Ránézésre ez az ötödikes osztály is olyan, mint a többi. Vannak benne vicces fazonok, szép lányok, merész fiúk és okosak. De ki lehet az a társuk, akinek kezét cipőfűzővel összekötötték, fejére maszkot húztak, és fölé írták: Az osztály vesztese? A kép felkerül a Facebookra, az osztályban vad találgatás indul. Osztályfőnökük hiába fenyegetőzik, sem a tettes, sem az áldozat nem jelentkezik. Az osztály talán nem is sejti, hogy a megalázó címre tulajdonképpen bármelyikük esélyes lehetne. Hiszen a magabiztosság álcája alatt mindannyian sérülékenyek, bizonytalanok, néha riadtak. És félnek. Például attól, hogy kinevetik őket. Hogy nem lesz párjuk a sorban állásnál. Hogy nem válogatják be őket a csapatba. Félnek attól, hogy láthatatlanok, hogy beleolvadnak a tömegbe. Hogy annyira átlagosak, hogy még az sem tűnik fel senkinek, ha óra közben kimennek a mosdóba. Mások pedig éppen azt szeretnék, ha nem lennének olyanok, amilyenek – vagy amilyennek mások mondják őket, büdösek, kövérek, cigányok. Címkéből van elég, mindenkinek jut egy a homlokára. Pedig ezek a gyerekek másra sem vágynak, mint hogy pontosan olyanok legyenek, mint a többiek. Legfeljebb egy kicsit jobbak, bátrabbak, viccesebbek. Miközben nem is sejtik, hogy birtokában vannak olyasminek, amit éppen a másik irigyel tőlük.

Hoczné Hári Ildikó