Vissza a többi könyvhöz
19 találat
A történet két, egymással szomszédos országban játszódik. Az egyik Elegancia, mely nyelvében csak elegáns kifejezéseket használ, a másik pedig Puritánia, melynek egyszerűbb szavai lassan Eleganciába is beszivárognak. Karakán Karak, Puritánia elnöke hadat üzen Elegancia királynőnek, Extravagancia uralkodójának. Ebben a háborúban azonban nem hadseregek ütköznek meg egymással, hanem a Puritánia által beszélt egyszerű, szerény nyelv a különcködő, extravagáns beszéddel. Mielőtt kezdetét venné a „rokon értelmű szavak háborúja" (vagy Extravagancia nyelvén: „nagy szinonima-hadjárat"), Karak ügynököket is küld az ellenséges birodalomba, egyiküknek, egy Emeske nevű kislánynak pedig sikerül a királynő közelébe kerülnie. A háború küszöbén azonban szerencsére felbukkan Fodor Menta, a bölcs manó, akinek mentő ötlete támad: egy vetélkedő (extravagánsul: kvízjáték), az Álljunk meg egy szóra! különkiadásában, Nyeső István vezetésével az elnök és a királynő a televízió nyilvánossága előtt folytasson szópárbajt...
Sokak szerint csak a külső számít igazán. Így volt ezzel Ficsúr is, egészen addig, amíg bele nem habarodott Szinonima City uralkodónőjébe. A királynő gyakran egy fura fazonnal csevegett, és szemmel láthatóan feltöltődött a jelenlétében. Ez alapozta meg a jóképű fiatalember döntését: át kell változnia trollá! Segítségére lesz a SZÖSZI, vagy talán a Szöszi?
A Nyelvkincstár-sorozat újabb kötete vidám perceket okoz kicsiknek és nagyobbaknak egyaránt.
Szécsényi Ágnes
A se nem szögletes, se nem kerek erdőbe hívatlan vendég érkezik: egy sirály, aki királynak képzeli magát. A különös hírre az erdő minden állata összesereglik a bagoly odújánál, és egyre többen jelentik be trónigényüket. A bölcs madár furfangos próbatételeket eszel ki, hogy eldőljön, ki a környék jogos uralkodója. Ahogy a verseny nehezedik, egyre fogynak a versenyzők. Vajon tényleg a sirály lesz a király? Mire végigolvasod a vetélkedő humoros történetét, tökéletesen eligazodsz majd a j-s és ly-os szavak erdejében.
A kérdések írója: Hoczné Hári Ildikó
Dani unalmában karjára dőlve elbóbiskol a magyarórán, és egy magyar óra mutatói között menekülve Magyarórafalvára kerül. Szerencséjére vele tart Fodor Menta, a település polgármestere, és körbevezeti Danit ezen a különös helyen. A zöld hajú óramanó téged is szívesen lát, és ezt üzeni neked:
Látogass el Magyarórafalvára! Próbáld ki a folyton csukló csuklósbuszt, és szállj meg a szállóban! De vigyázz! Itt garázdálkodik a szófaló faló, aki mindent bekebelez, ami többértelmű. Gyere most, amíg még találkozhatsz a konyhatündérrel, az emberkerülő gazemberrel, a karperecet sütő pékkel és sok más fura alakkal. Végül azt is meglátod, ahogy kivirágzik a fánk fánk. Szeretettel várlak a Fő téren, ahol a főszakács a saját levében fő.
Majorné Virág Adrienn
Élt egyszer egy kisfiú, Tomi. Tomi okos fiú volt. Dicsérte őt az apukája, a nagyszülők és a tanító néni is. De hiába volt okos, csak otthon tudott beszélni. Dzseki az okos és jólelkű manó elhatározza, hogy segít Tominak. Vajon sikerül neki szóra bírnia a kisfiút?
Szabó Ildikó ajánlásával
„Csúf rossz estét kívánok!” Köszön egymásnak a két boszorkány Anarchia és Analitika. Találkozóra várják harmadik társukat Amnéziát, aki mindig mindent elfelejt. Így a találkozót is. Anarchia és Analitika úgy dönt, hogy keresnek egy másik boszorkányt Amnézia helyett. Ezért elindulnak felkutatni, hogy ki léphetne a feledékeny Amnézia helyére. Fontos kikötésük, hogy „A” betűvel kezdődjön a neve és, hogy kislány legyen. Rábukkannak Lizire, akit szemmel tartanak és követik mindenhova. Így megismerik Budapest nevezetességeit, híres embereit. A történet végén nagy meglepetés éri Anarchiát és Analitikát.
Bölcs Elek, a Nevenincs erdőben élő bagoly nősülni készül, és az apróhirdetésére három jelentkező is akad. A menyasszonyjelöltek azonban hoppon maradnak, mert Elek váratlanul eltűnik. A baglyok és az erdőlakók a keresésére indulnak Magyarország legismertebb vidékei felé, I. Mihály sirálykirály pedig Budapesten folytatja a nyomozást. Miközben a szövevényes szerelmi történet szálait igyekszünk kibogozni, észrevétlenül találkozhatunk számtalan nehéz helyesírású földrajzi névvel is. És hogy talál-e magának Elek feleséget? A könyv végére ez is kiderül.
A tiéd mi? Luxusnyaralás? Léghajózás? Száguldozás egy spéci terepjáróval? Hogy felvegyenek a legmenőbb gimibe? Vagy olyan őrült barátot szeretnél, aki betör a kedvedért egy múzeumba? Esetleg valami különleges tehetségre vágysz?, Jóhegyi Laci, Dóri és Sári - a népszerű Tündérboszorkány-trilógia szereplői - rejtélyes meghívót kapnak egy ismeretlen suli gólyatáborába. De vajon miért tilos az internet és a mobil használata? Ez gáz! Elmenjenek egyáltalán?
Baj Bianka
A se nem szögletes, se nem kerek erdőbe egy István nevű sas érkezik. Egyenesen Szécsényből. És mindenáron be akar jelentkezni, így a bölcs bagolynál köt ki. Béla azonban összekeveri a szécsényi illetőségű Istvánt gróf Széchenyi Istvánnal, és szöget üt a fejébe, hogy az erdőben senkinek nincs vezetékneve. I. Mihály sirálykirály úgy dönt, hogy mindenkinek szüksége van családi névre. Bélával együtt neki is látnak, hogy híres vezetékneveket adományozzanak barátaiknak, de rá kell jönniük, hogy nem is olyan könnyű ennyi nevet észben tartani. Hát még leírni!
Újabb, az általános iskolások helyesírását fejleszteni szándékozó, ugyanakkor szórakoztató mesekönyvvel jelentkezik Bosnyák Viktória. A mesék "szerzője" ezúttal a már korábbi történetekből is ismerős Bölcs Elek felesége, Gyöngyi. A korábban az Országos Széchényi Könyvtárban dolgozó gyöngybagoly férje biztatására foglalta kötetbe tanulságos meséit és nyelvtörőit. Rögtön az első történetből a gyerekek megtudhatják, hogyan kell ábécérendbe állni. Megismerhetik továbbá az ikes igék rejtélyét, megtudhatják, hány igekötő kószál Doktor Pancser robotos meséjében, de találkozhatnak galaktikus jelzőkkel, sőt még a híres varázslóval is megismerkedhetnek, aki toldalékos főneveket varázsol... A meséket és az azokat megszakító nyelvtörőket ezúttal is Szűcs Édua fekete-fehér rajzai kísérik.
Józsa Tibor
A Nevenincs erdőbe ausztrál turisták érkeznek: Lala és Kokó, a két koala. A helyiek azonban nem igazán értik őket, mert csupa-csupa furcsaságokat mondanak. Például olyat, hogy „több nap van, mint kolbász", miközben kolbász nincs is náluk, ráadásul vegetáriánusok. Vagy hogy „az éhség a legjobb szakács", és meg is ijednek tőlük, mert az „ízlések és pofonok" kiszólás alapján azt hiszik róluk, hogy verekedősek. És miért beszélnek a fájától messze esett almáról, a falra hányt borsóról már nem is beszélve? De szerencsére hazatér a mézeshetekről Bölcs Elek és felesége, Gyöngyi, elárulva a többieknek, hogy pusztán közmondásokról van szó ...
Vajon miért dugdos Fanni rántott húst a dzsekije zsebébe? Ki lehet ott, akiről gondoskodnia kell? Erre kíváncsiak az osztálytársai is. De hiába kukucskálnak be a kislány kabátzsebébe, nem látnak ott semmi különöset. Pedig valóban van ott valaki. A titokzatos zseblakó egy mantyus, aki feltétlenül barátokat akar szerezni a magányos Fanninak. Hogy hogyan, azt csak Manka, a mantyus tudja.
Az ötödik D új osztályfőnököt kap. Ezzel nem is lenne semmi gond, ha nem a rettegett tesitanáról lenne szó, akit a háta mögött a tanulók csak Klott Gatyának hívnak. Tanárunk gondoskodik róla, hogy az osztály addigi nyugodt élete a feje tetejére álljon.
Szabó Eszter
Puszedli, a mackó felébredt téli álmából, és a naptárat forgatva két piros betűs napot talált decemberben. Nem tudta mi az a karácsony, ezért elindult, hogy utána járjon. Az erdő kis lakói közül többen is csatlakoztak hozzá, mígnem a sárgarigótól megkapták a választ. Szerették volna ők is megünnepelni a karácsonyt, igaz nem télen, hanem tavasszal. Több kudarcba fulladt próbálkozás után végül rájöttek, mi is a karácsony igazi üzenete.
A könyv írója, megfejtette a titkot: miért nem olvasnak a gyerekek? Boszorkányok keze van a dologban! Ha azt akarod, hogy a gyerekek olvassanak, ezt a könyvet add a kezükbe, hisz egyedül ők képesek arra, hogy legyőzzék a betűundort terjesztő banyák hatalmát!
Szabó Ildikó ajánlásával.
Bosnyák Viktória és Dudás Győző regényében egy nem mindennapi bálnalesről olvashatunk Körtemájer-Stercli kapitány, a világ egyetlen kék bundájú medvekapitányának elbeszélését. A „tengeri” medve és legénysége a klasszikus tengerészregényeket idézi meg a maguk olykor esetlen, de annál kedvesebb és szórakoztatóbb módján. Találkozunk egy csapossal, aki a tiszta pultot is rendületlenül törölgeti, egy rókanővel, aki magát csak Cápa Robertának hívja, valamint egy folyton zsörtölődő denevérrel, aki a világítótoronyban teljesít szolgálatot, és mivel nappal mindig alszik, kimarad a legjobb kalandokból. A bálnales végül sikerül, Cápa Roby sok szép képet tud „lőni” a bálnákról (a szó nem kis félreértést fog majd hőseink között okozni). A könyvet a 8–11 éves korosztálynak ajánlom.
Majorné Virág Adrienn
Szerző: Bosnyák Viktória Cím: A nagy szinonima-hadjárat Sorozat: Nyelvkincstár ISBN: 978-963-415-723-6 Kiadó: Móra Könyvkiadó Kiadás éve: 2017 Kinek ajánlott: 3-5. osztály (1 szavazat)
Kérdőív adatai:Kérdések száma: 20 Időlimit: 20 perc Kérdőív kitöltése névtelenül
Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.
A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa
A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2017
Szerző: Bosnyák Viktória Cím: A nagy szókincsrablás Sorozat: Nyelvkincstár ISBN: 9789634863526 Kiadó: Móra Könyvkiadó Kiadás éve: 2019. Kinek ajánlott: 3-5. osztály (4 szavazat)
Kérdőív adatai:Kérdések száma: 20 Időlimit: 20 perc Kérdőív kitöltése névtelenül
Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.
A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa
A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2020
Szerző: Bosnyák Viktória Cím: A sirály a király? Sorozat: Nyelvkincstár ISBN: 978 963 11 9922 2 Kiadó: Móra Könyvkiadó Kiadás éve: 2015 Kinek ajánlott: 3-5. osztály (244 szavazat)
Kérdőív adatai:Kérdések száma: 20 Időlimit: 20 perc Kérdőív kitöltése névtelenül
Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.
A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa
A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2015
Szerző: Bosnyák Viktória Cím: Amikor kivirágzott a fánk fánk Sorozat: Nyelvkincstár ISBN: 978-963-9708-35-8 Kiadó: Könyvmolyképző Kiadás éve: 2007 Kinek ajánlott: 3-5. osztály (3 szavazat)
Kérdőív adatai:Kérdések száma: 20 Időlimit: 20 perc Kérdőív kitöltése névtelenül
Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.
A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa
A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2020
Szerző: Bosnyák Viktória Cím: Bátorság, Tomi! Sorozat: Mantyusok 1. ISBN: 978 963 245 350 7 Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kiadás éve: 2010 Kinek ajánlott: 2-3. osztály (30 szavazat)
Kérdőív adatai:Kérdések száma: 10 Időlimit: 15 perc Kérdőív kitöltése névtelenül
Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.
A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa
A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2013
Szerző: Bosnyák Viktória Cím: Budapesti kis boszorkány ISBN: 9789632442532 Kiadó: Scolar Kiadó. Kiadás éve: 2011. Kinek ajánlott: 3-5. osztály (0 szavazat)
Kérdőív adatai:Kérdések száma: 20 Időlimit: 20 perc Kérdőív kitöltése névtelenül
Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.
A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa
A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013
Szerző: Bosnyák Viktória Cím: Elek, merre keresselek? Sorozat: Nyelvkincstár ISBN: 978 963 245 191 6 Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kiadás éve: 2009 Kinek ajánlott: 3-5. osztály (14 szavazat)
Kérdőív adatai:Kérdések száma: 20 Időlimit: 20 perc Kérdőív kitöltése névtelenül
Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.
A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa
A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2016
Szerző: Bosnyák Viktória Cím: Elképesztő! Sorozat: Apolló Akadémia 1. ISBN: 978-615-5450-08-2 Kiadó: Kolibri Kiadás éve: 2016 Kinek ajánlott: 5-7. osztály (1 szavazat)
Kérdőív adatai:Kérdések száma: 20 Időlimit: 20 perc Kérdőív kitöltése névtelenül
Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.
A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa
Bekerülés éve: 2016
Szerző: Bosnyák Viktória Cím: Ezt nevezem! Sorozat: Nyelvkincstár ISBN: 978 963 11 9924 6 Kiadó: Móra Könyvkiadó Kiadás éve: 2015 Kinek ajánlott: 3-5. osztály (14 szavazat)
Kérdőív adatai:Kérdések száma: 20 Időlimit: 20 perc Kérdőív kitöltése névtelenül
Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.
A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa
A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2015
Szerző: Bosnyák Viktória Cím: Gyöngyi gyöngysora Sorozat: Nyelvkincstár ISBN: 978-963-415-943-8 Kiadó: Móra Könyvkiadó Kiadás éve: 2018 Kinek ajánlott: 3-5. osztály (1 szavazat)
Kérdőív adatai:Kérdések száma: 20 Időlimit: 20 perc Kérdőív kitöltése névtelenül
Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.
A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa
A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2020
Szerző: Bosnyák Viktória Cím: Két bolond százat csinál Sorozat: Nyelvkincstár ISBN: 9789634 153481 Kiadó: Móra Könyvkiadó Kiadás éve: 2016 Kinek ajánlott: 3-5. osztály (16 szavazat)
Kérdőív adatai:Kérdések száma: 20 Időlimit: 20 perc Kérdőív kitöltése névtelenül
Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.
A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa
A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2016
Szerző: Bosnyák Viktória Cím: Ki van a zsebemben? Sorozat: Mantyusok 2. ISBN: 978 963 245 508 2 Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kiadás éve: 2011 Kinek ajánlott: 2-3. osztály (7 szavazat)
Kérdőív adatai:Kérdések száma: 15 Időlimit: 20 perc Kérdőív kitöltése névtelenül
Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.
A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa
A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013
Szerző: Bosnyák Viktória Cím: Klott Gatya, ne fárassz! ISBN: 963-11-7994-X Kiadó: Móra Kiadás éve: 2007 Kinek ajánlott: 4-6. osztály (159 szavazat)
Kérdőív adatai:Kérdések száma: 20 Időlimit: 20 perc Kérdőív kitöltése névtelenül
Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.
A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa
A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2010
Szerző: Bosnyák Viktória Cím: Klott Gatya, ne fárassz! Alcím: 1. fejezet ISBN: 963-11-7994-X Kiadó: Móra Kiadás éve: cop. 2005 Kinek ajánlott: 4-6. osztály (1 szavazat)
Kérdőív adatai:Kérdések száma: 10 Időlimit: 10 perc Kérdőív kitöltése névtelenül
Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.
A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa
A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2020
Szerző: Bosnyák Viktória Cím: Micsoda Buli! Sorozat: Mantyusok 3. ISBN: 978-963-437-924-7 Kiadó: Kolibri Kiadás éve: 2021 Kinek ajánlott: 2-3. osztály (12 szavazat)
Kérdőív adatai:Kérdések száma: 15 Időlimit: 20 perc Kérdőív kitöltése névtelenül
Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.
Ismét visszatérnek a kutyává változni képes manók, az ún. mantyusok. A mostani történet főhőse Buli, a kis mantyusfiú, aki állandóan piszkálja az osztálytársait. Leginkább Matyit és Tutit pécézte ki magának: elveszi tőlük az uzsonnájukat, csúfolja őket, ha pedig nem hajlandók odaadni neki a szendvicset, vagy visszaszólnak, megveri őket. Egy ilyen verekedést követően aztán nem megy be a suliba, inkább elkóborol. Minden vágya, hogy végre ő is kutyává változzon – méghozzá egy hatalmas, félelmetes buldoggá. De mi van, ha nem buldog lesz, hanem egy buldogszemű, pumifülű, vizslaképű, agárlábú, spánielbundájú, csivavahangú skót juhász?... A történetből minden kiderül.
A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa
A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2021
Szerző: Bosnyák Viktória Cím: Puszedli és Habcsók ISBN: 9786155230433 Kiadó: Kolibri Kiadás éve: 2012 Kinek ajánlott: 2-3. osztály (4 szavazat)
Kérdőív adatai:Kérdések száma: 20 Időlimit: 25 perc Kérdőív kitöltése névtelenül
Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.
A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa
A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2013
Szerző: Bosnyák Viktória Cím: Tündérboszorkány ISBN: 978 963 9708 34 1 Kiadó: Könyvmolyképző Kiadás éve: 2007 Kinek ajánlott: 4-6. osztály (124 szavazat)
Kérdőív adatai:Kérdések száma: 20 Időlimit: 20 perc Kérdőív kitöltése névtelenül
Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.
A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa
A dokumentum a SALLA PROJEKT (azonosítószám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0072) részeként került feldolgozásra.
Bekerülés éve: 2011
Szerző: Bosnyák Viktória; Dudás Győző Cím: A cseles bálnales Sorozat: Tengernyi kaland ISBN: 978-615-01-2601-2 Kiadó: Tintató Kiadó Kiadás éve: 2021 Kinek ajánlott: 2-4. osztály (15 szavazat)
Kérdőív adatai:Kérdések száma: 20 Időlimit: 20 perc Kérdőív kitöltése névtelenül
Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.
A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa
A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2022
Szerző: Bosnyák Viktória; Dudás Győző Cím: Fókuszban a kókusz Sorozat: Tengernyi kaland ISBN: 978-615-00-7349-1 Kiadó: Tintató Kiadás éve: 2020 Kinek ajánlott: 2-4. osztály (4 szavazat)