Vissza a többi könyvhöz
21 találat
Hajdanában, öreg időkben, élt egy hatalmas császár, aki a díszes, szép ruhákat becsülte a legtöbbre a világon. Arra költötte minden pénzét, hogy szebbnél szebb ruhákban pompázhasson. Egy nap aztán két csaló állított be a császári palotába, akik alaposan rászedték a hiú uralkodót.
A kérdéseket írta: Szabó Eszter
A mesét ide kattintva tudod megnézni és meghallgatni.
Volt egyszer egy király, és annak három lánya. Volt ennek a királynak három országa is, de nem tudta eldönteni, hogy melyiket melyik lányának adja, ezért úgy döntött, az kapja a legszebbiket, amelyik a legjobban szereti őt. Mikor a legkisebb azt válaszolta neki, hogy úgy szereti, mint az emberek a sót, mérgében világgá kergette.
A mese a fel nem ismert vagy félreismert értékekről, az igazi vagy álságos szeretetről, az emberi kapcsolatokról, az igazi emberi értékekről szól.
A kérdéseket Szabó Eszter írta.
Három fia volt egy molnárnak, és minden vagyona a malma, egy szamár és egy mihaszna macska. Mikor meghalt, a legnagyobbik testvér kapta a malmot, a középső a szamarat, a legkisebb meg a macskát.
El is keseredett szegény, amiért így kisemmizték, de a macska így vigasztalta:
– Kedves gazdám, bízd rám magad, nem fogsz rosszul járni. Adj nekem egy tarisznyát és egy pár csizmát, hogy legyen mivel az erdőt járnom, a többi aztán már az én dolgom.
És így is történt…
A kérdéseket írta: Szabó Eszter
A mesét ide kattintva tudod megnézni és meghallgatni.
A jól ismert mesében a szorgalmas lány elnyeri munkája jutalmát, míg a lusta testvér méltó büntetését.
A kérdésket írta: Szabó Eszter
A mesét ide kattintva tudod megnézni és meghallgatni.
Mese a szegény asszony kis kakasáról, aki a szemétdombon kapirgálva talál egy gyémánt félkrajcárt. Arra jár a török császár és erővel elveszi tőle, de a bátor kakas nem nyugszik, amíg vissza nem szerzi a talált kincset.
A kérdések írója: Szabó Eszter
A mesét itt tudod megnézni és meghallgatni.
Benedek Elek meglepően modern meséje egy csúnya királyfiról, akit először kikosaraz a szép királykisasszony. Ám a királyfi furfangos módon, álruhát öltve, mégis elnyeri a királykisasszony kezét. Sorozatunk meséi a hovatartozásról, a másságban rejlő értékekről és ezek elfogadásáról szólnak. Teszik mindezt mesei környezetben, klasszikus motívumokkal - az ideológiai felhangokon, a mindenáron való tanulságokon és persze az Óperencián is túl.
Majorné Virág Adrienn
A mesét ide kattintva is elolvashatod.
Egy szegény halász útnak indul, hogy családjának megszerezze az aznapi betevőt. A hálójába nem akad semmi más, mint egy látszólag közönséges kő, ami azonban egy csapásra megváltoztatja a sorsukat.
A kérdéseket Szabó Eszter írta.
A történet főhőse a kisiskolás Clarice Bean, akinek három testvére van. Kisöccse, Minal különösen igénybe veszi a türelmét, nem beszélve az iskoláról, ahol „tök buli" minden. Olyannyira, hogy csak bámul bele a levegőbe, és ABSZOLÚT SEMMIRE se gondol. Clarice csak olyan könyvet forgat a kezében, ami tetszik neki. Legszívesebben a Ruby Redford rejtelmei című sorozatot olvasgatja barátnőjével, Bettyvel. Mindenki a könyves versenyre készül, egyesek dínócsirkék csontjaival akarnak bemutatkozni. Megtalálják-e az eltűntnek hitt serleget, ki lesz a győztes? Mindezt megtudhatjátok ebből a roppant vicces, csupa kalanddal teli könyvből, melyet az író, Lauren Child illusztrált.
Bíróné K. Adrienne
A kulcslyuknak rejtő kisvilágában él, erdők, mezők, füvek között egy bogyós bokrokkal körülvett házikóban a Balambér nevű lényecske. Balambér már korábban felfedezte, hogy van egy másik hely, ami a kulcslyukon túli univerzum, ahova ő rendszeresen átkukucskál. Amit biztosan tud róla, hogy az univerzumban van két szoba, amit óriási, számára isteneknek tetsző lények laknak: Anyuka, Apuka és Dettike. Balambér mozizásának egy nap egy váratlan esemény vet véget: hatalmasat tüsszent, Dettike észreveszi, szóba elegyedik vele, s onnantól kezdve barátok lesznek, pontosabban Balambér lesz Dettike „képzeletbeli" barátja, aki mindent lát, akivel mindig lehet konzultálni, s aki mindig a kislánnyal tart, természetesen láthatatlanul...
Farkas koma az éhségtől elgyötörten járja az erdőt, amikor is egy medvecsapdába esik. A verem mélyén a sorsán morfondírozva várja, hogy a vadász rátaláljon, ám legnagyobb meglepetésére a Nyúl az, bukkan rá.
A kérdéseket Szabó Eszter írta.
Mulatságos mese egy dakszli ikerpárról, akik annyira hasonlítanak egymásra, hogy elég, ha csak egy dakszlit képzelünk el, mert a másik úgyis pontosan ugyanolyan.
A kérdéseket írta: Fenyvesi Attila
A mesét ide kattintva tudod megnézni és meghallgatni.
A kötetből két vers olvasható a szerző honlapján (http://www.lackfi-janos.hu/index.php?id=52). Olyan versek is olvshatók itt a Bögre család cím mögött, amelyek a kötetben nem szerepelnek.
„A Hétfejű Tündér Lázár Ervin legismertebb mesegyűjteményének címadó darabja, amely elementáris erővel sűríti magába a népi motívumkincsből kiolvasható értékrendet, miközben tovább is gondolja a jól ismert szimbólumokat. Itt nem a sárkány hétfejű, hanem Csodaország tündére, és az ásót, kapát, nagyharangot sorjázó, mindentudó elbeszélő helyett maga a mesebeli szegény fiú eleveníti fel különös útkeresését, amelynek nem a világszép királykisasszony keze a tétje, hanem hogy megszabaduljon saját, hetedhét országra szóló csúfságától.”
A kérdéseket Szabó Eszter írta.
A meséből megtudhatjátok, hogyan lesz egy békából a királykisasszony férje.
A kérdések írója: Szabó Eszter
A mesét ide kattintva tudod megnézni és meghallgatni.
Lenka, a dundi kislány naphosszat csak magányosan rajzolgat. Egy nap elindul barátokat keresni, de nem jár szerencsével: a gyerekek kicsúfolják, elzavarják. Bánatában végül rajzolni kezd az aszfaltra, amikor Palkó, a rolleres kisfiú álmélkodva megáll mellette.
A könyvet ide kattintva is elolvashatod.
Palkó megismerkedik a dundisága miatt magányos Lenkával. A mindig segítőkész kisfiú barátai a könyvek. Naphosszat olvasással tölti az idejét, és bár arra vágyik, hogy osztálytársai elfogadják, azok mégsem barátkoznak vele. Egy délután aztán a játszótéren találkozik Lenkával, aki örömmel rollerezik és rajzol vele. Játékuknak a közelgő vihar vet véget, de már mindketten tudják, hogy ezután mindennap várni fogják egymást.
Egy kedves történet a barátságról és az elfogadásról kisiskolások számára.
A könyvet ide kattintva is elolvashatod.
Történet a barátságról és az elfogadásról a Tolerancia-sorozatban.
Palkó, a mindig segítőkész kisfiú legjobb barátai a könyvek. Naphosszat olvasással tölti az idejét, és bár arra vágyik, hogy osztálytársai elfogadják, azok mégsem barátkoznak vele.
A kérdőívet Szörényiné Kis-Gergely Lilla készítette.
Egy napon Géza nagypapa nagy gonddal ápolt virágágyásai között feltűnt egy új, szokatlan külsejű virág. Senki nem tudta, honnan került oda.
Azt szokták mondani, egy macskának kilenc élete van. De vajon hány neve lehet?
A kérdéseket írta: Szabó Eszter
A mesét ide kattintva tudod megnézni és meghallgatni.
Egy rendkívül olvasmányos, nagyon vidám hangulatú könyvet írt Várszegi Adél. Zabos a Mitugrálsz Cirkusz zebrája, akinek egy kalandos napját mutatja be ez a könyv, rengeteg fordulattal, sokszor vicces hangvétellel. A csupán 42 oldalas kiskönyvben számos rajz is található, amik szintén mosolyra derítenek.
"Szegény Zabossal is mik meg nem történtek, ráadásul pont a szülinapján..."
Gulyás Eliza
Peti és Lincsi egy napon ül a moziban. A lány már nagyon unja, hogy az öccsével már negyedszerre kell megnézniük ugyanazt a szuperhősös filmet, 3D-ben, Gorgó, a Szupergonosz Szuperlakli Izomagy kalandjairól. Aztán a film végén mindkettejüket meglepi, hogy a főhős kifejezetten hozzájuk szól, garantálva, hogy ezután nem fognak unatkozni, ám a többi néző semmit nem érzékel a dologból. Kissé zavarodottan mennek haza, pontosabban a közeli múzeumba, ahol a muzeológus nagybátyjuk, Okulár bácsi lakik. Másnap reggel már csak egy rossz álomnak tűnik az egész. A bácsinak azonban hűlt helye, az ágyán pedig csak egy rejtélyes üzenetet találnak, amely azt állítja, hogy Gorgó rabolta el a nagybátyjukat. Vajon tényleg egy mozihős a tettes? És ha igen, mit tegyenek? Menjenek vissza a moziba? Tud nekik segíteni Dr. Falatka Pál, okleveles hőstudor? Vagy éppen maga Zrínyi Ilona, Munkács várának hősi védője?... Vibók Ildi kalandos históriáját Alács Anna szellemes rajzai kísérik.
Szabó Eszter
Cím: A császár új ruhája Sorozat: Papírszínház ISBN: 978-963-976-890-1 Kiadó: Csimota Kiadás éve: 2015 Kinek ajánlott: 1–4. osztály 

(50 szavazat)
Kérdőív adatai:Kérdések száma: 10 Időlimit: 15 perc Kérdőív kitöltése névtelenül
Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.
A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa
A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2023
Cím: A só Sorozat: Papírszínház ISBN: 978-615-564-943-1 Kiadó: Csimota Kiadás éve: 2019 Kinek ajánlott: 1–4. osztály 

(17 szavazat)
Kérdőív adatai:Kérdések száma: 10 Időlimit: 15 perc Kérdőív kitöltése névtelenül
Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.
A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa
A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2025
Cím: Csizmás kandúr Sorozat: Papírszínház ISBN: 978-615-564-930-1 Kiadó: Csimota Kiadás éve: 2018 Kinek ajánlott: 1–4. osztály 

(33 szavazat)
Kérdőív adatai:Kérdések száma: 10 Időlimit: 10 perc Kérdőív kitöltése névtelenül
Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.
A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa
A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2023
Cím: Holle anyó Sorozat: Papírszínház ISBN: 978-615-5649-15-8 Kiadó: Csimota Kiadás éve: 2017 Kinek ajánlott: 1–2. osztály 

(38 szavazat)
Kérdőív adatai:Kérdések száma: 10 Időlimit: 15 perc Kérdőív kitöltése névtelenül
Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.
A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa
A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2022
Szerző: Arany László Cím: A kiskakas gyémánt félkrajcárja Sorozat: Papírszínház ISBN: 978-963-9768-89-5 Kiadó: Csimota Kiadás éve: 2018 Kinek ajánlott: 1. osztály 

(15 szavazat)
Kérdőív adatai:Kérdések száma: 10 Időlimit: 15 perc Kérdőív kitöltése névtelenül
Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.
A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa
A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2022
Szerző: Benedek Elek Cím: A csúnya királyfi és a szép királykisasszony ISBN: 978-963-9768-38-3 Kiadó: Csimota Kiadás éve: 2011 Kinek ajánlott: 2–3. osztály 

(2 szavazat)
Kérdőív adatai:Kérdések száma: 10 Időlimit: 15 perc Kérdőív kitöltése névtelenül
Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.
A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa
A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2021
Szerző: Benedek Elek Cím: A kerek kő Sorozat: Papírszínház ISBN: 978-615-647-245-8 Kiadó: Csimota Kiadás éve: 2025 Kinek ajánlott: 1–4. osztály 

(6 szavazat)
Kérdőív adatai:Kérdések száma: 10 Időlimit: 15 perc Kérdőív kitöltése névtelenül
Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.
A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa
A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2025
Szerző: Child, Lauren Cím: Abszolút Clarice Bean ISBN: 9786155649264 Kiadó: Csimota Könyvkiadó Kiadás éve: 2018 Kinek ajánlott: 3. osztály 

(1 szavazat)
Kérdőív adatai:Kérdések száma: 30 Időlimit: 30 perc Kérdőív kitöltése névtelenül
Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.
A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa
Bekerülés éve: 2018
Szerző: Elekes Dóra Cím: Dettikéről és más istenekről ISBN: 978-615-5649-01-1 Kiadó: Csimota Kiadás éve: 2016 Kinek ajánlott: 5–6. osztály (0 szavazat)
Kérdőív adatai:Kérdések száma: 20 Időlimit: 20 perc Kérdőív kitöltése névtelenül
Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.
A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa
A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2017
Szerző: Éric Pintus Cím: Farkaséhség Sorozat: Papírszínház ISBN: 978-615-6472-11-3 Kiadó: Csimota Kiadás éve: 2023 Kinek ajánlott: 6. osztály 

(6 szavazat)
Kérdőív adatai:Kérdések száma: 10 Időlimit: 15 perc Kérdőív kitöltése névtelenül
Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.
A nagyszájú Nyuszi úgy érzi, eljött végre az ideje, hogy jól beolvasson neki. Le is hordja mindennek – de vajon ki nevet a végén?
A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa
A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2025
Szerző: Janikovszky Éva Cím: Bertalan és Barnabás Sorozat: Papírszínház ISBN: 978-963-9768-74-1 Kiadó: Csimota Kiadás éve: 2017 Kinek ajánlott: 1–4. osztály 

(38 szavazat)
Kérdőív adatai:Kérdések száma: 15 Időlimit: 20 perc Kérdőív kitöltése névtelenül
Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.
A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa
A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2023
Szerző: Lackfi János Cím: Bögre család ISBN: 963-86350-5-3 Kiadó: Csimota Kiadás éve: 2005 Kinek ajánlott: 1. osztály 

(6 szavazat)
Kérdőív adatai:Kérdések száma: 15 Időlimit: 15 perc Kérdőív kitöltése névtelenül
Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.
A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa
A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014
Szerző: Lázár Ervin Cím: A hétfejű tündér Sorozat: Papírszínház ISBN: 978-963-976-868-0 Kiadó: Csimota Kiadás éve: 2018 Kinek ajánlott: 3–6. osztály 

(8 szavazat)
Kérdőív adatai:Kérdések száma: 10 Időlimit: 15 perc Kérdőív kitöltése névtelenül
Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.
A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa
A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2025
Szerző: Szecsődi Tamás Leó Cím: Békakirály és Vashenrik Sorozat: Papírszínház ISBN: 978-963-7680-07-09 Kiadó: Csimota Kinek ajánlott: 1. osztály 

(12 szavazat)
Kérdőív adatai:Kérdések száma: 10 Időlimit: 15 perc Kérdőív kitöltése névtelenül
Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.
A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa
A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2022
Szerző: Szegedi Katalin Cím: Lenka ISBN: 978 963 9768 35 2 Kiadó: Csimota Kiadás éve: 2010 Kinek ajánlott: 1–3. osztály 

(7 szavazat)
Kérdőív adatai:Kérdések száma: 20 Időlimit: 20 perc Kérdőív kitöltése névtelenül
Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.
A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa
A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014
Szerző: Szegedi Katalin Cím: Palkó ISBN: 978-963-9768-61-1 Kiadó: Csimota Kiadás éve: 2013 Kinek ajánlott: 1–3. osztály 

(4 szavazat)
Kérdőív adatai:Kérdések száma: 15 Időlimit: 20 perc Kérdőív kitöltése névtelenül
Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.
A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa
A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014
Szerző: Szegedi Katalin Cím: Palkó ISBN: 978-963-9768-61-1 Kiadó: Csimota Könyvkiadó Kiadás éve: 2013 Kinek ajánlott: 1–3. osztály 

(12 szavazat)
Kérdőív adatai:Kérdések száma: 15 Időlimit: 25 perc Kérdőív kitöltése névtelenül
Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.
Egy délután a játszótéren mégis barátra lel. Lenka örömmel rollerezik és rajzol vele. Játékuknak a közelgő vihar vet véget, de már mindketten tudják, hogy ezután mindennap várni fogják egymást.
A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa
A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2023
Szerző: Szulyovszky Sarolta Cím: A hálás virág ISBN: 978 9639768130 Kiadó: Csimota Könyvkiadó Kft. Kiadás éve: 2010 Kinek ajánlott: 1–3. osztály (0 szavazat)
Kérdőív adatai:Kérdések száma: 20 Időlimit: 20 perc Kérdőív kitöltése névtelenül
Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.
A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa
A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2014
Szerző: Tasi Katalin Cím: A soknevű macska Sorozat: Papírszínház ISBN: 978-615-5649-20-2 Kiadó: Csimota Kiadás éve: 2017 Kinek ajánlott: 2. osztály 

(59 szavazat)
Kérdőív adatai:Kérdések száma: 15 Időlimit: 15 perc Kérdőív kitöltése névtelenül
Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.
A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa
A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2022
Szerző: Várszegi Adél Cím: A ló, aki zebra volt ISBN: 978-615-5649-64-6 Kiadó: Csimota Kiadás éve: 2020 Kinek ajánlott: 2–3. osztály (0 szavazat)
Kérdőív adatai:Kérdések száma: 10 Időlimit: 15 perc Kérdőív kitöltése névtelenül
Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.
A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa
A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2021
Szerző: Vibók Ildi Cím: Zrínyi Ilona ISBN: 978-615-564-968-4 Kiadó: Csimota Kiadás éve: 2021 Kinek ajánlott: 3–5. osztály 