtélyek és gyilkosságok hálójában, na meg egy összeesküvés kellős közepében találja magát. Mindenki az Óragyémántra feni a fogát, hiszen a kő valójában átjáró egy másik világba...

Fási Barnabás

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2016

A rajtakapott sportolók
Szerző: Kubány Éva
Cím: Az olimpiai játékokról gyerekeknek
Alcím: A rajtakapott sportolók
ISBN: 80-7149-199-3
Kiadó: Kalligram
Kiadás éve: cop. 1998
Kinek ajánlott: 3-4. osztály
(127 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Eupólosz az első sportoló, aki az ókori olimpiai játékokon csalni próbált. A történetből kiderül mit tett annak érdekében, hogy megszerzze a hőn áhított olimpiai győzelmet s, hogy próbálkozását végül siker koronázta -e.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2016

A nagy erejű Milon
Szerző: Kubány Éva
Cím: Az olimpiai játékokról gyerekeknek
Alcím: A nagy erejű Milon
ISBN: 80-7149-199-3
Kiadó: Kalligram
Kiadás éve: cop. 1998
Kinek ajánlott: 1-2. osztály
(99 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A történetből megismerhetitek  Milon a tizenéves görög sportolót és rettenthetetlen erejét. A hatszoros olimpiai bajnokot, akit a birkozók királyának is neveztek.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2016

Szerző: Kuijer, Guus
Cím: Mindörökké együtt
Sorozat: Polli 1.
ISBN: 9789634 101468
Kiadó: Pagony
Kiadás éve: 2016
Kinek ajánlott: 7-8. osztály
(10 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Polli költő szeretne lenni. Mert az apukája is az. De költőnek lenni nem egyszerű. Mimún szerint, aki Polli szerelme, egy lánynak nem is való egyáltalán. Micsoda hülyeség! Apa pedig hiába költő, egy verset se írt még. Az meg mindennek a teteje, hogy Polli szuper anyukája, aki mindenen tud nevetni és mindig megvédi a lányát, épp Polli osztályfőnökével jön össze. Még szerencse, hogy hétvégén el lehet utazni a nagyszülőkhöz, ahol Pollinak saját kis bocija van, és ahol nyugodtan merenghet az élet dolgain egy tizenkét éves költő. Egy nem átlagos lány magával ra­ga­dó, gyönyörűen megírt, kivételes története.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2016

Szerző: Kuznyecova, Julija
Cím: Micsoda nagyi!
ISBN: 9789634032502
Kiadó: Manó Könyvek Kiadó Kft.
Kiadás éve: 2016
Kinek ajánlott: 4-6. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Zsenya Nagyi  szerény, halkszavú nagymama volt, sütött, főzött és takarított. De mindez szinte semmi ahhoz képest, hogy Nagyi titokban bokszkörtét püfölt.  Hiába a „szupernagyiság", mert ha az ember megcsúszik és elvágódik, előfordulhat, hogy egy Ö-otthonba kerül. Hogyan vészelte át a család Nagyi hiányát, főleg Anyu a hókifli sütésnél? Milyen módszerekkel regulázta meg a nagymama a zsémbesebb lakókat, és hogyan adott erőt az elesetteknek? Mindezt megtudhatjuk ebből a vidám, humoros regényből, melynek elolvasása nem csak  gyerekeknek, de szülőknek és nagyszülőknek is ajánlható.

Bíróné K. Adrienne

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2016

Szerző: L. Molnár Edit
Cím: Juj, egerek!
ISBN: 9786155131516
Kiadó: Pongrác Kiadó
Kiadás éve: 2014
Kinek ajánlott: 2-3. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Egy kényelmes cölöpházban éldegélt Tötyi, az egérfiú, és Pötyi, a kotnyeles egérkislány.  A nyugalmas napokat egy család érkezése zavarta meg, amikor is kiderült, hogy az otthonuk egy nyaraló. Az embercsalád pillanatok alatt felforgatta az életüket, mivel így vége szakadt a kora esti kárpitrágcsálásnak, a fallabdának a zsírosbödönben. Az apuka állandóan a számítógép előtt ült, az anyuka mindig takarított, a kisfiú óriási öntudattal rendelkezett, a kislány pedig körbeénekelte volna a világot. Ki látta meg először az egereket? Szóvá tette-e az apuka, hogy mit fedezett fel a lomtárban? Mindezt megtudhatod a könyvből, melyet Kadlicskó Beáta illusztrációi tesznek még vidámabbá.

Bíróné K. Adrienne

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2019

Szerző: Laboda Kornél
Cím: Gavarin és az álomantenna
Sorozat: Abszolút Könyvek
ISBN: 978-963-410-720-0
Kiadó: Pagony Kiadó
Kiadás éve: 2021
Kinek ajánlott: 4-6. osztály
(8 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Nem véletlenül hasonlít a híres szovjet űrhajóséra Laboda Kornél legújabb gyerekregénye címszereplőjének, Gavarinnak a neve. Egy álmodozó alsós fiúról van szó, aki nem igazán érzi jól magát a Földön. Szeret olvasni, játszani és rajzolni, de az iskolát nagyon unja. Hétfőtől péntekig minden nap ott kell lennie, a hétvége meg ugyan alapvetően szabad, de akkor is ott a házi feladat, na meg persze a hétfő réme, hogy elölről kezdődik a mókuskerék. Az sem vigasztalja, hogy egyszer majd véget ér az iskola, felnőttként ugyanis egy munkahelyen húzhatja majd az igát, és ott pedig a tanárok helyett a főnökétől kell majd félnie. Így aztán úgy dönt, otthagyja a Földet. A szobáját űrhajóvá alakítja át, és Bukta nevű kutyája, valamint két macskájuk, Bruckner és Mása társaságában katapultál a világűrbe. De vajon milyen kalandok várnak rá a Naprendszeren kívül, így például a gumicukor bolygón vagy éppen a Vertov-rendszerben? Meddig elég a pilótakeksz-készlete? Ki mindenkivel találkozik a világűrben? Mi az az álomantenna? Ki szívja el az űrlakók álmait? Sikerül ezt Gavarinnak és újdonsült barátainak megakadályozni? És vajon visszatér valaha a Földre?... A meseregényt Jásdi Juli fekete-fehér rajzai illusztrálják.

Benkéné Osvald Éva

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2021

Szerző: Lackfi János
Cím: Bögre család
ISBN: 963-86350-5-3
Kiadó: Csimota
Kiadás éve: 2005
Kinek ajánlott: 1. osztály
(6 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A kötetből két vers olvasható a  szerző honlapján (http://www.lackfi-janos.hu/index.php?id=52). Olyan versek is olvshatók itt a Bögre család cím mögött, amelyek a kötetben nem szerepelnek.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

A nagy beköltözés
Szerző: Lackfi János
Cím: Domboninneni mesék
Alcím: A nagy beköltözés
ISBN: 978 963 11 8860 8
Kiadó: Móra Könyvkiadó
Kiadás éve: 2010
Kinek ajánlott: 2-3. osztály
(31 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Egy szép napon a Vadonatúj Domboninneni Lakóparkba megérkezik Elemér a kölyökfóka, Köles a denevérfióka, Janka a vadmacskalány és Dinnye a hangyászkölyök. Ez a kis társaság aztán megtanul autókat bambulni, kesztyűbe dudálni, gyorsulási versenyezni, faággal lövöldözni, házat építeni, stb....Tizenhárom izgalmas történet Molnár Jacqueline illusztrációival..

Hoczné Hári Ildikó ajánlásával.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2011

Szerző: Lackfi János
Cím: Hangyatojás és plüsstámadás
Sorozat: Dombontúli mesék
ISBN: 978-963-09-8669-4
Kiadó: Kossuth Kiadó
Kiadás éve: 2017
Kinek ajánlott: 1-3. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Egyedül Akác, a kiselefánt nem mehetett a többiekkel kirándulni. Sebaj, Zsófi, a bébiszitter remekül el tudja játszani a plüssállatokkal, hogyan kirándul Biztibácsi egy csapat gyerekkel, ki tűnik el a benzinkútnál, és ki esik bele a vízbe… És a végére még egy új barát is érkezik Platán, a fóka szerepében...

Hoczné Hári Ildikó

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2018

Szerző: Lackfi János
Cím: Hófoltmese DIAFILM
Kinek ajánlott: 1. osztály
(3 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Mese a feketerigó és a hófolt barátságáról, na meg egy szép, piros vödörről.

A dilmet itt tudod megnézni.

A kérdőívet Szörényiné Kis-Gergely Lilla készítette.

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2024

Szerző: Lackfi János
Cím: Karácsonyi vándorok
ISBN: 978 963 11 9036 6
Kiadó: Móra Könyvkiadó
Kiadás éve: 2011
Kinek ajánlott: 4-7. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Mihez kezdjen az ember, ha túl sok a pénze? Ha túl sok a kastélya, lova, tevéje, datolyaligete, oázisa, sivataga, bora, búzája, aranya, egyáltalán mindene? Aj, nem az a baj, mondjátok ti erre. Hanem ha kevés! Ha nem jut belőle fagyira meg csokira meg mozira meg mindenre! Igen ám, de kétezer évvel ezelőtt élt Napkeleten három király, akiknek tényleg, de tényleg megvolt mindene, derékig jártak az aranyban és nyakig az ezüstben és fejbúbig a datolyában, mégsem voltak elégedettek. Éppen ezért aranyat-ezüstöt-datolyát odahagyva veszedelmes útnak indultak, hogy megkeressék a leghatalmasabb Királyt, aki az egész világot uralmába hajtja, aki focilabdaként pörgeti a földet, és akinek az angyalok szolgálnak fel limonádét. Hosszú vándorlásuk egy istállóig vezetett, ahol pontosan azt látták, amit azóta minden Karácsonykor az egész világ ünnepel. Ha szeretnéd követni őket nem mindennapi kalandjaik során, ez a könyv bevilágítja az utat, akár nos, igen, akár a betlehemi csillag.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2015

Szerző: Lackfi János
Cím: Kövér Lajos színre lép
ISBN: 978 963 9648 77 7
Kiadó: GENERAL PRESS
Kiadás éve: 2007
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(13 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Kövér Lajos olyan kövér ember volt, hogy akkora karosszék kellett neki, mint egy hajó. És olyan kövér, hogy akkora ágyban fért csak el, mint egy repülő. Egy barátja viselt rá gondot, akit Sovány Lacinak hívtak...

Hoczné Hári Ildikó

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2010

Szerző: Lackfi János
Cím: Semmitűz és marharépa
Sorozat: Dombontúli mesék
ISBN: 978-963-09-8661-8
Kiadó: Kossuth Kiadó
Kiadás éve: 2016
Kinek ajánlott: 1-3. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Egy fej bukkan fel a háztető felett. A fejhez négy nyurga pálcikaláb és egy toronymagas nyak is tartozik. Juhar, a zsiráf remek tűzoltónak bizonyul. Minél több barát költözik be az új házakba, annál nagyobbakat lehet játszani, és a végén az is kiderül, hova vezet a titkos átjáró.

Hoczné Hári Ildikó

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2017

Szerző: Lackfi János
Cím: Szerelmi nyomozás
ISBN: 978-963-244-667-7
Kiadó: Scolar
Kiadás éve: 2016
Kinek ajánlott: 4-7. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

„SZERINTEM A BÁLINT TÖK HELYES, TOTÁL BELEZÚGTAM… LOVE” – egyik nap ilyen feliratú levélkére bukkan Bálint, aki az egyik legjobb fej srác a „laza osztályban”. Elkezd nyomozni, vajon ki érdeklődhet ennyire az ő szerelmi ügyei iránt… Merthogy lennének neki szerelmi ügyei, ha végre megtalálná azt a lányt, aki ezt a levelet írta… Igazi kamaszregény!

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2017

Szerző: Lagercrantz, Rose
Cím: A szívem ugrál örömében
ISBN: 9789639820616
Kiadó: Cerkabella Könyvkiadó
Kiadás éve: 2015
Kinek ajánlott: 2-5. osztály
(22 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A történet Tináról szól - aki állandóan boldog!
De ma csak a széke melleti üres helyet bámulja az osztályteremben.
Ahol Frida ült, mielőtt elköltözött Norrköpingbe.
Azóta senki sem ülhet oda, mert hová ül majd Frida, amikor visszajön?
Frida nem jön vissza - mondja a tanító néni.
Az ilyesmit sose lehet tudni - motyogja Tina.
Ő aztán nem adja fel a reményt, csak azért, mert minden reménytelennek tűnik.

Mese barátságról és elválásról, boldogságról és szomorúságról.
A sok-sok finom, kifejező tollrajzzal illusztrált könyvet kezdő olvasóknak is ajánljuk, önálló olvasásra.

Bíróné K. Adrienne

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2016

Szerző: Lagercrantz, Rose
Cím: Az én boldog életem
ISBN: 978 963 9820 48 7
Kiadó: Cerkabella Könyvkiadó
Kiadás éve: 2010
Kinek ajánlott: 2-5. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Történet Tináról és Fridáról, két kislányról, akik az első osztályban barátkoznak össze és lesznek szinte az első pillanattól fogva elválaszthatatlanok.

A kislányok boldogok, egész addig a napig, amíg kiderül, hogy egyikük egy másik városba költözik a szüleivel. Mi történik, ha az elválaszthatatlan barátoknak el kell válniuk? Hogy lehet a másik kínzó hiányát elviselni? És a barátságot életben tartani?

Mese barátságról és elválásról, boldogságról és szomorúságról.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Lagerlöf, Selma
Cím: Nils Holgersson csodálatos utazása
Sorozat: Klasszikusok fiataloknak
ISBN: 978 963 539 732 7
Kiadó: Ciceró Könyvstúdió
Kiadás éve: 2011
Kinek ajánlott: 3-6. osztály
(8 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Nils egy rossz magaviseletű, gonosz kisfiú volt, akit büntetésből törpévé varázsolt egy házimanó. Ezután megértette az állatok nyelvét. Az északra tartó vadludakkalútnak eredt saját házilúdjukkal, Mártonnal.Útja során eljut Lappföldre, majd visszatér otthonába. Egész Svédországot beutazza. Közben megismeri a világot minden szépségével és szörnyűségével: csodálatos tájakat lát, régi kastélyokat, elhagyott, romos házakat, gazdag és szegény embereket. Az állatok között kedves barátai lesznek, de ellenségekre is szert tesz. Rengeteg kaland vár  rá. S mindeközben magatartása megváltozik, mindenkinek segít, aki rászorul. Hazatérte  után nyeri vissza emberi alakját.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Lajta Erika
Cím: A zöld angyal
Sorozat: Zsiráf könyvek
ISBN: 9 789631 176131
Kiadó: Móra Kiadó
Kiadás éve: 2001
Kinek ajánlott: 2. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

„Mondjátok, ti milyen viszonyban vagytok az őrangyalotokkal? Én igen jóban. Igaz, egy évben csak egyszer szokott meglátogatni, ilyenkor viszont rengeteget bolondozunk. Tavalyelőtt például megengedte, hogy felpróbáljam a szárnyait, tavaly pedig elmesélte nekem a Paradicsom legfrissebb pletykáit.” Hát az idén? A kíváncsi olvasónak elárulja a szerző, mitől lett idén „zöld” az angyal, mi a vizsgafeladat a szellemiskolában, hogyan köszönjünk a vasorrú bábáknak… és még néhány hasonlóan fontos tudnivalót.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Lakner Artúr
Cím: Édes mostoha
Sorozat: Régi kedvencek
ISBN: 978-963-403-318-9
Kiadó: Manó Könyvek
Kiadás éve: 2017
Kinek ajánlott: 3-6. osztály
(5 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A Hargitay-kastély gyászba borult, miután az úrnője fiatalon elhunyt, kislánya, Erzsike és férje, András báró napjai szomorú egyhangúságban telnek. Aztán egy nap a férfinak a háziorvos azt tanácsolja, hogy nősüljön újra, mivel a kislánynak anya kell. Erre azonnal eszébe jut régi szerelme, Berényi Mária, aki azóta szerencsére még nem ment férjhez, találkoznak, és úgy döntenek, hogy összeházasodnak. Azonban a kastély gazdasszonya, a gonosz Ibolya kisasszony ármánykodásának következtében a kislány nem fogadja el a gonosz mostohát, inkább megszökik. A báró és felesége rafinált tervet dolgoznak ki arra nézvést, hogyan lehetne édes mostohát faragni Máriából...

Hoczné Hári Ildikó

A könyvet ide kattintva is elolvashatod.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2017

Szerző: Lambert, Rae ; Howells, Graham
Cím: Mungó világ körüli utazása
ISBN: 963 804309 1
Kiadó: Gladiátor
Kiadás éve: 1995
Kinek ajánlott: 1-2. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Miként látják maguk az állatok pusztuló életterüket? A szennyezett vizek lakói, a letarolt őserdők menekülő vadjai, ha beszélni tudnának, vajon mire figyelmeztetnének? A meséskönyv hősei, az albatrosz, a kis brazíliai pókmajom és a lemming szinte az egész világot bejárják, körbeutazzák. Figyelmesen hallgatják a tengeri állatok panaszát a vizek olajszennyezettségéről, tanúi a dzsungellakók menekülésének Dél-Amerika erdőségeiben. Nekik panaszkodnak az orvvadászokra az iszonyatos erejű, mégis jámbor, növényevő gorillák, a Déli-sarkon élő állatok fölpanaszolják a fókakölykök elpusztítását. Mungó, Albert Ross és Lemmy vállalják a küldetést, hogy a világon mindenhol fölemeljék szavukat a veszélybe került állatfajokért, a kék bolygó sebeinek gyógyításáért.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Larson, M. A
Cím: Csillagfürt Akadémia
ISBN: 978 963 539 97 41
Kiadó: Ciceró Könyvstúdió
Kiadás éve: 2015
Kinek ajánlott: 6-8. osztály
(5 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A Csillagfürt Akadémia bátor és vakmerő ifjak és leányok jelentkezését várja, akikből a jövő hercegnői és lovagjai lesznek…
Gyertek csak, gyertek!
Egy nevenincs lány, akinek fogalma sincs, mit keres ott, megérkezik egy királyságba, ahol nagy a sürgés-forgás. Az egész világ háborúban áll. A lányt felveszik a Csillagfürt Akadémiára, ahol hercegnőket és lovagokat képeznek ki a két nagy ellenség, a boszorkányok, és a sárkányok ellen. Itt kap nevet is: Titti. El kell viselnie a keménykezű Tündőrmester vezette csapat szigorú szabályait, és meg kell találnia a helyét a barátok és ellenségek teljesen új világában.
Miközben Titti megtanulja, hogy mit is jelent valójában hercegnőnek lenni, meglepő dolgokat tud meg magáról, családjáról, az emberi együttérzésről, és az embertelen kegyetlenségről. Ahogy a boszorkányok hada egyre közeledik, felfedezi, hogy a hercegnők és boszorkányok harca sokkal személyesebb, mint hitte.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2016

Szerző: Larsson, Åsa ; Korsell, Ingela
Cím: A varázsbot
Sorozat: Pax 1.
ISBN: 978-963-405-080-3
Kiadó: Európa Könyvkiadó
Kiadás éve: 2015
Kinek ajánlott: 4-6. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A történet főhőse egy testvérpár: a hatodikos Alrik és a nála két évvel fiatalabb Viggo. Korábban anyjuk nevelte őket, ám egy ideje elvonókúrán van, így nevelőszülőkhöz kerültek. Az ezermester vállalkozó, Anders és felesége, a fogorvos Laylah egész rendesek, de természetesen a beilleszkedés, főleg a főváros után nem egyszerű. A problémák a suliban kezdődnek, és aztán csak folytatódnak. Ott van például az iskolaudvar réme, Simon, aki verekedést provokál, de persze mint mindig, most is megússza a dolgot, hiszen apja, Thomas a technikatanár. A két fiú azonban különleges képességekkel rendelkezik, és ennek jelképe az a hollós nyaklánc is, amelyet mindketten viselnek. Különleges szerepükről meg van győződve az öreg Magnar is, aki régóta vár a felbukkanásukra. Estrid nevű húgával a Gripsholm kastély üvegházában dolgoznak, és emellett régóta őrzik a templomdomb alatti titkos könyvtárat a sötét erőktől. Azok az erők pedig egyre gátlástalanabbul törnek céljaik felé. Mindketten érzékelik, hogy „lüktet az idő, és beszivárog a sötét", sőt furcsa, gonosz lények próbálnak bejutni a könyvtárba, hogy ellopják az összes tudást és erőt. A jóskártyák is azt jelzik: eljön hamarosan két bölcs és jól képzett harcos, hogy megmentsék a könyvtárat. Estrid azonban nehezen hiszi, hogy a két bajkeverő: a mobilokat és minden más apróságot rendszeresen eltulajdonító Viggo és az üvegház ablakait dühében betörő Alrik lenne a jóslatban szereplő testvérpár. Már pusztán az egykori kolostorhoz tartozó, földalatti könyvtárba lemenni sem tűnik veszélytelennek, ám amikor ott elszabadul a gonosz sötét erő, Alriknak és Viggónak minden furfangjára és ügyességére szüksége van, hogy túléljék az egészet...

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2017

Szerző: Larwood, Kieran
Cím: Rémségek
ISBN: 978 963 7051 555
Kiadás éve: 2014
Kinek ajánlott: 6-8. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A Rémségek csapatát furcsábbnál furcsább figurák alkotják, ők a viktoriánus Anglia egyik mutatványosának éjjeli műsorában megcsodálható legfőbb látványosságok. Köztük van a kiváló szaglással rendelkező Sába, a farkaslány, Holdnővér, a villámgyors és kardjaival mesterien bánó keleti szépség, valamint Majomfiú, az emberi bűzbomba, aki bárhová fel tud mászni. Eme felettébb szokatlan társaság tagjai különös képességeiket nappal a legaljasabb bűntettek felderítésére használják: arra szánták el magukat, hogy összefognak, és megvédik a város legvédtelenebb, legártatlanabb áldozatait, az utcagyerekeket, akik rejtélyes körülmények között tűnnek el a nyirkos ködbe burkolózó, csalókat és gyerekrablókat rejtő Londonból.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Lassahn, Bernhard
Cím: Diáktörténetek
Sorozat: Olvasó Leó
ISBN: 978-963-86390-4-2
Kiadó: Fabula Stúdió
Kiadás éve: 2003
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Az Olvasó Leó sorozat  Diáktörténetek című könyve sok kedves és tanulságos történetekkel szolgál az olvasói számára. A könyvet alsó osztályos gyermekek részére ajánlom. 

Lóri az állandóan elkéső kisdiák olyan magyarázatot ad késésére, amely elűzi a tanító néni haragját (Lóri a kidumálás királya). Rudi nagypapa gyermekkorának iskolai élményeiről mesél (Szép jó reggelt, Körmös tanár Úr!).Sárit, a minden reggel morcosan iskolába induló kislányt nagyi Mici cicáról szóló példázatos története deríti jobb kedvre (Jó reggelt!).És még három másik vidám, könnyed hangvételű elbeszélés, melyeket a sorozatcím által megjelölt nyolcéves korosztály mellett, felső osztályos diákok számára is ajánlom. 

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Lawhead, Stephen
Cím: Pocok Jocó kalandjai
ISBN: 963 539 382 2
Kiadó: Ciceró Könyvstúdió
Kiadás éve: 2002
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Főhősünk Jocó, önfeláldozó eltökéltséggel próbálja megmenteni a folyópart lakóit a hamarosan bekövetkező nagy árvíztől. Hitetlenségét és lustaságát kell legyőznie, hogy teljesíthesse a Nagy Kék Gém megbízását. „Jocó megcsóválta szőrös kis fejét, és iszkolt vissza a kuckójába. Ó, végre itthon! Itt nem zavarhatta semmiféle idegesítő madár. Meleg kis odúja kizárta az éles csőrú idegeneket, vészjósló árvízmeséjükkel együtt. A kuckóban Jocó volt a király, azt tette, ami jól esik. És természetesen semmi kedve nem volt holmi képtelennek tűnő megbízásra gondolni."

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

mesék minden évszakra
Szerző: Lázár Ervin
Cím: A fázóművész
Alcím: mesék minden évszakra
ISBN: 978-963-486-780-7
Kiadó: Móra
Kiadás éve: 2022
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(4 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Miért ülteti el Tupakka, a vérlázítóan mosolygó manó a gondosan becsomagolt, rejtélyes kavicsot? Hogyan képes Kaltzimnói Jeges Diderik, a híres fázóművész agydurrantó kánikulában is dideregni? És mi történik, amikor a náthától rettegő Hapci király eltüsszenti magát?

Lázár Ervin fantáziavilágában a négy évszak összes titka feltárul.

Nagy András

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2023

Szerző: Lázár Ervin
Cím: A hétfejű tündér
ISBN: 978-963-415-568-3
Kiadó: Móra
Kiadás éve: 2021
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(3 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Lázár Ervin először 1973-ban megjelent könyvét immár kilencedik, gyönyörűen illusztrált kiadásban veheti kézbe az olvasó.

Ahogy a szerző fogalmazott: „sehányéveseknek” írta a meséi­t, vagyis a kötetben jócskán találunk olyat, ami már a legkisebbeké is lehet, épp úgy, ahogy a felnőtteket is tiszta, szép élménnyel – a költészet élményével – ajándékozza meg.

Minden történet játék és varázslat, a képzelet játéka a valósággal, csupa meglepetés fergeteges humorral, mesék a hazudós egérről, az igazságtevő nyúlról, vagy arról: milyen az, amikor épp csak egy "hangyányi" hiányzik...

Nagy András

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2021

A hazudós egér
Szerző: Lázár Ervin
Cím: A hétfejű tündér
Alcím: A hazudós egér
ISBN: 963-379-255-X
Kiadó: Osiris
Kiadás éve: 1997
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(45 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Az Egér az Erdei Kocsma pultján ült, egy borral telt mogyoróhéjat tartott a kezében, és a csillagokról mesélt.
A kalapját akkor már kicsit félrecsapta, úgy látszik, többször is a mogyoróhéj fenekére nézett, de a csillagokról valóban csodálatos dolgokat tudott...

Hoczné Hári Ildikó

A mesét ide kattintva is el tudod olvasni.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2010

Szökevény szeplők
Szerző: Lázár Ervin
Cím: A hétfejű tündér
Alcím: Szökevény szeplők
ISBN: 963-379-255-X
Kiadó: Osiris
Kiadás éve: 1997
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(78 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Marci utálta a szeplőit. Ami azt illeti, volt is neki mit utálnia, mert hetvenhat szeplő virított az arcán. Pontosabban hetvenöt, mert egy – a hetvenhatodik – a füle cimpáján hivalkodott. Nos hát ezeket szidta-hordta folyvást Marci. Eladdig és olyannyira, hogy egy szép napon a szeplők megsértődtek.

Hoczné Hári Ildikó ajánlásával.

A mesét ide kattintva is el tudod olvasni.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2010

A bárányfelhő-bodorító
Szerző: Lázár Ervin
Cím: A hétfejű tündér
Alcím: A bárányfelhő-bodorító
ISBN: 963-379-255-X
Kiadó: Osiris
Kiadás éve: 1997
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(89 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Ez a mese két csavargókülsejű egyénről szól. Meg mindazokról, akik szerepelnek benne. Nevezetesen Gepárd Géza alőrmesterről, Medve Medárd főőrmesterről, Vadkan Valdemárról és Szirénfalvi Szürkevarjú Szerénáról. De azért persze legfőképpen a két csavargókülsejű egyénről....

Hoczné Hári Ildikó

A mesét ide kattintva is el tudod olvasni.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2010

Szerző: Lázár Ervin
Cím: A kalapba zárt lány
ISBN: 9789632760032
Kiadó: Osiris
Kiadás éve: 2008
Kinek ajánlott: 2-3. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Lázár Ervinnek ez a kései meséje sajátos körülmények között született: a szokásos sorrendet megfordítva itt az illusztrátor kérte meg az írót, hogy írjon számára mesét. Lázár Ervin a rá jellemző mulatságos fordulattal úgy tett eleget a kérésnek, hogy a kitűnő képzőművész, Pittmann Zsófi alakját is beleszőtte a történetbe. A két alkotó közös munkája igazi különlegességet kínál az olvasónak.

Ajánlja: Pálfi Dénes

A mesét ide kattintva is el tudod olvasni.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2020

Szerző: Lázár Ervin
Cím: A kisfiú meg az oroszlánok
ISBN: 963-389-632-0
Kiadó: Osiris
Kiadás éve: 2006
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Lehet, hogy különösen hangzik, de ha Lázár Ervin helyét meg akarjuk határozni a magyar meseirodalomban, akkor a legegyszerűbb s mind a legpontosabb azt mondanunk, hogy A kisfiú meg az oroszlánok szerzője a műfaj egyik élő klasszikusa. Meseregényének hőse egy „nagyon öreg oroszlán”, aki Bruckner Szigfrid névre hallgat, s egy nagyon fiatal kisfiúnak, Petinek a hűséges barátja, aki valaha egy cirkuszban dolgozott, s vénségére egy nagyon fiatal kisfiút, Petit fogadott barátságába. Őt traktálja meséivel, hosszú életének különös történeteivel, amelyekről nem lehet tudni, hogy igaz mesék-e vagy csupán egy sokat látott és tapasztalt oroszlánképzelet színes tódításai. De hát Lázár Ervin írói varázsának éppen ez a lényege; az ő írásaiban a hihetetlen hihető és valóságos, a valóság pedig úgy hat, mint egy hol kacagtató, hol pedig szomorú tündérálom.

Ajánlja: Pálfi Dénes

A könyvet ide kattintva is el tudod olvasni.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2020

Szerző: Lázár Ervin
Cím: A legkisebb boszorkány
ISBN: 978-963-415-374-0
Kiadó: Móra
Kiadás éve: 2016
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(3 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Amarilla nem másutt, mint pontosan a világ végén született és él, két idősebb nővérével, Rillával és Marillával, és az édesanyjával együtt, aki nem más, mint a messze földön hírhedt, félelmetes varázserejű boszorkány, Anya-Banya. A három kisbanya elejétől kezdve komoly kiképzést kap Anya-Banyától, aki mindenre megtanítja őket, amit a„"szakmában" tudni kell: valamennyien úgy repülnek a seprűn, mint a szélvész, bárkit és bármit megrontanak vagy éppen megigéznek. Mintegy próbatétel gyanánt Anya-Banya komoly feladatot ad nekik: egy igazi szerelem beteljesülését kell megakadályozniuk szabadon választott eszközökkel. Áldozataik nem mások, mint a szépséges Tündér Tercia, és lovagja, Király Kis Miklós. Rilla és Marilla már előre dörzsölik a tenyerüket, hogy mekkora móka lesz szétválasztani a párt, de Amarilla másképp érez: a „legkisebb boszorkány" maga is szerelemre gyullad Miklós iránt, és elhatározza, hogy bármi áron, de megóvja a boldogságát...

A mesét ide kattintva is el tudod olvasni.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2017

Szerző: Lázár Ervin
Cím: A manógyár
ISBN: 963-389-106-X
Kiadó: Osiris
Kiadás éve: 2002
Kinek ajánlott: 3-4. osztály
(9 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.
„Akkor ajaj. Meg hajaj. Mert csendes esőben mélabús manócskák születnek, viharban mérgesek, szélben érdesek, zivatarban kotnyelesek, éjjel titokzatosak, holdvilágoson bölcsek, viharoson rosszmájúak, akkor meg, amikor a Rohadtsarok felől jön a rossz idő, rontó-bontók.”
 
Nagy András

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2020

Szerző: Lázár Ervin
Cím: A manógyár
ISBN: 978-963-227-410-2
Kiadó: Helikon
Kiadás éve: cop. 2013
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(4 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A könyvben: A manógyár, A zöld lific, A soványító palacsinta, A csomag, Síros Frukk, Széllelbélelt, Zsiga föstő fest és a Szervusz, Mufurc történeteket találjátok.

Nagy András

A meséket ide kattintva is elolvashatjátok.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2021

Szerző: Lázár Ervin
Cím: A Négyszögletű Kerek Erdő
ISBN: 978-963-415-540-9
Kiadó: Móra Könyvkiadó
Kiadás éve: 2016
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(33 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A Négyszögletű Kerek Erdő lakói a szomorúság elől menekültek az erdőbe. A szereplők  furcsa kinézete, mókás megnyilvánulásai igazi szórakozást nyújtanak a gyerekeknek. Szívesen ajánlom a szülőknek is újraolvasásra.

A kérdéseket írta: Bognár Csilla

A mesét ide kattintva is el tudod olvasni.

A mesejátékot ide kattintva megnézheted.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2020

Szerző: Lázár Ervin
Cím: Bab Berci kalandjai
ISBN: 963-11-6356-3
Kiadó: Móra Könyvkiadó
Kiadás éve: 1989
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(3 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

“… ​Bab Berci nem szerette a füvek, fák, madarak némaságát. Csak a füvek, fák, madarak csendjét szerette. Megvárta, míg fölzengett a bizakodó csönd, és máris az orránál tartott: persze, e miatt a túlméretezett szörnyeteg miatt van minden, e miatt a tokmányorr miatt, e miatt az uborkaorr miatt… mit orr?! Ormány! Egy bánatos, vöröslő hegycsúcs, egy Kilimandzsáró, egy Popocatépetl, egy Mohendzsodáro, nem, a Mohendzsorádo az nem hegy, az egy romváros, mindegy, akkor is ez az ormány, ez az oka mindennek! Ahogy a nátha észreveszi, rikoltva felkiált, felkiáltván rikolt, és egyetlen rohammal boldogan benn terem, ez kell nekem, ez az én otthonom, rikogat a nátha, Bab Berci orra nekem egy kastély, egy katedrális, Bab Berci orra az én váram, ordibálja elragadtatottan, és soha többé semmilyen fortéllyal kiűzni nem lehet. Na igen. Bab Berci egy lepedőnyi kockás zsebkendőt húzott elő, és nagyot tüsszentett bele. Ettől már meg sem rezdült az erdő, megszokta már Bab Berci tüsszögését, mondhatnánk úgy is, Bab Berci tüsszögése az erdő csendjéhez tartozott.”

A kérdések írója: Nagy András

A mesét ide kattintva is el tudod olvasni.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2020

Szerző: Lázár Ervin
Cím: Berzsián és Dideki
ISBN: 9631116239
Kiadó: Móra Ferenc
Kiadás éve: 1979
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Berzsián, a költő utálja a rosszkedvet. Már-már olyan szomorú, mint egy elázott zászló, amikor ráébred, hogy a borvizező emberiség miatt rosszkedvű. Nosza, meg is szakítja a kapcsolatot az emberekkel: leszereli a csengőjét, és biztos helyre rejti. Így csöngessen be hozzá, aki tud! Még szerencse, hogy a barátai nem hagyják cserben. Sróf mester, Violin és Zsebenci Klopédia azonban növekvő aggodalommal figyeli Berzsián különös dühkitöréseit. Ráadásul egy Áttentő Redáz nevű sötét alak is felbukkan, aki valami Didekiről meg a gonosz kutyájáról terjeszt rémhíreket.

Az ő kalandjaikról szólnak Lázár Ervin egyedi stílusú és humorú meséi.

A kérdések írója: Pálfi Dénes

A mesét ide kattintva is el tudod olvasni.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2020

Szerző: Lázár Ervin
Cím: Berzsián és Dideki
ISBN: 963-11-1623-9
Kiadó: Móra Ferenc Könyvkiadó
Kiadás éve: 1979
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Lázár Ervin meséinek széles és minden korosztályt felölelő olvasótábora most új hősökkel ismerkedhet meg: Berzsiánnal, a költővel s barátaival: Sróf ezermesterrel, Violinnal, a fülrepesztő zenésszel meg a locska-fecske Zsebenci Klopédiával, aki mindig tud valami okosat mondani. A négyük barátságáról, összeveszéséről, kibéküléséről és a kedves Didekivel, no meg a sötét Áttentő Redázzal való találkozásáról szólnak ezek a hasonlíthatatlan Lázár Ervin-mesék, amelyeknek világát Réber László ragyogó, színes illusztrációi elevenítik meg.

A kérdések írója: Nagy András

A mesét ide kattintva is el tudod olvasni.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2020

Szerző: Lázár Ervin
Cím: Bikfi-bukfenc-bukferenc
Sorozat: A Négyszögletű Kerek Erdő
ISBN: 978-963-11-9541-5
Kiadó: Móra
Kiadás éve: 2013
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(10 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Téged is gyakran meglátogat a Szomorúság? Akkor irány a Négyszögletű Kerek Erdő, ott nincs hatalma! Egy napon becsönget majd hozzád Mikkamakka, és elvezet a tisztáshoz, ahol már sok különc, elvarázsolt barátja lelt új otthonra. A Bikfi-bukfenc-bukferenc meséiből kiderül, hogy mi a leghatásosabb gyógymód Szörnyeteg Lajos, a legjobb szívű behemót álmossága ellen. Ló Szerafin, a kék paripa egy futóverseny közben még önmagát is legyőzi. Vacskamati különleges virágot kap a születésnapjára, és kiderül róla, mekkora nagy, egyetemes, világméretű csaló. Végül a gonosz Kisfejű Nagyfejű Zordonbordon betiltja a bukfencezést, de az erdőlakók túljárnak az eszén.

A mesét ide kattintva is el tudod olvasni.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Lázár Ervin
Cím: Dömdö-dömdö-dömdödöm
Sorozat: Négyszögletű kerek erdő
ISBN: 978-963-11-9611-5
Kiadó: Móra
Kiadás éve: 2014
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(6 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A Négyszögletű Kerek Erdő lakói ismét mulatságos kalandokba keverednek. Először Mikkamakka vezetésével elindulnak fát vágni, de olyan szerencsétlenül dől a fa, hogy Dömdödöm alászorul. Szerencsére épp arra jár Maminti, a kicsi zöld tündér, és segít neki. Bruckner Szigfrid lyukas szemfogát viszont sajnos nem tudja meggyógyítani. Nincs mese, el kell mennie a városba doktor Zirrzurrhoz, a fogorvoshoz. Mikkamakkáról és Vacskamatiról kiderül, hogy nagyon fontos munkát végeznek: hivatásos bárányfelhő-bodorítók. Végül egy költői versenyen kiderül, hogy ki írta az Anyám tyúkját, milyen állat az anakonda és mitől tud kimerülni egy kutyaól…

Nagy András

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2023

Szerző: Lázár Ervin
Cím: Gyere haza, Mikkamakka!
Sorozat: A Négyszögletű Kerek Erdő
ISBN: 978-963-11-9612-2
Kiadó: Móra
Kiadás éve: 2014
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(4 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Egy macskaforma kis figura, fekete kalapban, piros ingben és nagy bakancsban (neve Mikkamakka) kézen fogja a történet krónikását, és együtt futnak el a Szomorúság elől – egyenesen a Négyszögletű Kerek Erdőbe. E felhőtlen derűtől éltetett édeni helyen jeles társaság várja őket: Bruckner Szigfrid, a parancsnoki természetű, hajdan nagy hírű oroszlán, Ló Szerafin, az ábrándos lelkületű kék paripa, Aromo nyúl, a nagyeszű, a szeleburdi Vacskamati és mások. A mesefüzér fölidézi kisebb-nagyobb viszontagságaikat és gyermekien bölcs filozofálgatásaikat.

Nagy András

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2023

Szerző: Lázár Ervin
Cím: Hapci király
ISBN: 963 379 430 7
Kiadó: Osiris Kiadó
Kiadás éve: 2001
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Boszorkányok nélkül nem is létezne a mesék birodalma; szerepük azért nem lebecsülhető, hiszen azzal, hogy akadályozzák a mesehőst áhított célja elérésében, voltaképpen hozzájárulnak ahhoz, hogy megacélozódjon akaratereje, jelleme. Mivel a boszorkányság meglehetősen nagy szellemi erőt kívánó tevékenység, komoly előképzettséget igényel; ki lenne leginkább hivatott utódainak átadni a tudományt, mint Anya-Banya a lányainak? Lázár Ervin új kötetének meseregényében A legkisebb boszorkány – akárcsak két testvére – beül a boszorkánytanonc-padba, hogy figyelmesen meghallgassa édesanyja bűbájosságra oktató szavait. Ám mintha Amarilláról leperegne minden rossz, s nem annyira azért, mert „elvetemült”, inkább azért, mert szívét foglyul ejtette egy „földi” legény, Király Kis Miklós. Csakhogy a dalia Tündér Tercia kezére áhítozik. Mit tehet a csúnyácska, szeplős, vörös hajú kis boszorkány? Minden tehetségét latba vetve szolgálja a szerelmesek ügyét, magára vonva ezzel Anya-Banya haragját és átkát. Varázslatosan szép írás....

A mesét ide kattintva is el tudod olvasni.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Lázár Ervin
Cím: Szegény Dzsoni és Árnika
ISBN: 963 389 634 7
Kiadó: Osiris Kiadó
Kiadás éve: 2006.
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(30 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Lázár Ervin meséje szegény Dzsoniról és Árnikáról, a bölcs Östör király lányáról szól. Dzsoninak meg kell vívnia egy boszorkával, hogy végül boldog lehessen, s közben gonosz varázslatok is történnek. Mellékesen megtudhatjuk, miért jó, hogy a hírhedt rablónak, Ipiapacsnak nagyszerű gömbérzéke van, valamint ki is az a Rézbányai Győző, és miért sértődik meg.

A mesét ide kattintva is el tudod olvasni.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Lázár Ervin
Cím: Tüskés varabin
ISBN: 963-389-635-5
Kiadó: Osiris
Kiadás éve: 2006
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Doktor Hertelendi Róbert, Öregapó seregélye nem mindennapi madár volt. A megtévesztésig híven tudta utánozni a szekérnyikorgást, a rigófüttyöt, kotkodácsolásával még a baromfiudvart is zavarba hozta. Kár, hogy egy tavaszon nem tért vissza, a gyerekeknek, Öregapó barátainak már nem volt szerencséjük megismerkedni vele. A meghitt beszélgetések, közös kirándulások során mégis sok érdekességet tudnak meg a madarak életéről. Arról, hogy miért nem szabad baglyot lőni, hogy valóban halálmadár-e a kuvik, arról, hogy messziről hogyan lehet megkülönböztetni egymástól a gólyát és a gémet, meg hogy mi történik, ha egy fészekbe véletlenül két kakukktojás kerül.

A kérdések írója: Pálfi Dénes

A könyvet ide kattintva is el tudod olvasni.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2020

Szerző: Leger, Elke
Cím: Tom Sawyer kalandjai
Sorozat: Klasszikusok kisebbeknek
ISBN: 978-963-539-690-0
Kiadó: Ciceró
Kiadás éve: 2009
Kinek ajánlott: 3-4. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Tom Sawyer agyából sorra pattannak ki a jobbnál jobb ötletek. Barátai, Huckleberry Finn és Joe Harper társaságában kalózoknak áll, majd kincskeresésre indulnak. Barátnőjével, Beckyvel eltéved a titokzatos és félelmetes barlangban, s miközben a napvilágra vergődnek, elkapnak egy régóta körözött bűnözőt.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Leiner Laura
Cím: Akkor szakítsunk
ISBN: 978-963-689-851-9
Kiadó: Gabo Könyvkiadó
Kinek ajánlott: 7-8. osztály
(53 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A Szent Johanna gimi kamaszoknak szánt sikeres sorozatának szerzője ezúttal egy szilveszter éjjelének eseményei kapcsán mesél, szerelemről igaz barátságról, szakításról és kibékülésről, szóval mindarról, ami a kamaszokat elsősorban is foglalkoztatja. A regény egyes szám első személyű mesélője, Lia szerencsétlen helyzetben van, hiszen a karácsonyi ünnepek előtt szakított barátjával, Norbival, aki a lány szerint meg sem érdemli őt, hiszen minden szomorúság nélkül posztolta ki szakításuk hírét. Lia így hát elhatározza, hogy szilveszterkor otthon marad, és sebeit nyalogatva, csipszet rágva megnéz valami romantikus filmet, ám mindehhez barátnőjére, Eszterre is szüksége van. Lia ugyan tudja, hogy Eszti boldog párjával, Csabival és nagy társaságban kívánják eltölteni a szilveszter, de ez cseppet sem akadályozza a lányt abban, hogy megkísérelje meghiúsítani Esztiék buliját. Végül azonban jobb belátásra tér és így mindannyian Szánkó becenevű társukhoz indulnak egy fergeteges bulira, Lia és a szakítás miatt éppen távolságot tartó Norbi, valamint Eszter és Csabi nekivágnak az éjszakának, ám azt nem sejtik, hogy minden másként alakul ezen a bolondos szilveszter éjjelén, mint ahogyan előzetesen eltervezték...

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Leiner Laura
Cím: Bábel
ISBN: 978-963-539-823-2
Kiadó: Ciceró Könyvstúdió
Kiadás éve: 2013
Kinek ajánlott: 7-8. osztály
(103 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Bábel. A legnagyobb nyári zenei fesztivál, valahol Pápa mellett. Mi lehet jobb annál, mint tizenhét évesen, életedben először, egy hetet eltölteni itt a barátaiddal?
A zárónapi koncert a Red Hot Chili Peppersé, és Zsófi többek között azért érkezik, hogy találkozhasson Anthony Kiedisszel. Na de addig még sok minden történik vele, Napsival, Abdullal, Hipóval és Szaszával az Európa, Ázsia, Afrika és Ausztrália színpad körül…
Bábel. Ha voltál már fesztiválon, azért fogod szeretni, ha még nem voltál, azért.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Leiner Laura
Cím: Barátok
Sorozat: A Szent Johanna gimi 4.
ISBN: 978 963 539 734 1
Kiadó: Ciceró Könyvstúdió Kft.
Kiadás éve: 2011
Kinek ajánlott: 6-8. osztály
(62 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 25 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Reni és Virág ismét nagyon jó barátok a nagy konfliktus után. Virág nemcsak Doriánnal szakított, hanem emós külsejével is: mostantól vidám cuccokban jár, és még a szemüvegét is hajlandó hordani.
Reni igyekszik kihasználni minden percet, amit Arnolddal tölthet, ám Cortez ezt egyáltalán nem nézi jó szemmel, ezért a két fiú között egyre nő a feszültség...
Mindezek mellett fontos szerepet kap még a második félévben egy mangakiállítás, Ricsi új robogója, Cortez nagymamája, egy éjszaka a Balaton-parton és az iskolai könyvtár...

Szabó Ildikó ajánlásával.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Leiner Laura
Cím: Ég veled
Sorozat: Iskolák versenye 1.
ISBN: 978-615-5653-40-7
Kiadó: L&L Kiadó
Kiadás éve: 2018
Kinek ajánlott: 5-8. osztály
(29 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Újvári Hanna a tinik megszokott életét élte egészen egy évvel ezelőttig, amikor is egy családi tragédia mindent megváltoztatott. Most apukájával kettesben tölti a hétköznapokat, és rég nem a korosztályának átlagos problémái foglalkoztatják.
Miután átveszi a tizenegyedikes évvégi bizonyítványát, váratlan felkérést kap az igazgatótól: részt vehet három másik társával együtt az IOV-n, ahol kiváló matekosként főleg a logikai feladatok megoldásában számítanak rá.
Bár Hannának semmi kedve nincsen, környezete ragaszkodik hozzá, hogy elmenjen a megmérettetésre, így a Szirtes Gimnázium négyfős csapata elindul az Iskolák Országos Versenyén.

Szabó Eszter

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2020

Szerző: Leiner Laura
Cím: Egyedül
Sorozat: A Szent Johanna gimi 3.
ISBN: 978 963 539 720 4
Kiadó: Ciceró Könyvstúdió Kft.
Kiadás éve: 2010
Kinek ajánlott: 6-8. osztály
(60 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Reni alig várja, hogy a nyári szünet után viszontláthassa osztáytársait, és persze főleg Cortezt... Tízedik első félévében azonban egyre több problémával kell megküzdenie: Arnold külön utakon jár, Virág szerelmes lesz (és ezúttal nem egy tinibálványba), Kinga újabb és újabb mániákkal áll elő, na és Cortez... Mindeközben továbbra is pörög az élet a Szent Johannában: új kihívások, új események és új balhék követik egymást...

A kérdések írója: Szabó Ildikó

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Leiner Laura
Cím: Együtt
Sorozat: A Szent Johanna gimi 2.
ISBN: 978 963 539 701
Kiadó: Ciceró
Kiadás éve: 2010
Kinek ajánlott: 6-8. osztály
(136 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 25 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Kilencedik második félévében az iskolai élet ezerrel pezseg: farsangi bál, Valentin-hét, Valentin-napi bál, tavaszköszöntő buli, osztálykirándulás és még sok minden más...

Az osztályközösség eközben egyre jobban összekovácsolódik.

Reni érdeklődése Cortez iránt szerelemmé változik; vágyakozás, reménykedés, féltékenység, csalódás, aztán ismét reménykedés között őrlődik, mert a fiú viselkedése egyáltalán nem egyértelmű...

Hoczné Hári Ildikó ajánlásával

***

A nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár gyermekolvasójának videós ajánlója.
Az ajánló: Mátyás Ninetta.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2012

Szerző: Leiner Laura
Cím: Együtt
Sorozat: A Szent Johanna gimi 2.
ISBN: 978-963-539-701-3
Kiadó: Ciceró Könyvstúdió
Kiadás éve: 2010
Kinek ajánlott: 6-8. osztály
(43 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A könyvsorozat e kötete is szuper, megható és tanuságos, érdemes elengedni a fantáziátokat olvasás közben. Általános iskola felső osztályos diákjai számára ajánlom.

***

A nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár gyermekolvasójának videós ajánlója.
Az ajánló: Mátyás Ninetta.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Leiner Laura
Cím: Emlékezz rám
Sorozat: Iskolák versenye 3.
ISBN: 9786155653537
Kiadó: L&L Kft.
Kiadás éve: 2019
Kinek ajánlott: 5-8. osztály
(9 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Semmi kétség, az Iskolák Országos Versenye tizenegy napja több eseményt tartogatott eddig Újvári Hanna számára, mint az azt megelőző egy teljes év. Az édesanyja halála után zárkózottá és közönyössé vált lány kezdeti idegenkedése idővel semmivé vált, és a piros csapat teljes értékű tagjaként minden tehetségét és tudását arra használja, hogy elnyerje a Szirtes Gimnázium számára az áhított kupát. A győzelemig azonban hosszú még az út, és Szirtes-csapat tagjai hamar megtanulják, hogy ezen a vetélkedőn sem a feladatok, sem a versenyzők nem olyanok, mint amilyennek első pillantásra látszanak. Az élménytábor árnyas fái alatt könnyen válhat barátból ellenség, kellemetlen ismerősből hasznos szövetséges, tartósnak hitt kapcsolatból futó ismeretség…

Szabó Eszter

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2020

Szerző: Leiner Laura
Cím: Illúzió
Sorozat: Bexi 3.
ISBN: 9786158031202
Kiadó: L&L Kiadó Kft.
Kiadás éve: 2015
Kinek ajánlott: 6-8. osztály
(25 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Bexi, a barátainak csak Beki, kétszeres platinalemezes előadó.  Régi barátja Geri, rajta keresztül próbál érvényesülni, hazugságok által. Nem jön össze a várva várt kapcsolata Nagy Márkkal, és az idegei is felmondják a szolgálatot. Egy sikertelen fellépés után elutazik kikapcsolódni,  ahol ismét megleli önmagát. Mindig számíthat családjára, a Fogd be Aszád tagjaira, Antira, Evelinre és tetkós menedzserére Körtére. A körülötte zajló események úgy hozzák, hogy megnyílik az út a céljai eléréséhez....

Bíróné K. Adrienne

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2017

Szerző: Leiner Laura
Cím: Késtél
Sorozat: Bexi 1.
ISBN: 978-963-689-957-8
Kiadó: GABO Kiadó
Kiadás éve: 2014
Kinek ajánlott: 6-8. osztály
(61 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Budai Rebeka, aki tizenhat évesen egy gimnáziumi együttesben játszott, egy átlagos napon zenés videót posztolt az egyik közösségi oldalra. A dal pillanatok alatt hihetetlenül népszerű lett, és Rebekát felkarolta Körte, a tetoválóművészből lett zenei menedzser. Azóta az egész ország Bexiként ismeri a tinisztárt. Bexit most egy zenei tehetségkutató műsor elődöntőjére hívják, hogy duettet énekeljen Nagy Márkkal, az egyik versenyzővel. Menedzsere tanácsára a lány eleget tesz a felkérésnek, mert kell a reklám a hamarosan megjelenő második lemezének. És ezzel kezdetét veszi egy nagyon zűrös hét.  A Késtél a Bexi-sorozat első kötete.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2015

Szerző: Leiner Laura
Cím: Ketten
Sorozat: Szent Johanna gimi 6.
ISBN: 978 963 539 765 5
Kiadó: Ciceró Könyvstúdió
Kiadás éve: 2012
Kinek ajánlott: 6-8. osztály
(44 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A Szent Johanna gimi újabb kötetében Reni életébe minden megváltozik, amikor Cortez az iskola legmenőbb sráca a barátja lesz. Boldogsága mellett mindig ott lebeg a szeme előtt, hogy vajon meddig tart a szerelmük, hiszen Reni Kinga által is úgymond a "Nyomik" táborát erősíti. A pár kapcsolatának alakulása mellett  a 11. osztály mindennapjait izgalmak és szórakozás tarkítja. Ötleteik és csínyeiknek köszönhetően továbbra sem cáfolják meg a jó hírnevüket  a tanári kar tagjainak szemében.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Leiner Laura
Cím: Kezdet
Sorozat: A Szent Johanna gimi 1.
ISBN: 978 963 539 700 6
Kiadó: Ciceró
Kiadás éve: 2010
Kinek ajánlott: 6-8. osztály
(392 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Ha elkezded, biztosan nem tudod majd letenni!!! Tuti, hogy függővé válsz!

Egy sorozat a való életről.
Egy sorozat, amely itt és most játszódik.
Egy gimi, ahová mindenki szívesen járna.
Srácok, akik olyanok, mint te és mégis mások.
A történet rólad is szól!

Fiatalon baromi jó az élet, ahogy ez a könyv is ezt tükrözi.

Kálóczi-Bognár Ágnes ajánlásával.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2012

Szerző: Leiner Laura
Cím: Kezdet
Sorozat: A Szent Johanna gimi 1.
ISBN: 978-963-539-700-6
Kiadó: Ciceró Könyvstúdió Kft.
Kiadás éve: 2010.
Kinek ajánlott: 6-8. osztály
(11 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A könyv egy 14 éves gimnazista lány első évéről szól, amely a mindennapokat mutatja be: miként éli meg a változásokat, költözést, egy másik iskolát, ahol a nem megszokott környezet várja. Új barátok, új tanárok, nagyobb iskolai követelmények, hiszen Budapest egyik legnívósabb gimnáziumában játszódik a történet. Szó van arról, miként éli meg a 14éves lány az új környezetbe való beilleszkedést, miként tud érvényesülni, és milyen gyorsan lehet új barátokat szerezni. 

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Leiner Laura
Cím: Maradj velem
Sorozat: Iskolák versenye 2.
ISBN: 9786155653438
Kiadó: L&L Kiadó
Kiadás éve: 2018
Kinek ajánlott: 5-8. osztály
(11 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Elérkezett az Iskolák Országos Versenyének hatodik napja, és a piros csapat szétesni látszik. A kezdetben barátságosnak tűnő megmérettetés egyre komolyabbá válik, a feladatok egyre megterhelőbbek, egyre fájóbb a családtagok hiánya, és a négy gyökeresen eltérő személyiségű diáknak egyre nehezebb igazi csapatként együttműködnie. Bizonyos helyzetek még a Szirtes gimi páratlan logikájáról és éles eszéről ismert matekosát, Újvári Hannát is komoly kihívások elé állítják. Vajon a csapat érdekei a fontosabbak, vagy a verseny során kialakult kapcsolatok? Van-e értelme sportszerűnek maradni, ha más is piszkosan játszik? Egyáltalán, lehet-e ez a játék több, mint egy jelentéktelen vetélkedő, amiről még senki sem hallott, és ahol színes ruhás diákok versenyeznek egy műanyag kupáért? És nem mellesleg: okos dolog-e beleszeretni valakibe, aki az egyik rivális csapat öltözékét viseli?

Szabó Eszter

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2020

Szerző: Leiner Laura
Cím: Mindig karácsony
ISBN: 978-615-565-356-8
Kiadó: L&L
Kiadás éve: 2019
Kinek ajánlott: 6-8. osztály
(7 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 25 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

"Karácsony. Káprázatos fények az utcákon, készülődés az ünnepekre, tolongó emberek a plázákban.
A bevásárlóközpont forgatagában, december 23-án három lány egymás mögé kerül a mozgólépcsőn, éppen akkor, amikor egy prank videónak köszönhetően 14:59 perckor hirtelen leáll a szerkezet.

A Mindig karácsony Anna, Luca és Bogi történetét meséli el, akiknek látszólag semmi közük egymáshoz, sorsukat mégis ezernyi láthatatlan szál köti össze karácsonykor."

Egy igazi Karácsonyi hangulatot elénk varázsoló kamaszoknak való regény.

A kérdések írója: Bognár Csilla

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2021

Szerző: Leiner Laura
Cím: Örökké
Sorozat: A Szent Johanna gimi 8.
ISBN: 978 963 539 805 8
Kiadó: Ciceró Könyvstúdió
Kiadás éve: 2013
Kinek ajánlott: 6-8. osztály
(70 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Elérkezett a rettegéssel és egyben izgalommal várt pillanat: a korábbi kötetekből már jól ismert osztály megkezdi az utolsó tanévet imádott iskolájában. A fiatal szerző a tőle megszokott közvetlen, humoros stílusban írja meg Reni, Cortez és a többiek iskolában töltött hétköznapjait, melyek- a 12.b-t ismerve- egyáltalán nem hétköznapiak. Részesei lehetünk a diákok életének, velük együtt sírhatunk, nevethetünk, vagy sírhatunk a nevetéstől. Végig követhetjük az utolsó év minden fontos, és kevésbé fontos- de annál viccesebb- eseményét, s a történet végén az olvasó azt kívánja majd: bárcsak neki is ilyen barátai lennének!

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Leiner Laura
Cím: Örökké
Sorozat: A Szent Johanna gimi 8.
ISBN: 978 963 539 806 5
Kiadó: Ciceró Könyvstúdió
Kiadás éve: 2013
Kinek ajánlott: 6-8. osztály
(23 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Elérkezett a rettegéssel, és egyben izaglommal várt pillanat: a korábbi kötetekből már jól ismert osztály megkezdi az utolsó tanévet imádott iskolájában. A fiatal szerző a tőle megszokott közvetlen, humoros stílusban írja meg Reni, Cortez és a többiek iskolában töltött hétköznapjait, melyek- a 12.b-t ismerve- egyáltalán nem hétköznapiak. Részesei lehetünk a diákok életének, velük együtt sírhatunk, nevethetünk, vagy sírhatunk a nevetéstől. Végig követhetjük az utolsó év minden fontos, és kevésbé fontos- de annál viccesebb- eseményét, s a történet végén az olvasó azt kívánja majd: bárcsak neki is ilyen barátai lennének!

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Leiner Laura
Cím: Remény
Sorozat: A Szent Johanna gimi 5.
ISBN: 9789635397440
Kiadó: Ciceró
Kiadás éve: 2011
Kinek ajánlott: 6-8. osztály
(57 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Mai, modern kortárs regény. A Szent Johanna gimnázium tanulóinak életébe pillanthatunk bele, Reni szemüvegén keresztül. A történet teljes mértékben reprezentálja a mostani generáció életét. A könyvből  megtudhatjátok, hogy vajon Reni megtalálja-e az igaz szerelmet, és azt is hogy telik egy átlagos tanév a Szent Johanna gimiben. Mindezt vicces, szórakoztató stílusban adja elő az írónő. Garantáltan nem tudod majd letenni a könyvet!

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Leiner Laura
Cím: Útvesztő
Sorozat: A Szent Johanna gimi 7.
ISBN: 978 963 539 790 7
Kiadó: Ciceró Könyvstúdió
Kiadás éve: 2012
Kinek ajánlott: 6-8. osztály
(71 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A regény egy gimnázium végzős osztályának életébe ad bepillantást. Az osztály összetétele - mint mindenütt máshol is - vegyes: vannak közöttük nagyon komoly, szorgalmas, érdeklődő tanulók, de a másik véglet is megtalálható. A tanév elején nehezen rázódnak bele a tanulásba, szinte senki nem akarja tudomásul venni, hogy majdnem felnőttek, érettségi és pályaválasztás előtt állnak. Rendszeresek a bulizások, a közös programok. A társaság felejthetetlenné szeretné tenni az iskola számára, hogy itt tanultak, ezért mindent elkövetnek, hogy a tanáraik emlékezzenek rájuk. Fontos pontjai a műnek a szerelem, a rivalizálás, az együttműködés, a segíteni akarás.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Lengyel Balázs
Cím: Kicsi Elik vadász lesz
Sorozat: Zsiráf könyvek
ISBN: 9 789631 177374
Kiadó: Móra Kiadó
Kiadás éve: 2002
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Vadászni, mint az igazi eszkimó vadászok! Esténként eljárni az Éneklő Házba, ahol a férfiak összegyűlnek vadászat után, fegyvereiket tisztogatják, énekelnek és táncolnak a dob szavára. Ez volt a kicsi Elik leghőbb vágya. De a férfiak kinevették ezért , és azt mondták: még kicsi vagy te ahhoz. Ma már nem mondják. Ma már így hívják: Kicsi Elik, a vadász. De hát ennek megvan a maga története.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014

Toldi Miklós párviadala
Szerző: Lengyel Dénes
Cím: Régi magyar mondák
Alcím: Toldi Miklós párviadala
ISBN: 963-11-8212-6
Kiadó: Móra
Kiadás éve: 2006
Kinek ajánlott: 3. osztály
(59 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A mondát ide kattintva is elolvashatod.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2017

Szerző: Lenhard, Elizabeth
Cím: A megdöbbentő eltűnés
Sorozat: W.I.T.C.H.
ISBN: 9789636287313
Kiadó: Egmont-Hungary Kft.
Kiadás éve: 2005
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Will, Irma, Taranee, Cornelia és Hay Lin lassacskán megbarátkoznak mágikus erejükkel. Hay Lin nagymamája még több dologba beavatja az Őrzőket. Átad nekik egy dolgot, ami később a segítségükre lesz. A lányoknak mágikus erőiket azonban nem mindig sikerül kordában tartaniuk. Irmának véletlenül sikerül eltüntetnie az egyik osztálytársát. És történik más meglepő dolog is. Megtalálják a második kaput, ahol sok sötét és izgalmas dologra derül fény.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Lenhard, Elizabeth
Cím: A tűz hatalma
Sorozat: W.I.T.C.H.
ISBN: 963-628-147-5
Kiadó: Egmont-Hungary
Kiadás éve: 2005
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 25 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A négy, különleges képességekkel rendelkező barátnő nehéz feladat elé néz. Meg kell keresniük a Meridiánba vezető kaput, és ki kell szabadítaniuk ott ragadt barátnőjüket, Taranee-t. A kaput meg is találják a kagylóbarlagban, ahonnan elég furcsa módon, de sikerül átlépniük a másik világba, de vajon megküzdenek-e a nagy feladattal is, megszabadítják-e barátnőjüket a meridiáni szörnyek fogságából, és vissza tudnak-e érkezni saját világukba?

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Lenhard, Elizabeth
Cím: Az erő egysége
Sorozat: W.I.T.C.H.
ISBN: 978636286460
Kiadó: Egmont-Hungary Kft.
Kiadás éve: 2005
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(6 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Will és Taranee pár nap különbséggel, szinte egyidőben költözik Heatherfieldbe. A két lány már az első pillanatban örült egymásnak. Talán nem is egy véletlennek köszönhető, hogy összebarátkoznak Irmával, Corneliával és Hay Linnel. Együtt készülődnek a Haloween bálra, ami után viszont minden megváltozik. Mágikus dolgok történnek velük, de hogy pontosan mi okozza ezeket, valamint a lányok mindezt hogy fogadják, mind kiderül a könyvből.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Lenhard, Elizabeth
Cím: Meridián felfedezése
Sorozat: W.I.T.C.H.
ISBN: 963-628-146-7
Kiadó: Egmont-Hungary
Kiadás éve: 2005
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 25 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A W.I.T.C.H tagjai: Will, Irma, Taranee, Cornelia és Hay Lin hatalmas feladatot kaptak.  A Háló Őrzőiként a világot kellett megmenteniük, hogy küldetésüket teljesíteni tudják. Kiválasztójuk az Orákulum különleges képességekkel és varázserővel ruházta fel őket. De ez vajon elég lesz-e ahhoz, hogy megtalálják a Meridiánba vezető kaput, és legyőzzék a meridiáni szörnyeket?

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Lenk, Fabian
Cím: A berni csoda
Sorozat: Idődetektívek
ISBN: 978-963-244-511-3
Kiadó: Scolar
Kiadás éve: 2014
Kinek ajánlott: 4-7. osztály
(12 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

1954, Svájc, futball-világbajnokság. A négy éve verhetetlen magyar Aranycsapat ellen készül kiállni a német válogatott. A világbajnoki döntőre kíváncsi idődetektíveknek a meccs előtt feltűnik egy gyanús alak, aki képeket készít a csapat titkos csodafegyveréről, a cserélhető stoplis cipőkről. Ezután éjszaka be is tör valaki a német szertáros műhelyébe…

Vajon komolyan veszik-e a világhírű sportolók a három gyerek figyelmeztetését? Képesek-e megakadályozni, hogy valaki ártson kedvenc focicsapatuknak?

– Izgalmas krimi
– Kalandos utazás a múltba
– Hiteles történelmi háttér
– Szószedet a korszak jellemző kifejezéseivel
– Függelék a történelmi tényekről

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Lenk, Fabian
Cím: A fáraó halálának titka
Sorozat: Idődetektívek
ISBN: 978 963 244 365 2
Kiadó: Scolar Kiadó
Kiadás éve: 2012
Kinek ajánlott: 4-7. osztály
(9 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Csupa lebilincselő izgalom, varázslatos időutazások, gazdag történelemismeret – ezt ígérik az Idődetektívek című sorozat kötetei.

A három jó barát (Julian, Leon és Kim) és különleges macskájuk, Kija ezúttal az ókori Egyiptom egyik legismertebb fáraójának, Tutanhamonnak az udvarába érkezik. A fiatal uralkodó azonban váratlanul és hirtelen meghal… Vajon tényleg valamilyen súlyos betegség végzett vele, vagy esetleg merénylet áldozata lett? A több évezredes rejtély megoldásának kulcsa a bátor idődetektívek kezében van, s ők nem tétlenkednek...

Szabó Ildikó ajánlásával

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Lenk, Fabian
Cím: A hamis király
Sorozat: Idődetektívek
Kiadó: Scolar
Kiadás éve: 2018
Kinek ajánlott: 4-7. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A négy időutazó barát, Kim, Julian, Leon és Kija ezúttal a múltbéli Londonba látogatnak, az 1549-es évbe. Julian ruhát cserél egy elegáns öltözéket viselő ifjúval, aki hasonlít hozzá. A fiú maga VI. Eduárd király, akit a szolgái mindenhová követnek, ezért szeretne egy kicsit kikapcsolódni. A szereplők tehát ismét sok veszélyes és izgalmas kalandot élnek át.

A kérdések írója: Gáspár Flóra

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2021

Szerző: Lenk, Fabian
Cím: A jósda rejtélye
Sorozat: Idődetektívek
ISBN: 978 963 244 215 0
Kiadó: Scolar
Kiadás éve: 2010
Kinek ajánlott: 4-7. osztály
(17 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Delphoi időszámításunk előtt 336-ban. Görögország leghíresebb szentélyében izgatott várakozás előzi meg az ifjú makedón uralkodó, Nagy Sándor látogatását. A királyi vendég érkezése előtt vészjósló esemény történik: eltűnik Irini, a jósnő. Csak nem Apollón átka sújtott le rá?

Szabó Ildikó ajánlásával.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2011

Szerző: Lenk, Fabian
Cím: A keresztes lovagok ezüstje
Sorozat: Idődetektívek
ISBN: 978-963-244-364-5
Kiadó: Scolar
Kiadás éve: 2012
Kinek ajánlott: 4-7. osztály
(8 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Az idődetektívek Kim, Julian, Leon és cicájuk Kija újabb kalandba fognak. Az új úticél a középkori Velence. Julian a nyáron ott nyaralt, ahol hallott a négy ló rejtélyéről, ami eredetileg Konstantinápolyból származik és a keresztesek hozták a városba.

A négy barát úgy dönt a végére jár, hogy a keresztesek miért csak Konstantinápolyig jutottak és nem a Szentföldig.

Vajon megtalálják a rejtélyre a megoldást?

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Lenk, Fabian
Cím: A rablórobotok nyomában
Sorozat: Dr. Dark hihetetlen kalandjai
ISBN: 978-615-5587-00-9
Kiadó: Betűtészta Kiadó
Kiadás éve: 2015
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Agyafúrt, távirányítású drónokkal felszerelt rablók egy felbecsülhetetlen értékű gyémántot lopnak el a New York-i Természetrajzi Múzeumból. Egyetlen nyomot sem hagynak: az FBI-nak és a rendőrségnek fel van adva a rejtvény. De Dr. Dark és csapata egyből ott terem, hogy a ravasz betörőket üldözőbe vegye. Akciódús hajtóvadászat veszi kezdetét a nagyvárosban...

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2016

Szerző: Lenk, Fabian
Cím: A szamuráj esküje
Sorozat: Idődetektívek
ISBN: 978 963 244 436 9
Kiadó: Scolar Kiadó
Kiadás éve: 2013
Kinek ajánlott: 4-7. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Japán 1700-ban. Az uralkodó, aki a Kutya évében született, elrendeli, hogy alattvalóinak köszöntésképpen meg kell hajolniuk az utcán kóborló ebek előtt. Egy éjjel nindzsák csapnak össze a sógun harcosaival, a szamurájokkal. Minden jel arra utal, hogy valaki megelégelte az uralkodó hóbortját, és összeesküvést sző ellene. Az idődetektívek egy titokzatos nindzsa nyomába erednek, aki a háztetőkön közlekedik, és képes vízen is járni...

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Lenk, Fabian
Cím: A vikingek varázskardja
Sorozat: Idődetektívek
ISBN: 978-963-244-345-4
Kiadó: Scolar
Kiadás éve: 2012
Kinek ajánlott: 4-7. osztály
(22 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A bátor időutazók ezúttal a középkori Észak-Európába, a félelmetes harcosok hírében álló vikingek korába „repülnek”, az időszámításunk szerinti 965-ös évbe. Titokzatos támadások érik Hedeby békés lakóit – vajon sárkányhajóikat és merész harcosaikat tényleg a gonosz mitikus lények, a trollok fenyegetik? A viking vezér, Erik megszerzi Odin isten kardját, hogy megvédje és hatalmassá tegye népét. De a mágikus kard óvja-e a birtokosát, vagy inkább veszélybe sodorja az életét? A kis nyomozók fényt derítenek minden titokra...

Benke Dániel ajánlásával

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2012

Szerző: Lenk, Fabian
Cím: A vörös bosszúálló
Sorozat: Idődetektívek
ISBN: 978 963 244 157 3
Kiadó: Scolar Kiadó
Kinek ajánlott: 4-7. osztály
(17 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Róma időszámításunk szerint 80-ban. Titusz császárt támadások fenyegetik. Ki lehet a titokzatos íjász? Ki akarhat véget vetni a véres a gladiátorjátékoknak? Az idődetektívek nyomozni kezdenek a Vörös Bosszúálló után, s közben bejárják Róma minden zegzugát, s bepillantást nyernek a legádázabb küzdelmek színhelyéül szolgáló aréna, a Colosseum titkaiba is.

Szabó Ildikó ajánlásával

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2011

Szerző: Lenk, Fabian
Cím: Az aranyváros titka
Sorozat: Dr. Dark hihetetlen kalandjai
ISBN: 978 615 8001 49 6
Kiadó: Betűtészta Kiadó
Kiadás éve: 2015
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Dr. Dark magánnyomozót és ikreit, Leandrót és Lunát egy izgalmas küldetés a perui dzsungelbe hívja. Theo, az eltűnt kutató nyomába erednek, aki egy titokzatos inka város felfedezője. Ám az esőerdő sok veszélyt rejteget. Dr. Dark és csapata repülő motorbicikliken, különleges védőszemüveggel felszerelve veszélyes nyomozásba kezd. Velük tart Tinnie, a kissé beszédhibás robot is...

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2016

Szerző: Lenk, Fabian
Cím: Az aranyváros titka
Sorozat: Dr. Dark hihetetlen kalandjai
ISBN: 978-615-80014-9-6
Kiadó: Betűtészta Kiadó
Kiadás éve: 2015
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(10 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Dr. Dark magánnyomozót és ikreit, Leandrót és Lunát egy izgalmas küldetés a perui dzsungelbe hívja. Theo, az eltűnt kutató nyomába erednek, aki egy titokzatos inkaváros felfedezője. Ám az esőerdő sok veszélyt rejteget! Dr. Dark és csapata repülő motorbicikliken, különleges védőszemüveggel felszerelve veszélyes nyomozásba kezd. Velük tart Tinnie, a kissé beszédhibás robot is…

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2015

Szerző: Lenk, Fabian
Cím: Az athéni arany istennő
Sorozat: Idődetektívek
ISBN: 9789635092086
Kiadó: Scolar Kiadó
Kiadás éve: 2020.
Kinek ajánlott: 4-7. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Ki ne szeretne az antik világba utazni, még ha csak egy kis időre is? Az Idődetektívek következő kötetében a főszereplők ismét útra keltek a múltba. I. e. 438-ban járunk. A Pallasz Athéné tiszteletére épített templom építkezésére érkező kis nyomozók fura alakokkal, gyanúsan viselkedő vendégekkel, személyzettel és rejtélyek sorával találkoznak. Vajon sikerül kideríteniük, kik a kincsrablók, hová tűnt Héráklész és hol lehet az ellopott kincs? 

Szécsényi Ágnes

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2020

Szerző: Lenk, Fabian
Cím: Az elrabolt csodacsatár
Sorozat: Szamba csapat 3.
ISBN: 9789637461552
Kiadó: Fabula Stúdió Kft.
Kiadás éve: 2014
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Rio de Janeiro 2014. június. Az egész város focilázban ég. Már csak néhány nap van hátra a brazíliai foci- vb kezdetéig. Az utcákat ellepik a szurkolók és mindenhol karneváli hangulat uralkodik. A Szamba Csapat, Tomi, Júlia, Miguel és Larissza szintén kiveszi a részét az ünneplésből.
Eközben a Maracan Stadionban teljes gőzzel folynak a munkák, hogy a megnyitóra minden készen álljon. De amikor az arénában váratlanul bomba robban és felbukkan egy zsarolólevél, az egész rendezvény veszélybe kerül. A Szamba Csapat nem hagyja annyiban és nyomozásba kezd...

Bíróné K. Adrienne

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2016

Szerző: Lenk, Fabian
Cím: Az űrlényolimpia
Sorozat: Dr. Dark hihetetlen kalandjai
ISBN: 978-615-5587-12-2
Kiadó: Betűtészta Kiadó
Kiadás éve: 2016
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Dr. Dark csapata egy újabb különleges megbízást kap! Ám ezúttal nem nagykutyáktól, hanem egy iskolás fiútól, Carltól. Állítása szerint furcsa lények bukkantak fel az iskolai olimpián, akik gyerekek bőrébe bújva nyerik meg az összes versenyszámot. Leandro és Luna Dark egy érdekes tervet eszel ki arra, hogy miként lehetne beépülni az idegenek közé. De vajon hogyan fogják visszaküldeni Marra mestert és társait a Csissz-csossz bolygóra? Iskolai kaland, alakelszívó fegyverek, kergetőzős hajsza egy skót kastélyban.

Hoczné Hári Ildikó

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2017

Szerző: Lenk, Fabian
Cím: Caesar és a nagy összeesküvés
Sorozat: Idődetektívek
ISBN: 978 963 244 5793
Kiadó: Scolar Kiadó
Kiadás éve: 2015
Kinek ajánlott: 4-7. osztály
(4 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Immár az Idődetektívek című sorozat tizennyolcadik kötetében tér vissza a négy barát: a cserfes Kim, az okos Julian, a sportos Leon és a rejtélyes egyiptomi macska, Kija, akik - a Szent Bertalan bencés kolostor régi könyvtárának kulcsa, s az itt található Tempusz, a félelmetes tér-idő segítségével - újabb kalandos útra indulnak a múltba. Az apropót ezúttal az adja, hogy az osztály szóvivő-választásra készül, amelynek keretében Julian kapja a legtöbb szavazatot. A tanárnő elmondja a gyerekeknek: a történelemben már sok politikus sokat megtett azért, hogy megnyerje a választásokat. Julius Caesar például lefizetett szinte mindenkit, és eközben adósságokba is verte magát. Mivel a gyerekek erről még nem hallottak, úgy döntenek, utána járnak a dolognak. Választásuk Kr. e. 65-re esik: akkorra, mikor a későbbi diktátor az aedilis posztját tölti be, és szemet vet a pontifex maximus, vagyis a főpap tisztségére. A választási kampány közepébe cseppennek, a kedélyeket pedig egyszerre borzolja egy gyújtogatás, egy mérgezés és egy gyilkosság. De vajon ki vagy kik akarják megakadályozni azt, hogy megválasszák Caesart? És mit tudnak tenni a gyerekek az ellen, hogy sikert érjenek el?...

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2015

Veszélyes nyomozás
Szerző: Lenk, Fabian
Cím: Csalás Olümpiában
Alcím: Veszélyes nyomozás
Sorozat: Idődetektívek
ISBN: 978 963 244 305 8
Kiadó: Scolar Kiadó
Kiadás éve: 2010
Kinek ajánlott: 4-7. osztály
(81 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A Tempusz ezúttal i. e. 532-be, az ókori Görögországba repíti kis hőseinket. Az idődetektívek lelkesen ismerkednek a versenyek lázában égő Olümpia városával, és szerencséjükre közelről követhetik Krotóni Milón felkészülését, aki birkózásban tör a győzelemre. Ám Milón családjában néhány különös baleset történik, így felébred a szörnyű gyanú: valaki tisztességtelen eszközökkel akarja befolyásolni a versenyek eredményét?

Kérdések írója: Szabó Ildikó

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2012

Szerző: Lenk, Fabian
Cím: Csalás Olümpiában
Sorozat: Idődetektívek
ISBN: 978 963 244 305 8
Kiadó: Scolar Kiadó
Kiadás éve: 2011
Kinek ajánlott: 4-7. osztály
(18 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Olümpia időszámításunk előtt 532-ben. Krotóni Milón, a birkózóbajnok, és rokonai az olimpiai játékok biztos nyerteseinek számítanak. Ám a várakozásokkal ellentétben Milón öccse és apja is kudarcot vall a bajnokságon. A sors akarta így, vagy valaki tisztességtelen eszközökkel befolyásolta a versenyek kimenetelét? Az idődetektívek gonosz összeesküvést gyanítanak...

Szabó Ildikó ajánlásával.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2012

Szerző: Lenk, Fabian
Cím: Drake kapitány, a királynő kalóza
Sorozat: Idődetektívek
ISBN: 978 963 244 214 3
Kiadó: Scolar
Kiadás éve: 2010
Kinek ajánlott: 4-7. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A kalandvágyó kis nyomozókat 1579-be, a déli tengerekre repíti a Tempusz, a titokzatos idő-tér. A hírhedt és merész kalózvezér, Francis Drake ki akarja fosztani a spanyolok kincsekkel megrakott hajóját. Megbízhat-e Drake kapitány a legénységében, tudnak-e az emberei titkot tartani? Az idődetektívek azt gyanítják, áruló lapul a fedélzeten. Drake kapitány legnevezetesebb akciója, a Cacafuego nevű spanyol kincsszállító hajó elleni támadás volt: a merész angol tengeri rabló tizennégy láda ezüstpénzt, nyolcvan font aranyat és huszonhat tonna ezüstrudat zsákmányolt, nem is beszélve a rengeteg ékszerről, igazgyöngyről, drágakőről! Az Idődetektívek-sorozat 5. kötetében a három jó barát Kim, Julian és Leon különleges macskájuk, Kija kíséretében ebbe az izgalmas kalózkalandba csöppennek, s nagy szerepet játszanak abban, hogy Francis Drake vakmerő támadása, sikerrel zárulhatott. Izgalmas krimi! Kalandos utazás a múltba. Hiteles történelmi háttér.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Lenk, Fabian
Cím: Hannibál, az elefántok ura
Sorozat: Idődetektívek
ISBN: 978 963 244 435 2
Kiadó: Scolar
Kiadás éve: 2013
Kinek ajánlott: 4-7. osztály
(4 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Az Idődetektívek tizenharmadik kötetében a három jó barát: Julian, Kim és Leon az állatkertben járnak. Wellenberg Irma biológia tanárnő magyaráz nekik az elefántokról, amikor megemlíti, hogy az afrikai elefántbikákat egykoron harcra is használták. A leghíresebb példa erre a második pun háború, amelyben Hannibál, a zseniális hadvezér az Alpokon is átkelt harminckét harci elefántjával, hogy lecsapjon a Római Birodalomra. De vajon miként jutottak át a nem éppen könnyű állatok a magashegység csipkézett gerincein? A kérdés nem hagyja nyugodni a gyerekeket, így ismét a könyvtárba mennek, hogy jobban utána nézzenek a történetnek. Amint megtudják, hol is keltek át pontosan az Alpokon, el is indulnak az időgéppel, hogy maguk is szemtanúi legyenek az eseményeknek. És hogy kinyomozzák, vajon valójában Hannibál féltékeny, hataloméhes testvére akarta-e megöletni a híres hadvezért...

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Lenk, Fabian
Cím: Kém a Napkirály udvarában
Sorozat: Idődetektívek
ISBN: 978 963 244 61 27
Kiadó: Scolar Kiadó
Kiadás éve: 2016
Kinek ajánlott: 4-7. osztály
(5 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Az időutazók - vagyis Kim, Julian és Leon - ez alkalommal a tizenhetedik századba utaznak, hogy nyomára akadjanak egy veszedelmes bűnözőnek. A helyszín a kor abszolút középpontja, XIV. Lajos, vagyis a Napkirály udvara, ahol a legmagasabb fokú luxus díszletei között udvaroncok százai keresik az uralkodó kegyeit. Egy nap valaki mégis arra ragadtatja magát, hogy megpróbálja megölni az uralkodót: vadászat közben egy hatalmas termetű férfi egy fa rejtekéből rálő Lajosra. Noha szerencsére baja nem esik, természetesen nagy erővel megkezdődik a nyomozás az elkövető után, akinek titokzatos módon nyoma vész. Kimék pont szemtanúi lesznek az eseményeknek, s mivel részben az ő jelenlétüknek köszönheti az életét a király, lehetőséges kapnak arra, hogy Versailles-ba költözzenek kisinasként. A gyerekek örömmel élnek a lehetőséggel, ám idejüket nemcsak az üstök fényezése, hanem a tettes utáni kutatás is kitölti...

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2016

Szerző: Lenk, Fabian
Cím: Kleopátra és a kobra
Sorozat: Idődetektívek
ISBN: 978 963 244 242 6
Kiadó: Scolar
Kiadás éve: 2011
Kinek ajánlott: 4-7. osztály
(14 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A három kis időkalandor és lángelméjű macskájuk, Kija történelmi nyomozásai folytatódnak! Ezúttal az ókori Egyiptomba, Alexandriába, időszámításunk előtt 30-ba repíti őket a félelmetes idő-tér, a Tempusz. A szépséges Kleopátrát holtan találják hálótermében. Valóban kobramarás okozhatta a halálát? Vagy esetleg több embernek is érdekében állt eltenni láb alól a Nílus titokzatos királynőjét?

Szabó Ildikó ajánlásával.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2011

Szerző: Lenk, Fabian
Cím: Leonardo da Vinci és az árulók
Sorozat: Idődetektívek
ISBN: 9789632446431
Kiadó: Scolar
Kiadás éve: 2016
Kinek ajánlott: 4-7. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Történetünk az 1500-as évek elején játszódik, amikor is barátaink, Kim, Julian, Leon és Kia arra kíváncsiak, hogy Leonardo Da Vinci elárulta-e Firenzét? A könyv végi összefoglalóból kiderül, mik a valós elemei a könyvnek, és mi, vagy ki az írói fantázia szülötte.

Hoczné Hári Ildikó

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2017

Szerző: Lenk, Fabian
Cím: Marco Polo és a Titkos Szövetség
Sorozat: Idődetektívek
ISBN: 978 963 244 123 8
Kiadó: Scolar Kiadó
Kiadás éve: 2009
Kinek ajánlott: 4-7. osztály
(24 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A titokzatos idő-tér időszámításunk szerint 1275-be, a mongóliai Kambaluk városába repíti a kis detektíveket. Valaki meg akarja mérgezni Marco Pólót, a hírneves európai felfedezőt, aki a Selyemutat bejárva Kubiláj kán hatalmas birodalmába érkezett. Kit zavarhat ennyire, hogy Marco Polo találkozik és jó kapcsolatot épít ki a Nagy Kánnal? Miközben a bátor idődetektívek a gonosz összeesküvés kiderítésével foglalkoznak, maguk is életveszélybe kerülnek.

Szabó Ildikó ajánlásával

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2011

Szerző: Lenk, Fabian
Cím: Michelangelo és a halál színe
Sorozat: Idődetektívek
ISBN: 978 963 244 304 1
Kiadó: Scolar Kiadó
Kiadás éve: 2011
Kinek ajánlott: 4-7. osztály
(16 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Róma városa 1510-ben. Michelangelo a Sixtus-kápolna mennyezeti freskóján dolgozik, és egy napon majdnem lezuhan az állványról. Összeesküvést szőttek ellene? Valaki meg akarja gyilkolni? Az idődetektívek kezdetben azt gondolják, hogy a mestert egyik ifjú vetélytársa, Raffaello akarja eltenni láb alól...

Hoczné Hári Ildikó ajánlásával

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2012

Szerző: Lenk, Fabian
Cím: Montezuma és az istenek haragja
Sorozat: Idődetektívek
ISBN: 978 963 244 536 6
Kiadó: Scolar
Kiadás éve: 2014
Kinek ajánlott: 4-7. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Az Idődetektívek c. gyerekkrimi-sorozat 16. kötete 1510-be az Azték Birodalomba repíti a kis olvasókat. Az azték uralkodó, Montezuma épp az esküvőjét ünnepli, mikor szörnyű dolog történik: hatalmának jelképe, az aranyszív eltűnik. Elfordultak tőle az istenek? Az időnyomozóknak szörnyű gyanúja támad…  Izgalmas krimi - Kalandos utazás a múltba - Hiteles történelmi háttér - Szószedet a korszak jellemző kifejezéseivel - Függelék a történelmi tényekről Julian, Kim és Leon bűnözők nyomát kutatja a múltban. Ám az időutazások nem veszélytelenek…

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Lenk, Fabian
Cím: Oktopus - a polip csapdájában
Sorozat: Dr. Dark hihetetlen kalandjai
ISBN: 978-615-5587-08-5
Kiadó: Betűtészta Kiadó
Kiadás éve: 2016
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Verne Nemójának utópikus (elképzelt) világát idéző könyv. A képek életre keltik a sokunk képzeletében derengő tengermélyi világot, ahol a homályban veszélyek és csodák várják az olvasót. Dr. Dark Tarner és eltűnt tengeralattjárója, a Horizont keresésére indul. Az előző kalandokhoz hasonlóan ennek a történetnek a végén is egy elszánt negatív karakter várja Dr. Darkot: a magas, csápokban végződő testtel és felfegyverzett legénységgel rendelkező Oktopus minden tudás birtokosa akar lenni, és ettől nem tántorítja el semmi. Ám ahogyan Az Aranyváros titkából és A rablórobotok nyomában című részből is kiderült, a minden hájjal megkent alakok nem olyan hatalmasak, mint amilyennek mutatják magukat, mivel nem valódi értékek, hanem a kapzsiság vezérli cselekedeteiket.

Hoczné Hári Ildikó
 
A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2017

Szerző: Lenk, Fabian
Cím: Oroszlánszívű Richárd
Sorozat: Idődetektívek
ISBN: 978 963 244 259 4
Kiadó: Scolar
Kiadás éve: 2011
Kinek ajánlott: 4-7. osztály
(17 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

1194-ben járunk. Oroszlánszívű Richárd angol uralkodó, a harmadik keresztes hadjárat vezére a Szentföldről hazafelé tart Angliába. Útközben azonban támadás éri a vitézek kis csapatát. Ellenfelei elfogják a hős lovagkirályt, és bezárják egy bevehetetlen hegyi erődbe, Trifels várába. Szabadsága fejében nagy összegű váltságdíjat követelnek. Vajon célba ér-e a százezer ezüstmárka?

Szabó Ildikó ajánlásával.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2011

Szerző: Lenk, Fabian
Cím: Összeesküvés a Holtak Városában
Sorozat: Idődetektívek
ISBN: 978 963 244 122 1
Kiadó: Scolar Kiadó
Kiadás éve: 2009
Kinek ajánlott: 4-7. osztály
(20 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A három jó barát most a titokzatos ókori Egyiptomban találja magát, az időszámításunk előtti 1478-as évben. Hatsepszut fáraónő élete veszélyben forog. Ellenségei összeesküvést szőnek ellene. Ki lehet az, aki bármi áron meg akarja akadályozni, hogy Egyiptomot egy asszony kormányozza? Ha az idődetektívek nem avatkoznak közbe, a szépséges Hatsepszutot meggyilkolják…

Szabó Ildikó ajánlásával.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2011

Szerző: Lenk, Fabian
Cím: Rablók és robotok
Sorozat: FBI Junior
ISBN: 9786155730467
Kiadó: Joshua Könyvek
Kiadás éve: 2019
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Flint szülei zseniális feltalálók. Kifejlesztettek egy teleportert, amelynek segítségével azonnal el lehet jutni a világ bármely pontjára. Flint és vagány barátnője, Iphi, meg a vicces kis robot, Bucky, örülnek a találmánynak. Párizsban ugyanis éppen kiraboltak egy bankot, amely ügy éppen arra vár, hogy ők hárman megoldják...

Fenyvesi Attila

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2020

Szerző: Lenk, Fabian
Cím: Shakespeare és a fekete álarcos
Sorozat: Idődetektívek
ISBN: 978-963-244-714-8
Kiadó: Scolar
Kiadás éve: 2017
Kinek ajánlott: 4-7. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Julian, Kim és Leon bűnözők nyomát kutatja a múltban. Ám az időutazások nem veszélytelenek ....

London, 1594. William Shakespeare legújabb darabja, a Romeo és Júlia előadásán lángra kap a függöny, magát az írót pedig később megtámadják a sötét utcán. Az idődetektíveknek nincs könnyű dolguk, hiszen Shakespeare-nek jócskán vannak irigyei, akik szívesen látnák a nép körében közkedvelt szerző bukását.

Ha szereted az izgalmas, kalandos utazást a múltba, Neked ajánlom olvasásra!

Hoczné Hári Ildikó

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2017

Szerző: Lenk, Fabian
Cím: Titkos jelek Pompejiben
Sorozat: Idődetektívek
ISBN: 978-963-244-734-6
Kiadó: Scolar Kiadó
Kiadás éve: 2017
Kinek ajánlott: 4-7. osztály
(3 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Pompeji - időszámításunk előtt 80-ban. Mérgezett bor a fogadóban, gyilkossági kísérlet a thermákban: a város tekintélyes polgáraira mostanában számos veszély leselkedik. Az idődetektívek lépésről lépésre követik a tetteseket, de közben ők maguk sincsenek biztonságban...

Szörényiné Kis-Gergely Lilla

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2020

Szerző: Lenk, Fabian
Cím: Vészhelyzet a stadionban
Sorozat: Szamba csapat
ISBN: 9 789637 461538
Kiadó: Fabula Stúdió
Kiadás éve: 2014
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Rio de Janeiro 2014. június. Az egész város focilázban ég. Már csak néhány nap van hátra a brazíliai foci-vb kezdetéig. Az utcákat ellepik a szurkolók és mindenhol karneváli hangulat uralkodik. A Szamba Csapat, Tomi, Júlia, Miguel és Larissza szintén kiveszi a részét az ünneplésből. Eközben a Maracan Stadionban teljes gőzzel folynak a munkák, hogy a megnyitóra minden készen álljon. De amikor az arénában váratlanul bomba robban és felbukkan egy zsarolólevél, az egész rendezvény veszélybe kerül. A Szamba Csapat nem hagyja annyiban és nyomozásba kezd.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Lennon, Maria T.
Cím: Egy középső gyerek vallomásai
ISBN: 978-963-403-267-0
Kiadó: Manó könyvek
Kiadás éve: 2016
Kinek ajánlott: 6-8. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Felmérések szerint a középső gyerekek általában kevesebb figyelmet kapnak, mint az úttörő elsőszülöttek és a cuki legkisebbek, ezért érezhetik úgy, hogy az ő szükségleteiket és vágyaikat figyelmen kívül hagyja a család. Nehéz pozíció az övék, azt gondolják sokszor magukban, hogy őket nem becsüli meg senki.

Főszereplőnk Charlie is egy ilyen „nehéz helyzetű" középső gyerekként éli életét a Cooper családban. Divatdiktátor, tehetséges számítógépes hacker, kavarógép? Igen, ezek jellemzik Charlie-t, míg egy nap elkövet valamit, és kivágják az iskolából. Sőt! Egész nyáron dilidokihoz kell járnia.

Az utolsó beszélgetésük alkalmával, egy nappal azelőtt, hogy elkezdhette volna a sulit az új helyen, a doki adott egy feladatot: keresse meg azt a lányt, akit a suliban a legtöbben bántanak, akinek a legkevesebb barátja van, akin mindenki röhög és olyan magányos, mint senki más. És aztán legyen a barátja. Tudjátok mi történt? Nyár végére egy vadiúj csaj lett belőle.

Hoczné Hári Ildikó

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2017

Szerző: Lerangis, Peter
Cím: A kardtolvaj
Sorozat: A 39 kulcs 3.
ISBN: 978-963-245-345-3
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2010
Kinek ajánlott: 5-8. osztály
(12 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Halálos szövetség. A világ különböző részein elrejtett 39 Kulcs utáni hajszában csak egy szabály van: NE BÍZZ SENKIBEN. De mikor a vadászat Japánba vezeti a tizennégy éves Amy Cahillt és öccsét, Dant, úgy tűnik, ha meg akarják találni a harmadik Kulcsot, egyetlen esélyük megbízhatatlan nagybátyjuk, Alistair Oh. Vajon elég bolondok lesznek, hogy megkössék a szövetséget? Mivel szükségük van a Kulcsra, Amynek és Dannek talán nincs más választása. De a Cahill családban az a módi, hogy ha az ember megbízik a rokonaiban, akár meg is ölhetik.

A könyvet ajánlja: Szabó Eszter

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Lerangis, Peter
Cím: Viperafészek
Sorozat: A 39 kulcs 7.
ISBN: 978-963-245-576-1
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2012
Kinek ajánlott: 5-8. osztály
(17 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Mérgező igazság…

Az elképesztő hatalmat biztosító 39 kulcs utáni hajsza egyre komolyabb feladatok elé állítja a tizennégy éves Amy Cahillt és öccsét, Dant. Nem elég, hogy a szemük előtt meghalt egy asszony, hogy az indonéz rendőrség keresi őket, és hogy egy szigeten ragadtak egy férfival, aki túl sokat tud szüleik haláláról, még a trópusi vihar is közeleg… És amikor azt gondolják, hogy ennél már tényleg nem lehet rosszabb, kiderül, hogy tévedtek. A Cahill-család szekrényéből újabb csontváz esik ki… Rá kell döbbenniük a szörnyű igazságra, hogy valójában, melyik ághoz is tartoznak…

Kis-Gergely Lilla ajánlásával

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Lester, Cas
Cím: Nixie félnótás téli csodaországa
ISBN: 978-615-5781-04-9
Kiadó: Studium Plusz
Kiadás éve: 2017
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

VIGYÁZAT, NIXIE A LÁTHATÁRON!

HA PÁLCÁT FOG A KEZÉBE, AZ MAGA A KATASZTRÓFA, DE HA MÓKÁRA KERÜL A SOR, AZ MAGA A VARÁZSLAT!

Van annál izgalmasabb, mint amikor kinézel a szobád ablakából, és felfedezed, hogy az egész világot belepte a hó? Nixie, a csuda rossz tündér számára ez csak egyvalamit jelenthet... mókát!
Miközben a többi tündér buzgón készül a Téli Éjféli Fesztiválra, ő elmegy szánkózni, korizni és persze hógolyózni... De a móka katasztrófába fordul, amikor úgy dönt, hogy rozoga pálcájával még több téli izgalmat varázsol... AJAJ!

OLYAN TÜNDÉRT, MINT NIXIE, MÉG NEM LÁTOTT A VILÁG...

Hoczné Hári Ildikó

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2018

Szerző: Lester, Cas
Cím: Nixie, a csuda rossz tündér
ISBN: 978-615-5611-58-2
Kiadó: Studium Plusz Kiadó
Kiadás éve: 2016
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Csuda rossz tündér Nixie. Olyan csintalan, mint rozoga varázspálcája, tetején a szebb napokat látott piros csillaggal, amely szinte mindig mást csinál, mint amit a kis tündér akar. Meggondolatlan varázslásaival mindig galibát okoz: sziromvitorlázás közben rázuhan egyik tündértársára Bűbájolgára, aki megmondja őt Mintavillám Tamarának, a tündér-keresztanyának is. Mindeközben a Megbűvölt Erdő lakói a várva várt Virágbálra készülnek, a többi tündér már előre izgul, hogy Nixie milyen galibát fog ismét elkövetni. A tavalyi bálon ugyanis a királyi hintót véletlenül hatalmas buborékká változtatta, ami elrepült, benne a tündérkirálynővel ...

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2017

Szerző: Levine, Gail Carson
Cím: Elátkozott Ella
ISBN: 963 9093 43 2
Kiadó: Geopen Kiadó
Kiadás éve: 2001
Kinek ajánlott: 5. osztály
(4 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Ella minden adományok tetejébe születésekor varázslatos ajándékot kap Lucindától, a jóindulatú, de roppant meggondolatlan tündértől – az örök engedelmességet! Hogyan védekezik a talpraesett és szerencsés adottságai mellett még jó humorral is megáldott leányzó az átoknak bizonyuló ajándék ellen, hogyan igyekszik megszabadulni tőle, és hogyan jut el a manók, tündérek, hús-vér, jó és rossz emberek, derék óriások és gonosz orgok között. Ugyan hová? A boldogtalansághoz? A boldogsághoz? Megtudjátok az amerikai írónő minden oldalon újabb meglepetéssel szolgáló, élvezetesen modern meseregényéből – a mesebeli hősnővel szinte egyidős iskoláslány fordításában.

Szabó Ildikó ajánlásával.

A könyvet itt is el tudod olvasni.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Levine, Karen
Cím: Hana bőröndje
ISBN: ISBN 963 9492 22 1
Kiadó: Minerva Nova
Kiadás éve: 2003
Kinek ajánlott: 6-7. osztály
(12 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Hana tragikus története csak egy a több millió hasonló történetből; Fumiko számára mégis kuriózum. A kislány sorsa megérinti a gyerekeket, könnyeket csal a szemükbe, és felbecsülhetetlen értékű erkölcsi tanulsággal szolgál számukra. A Hana bőröndjét mindenkinek el kellene olvasnia.

Hoczné Hári Ildikó

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2010

Szerző: Levine, Karen
Cím: Hana bőröndje
ISBN: 963-9492-22-1
Kiadó: Minerva
Kiadás éve: cop. 2003
Kinek ajánlott: 6-7. osztály
(12 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A bőrönd egész normálisnak tűnik. Egy kicsit kopott, de jó állapotban van. Barna, nagy. Sok minden belefér, talán egy hosszú utazásra való ruha is. Könyvek, kincsek, játékok. Minden nap mennek gyerekek egy kis tokiói múzeumba, hogy láthassák ezt a bőröndöt. Egy üvegszekrényben található. És az üvegen keresztül látható, hogy a bőröndre írtak valamit. Fehér festékkel az áll rajta: Hana Brady, 1931. május 16. árva.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2010

Szerző: Lewis, Clive Staples
Cím: A Hajnalvándor útja
Sorozat: Narnia krónikái 5.
ISBN: 978 963 9859 00 5
Kiadó: M&C Kft.
Kiadás éve: 2005
Kinek ajánlott: 6. osztály
(32 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

C.S. Lewis regényfolyamának ötödik kötete 1952-ben jelent meg. Az oroszlános mese e része egzotikus tengereken, lakatlannak tűnő szigeteken játszódik. Soha nem látott tájakra visz a hajó, ki tudja, mely szigeten milyen kincs rejlik, milyen veszély leselkedik a hőseinkre.

Szabó Ildikó ajánlásával

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2011

Szerző: Lewis, Clive Staples
Cím: A varázsló unokaöccse
Sorozat: Narnia krónikái 1.
ISBN: 960 360 859 7
Kiadó: M&C Kft.
Kiadás éve: 2005
Kinek ajánlott: 6. osztály
(40 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A londoni köznapokból Digory és lánypajtása Polly, rejtélyes, földöntúli országokba kerül. Varázsló kísérletével Andrew bácsi indítja őket veszélyes kalandokra. Így jutnak el a boszorkánykirálynő, Jadis elpusztított birodalmába...

Kérdések írója: Szabó Ildikó

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2011

Szerző: Lewis, Clive Staples
Cím: A végső ütközet
Sorozat: Narnia krónikái 7.
ISBN: 963 360 871 6
Kiadó: Szent István Társulat
Kiadás éve: 1993
Kinek ajánlott: 6. osztály
(7 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Narnia… ahol a hazugság félelmet szül… ahol a legnehezebb próbát a hűségnek kell kiállnia… ahol a remény talán örökre elveszett. Narniának utolsó napjaiban legveszedelmesebb ellenségével kell szembenéznie, a gonosz ezúttal nem kívülről, hanem belülről támad. Ezzel a megrázó viadallal érnek véget Narnia krónikái.

A kérdések írója: Szabó Ildikó

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Lewis, Clive Staples
Cím: Az ezüsttrón
Sorozat: Narnia krónikái 6.
ISBN: 963-7342-54-0
Kiadó: M&C. Kft.
Kiadás éve: 2006
Kinek ajánlott: 6. osztály
(18 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Zord, hideg télben indul útnak két embergyerek, s egy különös lápi lény.
Elmondhatatlan veszélyeken és sötét, mély barlangokon át tör előre a barátok maroknyi, nemes csapata, kiknek egyetlen célja a fogságban tartott herceg kiszabadítása. De vajon hol találnak rá? A föld felett? A föld alatt? Eljutnak Lennvilágba is, ahol a gonosz a leggyönyörűbb és leghalálosabb arcát is megmutatja.

Szabó Ildikó ajánlásával.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2011

Szerző: Lewis, Clive Staples
Cím: Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény
Sorozat: Narnia krónikái 2.
ISBN: 963 7342 39 7
Kiadó: M&C Kft.
Kiadás éve: 2005
Kinek ajánlott: 6. osztály
(79 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Egy ódon, vidéki kastély eldugott szobájában áll a titokzatos szekrény, a négy kis kalandor ennek ajtaján keresztül lép be Narnia földjére, amelyet a Fehér Boszorkány tart rabságban. Már minden remény veszni látszik, amikor visszatér Aslan, a Nagy Oroszlán. Elérkezik az igazság pillanata, s megindul a kalandos küzdelem a jó hatalomra jutásáért....

 Szabó Ildikó ajánlásával

A könyvet ide kattintva is elolvashatod.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2011

Szerző: Lewis, Clive Staples
Cím: Caspian herceg
Sorozat: Narnia krónikái 4.
ISBN: 963 7342 53 2
Kiadó: M&C Kft.
Kiadás éve: 2005
Kinek ajánlott: 6. osztály
(24 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Narnia... ahol az állatok beszélnek,... a fák vándorolnak,... s ahol hamarosan kitör a háború. A herceg, akit jogtalanul megfosztottak trónjától, végső elkeseredésében hadsereget gyűjt, hogy megszabadítsa hazáját a bitorlótól. Végül azonban két ember közt dől el a küzdelem, a becsület csatája dönt az egész világ sorsa fölött.

A kérdések írója: Szabó Ildikó

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2011

Szerző: Lewis, Gill
Cím: Égi vándor
Sorozat: Cool Selection
ISBN: 978 963 245 681 2
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2011
Kinek ajánlott: 5-7. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Egy teremtmény él az erdő mélyén. Olyan teremtmény, amilyet már több mint száz éve nem láttak Callumék farmján. Callum és Iona megfogadják, hogy titokban tartják csodálatos felfedezésüket, de vajon képesek is megvédeni? Az ígéret, melyet egymásnak tettek, mindkettejük életét megváltoztatja.

Szörényiné Kis-Gergely Lilla

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2020

Szerző: Lindell, Unni ; Skavlan, Fredrik
Cím: Rém Rozi és a hetedik csillag
ISBN: 978 80 7089 518 4
Kiadó: Madách-Posonium Kft.
Kiadás éve: 2011
Kinek ajánlott: 4-6. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.
Semmitől sem szabad megijedni – vagy talán mégis? Rém Rozi és a szellemcsapat a Ruhatár Anyagraktárában laknak. Nappal összehajtva fekszenek és várják, hogy leszálljon az éj. Ám Rozi ismét bonyodalmat okoz, ezért egyedül kell felröpülnie a világűrbe, a Hetedik Csillagra, hogy megtudja, hová szállítja a teherautó Oroszlánszívű Otíliát. Sacc Pityke hideg, sötét pincében sínylődik, ahová a gyártulajdonos zárta be büntetésből, a néma Rivenbolt szabó mellé. Rém Rozi kiszabadítja Pitykét, és együtt indulnak a Második Igazság keresésére. Az utazás során sok-sok veszély leselkedik rájuk. 
 
Szörényiné Kis-Gergely Lilla

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2020

Szerző: Lindell, Unni ; Skavlan, Fredrik
Cím: Rém Rozi és az éjjeli tanoda
ISBN: 978 80 7089 505 4
Kiadó: Pozsony Madách
Kiadás éve: 2010
Kinek ajánlott: 4-6. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Kísérjük el Rém Rozit és Sacc Pitykét egy félelmetes és csodálatos utazásra. A filozófia, a kultúra és a történetelem útvesztőiben keresik a tíz igazságot.

- Ez meg mi a csuda? Felmosórongy? Itt hagyta a takarítónő a rongyait?
- Nem, papa - kiáltott Pityke. - Ez egy szellem. Egy igazi szellem.

Rém Rozi és a szellemcsapat a ruhagyár anyagraktárában laknak. A szellemek nappal szépen összehajtva fekszenek a polcokon, és várják, hogy besötétedjen. Rozi beiratkozik Horror Hortenziához a Kiskorú Képzetlen Szellemek éjszakai tanodájába. Rozi szörnyű dolgot követ el, és hosszú utat kell megtennie, hogy megtalálja az első igazságot.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2015

Szerző: Lindgren, Astrid
Cím: Harisnyás Pippi
ISBN: 963-627-173-9
Kiadó: EGMONT
Kiadás éve: 2002
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(33 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Ha egy különleges és elképesztő ötletekkel bíró copfos kislánnyal szeretnél kellemes és feledhetetlen kalandokra kelni, akkor feltétlenül mondd ki a varázsigét:

"Nincs finomabb, mint a mákos palacsinta,

az ebéd csonka, ha nincs palacsinta,

annak, ki megunta nem jár palacsinta."

No igen itt minden megtörténhet, még az is ... , igen az. Főleg ha kimondtad.

Ha már itt tartunk és valóban Pippivel szeretnéd tölteni az időd, ne habozz irány a könyvtár és olvass erről a kislányról, aki bármit megtehet ami eszébe jut!

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Lindgren, Astrid
Cím: Harisnyás Pippi a Déltengeren
ISBN: 963-627-217-4
Kiadó: Egmont-Hungary Kft.
Kiadás éve: 1998
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(21 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Harisnyás Pippi egyedül él a Villekulla-villában, ő a legvidámabb és legerősebb gyermek az icipici városkában. Mindennapjait barátaival tölti Tomival és Annikával. Egy nap levelet kap édesapjától, aki a Kurrekurredutt sziget királya, hogy nemsokára a városba érkezik és szeretné magával vinni lányát a déltengeri szigetre, hogy alattvalói is megismerhessék a hercegnőt. Pippi magával viszi a kalandos útra barátait is, a szigeten megismerkednek a szigeten lakó gyerekekkel, akik megmutatják nekik milyen a déltengeren élni, gyöngyöt halászni, sziklabarlangokban bujkálni,  kalózokkal elbánni. Visszatérve otthonukba, a kisvárosba Pippi karácsonyt varázsol barátainak és ajándékokkal lepi meg őket, és megtanítja nekik, hogy a legjobb dolog gyereknek lenni.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Lindgren, Astrid
Cím: Harisnyás Pippi hajóra száll
ISBN: 978 963 629 463 2
Kiadó: Egmont-Hungary Kft.
Kiadás éve: 2010
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(10 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Nincs olyan gyerek a világon, aki ne szeretne egy olyan barátot, mint Harisnyás Pippi.

Ő mindig a legizgalmasabb, legszórakoztatóbb játékokat találja ki, mellette nem lehet unatkozni. Pippire és barátaira, Tomira és Annikára, most is sok móka és izgalom vár, mint például, egy remek osztálykirándulás vagy egy tigrissel való küzdelem. Ráadásul egy hajótörést is átvészelnek, de ezen kívül még rengeteg szórakoztató kalandban lesz részük. Egyik nap egy váratlan látogató érkezik Pippihez, az édesapja, aki szeretné, ha a lánya vele tartana és ő lenne a négerek hercegnője. Vajon, hogy dönt Pippi, elutazik édesapjával, hiszen kalóz akar lenni és tőle sokat tudna tanulni vagy marad a barátaival, akiket nagyon szeret?

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Lindgren, Astrid
Cím: Harisnyás Pippi hajóra száll
ISBN: 963-627-129-1
Kiadó: Egmont-Hungary Kft.
Kiadás éve: 1999
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Ebben a könyvben minden hétköznapinak tűnő dolog sokkal másabb, hiszen főszereplőnk Harisnyás Pippi részt vesz benne. Pippi ugyanis a világ leghumorosabb, legügyesebb és legerősebb kislánya. Mindig úgy tesz, ahogy ő akar, mindig is úgy tett egész életében. Minden gyerek rajongott érte, szerettek vele játszani, csodálták leleményességét. Aztán egyszer megjelent a papája, aki szeretett lányát kinevezte Négerhercegnőnek, majd Szeleverdin hajójukkal a tengerre szálltak. De mégis hogyan búcsúztak el a gyerekek Pippitől? Hogy fogadta Pippi, hogy barátai sírva kísérik a kikötőbe? Minden kiderül a könyből!

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Lindgren, Astrid
Cím: Harisnyás Pippi talál egy csunkot
ISBN: 978 963 486 602 2
Kiadó: Móra
Kiadás éve: 2020
Kinek ajánlott: 1-2. osztály
(4 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Harisnyás Pippi és barátai egy lehetetlennek tűnő feladat megoldásának nyomába erednek. Mi az a csunk? Édesség? Ruhaféle? Vagy talán egy betegség? Sikerül kideríteniük? A választ megtalálod a könyvben.

Gulyás Eliza

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2021

Szerző: Lindgren, Astrid
Cím: Juharfalvi Emil
ISBN: 963 627 128 3
Kiadó: Egmont-Hungary Kft.
Kiadás éve: 1997
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(48 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Emil, aki egy dél-svédországi tanyán cseperedik fel, jól ismert figurája a gyermekirodalomnak. Ő az örök rosszcsont, aki ha moccan is, már rögtön valami galiba támad körülötte. Márpedig a magafajta fiúk ritkán ülnek meg egyhelyben. Minden érdekli őket, mindent ki akarnak próbálni, nem ismerik a lehetetlent. Dehogyis rosszak ők, kis szívük tele van szeretettel családjuk és környezetük iránt. De hát a környező világ nehezen viseli az egyre újabb és egyre vaskosabb meglepetéseket. Az még csak hagyján, hogy a mohó Emil feje beleszorul a levesestálba, és doktorhoz kell menni, hogy leoperálja róla, meg, hogy lenyeli a spórolt pénzt, meg, hogy kishúgát felvonja a zászlórúd tetejére, és hogy kis híján tönkreteszi szülei nagyszabású vendégségét... Hanem amikor titkon lóra kap, és egyedül elkocog szülei után a mozgalmas népünnepélyre, akkor már bizony valódi kalandok sora kezdődik. Ám rettenthetetlen kis barátunkat nem kell félteni, mert egyetlen fapuskával elfogja a régóta körözött rablót!

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Lindgren, Astrid
Cím: Juharfalvi Emil még egyszer
ISBN: 963-627-297-2
Kiadó: Egmont
Kiadás éve: 1999
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(3 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Emil egy kedves, leleményes svéd kisfiú a juharfalvi Macskaháj tanyáról, aki jó szíve és éles esze ellenére sok bonyodalmat okoz a környezetében csínytevéseivel. Újabb meglepő, szórakoztató kalandjait és hőstettét is megismerhetjük e könyvből.

A kérdések írója: Gáspár Flóra

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2020

Szerző: Lindgren, Astrid
Cím: Juharfalvi Emil újabb csínyei
ISBN: 963-627-172-0
Kiadó: Egmont-Hungary
Kiadás éve: 1997
Kinek ajánlott: 3-4. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Emil, ​aki egy dél-svédországi tanyán cseperedik fel, jól ismert figurája a gyermekirodalomnak. Ő az örök rosszcsont, az ebadta, aki ha moccan is, már rögtön valami galiba támad körülötte. Minden érdekli őt, és mindent ki akar próbálni.

Ebben az új kötetben Emil, ha lehet, még vásottabb csínyekkel lepi meg családját és tágabb környezetét. Odáig feszíti a húrt, hogy a falu lakói gyűjtést rendeznek, s felajánlják a pénzt a fiú édesanyjának: küldje rajta Emilt Amerikába. A szerető anya felháborodva utasítja el az ötletet, s így a fiúnak módja van folytatni nagyszabású akcióit. Tudnivaló, hogy ha Emil rossz fát tesz a tűzre, a fáskamrába zárják büntetésül, és ő ott unalmában minden alkalommal egy fafigurát farag. Talán eleget mondunk azzal, hogy e könyvecske során a polcon álló figurák száma huszonhétről százra gyarapszik, és van olyan nap, hogy háromszor is meglakja ezt a zárkát. Nem csoda, hogy magányában olyan ötletek fogalmazódnak meg benne, amelyek a közeli városban is általános rémületet keltenek, és a szó szoros értelmében tűzbe borítják az eget meghökkent lakói felett.

Nagy András

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2020

Szerző: Lindo, Elvira
Cím: Pápaszemes Manolito
Sorozat: Pápaszemes Manolito
ISBN: 963-86445-4-0
Kiadó: Espanexpo
Kiadás éve: 2004
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 25 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Pápaszemes Manolito egy madridi városnegyedből szemléli a világot, és a felnőttektől ,vagy a filmekből elcsent szavakkal mutatja be barátait, családját és az őt körülvevő embereket. Nicolás nagypapával, öccsével, a Kis Lököttel és barátaival, Lapátfülű Lópezzel, Yihaddal és Susanával nagyszerű kalandként élik meg a hétköznapokat. Történeteiből megérthetjük, hogy az élet legszebb pillanata a gyermekkor.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Lindo, Elvira
Cím: Szegény Manolito!
Sorozat: Pápaszemes Manolito
ISBN: 963-229-392-4
Kiadó: Espanexpo
Kiadás éve: 2006
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Pápaszemes Manolito visszatér, és – bár kicsit fejébe szállt a hírnév – kedvesebb, mint valaha.Persze nem arról van szó, hogy Manolitóval különleges dolgok történnek, mégis úgy meséli őket, mintha valóságos, felejthetetlen kalandokat élne át. Családja és barátai folyton azt kérdezik: „Hát sosem fog elhallgatni ez a gyerek?!”
A Szegény Manolito a sorozat második kötete, amelyből megtudjuk, hogy a boltban lopni nem szép dolog, és azt is, hogy egy vérbeli spanyol mindig tájékozott fociügyekben…

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Lindo, Elvira
Cím: Tök jó vagyok
Sorozat: Pápaszemes Manolito
ISBN: 978-963-643-193-8
Kiadó: General Press
Kiadás éve: [2010]
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 25 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Manolito a rossz tanulmányi eredményei miatt az idén nem mehet nyaralni. Vajon mi történik egy minden lében kanál kisfiúval a hosszú és unalmas nyáron? Pápaszemes Manolitót nem olyan fából faragták, hogy az egyhangúnak ígérkező szünidő kalandok és meghökkentő fordulatok nélkül teljen el. Az új iskolaév pedig még ennél is izgalmasabb lesz, hiszen a Kis Lökött is iskolába megy. Két ilyen gyerek mellett nem csoda, ha az egész iskola néhány hét alatt a feje tetejére áll. Az előző két könyvből - Pápaszemes Manolito és Szegény Manolito - megismert spanyol kisördög megpróbáltatásai a nyári szünetben is folytatódnak.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Rege a tihanyi visszhangról
Szerző: Lipták Gábor
Cím: Aranyhíd
Alcím: Rege a tihanyi visszhangról
ISBN: 963-11-0518-0
Kiadó: Móra
Kiadás éve: 1976
Kinek ajánlott: 4. osztály
(19 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Ez egy csodálatos rege – régi mese – a tihanyi visszhang keletkezéséről...amely a tihanyi apátság és a Visszhang-domb között keletkezett akkor, amikor még épületek a hang szabad oda-vissza terjedését nem gátolták.....

Hoczné Hári Ildikó

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2010

A véres nyíl
Szerző: Lipták Gábor
Cím: Aranyhíd
Alcím: A véres nyíl
ISBN: 963-11-0518-0
Kiadó: Móra
Kiadás éve: 1976
Kinek ajánlott: 7. osztály
(40 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 10 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A matácsi várban vőfélytáncot jártak. Az éj leple alatt egy leány lopódzik a várfalhoz......

Hoczné Hári Ildikó

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2010

Szerző: Littlewood, Kathryn
Cím: Bliss
ISBN: 9789633 734636
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2014
Kinek ajánlott: 4-6. osztály
(20 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Rosemary Bliss családja nagy titkot rejteget: a Bliss Családi Szakácskönyv valójában varázslatos receptek gyűjteménye. Süthetnek belőle mélyálom-kekszet, vagy épp muzsikáló gyömbérszeletet…

Amikor szüleik elutaznak, Rose-ra és testvéreire hárul a feladat, hogy a távollétükben őrizzék a könyvet. Egy habverőforma kulcs nyitja a titkos rejtekhely ajtaját, és most ők a felelősek érte. Ám megjelenik egy rejtélyes idegen, Lily nagynénjük személyében. Lily motorozik, lila flitteres ruhákat hord, és egzotikus csemegéket főz vacsorára. A hétköznapi receptek hamarosan éppoly unalmasnak tűnnek, mint a gyerekek élete Lily érkezése előtt. Hol marad a móka?

Rose és testvérei elhatározzák, hogy kipróbálják a konyhamágiát. Elkészítenek néhány receptet a Varázslatos Szakácskönyvből. Mi baj lehetne abból, ha sütnek néhány szerelem-muffint és igazmondás-süteményt?

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Lobato, Arcadio
Cím: Csillagmese
ISBN: 963 87064 7 3
Kiadó: Naphegy Kiadó
Kiadás éve: 2006
Kinek ajánlott: 1-2. osztály
(453 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Egy nyári éjszakán Heléna az esti mese után álomba merül, majd egy kis csillag jelenik meg az ágyánál. Vágya, hogy megismerkedjen a mesebeli királykisasszonnyal. Azonban a csillagoknak nem idelent van a helyük. Vajon visszatér-e a kis csillag az égre?

A kérdések írója: Jerzsa Péter

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2010

Szerző: Lobato, Arcadio
Cím: Csillagmese
ISBN: 13 978-3-855 81-285-1
Kiadó: Naphegy Kiadó
Kiadás éve: 2006
Kinek ajánlott: 1-2. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A kis Helent éjjel meglátogatja egy kicsi csillag. A kis csillag szeretne a Földön maradni, és megismerni a jó éjszakát mesében szereplő királykisasszonnyal. Vajon sikerül Helennek rávennie a kis csillagot arra, hogy térjen vissza az égboltra?         

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2010

Szerző: Lofting, Hugh
Cím: Doktor Dolittle és az állatok
ISBN: 9631108309
Kiadó: Móra Könyvkiadó
Kiadás éve: 1977
Kinek ajánlott: 3-6. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Az állatbarát Dolittle doktor kedvencei kedvéért az emberek gyógyításáról áttér az állatok gyógyítására. Polinézia nevű papagája megtanítja az állatok nyelvére.
A doktor sikereinek híre eljut Afrikába is. A majmok országában járvány dúl, ezért követeket küldenek Angliába a doktorhoz, kérve, hogy siessen oda, és gyógyítsa meg őket. A doktor kedvenc állatai társaságában viszontagságos, kalandos utazás után megérkezik a majmok országába, ahol kórházat rendez be, és véget vet a járvány pusztításának. A majmok hálából egy különleges, kétfejű, huzivoni nevű állattal ajándékozzák meg. Dolittle hazatér Angliába, és a huzivoni segítségével minden adósságát megfizeti.

Pálfi Dénes

A könyvet ide kattintva is elolvashatod.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2021

Szerző: London, Jack
Cím: A vadon szava
ISBN: 978-963-942-984-0
Kiadó: Akkord kiadó
Kiadás éve: cop. 2006
Kinek ajánlott: 4-7. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Jack London regénye 1897 őszén kezdődik, melynek főszereplője Buck, a bernáthegyi és skótjuhászkutya keverék, akit egy nap elrabolnak és eladnak. Ettől kezdve sok nehézséggel és megpróbáltatással kell szembenéznie a kutyának, míg végül igaz barátra lel egy jószívű aranybányász személyében. Buck gazdája halála után visszatér a természetbe, és egy farkascsorda vezérévé válik. Ám életét mindörökre az egykori „barátság” határozza meg.

A könyv az ember és természet egymásra találásának megrendítő dokumentuma, melyet 10 év feletti gyerekeknek ajánlok.

Gyarmati Nikoletta

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2020

Szerző: Lőrincz Judit Lívia
Cím: Pufi kandúr és a bitang banda
ISBN: 978-615-5054-35-8
Kiadó: Studium Plusz Könyvkiadó Kft.
Kiadás éve: 2011
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(24 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 25 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Pufi kandúr új otthonra talált és élvezi az őt megillető kényelmet és biztonságot. Semmi pénzért le nem cserélné kényelmes életét, azonban mikor találkozik Berkenyével, a vörös cicalánnyal, minden megváltozik. Szeretne csatlakozni a környékbeli macskák bandájához, ehhez azonban 3 próbát kell kiállnia. A sikeres próbatételek után nemcsak a környékbeli macskák társaságának, de egy másik csapatnak, a Bitang Bandának is fontos tagja lesz.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Lőrincz Judit Lívia
Cím: Pufi kandúr gazdát talál
ISBN: 978-615-5054-31-0
Kiadó: Studium Plusz Kiadó
Kiadás éve: 2011
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A mesekönyv egy kövérsége miatt utcára tett kandúrkölyökről szól. Pufi egy macskatenyésztőnél látja meg a világot, de kövérsége miatt gazdája nem szereti, testvérei is csúfolják, egyedül a szomszéd hentes bácsi eteti finom falatokkal. Amikor egy kiállításon negatív díjat nyer, kiteszik a szűrét, és megismerkedik a kóbor élet próbáival, egyszer a kukázó macskákkal is összetűzésbe kerül. Másnap azonban ismerős hangra lesz figyelmes egy játszótéren, hamarosan felismeri azt a kék szemű, kedves kisfiút, aki a kiállításon a legszebb cicának nevezte. A boldog játék után Pufi szomorúan veszi tudomásul, hogy a kisfiú édesanyja hallani sem akar arról, hogy hazavigyék, Pufi azonban makacsul követi őket az ebéddel készülő nagyihoz. Pufit végül megszánják, finom falatokkal kínálják, de a legváratlanabb meglepetés akkor éri, amikor megjelenik a kapuban nagyapa, a szomszéd hentes. Pufi végül egy nagy és egy apró simogató kéz alatt szenderül dorombolva álomra.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2016

Szerző: Lőrincz Judit Lívia
Cím: Pufi kandúr világgá megy
ISBN: 978 615 5054 86 0
Kiadó: Studium Plusz Kiadó
Kiadás éve: 2014
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Pufi kandúr szerető gazdákra talált és sikerült a környékbeli macskák közé is beilleszkednie. Úgy tűnik, semmi sem zavarhatja meg kellemesen unalmas életét, amiben a lustálkodásé és az evésé a főszerep. Ám ekkor feltűnik a színen a pelenkás Borsóka, aki a békés otthont fenekestül felforgatja: Jonatánt kiűzi az ágyából, Pufit megharapja, a mindig kedves Aranka mamát pedig veszekedős házisárkánnyá változtatja. Jonatánnál és Pufi kandúrnál betelik a pohár és úgy határoznak: világgá mennek. A helyzet rendezése - ahogy korábban is - a mindig nyugodt Jóska papára vár.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2016

Szerző: Lovranits Júlia
Cím: Lea és a viharbanyák
ISBN: 978 963 373 710 1
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Kiadás éve: 2013
Kinek ajánlott: 4-7. osztály
(3 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Tudtad, hogy a magyar boszorkányok nem csak seprűn repülnek, hanem meglovagolják a füstöt, a macskát, a porszívót, és bármit, ami a kezük ügyébe kerül?

Ki ne szeretne boszorkányokkal találkozni gyerekkorában? Lea és Angika mindent meg is tesznek érte, hogy minél többet tudjanak a boszorkányokról és sikerüljön velük összebarátkozni. Olvasnak róluk, lerajzolják őket, de mindketten alaposan meglepődnek, amikor végre tényleg megismerkedhetnek Frugilegával, a varjas boszorkával és barátaival. Persze sok próbát kell még kiállniuk, mire igazi barátaikká lesznek, és magukkal viszik őket a Világvégére, a Nap Anyjához...

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Lowe, Dave
Cím: A hörcsögöm egy detektív
Sorozat: Büdi és Ben
ISBN: 978-963-9905-74-0
Kiadó: Kulinária
Kiadás éve: 2015
Kinek ajánlott: 2-5. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Ismét visszatér Büdi, a címszereplő hörcsög és gazdája, a kilencesztendős Ben Jinks. Az elválaszthatatlan páros ezúttal egy izgalmas nyomozásba kezd. Először eltűnik a mogorva szomszéd, Mrs. Gilligan – gazdájához hasonlóan barátságtalan – macskája, aki rendszeresen madarakat gyilkolászik, vagy feldúlja Jinksék virágágyásait. Később azonban nyoma vész Delilah-nak is, aki Ben húgának, Lucy-nek a kiscicája. Vajon hol lehetnek? És ki rabolta el őket? Ezt kell kiderítenie a Detektív Duónak, számos szórakoztató kaland kíséretében ...

Hoczné Hári Ildikó

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2018

Szerző: Lowe, Dave
Cím: A hörcsögöm egy Gigasztár
Sorozat: Büdi és Ben
ISBN: 978 963 9905 55 9
Kiadó: Kulinária Kiadó
Kiadás éve: 2015
Kinek ajánlott: 2-5. osztály
(7 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Új kaland elé néz a káprázatosan okos hörcsög, Büdöspopsi és gazdája, a kilencéves Ben! A népszerű és vicces Büdi és Ben könyvsorozat harmadik részében Büdi elindul a kisállatok tehetségkutató versenyén. Ám hamar kiderül, hogy rögös út vezet a dobogó tetejéig. Pedig a zseniális hörcsög a győzelem kedvéért még gördeszkázni is megtanul. Túléli-e Büdi a nagyra törő terveket?

Bíró Vanda Elvira

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2015

Szerző: Lowe, Dave
Cím: A hörcsögöm egy kém
Sorozat: Büdi és Ben
ISBN: 9789639905351
Kiadó: Kulinária Kiadó
Kiadás éve: 2014
Kinek ajánlott: 2-5. osztály
(9 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Ismét akcióban a zseniális hörcsög, Büdöspopsi és gazdája, a kilencéves Ben! A nagy sikerű, parádés humorú Büdi és Ben könyvsorozat második részében az eszes hörcsög és a talpraesett kisfiú rablók után nyomoznak. Vajon ki fosztogatja a környék házait? Kalandos feladatukhoz csupán egy pingvinjelmez, néhány rajzszög és egy bébifigyelő monitor áll a rendelkezésükre.
A Sheffield-díjas könyvsorozat a 7-12 évesek önálló olvasását segíti elő egyszerű mondatokkal, rövid fejezetekkel, nagyméretű betűkkel és rengeteg poénnal.

Bíróné K. Adrienne

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2016

Szerző: Lowe, Dave
Cím: A hörcsögöm egy zseni
Sorozat: Büdi és Ben
ISBN: 978 963 9905 24 5
Kiadó: Kulinária Kiadó
Kiadás éve: 2014
Kinek ajánlott: 2-5. osztály
(11 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A történet a kilencéves Benjaminról és Büdöspopsiról, a sziporkázóan okos hörcsögről szól. Benjamin teljesen hétköznapi srác. Utál matekozni, leckét írni, rendet rakni. Büdi, a hörcsög, viszont beszélni tud, és kitűnően számol. Ketten együtt tökéletes párost alkotnak. Vajon megnyerik-e a fogadást, amit Ben apukája kötött Nagyszakállal, a szigorú tanárral? Sikerül-e Ben felmérője?

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Lowry, Lois
Cím: Az emlékek őre
ISBN: 978-963-9884-27-4
Kiadó: Animus Kiadó
Kiadás éve: 2009
Kinek ajánlott: 6-8. osztály
(8 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A 12 éves Jonas olyan világban él, melyben nincs igazságtalanság, éhezés, erőszak a családok életében is teljes a harmónia. Ezt a tökéletesnek tűnő világot a bölcsek tanácsa vezeti. Ők azok is, akik a tizenkettedik évüket betöltött fiúk és lányok egész életre szóló pályáját kijelölik egy évente megrendezett ceremónián. Történetünk hősét valami egészen egyedi feladatra tartják alkalmasnak. Miközben egy különös öregember felkészíti őt hivatása betöltésére, Jonas előtt feltárul, milyen titkok lapulnak az őt körülvevő világ békéje mögött. A fiú vakmerő tettre szánja el magát…
     Az ifjúsági regény sajátos hangulata, cselekményének feszültsége a gyermek és felnőtt olvasót egyaránt fogva tartja. Az emlékek őre kivételes lehetőséget kínál a továbbgondolásra, arra, hogy szülők és gyerekek, tanárok és tanítványok elbeszélgessenek az élet nagy kérdéseiről.

A kérdések írója: Kollerné Tóth Gabriella

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Lowry, Lois
Cím: Az emlékek őre
ISBN: 978-963-9884-27-4
Kiadó: Animus Kiadó
Kiadás éve: 2009
Kinek ajánlott: 6-8. osztály
(76 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Ez a történet egy olyan világban játszódik, ahol nincs bűnözés, igazságtalanság, és látszólag teljes a harmónia. A megfelelő életkort elért fiatalok pályáját a bölcsek tanácsa jelöli ki, mely egész életükre szól. A főhősnek, Jonasnak egy meglehetősen különös feladatot szánnak. A fiú előtt ezután lassan világossá válik, hogy mi áll a mesterséges világuk mögött.

A kérdések írója: Jerzsa Péter

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2010

Szerző: Lowry, Lois
Cím: Számláld meg a csillagokat
ISBN: 978-963-324-313-8
Kiadó: Animus
Kiadás éve: 2015
Kinek ajánlott: 6-7. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Nos, ​bátor vagy-e kicsi lány? – kérdi Henrik bácsi 10 éves unokahúgát. 1943-at írunk. Annemarie Johansen élete sajátos elegye a hétköznapi otthoni és iskolai életnek, az élelmiszerhiánynak és a náci katonák állandó jelenlétének. A bátorságról a kislány úgy gondolja, az a mesebeli páncélos lovagok erénye, az ő életében nem sok szerepe lehet.
Amikor a német megszállók elkezdik a dániai zsidók összegyűjtését, Johansenék befogadják Annemarie legjobb barátnőjét, Ellen Rosent, s ettől kezdve a külvilág felé ő is a család tagja lesz. Ellennek és Annemarienak nagy lélekjelenlétre van szüksége, amikor a késő éjszaka a házba érkező náci tiszt az iránt érdeklődik, miért nem szőke Ellen is, mit a testvérei.
A könyv olvasói – a főhős kislány nézőpontjából – megismerik a dániai ellenállást, azt a bravúrt, ahogyan csaknem a teljes zsidó lakosságot – mintegy 7000 embert – csónakokon, kis hajókon átmenekítik Svédországba.
Lois Lowry története arra emlékeztet, hogy a háború és a terror idején is létezhet büszkeség és emberi tartás.

Benkéné Osvald Éva

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2022

Szerző: Lucado, Max
Cím: Az enyém vagy!
ISBN: 978 963 9390 58 4
Kiadó: Keresztény Ismeretterjesztő Alapítvány
Kiadás éve: 2009
Kinek ajánlott: 2-3. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Dobozok és labdák. Színesek és szépek. Most minden famanó ezt vásárolja. Mindenki kivéve Pancsinellót.
De ő sem akar lemaradni, belenyúl hát a zsebébe.
Mindent megtesz – bármibe is kerül –, hogy megszerezze, ami másoknak is megvan. De nem gondol rá, hogy mekkora árat kell érte fizetnie.
Éli, a fafaragómester kell, hogy emlékeztesse:
„Értékes vagy! Nem amiatt, amid van, hanem amiatt, hogy az enyém vagy!”

Szabó Ildikó ajánlásával.

A mesét itt tudod megnézni.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Lucado, Max
Cím: Értékes vagy
ISBN: 978 963 8703156
Kiadó: Timóteus Társaság Alapítvány
Kiadás éve: 2002
Kinek ajánlott: 2-3. osztály
(9 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 10 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Max Lucado szívet melengető meséjében Éli, a fafaragómester segítségével Pancsinelló felismeri, hogy milyen értékes - függetlenül attól, hogy a többi foltmanó mit gondol róla....

Jakab Jetta ajánlásával

A mesét itt tudod megnézni.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2012

Szerző: Lucado, Max
Cím: Különleges ajándék
ISBN: 978 963 9390 54 6
Kiadó: Keresztény Ismeretterjesztő Alapítvány
Kiadás éve: 2008
Kinek ajánlott: 2-3. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Egy reggel a famanók arra ébrednek, hogy mindannyian ajándékot kaptak. Mindenki azt kapta, amit szeretett. Élitől, a fafaragómestertől tanulják meg, hogyan segíthetnek egy bajba jutott famanócsaládon. A történet arra tanít, hogyan használjuk mi is az Istentől kapott ajándékainkat az ő szolgálatára.

Szabó Ildikó ajánlásával.

A mesét ide kattintva tudod megnézni.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Luhn, Usch
Cím: A hercegnő lova
Sorozat: Póniszív
ISBN: 9789632449227
Kiadó: Scolar Kiadó
Kiadás éve: 2018
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(3 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Anni a díjugrató verseny után nem várja meg az eredményhirdetést, hanem egyenesen egy erdőbe vezeti szeretett lovát, Póniszívet. A kislánynak nincs mitől félnie, mert Póniszív anyukája és a vadlovak szeretettel veszik körül. A győztes Paula édesanyja fellármázza az egész környéket, mert eltűnt Pepperoni, vagyis Póniszív. Egy igazi hercegnő, Saci érkezik a Csodamező-birtokra, aki ott akarja betörni a lovát, Fortunát. A kanca nagyon vad, előfordul, hogy harap is. Péter, a suttogó, és Anni, az amatőr suttogó próbálja az előkelő lovat megnyugtatni, kezessé tenni.  A könyvet Franzis Harvey fekete-fehér illusztrációi teszik még hangulatosabbá, valamint számos lovaglással kapcsolatos ismerettel gazdagodik a nyolc éven felüli olvasó.

Bíróné K. Adrienne

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2019

Szerző: Luhn, Usch
Cím: Csajbanda a Csillag-tanyán
Sorozat: Pimasz négyes
ISBN: 9789632445656
Kiadó: Scolar Kiadó
Kiadás éve: 2015
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(7 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

„Vidám, pimasz és állati vicces: a Csillag-tanya csajbandája bemutatkozik! A Csillag-tanyán egyszerűen nem lehet unatkozni! Lili, Karolina és Maja éppen a nyári szünidő első napját ünneplik, amikor egy tűzvörös Volkswagen minibusz kanyarodik be az udvarra, benne a barátságtalan Francival. Jesszasz, ezzel a csajjal kell mostantól együtt lakni? A három barátnő irtó dühös. De van ennél nagyobb gondjuk is: a szomszéd gazda gonosz üzelmeinek kell a nyomára jönniük. Vajon milyen eredménnyel zárul a nyomozás, és sikerül-e megbarátkozniuk Francival? Erről szól az új lánysorozat első kötete. "

Bíróné K. Adrienne

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2016

Szerző: Luhn, Usch
Cím: Csajbanda a Csillag-tanyán
Sorozat: Pimasz négyes
ISBN: 978 963 244 565 6
Kiadó: Scolar Kiadó
Kiadás éve: 2015
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A Csillag-tanya közel másfél száz éve épült, s bár még mindig gyönyörű, már nem ugyanolyan, mint eredeti állapotában: amikor megörökölte Alfréd bácsi, a patikus, az önmagához való őszinteség jegyében eladta az állatokat (egy kecskét és egy récét kivéve), hogy ne kelljen a tartásukkal bíbelődnie. Ezzel ellenben nemcsak pihenni jár szívesen ide, de egész évben - legfőképp pedig a nyári szünidőben - nyitva áll a Csillag-tanya ajtaja a keresztlány, Lili és kis barátnői, Karolina és Maja előtt. A lehetőség csodálatos, hiszen a közelben van a lovarda is, ahova a lányok együtt járnak. Az idillt egy nap azonban megzavarja valami: a környékre érkezik (lehet az is, hogy örökre) egy apa a lányával: Felix, a bohóc, és kislánya, a lilára festett hajú Franci. Liliéknek elsőre ellenszenves a szokatlan külsejű Franci, de aztán hamar összebarátkoznak, s hamarosan már a legnagyobb egyetértésben nyomoznak a titokzatos szomszéd gazda után... A színes rajzokkal illusztrált regény nyolc éves kortól ajánlható.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2015

A titkos cipészműhely
Szerző: Luhn, Usch
Cím: Lili és a varázscipők
Alcím: A titkos cipészműhely
ISBN: 978-963-509-410-3
Kiadó: Scolar Kid
Kiadás éve: 2021
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(5 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Tina a költözés után másra sem vágyik, mint hogy befogadják: az új osztályába és az iskolai focicsapatba. Szerencsére megismerkedik Lilivel, aki varázscipőket készít, és Monsieur Archibalddal, az előkelő származású francia kis sárkánnyal, akik megígérik, hogy segítenek valóra váltani az álmát. Ám váratlanul felbukkan a rémisztő denevér-nő és titokzatos kémgömbje, és kiderül, hogy Lilire, a nagybátyjára és a cipészműhelyre komoly veszély leselkedik...

A kérdéseket írta: Virág Adrienn

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2023

Szerző: Luhn, Usch
Cím: Micsoda disznóság!
Sorozat: Pimasz négyes
ISBN: 978 963 244 566 3
Kiadó: Scolar Kiadó
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Vidám, pimasz és állati vicces: a Csillag-tanya csajbandájának újabb kalandjai

Amióta Mózes, a törpedisznó menedékre lelt a kislányoknál, a Csillag-tanyán teljes a felfordulás. Mózes ugyanis rémesen neveletlen, és unalmában egyfolytában rosszalkodik. Francinak azonban mentő ötlete támad: apukája, Félix, aki hivatására nézve cirkuszi bohóc, megtaníthatná néhány látványos mutatványra. És láss csodát: Mózesről kiderül, hogy őstehetség! Csakhogy úgy tűnik, Lili, Karolina, Maja és Franci idilli barátságának hamarosan véget vetnek a szülők…

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2015

Szerző: Luhn, Usch
Cím: Panzió a Csodamező-birtokon
Sorozat: Póniszív
ISBN: 9789635090617
Kiadó: Scolar Kiadó
Kiadás éve: 2019
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(3 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Vadló, száguldás, ez Anni minden vágya, melyre rá is talál. A Csodamező-birtokon van ám felfordulás... Paula anyukája panziót nyit, Anni legjobb barátnője látogatóba érkezik, és úgy tűnik, már jobban szereti a mopszokat, mint a lovakat. Vajnon tényleg ennyit változott Maria?

Fenyvesi Attila

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2020

Szerző: Luzsi Margó; Kiss István
Cím: Szeretetről és jóságról
Sorozat: Mesélj nekem
ISBN: 978 615 502 880 9
Kiadó: Manó Könyvek Kiadó Kft.
Kiadás éve: 2011
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Egymás iránti önzetlen szeretetre, odafigyelésre, a jóság sorsformáló erejére tanítanak-nevelnek azok a mesék, amelyek helyet kaptak a jelen összeállításban. Az összesen tizenöt mű- és népmese között olyanokat találunk, mint Miklós püspök legendája, A hétfejű tündér, A didergő király, A kisbojtár ajándéka, Az eltévedt fiú meg az anyja, a Csúnya Juliska, vagy épp a Ki szeret a legjobban. 

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Lyall, Casey
Cím: A nagy csekklopás
Sorozat: Abszolút könyvek
ISBN: 978 963 410 405 6
Kiadó: Pozsonyi Pagony Kiadó Kft
Kiadás éve: 2016
Kinek ajánlott: 5-7. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Howard Wallace a saját magánnyomozói szabályai szerint él. Ő aztán tudja, hogyan induljon ki abból, amije van: ballonkabát helyett fürdőköpeny, összetákolt iroda az iskola hátsó kertjében, barátja pedig egy szál sem. Amikor egy diáktársa megbízza egy zsarolási ügy felderítésével, azonnal elvállalja a megbízást, sőt még az új lányt, Ivy Masont is maga mellé veszi. Mire Howard rájön, hogy Ivy nem csak segéderőként hasznos, de barátnak sem olyan rossz, addigra annyi iskolai szabályt szeg meg, hogy választás elé kerül: elveszíti Ivy barátságát vagy örökre feladja a magánnyomozást.

Szörényiné Kis-Gergely Lilla

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2020

Szerző: M. Kácsor Zoltán
Cím: A varázsajtó
Sorozat: Már tudok olvasni 3. szint
ISBN: 978-963-486-965-8
Kiadó: Móra
Kiadás éve: 2022
Kinek ajánlott: 2. osztály
(12 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Berci éles eszű kisfiú, így hamar rájön, hogy a felnőttek alaposan megvezették a sulival kapcsolatban: mindenki azzal hitegette, hogy jó lesz iskolába járni, de a dolog – bár még csak egy-két hete lett elsős – egyáltalán nem tetszik neki, legfőképp a sok ülés és az unalmas lányok miatt. Így aztán nem csoda, hogy mindig késve érkezik és a lehető legkorábban elspurizik az iskolából. Bercit igazából leginkább a varázslények érdeklik, így aztán rettentően megörül, amikor egyik este egy kobold jelenik meg a szobájában. 

A könyvet elsősorban 2. osztályosoknak ajánlom.

Szabó Eszter

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2022

Szerző: M. Kácsor Zoltán
Cím: Az elátkozott amulett
Sorozat: Már tudok olvasni 3. szint
ISBN: 978-963-603-433-7
Kiadó: Móra
Kiadás éve: cop. 2023
Kinek ajánlott: 2. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Berci az utolsó, nagy összecsapásra készül Bizsúr királlyal, a koboldok vezérével. Szerencsére mellette állnak barátai: Borka, Frici és Ricsi. Ám a csapat nem sejti, milyen meglepetések várják őket a varázslabirintusban...

Vajon képesek lesznek legyőzni minden idők legnagyobb varázslóját és kiszabadítani a bebörtönzött koboldokat?

A kérdéseket Szabó Eszter írta.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2023

Szerző: M. Kácsor Zoltán
Cím: Bizsúr király csapdájában
Sorozat: Már tudok olvasni 3. szint
ISBN: 978-963-603-112-1
Kiadó: Móra
Kiadás éve: cop. 2022
Kinek ajánlott: 2. osztály
(3 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Berci sokkal figyelmesebben sétál a suli folyosóján, mióta megismerkedett Borkával, a koboldlánnyal. Tudja, hogy az épület tele van varázslényekkel, csak résen kell lennie. Nem is telik el sok idő, a jól ismert varázsajtón át feltűnik egy kobold: Frici, Borka öccse. A felhőtlen kalandok helyett azonban veszélyes küldetés vár a fiúkra: meg kell menteniük Borkát, aki nem ért haza a koboldvonattal, és minden bizonnyal Bizsúr király tömlöcében raboskodik...

A könyvet az önálló olvasással ismerkedő gyerekeknek ajánlom.

Szabó Eszter

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2022

Szerző: M. Kácsor Zoltán
Cím: Utazás Dínómdánomba
Sorozat: Zabaszauruszok 1.
ISBN: 9786155633560
Kiadó: Kolibri Kiadó
Kiadás éve: 2017
Kinek ajánlott: 4-5. osztály
(8 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Rilex, a tirex a Szaurusz-szigetek egyik barlangjában él. Bár hivatalosan húsevőnek számít, a szájában lakó keselyű nemigen talál a fogai között jófajta békacombot. A tirex szeretné eltüntetni rettenetes fogait, mert emiatt nem talál barátokat. Fogászmesteri tapasztalata csak egy raptornál, Barmolnál sikeres, akinek sikerül majdnem az összes fogát eltüntetni. Egyedül Fogkopács, a fogorvos tudná helyrehozni a dolgot, de a hozzá vezető út igencsak kalandos. Kik a gallimimuszok, hova kéne költözni, hogy egész nap fehércsokit nyalogassunk? Mindezt megtudhatjátok ebből a Dínómdánomba kalauzoló könyvből. Ha kíváncsiak vagytok a szerzőre és más könyveire, ezen a honlapon megtalálhatjátok: www.mkacsorzoltan.hu

Bíróné K. Adrienne

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2017

Szerző: Maar, Paul
Cím: Tessék engem megmenteni!
ISBN: 978-963-9708-08-2
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2009
Kinek ajánlott: 3-6. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Mivel egyetlen kérője sem tetszett Henrietta-Rozalinda-Audórának, ugyanis nem csak nagyon szép volt, de az orrát is igen magasan hordta,  szokatlan ötlete támadt, hogy elraboltatja magát egy szörnnyel.
Arra számított, hogy a legbátrabb királyfiak jönnek majd kiszabadítására, amikor édesapja, a király kihirdetteti, hogy aki a lányát kiszabadítja, megkapja őt felségül, s ráadásul még a fele királyságot.
A szörnyet – aki valószínűleg vegetáriánus volt –, azonban cseppet sem érdekelte a királykisasszony, csupán a nála levő finom ennivalót akarta megkaparintani. Így hát Henrietta-Rozalinda-Audóra kénytelen volt többé-kevésbé saját magát elrabolni, ha azt akarta, hogy a terve sikerüljön. De nem csak ez az egy dolog ütött ki balul. A könyvet felső tagozatos diákoknak ajánlom.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Mack, Tracy ; Citrin, Michael
Cím: A csodálatos Zalinda fivérek esete
Sorozat: Sherlock Holmes és a Baker Streeti Vagányok
ISBN: 978 963 9708 78 5
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2012
Kinek ajánlott: 4-7. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Sherlock Holmesról minden idők legzseniálisabb és legünnepeltebb nyomozójáról, a modern bűnüldözés példaképéről már sokat írtak. Bárki, aki tud egy keveset Holmesról, tisztában van vele, hogy nem dolgozott egyedül. Lelkes és hű utcagyerekek egy csapata is része volt bűnfelderítő szervezetének. A csapat a Baker Streeti Vagányok nevet viselte. Ezek a gyerekek számtalan ügyben segédkeztek Holmesnak, és felbecsülhetetlen szolgálatokat tettek neki nyomozásai során. Kíváncsi vagy ezekre az ügyes utcadetektívekre? A bandavezérek: az éles elméjű Ozzie és Wiggins, aki talpraesettségével, a legelvetemültebb bűnözők eszén is túljár. A bandatagok: Rohan, a szelíd óriás, Elliot, a csibész, Alfie, a kiskölyök és mások. Szeretnéd megismerni őket? Egyetértesz abban, hogy te és a világon mindenki megtudja az igazságot? Bizonyára igen. Most talán azt kérdezed magadtól, ki vagyok én, hogy ilyen kijelentést teszek, és ekkora felelősséget vállalok magamra. Legyen elég annyi, hogy jól ismerem az eseményeket, és most elmondom az igazságot azoknak, akik hajlandók meghallgatni...

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Mack, Tracy ; Citrin, Michael
Cím: Az elvarázsolt ember rejtélye
Sorozat: Sherlock Holmes és a Baker Streeti Vagányok
ISBN: 978 963 245 117 6
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2010
Kinek ajánlott: 4-7. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Ozzie, Wiggins, Pilar, Elliot és a többiek... Ha ezek a nevek semmit sem mondanak neked, akkor te, kedves olvasó még biztosan nem jártál a londoni Baker Streeten álló elhagyatott szekérgyárban, amely a fent említett vagányok tanyája. Ezek a mindenre elszánt, ügyes és szemfüles utcakölykök már nem egyszer segédkeztek Sherlock Holmesnak, a világhírű mesterdetektívnek titokzatos, megoldhatatlannak tűnő esetek felderítésében. Ilyen volt A csodálatos Zalinda fivérek esete is. Sherlock Holmes és a Baker Streeti vagányok ezúttal Elsa Hoff kisasszony szolgálatába állnak, hogy fényt derítsenek az ifjú hölgy dúsgazdag nagynénjének rejtélyes halálára. Az izgalmas, lebilincselő, olykor hátborzongató krimi a XIX. századi London legveszélyesebb negyedein keresztül kalauzolja el olvasóit a gaztevők sötét titkának leleplezéséig. Legyél te is részese Holmes, Wattson és a vagányok hihetetlen kalandjainak, amelyek során kiderítik, hogy természetfölötti erőkkel állnak-e szemben, vagy pedig sötét szélhámosokkal, tolvajokkal és gyilkosokkal van dolguk.

Szabó Ildikó ajánlásával

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Mai, Manfred
Cím: Detektívtörténetek
Sorozat: Olvasó Leó
ISBN: 963 7461 10 8
Kiadó: Fabula Stúdió
Kiadás éve: 1998
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(4 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Az Olvasó Leó sorozat Detektívtörténetek című könyve sok kedves és tanulságos történetekkel szolgál az olvasói számára. A könyvet alsó osztályos gyermekek részére ajánlom. Második osztálytól, negyedik osztályig kiváló szókincsfejlesztő olvasmány diákok számára. 

Ki a tettes? És hogyan leplezzük le? Azt ifjú detektívnek nincsenek könnyű helyzetben, de remekül boldogulnak és példás gyorsasággal göngyölítik fel az eseteket. Léna csapdát állít a frigótolvajnak, Péter kihallgatja a gyanúsítottat, Miki és Laci pedig kelepcébe csalják a titokzatos Mister X-et. A könyvet már olvasni tudó alsó osztályos kisdiákok számára ajánlom. 

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Mesterdetektívek
Szerző: Mai, Manfred
Cím: Detektívtörténetek
Alcím: Mesterdetektívek
Sorozat: Olvasó Leó
ISBN: 963 7461 10 8
Kiadó: Fabula
Kiadás éve: 1998
Kinek ajánlott: 3. osztály
(233 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 10 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Egy tolvaj a strand öltözőszekrényeit fosztogatja. Kevin és András nyomozni kezdenek, hogy megfékezzék a tettest. Vajon véget tudnak vetni a lopásoknak?

A kérdések írója: Jerzsa Péter

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2010

A titokzatos férfi
Szerző: Mai, Manfred
Cím: Detektívtörténetek
Alcím: A titokzatos férfi
Sorozat: Olvasó Leó
ISBN: 963 7461 10 8
Kiadó: Fabula
Kiadás éve: 1998
Kinek ajánlott: 3. osztály
(73 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Kitti és Tomi egy hotelben nyaralnak szüleikkel, ám nemsokára feltűnik nekik egy titokzatos férfi. A két gyerek elhatározza, hogy kideríti ki ez a pasas valójában.

A kérdések írója: Jerzsa Péter

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2010

Szerző: Mai, Manfred
Cím: Történetek a grundról
Sorozat: Olvasó Leó
ISBN: 978-963-7461-42-2
Kiadó: Fabula Stúdió
Kiadás éve: 2006
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(3 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Az Olvasó Leó sorozat Történetek a grundról című könyve sok kedves és tanulságos történetekkel szolgál az olvasói számára. A könyvet alsó osztályos gyermekek részére ajánlom. Második osztálytól, negyedik osztályig kiváló szókincsfejlesztő olvasmány diákok számára.

Kész vagy a leckével? Szép az idő? Akkor irány a pálya! Dani tizenegyeshez készülődik. Ha berúgja, nyer a csapat. De az ellenfél kapusa bosszút fog állni rajta. Most mitévő legyen? A grundon óriási meglepetés fogadja a fiúkat. A pálya foglalt. Egy csapat lány kergeti a labdát, és nem is akárhogyan! A fiúk fel vannak háborodva. Marci születésnapján focimeccset rendeznek. Az ünnepelt kapura tör és lő. A labda átrepül a sövény fölött egyenesen a szomszéd ablakának! Ebből mi lesz? Hat szórakoztató és tanulságos történet a grundról. A könyvet alsó osztályos diákok számára ajánlom.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Majoros Nóra
Cím: 3x1 család
Sorozat: Már tudok olvasni
ISBN: 978 963 11 9228 5
Kiadó: Móra Könyvkiadó
Kiadás éve: 2012
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(7 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 13
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Bruni vagyok, kilencéves, és valószínűleg nagyon furcsa. Ezt azért gondolom, mert ha valakinek az életemről meg a családomról mesélek, akkor kikerekedik az illető szeme, és illetlenül eltátja a száját a csodálkozástól. Múltkor lerajzoltam a családtagjaimat, és három külön rajzlapra kerültek, nehogy összevesszenek.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Majoros Nóra
Cím: A néma táltos
Sorozat: Abszolút töri: honfoglalás 9. század
ISBN: 978-963-587-230-5
Kiadó: Pagony
Kiadás éve: 2022
Kinek ajánlott: 5-7. osztály
(6 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

„Rejtélyes pletyka terjed az osztályban: azt suttogják, hogy az iskola udvarán álló hatalmas, ősöreg platánfába rejtett titkos ajtó a múltba vezet. Márk és Imi is belép a fa odvába, és olyan messzire mennek vissza az időben, mint még senki más az osztályból. Az sem segít nekik az eligazodásban, amit töriből tanultak, hiszen ott is csak a honfoglalásnál kezdték. De vajon milyenek voltak, akik a honfoglaló magyarok előtt éltek itt? Hogyan lesz a nagyszájú Márkból "néma", vagyis idegen nyelven beszélő "táltos" mesemondó?”

Részese szeretnél lenni egy honfoglalás kori kalandnak? Akkor itt a lehetőség és vedd kezedbe Majoros Nóra A néma táltos című kalandregényét, és számtalan érdekes dolgot tudhatsz meg a 9. századi magyarokról.

A kérdések írója: Bognár Csilla

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2022

Szerző: Majoros Nóra
Cím: Éjjeli kalamajka
Sorozat: Már tudok olvasni 1. szint
ISBN: 978-963-486-883-5
Kiadó: Móra Könyvkiadó
Kiadás éve: 2021
Kinek ajánlott: 1. osztály
(19 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Vajon mivel tölti az éjszakáját egy lakótelepi sün? Mit rejt egy útszéli kuka? Egy biztos: senki nem fog nyugodtan aludni a környéken, ha Ede rátalál egy görkorira!
A megújított sorozat azoknak a gyerekeknek szól, akik most barátkoznak az önálló olvasással és az egyedül végigolvasott könyv élményére vágynak, vagy magabiztosabban fognak bele egy rövidebb könyvbe, ami több illusztrációt és viszonylag kevesebb szöveget tartalmaz.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2021

Szerző: Majoros Nóra
Cím: Erdei énekverseny
Sorozat: Már tudok olvasni 1. szint
ISBN: 978-963-603-297-5
Kiadó: Móra
Kiadás éve: cop. 2023
Kinek ajánlott: 1. osztály
(6 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A történet Zöldország mélyén, Lombfény-liget közepén játszódik, ahol az állatok egy nap úgy határoznak: énekversenyt rendeznek tölgy apó tiszteletére. Az erdő apraja-nagyja bizonyított, csak öt állat nem nyűgözte le a zsűrit: a keresztespók, a nyúl, a lappantyú, a pele és a csiga.

Ám a nyúlnak remek ötlete támadt: bandát alapított sorstársaival, a versenyből kiesett állatokkal. Vajon ami egyedül nem ment, csapatban sikerülhet?

A könyvet kezdő olvasóknak ajánlom.

A kérdéseket írta: Szabó Eszter

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2023

Szerző: Malter György
Cím: A kalamajkák folytatódnak
ISBN: 978-963-539-892-8
Kiadó: Ciceró Könyvstúdió
Kiadás éve: 2014
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Mókus Marci és Panda Panni egyéves születésnapjukon kapják meg ketrecük kulcsát, hogy éjszakánként szabadon kóborolhassanak az állatkertben. Ebben az óvodásoknak ajánlható kötetben is izgalmas és kacagtató kalandokat élnek át: megmentenek egy kis szurikáta kölyköt a hiénáktól, megfejtik dr. Róka Rudolf találós kérdéseit, igazságot tesznek a gazella és a víziló közti versenyben és bemerészkednek a halak kóruspróbájára. Tovább is sorolhatnánk a hőstetteiket, de a lényeg az, hogy minden alkalommal szert tesznek újabb és újabb barátokra.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2016

Szerző: Malter György
Cím: Állatkerti kalamajkák
ISBN: 978-963-539-820-1
Kiadó: Ciceró Könyvstúdió
Kiadás éve: 2013
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A szigorú víziló, a feledékeny krokodil, a hátfájós zsiráf, a bolond kobra, az éhes de mégis barátságos tigris, a világhíres denevérkarmester, a koszosfülű elefánt, a goromba teve, ők mind-mind egy varázslatos állatkert lakói. Velük találkozik a két jó barát, Mókus Marci és Panda Panni éjszakánként, amikor fölfedező útra indulnak az egyéves születésnapjukra kapott kulcsocska segítségével...

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2016

Szerző: Mán-Várhegyi Réka
Cím: A szupermenők
ISBN: 978 963 410 035 5
Kiadó: Pozsonyi Pagony Kft.
Kiadás éve: 2015
Kinek ajánlott: 7-8. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Főhősunk neve egyszerű és hétköznapi: Szabó Marci. Egyébként lány, és most tölti a tizenhatot. Hogy miért Marci? Mert a Marcellinánál (ami az eredeti neve) még egy fiúnév is jobb, legalábbis szerinte. Történetunk elején Marci élete kész katasztrófa: szülei elváltak, emiatt az anyjával és magába forduló nővérével a napfényes belvárosi lakásból egy panelbe költöznek. Az új otthonnal új suli is jár, ami nem más, mint a helyi középiskola, a Spuderka. Tagozat nincs, szakkörök is alig, a tanárok és a diákok nagy része első látásra elmebeteg. A kezdeti rémálom után Marci mégis barátokra talál, ők a beszédes nevű Nihil (szüleinek: Laura), a stíluskirálynő Hajni és az eminens Panni. Hogy mi bennük a közös? Természetesen az, hogy ők nem menők. És nem is akarnak azok lenni. Vagy talán mégis?

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2015

Szerző: Mandl Péter
Cím: Kiskobold és a párnafosztogatók
ISBN: 978-963-9820-86-9
Kiadó: Cerkabella Könyvkiadó
Kiadás éve: 2016
Kinek ajánlott: 2-3. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Hogy ki az a párnafosztogató? Hát ez nagyon egyszerű. Valaki, aki párnákat fosztogat. Vagyis nem egészen. A párnafosztogató olyan valaki, aki szereti megnézni, hogy mit tartasz a párnád alatt. És ha ott valami érdekeset talál, azt elcseni.

A könyv három meséjének főszereplője Kiskobold és barátja, Tigo.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2017

Szerző: Mándy Iván
Cím: A locsolókocsi
ISBN: 9789633490211
Kiadó: Holnap Kiadó
Kiadás éve: 2012.
Kinek ajánlott: 5-7. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A nehéz körülmények között élő hetedik osztályos Omasics karmester szeretne lenni. A fiatalember az iskolába érkező tűzrőlpattant Král Bori kegyeibe óhajt férkőzni, de az új diáklány Oma legjobb barátja, Totyi társaságát választja. Vajon a politechnikai versenyre benevezett alkotások mindegyike megfelel az előírásoknak? Ki vezeti a locsolókocsit? Milyen kalandok várnak a hatvanas évek kamaszaira? A Réber László rajzaival illusztrált regényt meleg szívvel ajánlom a mai fiatalságnak.

Szécsényi Ágnes

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2020

Szerző: Mándy Iván
Cím: Csutak és a szürke ló
ISBN: 963-9651-23-0
Kiadó: Palatinus
Kiadás éve: 2006
Kinek ajánlott: 4-7. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Csutak, ez az érzékeny és nyugtalan kiskamasz a Csutak színre lép című könyvben kezdte el bolyongásait a budapesti utcák, terek, kapualjak, grundok világában. Ott, az előző történetben Csutakot elrabolják. Most ő adja a fejét rablásra. Csakhogy ő nem embert rabol, hanem – lovat. Vagy talán ez nem is rablás, hanem életmentés? A fuvarosnő mindenesetre hiába keresi kiöregedett szürke lovát, és joggal gondolhatja, hogy ellopták. Kis hőseink azonban szentül hiszik, hogy megmentették a vén paripát a vágóhídtól. Hová rejtik, mi lesz szegény pára sorsa a gyerekek gondozásában, erről szól Mándy Iván regénye, mely egyike a legszebb, legköltőibb Csutak-történeteknek. A kötetet Réber László kitűnő rajzai díszitik.

A kérdések írója: Nagy András 

A könyvet ide kattintva is elolvashatod.

A filmet megnézheted ide kattintva.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2020

Szerző: Mándy Iván
Cím: Robin Hood
ISBN: 978-963-329-395-9
Kiadó: Fapadoskonyv.hu
Kiadás éve: 2011
Kinek ajánlott: 5-8. osztály
(6 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Vidám kópékról, a sherwoodi erdő sok kalandot megért bujdosóiról szól ez a könyv. A történelmi regényekben, filmekben és színdarabokban már oly sokszor megrajzolt Robin Hood új arccal lép itt elénk. „Robin pajtás” ő ismét, akárcsak az eredeti, középkori angol balladákban. Tréfára mindig kész, szabadságszerető, bátor fiatal legény, aki társaival együtt az erdőt lakván igazságosztó zsiványként a szegény nép legfőbb védője és a nagyurak rettegett üldözője lesz. Mi tagadás, Richárd király keresztes hadjáratát, János herceg trónbitorlási kísérletét ma már a történelem is alig tartja számon, ám a normann elnyomók ellen lázadó Robin Hood alakját mindmáig frissen megőrizte a nép képzelete.

A kérdések írója: Nagy András

A könyvet ide kattintva is elolvashatod.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2020

Szerző: Maneru, María
Cím: A Nílus kincse
Sorozat: Mindentudók klubja
ISBN: 978-963-445-841-8
Kiadó: Napraforgó Könyvkiadó
Kiadás éve: 2017
Kinek ajánlott: 3-6. osztály
(5 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A Mindentudók ezúttal hajókirándulásra mennek, ám egy üzenet a palackban mindent megváltoztat. Egy eltűnt expedíció nyomaira bukkannak, aminek köszönhetően nem kisebb célt tűznek ki, mint egy titkos kincseskamra megtalálását Abu Szimbelben. Újabb és újabb nyomokat találnak, azonban mind tévesnek bizonyulnak. A társaság egyik fele már feladta a kutatást, a Mindentudókat azonban semmi nem akadályozhatja meg. Vagy mégis? Olvasd el, és kiderül!

Somogyi Nikoletta

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2018

Szerző: Maneru, María
Cím: A Nofertiti-küldetés
Sorozat: Mindentudók klubja
ISBN: 978-963-445-975-0
Kiadó: Napraforgó Könyvkiadó
Kiadás éve: 2018
Kinek ajánlott: 3-6. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A Callender testvérek ezúttal egy különleges kiránduláson vesznek részt, melynek során Amarna romjaihoz látogatnak el, Sir Alexander kíséretében. Útjuk során megelevenedik előttük a történelem, ugyanis betekintést nyernek egy film kulisszái mögé, kiderül számukra, hogyan zajlik a forgatás. Ám a kalandok itt még nem érnek véget, hőseink súlyos titkokra jönnek rá Nofertiti mellszobrával kapcsolatban. Vajon ezúttal is sikerül ép bőrrel kikeveredniük a bonyodalmakból?

Somogyi Nikoletta

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2018

Szerző: Maneru, María
Cím: A sivatagi expedíció
Sorozat: Mindentudók klubja
ISBN: 978-963-445-842-5
Kiadó: Napraforgó Könyvkiadó
Kiadás éve: 2017
Kinek ajánlott: 3-6. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A Mindentudók ezúttal Egyiptomban kalandoznak, ahová egy fogadás következtében jutnak el, az elveszett város nyomait kutatva. A sivatag viszontagságain túl szembe kell nézniük egy veszélyes szektával, és a rejtélyes átkukkal is. Hiába a figyelmeztetések, céljuktól nem lehet eltántorítani hőseinket. A bajban új barátokra is szert tesznek, akiknek hála, talán megússzák ép bőrrel.

Somogyi Nikoletta

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2018

Szerző: Maneru, María
Cím: A torinói királypapirusz rejtélye
Sorozat: Mindentudók Klubja 2.
ISBN: 978-963-445-839-5
Kiadó: Napraforgó Könyvkiadó
Kiadás éve: 2017
Kinek ajánlott: 3-6. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Mi történik, ha egy ausztrál régészházaspár meghívást kap egy ásatásra? Természetesen viszik magukkal a gyerekeiket is! Igen ám, de mihez kezd magával három kisgyerek Egyiptomban vagy éppen Párizsban? Természetesen rejtélyek után kutatnak!

Ha egy régen várt kiállítás botrányba fullad, akkor már csak a Mindentudók segíthetnek a bajon! A négy nyomozó, Laura, Ahmed, Robin és Petra ezúttal Sir Alexander becsületét védi meg a rosszakaróitól.

Benkéné Osvald Éva

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2021

Szerző: Maneru, María
Cím: Anubisz ládája
Sorozat: Mindentudók klubja 10.
ISBN: 978-963-483-104-4
Kiadó: Napraforgó
Kiadás éve: [2020]
Kinek ajánlott: 3-6. osztály
(6 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Ebben a kalandban Callenderék Londonba utaznak, ahol a gyerekek megismerkedhetnek a British Museum kincseivel is. A ritkaságok azonban felkeltik néhány gyanús figura figyelmét is... és egy váratlan pillanatban a gyerekek ismét egy újabb izgalmas nyomozás kellős közepén találják magukat. Vajon meg tudják-e menteni Thotot? 

Fenyvesi Attila

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2021

Szerző: Maneru, María
Cím: Ehnaton múmiája
Sorozat: Mindentudók klubja
ISBN: 978-963-483-254-6
Kiadó: Napraforgó
Kiadás éve: 2022
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(3 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Új kalandokra indul a Mindentudók Klubja! A négy testvér ezúttal egy múmia nyomába ered, majd New York utcáin lesz részese egy őrült társasjátéknak, végül egy különleges ünnepségbe csöppennek. Kaland, tudás, kockázat... Minden együtt van egy újabb szuper Mindentudók Klubja történethez.

A kérdéseket Virág Adrienn írta.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2022

Szerző: Maneru, María
Cím: II. Ramszesz íja
Sorozat: Mindentudók Klubja 9.
ISBN: 978-963-483-104-7
Kiadó: Napraforgó
Kiadás éve: [2020]
Kinek ajánlott: 3-6. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Mi történik, ha egy régészházaspár meghívást kap egy ásatásra? Természetesen viszik magukkal a gyerekeiket is! Igen ám, de mihez kezd magával három kisgyerek Egyiptomban vagy éppen Párizsban? Természetesen rejtélyek után kutatnak! Ebben a kalandban Callenderék Londonba utaznak, ahol a gyerekek megismerkedhetnek a British Museum kincseivel is. A ritkaságok azonban felkeltik néhány gyanús figura figyelmét is… és egy váratlan pillanatban a gyerekek ismét egy újabb izgalmas nyomozás kellős közepén találják magukat. Vajon meg tudják-e menteni Thotot?

Fenyvesi Attila

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2021

Szerző: Maneru, María
Cím: Kaland a Louvre-ban
Sorozat: Mindentudók klubja
ISBN: 978-963-445-843-2
Kiadó: Napraforgó Könyvkiadó
Kiadás éve: 2017
Kinek ajánlott: 3-6. osztály
(4 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Laura és testvérei végre eljutnak Párizsba, ugyanis az apukájukat kérték fel egy kiállítás igazgatására. Viszont egy múzeum hamar unalmassá válhat négy kisgyerek számára. Szerencsére Laurának mindig akad néhány jó ötlete, amellyel feldobja a hangulatot. A Louvre-ban kalandozva azonban egy különös esetnek lesznek tanúi, ez pedig már komoly nyomozást igényel. Lopás, hamisítás, emberrablás. Mindez megtalálható a Mindentudók sorozat hatodik kötetében.

Somogyi Nikoletta

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2018

Szerző: Maneru, María
Cím: Kleopátra bosszúja
Sorozat: Mindentudók Klubja 8.
ISBN: 978-963-445-976-7
Kiadó: Napraforgó Könyvkiadó
Kiadás éve: 2018
Kinek ajánlott: 3-6. osztály
(3 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Nyolcadik kötetéhez érkezett a Mindentudók klubja címen futó gyerekkönyv-sorozat, az ausztrál régészházaspár, Larry és Liza Callender gyerekeinek: Laurának, Robinnak, Petrának és az örökbe fogadott Ahmednek, valamint imádott kismajmuknak, Thotnak a legújabb, izgalmas kalandjaival. A gyerekekre ismét utazás vár, hiszen szüleik Alexandriába mennek ásatásra. Szokás szerint a gyerekek is velük tartanak, akiknek semmi sem akadályozhatja meg, hogy nyomozni kezdjenek Kleopátra királynő sírja után. A hajmeresztő kalandok közben pedig krokodilok és őrült szektatagok állják az útjukat...

Benkéné Osvald Éva

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2021

Szerző: Maneru, María
Cím: Tutankhamon átka
Sorozat: Mindentudók Klubja
ISBN: 978-963-445-838-8
Kiadó: Napraforgó
Kiadás éve: 2017
Kinek ajánlott: 3-6. osztály
(11 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Egy nap távirat érkezik Sidney-be Callenderékhez Sir Alexander Alistairtől, a híres régészprofesszortól, egy szenzációs lelet hírével. Az egész család a helyszínre utazik, s megkezdődnek a „mindentudók" kalandjai. Egy törött amulett nyomában elindulva felgöngyölítenek egy ősi rejtélyt, és még új barátokra is találnak.

A könyv a Mindentudók Klubja sorozat első darabja. A könyv végén az aktuális történésekkel kapcsolatos kislexikon is található.

Hoczné Hári Ildikó

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2017

Szerző: Mannel, Beatrix
Cím: Jegesmaci történetek
Sorozat: Olvasó kalóz
ISBN: 978 963 746134 7
Kiadó: Fabula Stúdió
Kiadás éve: 2012
Kinek ajánlott: 2-3. osztály
(4 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Búbú, a jegesmedve barátjával, fóka Tobival megrendezi az első északi-sarki olimpiát. A környék minden lakója összesereglik, hogy részt vegyen a nagy eseményen és összemérhesse erejét úszásban, futásban, vagy éppen jégtáblára ugrálásban. Vili, a jegesmedve kedvetlenül fordul el az ételtől. András, a gondozója tanácstalan. Tomi segítségével partit szerveznek. Az állatkert medvéi összegyűlnek, hogy jobb kedvre derítsék a szomorú jegesmackót. Nyolc vidám történet állatbarátoknak. A könyvet általános iskola alsó osztályos diákjainak ajánlom.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Mannel, Beatrix
Cím: Tengerparti kalandok
Sorozat: Olvasó Boszi
ISBN: 978-963-7461-43-9
Kiadó: Fabula Stúdió Kft
Kiadás éve: 2007
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(15 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.
Tóni édesanyjával Görögországba utazik nyaralni. A kisfiú nagyon unatkozik, mert nincs egy korabeli fiú sem, akivel játszhatna. De az egyik nap megpillantja Mimit és kistestvérét Paulát a fagyiárusnál. Vajon összebarátkoznak? 
Ha érdekel, hogy Mimi és Tóni jó barátok lesznek-e, akkor olvasd el ezt a történetet!

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Marék Veronika
Cím: Landolás a jövőben
Sorozat: Már tudok olvasni 3. szint
ISBN: 978-963-603-366-8
Kiadó: Móra
Kiadás éve: cop. 2023
Kinek ajánlott: 2. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

2503-at írunk. A Föld kopár és néptelen, az emberek tenger alatti városokban élnek. Vajon lesznek még valaha erdők és állatok a felszínen? Visszatérhetnek majd az emberek? Mindenki ebben reménykedik, köztük Ato is, aki éppen osztálykirándulásra indul. Repülőgépük azonban kényszerleszállást hajt végre Észak-Amerikában.
A segítség késik, a kisfiú pedig felfedezőútra indul. Amit talál, az egész Föld sorsát megváltoztathatja.

A könyv Marék Veronika Vakáció 2500-ban című könyvének folytatása, ám a történet az előzmények ismerete nélkül is élvezetes olvasmány.

Kérdéseket írta: Szabó Eszter

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2023

Szerző: Marék Veronika
Cím: Lassú víz, sebes patak
Sorozat: Már tudok olvasni 3. szint
ISBN: 978-963-603-025-4
Kiadó: Móra
Kiadás éve: cop. 2022
Kinek ajánlott: 2. osztály
(8 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Lassú Víz és Sebes Patak tökéletesen kiegészítik egymást: egyikük a kéz, másikuk az ész. A két testvér együtt indul útnak Fehér Hódhoz, hogy megszerezzék a medvefüvet beteg édesanyjuknak. Ám a különleges gyógynövényre Mosómedve is igényt tart... Vajon a testvérek képesek kicselezni egy tolvajt egymás nélkül? Mire képes a kéz, ha nincs vele az ész?

A könyvet alsósoknak ajánlom.

Szabó Eszter

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2022

Szerző: Marks, Melanie
Cím: Ottalvós háború
Sorozat: Bíbor pöttyös könyvek
ISBN: 978-963-399-005-6
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2017
Kinek ajánlott: 3-6. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A tizenkét éves Nicole új iskolába kerül. A Jefferson hatosztályos gimnáziumban már az első nap kész rémálomként indul. Nem szeretné ugyanis, ha a szemüvege miatt megszólnák, így reggel kontaktlencsét tesz fel magának. Amikor aztán zavarja a lencse, kikéredzkedik a mosdóba, ahol véletlenül lenyeli azt. Másnap életében először eszik halrudacskát. Azt azonban nem tudja, hogy allergiás rá, így egymás után két osztálytársát hányja le, köztük azt a helyes fiút, aki az osztály legmenőbb csajának, a szintén lehányt Sarának is tetszik. Vajon hogyan sikerül beilleszkednie, különösen azután, hogy egyik osztálytársnője undok pletykát kezd terjeszteni róla? És hogyan jön ki az Ottalvós Háborúból?

Hoczné Hári Ildikó

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2018

Szerző: Maros Edit
Cím: Hűvösvölgyi suli
ISBN: 978-963-887-35-6-9
Kiadó: Studium Plusz Könyvkiadó
Kiadás éve: 2012
Kinek ajánlott: 6-8. osztály
(14 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Kamasznak lenni nem könnyű. Először is ott vannak a felnőttek, akik azt hiszik, hogy mindent jobban tudnak, és általában ki is mondják a véleményüket. Aztán az igazi ellenségek, a pattanások, amik a lehető legrosszabbkor tűnnek fel, hogy megnehezítsék az amúgy is bonyolult hétköznapokat. Na és akkor még nem beszéltünk a szerelemnek nevezett izéről, ami végképp érthetetlen és kiborító. A túlélésben sokat segít, ha az embernek vannak osztálytársai, ha elérhető a Facebook és van kivel chatelni a legégetőbb kérdésekről, illetve ha megfelelően élénk a fantázia - arra az esetre, ha feltétlenül ki kell találni, mondjuk egy kamu pasit cikis helyzetek megoldására. És sokszor jól jön egy ikertesó is. A Hűvösvölgyi Suli tizennégy éves ikrei a kamaszkor útvesztőiben barangolnak, néha kéz a kézben, néha nemszólokhozzád hangulatban, olykor pedig egymást kirángatva a csávából. Mikor mire van szükség.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Maros Edit
Cím: Hűvösvölgyi suli 2.
ISBN: 978 615 5054 63 1
Kiadó: Studium Plusz Könyvkiadó
Kiadás éve: 2013
Kinek ajánlott: 6-8. osztály
(7 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Kamasznak, ráadásul szerelmes kamasznak lenni továbbra sem könnyű. Mert ugye ott vannak azok a bosszantó kérdések, mint például mikortól kezdve jelenthetjük ki, hogy akkor mi most járunk? Az első kézfogástól? Az első csóktól? És egyáltalán meg kell ezt beszélni vagy vannak egyértelmű jelei a „járásnak"? És mi van akkor, ha úgy tűnik, a másik már nem is akarja annyira a dolgot? A válaszok megtalálásában természetesen nélkülözhetetlen a Facebook, na és a legjobb barátnők - illetve egy olykor idegesítő, de alapvetően rajongásig szeretett ikertesó - véleménye, és néha bizony beavatkozása is... A Hűvösvölgyi suli ikrei betöltik a tizenötöt, és ezzel együtt a kamaszkor egy újabb lépcsőjéhez érkeznek: ezen a szinten már valódi szerelem és végtelenül összegubancolódott szálak várják őket, amiket néha nehezebb kibogozni, mint gondolnák.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Maros Edit
Cím: Hűvösvölgyi suli 3.
ISBN: 978 615 5054 84 6
Kiadó: Studium Plusz Könyvkiadó
Kiadás éve: 2013
Kinek ajánlott: 6-8. osztály
(8 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Szerelmes kamaszként belevágni a nyárba... kell ennél több? Úgy tűnik, igen. Ugyanis számos tényező bezavarhat az idillbe: például egy gyanús telefoncsörgés, vagy egy még gyanúsabb fotó a Facebookon. Vagy egy félrepuszi. Vagy egy tévés tehetségkutató. Vagy egy váratlan külföldi kiküldetés. Kinek mi.
Az események sodrásában és a „mi az igazán fontos" eldöntésében a biztos kapaszkodót még mindig a barátnők jelentik, na és persze az ikertesó, aki ha kell, falaz, ha kell, vigasztal, ha pedig úgy adódik, akár a szigorú biztonsági őrrel is szembeszáll.
A HŰVÖSVÖLGYI SULI ikrei nem unatkoztak a nyáron. Miközben rájöttek, hogy a szerelem a „járás" fázisában is bonyolult dolog, olyasmikről is tapasztalatokat szereztek, mint például a showbiznisz, vagy az a fránya önbarnító.....

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Marr, Melissa
Cím: Törékeny örökkévalóság
Sorozat: Tündérvilág sorozat
ISBN: 978-963-9943-87-2
Kiadó: Kelly
Kiadás éve: 2011
Kinek ajánlott: 7-8. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Aki ezt a könyvet kezébe veszi, ne várjon tündérmesét, ne várjon felhőtlen szórakozást, sem nyugodt kikapcsolódást, hiszen a történet négy tündérudvar (akár négy évszak) kegyetlen harcáról szól, a tündérbirodalmak különös játéka életre, halálra. A halandó világ és a tündérvilág összefonódik és ettől misztikussá válik.

Vajon mi a fontosabb? Egy tündérbirodalomban fenntartani a törékeny békét, a rendet és a biztonságot, megóvni az udvar népét a véres harctól, pusztulástól, vagy a szerelem? Hogyan lehet elérni mindkettőt, illetve hogyan lehet büntetlenül akarni, megóvni mindkettőt?

Hoffman Judit ajánlásával

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Marr, Melissa
Cím: Veszélyes álmok
Sorozat: Tündérvilág sorozat
ISBN: 978 963 9943 68 1
Kiadó: Kelly Kt.
Kinek ajánlott: 7-8. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A 17 éves Leslie-nek cseppet sem irigylésre méltó az élete: a bátyja drogo, az apja részeges, így kénytelen munkát vállalni a suli után. Egy nap azonban megtalálja álmai tetoválását, melytől azt reméli, hogy megváltoztatja eddigi életét. A változás valóban bekövetkezik, de korántsem úgy, ahogy Leslie képzelte. A lány sorsa összefonódik Iriralével, a Sötét Királyéval, s annak árnyakkal teli udvarával. Leslie egyre mélyebbre merül a tündérek birodalmába, ami azonban egyáltalán nem hasonlít a mesékből ismert világra.

Vajon Niall, a Nyár Udvar tündérének szerelme elég erős ahhoz, hogy visszarántsa a lányt, mielőtt az árnyak elnyelnék?

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Marr, Melissa
Cím: Veszélyes játék
Sorozat: Tündérvilág sorozat
ISBN: 978-963-9943-67-4
Kiadó: Kelly Kft.
Kiadás éve: 2011
Kinek ajánlott: 7-8. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Aislinn rendelkezik a tündérlátás képességével és már 17 éve próbálja nagyanyja szabályait követve figyelmen kívül hagyni a világban szabadon garázdálkodó tündérek százait. Eddig sikeresen kerülte őket, azonban egyre inkább úgy tűnik, hogy egy páros a nyomában jár. A lány távolról figyeli, a fiú azonban igyekszik minél inkább a közelébe férkőzni. Keenan nem más, mint a hatalmát korlátozottan gyakorló Nyárkirály, aki évszázadok óta keresi párját, a leendő Nyárkirálynőt, hogy megtörje anyja, a Télkirálynő és a Sötét király átkát. Azonban nem mindenki alkalmas a posztra, a kiszemeltek rosszul is járhatnak, úgy mint Donia, akinek most már kötelessége Keenan mellett járva figyelmeztetni a jelölteket a veszélyekre. A Nyárkirály pedig Aislinnben látja a következő jelöltet, így a lány nem menekülhet a tündérek elől.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Marsotto, Aurora
Cím: Álom lábujjhegyen
Sorozat: Balettiskola
ISBN: 9789632 452494
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2011
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(5 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Negyedik osztályos kortól ajánlom a könyvet. A történet szereplői tehetséges lányok és fiúk, akik egyaránt arra vágynak, hogy bekerüljenek a Művészképző iskolába, ami nem is olyan egyszerű. Több lépcsőfokon kell feljebb jutniuk, hogy megfeleljenek a szigorú követelményeknek. A közös izgalom és várakozás barátságokat szül az új környezetben, ami teljesen idegen, hiszen életükben először kollégisták lesznek.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

A tűz és jég dala ciklus első kötete
Szerző: Martin, George R. R.
Cím: Trónok harca
Alcím: A tűz és jég dala ciklus első kötete
ISBN: 978-963-370-778-4
Kiadó: Alexandra
Kiadás éve: 2008
Kinek ajánlott: 8-Mindenkinek, 10 pont/kérdés
(21 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A Trónok harca lebilincselő fantasy, amely klasszikus lovagkirályságba vezeti el az olvasót: Westeros fölött valaha a sárkánykirályok uralkodtak, ám a Targaryen-dinasztiát 15 évvel ezelőtt elűzték, és most Robert Baratheon van hatalmon hü barátai, Jon Arryn, majd Eddard Stark segítségével. A konfliktus középpontjában Deres urai, a Starkok állnak. Olyanok, mint a föld, ahol születtek: makacs, kemény jellemű család. Szemünk előtt hősök, gazemberek és egy gonosz hatalom története elevenedik meg.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Masannek, Joachim
Cím: Az elfelejtett nép
Sorozat: Honky Tonk kalózok
ISBN: 978-963-244-356-0
Kiadó: Scolar Kiadó
Kiadás éve: 2012
Kinek ajánlott: 6-8. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 30 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Folytatódnak a kalandok: az ifjú kalózoknak sikerül megszökniük a gonosz Talleyrand báró és szövetségese elől. Megszerezték a bűvös amulettet, amely révén megtalálhatják az elfelejtett népet és a kincsekkel kecsegtető ígéret földjét. Ám a báró utánuk ered...

Szörényiné Kis-Gergely Lilla

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2020

Szerző: Masannek, Joachim
Cím: Az ígéret földje
Sorozat: Honky Tonk kalózok
ISBN: 978 963 244 326 3
Kiadó: Scolar Kiadó
Kiadás éve: 2012
Kinek ajánlott: 6-8. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 30 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A neves német író-forgatókönyvíró, Joachim Masannek neve jól ismert a magyar gyerekek körében is: az elmúlt tíz évben A vad focibanda című sikerszériája több ezer gyerkőcnek volt meghatározó olvasmányélménye világszerte. A szerző Honky Tonk kalózok című új könyvsorozata térben és időben is különleges kalandokat ígér, s legalább ennyi kis- és nagykamaszt fog magával ragadni, mint a Vad banda szereplőinek élete! A Honky Tonk kalózok sorozat négy ifjú kalóz kalandjait meséli el: Pokolkutyája Vili ügyes csaló és zsebtolvaj, legjobb barátja, Jo, zseniális feltaláló és igazán jószívű kisfiú, Moses Kahiki, a Nap Lovagja ravasz szélhámos, Honky Tonk Hanna pedig egy lélegzetelállítóan szép és szeszélyes, messzi földön hírhedt kalózlány.

Szörényiné Kis-Gergely Lilla

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2020

Szerző: Masannek, Joachim
Cím: Fábi, a világ leggyorsabb jobbszélsője
Sorozat: A vad focibanda
ISBN: 963-7461-04-3
Kiadó: Fabula Stúdió Kft.
Kiadás éve: 2006
Kinek ajánlott: 3-6. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Meglepetés a köbön! A teremfoci-bajnokságon Fábi kapta a legjobb játékosnak járó díjat. Nem kisebb embertől, mint a Fradi mesteredzőjétől! És a díjjal együtt a lehetőséget, hogy a Fradiban játszhasson. Egész életében erről ábrándozott, s most végre megvalósult az álom. A többiek árulónak kiáltották ki és azonnal kizártak a Vad Bandából. A teremfoci-bajnokság döntőjében persze a régi és az új csapata kerül egymással szembe. Nélküle a Vad Bandának esélye sincs a győzelemre. Ha viszont velük nyer, lőttek a fradista karriernek. Érdekel, hogy döntött? A könyvből megtudod...

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Masannek, Joachim
Cím: Félix, a tornádó
Sorozat: A vad focibanda
ISBN: 963 86484 2 2
Kiadó: Fabula Stúdió
Kiadás éve: 2004.
Kinek ajánlott: 3-6. osztály
(14 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 25 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A Vad focibanda újabb kalandjait olvashatod ebben az érdekes és izgalmas könyvben. Félix, a Tornádó meséli el, hogyan hívták ki a legnagyob focicsapatot, a Fradit  és eközben milyen kalandok estek meg velük.

A könyvet ajánlja: Krasznai Bertalan

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Masannek, Joachim
Cím: Kitti, a vagány
Sorozat: A vad focibanda
ISBN: 963 86484 3 0
Kiadó: Fabula Stúdió Kft.
Kiadás éve: 2004
Kinek ajánlott: 3-6. osztály
(10 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Három éve szenvedek a helyi lánycsapatban és várom, hogy felfedezzenek. A Sárga angyalok és Migrén néni kezdenek az agyamra menni. Mit keresek közöttük? Nekem a fiúcsapatban a helyem......a fogadtatás rendkívül hűvös. Egy lány a csapatban? Ez elképzelhetetlen a Vad Banda számára. Egy percig sem titkolják, hogy semmi keresnivalóm közöttük......

Hoczné Hári Ildikó ajánlásával

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2012

Szerző: Masannek, Joachim
Cím: Leó, a cselkirály
Sorozat: A vad focibanda
ISBN: 963-8639-08-3
Kiadó: Fabula
Kiadás éve: 2004
Kinek ajánlott: 3-6. osztály
(16 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Leó és barátai alig várják, hogy megkezdődjön a tavaszi szünet, és kedvükre focizhassanak. Számításaikat azonban keresztülhúzza a rettegett Legyőzhetetlenek nevű banda. Leó és csapata nagy feladat előtt áll: le kell győzniük a Legyőzhetetleneket. A sikerhez azonban a cselkirálynak önmagával is meg kell vívnia a küzdelmet.

Szabó Ildikó ajánlásával

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2010

Szerző: Masannek, Joachim
Cím: Tomi, a betonhátvéd
Sorozat: A vad focibanda
ISBN: 963 86 484 6 5
Kiadó: Fabula Stúdió Kft.
Kiadás éve: 2005
Kinek ajánlott: 3-6. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A Vad Banda tovább száguld a hírnév felé. Vili bá lepukkant pályánkat valóságos futballarénává változtatja. A Vad Katlan nem grund többé, hanem a Vad Banda M.V. hivatalos stadionja. Boldogságomat csak egy valami árnyékolja be, örömömet nem tudom apával megosztani. Kiskorom óta nem él velünk, de most eldöntöttem, megtalálom. Hogy részese lehessen az életemnek, és a Vad Bandának. A Graffiti-tornyok környéke, ahova a nyomok vezetnek, a Legyőzhetetlenek főhadiszállása. Nem telik sok időbe, Dagadt Misi, és a rossz oldal magával ragad. Vajon lesz erőm ellenállni nekik? És a barátaim kitartanak mellettem? A választ a könyvben találod.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Masini, Beatrice
Cím: A londoni tánciskola
Sorozat: Rózsaszín balettcipő
ISBN: 978-963-11-8495
Kiadó: Móra Könyvkiadó
Kiadás éve: 2008
Kinek ajánlott: 3-6. osztály
(12 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Nyár elején Zoét hatalmas meglepetés éri, kiválasztják egy londoni szakmai gyakorlatra, ahová évről évre csupán az Akadémia idősebb balettnövendékei jutnak el. Zoe gőgös útitársat kap, Leilát, akivel évek óta szócsatákat vívnak. Az utazás sok meglepetést tartogat. Lehet, hogy Zoe összebarátkozik a tökéletes és szívtelen Leilával? Vajon randira hívja-e a zöld szemű francia fiú? Akkor mi lesz Jonathannal? Minden bizonytalansága ellenére Zoe ügyes kis balerina, és megállja a helyét Mr. Poe irányítása alatt is.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Masini, Beatrice
Cím: Az a fránya spicc!
Sorozat: Rózsaszín balettcipő
ISBN: 978 9631 183 665
Kiadó: Móra Kőnyvkiadó
Kiadás éve: 2007
Kinek ajánlott: 3-6. osztály
(9 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A spiccórák igen kemény feladat elé állítják az ifjú balerínákat. Talán most eldől, melyikük valóban tehetséges és kitartó. Leila mentolos krémmel kenegeti a lábfejét, hátha ez megvédi bőrét a sérülésektől, Francine-nak még a vére is kiserken a szokatlan spicc-cipőtől. Vajon Zoe is megbírkózik a feladattal? A balerina könyve sok hasznos tanáccsal szolgál, de Zoe egyre inkább kételkedik önmagában. Miközben a lányok a spiccet gyakorolják, a fiúk elkészítik első koreográfiájukat, Jonathant pedig féltékenység gyötri.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Masini, Beatrice
Cím: Régi és új barátok
Sorozat: Rózsaszín balettcipő
ISBN: 978 9 631183 15 3
Kiadó: Móra Könyvkiadó
Kiadás éve: 2007
Kinek ajánlott: 3-6. osztály
(4 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Világhírű táncegyüttes érkezik az Akadémia színházába. Előadásukhoz egy szárnyas angyal szerepére fiatal balettnövendéket kersenek. Vajon ki táncolhatja el az óhajtott szerepet? Lucas vagy Jonathan? Nehéz a választás a zabolázatlan őstehetség és a fegyelmezett táncos között. Zoe úgy érzi, kettéhasad a szíve, hiszen Lucas jó barátja, Jonathan pedig, nos ő több annál.. Mademe Olenskát idén egy gyönyörű spanyol balerina helyettesíti, míg az ifjú táncosok közt egyre több az intrika és a féltékenység. Zoé, Leda, Lucas és Jonathan barátsága azonban minden próbát kiáll.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Masini, Beatrice
Cím: Szívügyek
Sorozat: Rózsaszín balettcipő
ISBN: 9789631 182286
Kiadó: Móra Könyvkiadó
Kiadás éve: 2006
Kinek ajánlott: 3-6. osztály
(10 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Zavaros dolog a szerelem. Zoe bele is szédül, ha meg kell határoznia, mi az: olyan óriási, olyan komoly szó. Milyen színű lehet? Piros, vagy rózsaszín, mint a bonbonok meg a marcipánszívek? Nem. Zoe azonnal dönt: a szerelem szó kék, akár a tágas tavaszi ég. És természetesen puszta véletlen, hogy Jonathan szeme is kék. Az Akadémia növendékei idén karaktertáncot tanulnak, ám a balettórák egy cseppet sem könnyebbek, mint tavaly. Valahogy mégis minden megváltozott. Leda és Zoe barátsága, Jonathan tekintete, a tánclépések kötöttsége.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Masini, Beatrice
Cím: Tánclépésben
Sorozat: Rózsaszín balettcipő
ISBN: 963-11-8183-9
Kiadó: Móra
Kiadás éve: 2006
Kinek ajánlott: 3-6. osztály
(8 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Zoe, Leda, Leila - csupa érdekes név, hát még a történet helyszíne! Sok lány (és fiú) álmainak színtere: egy balettiskola Olaszországban, a világ legkülönbözőbb tájairól érkezett növendékekkel. Egy sorozat első könyvével ismerkedik meg az olvasó.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Mass, Wendy
Cím: 11 szülinap
Sorozat: Bíbor pöttyös könyvek
ISBN: 978-963-373-702-6
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2015
Kinek ajánlott: 4-7. osztály
(3 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Ha valakik, hát a tizenévesek tudják, mennyire fontos dolog a barátság az életben, és mindig törekedni kell rá, hogy önmagunk maradjunk. Ezért is szenved szélsőséges érzelmeitől a tizenegyedik születésnapját ünneplő Amanda. Ennek ugye örömteli eseménynek kellene lennie, ehelyett egy szúrós jelmezben díszeleg, amit az édesanyja választott neki - nem véletlenül. Mindeközben a város másik oldalán a lány egykori legjobb barátja Leo, egy hatalmas buliban ugyancsak a szülinapját ünnepli, amin fellép egy hipnotizőr, egy sztárfocista, egy óriás sárkánygyík, sőt egy rockbanda is - ugye „ez mennyire nem fair!" Amanda alig várja, hogy túlessen a szülinapján, és végre ne az a veszekedés járjon a fejében, ami odáig vezetett, hogy Leo és ő életükben először külön ünnepelnek. Amandának rá kell jönnie, hogyan lépjen tovább több értelemben is. Ekkor egy titokzatos erő visszaforgatja az időt, és másnap újra kezdődik az egész nap. Ám mindez kevésbé tűnik fontosnak, mint az az erő, amit a lányzó talál meg saját magában. Hát így érnek felnőtté tinédzserjeink, akik „az első szülinapjukon megtanulnak járni, az ötödiken kézzel készített cserepekbe virágokat ültetni, a tizediken pedig megtanulják, hogy vannak szavak, amiket nem lehet visszaszívni". "
 
A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2017

Szerző: May Szilvia
Cím: A Fásli utcai állatkórház
ISBN: 978 963 9820 33 3
Kiadó: Cerkabella Könyvkiadó
Kiadás éve: 2012
Kinek ajánlott: 1-3. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Jószívű szívműtét, akut bolhairtás és egy gumicsizma kiszabadítása - állati kalandok a Fásli Utcai Állatkórházban! Dr. Maci Doktor, Béka Doktor, Gizella Doktornő és Dr. Marabu a helyzet urai: itt se a bal, se a jobb eset nem marad ellátatlanul.  Az Állatkórház éppen egy ilyen izgalmas hely, ahol mindenki korlátlanul, papírok nélkül gyógyít- s ugyanakkor egy nagyon barátságos hely is. Akár lehetne a szomszéd utcában is. Ám mégis különleges, hiszen itt nem csak a betegek, hanem a doktorok és az asszisztensek is állatok. És ebből aztán adódnak konfliktusok rendesen, amit végül a közös jó cél, a GYÓGYULÁS segít feloldani. Az orvosi váró padján természetes, hogy az oroszlán félrehúzódik a kisegér elől, s végül a harcias farkaskutya is elfogadja a szívsebész- aki egyébként egy ingerlően vörös kandúr segítségét.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014

Újabb esetek
Szerző: May Szilvia
Cím: A Fásli utcai Állatkórház
Alcím: Újabb esetek
ISBN: 9789639 820463
Kiadó: Cerkabella Könyvkiadó
Kiadás éve: 2014
Kinek ajánlott: 1-3. osztály
(13 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Vizsgáld meg velünk Doktor Professzor Termesz híres állatkórházának nem mindennapi eseteit!
Ismeretlen eredetű kiütések, kóros feledékenység, összetört tagok, mértéktelen étvágy… Nincs mitől félni, Doktor Tapasz és kollégái minden bajt orvosolnak!

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: May Szilvia
Cím: Egy irtó krémes ügy
Sorozat: Patkinszon és Borisz
ISBN: 9786155808098
Kiadó: Cerkabella Könyvkiadó
Kiadás éve: 2018
Kinek ajánlott: 2-3. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 30 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Patkinszon a városi patkány, Borisz a pók és Ilike az őszi légy, egy ügynökséget alapítanak. Lehet, hogy ez mások számára ijesztőleg hat, mert hát a mai világban ki örülne egy ilyen társaságnak. Szerafina a sztár tévériporter csapdába csalja őket, de aztán egy jó ajánlatot tesz nekik.  Puncser professzorral is vigyázniuk kell, mert hamar puncstorta válhat belőlük.  Te is résen légy, nehogy egy különleges fénymásoló gesztenyepürét csináljon belőled! A könyvet már ovis kortól ajánlom, melyben a barátság, a szövetség és az elfogadás kap fő szerepet. A könyvet az írónó illusztrálta kedves kis rajzokkal.

Bíróné K. Adrienne

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2018

Szerző: May Szilvia
Cím: Imbusz mester autót épít
ISBN: 978-963-9727-53-3
Kiadó: Pozsonyi pagony Kft.
Kiadás éve: 2008
Kinek ajánlott: 1-3. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A világ legjobb autószerelőjét úgy hívják, hogy Imbusz mester. Bármilyen autót meg tud javítani. Ha esetleg elgurul a járgányod kereke, vagy elgörbül a kormánya, Imbusz mester addig nem nyugszik, míg nem talál hozzá való alkatrészt és megszereli. Ha pedig mellette van Pudlimász is, a háromlábú kutya, a világ legszeleburdibb autószerelő-segédje, egészen fantasztikus dolgok is megtörténhetnek. Imbusz mester és Pudlimász még sok-sok új autón törik a fejüket. Kiderül a folytatásból!

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: May Szilvia
Cím: Imbusz mester és a szemüveges autó
ISBN: 978-963-9727-71-7
Kiadó: Pozsonyi Pagony Kft.
Kiadás éve: 2009
Kinek ajánlott: 1-3. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Imbusz mester élete és autószerelő műhelye is alaposan megváltozott attól a pillanattól kezdve, hogy Pudlimász, a három lábú kutya a segédje lett. Először is a mester alig győzte a munkát. Aztán meg alig találta a szerszámait... Az Imbusz mester autót épít című könyv folytatásából többek között kiderül, hogy mit tanulnak a kutyanebulók, hogyan kap szemüveget egy autó, és miként lesz Pacsika Matild kutyaiskolájából autósiskola. Természetesen nem hiányozhat a meséből a három hírhedt rossz kutya, Fasírt, Penész és Rokfort sem. Pudlimász azonban nem hagyja magát.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: May Szilvia
Cím: Imbusz mester és a taxifutam
ISBN: 978 615 5023 09 5
Kiadó: Pozsonyi Pagony Kft.
Kiadás éve: 2010
Kinek ajánlott: 1-3. osztály
(12 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

"– Nézd csak, Imbusz mester, egy hirdetmény! – lobogtatott egy papírlapot Pudlimász. – Lássuk csak – illesztette orrára a szemüvegét Imbusz mester, azzal olvasni kezdte. – Figyelem, figyelem! Óriási lehetőség!!!! Keressük a város legjobb autósát! Most megmutathatja, hogy Ön a legjobb sofőr. Ezennel meghirdetjük a nagy futamot. Ha elsőnek ér a célba, ráadásul még nem is szabálytalankodik, akkor nyerhet egy valódi taxit. Találkozó vasárnap Imbusz mester garázsa előtt."

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: May, Karl
Cím: [Az] Olajkirály
ISBN: 963-9492-91-4
Kiadó: Könyvmolyképző K.
Kiadás éve: 2006
Kinek ajánlott: 5-8. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A May-regények megszokott színhelyén vagyunk, rövidesen az is kiderül, hogy sorra megérkeznek a korábbi regényekből jól ismert szereplők: Old Shatterhand és Winnetou, Bicegő Frank, Sam Hawkins és mások. A történet magva szélhámosság: egy bankárra rá akarnak sózni egy állítólagos olajlelőhelyet. A csalás majdnem sikerül, de csak majdnem, hiszen közbelép Old Shatterhand, a nagy igazságtevő. Két indián törzs és egy kivándorló társaság is érdekes szerepet játszik a történetben.

A történet lazán kapcsolódik a szerző hasonlóan kalandos, Az Ezüst-tó kincse című könyvéhez.

Nagy András

A regényt ide kattintva is el tudod olvasni.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2021

Szerző: May, Karl
Cím: Az Ezüst-tó kincse
ISBN: 963-9492-20-5
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2004
Kinek ajánlott: 5-8. osztály
(4 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Egyetlen olvasó sem tudja letenni Karl May könyvét, ha egyszer belekezdett. Kalandregényei és fiktív útirajzai kora – és korunk – egyik legnépszerűbb ifjúsági regényírójává tették. – Az Ezüst-tó kincse az indiánok földjén játszódik, ahol ismét találkozunk a vadnyugat legendás hőseivel. Sok-sok izgalomban, kalandban lesz részünk, míg kiderül, milyen titkokat rejt a Sziklás-hegység déli nyúlványai között megbúvó, szinte megközelíthetetlen tó, amelynek nevét oly sokan hallották már, de színét alig-alig látta valaki…

Nagy András

A regényt ide kattintva is el tudod olvasni.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2020

Szerző: Mayer, Gina
Cím: Az eltűnt macskák
Sorozat: A varázslatos virágbolt 1.
ISBN: 978 963 509 236 9
Kiadó: Scolar
Kiadás éve: 2019
Kinek ajánlott: 2. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A varázslatos virágbolt első kötete, Az eltűnt macskák egy rejtélyes eset megoldását meséli el. Viola nyomozó tehetségének köszönhetően fényt derít az eltűnt macskák hollétére és így megoldja az ügyet. Minden elveszett cica visszakerül a gazdájához és az elkövető is jó útra tér.

A könyvet második osztálytól ajánlom.

Gulyás Eliza

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2021

Szerző: Mayer, Gina
Cím: Az elvarázsolt szamár
Sorozat: A varázslatos virágbolt 3.
ISBN: 978-963-509-354-0
Kiadó: Scolar Kiadó
Kiadás éve: 2021
Kinek ajánlott: 2. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Mit tennél, ha egy kedvenc állatodtól azért kellene megválnod, mert el akarják vinni messze tőled? Adél ugyanebben a cipőben van, és Viola segít neki megoldást találni, hogy Vili, a szamár vele maradhasson. Egy izgalmakkal teli kis történetet tart kezében az olvasó. 

Gulyás Eliza

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2021

Szerző: McDonald, Megan
Cím: Büdi és a szupergalaktikus fogropogtató
ISBN: 978 963 11 9929 1
Kiadó: Móra Könyvkiadó
Kiadás éve: 2015
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(12 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Büdi vesz egy szupergalaktikus fogropogtató óriáscukorkát, de az nem ropogtatja meg a fogát. Ír is rögtön egy panaszlevelet, és hatalmas doboz édességet kap a cukorka gyártójától - ráadásul ingyen!
Így hát Büdi újabb és újabb leveleket fogalmaz, a csomagok meg sorra érkeznek... De észreveszi vajon köztük a kicsi, ám annál értékesebb borítékot is?

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2016

Szerző: McDonald, Megan
Cím: Doktor Durrbele Dorka
ISBN: 978-963-3432-50-1
Kiadó: Egmont-Hungary Kft.
Kiadás éve: 2012
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Durrbele Dorka történetét ajánlom minden olyan gyerek számára, aki kicsit is érdeklődik az orvostudomány iránt, hiszen Dorka példaképe Elizabeth Blackwell, a világ első orvosnője. Dorka nagy álma vált valóra amikor az iskolába lehetőséget kaptak arra, hogy megismerjék önmaguk csontozatát, mindezt úgy, hogy közben beöltözhetett orvosnak, műtétet mutathatott be osztálytársainak és még sok izgalmas dologot vihetet véghez. Bár az Ő tervei se úgy alakultak teljesen ahogy ő gondolta. Vajon mi állhatott útjába?

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: McDonald, Megan
Cím: Durrbele Dorka belevág
ISBN: 963 628 082 7
Kiadó: Egmond-Hungary Kft.
Kiadás éve: 2005
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(9 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Durrbele Dorka belevág. Bele ám, de mibe? Szinte mindenbe.
Hősünk egy harmadik osztályos kislány, akinek hajmeresztően humoros kalandjait olvasva rájövünk, egy belevaló kisiskolás hétköznapjai milyen állati izgalmasak is tudnak lenni.

Szabó Ildikó ajánlásával

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: McDonald, Megan
Cím: Durrbele Dorka híres lesz
ISBN: 963-628-083-5
Kiadó: Egmont-Hungary
Kiadás éve: 2011
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Durrbele Dorka a szeleburdi kislány kalandjai folytatásában híres akar lenni. Környezetében szinte már mindenki szerepelt újságban, még tévében is. Dorka ötletei azoban nem hoznak sikert számára míg el nem jön a nagy lehetőség, de egy rosszul sikerült fotó mindent elront. Végül  egy olyan cselekedet által kerül a középpontba amiről nem is gondolta volna...

Orbán Ágnes ajánlásával

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: McDonald, Megan
Cím: Durrbele Dorka kikiáltja a függetlenségét
ISBN: 978 963 343 249 5
Kiadó: Egmont Kiadó
Kiadás éve: 2012
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Mivel Dorka eleget hallott már az amerikai Függetlenségi Nyilatkozatról, megjön a kedve a szabadsághoz és a függetlenséghez. Így elkészíti a maga Függetlenségi Nyilatkozatát. Vajon a szülei mit szólnak ehhez? Sikerül-e Dorkának bebizonyítania, hogy megérett egy kicsit függetlenebb életre? Az újabb Durrbele Dorka -könyvből ez is kiderül.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: McDonald, Megan
Cím: Durrbele Dorka megmenti a világot
ISBN: 963-628-085-1
Kiadó: Egmont-Hungary Kft.
Kiadás éve: 2006
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A Durrbele Dorka sorozat újabb kötetében, Dorka és öccse, Büdi, egy ragtapasztervező versenyre készülnek.

Közben Dorka a környezetórák hatására, ráébred arra, milyen nagy veszélyben is van a Földünk. Ez nem mehet így tovább muszáj kézbe vennie a dolgok irányítását, rá kell ébresztenie a szüleit, az öccsét, az osztálytársait arra, hogy együttes erővel mennyi mindent tehetnek a környezet megóvásáért.

Szórakoztató, humoros történet, ráadásul sok hasznos információval is gazdagodhatunk.

Tóth Zsófia ajánlásáva

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: McDonald, Megan
Cím: Durrbele Dorka, a látnok
ISBN: 963-628-084-3
Kiadó: Egmont-Hungary Kft.
Kiadás éve: 2006
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Durrbele Dorkán újabb őrület tör ki, a jövendőmondás. Az egész egy gabonapelyhes dobozban talált hangulatgyűrűvel kezdődik, amely megmutatja, hogy a viselőjének milyen hangulata van éppen. Dorka meg van róla győződve, hogy a jövőt igenis meg lehet jósolni. Vagy mégsem? Kalamajkák és bonyodalmak követik egymást, mígnem Dorka tényleg belelát a jövőbe. Jósoljunk hát mi is: ha elolvasod a könyvet, jól fogsz mulatni közben!

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: McFadden, Deanna
Cím: Az utolsó mohikán
Sorozat: Klasszikusok könnyedén
ISBN: 978 963 297 315 9
Kiadó: Alexandra
Kiadás éve: 2010
Kinek ajánlott: 5-8. osztály
(10 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Miután Magua, az indián felderítő tévútra vezeti őket, az angol tábornok két lánya egy erdőjáró és két mohikán segítségével igyekszik biztonságban átkelni a gyarmati idők Amerikájának rengetegeiben. De Maguának - aki egy régi sérelem miatt bosszút akar állni a lányok apján - más tervei vannak. Véres csaták, emberrablás és kalandos szökések tarkítják ezt a becsületről, árulásról és bosszúvágyról szóló, lenyűgözően izgalmas történetet. A könyvet általános iskola felső osztályos diákjainak ajánlom.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: McFadden, Deanna
Cím: Frankenstein
Sorozat: Klasszikusok könnyedén
ISBN: 978 963 297 645 7
Kiadó: Alexandra
Kiadás éve: 2011
Kinek ajánlott: 5-8. osztály
(17 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Victor Frankenstein, egy jómódú svájci kereskedőcsalád fia elhatározza, hogy mesterséges úton embert hoz létre. Az eredmény egy visszataszítóan csúf, ijesztő óriás, akitől alkotója elborzad. Bár a torzalak szíve szerint csupa jóság, értelmes, érző lény, az emberek félnek tőle, jóságát gonoszsággal viszonozzák, s ez teszi őt gyilkossá. Miután teremtője megtagadja tőle, hogy társat alkosson neki, tovább gyilkol, végül Frankensteint is megöli. Rémtetteit azonban mélységesen megbánja, és öngyilkosságba menekül. A regényt ezúttal kizárólag általános iskola felső osztályos diákjainak ajánlom.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: McKain, Kelly
Cím: Flóra és Fényes
Sorozat: Pónitábor naplók
ISBN: 978 963 245 344 6
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2011
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(7 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Flóra csodálatos hetet tölt új barátaival a pónitáborban. Minden jól indul, a lányok imádnak lovagolni, együtt játszani, de valmi nincs rendben. Valaki lopást követ el. Flóra nyomozni kezd. Vajon megoldódnak a problámák, mire kezdődik a verseny?

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: McKain, Kelly
Cím: Hanna és Herceg
Sorozat: Pónitábor naplók
ISBN: 978 963 245 326 2
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2010
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(17 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Ajánlom ezt a könyvet olyan lányoknak, akik szeretnek lovagolni, vagy egyszerűen csak szeretik  a lovakat. Hanna naplójegyzeteiből nyerünk bepillantást a Napfényes Lovarda életébe. A bájos  történetből megtanulhatjuk, hogy lehet legyőzni a félelmünket és szembenézni a kihívásokkal.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: McKain, Kelly
Cím: Helen és Huncut
Sorozat: Pónitábor naplók
ISBN: 978-963-245-325-5
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2010
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(8 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Azta! Végre-valahára itt vagyok a Póni táborban! Jodytól, a Napstütötte Istálló tulajdonosnőjétől kaptam egy szupi naplót, hogy minden kalandot beleírhassak. Annyira várom már, hogy megkapjam a pónimat! Kicsit izgulok, mert nagyon gyors lovat kértem. Ez elég nagy dolog, mert otthon a lovaglósulimban mindig hátul ragadok a tötymörgőkkel. De most készen állok a kihívásra, itt, a Póni táborban. Remélem, bírom majd az iramot!

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: McKain, Kelly
Cím: Rachel és Ropi
Sorozat: Pónitábor naplók
ISBN: 978 963 245 343 9
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2010
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(4 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Rachel a Napfényes Lovardában tölt egy hetet, ahol sok mindent tanul a lovakról, gyakorolja a lovaglást, de mind ezek mellett barátokra tesz szert. Sok izgalmas programban vesz részt, úszás, játékok, filmnézés és egy felejthetetlen kincsvadászat is vár rá. Sajnos azonban nem minden úgy történik, ahogy ő azt szeretné. Vajon felül tud e kerekedni érzelmein? Belátja-e, hogy nem is minden alakult olyan rosszul, mint ahogy ő azt gondolta?

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: McKee, David
Cím: Elmer
ISBN: 963-9708-03-8
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2006
Kinek ajánlott: 1-2. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Elmer nem olyan, mint a többi elefánt a dzsungelben. Ő mindíg tréfál és megnevetteti a többieket. Ja, és ő ráadásul egy patchwork-elefánt. Egy színpompás, foltokból varrt elefánt. Ebben a vibráló sokszínű történetben Elmer felfedezi, hogy a barátaí nem azért nevetnek rajta, mert ő más. Nem kinevetik. Azért nevetnek, mert ő a legvidámabb...

A mesét megnézheted ide kattintva.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: McKee, David
Cím: Elmer és Walter
ISBN: 978-963-9708-85-3
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2008
Kinek ajánlott: 1-2. osztály
(3 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Mindannyiunk kedvenc foltelefántja tér vissza a harmadik fergeteges kalanddal. Elmer nagyon szereti a tréfát, de legalább úgy szereti fekete-fehér unokatestvére, Walter is. Nem is tudná abbahagyni a játékot, ha Elmernek nem támadna egy ötlete, amitől Walter végül visszatér a földre.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Meadows, Daisy
Cím: Cincogi elszökik
Sorozat: Varázslatos állatbirodalom
ISBN: 978-963-4031-04-8
Kiadó: Manó Könyvek Kiadó Kft.
Kiadás éve: 2015
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(7 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A Barátság-erdőben vásár készül, melyre az állatok meghívják Lilit és Lucát is. Grizelda azonban el akarja rontani a mulatságot, és szolgái, a bűzös vakarcsok mindent megtesznek, hogy tönkretegyék a vidám készülődést. A nagy kavarodásban eltűnik Cincogi a kisegér, aki mindig mindenkinek segít. A lányokra vár a feladat, hogy megtalálják őt. De vajon merre induljanak a varázslatos birodalomban?

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2016

Szerző: Meadows, Daisy
Cím: Csámpi egyedül marad
Sorozat: Varázslatos állatbirodalom
ISBN: 9789634031710
Kiadó: Manó Könyvek Kiadó Kft.
Kiadás éve: 2016
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Luca és Lili ismét ellátogatnak a Barátság-erdőbe, ahol éppen Csámpi szülinapjára készülnek a beszélő állatok. Grizelda, a gonosz boszorkány, bűbájjal és a vakarcsok segítségével akarja megszerezni a varázslatos erdőt. Miért akarják a rohadt karfiolszagú szörnyek beszennyezni a folyót, hová tűnt Csámpi, a kiskacsa? Sikerül-e a lányoknak megmenteni a kiskacsát, és megóvni a folyót? A történet végén a könyvben, remek fejtörőt, és a Csámpihoz hasonló kiskacsák gondozásával kapcsolatos tippeket találhattok.

Bíróné K. Adrienne

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2018

Szerző: Meadows, Daisy
Cím: Finci, a mókamester
Sorozat: Varázslatos állatbirodalom
ISBN: 9789634034575
Kiadó: Manó Könyvek Kiadó Kft.
Kiadás éve: 2018
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Finci, a mókamester egy kis bátorításra szorult, ezért Lili és Luca úgy döntöttek, hogy elviszik a Mosolyfához. Igen ám, de Grizelda, a boszorka elpusztította a Mosolyfa erejét adó aranyszívet, s egyszerre mindenki bánatos lett a Barátság-erdőben. A vidámság visszaszerzésének egyetlen esélye az volt, hogy elkészítik a Szívmelengető nevetés italát. A hozzávalók beszerzése azonban nem is olyan könnyű!

Farkas Daniella

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2019

Szerző: Meadows, Daisy
Cím: Gréti fellépése
Sorozat: Varázslatos állatbirodalom
ISBN: 9789634034407
Kiadó: Manó Könyvek Kiadó kft.
Kiadás éve: 2018
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Koncertre készülődnek az állatok a Barátság-erdőben. Bizsu elhívja Lilit és Lucát is, ám Grizelda ismét előbukkan, hogy tönkretegye a mulatságot. A gonosz, lila átok-szikrák most Grétit, a bárányt változtatják komisszá. A lányok nekilátnak, hogy összegyűjtsenek mindent, ami az ellenvarázshoz szükséges.

Fenyvesi Attila

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2020

Szerző: Meadows, Daisy
Cím: Kira titka
Sorozat: Varázslatos állatbirodalom
ISBN: 978-963-403-439-1
Kiadó: Manó Könyvkiadó
Kiadás éve: 2018
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Luca és Lili újabb kalandba kezd a Barátság-erdőben, miután Bizsu, a kis cica meghívja a lányokat Csörge néni ékszerboltjába, ahol kézműves foglalkozást tartanak az erdő lakóinak. Grizelda, a gonosz boszorkány és négy rendetlen segítője mindent tönkretesz, élen Sznip, a varjú vezetéséve. Kirát, a kis vidrát éri most a gonosz átok. A lányok nyomozásba kezdenek, és az erdő lakói is segítenek a gonosz varázslat megtörésében.

Gyarmati Nikoletta

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2020

Szerző: Meadows, Daisy
Cím: Kitti győzni fog
Sorozat: Varázslatos Állatbirodalom
ISBN: 978 963 403 878 8
Kiadó: Manó Könyvek Kiadó Kft.
Kiadás éve: 2020
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A Barátság-erdőben mindenki a Sportnapra készül. A kisállatok szorgosan edzenek és gyakorolnak. Ám egyszer csak feltűnik Grizelda, hogy elrontsa a vidám napot, és megszerezze magának a varázslatos erdőt. Lilire és Lucára, no meg az aranyos cicára, Kittire vár a feladat, hogy megakadályozzák a boszorkát, még mielőtt az egész sportnap odalesz.

Szörényiné Kis-Gergely Lilla

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2021

Szerző: Meadows, Daisy
Cím: Kóci nagy meglepetése
Sorozat: Varázslatos Állatbirodalom
ISBN: 978-963-403-394-3
Kiadó: Manó Könyvek Kiadó
Kiadás éve: 2017
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(6 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Lili és Luca ismét ellátogat a Barátság-erdőbe, mert Bizsu elhivja őket a Virágzás Ünnepre. Itt ismerkednek meg a lányok a Lobonc kutyacsaláddal. A család is mint az erdő többi lakója nagyon várja az ünnepség kezdetét, főleg két lányuk, Kóci és Heni. Az ünnepség kezdetét veszi, ám egy rémisztő visítás véget vett a mulatságnak. Megjelennek az Undok-mocsár lakói, a gonosz Grizelda boszorkány segítői, akik hatalmas felfordulást okoznak. Mása, a patkány átkot szor Kócira, a kiskutyára, aki ezután egyre jobban úgy viselkedik, mint egy patkány, és mindeféle rosszaságot követ el. Luca és Lili tudják a varázsigét, amivel megmenthetik Kócit, már csak a hozzávalókat kell megkeresni. Vajon sikerül Lilinek és Lucának megmentenie Kócit attól, hogy végleg patkánnyá váljon és a Barátság-erdő Grizelda uralkodása alá kerüljön?

Majorné Virág Adrienn

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2020

Szerző: Meadows, Daisy
Cím: Lompos csillagtánca
Sorozat: Varázslatos állatbirodalom
ISBN: 9789634033196
Kiadó: Manó Könyvek Kiadó Kft.
Kiadás éve: 2017
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(9 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Lili és Luca azt szeretné, ha mielőbb felébrednének a kisrókák, akik a Segítő Mancs Állatkórházban kaptak menedéket. Bizsu cicának és a lányoknak van egy közös titkuk, a neve: Barátság-erdő. Grizelda egy gonosz boszorkány, aki kormot szóró sárkányával akarja véghez vinni elvetemült terveit. Mi a csillagtánc, és mi az a varázskő, amelynek a segítségével nem hunynak ki a csillagok az égen? Hogyan sikerül egy szörnyű átkot feloldani, hogy ismét együtt lehessen a Ravaszdi család? Mindezeket megtudhatjátok a könyv elolvasása után, persze ha tudtok titkot tartani... – Titkos ajtó nyílik az öreg tölgyfában, induljunk hát gyorsan – bújj be utánam!

Bíróné K. Adrienne

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2017

Szerző: Meadows, Daisy
Cím: Lotti remek tanácsa
Sorozat: Varázslatos állatbirodalom
ISBN: 978963
Kiadó: Manó Könyvek Kiadó kft.
Kiadás éve: 2018
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A Pihe-puha Bölcsődébe járó állatkölykök nem tudnak álomba szenderülni, hiába mond nekik mesét Lotti, a kis borz. Lili és Luca elhatározzák, hogy Lottival együtt elmennek az Álomfához, aminek a virága segít elaludni. Ám Grizelda ismét felbukkan, hogy elátkozza a fát.

Fenyvesi Attila

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2020

Szerző: Meadows, Daisy
Cím: Matilda segít
Sorozat: Varázslatos Állatbirodalom
ISBN: 978-963-403-523-7
Kiadó: Manó könyvek
Kiadás éve: 2018
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.
Bizsu újra elhívja Lilit és Lucát a Barátság-erdőbe, mert Puhaszárny doktor családja tanácstalan. Mindenféle orvosságot kipróbálnak, de nem tudnak segíteni a kis betegen, Katinkán. A lányok Matildával együtt elindulnak segítséget remélve a Jóságfához, de Grizelda szörnyű dolgot tesz a fával. A lányoknak megoldást kell találniuk arra, hogyan hozzák helyre Grizelda újabb gonosz tettét, mielőtt hatalma alá kerülne a Barátság-erdő.  Vajon sikerül a lányoknak az erdő megmentése és a kis beteg meggyógyítása? Ha kíváncsi vagy, hogy alakul az erdő sorsa, tarts Lilivel, Lucával és kis segítőjükkel, Matildával az erdei kalandok birodalmába.
 
Majorné Virág Adrienn

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2020

Szerző: Meadows, Daisy
Cím: Pamacs bátor terve
Sorozat: Varázslatos állatbirodalom
ISBN: 9789634032557
Kiadó: Manó Könyvek Kiadó kft.
Kiadás éve: 2017
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Grizelda új teremtmények segítségével próbálja megszerezni magának a Barátság-erdőt: félelmetes sárkányokat küld a Varázslatos Állatbirodalomba. Először a leheletével mindent megfagyasztó Fagyossal kell megküzdenie Pamacsnak, a kis mókusnak.

Fenyvesi Attila

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2020

Szerző: Meadows, Daisy
Cím: Simi karácsonyi kalandja
Sorozat: Varázslatos állatbirodalom
ISBN: 9789634037019
Kiadó: Manó Könyvek Kiadó kft.
Kiadás éve: 2019
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(3 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A Barátság-erdő mindig varázslatos, hát még karácsony estéjén! A kis állatok izgatottan készülődnek az ünnepre, ám van valami, amit talán még a karácsonynál is jobban várnak: Bölcs Bagoly bácsi és Bájoscsőr kisasszony esküvője. Lili és Luca is kapott meghívót...

Fenyvesi Attila

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2020

Szerző: Meadows, Daisy
Cím: Tapsifül rejtélyes eltűnése
Sorozat: Varázslatos Állatbirodalom
ISBN: 978-963-4031-03-1
Kiadó: Manó Könyvek
Kiadás éve: 2015
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(7 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A Varázslatos állatbirodalom című, kislányoknak szánt könyvsorozat nyitó kötetében megismerhetjük a Barátság-erdőt, ahová a két főszereplőt, Lilit és Lucát egy csodaszép, aranyszőrű cica vezeti el. Bizsu megmutatja nekik a varázslatos birodalmat, ahol beszélő állatok élnek pici házikókban, és időnként málnaszörpöt iszogatnak a Galóca kávézóban. Ettől kezdve a barátnők nyári vakációja igazán kalandossá válik. Már legelső látogatásuk alkalmával találkoznak a gonosz boszorkánnyal, Grizeldával, aki tönkre akarja tenni az erdőt, ráadásul szolgáival, az undorító vakarcsokkal elraboltatja a bátor kis nyuszit, Tapsifült. A lányok és kísérő állataik a nyomukba erednek, de a gátlástalan és erős Retek, Szutyok, Szipák és Lucsok ellen csak a ravaszság és ügyesség segít.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2016

Szerző: Mechler Anna
Cím: Olina és a varázsszirmok
Sorozat: A virágtündérek titkai
ISBN: 9789634035978
Kiadó: Manó Könyvek Kiadó Kft.
Kiadás éve: 2019
Kinek ajánlott: 2-3. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Mechler Anna mesesorozatában egy-egy érdekes gyógynövénnyel ismerkedhetsz meg. Ez a kötet a nyugtató hatású, kedélyjavító orbáncfüvet mutatja be. A Tündérpalotában éppen a nyár első napján tartják a virágvarázslatot, ahol az orbáncfű mellé kirendelnek egy tündér-pártfogót, Olinát. Herba anyó ismerteti meg a tennivalókkal, és egy emberkislány személyében új barátra lel. Hogyan lehet megmenteni a beteg kamillavirágot? Mire jók az illatlabdák? Sikerül-e visszahozni Galateát, mielőtt kitör a vihar? Ezekre a kérdésekre is választ kapsz, ha elolvasod a Láng Anna által illusztrált kedves kis könyvet.

Bíróné K. Adrienne

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2019

Szerző: Menyhért Anna
Cím: A kis ló és a kacsukahal
ISBN: 978 963 11 9457 9
Kiadó: Móra Könyvkiadó
Kiadás éve: 2013
Kinek ajánlott: 1-3. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Anya és Tomi a Velencei-tónál nyaralnak. A parton együtt találják ki a kis ló legújabb meséjét a szörnyvízről, a kacsukahalról és a fekete fejűek gonosz mesterkedéseiről.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Menyhért Anna
Cím: Tengerimalacom története
Sorozat: Már tudok olvasni
ISBN: 978963 1195934
Kiadó: Móra Könyvkiadó
Kiadás éve: 2014
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(3 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Apa megint köhög és tüsszög. Mit csinálhat? Rakosgat valamit, söpör, és megint tüsszög. Először a kisfiú nem is tudja, miért ijed meg ettől, csak azt érzi, hogy összeszorul a torka, kiszárad a szája. Aztán rájön, Gömbinek el kell költöznie. Nem lesz többé tengerimalaca. Apa allergiás rá.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014

Schless István emlékének
Szerző: Mészáros József
Cím: A nagykanizsai Nagy-Magyarország-emlékmű
Alcím: Schless István emlékének
ISBN: 978-963-9782-00-6
Kiadó: Czupi
Kiadás éve: 2007
Kinek ajánlott: Mindenkinek, 15 pont/kérdés
(58 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Kedves Olvasó!
Ez az olvasnivaló – más érdekes kanizsai történettel együtt – megjelent Mészáros József A nagykanizsai Nagy Magyarország-emlékmű Schless István emlékének című kötetében. Elérhető a www.nagykar.hu honlapon is.

Az olvasnivalóhoz tartozó kérdések a www.azolo.hu honalapon találhatók.

Az olvasnivaló itt érhető el.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2010

Szerző: Mészöly Ágnes
Cím: A fiú, akit elvarázsolt a zene
Sorozat: Híres magyarokról kisebbeknek
ISBN: 978-963-476-024-5
Kiadó: Naphegy Kiadó
Kiadás éve: cop. 2019
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(5 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A kisfiút, akit Bartók Bélának hívtak, elvarázsolta a zene.
Azt akarta, hogy mások is megismerjék azt az örömöt, amit a hangok harmóniája nyújt.
Egy életre elkötelezte magát a muzsika mellett, írt zenét felnőtteknek és gyerekeknek, tanulni vágyóknak és hangszeren gyakorlóknak.
A kisfiú, akit népdallal altatott el az édesanyja, felnőve a vidéket járta és gyűjtötte, mentette, rendszerezte a magyar népdalkincset.
A kisfiú, akit első fellépése után csokorba kötött édességgel leptek meg a barátai, később beutazta Európát és Amerikát, koncerteket adott a világ nagyvárosaiban.

A kisfiú, aki esténként a cselló és a zongora hangjaira aludt el, valóra váltotta minden álmát.

A képeskönyvet 6 éves kortól ajánlom.

Szabó Eszter

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2021

Szerző: Mészöly Ágnes
Cím: A jövőbe látó gömb
Sorozat: Most én olvasok! 3. szint
ISBN: 978-963-587-271-8
Kiadó: Pagony
Kiadás éve: 2022
Kinek ajánlott: 2. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Mészöly Ágnes kis főhőse a már iskolába járó kislány, Levendula, aki a szüleivel és nagypapájával él. De most elmúlt az ősz és beköszöntött a tél. Az iskola farsangra készülődik. Levendula olyan jelmezt szeretne, aminek a macskája, Majdnem is a része lehet. Jósnőből biztosan nem lesz több az egész iskolában! Vagy mégis? Majdnem cica egyre ügyesebben varázsol, de azért ráférnének még egy mester tanácsai...

A Takács Viktória bájos rajzaival kísért történetet elsősorban az 1-2. osztályosoknak  ajánlom.

Szabó Eszter

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2022

Szerző: Mészöly Ágnes
Cím: A kupolák titka
ISBN: 978-615-5808-30-2
Kiadó: Cerkabella
Kiadás éve: 2020
Kinek ajánlott: 7-8. osztály
(4 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

"Mi rejtőzhet a budapesti bérházak kupoláiban? Miért szaporodtak meg a városban a furcsa balesetek? Lehet-e mindehhez köze egy híres es gazdag üzletembernek? Hárs Dórát soha nem érdekelték az efféle kérdések: boldog volt az osztály hangadói között kiharcolt helyével és azzal, hogy végre kezdi megszokni a nagyvárosi életet.
Egy átlagosan induló péntek reggelen azonban nyoma vész Dóra ötéves öccsének. Hamar kiderül, hogy a kisfiú eltűnésének a kupolák titokzatos lakóihoz van köze, a lánynak pedig olyan lényekkel és erőkkel kell megküzdenie, amelyek létezéséről addig fogalma sem volt. Ráadásul a siker érdekében együtt kell működnie a legfurább osztálytársával, Seres Pannival – és ez még akkor is komoly kihívás lenne, ha nem szorítaná őket az idő.
Mészöly Ágnes hőseinek a várost fenyegető veszélyen kívül saját előítéleteiket és félelmeiket is le kell győzniük ahhoz, hogy visszatérhessenek megszokott életükhöz – már ha akarnak az átélt kalandok után."

A kérdéseket írta: Bognár Csilla

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2022

Szerző: Mészöly Ágnes
Cím: A lila boríték
Sorozat: Már tudok olvasni 2. szint
ISBN: 978-963-486-964-1
Kiadó: Móra
Kiadás éve: 2022
Kinek ajánlott: 1-2. osztály
(12 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Levi az apukájával kettesben Zebegényben tölti a nyarat, abban a régi házban, ahol az édesanyja felnőtt. Ő most nincs velük; tudós asztronautaként hónapokon keresztül fog dolgozni egy űrállomáson. Levi eleinte dühös és magányos, nagyon hiányzik neki az anyukája, de aztán a Duna-parti nyár fokozatosan elvonja a figyelmét a bánatról. Ám ami igazán foglalkoztatni kezdi, az egy régi levél, amit a padláson talál: egy kislány írta le benne röviden a bánatát, hogy egyedül érzi magát, nincsenek barátnői és még a suliban sem támogatják kutatói ambícióit. Levi gondol egyet és válaszol neki, sőt utána el is viszi a postára a levelet, ahol a kedves postás néni arra biztatja, hogy adja nyugodtan fel, ők mindenhova eljuttatnak minden levelet. Mivel a címzett nevét nem tudja Levi, csak ennyit ír rá: "Az ismeretlen kislánynak". Csodák csodájára pár nap múlva válasz érkezik a levelére... 

A könyvet 1-2 osztályos gyerekeknek ajánlom önálló olvasásra.

Szabó Eszter

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2022

Szerző: Mészöly Ágnes
Cím: A sünimentő akció
Sorozat: Most én olvasok! 2. szint
ISBN: 978-963-587-144-5
Kiadó: Pagony
Kiadás éve: 2022
Kinek ajánlott: 1-2. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Majdnem egy Levendula nevű kislány cicája, és varázserővel bír. Már éppen indulnának haza, amikor észreveszik, hogy egy megtermett, haragos farkaskutya próbál elkapni egy sünit. Mit van mit tenni, itt már csak a varázslat segít! Majdnem gyorsan súrolókefévé változtatja a sünit, és be is jön a dolog, mert a kutya csalódottan otthagyja. Levenduláéknek sietni kell haza, mert a család vendégségbe megy, és a nagy sietségben a "súrolókefét" is felkapják, majd ottfelejtik a boltban, a pénztárgép mellett. Mindez Levendulának csak másnap jut eszébe. Vajon tud még segíteni szegény elvarázsolt sünin, aki valószínűleg élete legrosszabb napján van túl? 

Az egyszerű, könnyen követhető, 2-6 soros oldalakon olvasható történetet az épp csak olvasni tanuló, 5-8 éves korosztálynak ajánlom.

Szabó Eszter

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2022

Szerző: Mészöly Ágnes
Cím: Dalmorka, a hobbivarázsló
ISBN: 9786155808067
Kiadó: Cerkabella Könyvkiadó
Kiadás éve: 2018
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Mészöly Ágnes új kötetének egyik főszereplője Dalmorka, a hobbivarázsló. Hanga Réka színes illusztrációja szerint egy fehér hajú, kedves arcú, csíkos pulcsit viselő fiatalember. Dalmorka legjobb barátja Natti kistündér, aki szeretett jószágaival él egy szép kis tanyán. Manók, koboldok és tündérek természetesen megjelennek a könyvben, így olyan karakterek is, mint Tobzos Tegzes, a fenyőmanó, Zsurló Anteó, a mezei hangák (harangvirágúak nemzetsége) védőkoboldja és Boró, a nyitvatermők őre. A humorral fűszerezett könyvben olvashatunk barátságról, félreértésről, de meg van spékelve csipkelődéssel, gondoskodással és kedveskedéssel is. A könyv főleg nagyobb ovisoknak és kisiskolásoknak ajánlható.

Bíróné K. Adrienne

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2018

Szerző: Mészöly Ágnes
Cím: Darwin-játszma
ISBN: 978 963 41 5189 0
Kiadó: Móra Könyvkiadó
Kiadás éve: 2015
Kinek ajánlott: 6-8. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Minden olyan bonyolult…

Kata egy elitgimnáziumba jár, ő a legjobb matekos, rendszeresen maratoni távokat fut, a fiúkat le sem tudja vakarni magáról, és ráadásul az anyja is jó fej. Valami még sincs rendben az életében. Három barátnőjével együtt ő is úgy gondolja, minden könnyebb lenne egy másik osztályfőnökkel. Kata, Patrícia, Lidi és Zsófi titkos szövetséget köt: ők lesznek a Darwin’s Daughters, az evolúció titkos ügynökei. Az osztályfőnökük ellen indított, kamasz daccal teli bosszúhadjárat szinte észrevétlenül durvul el. Ki tudja megmondani, hol a határ?
Itt és most, velünk, körülöttünk, bennünk játszódik és lüktet tovább a könyv szereplőinek élete.
Ennek a történetnek tétje van. Annyi bizonyos, hogy nem lányregény…

Szörényiné Kis-Gergely Lilla

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2020

Szerző: Mészöly Ágnes
Cím: Hanga és a lényegrablók
Sorozat: Hanga és Várkony 1.
ISBN: 978-963-9820-62-3
Kiadó: Cerkabella Kiadó
Kiadás éve: 2015
Kinek ajánlott: 4-7. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Hanga és Várkony története egy igazi nyomozós regény, mely sok helyen vetekszik a mai krimi könyvekkel. Érdekes, könnyen emészthető, de mégis logikus ok-okozati láncok vezetik végig az olvasót, hogy a két fiatallal együtt derítsék ki, mi áll a kövespataki furcsaságok hátterében.

Ajánlom a könyvet minden krimikedvelő olvasónak, korosztálytól függetlenül.

Fási Barnabás

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2017

Szerző: Mészöly Ágnes
Cím: Irány a kastély
Sorozat: Most én olvasok! 4. szint
ISBN: 978-963-587-383-8
Kiadó: Pagony
Kiadás éve: 2023
Kinek ajánlott: 2-3. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Majdnem, a varázsmacska egyre ügyesebben varázsol. Amikor Levenduláék elutaznak az iskolával, jól is jön a tudománya! A kastélyban rejtélyes dolgok történnek. Eltűnik a korona, és a gyerekek izgalmas nyomozásba kezdenek...

A könyvet az olvasás gyakorlására is jó szívvel ajánlom.

A kérdéseket írta: Szabó Eszter

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2024

Szerző: Mészöly Ágnes
Cím: Léna és a huszonhárom herceg
Sorozat: Már tudok olvasni 2. szint
ISBN: 978-963-603-113-8
Kiadó: Móra
Kiadás éve: cop. 2022
Kinek ajánlott: 1-2. osztály
(3 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Léna mindennél jobban vágyik egy háziállatra, de sajnos otthonuk nem alkalmas állattartásra. Egy városi bérház legfelső emeletén lakik szeleburdi családjával, ráadásul a lakás telis-tele van növényekkel, hiszen anya gyűjti őket. Egy nap újabb szerzemény, egy tő zebracsíkos káka kerül Léna asztalára, ám a lány érdekes, áttetsző gyöngyöcskéket fedez fel a növény gyökerei között...

A Már tudok olvasni-sorozatot 6-8 éves gyerekeknek ajánlom, akik most barátkoznak az önálló olvasással.

Szabó Eszter

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2022

Szerző: Mészöly Ágnes
Cím: Levendula és a varázsmacska
Sorozat: Most én olvasok! Nagybetűs szint
ISBN: 978-615-81820-2-7
Kiadó: Pagony
Kiadás éve: 2021
Kinek ajánlott: 1. osztály
(7 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A mese főhőse egy Levendula nevű kislány, aki a szüleivel és nagypapájával él egy aprócska szatócsbolt felett. Egy nap kimegy a játszótérre Papóval, és homokozás közben egy különleges kék cicára talál, aki nemcsak beszélni, de varázsolni is tud – állítólag. Képességeit egyből be is mutatja, amikor egy fiú elcseni Papó botját, amit a cica úgy szerez vissza, hogy bibliai fordulattal kígyóvá változtatja a botot, ami a rémült srác kezéből magától visszakúszik Papóhoz. Papó és Levendula csak ámulnak, és ezek után már nem is kétséges, hogy hazaviszik magukkal a varázscicát.

A színes rajzokkal kísért mesét az 5-7 éves korosztálynak ajánlom.

A kérdéseket írta: Várhalmi Kitti

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2021

Szerző: Mészöly Ágnes
Cím: Szabadlábon
ISBN: 978-963-410-206-9
Kiadó: Tilos az Á Könyvek
Kiadás éve: 2016
Kinek ajánlott: 6-8. osztály
(5 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Győri Dani tizenhat éves, kettesben él az anyjával, közepes tanuló egy közepes gimnáziumban, rajong a Barcelonáért, gitározik és mozgássérült, vagy ahogy ő hívja magát: nyomi.
Egy rosszul sikerült iskolai program és egy hatalmas otthoni veszekedés után őrült ötlete támad: elemeli anyja hitelkártyáját, vásárol magának egy repülőjegyet, és péntek reggel az iskola helyett Münchenbe indul.
Párizs, Amszterdam és Barcelona, egyetemi kampusz és autópályapihenő, bajor nemesi kastély és kolostor. Full extrás BMW és szakadt teherautó, zenészek, hackerek, örömlányok, deszkások.

Fantasztikus ahogyan leírja egy kerekesszékes világnézetét és a midennapi élethez való viszonyát. Valamint, hogy milyen úgy felnőni, hogy nem is ismeri az édesapádját.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2017

Szerző: Mészöly Ágnes
Cím: Tavaszi divatőrület
Sorozat: Hanga és Várkony 2.
ISBN: 978-963-9820-75-3
Kiadó: Cerkabella Könyvkiadó
Kiadás éve: 2015
Kinek ajánlott: 4-7. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Kövesparton megnyílik a Különleges Holmik Boltja. Focis relikviák, dedikált pólók, limitált szériás pc-játékok... Várkony és a többi iskolás szinte minden szabad idejét a ritkaságok böngészésével tölti. Csak Hanga sejti, hogy valami nincs rendben az üzlettel, annak ellenére, hogy tulajdonosa, a meseszép Marinetta kisasszony gyereket és felnőttet egyaránt megbabonáz. Vagy talán éppen azért...

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2017

Szerző: Mészöly Ágnes
Cím: Uborkából szalámi
Sorozat: Most én olvasok! 1. szint
ISBN: 978-963-587-029-5
Kiadó: Pagony
Kiadás éve: 2021
Kinek ajánlott: 1-2. osztály
(4 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Mészöly Ágnes történetének főhőse Majdnem, a varázslatos cica. Majdnem Levendula és családjához kerül, ahol varázstudásával a család segítségére siet. A család megélhetését kisboltjuk biztosítja, így amikor csak szögek vannak készleten, de csavarokat szeretne az egyik vásárló, Majdnem átváltoztatja a szögeket csavarrá. A nyugodalmas hétköznapok egycsapásra megváltoznak, amikor egy nő, Laura megjelenik uszkárjával, Bizsuval, akiről később kiderül, hogy nem is az ő kutyája, a nő csak szívességből vigyáz a kiskutyára, de mivel ő vegetáriánus, a kutyusnak is csak zöldséget ad. Ezért fogja Majdnem az uborkákat szalámivá változtatni, hogy végre Bizsu is lakmározhasson egy jót.

A kedves kis történetet 5-8 éves gyerekeknek ajánlom.

Szabó Eszter

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2021

Szerző: Mészöly Ágnes
Cím: Várkony és a könyvtár réme
Sorozat: Hanga és Várkony 3.
ISBN: 9789639 820876
Kiadó: Cerkabella Könyvkiadó
Kiadás éve: 2016
Kinek ajánlott: 4-7. osztály
(11 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A kövesparti könyvtárban érthetetlen dolgok történnek. Várkony képtelen kikölcsönözni a kötelező olvasmányt, néhány nap múlva pedig a könyvtár raktárául szolgáló régi mozitermet megszállja egy művészkompánia. Hanga nem tud a nyomozásra koncentrálni, hiszen elvállalta A Pál utcai fiúk színpadi változatának rendezését, és az anyukáját is le kell beszélnie arról, hogy egyik napról a másikra visszaköltözzenek a fővárosba…

Hoczné Hári Ildikó

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2017

Szerző: Mészöly Ágnes
Cím: Veszélyes vakáció
Sorozat: Hanga és Várkony 4.
ISBN: 978-963-9820-90-6
Kiadó: Cerkabella Kiadó
Kiadás éve: 2016
Kinek ajánlott: 4-7. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Immár a negyedik kötetben tér vissza Mészöly Ágnes két eszes, bátor főhőse, a Kövesparti Általános Iskola egy párt alkotó diákjai: Jónás Várkony és barátnője, Sárlóki Hanga, aki sorra derít fel izgalmasabbnál izgalmasabb ügyeket. Végre itt a nyár, ám hőseinknek kevés ideje marad a pihenésre. Előbb egy alomnyi kitett, árva kismacskáról kell gondoskodniuk, majd kezdetét veszi a néptánctábor. De vajon ki az a titokzatos motoros, aki felveri az utcák csendjét? Milyen érthetetlen betegség söpör végig a községen? Hogyan alakul mindeközben a táborban a Szivárványturulok és a Csodaszarvasok párharca? És miért akar Várkony mindenkivel vérszerződést kötni?

Fási Barnabás

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2017

Szerző: Miglis, Jenny
Cím: A suli új Csillaga
Sorozat: Spongyabob
ISBN: 978-963-628-633-0
Kiadó: Egmont-Hungary
Kiadás éve: 2007
Kinek ajánlott: 1-3. osztály
(13 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Spongya Bob az egyik kedvenc helyére igyekszik, a motórcsónak-iskolába. Ő a legszorgalmasabb diák, az elméletet már nagyon tudja, de a gyakorlattal eddig nem sikerült megbirkóznia. Ezúttal legjobb barátja, Patrik is elkíséri. Felejthetetlen napnak néznek elébe. Kalamajka követ kalamajkát, de aztán minden jóra fordul, és igazi hősként hagyhatják el a nap végén az iskolát.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Miklya Luzsányi Mónika
Cím: Zűrös Zénó
Sorozat: Már tudok olvasni 2. szint
ISBN: 978-963-486-888-0
Kiadó: Móra
Kinek ajánlott: 1-2. osztály
(12 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A Már tudok olvasni című, kisiskolásoknak szóló mesesorozat következő szerzőpárosa az Édesanyanyelvünk-díjas író, pedagógus, teológus Miklya Luzsányi Mónika és a formatervező, illusztrátor Bogdán Viktória. A három olvasási nehézségi szinten készült kötetek közül most a középső fokozatban olvashatnak a tanulók. A címszereplőt már a borítón jellemzik: Zűrös Zénó. Mert Zénó körül folyton pezseg az élet! In medias res: Harács igazgató bácsi vöröslő fejjel üvölti: ki volt az a rettenetes, aki ezt tette? Aztán megtudja, hogy Király Zénó engedte szabadon a katicabogarakat Marcsi tanárnő számtanóráján. Pedig Zénó csak jót akart. Ilyen segítő akciója volt például apukája kisteherautójának feltuningolása, vagy egy kreatív farsangi jelmez kitalálása, ami egyáltalán nem jelent kihívást számára. Azonban, ha csínytevésről van szó, kreativitása nem ismer határokat.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2021

Szerző: Mikó Csaba
Cím: Mász Kálmán a faljáró
ISBN: 978 963 11 9038 0
Kiadó: Móra Könyvkiadó
Kiadás éve: 2011
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Jártál már Nadíniában? Nem? És a térképen sem találod? Pedig Nadínia létezik, csak nehéz oda eljutni. Ez a furcsa ország ugyanis a falban van, és ott élnek a lakói is. Csupán egyvalaki képes arra, hogy közlekedjen Nadínia és a kinti világ között: Mász Kálmán, harmadik osztályos tanuló. Az egyetlen faljáró a világon. Ha akarná, bebarangolhatná a piramisokat, eljuthatna a várak titkos kincstáraiba is. Most azonban fontosabb dolga van: meg kell mentenie Nadíniát. A falak fogyni kezdtek, és Nadínia lassan eltűnik. Egyedül Kálmán segíthet. Ő pontosan tudja, miért történik mindez. És azt is, hogy ki okozta a galibát…

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Mikó Csaba
Cím: Veszélyben a tölgy!
ISBN: 978 615 5450 47 1
Kiadó: Kolibri Kiadó
Kiadás éve: 2014
Kinek ajánlott: 4-7. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Veszély, titok és autós üldözés. Izgalmak, nyomok és jóbarátok. Csápy, e bogaras James Bond-kaland főhőse megpróbálja legjobb cimboráival felgöngyölíteni a rejtélyeket, melyekből a Nagy Tölgyön akad szép számmal.

Vajon hol lehet a polgármester lánya, aki eltűnt a Tiltott Zóna mélyén? A repülő autó tényleg létezik vagy csak erdei legenda? A Tölgyet milyen titokzatos betegség rágja? És ami mindennél fontosabb: ki vagy mi állhat ezek mögött a felettébb fura események mögött? Lehet, hogy minden mindennel összefügg?

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Mikszáth Kálmán
Cím: Beszterce ostroma
Sorozat: Európa diákkönyvtár
ISBN: 963-05-5730-3 [!963-07-5730-3]
Kiadó: Európa
Kiadás éve: 1994
Kinek ajánlott: 6-7. osztály
(3 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A Beszterce ostroma Mikszáth egyik legérdekesebb és legnépszerűbb könyve a magyar irodalom egyik legemlékezetesebb különcéről szól. Mint az író néhány más művében, itt is egyszerre két eseménysor van jelen, melyek a mű közepén találkoznak, és így folytatódik tovább a történet. A háttérben egy szerelmi história húzódik meg, az előtérben és a cselekmény középpontjában egy Don Quijote-szerű felvidéki főúr, Pongrácz István gróf hóbortos alakja áll. Bár a történet a 19. században zajlik, a gróf mégis középkori várúrként viselkedik, várát is annak megfelelően rendezi be. Életét a folytonos harc jellemzi, cselédeit is katonáskodásra sarkallja és csak az ököljogot ismeri.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Mikszáth Kálmán, [újramesélte] Nógrádi Gergely
Cím: Szent Péter esernyője
Sorozat: Klasszikusok újramesélve
ISBN: 978-963-9503-42-7
Kiadó: PetePite Kiadó
Kiadás éve: cop. 2009
Kinek ajánlott: 5-7. osztály
(194 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Mikszáth Kálmán Szent Péter esernyője című kisregénye egy részletesen kidolgozott anekdota köré épül: miszerint a gazdag és különcködő úr a törvényes örökösök kijátszásával a vagyonát szeretett nevelt fiára akarja hagyni. Az esernyő nyelébe rejtett kincs ugyan eltűnik, ám a mű mégis boldogsággal zárul, hiszen a legnagyobb kincs az életben a szerelem.

A feltett kérdésekre a teljes és/vagy a rövidített változatot olvasók is tudnak válaszolni.

A Mikszáth Kálmán által írt teljes regényt ide kattintva is el tudod olvasni.

A kérdéseket írta: Szabó Eszter

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2016

Szerző: Miler, Zdenĕk ; Doskočilová, Hana
Cím: A vakond és a hóember
ISBN: 978 963 11 8532 4
Kiadó: Móra
Kiadás éve: 2008
Kinek ajánlott: 1-2. osztály
(28 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A kisvakond jól felkészült a télre. Mielőtt megkezdené a téli álmát, úgy dönt megnézi milyen a tél. De minden barátja alszik ezért, hogy ne legyen egyedül, épített magának egy hóembert. A könyvet alsó tagozatos diákoknak javaslom

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Miler, Zdenĕk ; Doskočilová, Hana
Cím: A vakond és a nyuszimama
ISBN: 978-963-1-9163-9
Kiadó: Móra Könyvkiadó Zrt.
Kiadás éve: 2012
Kinek ajánlott: 1-2. osztály
(12 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 30 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A kisvakond zajra lesz figyelmes. Kiásva magát a földből látja, hogy két nyuszi kergetőzik az erdőben. Látszik rajtuk, hogy szerelmesek. A vakond segít a fiúnak meghódítani a nyuszilányt, és egy nagy esküvő kerekedik mindebből. A lakodalom után a nyuszilány hasa nem akar lejjebb menni. Kiderül, hogy nyuszikák vannak odabent. A kedves és szórakoztató könyvből kiderül, milyen nehézségei és szépségei vannak, ha a családba kisbaba érkezik.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Miler, Zdenĕk ; Doskočilová, Hana
Cím: Hogyan gyógyította meg a vakond a kisegeret?
ISBN: 978 963 11 8756 4
Kiadó: Móra Könyvkiadó
Kiadás éve: 2010
Kinek ajánlott: 1-2. osztály
(10 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A vakond nagy útra készül. Barátja, a kisegér megbetegedett, és a bagoly szerint csak egyvalami segíthet rajta: egy gyógynövény, amelynek olyan kacifántos neve van, hogy ki sem lehet mondani. A vakond a fél világot bejárja a növény után. Utazik vonaton, púpos tevén, cápa bendőjében és léghajón. Találkozik oroszlánnal, zsiráffal, elefánttal, jegesmedvével, még egy reumás polippal is. A vakond az út végére megtanulja: nagyszerű érzés idegen tájakon barangolni, de a legszebb kincsek otthon várnak ránk. Csak rájuk kell találni

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Miler, Zdenĕk ; Herciková, Iva
Cím: A kíváncsi kutyus
ISBN: 978 963 11 8510 2
Kiadó: Móra Könyvkiadó
Kiadás éve: 2008
Kinek ajánlott: 1-2. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.
Három történet egy kötetben a kis vakond rajzolójának illusztrációival. A könyvből megtudhatjuk: Hogyan adta vissza a nap a kutyus vizét?; Hogyan kapott kedvet a kutyus a mézre?; Hogyan akart a kutyus kölyköket?

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Miler, Zdenĕk ; Miler, Kateřina
Cím: A vakond és a halacska
ISBN: 978 963 11 9441 8
Kiadó: Móra Kiadó
Kiadás éve: 2013
Kinek ajánlott: 1-2. osztály
(7 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A reggel csodálatosan indul a vakondnak. Kipihenten ébred, a tavaszi napocska csak úgy simogatja a bundáját, a tóból pedig egy nagyon kedvesnek tűnő halacska integet ki neki. A vakond rögtön oda is megy, hogy új pajtásával megossza szamócáját. Az idilli falatozást egy éhes csuka érkezése zavarja meg, aki szintén reggelizni szeretne - méghozzá a vakond kis barátját. A veszély elől a vakond a halacskát átmenetileg saját földalatti otthonában, egy apró dézsában rejti el, majd minden bátorságát és leleményét összeszedve kimegy a tóhoz, hogy semlegesítse a csukaveszélyt. A dolog olyan jól sikerül, hogy a csuka is épségben marad (bár egész más vizekre kénytelen távozni), és a halacska biztonságban visszatérhet a tóba. Nem csoda, hogy hálából a vakond gyönyörű meglepetést kap... A bűbájos mesekönyv három éves kor feletti gyerekek számára ajánlható.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Miler, Zdenĕk ; Novotný, Josef Alois
Cím: A vakond és társai a városban
ISBN: 963-11-6911-1
Kiadó: Móra Kiadó
Kiadás éve: 1990
Kinek ajánlott: 1-2. osztály
(4 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A vakond és társai a városban című könyv kedves és tanulságos történetekkel szolgál az olvasói számára. A könyvet alsó osztályos gyermekek részére ajánlom. Második osztálytól, negyedik osztályig kiváló szókincsfejlesztő olvasmány diákok számára. 

Messze, messze, távol a világ zajától, füstjétől és szennyétől, ott, ahol fényesen süt a nap, és hajnalonként illatos harmat hull a földre…” kezdődnek a vakond, a sün meg a nyúl újabb kalandjai. A három jó barát birodalmába betör a civilizáció. Az ember kiirtja az erdőt, mert szüksége van újabb területekre, hogy toronyházakat és zajos, füstös utcákat építhessen. A három kis állatot is beköltöztetik egy lakótelepi lakásba, ahol minden műanyagból van, a pázsit, a fák, de még a mennyezeten lengő nap is. Az állatok nagyon elveszettnek érzik magukat a városban. Búnak is eresztenék a fejüket, ha egy véletlen találkozás folytán vissza nem kerülnének természetes környezetükbe, ahol még igazi a föld, az erdő, a patak és a rét, ahol tiszta a levegő, és a lárma meg a piszok nem háborítja az élőlények nyugalmát.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Miler, Zdenĕk ; Novotný, Josef Alois ; Doskočilová, Hana
Cím: A vakond és a karácsony
ISBN: 978 963 11 8689 5
Kiadó: Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó Zrt.
Kiadás éve: 2009
Kinek ajánlott: 1-2. osztály
(5 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Mikor volt utoljára karácsony az erdőben? Tavaly biztosan elmaradt. És tavalyelőtt is. Úgy látszik, éppen itt az ideje, hogy a vakond karácsonyi ünnepséget rendezzen az állatoknak! Sok-sok ajándékra lesz szüksége, és találnia kell egy szép karácsonyfát. Térül-fordul a vakond, és már hozza is a gyönyörű fenyőt. Feldíszíti, de nem sokáig örülhet neki, mert a szemtelen varjú a csőrébe kapja, és elrepül vele.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Miler, Zdenĕk ; Petiška, Eduard
Cím: A vakond autója
ISBN: 9789631 182880
Kiadó: Móra
Kiadás éve: 2011
Kinek ajánlott: 1-2. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A kisvakond a városban különös szerkezetekre lesz figyelmes, a vakontúrásból kibújva autókat lát meg. Szeretnem magának is egy saját autót, ezért először alkatrészeket gyűjt össze, ezekből próbálja megépíteni a kocsiját. Végül egy kisfiú összerombolt rózsaszínű autóját javíttatja meg, és ezzel indul kalandos körútra a forgalmas városban.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Miler, Zdenĕk ; Petiška, Eduard
Cím: A vakond nadrágja
ISBN: 978 963 11 8995 7
Kiadó: Móra Könyvkiadó
Kiadás éve: 2011
Kinek ajánlott: 1-2. osztály
(12 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Kisvakond... az a mesefigura, mely apró gyermekkorunk óta a mai napig is elbűvöl, csakúgy, mint barátai: a nyuszi, a süni, az egér.

Egyszerűek, de bájosak, történeteik nem a fantasztikus kalandokról, sokkal inkább a hétköznapok eseményeiről szólnak, s mindegyiknek megvan a maga kis tanulsága.

Nincs ez másként a Kisvakond nadrágjáról szóló mesében sem, amely az öszefogást, egymás segítését példázza, elragadóan kedves rajzokkal illusztrálva.

Takács Lili ajánlásával

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Milne, Alan Alexander
Cím: Füles születésnapja
ISBN: 963-11-8088-3
Kiadó: Móra
Kiadás éve: 2005
Kinek ajánlott: 2. osztály
(41 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A mesét ide kattintva is elolvashatod.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2018

Szerző: Milne, Alan Alexander
Cím: Malacka megfürdik
ISBN: 963 11 8199 5
Kiadó: Móra
Kiadás éve: 2006
Kinek ajánlott: 2. osztály
(43 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Amikor Kanga egyszer csak megjelenik az Erdőben, Malacka, Micimackó és Nyuszi elhatározza, hogy megtréfálja ezt a Furcsa állatot, aki az egész családját a zsebében hordja! Így aztán Malacka beugrik, Kanga elszalad Zsebibabával. Kanga belemegy a játékba, de tesz róla, hogy Malackának elmenjen a kedve az efféle rossz viccektől. Malacka kénytelen összeszedni a bátorságát, pedig - mint tudjuk - nem könnyű bátornak lenni, amikor az ember egy Egészen Kicsike Állat.

A történetet elolvashatod az alábbi linkre kattintva:

http://www.literart.org.ro/files/micimacko.pdf#page=32

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Milne, Alan Alexander
Cím: Micimackó
ISBN: 9631166929
Kiadó: Móra
Kiadás éve: 1991
Kinek ajánlott: 2-5. osztály
(49 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Réges-régen, valamikor az ősidőkben, de legalábbis múlt péntek előtt, Micimackó, a Csekélyértelmű Medvebocs az erdőben élt, saját kunyhójában. S ugyanebben az erdőben lakott a fontoskodó Nyuszi, a tudálékos Bagoly, a félénk Malacka, a sértődős Füles, Kanga, a kengurumama kicsinyével, Zsebibabával, no meg a vidám, ugrálós Tigris és persze mindnyájuk szeretett gazdája, Micimackó legjobb barátja: Róbert Gida. Ebben a mesebeli erdőben mindennap történik valami mulatságos vagy izgalmas esemény, melynek te is a részese lehetsz.

A kérdéseket írta: Kovács Ágnes

A mesét ide kattintva is el tudod olvasni.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2020

Szerző: Milne, Alan Alexander
Cím: Micimackó kuckója
ISBN: 963-7840-98-2
Kiadó: Láng Kiadó
Kiadás éve: 1996
Kinek ajánlott: 3. osztály
(13 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Micimackó az erdőben él, saját kuckójában. Ugyanebben az erdőben lakik a fontoskodó Nyuszi, a tudálékos Bagoly, a félénk Malacka, a sértődős Füles, a vidám, ugrálós Tigris, Kanga, a kengurumama és kicsinye Zsebibaba, és persze Micimackó legjobb barátja: Róbert Gida. Ebben a mesebeli erdőben mindennap történik valami mulatságos és izgalmas esemény…

A kérdéseket írta: Fülöp Mónika

A könyvet ide kattintva is elolvashatod.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2023

Szerző: Milne, Alan Alexander
Cím: Micimackó látogatóba megy
ISBN: 963 11 8087 5
Kiadó: Móra
Kiadás éve: 2005
Kinek ajánlott: 2. osztály
(55 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Micimackó elmegy meglátogatni Nyuszit, mert Nyuszi Jó Társaság, és a Jó Társaság valami harapnivalót jelent, és Micimackó tizenegy óra felé mindig kíván valami harapnivalót. Ám Micimackó túl sokat eszik, és beszorul Nyuszi lakásának ajtajába! Hogyan segít rajta Róbert Gida?

A történetet ide kattintva is el tudod olvasni.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Mlynowski, Sarah
Cím: Buli és bájital
ISBN: 9789631189124
Kiadó: Móra Könyvkiadó
Kiadás éve: 2011
Kinek ajánlott: 5-8. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Rachel a második gimnáziumi évének első napjára készülődik, Miri a húga, pedig új barátokat keres a Boszibookon. Mivel mindketten örökölték édesanyjuk boszorkányos képességeit, szeretnének részt venni a szamszortán, vagyis a boszorkányok beavatásán. A varázslások kiterjednek a melltartóméretre és a seprűbűvölésre is, a transzportáló varázslat pedig elrepíti őket bárhová. Rachel megtetszik egy ifjú varázslónak Adamnak, miközben egyre kevesebb időt tölt igazi szerelmével, Raffal. A sok titkolózás miatt egyre bonyolultabbá válik a helyzet. Mit szól a lányok apja, amikor kiderül, hogy lányai és a volt felesége is boszorkány? Sikerül-e Rachelnak kibékülni Raffal? Mindezt megtudhatjátok a könyv elolvasása után, amikor elrepülhettek gondolatban  a boszorkánnyá válás ünnepére, amelyet halloweenkor rendeznek.

Bíróné K. Adrienne

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2018

Szerző: Mlynowski, Sarah
Cím: Melltartó és seprűnyél
ISBN: 978 963 1183 76 4
Kiadó: Móra Könyvkiadó
Kiadás éve: 2007
Kinek ajánlott: 5-8. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Rachel olyan, mint mindenki más. Nem szebb és nem csúnyább a többi New York-i tinédzsernél. A haja félhosszú és barna, a szeme is barna. Átlagos. A szülei elváltak, édesanyja egyedül neveli őt és a hugát, hát ez sem ritkaság. A suliban sem tartozik a menőkhöz, nem sikerült bejutnia a táncos divatbemutató szereplői közé, pedig mit meg nem tenne érte!

Egy átlagos-unalmas hétköznapon aztán, amikor éppen sok-sok meg nem valósult kívánságán búslakodik, valami nagyon furcsa történik vele: álmai hőn áhított edzőcipője egyszer csak a lábán terem. Mi ez? Tévedés? Varázslat? Boszorkányság? És az edzőcipő még csak a kezdet...

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Mlynowski, Sarah
Cím: Vágyak és Varangyok
ISBN: 978 963 11 428 0
Kiadó: Móra Könyvkiadó
Kiadás éve: 2008
Kinek ajánlott: 5-8. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A boszorkányos bonyodalmak folytatódnak. Rachel mamája, aki boszorkány, nem hajlandó varázsolni. Vagy mégis? Honnan kerül hirtelen elő annyi udvarló, hogy szinte sorban állnak nála? Melyikük az igazi? Rachel húga, Miri szintén boszorkány, de ő még csak tanulja a mesterséget. Talán túl sokat akar, és nem sikerül egyszerre megoldania a világ összes gondját a bozóttüzektől a bálnák pusztulásáig. Valami mindig félrecsúszik... Miért nem lesz a rút varangyból mesebeli királyfi? És hogyan kerülnek tehenek az iskola tornatermébe? És miért nem az szeret bele Rachelbe, akinek kellene? Rachel pedig legnagyobb bánatára továbbra sem boszorkány. Ötleteivel és jóakaratával mégis neki sikerül helyrehozni sok-sok elrontott varázslatot. Pedig továbbra sem tartozik a menők közé. És a szalagavatóra sem megy el. Lehet, hogy ez az igazi mágia?

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2015

Szerző: Módra Ildikó
Cím: Trapp
ISBN: 978 963 98690 8 0
Kiadó: Naphegy Kiadó
Kiadás éve: 2010
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Trapp, a cirkuszi ló, a néhai Piccolo Cirkusz sztárja, hirtelen utcára kerül, és legjobb barátjától, Lilitől is elszakítják. Szerencsére egy tanyán befogadják őt, így lesz a Talált Állatok Osztályának lakója. Újdonsült barátainak sokat mesél korábbi kalandjairól, így ismerjük meg a cirkusz életét és szereplőit.

Különös életutak, barátságok, szerelmek bontakoznak ki előttünk, és az állatok történeteit olvasva tipikus emberi jellemekre, problémákra, sorsokra ismerhetünk.

És az unokájukért bármire hajlandó nagypapák titkára is fény derül…

Szórakoztató, megindító, elgondolkodtató mese nem csak állatbarátoknak és cirkuszkedvelőknek.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Moka
Cím: A kísértetcica
Sorozat:
ISBN: 978-963-399-771-0
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2017
Kinek ajánlott: 3-6. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A történet a a Bergström Akadémián játszódik. Ez egy olyan speciális középiskola, ahol kiemelkedően tehetséges gyerekek képzésével foglalkoznak. Itt kezdi meg tanulmányait az az öt kislány is, akik Kinra Girls néven alkotnak egy barátnői csapatot. A lányok még csak egy hete vannak az Akadémián, egymással is éppen csak ismerkednek, amikor a fülükbe jut egy misztikus pletyka: állítólag az intézmény falai között egy kísértetmacska bolyong, amely elvezethet egy elrejtett, ősi kincshez. Az öt barátnő elhatározza, hogy utánajár a szóbeszédnek, s ha létezik szellemcica és titkos kincs, akkor ők mindkettő nyomára akadnak ...

Hoczné Hári Ildikó

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2017

Szerző: Moka
Cím: Kumiko titka
Sorozat:
ISBN: 978 963 399 234 0
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2014
Kinek ajánlott: 3-6. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Kumiko tehetségesen rajzol és fest.
Nagyon szereti a családját, kivéve a nagynénjét, Mahót, aki egy rosszindulatú teremtés.
Miatta derül fény egy súlyos családi titokra…
Megvalósíthatja-e mindennek ellenére az álmát Kumiko?

Bíróné K. Adrienne

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2015

Szerző: Moka
Cím: Mire vársz, hogy boldog légy?
Sorozat: 1.
ISBN: 9789633997703
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2017
Kinek ajánlott: 3-6. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A Narancs pöttyös könyvek sorában jelent meg ez a könyv, melynek borítóján egy szőke kislány látható, a tizenegy éves Pénelopé. Mint a tinédzserek általában, Pénelopé is „jó fej szülőkkel és egy hülye nővérrel" van megáldva.  Legjobb barátnője Scarlett és Suzanne, a szerelme pedig Artus. Sokat gondolkodik azon, hogyan lehetne megváltoztatni és jobbá tenni a világot. Nagymamája szerint  egy ezer mérföldes út is egy lépéssel kezdődik, de először azzal törődjünk, amit az ajtó előtt találunk...

Bíróné K. Adrienne

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2018

Szerző: Molloy, Michael
Cím: A jégpor nyomában
ISBN: 978 963 7051 33 3
Kiadó: Főnix Könyvműhely
Kiadás éve: 2012
Kinek ajánlott: 4-6. osztály
(4 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Egy különleges, távoli világban a fénytündérek hatalmát a sötét erők fenyegetik. Ki tudja megakadályozni, hogy a gonoszság uralma megjelenjen a Földön?

Két kíváncsi gyerek, Tüske és Abby és néhány jószándékú felnőtt - például Csillagfény kapitány, akiről kiderül, hogy nem más, mint a legendák világából ismert Ősidők Hajósa és Sir Chadwick Street, a fénytündérek színpadra termett mestere - útnak indulnak az ezernyi kalandot rejtő tengereken át, hogy elébe menjenek a veszélynek.

De vajon sikerül-e legyőzniük a kegyetlen Farkasfű vezette éjszakai boszorkányokat?

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Molnár Ferenc
Cím: A Pál utcai fiúk
ISBN: 963 11 8057 3
Kiadó: Móra Kiadó
Kiadás éve: 1987
Kinek ajánlott: 5. osztály
(1217 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 25 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

... iskola és játék, barátság és harc, pártoskodás és összetartás regénye. A józsefvárosi Füvészkertben játszódó történet olyan mondanivalóval rendelkezik, hogy azok számára is érthetővé válik, akik a Föld más területén élnek. Az ifjúsági irodalom egyik alapművének tartott regény 1907-ben jelent meg, s nem csak hazánkban, de a világon mindenütt nagy sikert aratott.

A kérdéseket írta: Szabó Ildikó

A könyvet ide kattintva is el tudod olvasni.

A filmet megnézheted ide kattintva.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2011

Szerző: Molnár Krisztina Rita
Cím: Borostyán, az időkapus
ISBN: ISBN 978-963-486-314-4
Kiadó: Móra Ferenc
Kiadás éve: 2019
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(3 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A főszereplő Dorkát egy krokodil avatja be a fraknói vár egykori urának, Esterházy Pálnak az élettörténetébe, szokásaiba, sőt időnként a gondolataiba is. Borostyán, a csodálatos krokodil, aki kalandos úton jutott gazdájához Egyiptomból, és őrzi azóta is a várat, mindent tud a múltról, de csak a kiválasztottaknak mesél. A szerző szerencsére kihallgatta és lejegyezte mindazt, amit Dorkának elmondott, így mi is megtudhatunk egyet és mást a múlt titkaiból.

Például azt, miért voltak olyan szép kékek a török tábor sátrai, miféle kincsek gyűltek a vár urának kamráiban, hogy kerültek ide csigák, és miért szerette őket a művészetkedvelő arisztokrata, vagy hogy ki az a Mihály arkangyal, mi dolga neki Fraknóban, valamint hogy hány tesója van egy frissen kikelt krokodilnak.
Sőt, az is kiderül, hogy mi az a márc, mi a szövétnek, meg hogy ez az egész, amit kultúrtörténetnek nevezünk, milyen lebilincselően izgalmas dolog!

Pálfi Dénes

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2020

Szerző: Molnár Krisztina Rita
Cím: Maléna kertje
ISBN: 978 963 9869 28 8
Kiadó: Naphegy Kiadó
Kiadás éve: 2013
Kinek ajánlott: 3-6. osztály
(4 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A mese főhőse egy tízéves kislány: Máli - Füge Maléna -, aki számtalan hétköznapi vagy izgalmas, valóság és képzelet határán táncoló élményt él át. A rövid, néhány oldalas mesékben megcsodálhatjuk a kertben álló tölgyet és hársat, megismerhetjük Máli hűséges társát, a Szibill névre keresztelt Tücsköt, egyben titkai őrizőjét, a piszkos arcú utcagyereket, Janót, aki Málival ellentétben rendszeresen piszkálja az orrát és kikéri magának, hogy az apját úrnak nevezzék, és Luca nevű barátnőjét is, aki a nyarat vidéken szokta tölteni. Találkozhatunk a napközi rémével, egy ijesztő macskamúmiával, olvashatunk a túlzásba vitt nápolyi-fogyasztás ártalmairól és természetesen a néha felüdítő, néha kifejezetten fárasztó zongoraórákról is.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2017

Szerző: Molnár T. Eszter
Cím: Most már igazán
Sorozat: Egy majdnem normális család 2.
ISBN: 9789634102076
Kiadó: Tilos az Á Könyvek (Pozsonyi Pagony Kft.)
Kiadás éve: 2016
Kinek ajánlott: 6-8. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Milyen kincseket tud kiporszívózni az ágya alól Bakos Virág, aki nemrégen jött meg a nyaralásból? Esetleg egy adag hörcsögkakit, koszos zsepit vagy lerágott almacsutkát?
Hogyan alakul Virág és Dani kapcsolata, amikor a fiút jobbnál jobb nők bombázzák? Pasztellkrétával szép képeket lehet készíteni, de mint titkos fegyver is bevethető, ha iskolaundort diagnosztizálnak. Mi van akkor, ha osztályközösség nem létezik, és a legjobb barátodat cikizik? Mire számíthatsz, ha apuka piás humorista, és az eltűnt nagynénit is nyugtatókkal kezelik? Sikerül-e a Bakos családnak normálissá válnia, meg lehet-e akadályozni a teljes káoszt? Mindez kiderül, ha elolvassátok ezt a könyvet, melyet az alábbiakkal jellemez Kiss Orsi a Könyvesblogon: „aki legalább egyszer az életében nem érezte úgy magát, mint Bakos Virág, az nem volt kamasz."

Bíróné K. Adrienne

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2017

Szerző: Molnár T. Eszter
Cím: Stand-up!
Sorozat: Egy majdnem normális család
ISBN: 9789634101369
Kiadó: Tilos az Á Könyvek
Kiadás éve: 2016
Kinek ajánlott: 6-8. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Bakos Virág apja egy iszákos stand-upos, a nővére pedig egy betörőbanda tagjával kavar. Misu az öccse, aki számára tök pite a kódfejtés. Az élete egyáltalán nem mondható unalmasnak, a gondok elől egy kutyamenhelyre szokott menekülni. Nagynénje szigorúan megköveteli tőle a háztartási munkát, még jó, hogy van egy aranyhörcsöge, Lajos.  A rendőrség kezére juttat egy bűnbandát, és próbálja terelgetni az apja magánéletét. Virág  megtapasztalja a kirekesztést és a féltékenységet, de egy balul elsült hörcsögrandi alatt új barátra lel.

Bíróné K. Adrienne

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2017

4.
Szerző: Montgomery, Lucy Maud
Cím: Váratlan utazás
Alcím: 4.
ISBN: 963-8169-38-9
Kiadó: Fabula Könyvkiadó
Kiadás éve: 1993
Kinek ajánlott: 6-8. osztály
(4 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Sara nagynénje, Abigail néni élete egyik percről a másikra gyökeresen megváltozik: betoppan régi szerelme, és se szó, se beszéd, megkéri a kezét. A már nem egészen ifjú jegyespár azonban nehezen csiszolódik össze, s már-már szakítanak, amikor Sara közbelép…

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014

2.
Szerző: Montgomery, Lucy Maud
Cím: Váratlan utazás
Alcím: 2.
ISBN: 963 8169 26 5
Kiadó: Fabula Könyvkiadó Kft.
Kiadás éve: 1993
Kinek ajánlott: 6-8. osztály
(5 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Folytatódnak Sara kalandjai! Sara Stanley édesapja kínos bírósági ügybe keveredik, és kénytelen kislányát vidéki rokonokhoz, egy isten háta mögötti szigetre küldeni. A faluban persze minden más, mint a nagyvárosban: maguknak való, régimódi emberek veszik körül a kislányt. Sara azonban megszeretteti magát, s nyomban ezután a tettek mezejére lép: folyamatosan és mindenkin segíteni akar, csakhogy jó szándéka a legtöbbször visszájára fordul. A kislány felfordulást okoz. Szerencsére azonban a végén minden rendbe jön …

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014

3.
Szerző: Montgomery, Lucy Maud
Cím: Váratlan utazás
Alcím: 3.
ISBN: 963-8169-33-8
Kiadó: Fabula Könyvkiadó Kft.
Kiadás éve: 1993
Kinek ajánlott: 6-8. osztály
(3 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Amikor Mrs. Lynde észreveszi, hogy az egyik gondjaira bízott nebuló lóg a vasárnapi iskolából, azonnal felkerekedik, hogy megkeresse a tévelygőt és visszatérítse a helyes útra. Sara és Félix azonban megelőzik: előreszaladnak, hogy figyelmeztessék iskolatársukat a fenyegető viharra. Mindannyian mélységesen megdöbbennek, amikor a mogorva agglegény tanyáján összefutva megtudják, hogy a fiút vesztegzár alá helyezték himlő miatt. Nincs mit tenni, a boldogtalan kvartett kénytelen két teljes hetet összezárva tölteni! Mrs. Lynde és két kis védence azonban addig sem vesztegetik az időt: nekilátnak, hogy a pincétől a padlásig kicsutakolják a házat, nem törődve a ház barátságtalan urának zúgolódásával.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

1.
Szerző: Montgomery, Lucy Maud
Cím: Váratlan utazás
Alcím: 1.
ISBN: 963-8169-14-1
Kiadó: Fabula Könyvkiadó Kft.
Kiadás éve: 1993
Kinek ajánlott: 6-8. osztály
(6 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Sara okos, jólelkű kislány édesapja kínos bírósági ügybe keveredik, aminek következtében Sarának vidéki rokonaihoz, egy isten háta mögötti kanadai szigetre kell mennie. A faluban persze minden más, mint a nagyvárosban maguknak való, régimódi emberek veszik körül a kislányt, nemcsak a szokások idegenek számára, hanem az egész itteni élet is. Sara – némi veszekedés, kölcsönös sértődések után – megszeretteti magát, s nyomban ezután ügyködni kezd. Állandóan és mindenkin segíteni akar, csakhogy jószándéka a legtöbbször visszájára fordul, a kislány állandó kalamajkát kavar, hetente bolydítja fel a kis közösség életét. A könyvet felső tagozatos diákoknak ajánlom.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Moore, Eva
Cím: Amit tudni kell a denevérekről
Sorozat: A Varázslatos Iskolabusz
ISBN: 963-853225-4
Kiadó: M & C Kft.
Kiadás éve: 2002
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Miss Mici a Varázslatos Iskolabusz segítségével elviszi a diákjait a Yosemite Nemzeti Parkba, ahol számos denevérfajjal ismerkedhetnek meg. Megtudhatják miért élnek éjszakai életet, minek a segítségével tájékozódnak.

Ha kíváncsi vagy a denevérekre, akkor olvasd el ezt a történetet!

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Moore, Eva
Cím: Az űrfelfedezők
Sorozat: A varázslatos iskolabusz
ISBN: 9638532289
Kiadó: M&C Kft.
Kiadás éve: 2002
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Sziasztok, a nevem Carlos. Miss Mici osztályába járok. Hallottál már a Miciről? Folyton tanulmányi kirándulásra visz bennünket a Varázslatos Iskolabuszon. Sosem tudjuk előre, mi fog történni, ha beszállunk a buszba. Csak azt tudjuk, hogy valamelyik természettudományos tantárgyból – ezek a Mici kedvencei – sok-sok érdekességet fogunk tanulni. Egyszer nagyon messzire elkalandoztunk, kimentünk a világűrbe. Igazi űrfelfedezők lettünk, és rengeteg mindent megtudtunk a Naprendszerről. De ez még mind semmi. Készüljetek fel életetek legklasszabb utazására! 4, 3, 2, 1… Kilövés!

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Moore, Eva
Cím: Bálnák, delfinek, cetek
Sorozat: A varázslatos iskolabusz
ISBN: 963 8532 27 0
Kiadó: M & C Kft.
Kiadás éve: 2002
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A nevem Wanda. Miss Mici osztályába járok. Hallottál már a Miciről? Folyton tanulmányi kirándulásra visz bennünket a Varázslatos Iskolabuszon. Sosem tudjuk előre, mi fog történni, ha beszállunk a buszba. Csak azt tudjuk, hogy valamelyik természettudományos tantárgyból - ezek a Mici kedvencei - sok-sok érdekességet fogunk tanulni. Egyszer a bálnákról és a delfinekről tanultunk. Micsoda egy tanulmányi kirándulás lett belőle! Kihajóztunk a tengerre és igazi bálnákat láttunk. Nem is sejtettük, milyen vad kalandban lesz részünk. Gyere velünk bálnalesre!

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Moore, Eva
Cím: Hiányzó csontok nyomában
Sorozat: A Varázslatos Iskolabusz
ISBN: 963-853226-2
Kiadó: M & C Kft.
Kiadás éve: 2002
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Testünk számos csontból épül fel. Te tudod a nevüket? Tudod, hogy mire szolgál a koponya, miért olyan nagy a szemüregünk, és tudtad, hogy az orrunk nem is csontból áll?

Ha nem, akkor nagyon sok hasznos információval gazdagodhatsz, ha elolvasod ezt a történetet!

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Moore, Ulysses
Cím: A jég birodalma
Sorozat: Ulysses Moore 10.
ISBN: 978-963-357-130-9
Kiadó: Alexandra
Kiadás éve: 2013
Kinek ajánlott: 4-7. osztály
(3 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Kilmore Cove-on hatalmas árhullám söpört végig. Hőseink közül többen is eltűnnek,. Bowen doktor eddig nem ismert személyisége kerül felszínre. Vajon hányan tudnak még a faluban az időkapukról? És miért fontos Agarthi? Jason ismét a saját feje után megy, ám ez most jól sül el. Ravaszságával kicselezi a bölcseket is. A Gyújtogatók is tartogatnak kellemes meglepetéseket. Nestort egyetlen gondolat foglalkoztatja: Penelope, a felesége.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Moore, Ulysses
Cím: A maskarák szigete
Sorozat: Ulysses Moore 4.
ISBN: 978-963-370-481-3
Kiadó: Alexandra
Kiadás éve: 2007
Kinek ajánlott: 4-7. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Julia, Jason és Rick kalandjai ismét folytatódnak: megpróbálják megtalálni Peter Dedalust. A nyomok a XVIII. századi Velencébe vezetnek. Útrakelnek és újabb rejtélyek, talányok és bonyodalmak várnak rájuk. Nincsenek könnyű helyzetben, Obliva Newton is a városban van, és szintén Peter Dedalust keresi. Eközben Kilmore Cove- ban is zajlik az élet. Feltűnik egy új régi barát, Leonard Minaxo, aki segít Nestornak és a gyerekeknek. Vajon hányan tudnak még az időkapuk létezéséről? Mi az az Első kulcs? A történet szálai tovább bonyolódnak...

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Moore, Ulysses
Cím: A sötétség útvesztője
Sorozat: Ulysses Moore 9.
ISBN: 978-963-297-911-3
Kiadó: Alexandra
Kiadás éve: 2012
Kinek ajánlott: 4-7. osztály
(3 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Anita és Jason belépnek a Haldolkó Faluban talált időkapun. Elindulnak a mögötte talált világba, a Labirintusba, ahol hihetetlen felfedezéseket tesznek a kapuépítőkről,  és Penelope Moore-ról. Eközben Anita szülei is a kaland részesévé válnak. Malarius Voynich pedigKilmore Cove-ba tart, hogy elpusztítsa. Ulysses Moore és barátai egy fantasztikus ötlettel állnak elő, hogy eltérítsék a szandékától. Titkok, fejtörők, utazások és kalandok várnak most is hőseinkre.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Moore, Ulysses
Cím: A szikla őrei
Sorozat: Ulysses Moore 5.
ISBN: 978-963-370-710-4
Kiadó: Alexandra
Kiadás éve: 2008
Kinek ajánlott: 4-7. osztály
(3 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Főhőseinknek nem indul zökkenőmentesen a napja, és messze még a vége... Valaki visszatér a 18. századi Velencéből, és teljes gőzerővel keresni kezdi az Első kulcsot. Julia, Rick és Jason sem tétlenkedik - hiszen nem olyan fából faragták őket. A nyomok a régi vasútállomásra vezetnek, amely bezárt, mikor Black Vulkán elment. A nagy kérdés az, hogy hová ment, és hogy tényleg nála vannak-e a kulcsok? Eközben a tengeren is különös dolgok történnek. Rick a Moore-mauzóleumba, Julia és Rick János pap kertjébe indul felfedezőútra. És ami a legfontosabb: ki volt Ulysses Moore és vajon még mindig él?

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Moore, Ulysses
Cím: A titkos város
Sorozat: Ulysses Moore 7.
ISBN: 978-963-297-078-3
Kiadó: Alexandra
Kiadás éve: 2009
Kinek ajánlott: 4-7. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Ki az a Morice Moreau? Milyen titkokat rejt a háza Velencében? És milyen kapcsolat van közte és Ulysses Moore között? Anita Bloom megpróbál eljutni Kilmore Cove-ba, hogy választ kapjon a kérdéseire. Julia, Jason és Rick története újabb, váratlan fordulatot vesz, nem várt események bolygatják fel életüket. A Gyújtogatók Klubja is felfigyel rájuk, és a nyomukba ered. Képzeletbeli Utazók, induljon az újabb kaland! Irány Árkádia!

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Moore, Ulysses
Cím: A Tükrök háza
Sorozat: Ulysses Moore 3.
ISBN: 978-963-368-836-6
Kiadó: Alexandra
Kiadás éve: 2007
Kinek ajánlott: 4-7. osztály
(9 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Kilmore Cove-ban furcsa dolgok történnek: a vonatsínek nem vezetnek sehová, lehetetlen internetkapcsolatot teremteni, vagy mobiltelefonálni és van ott egy szobor egy nem létező királyról! Mintha a falut letörölték volna az összes térképről, pontosan azért, hogy egy titkot megóvjanak. Ulysses Moore talán tud erről valamit? Jason, Julia és Rick ezúttal a Tükrök házából indul nyomozóútra, Peter Dedalus rejtélyes házából, aki zseniális feltaláló volt, ám évekkel ezelőtt nyomtalanul eltűnt. Ebben a házban semmi sem az, aminek látszik…

A könyvet Szabó Eszter ajánlja

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Moore, Ulysses
Cím: A villámok mestere
Sorozat: Ulysses Moore 8.
ISBN: 978-963-297-566-5
Kiadó: Alexandra
Kiadás éve: 2011
Kinek ajánlott: 4-7. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Anita, Jason és Rick megpróbálják megtalálni Árkádiát. Útjukat ismét egy versike segíti. Kilmore Cove-ban Julia és Nestor Morice Moreau másik könyvét próbálják megkeresni, hogy azon keresztül beszélhessenek az utazókkal. Velencében Tommi is bajba keveredik, de találékonyságának köszönhetően ő is egy újabb nyomra bukkan. Mindeközben a Gyújtogatók sem tétlenkednek...

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Moore, Ulysses
Cím: Az elfeledett térképek boltja
Sorozat: Ulysses Moore 2.
ISBN: 978-963-370-133-1
Kiadó: Alexandra
Kiadás éve: 2007
Kinek ajánlott: 4-7. osztály
(11 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Az ókori Egyiptom, Punt földje. Jason, Julia és Rick átléptek az időkapun, és az Élet házába jutottak, egy hatalmas, labirintusszerű könyvtárba, ami telis-tele van papirusztekercsekkel, pergamenekkel és fatáblákkal, amik a világ legkülönbözőbb pontjairól származnak. Ezúttal egy titokzatos térkép felkutatására indulnak, amit valahol a legendás Seholsincs szobában rejtettek el. Csak az Elfeledett térképek boltjának álnok tulajdonosa adhat eligazítást nekik, hogy rátaláljanak a helyes útra...

A könyvet Szabó Eszter ajánlja

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Moore, Ulysses
Cím: Az első kulcs
Sorozat: Ulysses Moore 6.
ISBN: 978-963-370-875-0
Kiadó: Alexandra
Kiadás éve: 2008
Kinek ajánlott: 4-7. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Julia és Jason elkezdi keresni Black Vulkánt János pap kertjében, amely egy igencsak furcsa, középkori birodalomnak bizonyul. Nincsenek könnyű helyzetben, de azért ismét akad segítségük is. Eközben Black Vulkán visszatér a Villa Argóba. A nagy nyár gyermekei ismét belevágnak a nagy kalandba. Kiderül a titok, hogy ki is valójában Ulysses Moore. A gyerekek számos kérdésükre választ kapnak, de továbbra is maradnak megválaszolatlanok: hol van az Első kulcs, kik azok a kapuépítők? A kalandjaik ezzel még nem érnek véget...

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Moore, Ulysses
Cím: Az időkapu
Sorozat: Ulysses Moore 1.
ISBN: 963-369-967-3
Kiadó: Alexandra
Kiadás éve: 2006
Kinek ajánlott: 4-7. osztály
(9 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Covenanték új házba költöznek. A sziklaszirten álló Villa Argo számtalan régi szobája poros-pókhálós titkokat rejt. Jason és Julia, a kamaszkorú ikrek, no meg új barátjuk, Rick, megpróbálják felkutatni a házban hallható furcsa hangok eredetét, és találnak egy ütött-kopott ajtót, melyet időtlen idők óta nem nyitott ki senki. És miután elhatározzák, hogy ők kinyitják a hét lakattal őrzött ajtót, egyre csak újabb rejtélyekkel találkoznak...

A könyvet Szabó Eszter ajánlja

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Móra Ferenc
Cím: Az égbelátó
Sorozat: Zsiráf könyvek
ISBN: 9 789631 175646
Kiadó: Móra Könyvkiadó
Kiadás éve: 2000
Kinek ajánlott: 3-4. osztály
(9 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

„Barinkai tanár úr egyszer az esztendő vége felé azzal lépett be az iskolába: - Aki az idén a legderekabb legény lesz köztetek, az kap tőlem egy égbelátót." Vajon mi lehet az az égbelátó, és ki lesz az a derék, aki megnyeri? Móra Ferenc szegénygyerek-korának emlékei meseszerűek a mai olvasó számára, erkölcsi üzenetük azonban a jóság, a megértés örök példázata.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Móra Ferenc
Cím: Csilicsali Csalavári Csalavér
ISBN: 978 963 11 8493 8
Kiadó: Móra Könyvkiadó
Kiadás éve: 2008
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(14 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 30 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Móra Ferenc egy rókacsalád kalandokban gazdag történetét meséli el, amely sokszor mosolyt csal az olvasó arcára. A ravasz Csalavér és furfangos családja sorra becsapja az erdő lakóit leleményességükkel, így mindig akad a fogukra való lakoma. Vagy mégsem? Túljárhat valaki oktondiék eszén? 

Gulyás Eliza

A könyvet ide kattintva is elolvashatod.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2021

Szerző: Móra Ferenc
Cím: Dióbél királyfi
ISBN: 963-11-6865-4
Kiadó: Móra
Kiadás éve: 1992
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Amikor Dióbél megszületett, nagyon kicsi volt. Apját azzal csúfolták a szomszédok, hogy nem lesz gondja bölcsőre, megteszi egy dióhéj is. Így lett a kisfiú neve Dióbél... Minthogy szülei nagyon szegények voltak, Dióbél a kastélyba került kisinasnak. Innen, a falusi kastélyból indult kalandos útjára a kisfiú, aki kicsi termete ellenére is Kossuth katonája lett. 

Majorné Virág Adrienn

A könyvet ide kattintva is elolvashatod.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2021

Szerző: Móra Ferenc
Cím: Kincskereső kisködmön
ISBN: 978-963-276-049-0
Kiadó: Osiris
Kiadás éve: 2009
Kinek ajánlott: 4. osztály
(189 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Móra Ferenc talán legismertebb, önéletrajzi ihletésű ifjúsági műve a Kincskereső kisködmön. A kis Gergőt édesapja, a szegény szűcs végtelen szeretettel és bölcsességgel neveli. Saját bőrén, tapasztalatok árán gyarapodik a kisfiú világról való ismerete, s ez mélyebb nyomokat hagy benne, mintha csak a szülői intelmeket hallgatná. Márton szűcs sokmindent mesél fiának, miközben a kisködmönbe belehímzi szíve minden szeretetét. Így lesz belőle csodaködmön, ami azonban csak akkor kényelmes, ha viselője mindig igazat mond, emberül viselkedik.

A kérdéseket írta: Szabó Eszter

A könyvet ide kattintva is elolvashatod.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Részlet a Hogyan tanultam meg olvasni? című fejezetből
Szerző: Móra Ferenc
Cím: Kincskereső kisködmön
Alcím: Részlet a Hogyan tanultam meg olvasni? című fejezetből
ISBN: 963 9429 62 7
Kiadó: Copyright Akkord Kiadó
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(142 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Ebből a részletből megtudhatod, a kis Móra Ferenc első találkozását az iskolával. Kissé szomorú, kissé mulatságos ...

A mesét el is mondta a 2015-ös Ünnepi Könyvhéten Bogdán Attila zalakomári mesemondó.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2015

Szerző: Móra Ferenc
Cím: Rab ember fiai
ISBN: 9639202 42 8
Kiadó: Holló és Társa Könyvkiadó
Kiadás éve: 1999
Kinek ajánlott: 4-6. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A Rab ember fiai ifjúsági történelmi regény. A Szitáry fiúk és apjuk története az író képzeletének szülöttei, de a történelmi helyzet, Erdély akkori állapotának leírása valóságos.

Apafi Kolozsvárott élő, tehetetlen erdélyi fejeledelem. A valódi kormányzó a Nagyváradon élő török basa, aki kénye-kedve szerint sarcolja az erélytelen Apafit. Számtalan a bujdosó szegény, az emberélet pedig hihetetlenül olcsó. Nem kevés az olyan ember sem, aki a lehetetlen helyzetet próbálja kihasználni: hazug, csaló kereskedők, fogadósok, stb. Az önző nemesek csak a maguk hasznát nézik.

Móra szeretettel és hitelesen mutatja be a sokat szenvedő, a megpróbáltatásokat erős szívvel álló, a szépre és igazra áhítozó, tiszta szívű erdélyi embereket.

Kérdések írója: Hoczné Hári Ildikó

A könyvet ide kattintva is elolvashatod.

A filmet itt kattintva tudod megnézni.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2015

Szerző: Mordden, Ethan
Cím: Micimackó kondikönyve
ISBN: 963 9344 59 1
Kiadó: Szukits Könyvkiadó
Kiadás éve: 2001
Kinek ajánlott: 3-4. osztály
(12 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Ez a könyv azoknak íródott, akiknek biztatás kell a testedzés elkezdéséhez, meg bátorítás. 
Teljesen mindegy, milyen vagy, lehetsz Micimackó-, Tigris-, vagy éppen Malacka formájú, most megtudhatod, melyek a számodra legmegfelelőbb gyakorlatok. Szökdécselés, lábujjérintgetés, pitypangfújás? Te is megtalálod azt, amit kényelmesen végrehajthatsz, mielőtt ennél egy kis Valamit. 
Akinek pedig még ez is kevés, az megtudhatja, ki győzött Nyuszi maratoni futóversenyén. 

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Morgan, Nicola
Cím: Látlak...
ISBN: 978 963 88811 0 6
Kiadó: Pongrác
Kiadás éve: 2010
Kinek ajánlott: 6-8. osztály
(16 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Valaki követi Cat McPhersont. Talán egy fiatal skizofrén? Vagy egy visszavonult, hóbortos tudós? Esetleg Cat volt barátja? Netán egy idegen? Akárki is az, tudja, hogy Cat retteg a rovaroktól. És ezt ki is használja, hogy megfélemlítse a lányt. Cat pedig könnyű préda, hiszen szinte mindent elárult magáról azon a közösségi oldalon, amelyről a szülei letiltották. A lány, bár tehetséges sportoló, nehezen viseli a kötelezettségekkel járó feszültséget. Ám eljön a pillanat, amikor az életéért kell futnia...

Salamonné Vadász Timea ajánlásával

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2012

Szerző: Morgenstern, Susie
Cím: Szerelem első tüsszentésre
Sorozat: Már tudok olvasni
ISBN: 978-963-11-9848-5
Kiadó: Móra Könyvkiadó
Kiadás éve: 2016
Kinek ajánlott: 2. osztály
(3 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Ha-ha-ha-hapci! Filoménia hercegkisasszony rosszul érzi magát. Könnyezik a szeme, folyik az orra, kapar a torka, szédül, és nem bír talpon maradni. Épp a tiszteletére rendezett nagy bál napján dönti le lábáról a megfázás. Hogyan táncoljon ilyen állapotban, amikor az minden vágya, hogy háborítatlanul ücsöröghessen egy félreeső helyen, ahol... hapci!... békében tüsszöghet?

Benkéné Osvald Éva

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2022

Szerző: Morgenstern, Susie
Cím: Titkos levelek 0-tól 10-ig
Sorozat: Narancs pöttyös könyvek
ISBN: 978-963-245-390-3
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2012
Kinek ajánlott: 3-6. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A tízéves Ernest nagymamájával él egy csendes, komor lakásban. ahol semmi sem zavarja meg nyugalmukat. Minden napja ugyanúgy telik: iskola, uzsonna, tanulás, vacsora, lefekvés. El sem tudná képzelni másképp az életét egészen addig, amíg meg nem imeri Victoire-t az új osztálytársát. A lány teljesen felforgatja Ernest és a családja életét. A változások hatására Ernest olyan dolgokat próbál ki, amire addig gondolni sem mert...többek között levelet ír sosem látott édesapjának.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Móricz zsigmond ; [újramesélte] Nógrádi Gergely
Cím: Légy jó mindhalálig
Sorozat: Klassz!
ISBN: 978-963-4030-49-2
Kiadó: Manó Könyvek
Kiadás éve: 2015
Kinek ajánlott: 7-8. osztály
(44 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A Légy jó mindhalálig Móricz Zsigmond egyik legjelentősebb és legnépszerűbb műve. A híres társadalmi regény Nyilas Misi, debreceni kollégiumi diák történetén keresztül ad hiteles korrajzot. A Manó Könyvek Klassz!-sorozatában Nógrádi Gergely rövidebb formában írja újra a klasszikus irodalom néhány gyöngyszemét, azzal a céllal, hogy a mai fiatalok számára is könnyen befogadható, szerethető olvasmány legyen. A sorozat köteteinek különlegessége, hogy az eredeti regényekből kiemelt szövegrészleteket is tartalmaznak, segítve ezzel a művek iskolai feldolgozását.

A feltett kérdésekre a teljes és/vagy a rövidített változatot olvasók is tudnak válaszolni.

A Móricz Zsigmond által írt teljes regényt ide kattintva is olvashatod.

A kérdéseket írta: Szabó Eszter

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2015

Szerző: Morpurgo, Michael
Cím: Peaceful közlegény
ISBN: 963-11-8015-8
Kiadó: Móra Könyvkiadó
Kiadás éve: 2005
Kinek ajánlott: 7-8. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A regény az első világháború időszakában játszódik. Főszereplőink Charlie és Tom Peaceful két fiatal tizenéves, akik akaratuk ellenére belekeverednek az emberiség egyik legszörnyűbb és legértelmetlenebb háborújába.

Olvashatunk egy családról, akik mindig minden körülmények között kitartanak egymás mellett és együtt minden akadályt leküzdenek. A két fiatal együtt jelentkezik a brit hadseregbe. A könyv elolvasása után semmilyen háborús romantika, hősiesség nem fog érdekelni senkit sem. Egyszerűen azért, mert nem létezik. Értelmetlen pusztítás és milliók megnyomorítása egy testvérpár szemüvegén keresztül. A tisztek kegyetlenkedései mindennaposak a közkatonákkal, úgy bánnak velük, mint élő sakkfigurákkal, akik bármikor feláldozhatóak. Az ember nem több egy élő harci eszköznél, ami bármikor, bárkivel pótolható.

De mi is a bátorság, mi a gyávaság? Jogunk van arra, hogy erről döntést hozzunk? 

Ha csak ezt az egy könyvet olvasod el az első világháborúról, már akkor egészen mást fogsz gondolni a háború fogalmáról.

Benke Dániel

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2022

Szerző: Moser, Anette
Cím: Barátom, a kardszárnyú
Sorozat: Olvass velem!
ISBN: 978-963-403-316-5
Kiadó: Manó Könyvek
Kiadás éve: 2017
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Alex és Olivér egy norvég tengerparti városkában laknak, ahol az egyetlen látványosság az Atlantisz nevű, unalomig ismert akvárium. A fiúk kalandot keresni általában a tengerre mennek egy kis csónakban: hol lidércfény, hol csempészhajó, hol tengeri szörny után próbálnak leskelődni. Egy este borzongatóan izgalmas dolgot fedeznek fel: a nyílt tenger felől titokzatos fények közelednek! Vajon mi lehet az? Alexék kalózhajóra tippelnek, és gyanújukat beigazolódni látják, amikor kifigyelik, hogy az éjszakai hajóról egy nagy kamionba rámolnak valamit a legénység tagjai. Nyomozásukat egy váratlanul érkező, nagy hullám szakítja félbe - talán a tengeri szörny lehet az ... Aztán másnap híre megy, hogy az Atlantiszban egy új jószág látható: egy fenséges, gyönyörű orka. Vajon van összefüggés a rejtélyes hajó és az orka érkezése között?

Hoczné Hári Ildikó

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2017

Szerző: Mothes, Ulla
Cím: Egy kiállítás titkai
Sorozat: SMS könyvek
ISBN: 978-963-995-056-6
Kiadó: Dialóg Campus Kiadó
Kiadás éve: 2012
Kinek ajánlott: 5-8. osztály
(10 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Félelem lopódzik az osztálytermekbe. Valakik rendszeresen meglopják, terrorizálják a kisebbeket. A dundi Nora, az iskola egyik tehetséges rajzosa, lefüleli a két kegyetlen tolvajt. Ők viszont gondoskodnak róla, hogy a lánynak senki se higgyen, még legjobb barátnője, Lilli sem. Nora nem hagyja magát és mindenképpen fényt akar deríteni az igazságra...

Egy izgalmas iskolai krimi, egy különös harc a becsületért, miközben egy igazi barátság majdnem zátonyra fut.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Mull, Brandon
Cím: A mesés menedék
Sorozat: Titokfölde
ISBN: 978 963 245 479 5
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2012
Kinek ajánlott: 5-8. osztály
(10 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Léteznek -e különleges adottságú emberek? Élnek-e köztünk a mesékől és mondákból ismert különféle lények, akik tudtunkon kívül hatnak ránk? A testvérpár - Kendra és Seth - nem foglakozik ilyen kérdesekkel, míg alig ismert nagyszüleikhez el nem utaznak egy rövid időre. Egy sor furcsaságot tapasztalnak mind az ott élő emberek, mind az élőlények tekintetében. Aztán az igazság kiderül a különleges menedékhelyről: Titokföldéről. A tettek nem maradnak következmények nélkül, az események sora pedig eldönti a jó és a gonosz örök harcát.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Mull, Brandon
Cím: A mesés menedék
Sorozat: Titokfölde
ISBN: 978 963 245 479 5
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2012
Kinek ajánlott: 5-8. osztály
(3 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Kendra és öccse, Seth nem is sejtik, hogy nagypapájuk Titokfölde soros gondnoka. Az elkerített erdőben ősi törvények tartanak rendet mohó trollok, huncut szatírok, ravasz boszorkányok, ellenséges koboldok és irigy tündérek között. Azonban amikor a szabályokat megszegik, a gonosz erői elszabadulnak, és Kendra meg öccse életük legnagyobb kihívásával néznek szembe, hogy megmentsék a családjuk életét, Titokföldét és talán az egész világot.

Szabó Ildikó ajánlásával.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Mullenheim, Sophie de
Cím: Tündériskola
Sorozat: Hortenzia tündérke világa
ISBN: 978-963-245-496-2
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Kiadás éve: 2011
Kinek ajánlott: 1-2. osztály
(11 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Ma van az első nap a tündériskolában. Hortenzia izgatottan várja, hogy új varázslatokat tanuljon és új barátokat szerezzen. Megígéri Gomeznek, hogy este mindenről részletesen beszámol neki. A manófiú nem is csalódik, ráadásul Hortenzia egy meglepetésekkel teli könyvet is hoz az iskolából.

A könyvet óvodásoknak ajánlom, hogy javuljon a szövegértésük.

Felhasználási lehetőségek

     1. Elektronikusan a „Kérdőív kitöltése névtelenül” linkre kattintva indul a kérdéssor.

     2. Papírformában, az alább található linkek letöltésével, kinyomtatásával.

Nyomtatható kérdéssor letöltése (1 példány).

Nyomtatható rajzos válaszok letöltése (személyenként).

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Müller Veronika nyomán Józsa Tibor
Cím: Thury György kanizsai kapitánysága (kivonat)
Kinek ajánlott: 2-8. osztály
(46 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 10 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Thury (nagykanizsai intézmények, szervezetek nevében Thúry) György születésének pontos időpontját ugyan nem ismerjük, de mostanság (2018-ban) időszerú 500 éves évfordulójára emlékezni. Kisiskolások számára készült életrajzunk és a hozzá kapcsolódó kérdések egyben a Halis István Városi Könyvtár megemlékezése is az évforduló kapcsán.

A kérdéssorhoz tartozó szöveg ide kattintva tölthető le.

Gyermeknek és felnőttnek egyránt ajánljuk.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2018

Szerző: Muller, Olivier
Cím: Bertold, a titkos ügynök
Sorozat: Már tudok olvasni
ISBN: 978-963-415-662-8
Kiadó: Móra Könyvkiadó
Kiadás éve: 2017
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A gyanús kinézetű, rózsaszín bundás rágcsáló nem más, mint Káposztazúzó Bertold, a híres titkos ügynök, Krixkrax Krisztofer hörcsöge. De vigyázat: ha azt mondom, hörcsög, akkor nem egy buta, bajuszos állatkát kell elképzelni, aki naphosszat a vackában szunyókál. Ő tud írni-olvasni, és simán kiszámolja egy 0,8 cm átmérőjű kukoricaszem felszínét, vagy ha kell, képes térben ábrázolni egy eszményi ketrecet automata alomcserélővel és lengőtrapézzal. Hát ilyen a Már tudok olvasni mesekönyv-sorozat huszadik kötetének hőse, a francia Olivier Muller humoros alakja. Mint kiderül, vele szemben aztán nem sok esélye van a bűnözőknek.
Hoczné Hári Ildikó

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2018

Szerző: Muncaster, Harriet
Cím: Holdas Hanna a pizsibuliban
Sorozat: Vámpírtündér 8.
ISBN: 978-963-486-215-4
Kiadó: Móra könyvkiadó
Kiadás éve: 2019
Kinek ajánlott: 2-3. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Holdas Hanna különleges kislány, hiszen vámpírtündér.
Az édesanyja tündér, az édesapja vámpír, ő meg egy kicsit mindkettő.
Hanna nagyon boldog, mert Zoé, a legjobb barátnője meghívta, hogy a hétvégén aludjon náluk. Hanna még sosem volt pizsibuliban.
Csupa vidám dolgot csinálnak együtt: tortát sütnek az iskolai versenyre, éjféli lakomát terveznek, és persze nem marad el a varázslás sem.
De biztosan jó ötlet volt elővenni Hanna varázspálcáját?

Majorné Virág Adrienn

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2021

Szerző: Muncaster, Harriet
Cím: Holdas Hanna bajba kerül
Sorozat: Vámpírtündér
ISBN: 978-963-486-121-8
Kiadó: Móra
Kiadás éve: 2018
Kinek ajánlott: 2-3. osztály
(4 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Holdas Hanna egy igazán különleges kislány, ugyanis félig vámpír, félig tündér. Szüleivel és kishúgával teljesen hétköznapi életet élnek, leszámítva, hogy van egy háziállata, Mályvaszín Nyuszi, aki a kedvenc plüssállata volt, amíg az anyukája élővé nem varázsolta. 
Ez a hét nagyszerűnek ígérkezik, mivel látogatóba érkezik Hanna unokatestvére, Mirabella. A gondok akkor kezdődnek, amikor a lányok elkezdenek varázsolni. Hanna nyuszija összezsugorodik, egy sárkány elszabadul, arról nem is beszélve, hogy a szülők előtt is titkolózni kell. Vajon sikerül kikeveredniük ebből? Tarts velünk és kiderül!

Somogyi Nikoletta

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2019

Szerző: Muncaster, Harriet
Cím: Holdas Hanna és a lámpaláz
Sorozat: Vámpírtündér
ISBN: 978-963-486-603-9
Kiadó: Móra
Kiadás éve: 2020
Kinek ajánlott: 2-3. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Holdas Hanna különleges kislány, hiszen vámpírtündér. Az édesanyja tündér, az édesapja vámpír, ő meg egy kicsit mindkettő. Közeledik a vámpírbál, és Hanna már alig várja. De van egy kis gond: a vámpír gyerekeknek tehetségkutató versenyt szerveznek. Hanna úgy érzi, semmilyen "vámpíros" dologhoz nincs tehetsége. Mi lesz, ha a közönség kineveti? Kezdetét veszi a bál... De vajon színpadra áll-e Hanna?

Majorné Virág Adrienn

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2021

Szerző: Muncaster, Harriet
Cím: Holdas Hanna és Hófiú
Sorozat: Vámpírtündér 10.
ISBN: 978-963-486-491-2
Kiadó: Móra könyvkiadó
Kiadás éve: 2020
Kinek ajánlott: 2-3. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Holdas Hanna különleges kislány, hiszen vámpírtündér. Az édesanyja tündér, az édesapja vámpír, ő meg egy kicsit mindkettő.
Hanna imád a hóban játszani, főleg, miután hóból készült barátja életre kel.
Sajnos még a varázshó sem tart örökké.
Meg tudja-e menteni Hanna Hófiút, mielőtt az elolvad?

Majorné Virág Adrienn

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2021

Szerző: Muncaster, Harriet
Cím: Holdas Hanna iskolás lesz
Sorozat: Vámpírtündér
ISBN: 978-963-415-555-3
Kiadó: Móra Könyvkiadó
Kiadás éve: 2017
Kinek ajánlott: 2-3. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Két, egymástól gyökeresen eltérő kultúrából származó szülők gyermekének lenni sosem volt könnyű dolog. Ha valaki, akkor Holdas Hanna pontosan tudja ezt, hisz ő (no és kishúga, Mézike) Holdas Baltazár vámpír gróf és Kornélia kertitündér szerelmének gyümölcse. Hannának hegyes fogacskái vannak, habos szoknyácskát visel (de csak feketét), imádja a denevéreket, ugyanakkor a napfényt is, és nem gond számára a varázspálca kezelése sem. Nem úgy, mint az iskolaválasztás! Mert hát hol is kezdje meg a tanulmányait egy vámpírtündér kisleány? Az apja persze azt szeretné, ha vámpírsuliba menne, ugyanakkor az édesanyja a tündériskolát szeretné. Hanna, hogy szülei kedvében járjon, mind a kettőt kipróbálja, de valahogy sehol sem érzi igazán otthon magát. Végül aztán úgy dönt, hogy az embergyerekek közé ül be az iskolapadba, hiszen ott a különbségek ellenére is mindenki egyenlő...

Hoczné Hári Ildikó

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2017

Szerző: Muncaster, Harriet
Cím: Holdas Hanna nyaralni megy
Sorozat: Vámpírtündér
ISBN: 9789634155560
Kiadó: Móra Könyvkiadó Zrt.
Kiadás éve: 2017
Kinek ajánlott: 2-3. osztály
(9 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Holdas Hanna egy kicsit más, mint a többi kislány, mivel félig vámpír, félig pedig tündér!  Olyan szünidei kalandokat oszt meg az osztállyal és az olvasóval, amilyenek nem nagyon szoktak embergyerekekkel megtörténni. A család tengerparti kempingezésén eltűnik az apa féltett, rubinberakásos fésűje. Így aztán sejthetitek, hogy ez milyen galibát okoz, hiszen a vámpír haja a legfőbb ékessége. A nyomozásban anya varázspálcája és Marina, a hableány segítenek. Sikerül-e megtalálni a fésűt, milyen ajándékot kapnak Hanna barátai? Mindezt megtudhatjátok a szerző saját rajzaival illusztrált könyvből.

Bíróné K. Adrienne

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2017

Szerző: Muncaster, Harriet
Cím: Holdas Hanna osztálykirándulásra megy
Sorozat: Vámpírtündér
ISBN: 978-963-486-122-5
Kiadó: Móra
Kiadás éve: 2018
Kinek ajánlott: 2-3. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Holdas Hanna osztálya tanulmányi kirándulásra megy egy kastélymúzeumba. Szerencsére az útra elkísérheti az apukája is, aki vámpír, és rajong a régi kastélyokért. Hanna és az apukája izgatottan várják, hogy lássanak egy igazi kísértetet az épületben, azonban a többi gyerek a találkozásnak még a gondolatától is retteg. Vajon mi vár rájuk a kirándulás során? Hanna és az apukája megtanítja nekünk, hogy ne ítéljünk első látásra, ugyanis nem minden az, aminek látszik.

Somogyi Nikoletta

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2019

Szerző: Muncaster, Harriet
Cím: Holdas Hanna szülinapi bulit tart
Sorozat: Vámpírtündér
ISBN: 9789634158097
Kiadó: Móra Könyvkiadó
Kiadás éve: 2017
Kinek ajánlott: 2-3. osztály
(8 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Holdas Hanna félig vámpír, félig pedig tündér. Alig várja, hogy neki is szülinapi zsúrja legyen, de ha lehet olyan, mint az embergyerekeknek.  A vámpír apuka és a tündér anyuka szervezi a különleges bulit, amelynek meghívói denevérszárnyakon jutnak el a gyerekekhez. Hanna unokatesójának varázslata balul sül el, mert a felhőből készült ugrálóvár elszáll. Hogyan menti meg Hanna a gyerekeket, mi lesz élete legszebb ajándéka? Mindezt megtudhatjátok a Harriet Muncaster által megírt és illusztrált könyvből.  Az egyik ok, amiért a kedvenced lesz: Harriet is szeret mindent, ami icipici, csillogós vagy csillagos.

Bíróné K. Adrienne

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2017

Szerző: Murail, Marie-Aude
Cím: A lélekdoki
ISBN: 978-963-457-629-7
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2019
Kinek ajánlott: 7-8. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.
Sauveur Saint-Yves magánrendelőjében egymásnak adják az emberek a kilincset.
Persze aki először jön, bizony meghökken, amikor a 190 cm magas, csupa izom, sokkal inkább NBA kosarasnak, mint a pszichológia doktorának tűnő fekete férfi ajtót nyit neki.
A sok depressziós, fóbiás, anorexiás, álmatlanságban vagy egyéb kórban szenvedő páciens között azonban a férfinak nemigen jut ideje a saját életére. Sokszor még a nyolcéves kisfiára sem, akit egyedül nevel. A gyakran magányos Lazare ezért délutánonként a rendelő ajtaja mögött kucorogva hallgatózik, és izgalmas szappanoperaként kíséri figyelemmel a páciensek életének alakulását: az önvagdosó Margaux-ét, az iskolafóbiás Elláét, a kilencévesen is még bepisilő Cyrille-ét, a hiperaktív Blandine-ét és a többiekét, akiken az apja segíteni igyekszik.
 
De még ennek az oly népszerű "megváltónak" is vannak ellenségei?
Ki ólálkodik a házuk körül, ki küldözget fenyegető, névtelen leveleket?
És miért nem beszél soha Sauveur a fiának az autóbalesetben meghalt édesanyjáról?
 
Egy újabb vérbeli Marie-Aude Murail regény, tele élettel, humorral, gyengédséggel – és hörcsöggel. Ápold vele a lelked!
 
Szabó Eszter

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2020

Szerző: Murail, Marie-Aude
Cím: Lakótárs kerestetik!
Sorozat: Vörös pöttyös könyvek
ISBN: 978-963-245-572-3
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2014
Kinek ajánlott: 6-8. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Adott egy értelmi fogyatékos fiatalember, akinek az értelme megrekedt egy hároméves szintjén, és onnan már nem is nagyon fejlődik tovább, és adott egy 17 éves öccs, aki szereti annyira a bátyját, hogy magához vegye, és megpróbáljon gondoskodni róla. Kléber annyira szereti a testvérét, hogy elhozza az elmegyógyintézetből, és megpróbál vele együtt élni négy másik fiatallal egy albérletben. A szereplők először idegenkednek Sutyitól, de a gyermeki lélekkel rendelkező 22 éves fiú végül mindannyiuk életét megváltoztatja.  A kötet érettebb kamasz olvasóknak ajánlható.

Hoczné Hári Ildikó

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2017

Szerző: Murail, Marie-Aude
Cím: Tartós hullám
Sorozat: Vörös pöttyös könyvek
ISBN: 978-963-457-001-1
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2017
Kinek ajánlott: 6-8. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A Feyrières családban roppant sokat adnak a látszatra: az édesapa – sztársebész egy neves klinikán – azt akarja, hogy kamasz fia és lánya is felsőbb körökből származó tinédzserekkel barátkozzanak, s kiváló eredménnyel tanuljanak a patinás középiskolában, ahova beíratta őket. Ehhez képest, a fia, Louis végtelenül unja a tanórákat, semennyire sem érdeklik az idegen nyelvek, semmi érzéke a matematikához. Egy veszekedésbe torkolló családi ebéden aztán a nagymamájának, Jómaminak váratlan ötlete támad: a fodrászatba, ahova jár, tanoncokat keresnek – miért nem próbálja ki Louis azt a szakmát. A fiú – részben hogy provokálja az apját – igent mond, és valóban jelentkezik a Maité Fodrászatba, ahol azonban már az első napon óriási meglepetés éri: az ezüstös tükrök, kecses fésűk, csillogó ollók, illatos hajápolószerek, a szorgosan dolgozó, ügyes kezű hajszobrászok között egyszerűen otthon érzi magát, tudja, hogy megtalálta a hivatását. De hogyan tálalja ezt a dolgot a szüleinek és a barátainak, akik egészen mást várnak tőle? Loius-ban szerencsére van annyi bátorság, hogy meri vállalni, amit igazán szeretne – és erre tanítja a tizenéves olvasókat is.

Hoczné Hári Ildikó

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2017

Szerző: Muray, Jean
Cím: Tulipános Fanfan első kalandjai
ISBN: 963 11 6649 X
Kiadó: Móra Ferenc Könyvkiadó
Kiadás éve: 1990
Kinek ajánlott: 5-8. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Tulipános Fanfan vidám francia hős. Filmen is találkozhatsz vele. Pl.: Királylány a feleségem... A regény Tulipános Fanfan ifjúságáról szól. Kaland és humor minden oldalon. Menekülés rablók, csalók, asszonyok és zsandárok elől. De Tulipános Fanfannak minden nehéz helyzetben helyén van a szíve.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Murdock, Catherine Gilbert
Cím: Fiú könyve
ISBN: 978-963-403-873-3
Kiadó: Manó Könyvek Kiadó
Kiadás éve: 2020
Kinek ajánlott: 5-8. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 25 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A rejtélyes múltú, púpos, sokat gyúnyolt Fiú ért az állatok nyelvén és ügyesen mászik fára. Talán ezért is viszi magával Secundus, a különös zarándok, hogy együtt gyűjtsék össze Szent Péter hét értékes ereklyéjét. A Fiú hamarosan rádöbben, hogy gazdája korántsem ártatlan vándor, de kitart mellette, mert hiszi, hogy útjuk végére kiderül, hogy ő is lehet-e ugyanolyan, mint a többi fiú.

Józsa Tibor

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2020

Szerző: Murtagh, Ciaran
Cím: A nagy ugrás
Sorozat: Fin Spencer fintasztikus naplója
ISBN: 9789634101291
Kiadó: Pozsonyi Pagony Kft.
Kiadás éve: 2016
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(3 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Fin Spencer átlagos tizenkét éves srác. Rocksztár és kaszkadőr szeretne lenni. Egy szép napon biztosan híres lesz majd, egyelőre azonban még a lúzer haverjával, a hibbant tanáraival és az idegesítő kishúgával kell megküzdenie. Aztán egy nap a birtokába kerül egy titokzatos napló, amivel mindent meg tud változtatni… SZÓ SZERINT. Ha, valami nem úgy alakul  ahogy szerette volna, elég leírnia a naplójába, hogy mit szeretne másként, és másnapra megváltozik a múlt! A napló segítségével Fin mindenkivel elhiteti, hogy milyen csodálatos, szenzációs… FINTASZTIKUS fiú is ő valójában. Ennél szuperebb dolog nem is történhetne senkivel ugye? De akkor miért kész katasztrófa az élete még mindig?

Bíróné K. Adrienne

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2016

Világgá mentem
Szerző: Nagy Katalin
Cím: Tűrhető Lajos ; Világgá mentem
Alcím: Világgá mentem
Sorozat: Régi kedvencek
ISBN: 978 9634 033356
Kiadó: Manó könyvek
Kiadás éve: 2017
Kinek ajánlott: 3-6. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Öcsi elhatározza, hogy világgá megy. Még a nagymamája is elcserélné egy másik gyerekre, mert mindenki jobb, mint ő. Megszervezi a lépcsőház takarítását, gyereklakógyűlést tartanak, elnököt választanak. Közben a felnőttek is egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Ha szereted a vidám könyveket, neked ajánlom olvasásra!

Hoczné Hári Ildikó

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2017

Tűrhető Lajos
Szerző: Nagy Katalin
Cím: Tűrhető Lajos; Világgá mentem
Alcím: Tűrhető Lajos
Sorozat: Régi kedvencek
ISBN: 978-963-403-335-6
Kiadó: Manó könyvek
Kiadás éve: 2017
Kinek ajánlott: 3-6. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Öcsi – azaz Tűrhető Lajos – nehezen kezelhető gyerek, pedig mindig jót akar. Például ha verekszik, csak azért teszi, hogy megvédje a lányokat, azért mosogat a fürdőszobában, mert eljárást dolgozott ki, s a kiskutyát is csak azért hozta haza, hogy könnyítsen a család anyagi gondjain.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2017

Horváth Gyula
Szerző: Nagykanizsai Szuperinfó ; Czupi Gyula
Cím: Vállalkozások 2000-ben Nagykanizsán
Alcím: Horváth Gyula
ISBN: 963-00-4038-7
Kiadó: Nagykanizsai Szuperinfó
Kiadás éve: 2000
Kinek ajánlott: Mindenkinek, 15 pont/kérdés
(54 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Kedves Olvasó!

Ez az olvasnivaló – más érdekes kanizsai történettel együtt – megjelent a Vállalkozások 2000-ben Nagykanizsán című, a Nagykanizsai Szuperinfó által kiadott kötetben. Az ajánlott részlet a Horvátfalva című tankönyvnek a 100 évvel ezelőtti Kanizsát bemutató fejezete.

Az olvasnivaló itt érhető el.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2010

Horvátfalva
Szerző: Nagykanizsai Szuperinfó ; Czupi Gyula közreműködésével.
Cím: Vállalkozások 2000-ben Nagykanizsán
Alcím: Horvátfalva
ISBN: 963-00-4038-7
Kiadó: Nagykanizsai Szuperinfó
Kiadás éve: 2000
Kinek ajánlott: Mindenkinek, 15 pont/kérdés
(49 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Kedves Olvasó!

Ez az olvasnivaló – más érdekes kanizsai történettel együtt – megjelent a Vállalkozások 2000-ben Nagykanizsán című, a Nagykanizsai Szuperinfó által kiadott kötetben. Az ajánlott részlet a Horvátfalva című tankönyvnek a 100 évvel ezelőtti Kanizsát bemutató fejezete.

Az olvasnivaló itt érhető el.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2010

Szerző: Namm, Diane
Cím: Az operaház fantomja
Sorozat: Klasszikusok könnyedén
ISBN: 978 963 297 824 6
Kiadó: Pécs: Alexandra
Kiadás éve: 2012
Kinek ajánlott: 5-8. osztály
(5 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A párizsi operában zajló különös események hátterében megbújó, csúfsága miatt embergyűlölő, ám csodálatos zenei tehetséggel megáldott férfi Erik, felkarolja, végül teljesen a hatalmába keríti a tehetséges fiatal énekesnőt, Christine Daaét. A lány azonban egy másik férfit, Raoul grófot szereti, ám a fantomnak tett ígérete miatt titkolózni kényszerül, s nem oszthatja meg szívét a gróffal. A fantom végül, Christine őszinte érzéseit és hűségét látva, lemond a lányról, ám a történet mégis szomorú véget ér. A könyvet általános iskola felső osztályos gyerek részére ajánlom.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Naylor, Phyllis Reynolds
Cím: Tappancs kalandjai
ISBN: 9789636 285494
Kiadó: Egmont-Hungary Kft.
Kiadás éve: 2006
Kinek ajánlott: 3-6. osztály
(3 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Onnantól, hogy Judd Travers kutyája összebarátkozik Martyval, attól kezdve szétválaszthatatlanok. Csakhogy Tappancs Judd Travers tulajdona a törvények szerint. Marty viszont szívből szereti a kutyust, de sajnos nem az ővé. Vajon sikerül Martynak megszereznie Tappancsot? Vajon túléli Tappancs Bakerék kutyájának támadását? A történetet olvasva rádöbbensz, hogy a kutya tényleg az ember leghűségesebb barátja.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Naylor, Phyllis Reynolds
Cím: Tappancs megmentése
ISBN: 978-963-343-026-2
Kiadó: Egmont-Hungary
Kiadás éve: 2011
Kinek ajánlott: 3-6. osztály
(4 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Judd Travers a környék fekete báránya, bármi rossz történik a városban, mindenki egyszerre őt gyanúsítja. Egyedül Marty családja próbál segíteni rajta, hálaadás napi vacsorára hívják. A három gyerek nem látja szívesen a férfit, amit ki is nyilvánítanak, egyedül Marty, a legidősebbik fiú próbálkozik a bizalmába férkőzni. Judd végül bebizonyítja, hogy rossz modora ellenére azért a szíve a helyén van.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Naylor, Phyllis Reynolds
Cím: Tappancs veszélyben
ISBN: 963-628-466-0
Kiadó: Egmont -Hungary Kft.
Kiadás éve: 2011
Kinek ajánlott: 3-6. osztály
(3 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A könyv kitűnő példája az ember és állat között létrejövő barátságnak. Marty veszélyes kalandokba kerül Tappancs miatt, mert félti a rettegő kutyát, melyet régi gazdálya folyton vert. Judd Travers azonban nem törődik bele, hogy Tappancs már nem az övé. Egy kisfiú és egy kutya kalandjainak története, mely során szeretet és megértés mutat megoldást a problémák feloldására. A felnőtteknek is tanulságos olvasmány.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Nemere István
Cím: A fantasztikus nagynéni
ISBN: 978 963 245 013 1
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2007
Kinek ajánlott: 5-8. osztály
(5 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Két rosszcsont ikerfiú és Argentíniából hazatért nagynénjük, a „hiperaktív öregasszony" kalandjai. Huba és Csaba hamar megkedveli az eddig soha sem látott nagynénit, így nem is meglepő, hogy amikor Máli egy különös ötlet által vezérelve Tivadar nevű autómobiljával nekivág az országnak, a két fiú vele tart. A fantasztikus nagynéni fejébe veszi, hogy megkeresi ifjúkori szerelmét, Gergőt, hogy végre megtalálja a valódi boldogságot. Ám a nyomok egyszerre három Gergőhöz is vezetnek, így a keresés nem is olyan egyszerű. A kis csapat sorra járja végig a különböző Gergőket, hogy megtalálják az igazit, egészen addig, míg autójuk a Balaton partján le nem robban...

A könyvet ide kattintva is el tudod olvasni.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2015

Szerző: Nemere István
Cím: A nádas titka
Sorozat: Lidércfény nyomozóiroda
ISBN: 978615 5441 288
Kiadó: Pozsonyi Pagony Kft.
Kiadás éve: 2014
Kinek ajánlott: 5-8. osztály
(3 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Egy határ menti kis faluban különös dolgok történnek. Éjszakánként a közeli tavon a nádas közt „lidércfények” villognak, vándorolnak. Senki sem tudja, mi a szokatlan jelenség oka. De négy fővárosi gyerek – Gréti, Sára, Bence és Marci – érkezik nyaralni a faluba, akik elhatározzák, hogy utánajárnak a titoknak, és megalakítják a „Lidércfény Nyomozóirodát”. Egy helybeli fiúval, Krisztiánnal a nádasban ismerkednek meg, és gyorsan mindannyian a szívükbe zárják, különösen Gréti… Krisztián ladikja és bátorsága segítségével ők öten pár hét alatt fenekestül felforgatják a nádast, a tavat és a falu életét, és olyan ügy nyomára bukkannak, melybe hamarosan a rendőrséget is be kell vonni.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Nemere István
Cím: A titokzatos padlás
ISBN: 978 963 245 064 3
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2013
Kinek ajánlott: 5-8. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Ha még nem feledtétek el A fantasztikus nagynéni című história két mókás kedvű hősét, Hubát és Csabát, sejthetitek, hogy újabb kalandjaik is bővelkednek majd kacagtató és izgalmas fordulatokban. A történetből mindössze annyit árulhatunk el, hogy a kedves és harcias nagynéni no meg a gyerekek ezúttal egy régi kastély rendbe hozására szövetkeznek. Mármost néhány gonosz ember ezt meg akarja akadályozni. Továbbá a kastélynak van egy romos padlása is…

A könyvet ide kattintva is el tudod olvasni.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2015

Szerző: Nemere István
Cím: A várúr fia
ISBN: 978 963 245 035 3
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2008
Kinek ajánlott: 5-8. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Csaba és Huba újabb hajmeresztő kalandjai Málcsival, a fantasztikus nagynénivel. Az ikrek, egy kislány és a bolondos felnőttek most egy várúr védőszárnyai alá kerülnek. Hogy nem vagyunk a középkorban? De nem ám. A történet a megunhatatlan Balaton partján játszódik, nem is oly rég. Hőseink ezúttal azon fáradoznak, hogy két szerető szív és egy árva gyerek sorsát eligazgassák. Megakaland, hiperizgalom és multividámság!

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2015

Szerző: Nemere István
Cím: Merénylet a Balatonon
ISBN: 978 963 245 328 6
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2010
Kinek ajánlott: 5-8. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

„A fantasztikus nagynéni”-ben megismert helyszínen ugyanazok a szereplők ügyködnek. Ám ezúttal komoly a dolog (bár most sem hiányzik a humor…), egy politikai merénylet leendő áldozatát kell megvédeni, elrejteni. A kalandokra éhes gyerekek és kissé flúgos felnőtt barátaik mindenre kaphatók.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2015

Szerző: Nesbø, Jo
Cím: Doktor Proktor pukipora
ISBN: 978 615 5234 05 7
Kiadó: Kolibri
Kiadás éve: 2012
Kinek ajánlott: 4-6. osztály
(14 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Doktor Proktor, a kétbalkezes professzor maga sem sejti, milyen kalandokba keveredik majd, amikor véletlenül feltalálja a földkerekség legnagyobb erejű pukiporát, ami bárkit képes az űrbe röpíteni. Ám amíg két kisiskolás segítője azon dolgozik, hogy a találmány híressé és gazdaggá tegye őket, a csodaszer híre illetéktelenek fülébe is eljut. A doktor hamarosan egy szökésbiztos cellában találja magát, a gonosz ikerpár ellopja a találmányt, és egy folyton éhes anakonda is beszabadul Oslo szennyvízcsatornáiba.......

Hoczné Hári Ildikó ajánlásával

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2012

Szerző: Noël, Alyson
Cím: Lúzerek és bálkirálynők
Sorozat: Vörös pöttyös könyvek
ISBN: 978 963 245 405 4
Kiadó: Könyvmolyképző kiadó
Kiadás éve: 2011
Kinek ajánlott: 7-8. osztály
(13 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Rioék ismét költöznek. Ezúttal Dél-Kaliforniába, ahol a szépség és a gazdagság alapelvárások, így nincs könnyű dolga a New York-i lánynak. Aztán megjelenik Kristi, a suli egyik legmenőbb csaja, és szárnyai alá veszi Riot, aki így bekerülhet a legnépszerűbb lánybandába. Természetesen vannak szabályok- bár elég furcsák-, amiket be kell tartania, s az idő múltával Rio rájön, hogy a látszólag tökéletes pomponlány-világ csak a felszín, alatta kétszínűség és álszentség lapul.

Alyson Noel viccesen, a tinik nyelvén írja meg gondolatait- vagy tán saját tapasztalatait?- az iskolai élet nehézségeivel, a klikkesedésekkel és a barátsággal kapcsolatban.

Takács Lili ajánlásával

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Nógrádi Gábor
Cím: A bátyám zseni
ISBN: 9789631 185997
Kiadó: Móra Könyvkiadó
Kiadás éve: 2009
Kinek ajánlott: 4-7. osztály
(7 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A könyv szereplői hétköznapi gyerekek, hétköznapi problémákkal, akik nem mindennepi, izgalmas helyzetekbe bonyolódnak. Tom és barátai kicsit csintalanok, szófogadatlanok, kicsit szeretnek füllenteni, ám minden tettüket a jószándék és a barátság vezérli. Ám ha a gyerekek a felnőttekkel is szövetkeznek, nincs az a reménytelen helyzet, amit ne tudnának megoldani. És ez így van rendjén.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Nógrádi Gábor
Cím: A gonosz hét napja
ISBN: 978 963 11 9336 7
Kiadó: Móra Könyvkiadó
Kiadás éve: 2012
Kinek ajánlott: 4-7. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.
Luca a ház tetején ül és énekel. Az emberek döbbenten nézik lentről, és a kislány bátyja, a tizennégy éves Alex zokogva borul térdre. Egyedül ő tudja: ha a húga lezuhan a tetőről, arról csakis ő tehet. Hét nap – ennyi kellett ahhoz, hogy a fiú mindent tönkretegyen maga körül.
Akkor kezdődött az ámokfutás, amikor az apja lelépett otthonról, és a dühös Alex ellopott egy különös, foltos kutyát. Ettől a naptól fogva a fiú csal, hazudik, ármánykodik, haragszik az egész világra. Még szerelmét, Vivit is megalázza, mert a lány nem szereti őt viszont. Hét nap telik el a gonosz jegyében – s már Alex húgának élete a tét. Vajon minden bűnre van bocsánat? Enyhítő körülmény-e a viszonzatlan szerelem, a zűrös kamaszkor és egy zsarnok apa? Nógrádi Gábor izgalmas, felkavaró regénye ezekre a kérdésekre is választ keres.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Nógrádi Gábor
Cím: A gonosz hét napja
ISBN: 978 963 11 9336 7
Kiadó: Móra Könyvkiadó
Kiadás éve: 2012
Kinek ajánlott: 4-7. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Kegyetlen az a hét nap, ami alatt Alex alól kifut a talaj. Csőstől jönnek a rossz dolgok és az egész ott kezdődött, hogy apja elköltözött otthonról. A kamasz éveket megélni nem is olyan egyszerű és az ember néha nagyon szörnyű tud lenni, de nemcsak magával, hanem másokkal szemben is. Alexet huga, Luca ébreszti rá, mennyi rossz dolgot tett a rövid időszak alatt és most fél, retteg, hogy a kislány leesik a háztetőről, ahová felmászott. Ha lezuhan, csakis miatta történik.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Nógrádi Gábor
Cím: A mi Dózsánk
ISBN: 978 963 11 9675 7
Kiadó: Móra Könyvkiadó
Kiadás éve: 2014
Kinek ajánlott: 4-7. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Négy iskolás, egy töritanár meg egy vizsla. Mit keresnek ők valamennyien 1514-ben? És ráadásul „Kinizsi Pál” feliratú pólóban. (A vizslát kivéve.) A kis csapatnak feltétlenül beszélnie kell Dózsa Györggyel, mielőtt még visszaindulnak a jövőbe. Kezdetét veszi az utazás Temesvárra, amely bővelkedik kalandokban: többek közt összefutnak a gonosz Jumurdzsákkal (aki még nem félszemű) és a gyermek Dobó Istvánnal, a későbbi egri várkapitánnyal. Számos kalamajkába keverednek, néha csak hajszálon múlik az életük. Egyre gyakrabban jut eszükbe: vajon megváltoztathatják a történelmet? Elkerülhető a magyar történelem egyik legvadabb mészárlása és az azt követő megtorlás? Nógrádi Gábor fordulatos, letehetetlen regénye a Dózsa-féle parasztháború 500. évfordulójára jelenik meg, emléket állítva a magyar történelem egyik legizgalmasabb korszakának.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Nógrádi Gábor
Cím: A mi Kinizsink
ISBN: 978 963 11 8745 8
Kiadó: Móra Könyvkiadó
Kiadás éve: 2010
Kinek ajánlott: 4-7. osztály
(24 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Miért ne lehetne feltámasztani - ha csak rövid időre is - Kinizsi Pált, Mátyás nagy erejű hadvezérét? Na hiszen majd rendet teremtene! Mint ahogy történetünk kisvárosában is rendet teremt, és nem is akárhogyan. Hogy miképpen arra magadnak kell rájönnöd.....

Szabó Ildikó ajánlásával.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2012

Szerző: Nógrádi Gábor
Cím: A nagyikám zseni
ISBN: 978 963 119 97 34
Kiadó: Móra Könyvkiadó
Kiadás éve: 2015
Kinek ajánlott: 4-7. osztály
(3 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Minden nagyinak vannak titkai. Tom és Geri nagyija például fiatalon titkos ügynök volt, a harcművészetek mestere, a lőfegyverek szakértője. Fedőneve: Sellő. Mostanában főleg palacsintát sütöget otthon az unokáinak, akikért tűzbe megy, ha kell. Márpedig kell, méghozzá fegyvertűzbe, ugyanis az egyik unokáját, Gerit elrabolják. Vajon Sellő nyugdíjasként képes még felvenni a harcot egy csapat maffiózóval? Szerencsére segít neki másik unokája, a talpraesett Tom, meg a hetedikesek Szövetsége. Sőt egykori titkosszolgálati főnöke is feltűnik, az ezredes, aki még mindig szerelmes belé. A szórakoztató és izgalmas regény, amely A bátyám zseni és Az öcsém zseni című könyvek folytatása, letehetetlen olvasmány gyereknek és felnőttnek egyaránt.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2016

Szerző: Nógrádi Gábor
Cím: A tengeren is túl
ISBN: 978 963 11 9530 9
Kiadó: Móra Könyvkiadó
Kiadás éve: 2013
Kinek ajánlott: 4-7. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Csoda csak akkor történik, ha nagyon hiszel benne. És akkor, ha mindent meg is teszel érte. Benedek tudja, hogy az édesanyja nem tűnt el végleg a tenger hullámai között. Hisz benne, hogy anyu él, és visszatér. Telhetnek hetek és hónapok, lehetnek Benedek körül kételkedő hitetlenek, és szervezkedhet a nagyi, hogy új mamát hozzon a házhoz, Benedek tudja: anya él!
Talán az ufók rabolták el. Talán a mesebeli Miki majom hozza haza a lassú csónakon. Talán csempészek hajójára került. Bármi történt is a tengeri viharban, a csoda egyszer bekövetkezik. Távol, egy idegen földrész fővárosában valaki a telefonért nyúl, és tárcsáz egy budapesti számot...

A könyvet ide kattintva is elolvashatod.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Nógrádi Gábor
Cím: Az anyu én vagyok
ISBN: 978 963 9503 29 8
Kiadó: PressKontakt Bt.
Kiadás éve: 2008
Kinek ajánlott: 3-6. osztály
(38 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Mikor Mesi meglátta, hogy a macska felkergeti a kutyát a fára, rögtön tudta, hogy tudós nagyapja kísérlete sikerült: a kutya és a macska „helyet cseréltek”. De a Tata igazi célja nem az állatok csereberéje. Elképzelése szerint két ember csak úgy ismerheti, értheti meg egymást igazán, ha személyiséget – lelket cserélnek – legalább egy kis időre.......

A kérdések írója: Hoczné Hári Ildikó

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2010

Szerző: Nógrádi Gábor
Cím: Az anyu én vagyok
ISBN: 978 963 9503 29 8
Kiadó: Presskontakt
Kiadás éve: 2008
Kinek ajánlott: 3-6. osztály
(25 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 25 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Mikor Mesi meglátta, hogy a macska felkergeti a kutyát a fára, rögtön tudta, hogy tudós nagyapja kísérlete sikerült: a kutya és a macska „helyet cseréltek”. De a Tata igazi célja nem az állatok csereberéje. Elképzelése szerint két ember csak úgy ismerheti, értheti meg egymást igazán, ha személyiséget – lelket cserélnek – legalább egy kis időre.......

A kérdések írója: Szelei Anita

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2010

Szerző: Nógrádi Gábor
Cím: Az anyu én vagyok
ISBN: 978-963-9503-29-8
Kiadó: PressKontakt Bt.
Kiadás éve: 2008
Kinek ajánlott: 3-6. osztály
(51 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Vajon milyen lehet egy anyának és lányának testet cserélnie? Ebből a regényből megtudjuk, hiszen Mesi nagyapjának jóvoltából mindez valóra válik. Ez néha kínos, máskor humoros szituációk elé állítja hőseinket. Ki bírja tovább?

A kérdések írója: Jerzsa Péter

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2010

Szerző: Nógrádi Gábor
Cím: Az öcsém zseni
ISBN: 978-963-11-8652-9
Kiadó: Móra Könyvkiadó
Kiadás éve: 2009
Kinek ajánlott: 4-7. osztály
(3 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A Pál utcai fiúk mai, modern változata, adaptációja. Humoros, szórakoztató kis regény. Ajánlom minden olyan fiatalnak, aki szereti a szerelmi háromszögekkel, veszekedésekkel, bandázásokkal és titokzatos intrikákkal tarkított történeteket.

Tom nincs egyszerű helyzetben, szegénykének meg kell verekednie Digóval, Eszter megharagszik rá, ráadásul Geri a bátyja zseni, ami csak bajt szülhet testvérek között. Ráadásul, cselt szőnek páran titokban, ami nagy veszélyt jelenthet sok gyermek számára. Vajon Toméknak van-e elég vér a pucájában, hogy felvegyék a harcot az ellenséggel?

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Nógrádi Gábor
Cím: Ellopták a biciklimet!
Sorozat: Ringabringa nyomozók 2.
ISBN: 978 615 5245 02 2
Kiadó: Presskontakt Bt.
Kiadás éve: 2015
Kinek ajánlott: 3-4. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A történet Animaliban, az állatok köztársaságában játszódik, amely nem különbözik az emberek országától. Négy iskolás kölyökállat a nyúl, az elefánt, a róka, a mackó nyomoznak bűnesetek után. Ebben a könyvben a kerékpárlopások tetteseit kutatják. Humor, izgalom, gyerekes abszurditások és érzelmességek jellemzik a kötetet, amint azt a két szerzőtől már megszoktuk az elmúlt évtizedekben.A könyv nem csak szórakoztató, de tájékoztatást ad a háztartási balesetekről, a közlekedési szabályokról, és jogi, törvényi információkat is nyújt gyerekek számára.

A könyvet ide kattintva is elolvashatod.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2016

Szerző: Nógrádi Gábor
Cím: Emmike nem semmike
ISBN: 978-963-11-9809-6
Kiadó: Móra Könyvkiadó
Kiadás éve: 2014
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A címadó hős ötéves kislány, aki napi szinten kergeti őrületbe apukáját. Pedig Emmike mindig csak jót akar. Meglepi apukáját névnapra egy kis virággal – csak azt felejti el megemlíteni, hogy azok a szomszéd néni erkélyéről vannak. Egyszer beállít egy vadidegen kisfiúval, akit az utcán megszidott az anyja, és ezt nem lehet hagyni. Elbeszélget a betörő bácsival, vigasztalva őt a „szenvedésbetegsége" miatt. Szemetet önt a sofőrre, aki szemetelt az utcán. Aztán meg hazahoz egy magányos nagymamát (meg nagypapát), akikről kijelenti, hogy mostantól velük fognak élni. Kipróbálja a kerekesszéket, és az „akadékmentősítés" élharcosává válik, máskor személyiséget cserél Cinkával, hogy roma kislány legyen. Egyszer pedig eldönti: mostantól fiú lesz, és Bencikének kell szólítani. Vajon meddig bírja apuka a gyűrődést?

Hoczné Hári Ildikó

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2018

Szerző: Nógrádi Gábor
Cím: Galambnagymama
ISBN: 9639503096
Kiadó: PRESSKONTAKT
Kiadás éve: 2005
Kinek ajánlott: 4-7. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A nagymama galambbá változik, az elhagyott trombita megszólal, a magányos kislány halacska lesz, az állatkereskedésben pótapa is kapható, és a nem létező kutya harap. Nógrádi Gábor meséi mindannyiunk által megélt érzéseket formálnak varázslatos történetekké.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2011

Szerző: Nógrádi Gábor
Cím: Gyerünk haza!
ISBN: 963-95030-5-3
Kiadó: Presskontakt
Kiadás éve: 2004
Kinek ajánlott: 4-7. osztály
(11 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 25 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Két angol gyereket, a tizenkét éves Robertet és hat éves húgát Esztert a magyarországi Kokasra küldik a szüleik nyaralni. A tökéletes vendéglátás ellenére a gyerekek nem rajonganak a falusi környezetért, és úgy döntenek, megszöknek, és hazaindulnak Londonba. Az útra magukkal viszik  Sanyi bácsi kutyáját és lovát is. A gyerekek rengeteg izgalmas kalandot élnek át, a kérdés csak az, hogy sikerül-e időben megtalálni őket, vagy a gyerekkereskedők áldozataivá válnak.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Nógrádi Gábor
Cím: Hecseki és a kedves betörők
ISBN: 9789634151302
Kiadó: Móra Könyvkiadó
Kiadás éve: 2015.
Kinek ajánlott: 4-7. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Hecseki Boldizsár, a Gyerekrablás a Palánk utcában című ifjúsági regény főhőse ismét színre lép. A nyomozó a bűntettek felderítése közben megtorpan. Az elkövetők gyerekek! Vajon ki segít nekik? Miért és kikhez tör be a "Robin Hood család"? A több szálon futó történet során találkozhatunk felnőtt gengszterekkel, egy dugóval, sőt még a Vidám Parkba is eljuthatunk. Nógrádi Gábor könyvéhez jó szórakozást kívánok!

Szécsényi Ágnes

A könyvet ide kattintva is elolvashatod.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2020

Hogyan neveljük az ajándékozót?
Szerző: Nógrádi Gábor
Cím: Hogyan neveljünk?
Alcím: Hogyan neveljük az ajándékozót?
ISBN: 963-86206-5-X
Kiadó: PressKontakt
Kiadás éve: 2005
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(33 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 10 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Nyolcévesen döntöttem úgy, hogy hozzákezdek a rokonaim átneveléséhez, különös tekintetettel Stanci néni ajándékozási szokásaira...

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2011

Szerző: Nógrádi Gábor
Cím: Hogyan neveljünk?
ISBN: 978 963 486 498 1
Kiadó: Móra Könyvkiadó
Kiadás éve: 2020
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Számos szakkönyv áll rendelkezésünkre mai rohanó életünk praktikáit illetően, de ilyen sokrétű összefoglalót nem találunk másutt. Komolyan kell venni a tanácsadó gyűjteményben leírtakat! Vagy mégsem?

Az író, Nógrádi Gábor munkásságának elimeréseként Janikovszky Éva-díjat és IBBY-díjat is kapott.

Szécsényi Ágnes

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2021

Szerző: Nógrádi Gábor
Cím: Kengu elrablása
Sorozat: Ringabringa Nyomozók
Kinek ajánlott: 2-3. osztály
(7 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A történet jelenleg nem érhető el könyvformában, csak elektronikusan.

A történetet ide kattintva tudod elolvasni.

Bocsi, de nem árulhatom el, miről szól a könyv. Titok. Vagyis: tivi-tovok. (Ez a titkos nyelvünk!) Azt elárulom, hogy izgi, meg vicces. Sokat fogsz rajta izgulni meg nevetni. Azt is elmondhatom, hogy négy főszereplő van: Én, NyílNyúl, és Macica, meg Karóka, és Fánteli. Meg azt is tudhatod, hogy egy igazi nyomozásról szól a történet, mert szegény Kengu...! Juj! Most majdnem kiböktem! Szájra cipzár! Nem mondok többet, de azt tudhatod, hogy a Ringabringa Klub minden bűnesetet kinyomoz, a tettest megtaláljuk, bekerítjük, és utolérjük két keréken. Gyere velünk! Pattanj a bicódra! Taposs bele! Tekerj, ahogy bírsz! Érj utol, ha tudsz!

A kérdéseket írta: Szabó Eszter

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2023

Szerző: Nógrádi Gábor
Cím: Legyél a tesóm!
Sorozat: Már tudok olvasni 2. szint
ISBN: 978-963-603-298-2
Kiadó: Móra
Kiadás éve: cop. 2023
Kinek ajánlott: 1-2. osztály
(6 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A történet főszereplője, Alexandra mindenáron szeretne egy kistestvért, ám szülei csak azt hajtogatják, hogy a testvér érkezése még "nem aktuális". Sziszi úgy dönt: a kezébe veszi az ügyet, és próbál szerezni egy kistesót magának...

A történet folyamán egyre viccesebb szituációkba keveredik, míg végül nagy meglepetésben lesz része...

A könyvet kezdő olvasóknak ajánlom.

A kérdéseket írta: Szabó Eszter

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2023

Szerző: Nógrádi Gábor
Cím: Marci öröksége
ISBN: 9789639503236
Kiadó: Presskontakt Kiadó
Kiadás éve: 2007.
Kinek ajánlott: 4-7. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A Budapesten élő Bedzsavi Márton édesapja rengeteg pénzt örökölt. Az arab orvos azonban nem juthat hozzá, mert baleset éri. Ezután fiát, Marcit akarják a terroristák eltenni láb alól.  Az ártatlan fiú kire számíthat, milyen csodák várnak még rá?

A fordulatokban gazdag történet nemcsak karantén idején, hanem azt követően is izgalmas olvasnivaló! 

Szécsényi Ágnes

A könyvet ide kattintva is elolvashatod.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2020

Szerző: Nógrádi Gábor
Cím: Marci visszavág
ISBN: 9789631185522
Kiadó: Móra Könyvkiadó
Kiadás éve: 2008
Kinek ajánlott: 4-7. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.
Marci meg az édesapja – aki korábban beépített ügynök volt – szörnyű veszélyben vannak. A világ második legjobb bérgyilkosa eredt a nyomukba: Borisz, a mérgek, álruhák és lőfegyverek nagy szakértője. Szerencsére Marciéknak a titkosszolgálaton kívül más segítségük is akad: egy jó útra tért bérgyilkos, a fiú nagyszülei – akik már elhagyták a földi világot –, valamint Cili, a macskalelkű kutya.
 
Fenyvesi Attila
 
A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2020

Szerző: Nógrádi Gábor
Cím: Nem vagyok Samu!
ISBN: 978-963-11-9039-7
Kiadó: Móra
Kiadás éve: 2011
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(13 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Sohasem fogja megérteni magát, a szüleit és a Papát sem – gondolja a könyv főhőse. Minden helyzet problémás, mégis együtt kell élni a családdal. Jó lenne szeretni is őket! Ez a könyv segít megérteni magunkat s a családunk őrült tagjait is. A legmeglepőbb az, hogy ez egy vidám élet, amiről jólesik olvasni.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2012

Szerző: Nógrádi Gábor
Cím: Papa, ne már!
ISBN: 978 963 11 8853 0
Kiadó: Móra Könyvkiadó
Kiadás éve: 2010
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(38 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Samu szereti a Papát. Szereti, ha háromszáz kilóméterre van tőle, de megőrül, ha csak három méterre. Mert a Papát nem lehet kibírni.A  Papa mindenbe belszól. A  Papa mindent jobban tud. A Papa vénember létére csajozik. A  Papa egyszerűen CIKI!.......

Hoczné Hári Ildikó ajánlásával

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2011

Szerző: Nógrádi Gábor
Cím: PetePite
ISBN: 978-963-11-8644-4
Kiadó: Móra Könyvkiadó
Kiadás éve: 2009
Kinek ajánlott: 3-6. osztály
(17 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

"- Mi a manó!"

Mi történik akkor amikor ébredés közben beleütöd a lábadat az ágyad végébe?

Nos! Semmi különös egészen addíg, amíg észre nem veszel valami különlegeset.

Olyat, amit nehezen akarsz elhinni, de mégis megtörténik veled, veletek.

Ez a valami varázslat, vagy mi a szösz!?

-Szőrös a lábam és-és-és !!! ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ...

Vajon mi történhetett még?

Nos, ha szereted a jó sztorikat akkor mindenképp olvasd el a könyvet, és garantáltan jól érzed  magad.

Bár meg kell jegyeznem, hogy egy kicsit szívszorító és romantikus is a történet.

Kellemes időtöltést kívánok!

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Nógrádi Gábor
Cím: PetePite
ISBN: 978-963-11-8644-4
Kiadó: Móra
Kiadás éve: 2009
Kinek ajánlott: 3-6. osztály
(151 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Egy derűs májusi reggelen a tizenegy és fél éves Pete Péter lába beleütközött az ágy végébe, amikor ki akarta nyújtani. „Mi a manó?- nyögött fura, mély hangon.- Éjszaka rövidebb lett az ágyam? Biztosan csak álmodom.....”

A kérdéseket írta: Hoczné Hári Ildikó

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2010

Szerző: Nógrádi Gábor
Cím: Petepite
ISBN: 978-963-11-8644-4
Kiadó: Móra
Kiadás éve: 2009
Kinek ajánlott: 3-6. osztály
(9 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 14
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Egy derűs májusi reggelen a tizenegy és fél éves Pete Péter lába beleütközött az ágy végébe, amikor ki akarta nyújtani. „Mi a manó? – nyögött fura, mély hangon. – Éjszaka rövidebb lett az ágyam? Biztosan álmodom.”

De Pite nem álmodott. A takarója alól két hatalmas lábfej feszült a deszkának. Két csúnya, szőrös láb. Pete Péter, azaz Pite egyetlen éjszaka alatt felnőtté változott. Pontosan olyan lett, mint az édesapja. És a csodáknak itt még nincs vége! Hiszen, ha Pite az apja testébe költözött, akkor mi történt az édesapával, dr. Pete Ádámmal?

Ebben a kérdőívben 13+1 kérdésre tudtok válaszolni. A kérdéseket az író munkatársai állították össze.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2022

(Kanári)
Szerző: Nógrádi Gábor
Cím: Segítség, ember!
Fejezet: Kanári
ISBN: 978-963-486-382-3
Kiadó: Móra
Kiadás éve: cop. 2019
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(411 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 10 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Ebben a humoros történetben egy kanári világát ismerhetjük meg, aki megelégelte a nem épp kellemes bánásmódot.

A kérdések írója: Jerzsa Péter

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2010

(Sün)
Szerző: Nógrádi Gábor
Cím: Segítség, ember!
Fejezet: Sün
ISBN: 978-963-486-382-3
Kiadó: Móra
Kiadás éve: cop. 2019
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(73 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 10 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Segítség! Rendőrség! Kérem, ez itt egy valódi FELJELENTÉS! Mert ami velem történt, állati! Védett állatot mertek bántani!...”

Gudlin Dóra ajánlásával

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2011

(Ékszerteknős)
Szerző: Nógrádi Gábor
Cím: Segítség, ember!
Fejezet: Ékszerteknős
ISBN: 978-963-486-382-3
Kiadó: Móra Könyvkiadó
Kiadás éve: cop. 2019
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(4 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Milyen is egy ékszerteknős élete Bűz Benővel, Apukámgyereide és Anyukámcsináldmeg emberekkel? Megtudhatód az ifjabb Éxer Tek(nős) humoros leveléből.

A kérdéseket írója: Bognár Csilla

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2020

Szerző: Nógrádi Gábor
Cím: Segítség, ember!
ISBN: 978-963-486-383-3
Kiadó: Móra
Kiadás éve: cop. 2019
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(4 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 30
Időlimit: 30 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.
Mi történne, ha az állatok beszélni tudnának? Alighanem jól megmondanák a véleményüket rólunk, emberekről. Ebben a könyvben negyvenöt állat beszél, morog, kacag, kiabál, és bizony csak kevesen dicsérik az embert. Miért is tennék?
 
A vicces  történetek nem csak szórakoztatóak, de oktató szerepet is betöltenek arra vonatkozóan, hogyan is kéne bánnunk az állatokkal.
 
Szabó Eszter

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2020

(Papagáj)
Szerző: Nógrádi Gábor
Cím: Segítség, ember!
Fejezet: Papagáj
ISBN: 978-963-486-382-3
Kiadó: Móra Könyvkiadó
Kiadás éve: cop. 2019
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(4 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A rövid, humoros kis történetben egy papagáj kéri gazdiját, hogy jöjjön érte és vigye haza Saci nénitől, aki mindent másképp csinál, mint ahogy egy papagájjal bánni kell.

A kérdések írója: Bognár Csilla

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2020

Szerző: Nógrádi Gábor
Cím: Segítség, értem a kutyámat!
Sorozat: Már tudok olvasni 3. szint
ISBN: 978-963-486-887-3
Kiadó: Móra Könyvkiadó
Kiadás éve: cop. 2021
Kinek ajánlott: 2. osztály
(17 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A történetben Barta Lizivel megtörténik a lehetetlen: érteni kezdi a saját, menhelyről a családjához került kutyája, Buksi, a labrador-vizsla keverék, de mint később kiderül, a környékükön lakó összes kutya ugatását. Vajon mit tesz a lány, mikor a környékbeli ebek betörők érkezésére figyelmeztetik? A felnőttek hinni fognak neki? Vagy egyedül is képes lesz megállítani a bűnözőket? A szellemes mesét játékos feladatok és ajándékmatricák egészítik ki.

A kérdések írója: Kovács Zsanett

Bővebben a könyvről itt olvashat (az oldal aljára lapozva)

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2022

Szerző: Nógrádi Gábor
Cím: Vigyázz otthon, hogy sose érjen baj!
ISBN: 978-615-5245-03-9
Kiadó: Presskontakt Bt.
Kiadás éve: cop. 2017
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(8 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Nagyapa és három unokája vidám történetein keresztül ismerkedhetnek meg a gyerekek a házban és a ház körül rájuk leselkedő veszélyekkel és azok megelőzésével.

A könyvet kisiskolás gyerekeknek ajánlom.

Szabó Eszter

A könyvet ide kattintva is elolvashatod.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2020

Szerző: Nógrádi Gergely
Cím: A csodakosaras
ISBN: 978 615 5385 17 9
Kiadó: Manó Könyvek Kiadó Kft.
Kiadás éve: 2013
Kinek ajánlott: 3-6. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Ennek a fele se tréfa: Oli büntetésben van!
Sipi bácsi megtiltotta neki, hogy játsszon a karácsonyi kosárlabda döntőn.
Így aztán nélküle futnak ki a Kenguruk a pályára.
Szegény Oli! Rajtad már csak a csoda segíthet! Vagy?...
Vagy egy boszorkány titkos varázsitala!
Úgy ám, Rézi mama sunyi cselt sző, így válik Oli a suli legjobb kosarasává.
Ám de mi lesz, ha fény derül a szélhámosságra?
Vajon meddig tart a rejtélyes csodafőzet hatása?
És visszakapja-e végül a játéktudását Bikács, a nagycsapat sztárja?
Ismerd meg a Kenguruk legemlékezetesebb kosárlabda mérkőzésének lélegzetelállító történetét, és a világ egyik legkedveltebb labdajátékának legfontosabb szabályait!

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Nógrádi Gergely
Cím: Agenor
ISBN: 9789639503960
Kiadó: Presskontakt
Kiadás éve: 2011
Kinek ajánlott: 6-8. osztály
(6 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 25 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Miközben gyönyörű vidékeken vezet minket a cselekmény, egy szörnyű emberi tett körvonalazódik és teljesül be. Amire nem is gondolnánk! Manapság megtörténhet? S ezzel párhuzamban egy gyönyörű szerelembe kaphat a könyv olvasója bepillantást. Milyen érdekes, hogy az ember csak az állatkísérletek révén gondolja azt, hogy az élőlények érezhetnek. Micsoda tévedés!

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Nógrádi Gergely
Cím: Balhés Beni naplója
ISBN: 978- 963-9503-97-7
Kiadó: Presskontakt Bt.
Kiadás éve: 2011
Kinek ajánlott: 4-6. osztály
(14 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Van-e izgalmasabb annál, ha bekukkanthatunk egy tízéves kölyök titkos naplójába? Különösen, ha a tízéves kölyök a világ legbalhésabb gyereke? Pedig Beni igazán semmi rosszat nem akar! Pusztán jóindulatból romba dönti a családi otthont, az őrületbe kergeti csínytevéseivel a nővéreit. Mindeközben hősünk végig meg van győződve, hogy nála jobb gyerek még nem született a világon.

Hoczné Hári Ildikó javaslatával

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2012

Szerző: Nógrádi Gergely
Cím: Hahó, tesó
Sorozat: A hős olvasó
ISBN: 978-963-403-360-8
Kiadó: Manó Könyvek
Kiadás éve: 2017
Kinek ajánlott: 1-3. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.
Bazsinak nemsokára megszületik a második kistestvére. Marci bácsinak, a postásnak remek ötlete támad, hogyan tudna Bazsi addig is beszélni a kis jövevénnyel, amíg a tesó még anya pocakjában van.
 
A kedves, rövid történet nagyobb betűkkel van nyomtatva, ezért olvasni tanuló gyerekeknek jó szívvel ajánlom. 
 
Olvasd el a sorozat többi részét is!
 
Szabó Eszter

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2020

Szerző: Nógrádi Gergely
Cím: Nyau!
ISBN: 978-963-9503-27-4
Kiadó: Presskontakt Bt.
Kiadás éve: 2010
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Hogy mivel is folytatódik Szilas Pali és családjának története? A kedves nagynéni meglepetésével, aki elhozza nekik a messzi Afrikából a gyönyörű afrikai lányt, Csicsit. Hogy miként fogadják a család tagjai az új családtagot? Hogy fogadják be őt? Milyen kalandok várnak rá és társaira? Milyen közös titokra derül fény Pali és Csicsi között? Sok-sok kérdés és egy izgalmas történet, melyre mind fényderül a könyv elolvasásakor. Megtanítja az olvasót, hogyan kell szeretni, tisztelni és elfogadni egy olyan embert, aki külsőre lehet hogy más mint mi, de ugyanúgy van szíve, mint nekünk, és sírni és nevetni is tud, épp, mint mi.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Nógrádi Gergely
Cím: Vau!
ISBN: 978-963-9503-44-1
Kiadó: Presskontakt Bt.
Kiadás éve: 2004
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(8 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A könyv egy kisfiúról szól, akivel furcsa dolgok történnek, hisz egyik percről a másikra a legkülönfélébb helyszíneken, időkben kutyává változik. Végigkövethetjük a történetben ennek a furcsa, mókás, de annál kellemetlenebb átváltozásnak minden mozzanatát. Hogy mi a titok? Miért változott Pali kutyává? Olvasd el a könyvet és minden kérdésedre választ kapsz!

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Nopola, Sinikka ; Nopola, Tiina
Cím: Risto Rapper és Spagettifej
ISBN: 978 963 9820 44 9
Kiadó: Cerkabella Könyvkiadó
Kiadás éve: 2013
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(5 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Risto Rapperék lépcsőházába új lakók költöznek. A családban van egy Ristóval egyidős lány is, csak hát lányokkal semmit sem lehet kezdeni, véli Risto, amikor a nagynénje barátkozásra biztatja. Amikor Regina szerelmes levelét véletlenül más olvassa el, mint akinek szánták, Risto kénytelen új személyazonosságot választani és álruhát ölteni. Regina próbál segíteni, és eloszlatni a félreértéseket, ám hamarosan maga kerül szorult helyzetbe: előbb betörőnek nézik, majd fenn reked egy fán. Szerencsére végül minden tisztázódik, sőt, még egy új tévésztár is születik...

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Nopola, Sinikka ; Nopola, Tiina
Cím: Ütött az óra, Risto Rapper!
ISBN: 978-963-9820-30-2
Kiadó: Cerkabella Könyvkiadó
Kiadás éve: 2012
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(8 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Risto Rapper egy tíz év körüli fiú, aki bohókás nagynénjével éppen új lakásba költözött. A fiú kedvenc időtöltése a dobolás és a rappelés. Az új környezetben a szomszédság megismerése és a beilleszkedés nem megy zökkenők nélkül, már csak azért sem, mert a házban nem mindenki örül Risto virtuóz dobszólóinak. Egy névtelen levélíró egyre fenyegetőbb hangú üzeneteket küldözget, gyanús idegenek érkeznek látogatóba, ráadásul valaki elrabolja a szomszéd bácsi kiskutyáját.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Nordqvist, Sven
Cím: A kandúr szülinapi tortája
ISBN: 978 963 9282 30 8
Kiadó: General Press Kiadó
Kiadás éve: 2007
Kinek ajánlott: 1-3. osztály
(8 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Régóta az a hír járta, hogy az öreg Pettson bolond.… Hiszen nem elég, hogy beszélget a macskájával, hanem még szülinapot is rendez neki. Persze Findusz ezt meg is követeli, a minden évben elmaradhatatlan palacsintatorta elkészítése azonban rengeteg bonyodalomba kerül. De hát úgy ismerjük Pettsonékat, hogy akadály nekik egy kis házi bikaviadal?

Bíró Vanda Elvira

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2015

Szerző: Nordqvist, Sven
Cím: A kandúr szülinapi tortája
ISBN: 978-963-9282-30-8
Kiadó: General Press
Kiadás éve: 2007
Kinek ajánlott: 2-3. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Mindaz, amiért az emberek annyit beszéltek az öreg Pettsonról, Findusz születésnapján történt. Findusznak, a kandúrnak egy évben háromszor volt születésnapja, csak mert úgy érdekesebb; és valahányszor beköszöntött a nagy esemény, Pettson palacsintatortát sütött neki. Mint mindig, az öreg aznap reggel is kint járt a tyúkólban, és egy egész kosárra való tojást gyűjtött össze. Amikor azonban nem talált lisztet az éléskamrában, és be akart menni a faluba vásárolni, hirtelen minden a feje tetejére állt…

A kérdéseket írta: Pálfi Dénes

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2020

Szerző: Nordqvist, Sven
Cím: Amikor Findusz kicsi volt és eltűnt
ISBN: 978-963-452-211-9
Kiadó: General Press
Kiadás éve: 2018
Kinek ajánlott: 3-4. osztály
(3 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Az öreg Pettson magányosan éldegélt kis vidéki házában. A tyúkjain kívül más társasága nem volt, így néha bizony nagyon egyedül érezte magát. Egyik nap a szomszédja, Andersson néni állított be hozzá, s egy kartondobozt nyújtott át neki, amire nagy betűkkel az volt ráírva, hogy Findusz zöldborsó. Amikor azonban az öreg kinyitotta a dobozt, borsó helyett egy apró kiscicát talált benne. Azonnal a szívébe zárta az apró jószágot, és innentől kezdve a tanyán teljesen megváltozott az élet…

A kérdéseket írta: Pálfi Dénes

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2020

Szerző: Nordqvist, Sven
Cím: Csetepaté a kiskertben
ISBN: 963-9598-05-4
Kiadó: General Press
Kiadás éve: 2004
Kinek ajánlott: 2-3. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Egy szép tavaszi reggel, amikor a fák ágain madarak csicseregtek, zöld ruhában pompáztak a fák és az egész kert tele volt tarka virágokkal, Pettson elhatározta, hogy elülteti a zöldségeket. Findusz szokásához híven most is körülötte ugrándozott, és a maga módján próbált segíteni. Már majdnem megvoltak a munkával, amikor hirtelen váratlan betolakodók zavarták meg őket: a tyúkok kaptak kedvet a gilisztavadászathoz. Pettsonnak és Findusznak minden tudásukat be kellett vetniük, hogy megszabaduljanak tőlük, de az igazi bonyodalmak csak ezután kezdődtek…

A kérdéseket írta: Pálfi Dénes

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2020

Szerző: Nordqvist, Sven
Cím: Findusz elköltözik
ISBN: 978-963-643-423-6
Kiadó: General Press
Kiadás éve: 2012
Kinek ajánlott: 2-3. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Pettsonnak elege van abból, hogy minden reggel Findusz ugrálására ébred. A kandúrnak pedig abból van elege, hogy nem csinálhatja azt, amit akar. Ezért elhatározza, hogy keres egy olyan helyet, ahol kedvére kitombolhatja magát. A használaton kívüli kerti vécé tűnik a legalkalmasabbnak, és Pettson segítségével szépen be is rendezkedik ott.
Csakhogy mi lesz vele, ha borús az idő és egyedül érzi magát? Vagy ha rókák ólálkodnak a ház körül?

A kérdések írója: Pálfi Dénes

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2020

Szerző: Nordqvist, Sven
Cím: Kalapvadászat
ISBN: 978-963-643-095-5
Kiadó: General Press
Kiadás éve: 2008
Kinek ajánlott: 2-3. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Nagypapa egy reggel arra ébred, hogy nem találja a kedvenc kalapját. Rögtön nekilát megkeresni, de a kalap nem kerül elő, mintha csak a föld nyelte volna el. Sajnos sem Villám, az ásító házőrző, sem a cserfes Tyúkanyó, sem Kanavász, a mesterszabó nem tudja, merre lehet. Ám a nagy keresgélés közepette Nagypapa csupa titokzatos tárgyra bukkan, amelyek gyermekkora egyik igen fontos napjára emlékeztetik… Sven Nordqvist, a számára világhírnevet hozó Pettson és Findusz- és a Mú mama-sorozat szerzője és illusztrátora ezzel a könyvével lopta be magát először a svéd gyerekek és szüleik szívébe.

A kérdéseket írta: Pálfi Dénes

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2020

Szerző: Nordqvist, Sven
Cím: Pettson horgászni megy
ISBN: 978 963 9598 515
Kiadó: General Press Kiadó
Kiadás éve: 2005
Kinek ajánlott: 1-3. osztály
(5 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Rosszkedvem van és nyugalmat szeretnék! - fakad ki egy őszi reggelen Pettson. Findusz rögtön azon kezd morfondírozni, mivel is vidíthatná fel morcos gazdáját. Elmehetnénk horgászni - javasolja végül -, attól biztos jókedved lesz. Pettson azonban nem akar kimozdulni. Kint minden hideg és nyirkos, pedig fel kéne ásni a krumpliföldet, és a tüzelő is elfogyott. Ám a kandúrt nem akármilyen fából faragták: kitalálja, mitől múlik el az öreg rosszkedve, sőt talán még arra is sikerül rávennie, hogy munka helyett vele játsszon...

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Nordqvist, Sven
Cím: Pettson karácsonya
ISBN: 963-9459-51-8
Kiadó: General Press
Kiadás éve: 2003
Kinek ajánlott: 2-3. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Végre megenyhült egy kicsit az idő, és Pettson meg a kandúrja immár nyugodtan készülhetnek a karácsonyra: kivághatják a fenyőfát, elmehetnek bevásárolni és megsüthetik kedvenc mézesüket. Ám mindehhez először el kell takarítaniuk a havat az udvarról, sőt az öreg még néhány gallyat is tenni szeretne a lépcsőre. El is indulnak, hogy gyűjtsenek egy nagy rakásra valót az erdőben, de Pettsont ekkor hirtelen olyan rémes baleset éri, hogy alig bírj a megmozdítani a lábát. Lehet, hogy semmi nem lesz az ünneplésből?

A kérdéseket írta: Pálfi Dénes

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2020

Szerző: Noronen, Paula
Cím: Sztella világgá megy!
Sorozat: Angry Birds
ISBN: 978 615 5507 12 0
Kiadó: JCS Média Kft.
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Sztella és barátai nagyon élvezik, hogy új rockbandájukkal koncertezhetnek, még ha csak egy rozoga színpadon is. Sztella lelkesedése azonban gyorsan alábbhagy,amikor észreveszi, hogy barátai titkolóznak előtte, és hazudoznak neki. Nem is tűri ezt sokáig csomagol, és világgá megy. Csakhogy az úton nagy bajba kerül és a barátaira nagyobb szüksége lesz, mint valaha! De vajon ki segít neki most, így hogy egyedül maradt??

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2016

Szerző: Nöstlinger, Christine
Cím: A cseregyerek
ISBN: 9639307505
Kiadó: Animus
Kiadás éve: 2002
Kinek ajánlott: 4-6. osztály
(20 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Ewald Mittermeier 13 éves srác, akit a rossz angol kiejtése miatt Angliába akarnak küldeni a szülei hat hétre. Hála nővére, Sybille sztoriainak, a szülők letesznek tervükről, viszont elhatározzák, hogy egy cseregyereket fogadnak a nyáron hat hétre. A cseregyerek, akit Tomnak hívnak, azonban nem érkezik meg, helyette Jaspert, a felettébb fura, jó viselkedéséről nem éppen híres féltestvére jön, aki rendesen felforgatja a család életét, illetve nyugalmát.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Nöstlinger, Christine
Cím: Frici a focipályán
Sorozat: Már tudok olvasni
ISBN: 978-963-11-9513-2
Kiadó: Móra Kiadó
Kiadás éve: 2013
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(12 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Már tudok olvasni sorozatból: „Frici a focipályán".. című könyve kedves és tanulságos történetekkel szolgál az olvasói számára. A könyvet alsó osztályos gyermekek részére ajánlom. Első osztálytól hatodik osztályig kiváló szókincsfejlesztő olvasmány diákok számára. 

Faragó Fricit sajnálatos baleset éri egy focimeccsen. Úgy fejbekólintja egy kósza labda, hogy elterül a pályán, mire a fiúk kiközösítik. Attól sem lesz boldogabb, hogy vigaszul Bogi a szomszéd lány, be akarja venni az FC Girl nevű lánycsapatba. Edzeni ugyan lejár velük a parkba, de amikor Bogiék kihívják a fiúkat egy meccsre, Fricinek döntenie kell, hogy cserbenhagyja-e a lányokat, vagy kiáll mellettük? Bátyja Jocó feltüzeli a fiút, hogy ne alkudjon meg, és lám, a mérkőzésen Tomira és Palkóra nézve szégyenteljes 8:8 lesz a végeredmény, ahol Frici hat gólt szerez a liláknak. A kigúnyolt, „tiszteletbeli díszlány" - akárcsak álmában - megdicsőülve hagyja el a Mozart parkot.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Nöstlinger, Christine
Cím: Frici a nyeregben
Sorozat: Már tudok olvasni
ISBN: 978-963-11-9304-6
Kiadó: Móra
Kiadás éve: 2012
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(18 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Faragó Frici a Nyúl utca négyes szám alatt lakik. A szomszédban él Békés Bogi, Frici legjobb barátja, akin egy napon kitör a lómánia. Frici először hallani sem akar a lovakról, de aztán beleássa magát a témába, és azt füllenti Boginak, hogy már tud lovagolni. A hatás nem marad el. A bonyodalmak ott kezdődnek, amikor kiderül, hogy mindketten ingyenes lovaglóórákat vehetnek. Frici nem tudja mitévő legyen, és végső elkeseredésében a nagymamájától kér segítséget. Hogyan kerül Frici mégis nyeregbe? És mire allergiás Bogi?

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Nöstlinger, Christine
Cím: Gréti története
ISBN: 963 9307 93 9
Kiadó: Animus Kiadó
Kiadás éve: 2003
Kinek ajánlott: 6. osztály
(3 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Átlag család, átlag feletti súllyal. A gonosz szomszédok az ablakban vihognak, amikor Sackmeierék: Gréti, a kisöccse és a szülei begyömöszölik magukat a kocsijukba. Ám egyszer csak a mama lefogy, és más tekintetben is új életet kezd. Apuka dühöng, nem érti, miért nem elégszik meg felesége a családi háztartás vezetésével, s a nagylánnyá serdülő Gréti körüli változásokat sem tudja elfogadni. Egy szó, mint száz, a családban a feje tetejére áll minden. Visszatérhetnek-e a régi, békés napok? A gyerekek csak sodródnak, vagy ők is formálják az eseményeket? Mit tehet egy kamaszlány magáért és családjáért?A háromrészes regény - melynek első kötetét tartja kezében az olvasó - az Andersen-díjas osztrák írónő egyik legsikeresebb műve.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Nöstlinger, Christine
Cím: Paul titkos naplója
ISBN: 963 9307 62 9
Kiadó: Animus Kiadó
Kiadás éve: 1998
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(5 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Paul és anyukája elköltöznek otthonról. Paul nehezen viseli, hogy apukája nincs vele. Szerencséjére a régi iskolájában folytathatja tanulmányait. De, szerinte sokan megváltoztak. Cseppet sem olyanok, mint régen. Szeretne elmenekülni a városból, vissza haza...

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Nöstlinger, Christine
Cím: Suzi titkos naplója
ISBN: 963 9307 62 9
Kiadó: Animus Kiadó
Kiadás éve: 1998
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Suzi vidáman vág bele az új tanévbe. De megjelenik Paul, akivel már rég találkozott. A két tini között már nem az a nagy barátság van, mint régen. Suzi szerint Paul rengetegett változott, hazudozik és felvág mindennel. Suzi vajon rájön, hogy Paul min megy keresztül? Lehetnek még barátok?

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Nöstlinger, Christine
Cím: Szép kis család
ISBN: 978-963-324-025-0
Kiadó: Animus
Kiadás éve: 2011
Kinek ajánlott: 4-5. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 25 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A történet három testvér, Ani, Karli és Speedi mindennapjairól szól, akik nyugodtnak nem éppen nevezhető családban élnek. Anyjuk egy jövedelmezőnek nem mondható fonalboltot vezet, apjuk alig van otthon a rengeteg munkája miatt, bár szeretőjére, Wilmára mindig szakít időt. A szülők végül elválnak, ami után aztán még kacifántosabb lesz minden.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Nöstlinger, Christine
Cím: Zűr hátán zűr
ISBN: 963 9492 12 4
Kiadó: Minerva Nova Kiadó
Kiadás éve: 2003
Kinek ajánlott: 4-6. osztály
(13 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Feli szülei elváltak. Édesanyjával él, aki viszont Münchenbe költözik egy remek állás miatt. Emiatt el kellene hagynia szeretett otthonát, barátait. Zűrös kalandok következnek, miután papájával sikerül megegyezni, és együtt maradnak Bécsben. Közben Feli szerelme Lorenzo is megváltozik. És jön a sok kérdés... Vajon lesz-e rájuk válasz?

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Nyírő Kitti
Cím: Pierre
ISBN: 978-963-08-6398-8
Kiadó: Underground Kiadó
Kiadás éve: 2013
Kinek ajánlott: 7-8. osztály
(6 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 25 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Bár szeretjük azt hinni, hogy életünket mi magunk irányítjuk, véletlenek igenis vannak. Véletlenek – egészen aprók, vagy életre szólóak.
A 16 éves Laurie Morgan élete igencsak felfordul, mikor egy iskolai feladat révén (ám mégis véletlenül) megismerkedik a szerény, művészlelkű francia sráccal, Pierre-rel, kivel levelezni kezd.
Kapcsolatuk idővel egyre bensőségesebbé válik, mígnem észreveszik: az egyetlen, ami közéjük áll, az a távolság.
Vajon képes-e a szerelem legyőzni a korlátokat? Van-e értelme küzdeni valakiért, akit nem is ismerünk igazán? Merjünk-e merészen belevágni az ismeretlenbe?
Laurie és Pierre már tudják a választ.
És te?
Te mit tennél?

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Nyulász Péter
Cím: A fürdők réme
Sorozat: BerGer Szimat Szolgálat
ISBN: 9 786158 050708
Kiadó: Berger Kiadó Kft.
Kiadás éve: 2016
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(42 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Hősei egy budapesti magánnyomozó iroda, a BerGer rokoni és baráti társaságának tagjai: a kilenc magyar kutyafajtát megjelenítő Gerzso, Bernát, Bugac Pongrác, Juli, Krisz, Szilas Bundi, Szilvána, Maxi és Trixi. Mert ki segíthet, ha szeretett termálfürdőink vizét valaki megmérgezi? Egy kuvasz? Egy puli? Egy komondor? Egy magyar agár? Egy erdélyi kopó? Egy pumi? Netalán egy drótszőrű vizsla, vagy egy magyar vizsla? Esetleg egy mudi? A leginkább ők mind együtt. Amikor Gerzson bácsi a strandon felejti a telefonját, Pongrác készséggel indul a segítségére. Csakhogy rejtélyes okból sorra zárnak be Budapest híres fürdői. Pongrác aljas összeesküvést szimatol, és a kis nyomozócsapat akcióba lendül. A valós helyszíneken játszódó, kacagtatóan humoros és fordulatos kalandokon minden bizonnyal jól fogsz szórakozni!

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2017

Szerző: Nyulász Péter
Cím: A Gemini-kód
Sorozat: Berger Szimat Szolgálat
ISBN: 978-615-80507-5-3
Kiadó: Berger Kiadó Kft.
Kiadás éve: 2020
Kinek ajánlott: 2-5. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A kötetben két kaland kapott helyet.
A Gemini-kód egy számítógépes vírus, ami miatt leállnak a Föld kommunikációs rendszerei és megáll az élet. A hírszerzők felderítik, hogy a vírus a nemzetközi űrbázis központi szerveréről terjed. A gondot csak helyben lehet megoldani, ám az összes űrjármű használhatatlan, kivéve a Berger Szimat Szolgálat ódivatú ezermesterének, Szilas Bundinak a rakétáját, ami nincs összeköttetésben az internettel. Bugac Pongrác és csapata a világűr peremén egy tehetetlenül sodródó marskutatóra bukkan, akit egy lézerszemű, robot bokszer ikerpár üldöz. Velük kell űrcsatát vívni, hogy ki lehessen iktatni a Gemini-kódot...
BÓNUSZ történet: Képtelen képrablás
Kutyafülű Aladár a Harap utca 3. alatt üresen találja a Kutyatár képgalériát. Minden jel arra utal, hogy az elkövető nem más, mint a szomszédos Berger Szimat Szolgálat titkárnője, Juli Puli! Bugac Pongrác így elképesztő módon a saját munkatársai ellen kénytelen nyomozni.

Majorné Virág Adrienn

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2020

Szerző: Nyulász Péter
Cím: A hosszúfülűek kincse
Sorozat: Berger Szimat Szolgálat
ISBN: 978-615-80507-3-9
Kiadó: Berger Kiadó Kft.
Kiadás éve: 2017
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A történet nyitányában Bugac Pongrác igencsak kellemetlen helyzetbe kerül: telefonhívást kap az óbudai Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumból, ahol elkapták az unokahúgét és unokaöccsét, Trixit és Maxit. A vád ellenük az, hogy ellopták a vitrinből az intézmény egyik féltett kincsét, a "fekete kutyát", ami egy ebet ábrázoló ülőszobor, amely bizonyos misztikus képességekkel bír: állítólag holdtölte utáni első vasárnapokon énekével jelzi a rejtett kincsek hollétét. Az, hogy nem Trixiék vitték el a felbecsülhetetlen értékű tárgyat, az teljesen bizonyos - de akkor ki lehet a tettes, és milyen szándékai vannak? A nyomozásban Berger Szimat Szolgálat valamennyi tagja részt vesz... 

A sorozat részeit kisiskolásoknak ajánlom.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2020

Szerző: Nyulász Péter
Cím: Az ellopott Mikulás-szán
Sorozat: Berger Szimat Szolgálat
ISBN: 978-615-80507-1-5
Kiadó: Berger Kiadó
Kiadás éve: 2016
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(7 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A város egyik legnevesebb magánnyomozó-irodája a BerGer Szimat Szolgálat, amelyet egy dörzsölt és tapasztalt mudi, Bugac Pongrác vezet. A karácsonyt megelőző héten szokatlan ügye akad: a titkárnője, Puli Juli informálja, hogy két magányos pumikölyköt találtak a Múzeumkertben, akik a Beatrix és a Maximilián - vagyis Trixi és Maxi - névre hallgatnak, és akikről kiderül, hogy Joulupukki, vagyis nem más, mint a Mikulás kísérői, akik valahogy lepottyantak a repülő szánról. Ezzel párhuzamosan derül ki, hogy titokzatos módon eltűnt az összes doboz szaloncukor - pont az ünnepek előtt! Pongrác, a csapata és a kölykök együtt erednek az elveszett szaloncukrok nyomába... A küllemében a Geronimo Stilton-könyvekre emlékeztető mesekönyv nyolc éven felül ajánlható.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2017

Szerző: Nyulász Péter
Cím: Az időgladiátorok
Sorozat: Berger Szimat Szolgálat
ISBN: 9786158050746
Kiadó: Berger Kiadó Kft.
Kiadás éve: 2018
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(3 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 25 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Az időgladiátorok a BerGer Szimat Szolgálat nyomozós sorozatának negyedik darabja. A történet szereplői - mint a többi kötetben is - őshonos magyar kutyafajták, amelyek jellegzetes tulajdonságai szerepet kapnak a könyv lapjain.

Két különös módon eltűnt pumikölyköt kell megtalálnia a BerGer Szimat gépezetnek. Az izgalmas nyomozás során együtt száguldhat az olvasó a Balatontól egészen Budapestig. Szó szerint száguldhat, mert az események szinte magával repítik az idősebb és fiatalabb olvasót is térben és időben egyaránt. Az események sodrását még érdekesebbé teszik a közbeékelt információk, magyarázatok, melyek észrevétlenül gazdagítják a gyermekek történelmi, földrajzi ismereteit.

Farkas Daniella

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2019

Szerző: Nyulász Péter
Cím: Ciprián
Sorozat: Helka trilógia 2.
ISBN: 978 61 5800 141 0
Kiadó: Betűtészta Kiadó
Kiadás éve: 2014
Kinek ajánlott: 6-8. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Felbukkan egy kopott bundás, ha innen nézem macska, ha onnan inkább tyúkszerű lény, Mitmitke. Megjelenésével izgalmas kalandok sora veszi kezdetét. Az előző kötetből megismert szereplők útjuk során új barátokat és ellenségeket szereznek. Megtudjuk, hogyan keletkezett száz halom Battán, tengerszem a Megyer-hegyi malomkőbányában, földvár a Balatonnál, vagy a Sió csatorna. A fődipicinyek, nyápicok, dinkák, sziporkák, csordásfarkasok, Zemúr és Mitmitke, úgy gabalyítják a történet szálait, hogy azok az óbudavári mosókutat övező fa gyökereihez lesznek hasonlatosak. Ciprián a varázslat helyett a józan ész hatalmában bízik, ám elvarázsolja az az érzés, ami néha elveszi az eszünket.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2015

Szerző: Nyulász Péter
Cím: Dodó és Dodó
Sorozat: A hős olvasó
ISBN: 978-963-403-361-5
Kiadó: Manó könyvek
Kiadás éve: 2017
Kinek ajánlott: 1-3. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Dorottya és Domonkos egy oviba jártak. Domonkos azóta iskolás lett, de közös szenvedélyük, a dodóságuk megmaradt és továbbra is összetartja őket.

A kedves, rövid, de nagyobb betűvel szedett történetet éppen olvasni tanuló gyerekeknek ajánlom.

Olvassátok el a sorozat többi részét is!

Szabó Eszter

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2020

Szerző: Nyulász Péter
Cím: Helka
Sorozat: Helka trilógia 1.
ISBN: 978 963 08 0925 2
Kiadó: Betűtészta
Kiadás éve: 2011
Kinek ajánlott: 6-8. osztály
(31 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A Soktornyú Kastély népe ünnepre készül: Helka hercegkisasszony hamarosan hivatalosan is trónörökössé válik. Ám hősünk unja a felhajtást, elszökik inkább a tiltott rengetegbe szamócázni. Mindeközben a Burok-völgy barlangok szaggatta szurdokában sötét lelkű teremtmények gyülekeznek, hogy a kegyetlen Bora vezetésével feldúlják a Balaton békéjét, és bosszút álljanak a hercegi páron. Az egyetlen remény Kamor, a Bakony varázslója...

Salamonné Vadász Timea ajánlásával

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2012

Szerző: Nyulász Péter
Cím: Kamor
Sorozat: Helka trilógia 3.
ISBN: 978-615-5587-07-8
Kiadó: Betűtészta Kiadó
Kiadás éve: 2016
Kinek ajánlott: 6-8. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Helka és Ciprián már többször megóvta hőstetteivel a Víz, a Part s az Erdő népét, ám a Balaton és a Bakony vidékén tart még a varázshatalmasságok csatározása. A trilógia zárókötetében Kamor, a Bakony varázslója, végre felfedi a régmúlt titkait, és Helka hercegkisasszony is párjára talál.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2016

Szerző: Ohlsson, Kristina
Cím: Az üveggyerekek
ISBN: 978 963 324 303 9
Kiadó: Animus
Kiadás éve: 2014
Kinek ajánlott: 4-6. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A tizenkét éves Billie vakációja nem alakul valami jól. Apukája nemrégen meghalt, és anyukájával elköltöznek Kristianstadból egy közeli kisvárosba. Billie azonban nem igazán örül a költözésnek, és az új ház sem tetszik neki. Mindennek tetejébe még rejtélyes és ijesztő dolgok is történnek ott. A kislány és a legjobb barátnője, Simona, valamint újdonsült barátjuk, Aladdin hamarosan arra a következtetésre jut, hogy a házat kísértetek lakják. Na de, az ő korukban már senki nem hisz a kísértetekben! Kell lennie valami ésszerű magyarázatnak! És a három gyerek nyomozásba fog, hogy kiderítse, milyen sötét titok lappang a különös események mögött.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2016

Szerző: Oldenhave, Mirjam
Cím: Danny bá és a nyári tábor
ISBN: 978-963-410-283-0
Kiadó: Pozsonyi Pagony Kft.
Kiadás éve: 2017
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Danny bá' egy kivételes tanár. Ő az a tanár, akit minden szülő szeretne gyermekének. Nemcsak tanár, hanem a gyerekek barátja is egyben. Egy véletlen folytán úgy alakul, hogy egyedül marad kísérő tanárként a 3. a osztállyal, egyúttal az ő feladata lesz az erdei iskola programjait követni és ügyelni rá, hogy minden feladatot végrehajtsanak. Rengeteg móka és kacagás vár a srácokra, mindeközben fontos dolgokat is tanulnak.
 
Somogyi Nikoletta

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2018

Szerző: Oldenhave, Mirjam
Cím: Danny Bá kézen áll
ISBN: 978-963-410-160-4
Kiadó: Pagony
Kiadás éve: 2016
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Danny bá´ egészen különleges tanár. Bár még ő is tanulja a tanítást (gyakorló tanár), mégis imádják a gyerekek. Szokatlan módszereivel (logi-sztorik; szorzótábla-pálya építés stb.) eléri, hogy diákjai rajonganak  iskolába járni. Tobias, akinek meghalt az apukája, apja helyett apja lesz a fiatal tanár.

Hogyan éri el az osztály, hogy a szülési szabadságon lévő régi tanító néni helyett, inkább Danny bá´ maradhasson?

Jó szórakozást a könyv olvasásához!

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2017

Szerző: Oldfield, Jenny
Cím: Hajnalpír
Sorozat: Félhold farm
ISBN: 978-963-357-009-8
Kiadó: Alexandra, Pécs
Kiadás éve: 2012
Kinek ajánlott: 4-7. osztály
(4 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Nagy az izgalom a farmon, amikor megszületik Hajnalpír csikója, Tatum. Ám amikor egy hatalmas  pusztítást végző árvíz elönti a rétet, Tatum eltűnik. Túlélte a kis csikó a katasztrófát? Kirstie és Hajnalpír együtt indulnak a keresésére. Rengeteg veszéllyel kell szembenézniük. A fagyos éjszaka, a környéken kószáló vadállatok és egy következő ár lehetősége fenyegeti őket.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Oldfield, Jenny
Cím: Vadlovak
Sorozat: Félhold farm
ISBN: 978-963-370-483-7
Kiadó: Alexandra, Pécs
Kiadás éve: 2007
Kinek ajánlott: 4-7. osztály
(8 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Kirstie éppen egy lovastúrát vezet a Bányász-hegyháton keresztül, amikor egy váratlan vihar földcsuszamlást okoz. A Holt-kanyonban reked egyedül, egy csapat vadlóval, akiknek vezére, egy büszke, fekete csődör megsérül a lezúduló kövek miatt.  Fázva és egyedül az egyre erősödő viharban vajon megtalálja-e Kirstie a kiutat, hogy meg tudja menteni a sérült állatot?

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Oldfield, Matt ; Oldfield, Tom
Cím: Ibrahimović
Sorozat: Focihősök 10.
ISBN: 978-963-479-421-9
Kiadó: Szenzár
Kiadás éve: 2020
Kinek ajánlott: 4-6. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

„Amikor aztán a labda lepattant előtte, ő dropból rázúdította a baljával, ellőtte a kapus mellett, és kilyuggatta a hálót. Már csak a gólöröm volt hátra. Végigrohant a pályán, és azt kiáltotta: – BULI VAN!”

A Malmö bevándorlók lakta, veszélyes külvárosában felcseperedő, bosnyák származású Zlatan Ibrahimović számára az egyetlen kitörési pontot a foci jelentette. A nehéz közeg azonban megalapozta a később már védjegyévé vált, bőséges önbizalommal kevert vagányságát. Az öntörvényű gólvágó karrierje a Malmö FF-ből az Ajaxon át Európa topligáiba vezetett: megjárta a Juventust, az Intert, a Milant, de a Barcelonában, a PSG-ben és a Manchester Unitedben is letette a névjegyét – és mindenhonnan trófeával távozott. A svéd válogatottban rekordernek számít: a legtöbb gól az ő nevéhez fűződik, mert – saját szavaival élve – „Zlatanból csak egy van”.

Nagy András

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2023

Szerző: Oldfield, Matt ; Oldfield, Tom
Cím: Iniesta
Sorozat: Focihősök
ISBN: 978-963-479-161-4
Kiadó: Helikon Kiadó
Kiadás éve: 2019
Kinek ajánlott: 4-6. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A szerény, visszafogott, de annál tehetségesebb Andrés Iniesta játékára már 12 éves korában felfigyelt a Barcelona. Még abban az évben meghívást kapott a Barca híres akadémiájára, a La Masiára. Andrés élt a nagyszerű lehetőséggel, és ezzel kezdetét vette az a sikertörténet, amelyben az FC Barcelona kiválóan cselező középpályásaként négy BL és három szuperkupa győzelem részese lett. A válogatott színeiben is nagyot alkotott: kétszer emelhette magasba az Európa-bajnoki, egyszer pedig a világbajnoki kupát.

Nagy András

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2020

Szerző: Oldfield, Matt ; Oldfield, Tom
Cím: Messi
Sorozat: Focihősök
ISBN: 978-963-479-155-3
Kiadó: Szenzár
Kiadás éve: 2018
Kinek ajánlott: 4-6. osztály
(5 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Tudtad, hogy barátai apró termete miatt a focizsenit csak „kis Leónak” hívták gyermekkorában? Tudtad, hogy egy születési rendellenesség kezelése miatt került a tizenhárom éves Messi Argentínából az FC Barcelonához? Tudtad, hogy a brazil szupersztár, Ronaldinho vette a szárnyai alá és segítette Lionel beérését a Barca első csapatában?

Ezeken kívül még számos érdekességet, műhelytitkot megtudhatsz az argentin csodagyerekről a Focihősök 1. részében.

Nagy András

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2020

Szerző: Oldfield, Matt ; Oldfield, Tom
Cím: Ramos
Sorozat: Focihősök 9.
ISBN: 978-963-479-420-2
Kiadó: Helikon
Kiadás éve: 2020
Kinek ajánlott: 4-6. osztály
(5 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

„Van egy aláírt regisztrációs formanyomtatványunk egy bizonyos Pepito Pérez nevére, de a srác apjának időközben új munkahelye lett, úgyhogy átköltöztek egy másik városba. Arra gondoltam, esetleg játszhatnál Pepitóként. Mit szólsz hozzá?”

Így indult a hatéves Sergio Ramosnak a Camas U8-as korosztályában az az elképesztő focikarrierje, amely rövid időn belül a Sevilla FC-be, majd 19 évesen egyből a nagy Real Madridba, a Galaktikusok közé röpítette, hogy 2015-ben már a csapatkapitányi karszalagot is a karjára húzza. A forróvérű Ramos középhátvédként mindent megnyert, amiről egy focista csak álmodhat: négyszeres BL-győztes, háromszoros szuperkupa-győztes, világ- és Európa bajnok – hogy csak a legnagyobb trófeáit említsük. Sikereit elszántságának, hihetetlen küzdőszellemének, fáradhatatlanságának és állandó győzni akarásának köszönheti.

Nagy András

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2023

Szerző: Oldfield, Matt ; Oldfield, Tom
Cím: Ronaldo
Sorozat: Focihősök
ISBN: 978-963-479-156-0
Kiadó: Szenzár
Kiadás éve: 2018
Kinek ajánlott: 4-6. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Hogy lesz egy Madeiráról származó szegény srácból élő focilegenda, akiről később szülőföldjén repteret is elneveznek? Mi kell még a vitathatatlan tehetség mellett ahhoz, hogy egy tizenkét éves vidéki fiú egyedül a távoli Lisszabonba költözzön, és a neves Sporting igazolt focistája legyen? Hogy vezet az út onnan a Premier League-be, Európa egyik legkeményebb bajnokságába? Lehet-e még fokozni a Real Madriddal elért Bajnokok Ligája-győzelmet a portugál válogatott csapatkapitányaként?
Mindezt megtudhatod Cristiano Ronaldo ifjú focisták ezreit motiváló élettörténetéből, a Focihősök 2. részében.

Nagy András

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2020

Szerző: Oldfield, Matt ; Oldfield, Tom
Cím: Zidane
Sorozat: Focihősök
ISBN: 978-963-479-159-1
Kiadó: Helikon Kiadó
Kiadás éve: 2018
Kinek ajánlott: 4-6. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A kétes hírű marseilles-i telep utcai focistájából hihetetlen magasságokba emelkedő Zidane generációja egyik legnagyobb csillaga lett. Számtalan trófeája és díja közül a legnagyobbak: világ- és Európa-bajnok, BL-győztes a Real Madrid játékosaként, majd edzőjeként zsinórban háromszor.

Nagy András

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2020

Szerző: Ondracek, Claudia
Cím: Történetek a barátságról
Sorozat: Kis Olvasó Tigris
ISBN: 963 86390 3 2
Kiadó: Fabula Stúdió
Kiadás éve: 2003
Kinek ajánlott: 1-2. osztály
(4 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A most megjelent kötet a korosztályt érdeklő népszerű témát, a barátságot járja körül: az összetartozás felemelõ érzését ( Két legyet egy csapásra ),a közös hecceket ( A házi szellem ), a nagy összeveszések megrázó élményét és a kibékülések édes örömét ( A kedvenc növény ), illetve az új barátságok születésének meghitt pillanatát. A színes rajzokkal gazdagon illusztrált kiadvány tanulságos, könnyen megfogalmazható és elmesélhetõ, szerepjátszásra kiválóan alkalmas történeteket nyújt.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Oram, Kelly
Cím: Szívzűrterápia strébereknek
Sorozat: LOL
ISBN: 978 963 11 9676 4
Kiadó: Móra Könyvkiadó
Kiadás éve: 2014
Kinek ajánlott: 7-8. osztály
(4 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Avery gyakorlatilag születése óta szerelmes a legjobb barátjába. Aidennek ugyan fogalma sincs erről, a lány mégis vígan tervezgeti közös jövőjüket. Egész addig, amíg a srác közli, hogy barátnője van… Mit lép erre a stréber Avery? Hát igazi kocka módjára a tudományba menekül: egy sor társadalmi kísérlettel akarja ­bebizonyítani, hogy az összetört szív csak akkor gyógyul be, ha az ember előbb túljut a gyász hét fázisán. Csakhogy a kivitelezéshez szüksége van egy független külső megfigyelőre — itt lép a képbe Aiden bátyja. A csöppet sem stréber Grayson olyan dolgokra veszi rá a gátlásos lányt, amiket korábban álmában sem mert volna megtenni. A suli alfahímje és a legnagyobb stréber egyre több időt tölt együtt — persze kizárólag a tudomány érdekében! —, és közben egy egészen új kísérlet veszi kezdetét…

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2015

Szerző: Oram, Kelly
Cím: Szívzűrterápia strébereknek
Sorozat: LOL
ISBN: 978 963 1196764

Plánder-Markó
Szerző: Ördög Ferenc
Cím: Válogatott tanulmányok
Alcím: Plánder-Markó
ISBN: 978-963-9782-04-4
Kiadó: Czupi
Kiadás éve: 2008
Kinek ajánlott: Mindenkinek, 15 pont/kérdés
(39 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Kedves Olvasó!
Ez az olvasnivaló – más érdekes kanizsai történettel együtt – megjelent Ördög Ferenc Válogatott tanulmányok című kötetében. Elérhető a www.nagykar.hu honlapon is.

Ha a kötethez tartozó kérdések összes (kettő vagy három) kitöltésének átlaga meghaladja az elérhető pontszámok felét, akkor a kitöltés sikeres és az eredeti könyv karácsonyi ajándéka lehet a családodnak.

A kötet akkor vehető át, ha bejössz a könyvtárba, itt belépsz a www.azolo.hu rendszerbe és ott megmutatod az eredményeid. A program használatát 2010 karácsonyáig minden napon tanítjuk a könyvtárban.
Az olvasnivalóhoz tartozó kérdések a www.azolo.hu honalapon találhatók. Amennyiben másik könyv megszerzésére használod a szerzett pontszámot, akkor – 100%-os válasz esetén – 150 pontot ér.

Az olvasnivaló itt érhető el.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2010

Szerző: Osborne, Mary Pope
Cím: A kardfogú tigris birodalma
Sorozat: Csodakunyhó
ISBN: 978-963-324-0182
Kiadó: Animus
Kiadás éve: 2010
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A jégkorszakba nagyon izgalmas dolog belecsöppenni, különösen két fürdőruhás gyerek számára! Jack és Annie majd megfagynak, amikor a csodakunyhó visszarepíti őket a barlangi emberek és a gyapjas mamutok korába. Ám semmi sem tarthatja vissza őket, ha egy újabb izgalmas kalandról van szó, még egy kardfogú tigris sem. Lényeg számukra, hogy ismét megtalálták Morgan megsegítéséhez vezető utat.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Osborne, Mary Pope
Cím: A Sárkánykirály udvarában
Sorozat: Csodakunyhó
ISBN: 978 963 9884 07 6
Kiadó: Animus
Kiadás éve: 2012
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(8 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A Csodakunyhó című sorozat legújabb kötetében a kalandvágyó testvérpár: a nyolc éves Jack és a hat esztendős Annie az ókori Kínába csöppennek. Feladatuk a korábbi kalandokhoz hasonló. Meg kell szerezniük egy újabb könyvet: egy ősi kínai legenda első írásos lejegyzését, hogy azzal igazi könyvtárosokká váljanak. Ráadásul pont a Sárkánykirály udvarában vannak, aki elrendelte: minden könyvet el kell égetni, hogy az emberek inkább azt csinálják, amit ő mond, ne pedig a bölcseknek higgyenek! Miközben sok mindent megtudnak a kínai kultúráról, a kínai nagy falról és az agyagkatonákról is, a gyermekolvasók megtudhatják, sikerül-e megmenteniük a mindannyiuk számára fontos könyvet a pusztulástól. A könyvet alsó osztályos gyerekek részére ajánlom.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Osborne, Mary Pope
Cím: A Titanic fedélzetén
Sorozat: Csodakunyhó
ISBN: 978-963-324-113-4
Kiadó: Animus Kiadó
Kiadás éve: 2013
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(9 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A Csodakunyhó sorozat A Titanic fedélzetén című könyve kedves és tanulságos történetekkel szolgál az olvasói számára. A könyvet alsó osztályos gyermekek részére ajánlom. Második osztálytól, hetedik osztályig kiváló szókincsfejlesztő olvasmány diákok számára.

Jack és Annie, a testvérpár más sok-sok kalandot átéltek az időutazásra képes csodakunyhó segítségével. Jelen kötet elején is újabb utazásra indulnának, mikor a titkos rejtekhelyükön egy aranyos, szinte plüssfigurára emlékeztető kiskutyát találnak, egy rejtélyes felirattal együtt. "Ezt a kiskutyát elvarázsolták, és a segítségetekre van szüksége. Hogy megtörjétek a bűbájt, négy dolgot kell megszereznetek: ajándékot egy hajóról, ami elveszett a tengeren, ajándékot a kékellő síkságról, ajándékot egy messzi-messzi erdőből és ajándékot egy kengurutól." A bátor gyerekek így magukhoz veszik a Teddy névre keresztelt kiskutyát, és elindulnak az időgéppel. Elsőként egy hajóra jutnak, és hamar rádöbbenek, milyen kényes helyzetbe kerültek. 1912-ben járnak, azon a Titanicon, mely nemsokára jégheggyel ütközik, és a hullámokba süllyed. Így tehát kifejezetten sürgeti őket az idő, hogy megtalálják azt a bizonyos ajándékot, és persze saját életüket is meg kell menteniük. Az izgalmas és informatív mesekönyvet szokás szerint fekete-fehér rajzok illusztrálják. 

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Osborne, Mary Pope
Cím: Delfinek hátán
Sorozat: Csodakunyhó
ISBN: 978 963 324 052 6
Kiadó: Animus Kiadó
Kiadás éve: 2011
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(3 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Jack és Annie kalandjai tovább folytatódnak a mostani részben - ezúttal a tenger kellős közepén. Merthogy ide repíti őket a csodakunyhó, egy rózsaszínben játszó meseszép korallszigetre. A zátonyon azonban nem napozás és henyélés vár rájuk hanem a furfangos tündérkönyvtárosnő, Morgan Le Fay négy újabb találós kérdésnek megfejtése. A megoldáshoz alá kell merülniük a mélybe, ahogy két bűbájos delfin mellett egy sokkal kevésbé elragadó polip, és még más veszély is vár rájuk. A fekete-fehér rajzokkal illusztrált ismeretterjesztő mese tíz év feletti gyerekeknek ajánlható.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Osborne, Mary Pope
Cím: Indiánok táborában
Sorozat: Csodakunyhó
ISBN: 978-963-324-114-1
Kiadó: Animus Kiadó
Kiadás éve: 2013
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A Csodakunyhó sorozat Indiánok táborában című könyve sok kedves és tanulságos történetekkel szolgál az olvasói számára. A könyvet alsó osztályos gyermekek részére ajánlom. Második osztálytól, hetedik osztályig kiváló szókincsfejlesztő olvasmány diákok számára.

Újabb izgalmas kalandokkal tér vissza a testvérpár, Annie és Jack, ismét időutazásra invitálva a gyerek olvasókat. Az indiánok táborában egyben - a sorozaton belül - egy újabb négyrészes blokk kezdő darabja, és a négy rész során egy-egy ajándékot kell megszerezniük, hogy feloldozhassák a titokzatos kiskutyát, Teddy-t a varázslat alól. Teddy-vel együtt az észak-amerikai Nagy-síkság kellős közepén találják magukat, sziú indiánok között. Barátságot kötnek egy helyi fiúval, aki még a pompás bölénycsordát is megmutatja nekik, ám igazi céljukat, az ajándék megszerzését eközben sem felejtik el. A fekete-fehér illusztrációkkal dúsított könyv meseként és ismeretterjesztőként is ajánlható a gyermekek számára. A könyvet általános iskolás gyerekek számára ajánlom. Izgalmas és tanulságos történeteket tár az olvasó elé.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Osborne, Mary Pope
Cím: Irány az olimpia!
Sorozat: Csodakunyhó
ISBN: 978-963-324-075-5
Kiadó: Animus Kiadó
Kiadás éve: 2012
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(3 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Annie és Jack ebben a történetben a Csodakunyhó segítségével elrepül az ókori Görögországba, hogy egy újabb könyvet találjanak meg és hozzanak haza. Éppen akkor érkeznek, amikor az olimpiai játákok zajlanak. Egy aprócska gond mégis van. A játékokon nők nem vehetnek részt. Annievel akkor mi lesz? 

Ez egy újabb, kalandos történet!

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Osborne, Mary Pope
Cím: Jegesmedvék között
Sorozat: Csodakunyhó
ISBN: 978 963 324 051 9
Kiadó: Animus
Kiadás éve: 2011
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(12 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Jack és Annie békésen szunyókálnak jó meleg ágyikójukban, amikor a szenvedélyes könyvgyűjtő tündér, Morgan küldönce, egy bagoly felébreszti őket. A gyerekek egyből tudják, hogy újabb küldetés vár rájuk, és habozás nélkül el is indulnak a kis tollas küldönc után úgy ahogy vannak, pizsamában. Mint kiderül, Morgan Le Fay ezúttal a sarkvidékre teleportálja őket a csodakunyhó segítségével. Szerencsére egy helyi fókavadász maga mellé veszi a didergő lurkókat, aki hamarosan barátságot kötnek pár szánhúzó kutyussal és két jegesmedveboccsal is. A sok érdekességen kívül, amit megtudnak a sarkvidéki életről, még a feladott rejtvényt is megfejtik. A tíz év felett ajánlható művet fekete-fehér rajzok kísérik. A könyvet alsó osztályos gyermekek részére ajánlom.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Osborne, Mary Pope
Cím: Jönnek a vikingek!
Sorozat: Csodakunyhó
ISBN: 978-963-324-074-8
Kiadó: Animus Kiadó
Kiadás éve: 2012
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Annie és Jack ebben a történetben visszarepül a Csodakunyhó segítségével a középkori Írországba, hogy megmentsenek egy könyvet. Ott segítségükre lesz egy kedves szerzetes, Patrick barát. De útjuk mégsem ilyen egyszerű, mert szembetalálkoznak a vikingekkel is. Vajon sikerül hazavinniük a Serpens Magna című értékes könyvet?

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Osborne, Mary Pope
Cím: Kaland a holdon
Sorozat: Csodakunyhó
ISBN: 978 963 324 019 9
Kiadó: Animus Kiadó
Kiadás éve: 2010
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A csodakunyhó ezúttal a Holdra, egyben a jövőbe repíti Jacket és Annie-t. De milyen feladattal? Nos, hogy megtalálják azt a valamit, ami megszabadíthatja a csodakunyhó gazdáját az őt sújtó átoktól. De megtalálják-e a gyerekek, még mielőtt oxigénkészletük végére érnek? S vajon miért viselkedik olyan furcsán Mogyoró, a kisegér?

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Osborne, Mary Pope
Cím: Kalózok hajóján
Sorozat: Csodakunyhó
ISBN: 978-963-9884-85-4
Kiadó: Animus kiadó
Kiadás éve: 2010
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(3 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Jack és Annie újabb kalandra vállalkozik. Mostani útjuk során a Karib tenger egyik kis szigetén találják magukat. De nemsokára nem várt akadályokkal kell szembenézniük. Hiszen a tenger felől kalózok tartanak a sziget felé.

Vajon sikerül nekik kikeveredniük az újabb kalamajkából?

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Osborne, Mary Pope
Cím: Kenguruk földjén
Sorozat: Csudakunyhó
ISBN: 978-963-324-116-5
Kiadó: Animus Kiadó
Kiadás éve: 2013
Kinek ajánlott: 2-7. osztály
(3 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A Csodakunyhó sorozat  Kenguruk földjén című könyve kedves és tanulságos történetekkel szolgál az olvasói számára. A könyvet alsó osztályos gyermekek részére ajánlom. Második osztálytól, hetedik osztályig kiváló szókincsfejlesztő olvasmány diákok számára. 

Jacket és Annie-t egy földrésznyi országba Ausztrláiána repíti el a csodakunyhó. Természetesen velük tart hűséges kisérőjük, Teddy kutya is. A gyerekek számos kalandon mennek keresztül. A könyvet második osztálytól egészet hetedik osztályig ajánlom. Izgalmas és tanulságos történetekkel szolgál egy általános iskolás gyermek számára.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Osborne, Mary Pope
Cím: Kísértetjárás
Sorozat: Csodakunyhó
ISBN: 9789633 244500
Kiadó: Animus
Kiadás éve: 2016
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A Csodakunyhó című széria 22. kötetében visszatér Jack és Annie, hogy Merlin varázsló kérésére újabb küldetést teljesítsenek. Camelot ugyanis egy gonosz varázslatnak köszönhetően veszélyben van, és már csak ők tudnak segíteni Artúr királynak. Halloweenkor indulnak útnak, Camelot egy félreeső zugában álló kastélyba. Rendet kell tenniük, legalábbis ezt mondja nekik Merlin. Ezúttal kísérőt is kapnak: a varázsló velük egykorú tanoncát, a már korábban megismert Teddy-t. Odaérve azonban a kastélyban nyomát sem találják az életnek. Minden sötét, síri csend, az egykori lakók helyét pedig kísértetek foglalták el. Vajon van merszük belépni a kísértetkastélyba, hogy kiderítsék: mi is történt ott?

Hoczné Hári Ildikó

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2018

Szerző: Osborne, Mary Pope
Cím: Lovagok között
Sorozat: Csodakunyhó
ISBN: 978-963-9884-57-1
Kiadó: Animus Kiadó
Kiadás éve: 2009
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(8 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Annie és Jack a közelükben lévő erdőben egy fa tetején megpillantanak egy fából épült kis kunyhót. Felmásznak a fán és bepillantanak a kis kunyhóba. Látják, hogy tele van könyvekkel. Rájönnek arra, ha belenéznek egy könybe, akkor ahol játszódik a történet, oda tudnak elrepülni. Ebben a történetben a középkori Angliába jutnak el, ott is egy várkastélyba, ahol ünnepséget tartanak. 

Annie és Jack börtönbe kerül. De hogyan szabadulnak ki és hogyan jutnak haza? 

A történetből megtudhatod!

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Osborne, Mary Pope
Cím: Múmiák nyomában
Sorozat: Csodakunyhó
ISBN: 978 963 9884 84 7
Kiadó: Animus
Kiadás éve: 2010
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(6 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A csodakunyhó az ókori Egyiptomba repíti a testvéreket, ahol egy réges-rég halott királynővel találkoznak. A szépséges uralkodónő a segítségüket kéri. De segíthet-e két, a jövőből idepottyant gyerek, vagy ők is múmiaként fogják végezni? Ha meg akarják úszni ezt a kalandot, az egyiptomiak különös írását is meg kell fejteniük.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2016

Szerző: Osborne, Mary Pope
Cím: Nindzsák éjszakája
Sorozat: Csodakunyhó
ISBN: 978 963 324 016 8
Kiadó: Animus
Kiadás éve: 2010
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(3 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Hová tűnt a csodakunyhó rejtélyes gazdája? Jackre és Annie-re vár a feladat, hogy megtalálják. A sok száz évvel ezelőtti Japánban találják magukat, ott is egy nindzsa mester barlangi rejtekhelyén. De megtanulják-e a gyerekek a nindzsák titkos mesterségét, mielőtt még az ördögi szamuráj harcosok megtalálnák őket.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Osborne, Mary Pope
Cím: Oroszlánlesen
Sorozat: Csodakunyhó
ISBN: 978 963 324 050 2
Kiadó: Animus
Kiadás éve: 2011
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Ismét a csodakunyhóból indul a történet, ami elrepíti a gyerekeket Afrika magas füvű szavannáira.Hol vannak az oroszlánok? - tanakodik magában Jack.  A zsiráfok és a zebrák békésen legelésznek a folyó partján, ám a gnúcsorda megretten a rohanó víztől, és nem mernek átkelni. Annie a fejébe veszi, hogy a tülkös állatok segítségére siet, de a mentőakciónak futás lesz a vége. Aztán hiénákkal találják szemben magukat, majd egy vad maszáj harcos keresztezi útjukat. És persze az oroszlánok is feltűnnek. Mindennek tetejébe Morgan legújabb feladványát is meg kell oldaniuk Vajon sikerül-e?

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Osborne, Mary Pope
Cím: Őserdő mélyén
Sorozat: Csodakunyhó
ISBN: 978-963-324-0175
Kiadó: Animus Kiadó
Kiadás éve: 2010
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

 Jack és Annie a trópusi Dél-Amerikában kalandoznak, ahol harcos hangyák, és éhes krokodilok lesnek rájuk. Minden akadályt le kell küzdeniük, hogy segíthessenek Morganon.. Ráadásul el is tévednek az őserdőben, pedig vissza kéne találniuk a csodakunyhóhoz. Az izgalmas történet vége pedig ... (ezt nem árulom el.) Olvassátok végig a kalandos utazást.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Osborne, Mary Pope
Cím: Tigriscsapda
Sorozat: Csodakunyhó
ISBN: 978-963-324-115-8
Kiadó: Animus Kiadó
Kiadás éve: 2013
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(5 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A Csodakunyhó sorozat  Tigriscsapda című könyve sok kedves és tanulságos történetekkel szolgál az olvasói számára. A könyvet alsó osztályos gyermekek részére ajánlom. Harmadik osztálytól, hetedik osztályig kiváló szókincsfejlesztő olvasmány diákok számára. 

Jack és Annie, az időutazó és világjáró testvérpárt, Teddy kutyával együtt ezúttal India dzsungeleibe repíti a csodakunyhó. A vadon ijesztő, ám szerencsére két kedves majom és egy nagy csorda elefánt is a segítségükre siet. Ám a többi állat nagyon is veszélyes, így kis túlzás nélkül halálos veszedelembe kerülnek. Vajon megmenekülnek a halálos mérgű piton elől? Hová bújjanak a bengáli tigris elől? És hogyan segítsenek azon a nagymacskán, aki az orvvadászok csapdájába esett? Mindeközben meg tudják szerezni a harmadik ajándékot, mely ahhoz kell, hogy megtörje a Teddy-n ülő varázslatot? A könyvet általános iskolás gyerek számára ajánlom. Izgalmas és tanulságos történeteket tár fel az olvasó elé.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Osborne, Mary Pope
Cím: Vadnyugati kalandok
Sorozat: Csodakunyhó
ISBN: 978-963-324-053-3
Kiadó: Animus
Kiadás éve: 2011
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(6 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A két gyerek egy kietlen, kopár prérin találja magát, amikor a csodakunyhó egy kísértetváros tőszomszédságában landol. Vajon mennyire vad a vadnyugat? Mielőtt még Jack és Annie kisüthetné ezt, felhangzik a kísérteties zongoraszó, és kezdetüket veszik a lélegzetelállító kalandok, amelyekben szerep jut néhány elkötött musztángnak, pár megátalkodott lókötőnek és a barátságos lókereskedőnek, Sudár Samnek. A gyerekeknek közben persze Morgan újabb agyafúrt találós kérdésének a nyitjára is rá kell jönniük.

A könyvet ajánlja: Szabó Eszter

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Osborne, Mary Pope
Cím: Vadnyugati kalandok
Sorozat: Csodakunyhó
ISBN: 978 963 324 053 3
Kiadó: Animus
Kiadás éve: 2011
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Jack és Annie, a két testvér egy kietlen, kopár prérin találja magát, amikor a csodakunyhó egy kísértetváros tőszomszédságában landol. Vajon mennyire vad a vadnyugat, és milyen izgalmas dolgokat rejt? Mielőtt még a gyerekek kisüthetnék ezt, felhangzik a kísérteties zongoraszó, és kezdetüket veszik a lélegzetelállító kalandok, amelyekben szerep jut néhány elkötött musztángnak, pár megátalkodott lókötőnek és a barátságos lókereskedőnek, Sudár Samnek. A gyerekeknek közben, - ami a legfontosabb - Morgan újabb agyafúrt találós kérdésének a nyitjára is rá kell jönniük

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Osborne, Mary Pope
Cím: Vakáció a vulkánnál
Sorozat: Csodakunyhó
ISBN: 978 963 324 037 3
Kiadó: Animus Kiadó
Kiadás éve: 2012
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Jack és Annie, a két kis könyvtáros újabb izgalmas kalandra, egyik legveszélyesebb küldetésükre indul a Csodakunyhóból, a tündér-könyvtáros, Morgan le Fay segítségével. Célpontjuk ezúttal az ókori Róma, s egy mit sem sejtő kisváros: Pompeji, mely nemsokára nem mindennapi események helyszíne lesz. Természetesen ezúttal is egy régi könyvet, pontosabban papirusztekercset, a Vis fortissimus in mundo-t kell megmenteniük, de azt nem kalkulálják bele a számításukba, hogy a város melletti vulkán, a Vezúv pont aznap tör ki, hogy a földdel egyenlővé tegye a települést. Előtte azonban még felfedezik a várost, a Fórumot, a fürdőket és még gladiátorokkal is találkoznak. Vajon van még idejük rábukkanni az ősi könyvtárra, és megszerezni a tekercset, mielőtt minden hamuvá válik?... Az izgalmas és informatív mesekönyvet Sal Murdocca aranyos fekete-fehér rajzai kísérik, a könyv végén pedig a gyerekek további hasznos ismeretetek olvashatnak Pompejiről és a Vezúvról, a római kultúráról, történelemről és mitológiáról.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Otfried Preuβler
Cím: Torzonborz újabb gaztettei
ISBN: 978-615-5234-91-0
Kiadó: Kolibri
Kiadás éve: 2014
Kinek ajánlott: 1-3. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 25 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A Torzonborz, a rabló ismét visszatér. Torzonborz megszökött a dutyiból, ráadásul – magát Üstöllési Lajos főtörzsőrmesternek kiadva – a Nagymamát ismét elrabolta. Mindez őszintén megdöbbenti Paprika Jancsit, Vitéz Lászlót és az igazi főtörzsőrmestert is. De vajon mihez kezdjenek? Talán Háy asszonyság, a városka jósnője segíthet nekik előkeríteni a rablót és a Nagymamát... 

Az izgalmas és humoros gyerekkönyv garantáltan leköti az olvasók figyelmét és maradandó élményt nyújt. Ideális választás esti mesének vagy önálló olvasmányként is.

A kérdéseket Tóth István írta.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2024

Szerző: Ottesen, Josefine
Cím: A jégvirág
Sorozat: W.I.T.C.H.
Kiadó: Egmont- Hungary Kft
Kiadás éve: 2006
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(5 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Miért lesz hirtelen Cornelia olyan barátságtalan, miért bánik hűvösen és kimérten barátnőivel? Hogy kerül egy szál magában az Ezer Folyó Országába anélkül, hogy értesítené az Őrzőket?

Wilma, Irma, Taranee és Hay Lin teljesen biztos benne, hogy valami gond van. Azon nyomban Cornelia nyomába erednek és váratlanul egy jeges sivatagban találják magukat, ahol nyoma sincs Cornéliának, nyoma sincs életnek...

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Owen, Laura ; Paul, Korky
Cím: Winnie és a denevérek
ISBN: 978 615 5054 297
Kiadó: Studium Plusz Könyvkiadó Kft.
Kiadás éve: 2011
Kinek ajánlott: 1-3. osztály
(3 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Winnie boszi vállalkozó kedvében van! Kipróbálja a kötéltáncot, a buboréklovaglást, páratlan kincsek után kutat és pompás ebédet ígér nővérének.

Bíró Vanda Elvira

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2015

Szerző: Owen, Laura ; Paul, Korky
Cím: Winnie őrködik
ISBN: 978-615-5054-28-0
Kiadó: Studium Plusz Kiadó Kft.
Kiadás éve: 2011
Kinek ajánlott: 1-3. osztály
(3 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Négy fantasztikus új történet, amelyben Winnie boszi ismét zűrös kalandokba keveredik, legyen akár parancsolgatós kedvében, csini ruhában, álruhában vagy egyenruhában.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Pacskovszky Zsolt
Cím: Markovics Vilit elrabolják az ufók
Sorozat: Már tudok olvasni 2. szint
ISBN: 978-963-603-052-0
Kiadó: Móra
Kiadás éve: cop. 2022
Kinek ajánlott: 1-2. osztály
(7 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Markovics Vili egyszerű srác, aki a világon a legjobban enni szeret, sőt valójában mást egyáltalán nem szeret csinálni. Így aztán a tanulás sem megy jól, ami Vilit egyáltalán nem zavarja, ő a tanórákon is mindenféle finomságról fantáziál. Egy kínosan induló matekfeleltetés közben megdöbbentő dolog történik: Vili egyszerűen eltűnik a tábla elől! Egy szempillantás alatt egy űrhajón találja magát, ahol zöldeskék bőrű ufók kezdik vallatni arról, hogy miként is képzelné el az életet a Marson. A duci kisfiú első döbbenete után szépen elmondja, hogy ő bizony úgy képzeli, mindenki annyit enne ott, amennyit akarna, nem lenne iskola, és egy fánk alakú űrhajóval utaznának oda, amelynek az utasai rántott húst ehetnének korlátlan mennyiségben. Ezt hallva az ufók megnyugszanak, hogy ha az emberek ennyire oktondiak, akkor nem érdemes őket kiirtani, így bár fogalma sincs róla, Vili megmentette az emberiséget a biztos haláltól. Még szerencse, hogy nem névrokonát, Markovits Vilit (így, ts-sel) rabolták el, mert a másik Vili igazi zseni, aki éppen a Marsra településen töri a fejét a leghíresebb fizikusokkal együtt... 

A történetet kezdő olvasóknak ajánlom.

Szabó Eszter

Az Azolót kedvelő mórások így írnak a könyvről.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2022

Szerző: Pacskovszky Zsolt
Cím: Szabadesés
Sorozat: Tabu könyvek
ISBN: 978 963 11 94 35 7
Kiadó: Móra Könyvkiadó
Kiadás éve: 2013
Kinek ajánlott: 7-8. osztály
(7 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A tizenhét éves Bence sokszor elképzeli, hogy zuhan. Hogy kilép ebből az egészből. Nem volna nehéz: egy ugrás a bérház tetejéről. Vajon mi tartaná őt vissza? Ha az anyja újra hozzájuk költözne? Ha az apja abbahagyná az ivást? Ha volna barátnője? Ha végre valaki szeretni tudná? Egy napon új tanárnő érkezik az iskolába, kopogó léptei felverik a folyosó csendjét. Vörös csizmát visel, feszül rajta a farmer, Bence nem tudja levenni róla a szemét. Néhány nappal később összefutnak, s a fi ú hazakíséri a tanárnőt. Ami azután történik, arról nem beszélhet senkinek. Titkolózás, cinkos kacsintások, önvád – Bence nem ura többé a tetteinek. Úgy érzi, zuhanni kezdett, és hiába kapálózik, nem nyújtja senki a kezét. A könyvet kizárólag felső osztályos gyerekeknek ajánlom.

A könyvet hetedik és nyolcadik osztályos gyermekek részére ajánlom.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Pacskovszky Zsolt ; Rigler Ilona
Cím: Hogyan élheted túl, ha nincs internet?
Sorozat: Lélekdoki
ISBN: 978-963-11-9772-3
Kiadó: Móra Könyvkiadó
Kiadás éve: 2014
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(5 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Aliz családja egy hétvégét tölt a nagyszülőknél vidéken. Se térerő, se wifi, és még a televízió is elromlott. A gyerekek nem tudnak játszani a számítógépen, az okostelefonok használhatatlanok. Vajon mivel töltik majd el ezt a pár napot?

Kicsoda Diki? És mennyire változik meg a család élete pár nap alatt?

Ha elolvasod a könyvet, választ  kapsz a kérdésekre. Alsós korosztálynak ajánlom.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2017

Szerző: Palacio, R. J
Cím: Csodácska ; Az igazi csoda
ISBN: 978 963 373 685 2
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Szeged
Kiadás éve: 2014
Kinek ajánlott: 6-8. osztály
(7 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

„Egy csöndes átváltozás gyönyörű, humoros és olykor könnyekig megható története.” (Wall Street Journal)

August (Auggie) Pullman arcdeformációval született, így nem járhatott suliba – egészen mostanáig. Épp most kezdi az ötödik osztályt a Beecher Prep Iskolában, és ha valaha csöppentél már be újoncként egy közösségbe, pontosan tudod, milyen nehéz ez. Az a helyzet, hogy Auggie is csak egy hétköznapi gyerek. Csupán az arca nem hétköznapi. Vajon képes lesz meggyőzni az osztálytársait arról, hogy külseje ellenére közéjük tartozik?

R. J. Palacio egy modern klasszikust írt. Humoros, felemelő és hihetetlenül megható regényt, amire a végszót követően még sokáig emlékezni fogunk – miután egy ültő helyünkben elolvastuk, és lelkesen továbbadtuk.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Pálfy Julianna
Cím: A kölyökkutya felnő
Sorozat: Zsiráf könyvek
ISBN: 9 789631 178944
Kiadó: Móra Könyvkiadó
Kiadás éve: 2004
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Emlékeztek még rám? Kópé a nevem. Kölyökkutya koromban házőrzőnek szegődtem. Most, egyévesen, inkább az erdőt járom. Sohase felejtem el, hogy ez a világ nagyobb, mint amilyennek a többi tanyasi állat gondolja. És azt sem felejtem el, amire néhai öreg barátom, Betyár tanított: meg kell küzdeni azért, akit szeretünk. Felkészültem, hogy harcolni fogok Boriért.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Pálfy Julianna
Cím: A kölyökkutya felnő
Sorozat: Már tudok olvasni
ISBN: 978-963-11-9512-5
Kiadó: Móra Könyvkiadó
Kiadás éve: 2013
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Emlékeztek még rám? Kópé a nevem. Kölyökkutyakoromban házőrzőnek szegődtem egy tanyára. Most már, egyévesen, inkább az erdőt járom. Sohase felejtem el, amire néhai öreg barátom, Betyár tanított: egy napon meg kell küzdenünk azért, akit szeretünk. És én készen állok, hogy tűzön-vízen át harcoljak Boriért.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2015

Szerző: Pálfy Julianna
Cím: Egy kölyökkutya naplója
Sorozat: Zsiráf könyvek
ISBN: 9 789631 178739
Kiadó: Móra Könyvkiadó
Kiadás éve: 2004
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(5 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Tanyán élő kutya vagyok, Kópé a nevem. Jól érzem itt magam, semmiért a világon el nem cserélném a zajos udvart, a széles mezőket, a jó levegőt és barátaimat, a sokféle állatot. Pedig nem vagyok idevalósi. Kalandos és keserves utat jártam be, míg otthonra találtam.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Palmer, Tom
Cím: Hazai pályán külföldön
Sorozat: Fociakadémia 3
ISBN: 978-963-383-241-7
Kiadó: Ulpius-ház Könyvkiadó
Kiadás éve: 2014
Kinek ajánlott: 4-7. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A United tizenkét éven aluliakból álló csapata Lengyelországba érkezik egy tornára. Tomasz, a kapus nagyon örül, hogy a szülőhazájában játszhat, ám Ryan, a csapatkapitány nincs megbékélve a helyszínnel: a fiú szerint Lengyelország vacak hely - sőt úgy véli, hogy minden vacak, ami lengyel. Ryan viselkedése a focipályán és azon kívül is galibát okoz. Képes lesz-e Ryan és Tomasz elsimítani a nézeteltérésüket, vagy Ryan piszkálódása meghiúsítja a United sikerét? Kövesd figyelemmel az idényt a United gyerekcsapatában focizó fiúkkal!

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2016

Szerző: Pantermüller, Alice
Cím: Nyúlözön
Sorozat: Lotta naplója 1.
ISBN: 978-963-403-192-5
Kiadó: Manó Könyvek
Kiadás éve: 2016
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(4 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Lotta tíz éves, és egy új suliban, a Johann Wolfang Gőte Középiskolában kezdi meg a tanévet. A kislány nagy izgalommal készül az új élményekre, ugyanakkor azért nagyon örül, hogy egy osztályba kerültek Agathával, akivel ovis koruk óta a legjobb barátnők. A tanítási nap rögtön komoly próbatétellel indul új osztályfőnökük kétértelmű neve miatt: Gisela Kakilth-nak hívják, s persze tilos nevetni rajta. De ugyan melyik lurkó bírná ki ezt? Lottáék biztos nem, úgyhogy egyből szét is ültetik őket. A legnagyobb és legfurcsább meglepetést azonban a délután tartogatja. Lotta egyébként is furcsa, bohókás édesanyja ugyanis meglepő ajándékot szerez neki: egy furulyát. Lotta nem érti: de hát hiszen ő utál furulyázni, és kiugróan tehetségtelen is. Mindezek ellenére kipróbálja – és döbbenetére a játékát követően nagyon-nagyon különös dolgok történnek. A hangszer ugyanis, ami hozzá került, nem más, mint egy indiai varázsfurulya.

Hoczné Hári Ildikó

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2017

Szerző: Papp Dóra
Cím: Tükörlelkek
ISBN: 978-963-539-946-8
Kiadó: Ciceró Könyvstúdió
Kiadás éve: 2015
Kinek ajánlott: 7-8. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Kriszti és Orsi nem is lehetnének különbözőbbek.
A végzős Péterfi Krisztina mintadiák. Színötös mindenből, illemtudó, népszerű lány, a szülei szeme fénye. Legalábbis kívülről ez látszik. Olyan titkai és gondolatai vannak, amelyeket még önmagának sem mer bevallani, nemhogy a szüleinek vagy a környezetében bárkinek is. De, mint tudjuk, a titkok egyfolytában azért küzdenek, hogy előbb-utóbb felszínre kerülhessenek…
Fekete Orsolyát úgy becézik: Tragédia. Ő az a lány, aki a saját rettenetes, kibírhatatlan stílusába és az üvöltő metálzenébe menekül a problémái elől. A lány, akinek mindenki ismeri a titkát, de a teljes igazságot csak ő és a legjobb barátja, Eszter tudja. A lány, aki verekszik, cigizik, káromkodik, és úgy általában háborúban áll az egész világgal, és aki hosszú évek óta küszködik az egyszerű emberi kapcsolatokkal. De ez változhat, csak kell valaki, aki segít neki ebben…

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2016

Szerző: Parachini-Deny, Juliette ; Dupin, Olivier
Cím: Az ellopott aranyérem
Sorozat: Kalandok a póniklubban
ISBN: 9789633575208
Kiadó: Alexandra Könyvesház Kft.
Kiadás éve: 2015
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Lili, Andi és Félix rajonganak a pónilovakért. Pattanj te is nyeregbe, és éld át velük a Kaland póniklub izgalmas eseményeit!

Bíróné K. Adrienne

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2015

Szerző: Parachini-Deny, Juliette ; Dupin, Olivier
Cím: Mentsük meg a pónit!
Sorozat: Szőrgombócok Klubja
ISBN: 9789633992258
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2014
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(3 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Rita, Anna és Laura a legjobb barátnők. Ők hárman imádják az állatokat, ezért megalapították a Szőrgombócok Klubját. Céljuk, hogy megmentsék a bajba jutott állatokat! Ismerd meg a kislányok és hű társuk Napóleon, a szálkás szőr tacskó izgalmas kalandjait!

Bíró Vanda Elvira

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2015

Szerző: Parachini-Deny, Juliette ; Dupin, Olivier
Cím: Sztárok leszünk!
Sorozat: Kalandok a póniklubban
ISBN: 978-963-447-071-7
Kiadó: Alexandra
Kiadás éve: 2017
Kinek ajánlott: 2-4. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A történet középpontjában a Kaland póniklub ifjú tehetségei állnak. A fiatalok a pónikon és a lovagláson kívül még egy dologért rajonganak igazán, egy híres sorozatért, aminek egyik epizódját történetesen a klubban fogják forgatni. A gyerekek kitörő örömmel fogadják a hírt, azonban közülük valaki mindent elkövet, hogy a középpontba kerüljön és szerepet kapjon a filmben. Továbbá ne feledkezzünk meg a lovaglás veszélyeiről sem. Vajon mindenkinek sikerül ép bőrrel megúsznia a kalandot? Olvasd el a könyvet és kiderül!

Somogyi Nikoletta

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2019

Szerző: Park, Barbara
Cím: Furfangos Fruzsi Bé és az Öcsimajom
ISBN: 978-963-373-689-0
Kiadó: Könyvmolyképző kiadó
Kiadás éve: 2014
Kinek ajánlott: 2-3. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A BABÁK egyenesen rémesek… Vagy mégsem? Fruzsi Bé rájön, hogy nem is rossz üzlet, ha az embernek kisöccse születik. Legjobb barátnői ugyanis szebbnél szebb ajándékokkal kedveskednek, csak hogy láthassák az öcsikét. Sőt! Talán a többieknek is meg lehet mutatni, ha szabad behozni kisállatot az oviba.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Park, Barbara ; Brunkus, Denise
Cím: Furfangos Fruzsi Bé és a borzasztó büdi busz
ISBN: 9789633736883
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2013
Kinek ajánlott: 2-3. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Íme, a világ legmókásabb óvodása:
Furfangos Fruzsi Bé és a borzasztó büdi busz.

Emlékszel, milyen ijesztő volt az első nap az új csoportban?

Mert az első nap minden nagyon új. Ismerd meg Furfangos Fruzsi Bé iskolaelőkészítős kislányt. Első nap meglóg az iskolabuszról, mert fél a nagyoktól, és inkább nem akar busszal hazamenni…

Bíróné K. Adrienne

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2015

Szerző: Park, Barbara ; Brunkus, Denise
Cím: Furfangos Fruzsi Bé folyton felesel
ISBN: 978-963-373-693-7
Kiadó: Könyvmolyképző kiadó
Kiadás éve: 2014
Kinek ajánlott: 2-3. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 15
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Fruzsinak mostanában nehéz dolga van. Először büntibe kell állnia, mert feleselt az iskolában. Aztán  hétfőn lesz a Foglalkozások Napja, és Fruzsi Bé azt mondta a gyerekeknek, hogy ha nagy lesz, övé lesz a világon a legjobb foglalkozás… De mi lehet az?

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Park, Linda Sue
Cím: Viharjelzés
Sorozat: A 39 kulcs 9.
ISBN: 978-963-245-665-2
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2013
Kinek ajánlott: 5-8. osztály
(6 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Egy feketeruhás férfi árnyékként követi a tizennégy éves Amyt és öccsét, Dant a kontinenseken átívelő kulcsvadászaton, melynek tétje maga a világhatalom. Amy és Dan tudja, hogy a feketeruhás megpróbálta megölni őket, ahogyan azt is, hogy a Madrigálokhoz tartozik, a kulcsvadászat legfélelmetesebb és legtitokzatosabb csapatához. És tudnak még valamit, bár ezt a titkot legszívesebben kitörölnék az emlékezetükből, azt is tudják, hogy szüleik Madrigálok voltak. Amy és Dan mindenki elől el tud menekülni, csak a feketeruhás elől nem. És most, egy szörnyű tragédia árnyékában, a feketeruhás kilép a sötétségből, hogy végleg leszámoljon velük.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Parks, J. R. ; Kumar, Vinod
Cím: A sátán kutyája
Sorozat: Klasszikusok képregényben
ISBN: 978-963-9926-52-3
Kiadó: Ventus Libro
Kiadás éve: 2011
Kinek ajánlott: 6-8. osztály
(6 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A Baskerville családon átok ül. A sátán kutyája kísérti őket hosszú évek, évtizedek óta. De az új örököst, Sir Henryt nem tántorítja el attól, hogy beköltözzön a mocsár szélén álló hatalmas házba. Mr. Holmes nem hisz a természettfeletti erőkben, szerinte mindenre van racionális magyarázat. El is küldi az ő hűséges dr. Watsonját Sir Henryvel a birtokra, hogy tartsa nyitva a szemét. Ám ott igen különös, megmagyarázhatatlan dolgok történnek, és a szomszédok is furcsák. Vajon tényleg létezik a sátán kutyája? És Sherlock Holmes képes lesz megállítani? Képregény.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Pásztohy András
Cím: A kisegér, aki majdnem hős lett
ISBN: 978-963-403-277-9
Kiadó: Manó Könyvek
Kiadás éve: 2016
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Az alaptörténet szerint az okos kisegér és barátja, a cserfes cinke egy macska kényszerútmutatásai szerint elindul, hogy megkeresse a lehullt csillagot, amelynek hullását mindannyian látták, és „szerény számításaik szerint” valahol a közelben kellett becsapódnia – ugyanis a csillag birtokában mindenféle kívánságokat fogalmazhatnak meg. Útjuk során különböző kalandokba keverednek, érdekes állatokkal találkoznak, eljutnak egy kétlábú lakóházába is, ahol szigorú (rend)szabályok szerint elő egérkolóniával találkoznak, szövődik egy kis szerelem, és végül meglesz a csillag – kicsit kisebb, kicsit kopottabb ugyan, mint az égen tündöklők, de az övék egészen.

Hoczné Hári Ildikó

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2017

Szerző: Paulette Burgeois ; Brenda Clark
Cím: Franklin és a bátorság
Sorozat: Franklin könyvek
Kiadó: Lilliput
Kiadás éve: [2017]
Kinek ajánlott: 1. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 10 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A kis teknőst baleset éri, sérült páncélját csak műtéttel tudják meggyógyítani. Kórházba kerülni nem jó dolog, és a történetből kiderül, hogy nem csupán Medve doktor néni segítsége, hanem bátorság is kell a gyógyuláshoz.

A kérdéseket Szabóné Zsóka írta.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását Azolo önkéntes segítője végezte.
Bekerülés éve: 2025

Szerző: Paulette Burgeois ; Brenda Clark
Cím: Franklin és a megbocsátás
Sorozat: Franklin TV könyvek
Kiadó: Lilliput
Kiadás éve: [2014]
Kinek ajánlott: 1. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 10 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Biztosan te is kerültél már olyan helyzetbe, hogy bocsánatot kellett kérned. Ez nehéz dolog, de tudnod kell, hogy megbocsátani sem könnyű. Ám ha ez sikerül, sokkal könnyebb lesz a lelke mindenkinek.

A kérdéseket írta: Szabóné Zsóka

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását Azolo önkéntes segítője végezte.
Bekerülés éve: 2025

Szerző: Paulette Burgeois ; Brenda Clark
Cím: Franklin kíváncsiskodik
Sorozat: Franklin TV könyvek
Kiadó: Lilliput
Kiadás éve: [2016]
Kinek ajánlott: 1. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 10
Időlimit: 15 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Szoktál kíváncsiskodni? Hallgatózni, amikor a felnőttek beszélgetnek? Vagy átkutatni a szekrényeket, hogy megtudd, mit kapsz ajándékba?
Bizony, Franklin is nagyon szeret kíváncsiskodni, és ezúttal majdnem rosszul sült el egy szülinapi meglepetés.

A kérdéseket írta: Szabóné Zsóka

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását Azolo önkéntes segítője végezte.
Bekerülés éve: 2025

Szerző: Paulette Burgeois ; Brenda Clark
Cím: Franklin születésnapja
Sorozat: Franklin TV könyvek
Kiadó: Lilliput
Kiadás éve: [2017]
Kinek ajánlott: 1. osztály
(4 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 5
Időlimit: 10 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Közeleg Franklin születésnapja. Szeretné, ha minden barátja eljönne és együtt ünnepelnének. Vajon jó ötlet a Vidámpark? Vagy van még annál is sokkal jobb? Kiderül, ha elolvasod a könyvet.

A kérdéseket Szabóné Zsóka írta.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását Azolo önkéntes segítője végezte.
Bekerülés éve: 2025

Szerző: Paulon Viktória
Cím: Kisrigók
ISBN: 978-963-410-304-2
Kiadó: Pagony
Kiadás éve: 2017
Kinek ajánlott: 3-6. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A Kisrigók igaz történet, három gyerek hazatalálásának, örökbefogadásának története úgy, ahogyan azt el lehet mesélni.Csabó ötéves, Szaszka hat, Gigi még csak négy. Egyikük gyerekotthonban lakik, a másik kettő nevelőmamánál. Nincs igazi otthonuk, nincs igazi családjuk, nincsenek saját játékaik és szép könyvespolcuk. De nagyon bátrak, van varázstelefonjuk és egy hírvivő, beszélő galambjuk, Kukrú, aki mindenben segíti őket. Mert hiába választja el őket egymástól sok-sok kilométer, mégis tudják, hogy testvérek és összetartoznak, együtt kell élniük. Legyőznek minden akadályt, kicselezik a felnőtteket, átmásznak falon, kerítésen, hogy összetalálkozhassanak, mert összetartoznak.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2017

Szerző: Paulovkin Boglárka
Cím: A katicabogár elveszett pöttyei
ISBN: 978 615 5023 68 2
Kiadó: Pozsonyi Pagony Kft.
Kiadás éve: 2012
Kinek ajánlott: 1-2. osztály
(4 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Katicának egyszer csúszdázni támadt kedve egy nádlevélen. De a levél megbillent, és Katica lebukfencezett a vízbe. Szerencsésen megmenekült, ám a pöttyei bizony a tó mélyén maradtak... Ki segít neki megtalálni az elveszett pöttyöket?

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Pavanello, Roberto
Cím: A berozsdásodott lovag
Sorozat: Bat Pat
ISBN: 9789634470397
Kiadó: Alexandra Kiadó
Kiadás éve: 2017
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(3 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Fogville-ben a ködvárosban, éppen halloweent tartanak, amikor a Silver-gyerekek és a kis lila denevér Bat Pat, egy hárborzongató fej nélküli lovagot pillantanak meg. Az alak minden lépése csikorgással, nyikorgással jár.  Csak a könyv elolvasása után tudhatjátok meg, hogy valóban egy jelmezbe öltözött figura ez, vagy valami más... A Bat Pat sorozat  izgalmas részében  ti is átélhetitek Rebecca, Martin és Leo rémisztő kalandjait. Ne izguljatok, mert van egy nagy titkom: igazából én is nagy paragép vagyok!

Bíróné K. Adrienne

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2018

Szerző: Pavanello, Roberto
Cím: A csatorna szörnye
Sorozat: Bat Pat
ISBN: 978-963-357-155-2
Kiadó: Alexandra
Kiadás éve: 2013
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(4 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Egy vasárnap délután a fogville-i tó rejtélyes módon bugyborékolni kezdett. Úgy tűnt, egy csővezeték meghibásodása okozta a jelenséget, de én láttam, hogy egy hatalmas zöld kéz bukkan ki a vízből... Hogy kiderítsük, mi van odalent, és kitől vagy mitől színeződött el a város vize tennünk kellett egy sétát a csatornában a barátaimmal. Tarts velem nyomozzunk együtt! Szeretettel vár: Bat Pat

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Pavanello, Roberto
Cím: A díva nyakéke
Sorozat: Béta trió
ISBN: 978 963 357 558 1
Kiadó: Alexandra
Kiadás éve: 2015
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(1 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Ha igaz a mondás, hogy egységben az erő, akkor a nővéreimre és rám ez többszörösen igaz, mert hárman lennénk. Mi vagyunk a Béta trió.
Segítetek nekünk megoldani a következő rejtélyt?

A díva nyakéke
Láttatok már valaha csillogó gyémánt ékszereket? Mi igen, a baskerville-i múzeumban rendezett lélegzetelállító kiállításon. Sajnos valakinek annyira megtetszettek, hogy megpróbálta elrabolni a kiállítási darabokat... és barátunkra, Tommyra akarta terelni a gyanút.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2016

Szerző: Pavanello, Roberto
Cím: A fázós mamut
Sorozat: Bat Pat
ISBN: 978-963-357-342-6
Kiadó: Alexandra
Kiadás éve: 2014
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(9 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A muslincás mindenit, lefagynak a szárnyaim! Tudjátok, mi az a jégkorszak? Hát, a Silver testvérek és én alaposan belecsöppentünk, ráadásul megtámadott bennünket a legrémisztőbb őskori lény. Micsoda para!

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Pavanello, Roberto
Cím: A táncos lábú vámpír
Sorozat: Bat Pat
ISBN: 978-963-357-156-9
Kiadó: Alexandra Kiadó
Kiadás éve: 2013
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(10 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Az Árnyas Villába furcsa új lakó költözött. Az öreg ház ablakai be vannak deszkázva, a jövevény pedig sosem mutatkozik fényes nappal. Nos, a Silver testvérek és jómagam azonnal gyanút fogtunk, és elhatároztuk, hogy nyomozunk egy kicsit... Micsoda gigapara!

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Pavanello, Roberto
Cím: A temető kincse
Sorozat: Bat Pat
ISBN: 978-963-297-794-2
Kiadó: Alexandra
Kiadás éve: 2012
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(39 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Kedves borzongást kedvelő Barátaim! Itt vagyok, ragyogok! Bat Pat vagyok! Igazán ijesztő történetem van számotokra... készen álltok? A temető kincse. Egyik éjszaka a kriptám ablakából egy árnyat láttam a temetőben mászkálni Pont úgy nézett ki, mint egy kísértet..., de a barátaimmal gyanakodni...

Szabó Eszter ajánlásával

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2012

Szerző: Pavanello, Roberto
Cím: A titokzatos macskatolvaj
Sorozat: Béta trió
ISBN: 9789633575574
Kiadó: Alexandra Könyvesház Kft.
Kiadás éve: 2015
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(3 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Ha igaz a mondás, hogy egységben az erő, akkor a nővéreimre és rám ez többszörösen igaz, mert hárman lennénk. Mi vagyunk a Béta trió.
Segítetek nekünk megoldani a következő rejtélyt?

A titokzatos macskatolvaj
Ti is szeretitek a ruhákat? A nővérem, Bessy egyenesen bolondul értük! Képzelhetitek, hogy odavolt, amikor megtudta, hogy a kedvenc divattervezője a városba érkezett! Azt persze nem is sejtette, hogy segíteni fog neki megkeresni a titokzatos körülmények között eltűnt macskáját...

Bíróné K. Adrienne

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2016

Szerző: Pavanello, Roberto
Cím: A trollok ébredése
Sorozat: Bat Pat
ISBN: 978-963-357-743-1
Kiadó: Alexandra
Kiadás éve: 2016
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(2 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Újabb szórakoztató kalanddal tér vissza a „nagy paragép”, Bat Pat, a kis lila színű denevér és barátai. Az egyébként is furcsaságokkal teli Silver család – legalábbis a szülők – úgy döntenek, hogy Norvégia, sőt egész Európa legészakibb pontjára, a Jeges-tenger partján található Nordkappra mennek nyaralni. A családfő lakóautót bérel, és felkerekedik a család, hogy három nap alatt odaérjen céljához. De nem elég, hogy szokatlanul hideg van, és ráadásul ebben az évszakban le sem megy a nap éjszaka, egyre ijesztőbb dolgok történnek. Előbb a lakókocsi kerekei tűnnek el nyomtalanul, aztán majdnem eltévednek egy sötét barlangban. Amikor azt hiszik, ennél rosszabb már nem lehet, trollok nyomaira bukkannak...

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2016

Szerző: Pavanello, Roberto
Cím: A világítótorony őre
Sorozat: Béta trió
ISBN: 9 789633 571880
Kiadó: Alexandra
Kiadás éve: 2014
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(7 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A Béta Trió három tagja a két denevérlány, Brilly, Bessy és a kis denevérfiú, Baggy nyomozásba kezdenek a tengerparton, mert Baskerville partjainál egy jachttolvaj járja a kikötőt, és mindezek földerítésében igen nagy szerep jut, a három kis denevérnek. Segítségükre siet még Bob Sherlock, valamint a két jóbarát, Sam és Tommy, akik igencsak járatosak a nyomozás tudományában. Erre pedig nagy szükség van, mert amint a tolvaj kilétét akarják felderíteni újabb bűntény történik, a világítótorony őrének is nyoma vész.

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Pavanello, Roberto
Cím: Aranyfog, a kalóz
Sorozat: Bat Pat
ISBN: 978 963 357 112 5
Kiadó: Pécsi Direkt Kft. Alexandra Kiadója
Kiadás éve: 2007
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(17 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Találkoztatok már kalózzal? Még nem? Jó nektek! Nekem egyenesen egy kísértetkalózhoz volt szerencsém! A Silver testvérekkel felosontunk egy hajóroncsra, ahol hirtelen Aranyfogú Jack és félelmetes legénysége körébe csöppentünk.  A könyv izgalmas eseményket tár az olvasó elé, a kis mesélő denevér pedig még érdekesebbé teszi a történetet. 

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Pavanello, Roberto
Cím: Az asztmás sárkány
Sorozat: Bat Pat
ISBN: 9789633579091
Kiadó: Alexandra Kiadó
Kiadás éve: 2017
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A Silver család, a gyerekek és Bat Pat, a bőregér látogatást tesznek a Prescott gyógyfürdőben. Mivel állatok számára tilos a bemenet, a denevér titokban fedezi fel a forró, gőzös környéket, ahol nagy a gáz... Gyanús alakok keresnek ugyanis valamit, tisztességtelen szándékkal. A gyerekek nyomozni kezdenek, és egy kicsi babasárkány vezeti el őket a válaszhoz. A könyv elolvasása után kiderül, miért végrendelkezett Leo a chipkészleteiről, hogyan hiúsult meg a csalók terve.

Bíróné K. Adrienne

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2017

Szerző: Pavanello, Roberto
Cím: Az elátkozott skót duda
Sorozat: Béta Trió
ISBN: 9789633578537
Kiadó: Alexandra
Kiadás éve: 2016
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(0 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Ha igaz a mondás, hogy egységben az erő, akkor a nővéreimre és rám ez többszörösen igaz, mert hárman lennénk. Mi vagyunk a Béta trió.
Segíttetek nekünk megoldani a következő rejtélyt?

Az elátkozott skót duda.
A nővérem Baggy, él-hal a rockzenéért. Nem csoda hát, hogy rendkívül izgatott volt, mikor kiderült, kedvenc bandája a városunkba látogat. Egy régi, sejtelmes ház, egy világhírű rockzenekar, egy titokzatos rajongó... ráadásul mindez Baskerville-ben! Itt bizony egy nyomozásra váró rejtély lappang!

Bíró Vanda Elvira

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

Bekerülés éve: 2016

Szerző: Pavanello, Roberto
Cím: Éjféli boszorkányok
Sorozat: Bat Pat
ISBN: 978-963-297-795-9
Kiadó: Alexandra
Kiadás éve: 2012
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(9 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Kedves borzongást kedvelő barátaim!
Itt vagyok, ragyogok! Bat Pat vagyok! Igazán ijesztő történetem van számotokra... Készen álltok?

Szerintetek ki a Hófehérke és a hét törpe legellenszenvesebb szereplője? Azt mondjátok, a királynő? Bingó! Én is úgy gondolom. Tán nem ő parancsolta a vadásznak, hogy ölje meg gyönyörű mostohalányát, és hozza el neki a szívét egy dobozkában, hogy megbizonyosodhasson a haláláról? Ez a sztori bizony rémtörténetbe illő!
Azt kérditek, hogy jön ez ide?
Ha türelmesek vagytok, máris elmagyarázom.
Emlékeztek, hogyan folytatódik a mese? A királynő, miután megtudja, hogy Hófehérke hercegnő még mindig életben van, öregasszonnyá változik, és elhatározza, hogy megkeresi a lányt, és zamatos mérgezett almát ad neki, hogy eltegye végre láb alól. Kedves tőle, nem igaz?
Még mindig nem értitek, hogy jön ez ide? Akkor nem vagytok gondolatolvasók!
Nos, talán jobb, ha elmesélem nektek ezt a furcsa történetet a legelejéről. Vagyis attól a naptól kezdve, amikor én is találkoztam egy öregasszonnyal, aki almát árult..."

A bohókás, szeretnivaló denevér, Bat Pat második kalandja során csak még jobban megkedveljük Batet és a Silver családot. Azok a gyerekek, akik szeretik Geronimo Stilton vagy Tea Stilton könyveit, minden bizonnyal rajongani fognak a Bat Pat-történetekért is.

Szabó Eszter ajánlásával

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2012

Szerző: Pavanello, Roberto
Cím: Négy barátnő, egy rejtély
Sorozat: Béta trió
ISBN: 978-963-357-187-3
Kiadó: Alexandra
Kiadás éve: 2014
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(7 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.
Négy barátnő, egy rejtély
Szerintem az hozza össze legjobban a barátokat, ha együtt nyomoznak rejtélyes és megmagyarázhatatlan esetek után. És Baskerville-ben mostanában sok ilyen történt: megbolondultak a köztéri órák, eltűnt pár festmény, pánikot keltett egy sereg madár... Folytassam?

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014

Szerző: Pavanello, Roberto
Cím: Tutanhamon nagymamája
Sorozat: Bat Pat
ISBN: 978 963 357 114 9
Kiadó: Alexandra Kiadó
Kiadás éve: 2013
Kinek ajánlott: 3-5. osztály
(12 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

A Fogville-i Múzeumban kiállították egy ókori egyiptomi királynő múmiáját, én pedig azonnal elvonszoltam Martint, Leót és Rebeccát, hogy megnézzük. De sosem gondoltam volna, hogy a múmia kinyitja a szemét, és elkezd bennünket üldözni. Para, sőt gigapara! A könyv izgalmas eseményket tár az olvasó elé, a kis mesélő denevér még izgalmasabbá teszi a történetet. 

A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa

A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013

Szerző: Peirce, Lincoln
Cím: Profi Noki kalandjai
ISBN: 978 963 373 1444
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2013
Kinek ajánlott: 3-6. osztály
(3 szavazat)

Kérdőív adatai:
Kérdések száma: 20
Időlimit: 20 perc
Kérdőív kitöltése névtelenül

Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.

Az izgága hatodikos tudja magáról, hogy igazán nagyra hivatott.

Nem mindig méri fel azonban, hogy a dolgok nem feltétlenül az ő szája íze szerint alakulnak.

Úgy tűnik, Nokit mindig kísérti a baj, ám a tanári karral való, példa nélküli ütközéssorozat sem tántoríthatja el céljától: rekordot kell javítania, hiszen egy jóslat is erről szólt. Csak azt nem tudni, milyen rekordról van szó…

Elragadó, a tanítást gyakran lehetetlenné tévő bajkeverő Noki, akinek azonban helyén van a szíve, és mindig képes megkülönböztetni a vagányságot a vásottságtól. Tanárkedvenc, éltanuló sohasem válik belőle, barátai azonban számíthatnak rá.

A könyv a könyvtár katalógusában: