Digitális megoldás iskolásoknak, szüleiknek és tanáraiknak

Az iskolásoknak, szüleiknek és tanáraiknak ajánljuk lehetőségeinket

Arra építünk, hogy a kötelező és ajánlott olvasmányok szinte mindegyike digitálisan is elérhető.
Most azokat ajánljuk, melyek nemcsak elektronikusan olvashatók, hanem kérdéseket is szerkesztettünk hozzájuk, hogy az olvasmányélmény felidézhető legyen.

Amikor végzünk egy kérdőívvel, a válaszok eredményét egy kattintással vágólapra menthetjük:

A kapott linket (ha akarjuk) bárkinek elküldhetjük, pl. beilleszthetjük egy levélbe vagy csevegőbe, igazolva eredményünket:

Természetesen ha bejelentkezve tesszük ezt, a saját nevünk is megjelenik (sőt utólag is kérhetünk ilyen linket Azolótól az Eredményeim menüpontra kattintva). Ezzel a mű elolvasásának és megértésének eredményét igazolhatjuk.

Fontos, hogy senki más, csak a kitöltő fér hozzá saját eredményeinek linkjéhez, névtelen látogatóként pedig elveszítjük, ha nem másoljuk ki. A rendszerben további lehetőségek is vannak, ezekről később írunk.

Most jöjjenek az első olvasmányok a hozzájuk kapcsolódó kérdésekkel (ezek számát növelni fogjuk):

A linkekre kattintva a kötethez kérdéseket tartalmazó Azolo.hu megfelelő oldalára jutunk. Ott található az a link is, amelynek segítségével magát a könyvet is elolvashatja:

Csukás István: A téli tücsök meséi


Szeleburdi család

Csukás István: Nyár a szigeten


Az arany ember

Békés Pál: A kétbalkezes varázsló


Misi mókus kalandjai

Tatay Sándor: Kinizsi Pál


Kincskereső kisködmön

Arany János: Toldi (a Toldi trilógia első része):


Rumini
 (2006)
 
Rumini
 (2011)

 

Így néz ki az Azolo honlapon a Toldi leírása, innen indíthatók a kérdések, itt találjuk a digitális Toldi linkjét az olvasáshoz:
 
A második képen a kérdésekre adott válaszok értékelése látható, ezzel tudjuk igazolni, hogy olvastuk a művet és válaszoltunk a hozzá kapcsolódó kérdésekre:
2020-03-30

Megosztás: