Vissza a többi könyvhöz
1241 találat (21/42. oldal)
| |||||||||||||||||||||||
|
"Amikor a legnagyobb unokám három és fél évesen az Örkény Színházban megnézte A Sötétben Látó tündér című előadásunkat, lázrózsákkal az arcán jött ki a nézőtérről, megölelt, és csak ennyit mondott: nagyon szépet meséltél, nagymama. Boldog vagyok, hogy első mesélője lehettem ennek a csodálatos szövegnek, és örülök, hogy most mesekönyv formájában is eljuthat minden anyukához, apukához, nagymamához és nagypapához, akiknek szívből kívánom, hogy segítségével találják meg az otthoni, meghitt mesemondás varázslatos hangulatát." - vallja a fülszövegben Pogány Judit Kossuth-díjas színművész. Bíróné K. Adrienne A mesét ide kattintva is el tudod olvasni. A könyv a könyvtár katalógusában: Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa Bekerülés éve: 2015 | |||||||||||||||||||||||
| |||||||||||||||||||||||||
|
A tündértövist mindig varázslat lengi körül Ez a különleges regénysorozat egy varázslatos világba repíti az olvasóit. Ebben a világban a tündérek és az emberek egymás mellett élnek, s a két világ időnként óhatatlanul kapcsolatba kerül egymással. A harmadik kötetben maga a tündértövisfa kerül hatalmas veszélybe. Egyedül Flóra csodálatos énekhangja segíthet, ám ő egy korábbi baleset miatt nem mer énekelni többé. Felül tud-e emelkedni a félelmein, hogy megmentse az otthonukat? Bíróné K. Adrienne A könyv a könyvtár katalógusában: Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa Bekerülés éve: 2015 | |||||||||||||||||||||||||
| |||||||||||||||||||||||||
|
Tim nem zseni. Ő legalábbis ezt állítja magáról. Csak mindent észrevesz és kiszagol, hogy aztán levonja a megfelelő következtetéseket. Mindenkinél okosabb, és nem fél az eszét használni. Nővére, Jenny csodálja és óvja az öccsét, ha pedig a közös nyomozás során gyorsaságra és erőre van szükség – mondjuk el kell kapni egy veszélyes bűnözőt –, rá biztosan lehet számítani. A rövid fejezetek, nagy betűk, izgalmas cselekmény és a szimpatikus főhősök ideális első önálló olvasmánnyá teszik a könyvet. A könyv a könyvtár katalógusában: Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték. Bekerülés éve: 2015 | |||||||||||||||||||||||||
| |||||||||||||||||||||||
|
Winnie boszi vállalkozó kedvében van! Kipróbálja a kötéltáncot, a buboréklovaglást, páratlan kincsek után kutat és pompás ebédet ígér nővérének. Bíró Vanda Elvira A könyv a könyvtár katalógusában: Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa Bekerülés éve: 2015 | |||||||||||||||||||||||
| |||||||||||||||||||||||
|
Régóta az a hír járta, hogy az öreg Pettson bolond. Hiszen nem elég, hogy beszélget a macskájával, hanem még szülinapot is rendez neki. Persze Findusz ezt meg is követeli, a minden évben elmaradhatatlan palacsintatorta elkészítése azonban rengeteg bonyodalomba kerül. De hát úgy ismerjük Pettsonékat, hogy akadály nekik egy kis házi bikaviadal? Bíró Vanda Elvira A könyv a könyvtár katalógusában: Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa Bekerülés éve: 2015 | |||||||||||||||||||||||
| |||||||||||||||||||||||||
|
Új kaland elé néz a káprázatosan okos hörcsög, Büdöspopsi és gazdája, a kilencéves Ben! A népszerű és vicces Büdi és Ben könyvsorozat harmadik részében Büdi elindul a kisállatok tehetségkutató versenyén. Ám hamar kiderül, hogy rögös út vezet a dobogó tetejéig. Pedig a zseniális hörcsög a győzelem kedvéért még gördeszkázni is megtanul. Túléli-e Büdi a nagyra törő terveket? Bíró Vanda Elvira A könyv a könyvtár katalógusában: Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa Bekerülés éve: 2015 | |||||||||||||||||||||||||
| |||||||||||||||||||||||||
|
Kedves, rokonszenves, bajkeverő, ám kissé sértődékeny, és kék pikkely borítja. Ki ne szeretné, ha ilyen sárkány lenne a képzeletbeli barátja? Bíró Vanda Elvira A könyv a könyvtár katalógusában: Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa Bekerülés éve: 2015 | |||||||||||||||||||||||||
| |||||||||||||||||||||||||
|
Barti rossz jegyet kapott az iskolában, de ami még rosszabb: ezt letagadta a szülei előtt. Gondolni sem akar rá, ezért inkább új kalandba menekül Lumpi Lumpival. Bár a kis sárkány nagyon jól mulat a Képzeletbeli Kedvencek Játékországában, Barti jól ismeri Pinokkió történetét, és rossz előérzete támad…
Bíró Vanda Elvira ajánlásával
A könyv a könyvtár katalógusában: Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa Bekerülés éve: 2015 | |||||||||||||||||||||||||
| |||||||||||||||||||||||||
|
Barti büntetésben van, mert összekoszolta a nappali régi, különleges szövésű szőnyegét. Szomorúan gondol képzeletbeli barátjára, és a kis sárkány, Lumpi Lumpi azonnal megjelenik előtte pikkelyestül és taréjostul. Barti és a sárkány mesebeli utazásra indul, hogy új szőnyeget szerezzen a nappaliba, ám ez alkalommal Lumpi Lumpi az, aki szép kis kalamajkát okoz. Bíró Vanda Elvira ajánlásával A könyv a könyvtár katalógusában: Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa Bekerülés éve: 2015 | |||||||||||||||||||||||||
| |||||||||||||||||||||||||
|
Kedves, rokonszenves, bajkeverő, ám kissé sértődékeny, és… kék pikkely borítja. Ki ne szeretné, ha ilyen sárkány lenne a képzeletbeli barátja? Idén karácsonykor Barti nem mehet a nagyszüleihez, mert az utakat akkora hó borítja, hogy a hegyvidéki házat nem lehet autóval megközelíteni. Ám Barti hajthatatlan. Milyen szerencse, hogy Lumpi Lumpinak szárnya van! Ám a két jó barát Hógonoszka birodalmában ér földet és azonnal fogságba esik… Bíró Vanda Elvira ajánlásával
A könyv a könyvtár katalógusában: Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa Bekerülés éve: 2015 | |||||||||||||||||||||||||
| |||||||||||||||||||||||||
|
Barti mértéktelenül belakmározott a csokifagyiból, és most nagyon fáj a hasa. Lumpi Lumpi, a kis sárkány nyomban barátja segítségére siet, és újabb kalandok felé repülnek. Egy erdei tisztáson mézeskalács házikót pillantanak meg, éppen olyat, amilyen Jancsi és Juliska meséjében szerepel. Lumpi Lumpi mohón falja a házikó falát borító kék málnát. Mennyi galibához vezet ez a torkosság?! Bíró Vanda Elvira ajánlásával A könyv a könyvtár katalógusában: Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa Bekerülés éve: 2015 | |||||||||||||||||||||||||
| |||||||||||||||||||||||||
|
Egyszer meghallotta Mátyás, hogy valahol, egy kis faluban él egy igen-igen okos paraszt. Azt gondolta: - Majd próbára teszem én azt a parasztot. Lássam, valóban olyan okos-e, amint az hírlik! .... Ha figyelmesen elolvasod, választ is kaphatsz a kérdésre ... A mesét ide kattintva is el tudod olvasni. A könyv a könyvtár katalógusában: Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték. Bekerülés éve: 2015 | |||||||||||||||||||||||||
| |||||||||||||||||||||||||
|
Egy szórakoztató mese a legkisebb korosztálynak a furfangos kereskedőről... Ide kattintva elolvashatod a mesét. A könyv a könyvtár katalógusában: Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték. Bekerülés éve: 2015 | |||||||||||||||||||||||||
| |||||||||||||||||||||||
|
Paprika Jancsi és Vitéz László azon mesterkedik, hogyan tudná fülön csípni Torzonborzot, aki ellopta Nagymama különleges kávédarálóját. Ám legnagyobb szerencsétlenségükre ők maguk kerülnek a héttőrös rabló és varázsló barátja, a gonosz Petróniusz Pókuszhókusz karmai közé... A könyv a könyvtár katalógusában: Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték. Bekerülés éve: 2015 | |||||||||||||||||||||||
| |||||||||||||||||||||||||
|
Milyen furcsaság történik a múzeumban? Igaz, hogy a kiállított egyiptomi múmia 3000 év után életre kelt? A halálra rémült éjjeliőr azt állítja, a saját szemével látta, hogy igen. Méghozzá ugyanazon az éjszakán, amikor a múzeum legértékesebb képe eltűnt... A könyv a könyvtár katalógusában: Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték. Bekerülés éve: 2015 | |||||||||||||||||||||||||
| |||||||||||||||||||||||||
|
A mesét ide kattintva is el tudod olvasni. A könyv a könyvtár katalógusában: Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa Bekerülés éve: 2015 | |||||||||||||||||||||||||
| |||||||||||||||||||||||
|
Vicces és tanulságos történet egy fiatal pár veszekedéséről. A mesét el is mondta a 2015-ös Ünnepi Könyvhéten Marci Veronika zalakomári mesemondó. A könyv a könyvtár katalógusában: Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték. Bekerülés éve: 2015 | |||||||||||||||||||||||
| |||||||||||||||||||||||
|
Ebből a részletből megtudhatod, a kis Móra Ferenc első találkozását az iskolával. Kissé szomorú, kissé mulatságos ... A mesét el is mondta a 2015-ös Ünnepi Könyvhéten Bogdán Attila zalakomári mesemondó. A könyv a könyvtár katalógusában: Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték. Bekerülés éve: 2015 | |||||||||||||||||||||||
| |||||||||||||||||||||||
|
Bonifác, a postás, komoly feladat elé állítja Kutyánszky Kázmért, a versíró kutyát. A kézbesítendő levélen se cím, se feladó. Kázmért azonban nem olyan fából - illetve kutyából - faragták, aki megtorpan az első akadálynál. Felteszi postássapkáját, és vidáman nekiindul előkeríteni a levél ismeretlen címzettjét. A mesét ide kattintva is elolvashatod. A könyv a könyvtár katalógusában: Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték. Bekerülés éve: 2015 | |||||||||||||||||||||||
| |||||||||||||||||||||||
|
Klementinnek nincs valami jó hete. - Hétfőn leküldik az igazgatói irodába, mert lenyírta Margaret haját. - Kedden Margaret anyukája legszívesebben megfojtaná. - Szerdán. mehet megint az igazgatói irodába. - Csütörtökön Margaret nem áll vele szóba. Soha többé. - Pénteken nem ízlik a reggeli, de ez még semmi. - Szombaton már a mamája is haragszik rá. - Na jó. Egy szóval: Klementinnek KATASZTROFÁLIS hete van. A könyv a könyvtár katalógusában: Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték. Bekerülés éve: 2015 | |||||||||||||||||||||||
| |||||||||||||||||||||||||
|
Diamante föld alatti gyönyörűséges palotájában él, bársonyos szárnyú pillangók lengik körül, és élete, birodalma nyugalmat áraszt. Ám ekkor megjelenik a Név Nélküli Herceg, aki földúlja az ország addigi életét. A Sötétség Birodalmában őrzik az Álom Dalának utolsó verssorát, s ha ezt megszerzi a herceg, akkor egy olyan varázsvers birtokába jut, amely a birodalom békéjét fenyegeti. Diamanténak harcba kell szállnia ez ellen. A történettel harmonizáló kékszínű rajzokkal illusztrált regény a 8-12 éves leányolvasóknak ajánlható. A könyv a könyvtár katalógusában: Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték. Bekerülés éve: 2015 | |||||||||||||||||||||||||
| |||||||||||||||||||||||||
|
Katasztrófa sújtja a Rét-völgyi Lovardát! Három ló, köztük Szederke, Sam imádott, rosszcsont pónija nyomtalanul eltűnik - elrabolták őket! Az eszes Szederke megszökik, és segíteni akar társain is. Igen ám, de mégis ki hinné el Samnek, hogy érti, amit a póni mond,és megtudta tőle, hogy hol rejtőznek a tolvajok? Vajon egyedül is meg tudják menteni a bajba jutott állatokat? A könyv a könyvtár katalógusában: Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték. Bekerülés éve: 2015 | |||||||||||||||||||||||||
| |||||||||||||||||||||||
|
Miután Mia elveszíti szeretett kiscicáját, Rozsdást, el sem tudja képzelni, hogy valaha is újra egy macska boldog tulajdonosa legyen. Rozsdás volt a legjobb cica az egész világon, és Mia soha nem akarja elfelejteni. Akkor legjobb barátnője, Emily macskájának kiscicái születnek. Mia elmegy megnézni a kölyköket. S ahogyan az várható volt, a legkisebb és legfélénkebb, hófehér kiscica meghódítja a kislány szívét. Puha bundájáról a Pihe nevet kapja, és nyilvánvaló, hogy ők ketten, Mia és Pihe tökéletesen összeillenek. Ám Mia vajon készen áll-e, hogy otthont adjon a kiscicának? A Sophy Williams fekete-fehér rajzaival illusztrált kedves mesekönyv a kisiskolások olvasmánya. A könyv a könyvtár katalógusában: Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték. Bekerülés éve: 2015 | |||||||||||||||||||||||
| |||||||||||||||||||||||
|
Kisállattartók, vigyázat! Mufurc Macseknak fürödnie kell! Sajnos kifejezetten rossz ötletnek tűnik Macsekot vízbe mártogatni. Ki tudja, mi történhet… Elővigyázatosságból érdemes megfontolni néhány ötletet: Macskafürdetéshez vásároljunk lovagi páncélt. Helyezzünk a kezünk ügyébe rengeteg kötszert. Tartsunk készenlétben egy váltás alsóneműt (mert a stressz balesetet okozhat) Szóval készüljünk a legrosszabbra, mert egy Macsek nem fürdik hősies harc nélkül! A könyv a könyvtár katalógusában: Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték. Bekerülés éve: 2015 | |||||||||||||||||||||||
| |||||||||||||||||||||||
|
Amikor Dolly megérkezik szüleivel a tanyára, ahol a nyári vakációt akarják tölteni, már tudja, hogy remekül fogja érezni magát. Különösen miután kiderül, hogy a tanya kutyájának nemrég kölykei születtek! Dolly nem tud ellenállni, szívébe zárja az egyik kiskutyát, akinek titokban a Kajla nevet adja. Ők ketten hamarosan elválaszthatatlan barátok lesznek. Ahogy a nyaralás a végéhez közeledik, Dolly egyre nehezebben tudja elképzelni, hogy elhagyja a kiskutyát. Bár végig pontosan tudta, hogy nem tarthatja meg Kajlát, miként lesz most képes mégis búcsút venni tőle? A könyv a könyvtár katalógusában: Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték. Bekerülés éve: 2015 | |||||||||||||||||||||||
| |||||||||||||||||||||||
|
Hanna és Adam ikertestvérek; már alig várják, hogy nyaralni menjenek a tengerpartra – különösen mivel magukkal vihetik virgonc kiskutyájukat, Mázlit is. Mázli imád a tengerparton rohangálni, a hullámok között játszani és a homokban ásni. Ezek az új élmények még a mókusok kergetésénél is sokkal élvezetesebbek! Hanna és Adam arra készül, hogy életükben először egyedül vigyék sétálni a kutyust. Ám a sziklákon tett barangolás nagyobb kalandnak bizonyul, mint azt bármelyikük is képzelte volna… A könyv a könyvtár katalógusában: Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték. Bekerülés éve: 2015 | |||||||||||||||||||||||
| |||||||||||||||||||||||||
|
A muslincás mindenit, lefagynak a szárnyaim! Tudjátok, mi az a jégkorszak? Hát, a Silver testvérek és én alaposan belecsöppentünk, ráadásul megtámadott bennünket a legrémisztőbb őskori lény. Micsoda para! A könyv a könyvtár katalógusában: Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték. Bekerülés éve: 2014 | |||||||||||||||||||||||||
| |||||||||||||||||||||
|
Trutymó úr, Trutymóné és fogadott fiuk, Boldi, akit egy szárítókötélről szedtek le, egy kidőlt-bedőlt lakókocsival járják az utakat. Folyton morognak, folyton fejre esnek, galibába keverednek, de mégis – szeretik egymást! Hol tintalevest esznek, hol tobozturmixot. Ezt-azt elcsórnak útközben, és rongyos ruhákban járnak. Útjuk során elkeverednek a gonosz Naggy úr birtokához, ahol különös kalandokban van részük: homályos úton-módon a birtokukba kerül egy elefánt, és egy egész cirkusszal is összefutnak. De a lényeg: a birtokon él a rózsaszín ruhás, rózsaillatú Mimi, aki nagyon megtetszik Boldinak... A könyv a könyvtár katalógusában: Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték. Bekerülés éve: 2014 | |||||||||||||||||||||
| |||||||||||||||||||||||||
|
Greg Heffley-t elhagyta a szerencséje. A legjobb barátja, Rowley, elfordult tőle, új barátokat találni pedig nem is olyan könnyű feladat. Greg megelégeli balszerencséjét, és úgy dönt, vesz egy nagy levegőt és a sorsra bízza döntéseit. Vajon a vakszerencse kegyes lesz hozzá, vagy Greg élete egy merő pech marad? A kérdéseket Vass Eszter írta. A könyv a könyvtár katalógusában: Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték. Bekerülés éve: 2014 | |||||||||||||||||||||||||
| |||||||||||||||||||||||||
|
Agatha, a tizenkét éves kis nyomozózseni épp unokafivérénél időz Párizsban, amikor tudomására jut, hogy az Eiffel-toronyban található Verne Gyula étteremben mérgezett étellel eltettek láb alól egy neves orosz diplomatát, Vaszilij Procsnovot. Szerencsére épp befut Londonból a harmadik unokatesó így a gyerekek együtt láthatnak neki a bűntény felgöngyölítésének. Mivel Procsnov utolsó szavai között szerepelt a "vörös rózsa", ezért ezen a nyomon indulnak el Agatháék is, s végül olyan közel kerülnek a megoldáshoz, hogy a hivatalos szervek csak az ő segítségükkel tudják elkapni a tettest. A könyv a könyvtár katalógusában: Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték. Bekerülés éve: 2014 | |||||||||||||||||||||||||
Régebbi 30Újabb 30































