Egészen különleges lények népesítik be Alan Snow gyerekregényének lapjait. Ott vannak a káposztafejek, akik a közhiedelem szerint, mélyen a föld alatt élnek, ők az Alantvilág dolgos méhei, akik kedvelik a káposztaféléket. Ott vannak az édesvízi tehenek, a manitu távoli rokonai, akik egyes nyugatvidéki városok csatornáiban élnek. Az elviselhetetlenül büdös, szörnyen gyors ügetőborzok, akiknél utálatosabb lényeket nem is lehetne találni. Na és természetesen a doboztrollok, akiktől mindenki fél. Azt hiszik róluk ugyanis az emberek, hogy éjszakánként elrabolják a gyerekeket és a sajtot, valójában azonban nagyon mókás, a föld alatt élő lények, akik újrahasznosított kartondobozokat viselnek magukon, valahogy úgy, mint ahogy a teknősök a páncéljukat. A történet a Zümzüm megyei Sajthidán játszódik, egy viktoriánus kort idéző, ám ugyanakkor futurisztikus világban. A település túliparosodott, bár egyes iparágaknak már leáldozott, így a sajtkrach eléggé megviselte a várost. Az elit ennek ellenére fényűző életet él: szinte mindenki a vagyon, az előkelőség és a legbüdösebb finom sajtok megszállottja. A település alatt, alagúthálózatokban él Arthur, az árva kisfiú. Nagyapját, Williamet ugyanis egy gyilkosság miatt száműzték, és mint egyetlen hozzátartozója, ő vigyáz rá. Arthur, mint minden este, most is a felszínre merészkedik, „kertészkedni". Vagyis a hátára erősített repülő szerkezet segítségével megkeresi a legmegfelelőbb kertet, ahonnan elcsen egy-egy sajtot. Ezúttal azonban sarokba szorítja az illegális sajtvadász, a gaz Suvasz, így egy időre minden reménye elvész, hogy hazajusson nagyapjához. Szerencsére azonban a segítségére siet egy nyugdíjas ügyvéd, egy félénk káposztafej, valamint néhány izgága doboztroll...