Élménygazdag találkozó

2015. december 2-án élményszerű találkozóban volt része annak a Bolyai-iskolás és zalakomári osztálynak, amelyik találkozott a Biheka meséje című kötet szerzőjével, Bischofné Hesinger Katalinnal. A nyeremények is gazdára leltek, hiszen 45-en válaszoltak a kötethez kapcsolódó kérdésekre a www.azolo.hu felületen, és megírták vendégkönyvi bejegyzéseiket is W. Kovács Ágnes kiállításának megtekintése után. A nyeremények is gazdára leltek.

A két iskola diákjai a kötethez készült kérdésekre párban válaszoltak. Egy zalakomári és egy kanizsai diák alkotott egy párt. Ismerkedésre is lehetőség nyílt munka közben. Közösen tekintették meg a kiállítást is, kettesben fogalmazták meg a vendégkönyvbe szánt gondolatukat is. Uzsonnázni is együtt mentek. A kakaó és a kalács majszolása közben a könyveben olvasható étkezéseket elevenítették fel. Néhányan még ebben az időben cirkuszi mutatványokra is felkészültek.

A kötet szerzőjével való találkozásra tehát jól ráhangolódtak. A találkozó - szerző és olvasói között - személyesre és vidámra sikeredett. A könyvében felmerülő sok-sok emberi kérdés, erkölcsi dilemma mind megbeszélésre került. Különösen megható volt az, amikor barátok a két osztály előtt vallottak barátságukról. Mivel a történet keretét a cirkusz világa adja, számos kedves és rögtönzött produkciót is láthattunk.

Emelkedett pillanata volt a találkozónak az, amikor a szerző arra kérte az egyik diákot, hogy olvasónaplóját cserélje el vele a könyv egy dedikált példányával.

További képek

2015-12-03

Megosztás: