Vissza a többi könyvhöz
2 találat
Új év, új iskola. - India Jane viszont egyáltalán nem örül annak, hogy ő lesz az új lány az osztályban. Mindenki másnak már megvan a saját baráti köre, és India Jane úgy érzi, hogy ő lesz a kívülálló. De legalább ugyanabba a suliba fog járni, ahová Joe is - a fiú, akivel a görögországi nyaralása alatt találkozott, - és azt reméli, hogy kettőjük között több is lehet barátságnál. De az igaz szerelem útjai mindig is szövevényesek. Új lány biccentett felém, miközben elhaladt mellettem. Hátrapillantottam, hogy nem máshoz beszél-e, de nemcsak én voltam a közelben. Már tizenöt vagyok - feleltem. Szóval annyira azért nem új. A fiú felnevetett, és a szeme mellett szimpatikus ráncok szaladtak szét. Úgy értettem, új az iskolában - magyarázta. Nekem új. Amikor ezt mondta, egyenesen rám nézett, és éreztem, hogy megbizsergek. Ooh-la-la,- gondoltam,- kezd jó irányt venni a nap.
A Ping Pang Pong mesék három tündéri kis pingvintesó kalandjait mutatja be a Föld körül. De hogyan utaznak, ha nem is tudnak repülni? Hát pont így! A hiányosságukat pótolja a barátság, a segítőkészség, az elfogadás és a törődés, ami sas képében érkezik. Felülről amúgy is minden sokkal izgalmasabb. Messzebbről más szemszögből látjuk a dolgokat. Észrevesszük azt is, ami közelről nem látható. Például, milyen jó dolog, hogy nem vagyunk egyformák!
Utazzuk körbe a Föld bolygót ezzel a kis csapattal, Egyiptomtól Velencéig. Párizsban nézzük meg az Eiffel-tornyot is, a japán cseresznyefák alatt origamizzunk egyet, Kínában eregessünk papírsárkányt, többek közt. Ismerkedjünk meg velük együtt a Föld hangjaival is, a szél hasznosságával, az agyagkatonákkal, a gólyákkal.
Aztán otthon meséljünk el mindent úgy, ahogy ezek a kis pingvinek is tették, mert bizony a sok utazás miatt már honvágyuk volt, haza kellett menniük. De kalandvágyuk tovább hajtotta őket, mert tudták, hogy még milyen sok mindent nem láttak a világból.
Ez a mesekönyv bájos stílusával, Rékassy Eszter lényegre törő illusztrációival kiegészítve megmutatja azokat a dolgokat is, amik egy fényképre nem férnek rá, mert nemcsak Földünk szépségeiről szól, hanem egymás elfogadásáról és a segítőkészség fontosságáról is.
Szerző: Hopkins, Cathy Cím: Újrakezdés ISBN: 978 9638 882905 Kiadó: Ekren Könyvkiadó Kft. Kiadás éve: 2010 Kinek ajánlott: 7-8. osztály (6 szavazat)
Kérdőív adatai:Kérdések száma: 20 Időlimit: 20 perc Kérdőív kitöltése névtelenül
Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.
A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa
A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2014
Szerző: Talyigás Judit Cím: Pingvinek a sasok szárnyán ISBN: 9789638882943 Kiadó: Ekren Kiadás éve: 2013. Kinek ajánlott: 2-4. osztály (1 szavazat)
Kérdőív adatai:Kérdések száma: 20 Időlimit: 20 perc Kérdőív kitöltése névtelenül
Ha regisztrálsz és belépsz, az eredményeid összegződnek, és később is láthatod őket.
A könyv a könyvtár katalógusában:
Halis István Városi Könyvtár - Nagykanizsa
A dokumentum feldolgozását a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár munkatársai végezték.
Bekerülés éve: 2020